2013. június 20., csütörtök

Pártkormány a lejtőn

Ahogy a híreket olvassuk, a Fidesznek, és vezérének igencsak szüksége lesz lehívni az újabb ellenségkép-tartalékokat. Az Európai Unió például mégsem teljesen esett hasra a matolcsyzmus, és annak orbáni tálalása előtt. Világossá tették, hogy a tartós hiányfedezetet illető kétségeik alapján, végtelen sajnálattal bár, de nem érzik magukat meggyőzve. A gazdasági szabadságharc mellett azonban a morális küzdelmek terén is lejtőre került Orbán Viktor politikája. Miközben Rogán Antal legutóbbi megszólalása után tulajdonképpen az általános szerepzavar is kinéz. Ráadásul egyre kevésbé lehet a hagyományos ellenségképekben gondolkodni, mivel agyonbeszélték, kiüresítették az idők során.

A gazdasági lejtőt talán kár nagyon ecsetelni, mivel beszélnek mostanában eleget róla. Például Varga Mihály legújabb csomagja kapcsán. Az ellenségkép is készen áll, hiszen a megszorításokért egyértelműen csak az EU lehet a felelős. Ahhoz az adóprésnek, az elszabott különadóknak, a piaci munkabérekhez képest rabszolgaszinten fizetett közmunkaprogramoknak miért is lenne köze. A Vezér zsenijét nem kezdheti ki a kritika. Az úgy van jól, ahogy kommunikálják. Aki nem hiszi, az kérdezze meg orvosát, vagy gyógyszerészét. Illetve a szemészét, akitől megrendelheti a kötelezően előírt, Fidesz-konform, rózsaszín szemüveget. Azzal világosan láthatja majd azt, amit Rogán Antal is segít megvilágítani. Már annak a hadjáratnak a szünetében, amit Kövér László lát. Mert ő egy látó. Ott is látja a hadszínteret, ahol különben talán nem is lenne.

De mit is mond a Fidesz frakcióvezetője? A haditudósítás szerint azt, hogy „a baloldali kormányok minden alkalommal feltették a kezüket, amikor a nagyvállalati érdek a családok érdekével ütközött, és a bankok mellé álltak”. Holott, mint tudjuk a történelmi példák alapján, a tőkekoncentrálódás melletti kiállás, a kizsákmányolás fokozása általában a jobboldal szokása. A baloldal szokta a népérdeket, a dolgozókat képviselni. Rogán Antal tehát lefektette Turul-hon unortodox jobboldaliságát azzal, hogy véleménye szerint itt még az oldalak is fordítva vannak. A baloldal áll ki a tőkekoncentrálás mellett, és ők, a jobboldali konzervatívvá vedlett, liberálisból öregedett fiatal demokraták állnak ki a tömegek oldalán. Ami persze, látva az adópolitikát, az oligarchikus tőkekoncentrációt, a trafik-korrupciót, a hatalom kisajátítását, nem igaz ugyan, de Rogán, és alighanem a vezére, szerint jól hangzik. Márpedig, ha jól hangzik, akkor mondani köll. Ahogy szavalták anno a 2006-os gumilövedékezés mantráját is.

Ami alól most ugyancsak sikerült kihúzni a morális szőnyeget. Nem mintha korábban sok morális alapja lett volna a TV-székház felgyújtásának, de az ugyebár már régen volt. A mantra maradhatott volna még attól. Bár azért némileg gyengíthette volna már az azeri orgyilkos kiadatásának botránya is. Mert már akkor felmerülhetett volna, hogy a külföldiek politikai indíttatású erőszak-tevékenysége miért elfogadhatóbb Orbán Viktornak, mint a hazai. Akiben akkor maradt volna kétség a más szemében oly szívesen szálkaként látott kettős mércét illetően, annak megérkezett a felmentő sereg. Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának személyében. Szerinte ugyanis teljesen rendben levő a török kormány brutális fellépése a tüntetőkkel szemben. Igaz, Németh Zsolt volt az, akinek az azeri fogolymutyi kapcsán is kijutott az a szerep, hogy nagyrabecsülését fejezze ki a bakui vezetés felé. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a Fidesz, a trafik-ügyletek után, a külpolitikában is lendületet vett a lejtőn.

Az említett ellenségképek kapcsán természetesen örökérvényűként leporolható az, hogy világ-összeesküvés zajlik, melynek célpontja Orbán Viktor. A vezér, akinek zsenialitását nem érti meg az arra méltatlan nagyvilág. Nagyjából ebbe a vonulatba illik bele az a „leleplezés”, melynek alapján Viviane Reding is felzárkózott a lejárató-kampány csapatába. A kilógó lólábak úgysem zavarják a híveket. Főleg akkor nem, ha legkomolyabban egy olyan párt látszik venni az ügyet, ahol az alapideológia amúgy is hitelvi. A KDNP döntött ugyanis úgy, alighanem egy kormányzati munkamegosztás alapján, hogy feljelent. Elvégre egy hit-dogmákon edzett pártkatonákból álló csapatot nem érdekelnek olyan apróságok, hogy először talán az állítást kellene hitelt érdemlően valószínűsíteni. Legalább az alapul szolgáló tudósítást illetően. Ellenkező esetben a KDNP feljelentése nem más, mint a koncepciós perek korának előhírnöke. Amikor iratnak valakivel egy meg nem nevezett, és meg nem erősített forrásra hivatkozó tudósítást, amit senki meg nem tud erősíteni, és a bizonytalan forrás miatt cáfolni is értelmetlen. Majd erre hivatkozva beperelik azt, akit nevesíteni kértek a „tudósításban”. Biztosítva azt, hogy a választások környékén kicsit kivonják a forgalomból.

A Párt(ok?), és a kormány tehát elindult azon a lejtőn, melynek vége, annak idején, a mai Terror-háza helyét is magába foglalta. Rogán Antalnak meg kellene szólni, hogy ezen a lejtőn a bolsevik baloldal és nem a konzervatív jobboldal szokott csúszkálni.

Andrew_s
A Propelleren szintén olvasható

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése