Eger, Gárdonyi városa, szobortalanít

Forrás: Stop.hu

Eger városa lehet, hogy a papok városa. S lehet, hogy nem. A csuhások népsűrűségét sem becsülném meg így a távolból, ahogy a polgármestert sem sorolnám ebbe a kategóriába csak azért, mert a KDNP színeiben vált Habis László azzá, amikor a nép kegyelméből megválasztották. Emlékezni azonban könnyen lehet, hogy nem ezért, hanem a fővároshoz való felzárkózása miatt fognak rá.

A Parlament előtti tér átrendezésének egyik „mellékhatásaként” új rendet vágtak. Többek között, a fák mellett, a Kossuth tér szobrai között. Egerben nincs Parlament, de azért a Habis László alighanem mégis ki akarta fejezni, hogy számára a hatalmi centrumhoz való igazodás mindenek elé helyezendő. Parlament nélkül a Városháza előtti terület átalakítása jöhetett szóba. Talán nem is teljesen minden ok nélkül. Elvégre Gárdonyi Géza városa ennyit megtehet a Gárdonyi emlékév tiszteletére is. S persze Dobó István tiszteletére is, aki valóban heroikus küzdelmet folytatott a megszálló hadak ellen. Nem egyedül, hanem azokkal a végvári katonákkal karöltve, akik nélkül minden várkapitányi teljesítmény meddő lett volna. Talán ezt is szimbolizálta tér szobrainak korábbi együttese, mivel a központban álló Dobó-szobrot egy másik kompozíció, a Végvári vitézek lovas szobra egészíti ki.

Az igeidők váltott használata nem stilisztikai kérdés, mivel az utóbbi, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása, már csak ideig-óráig díszíti a teret. A lakosság által megválasztott polgármester a köz tiltakozása ellenére a szobor elvitetése mellett döntött. Ha már Kossuth-szobor nincs a Kossuth téren, akkor ezzel demonstrálva feltétlen kiállását a hatalomgyakorlás azon módja mellett, miszerint kedvenc ölbéli frakciója bármit megszavaz. Oszt jónapot. Mert azt magától a polgármestertől tudhatjuk, hogy az önkormányzat nyújtotta be a „Dobó tér – Eger patak – Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja” című pályázatot, és a feltételek kidolgozója is az önkormányzati tulajdonú Egri Városfejlesztő Kft. Az 1967-ben a jelenlegi helyére került szobor pedig a projekt keretében lovagolhat a Szúnyog közbe. Részben talán azért, mert néhány nézőpontból takarja a Városháza épületét. A polgármester székhelyét viszont mindenkinek, bárhonnan, bármikor látnia kell. Sőt! LÁTNIA KELL! Csupa nagybetűvel. Kerül, amibe kerül. Elvégre Eger városának az a több mint 328 milliócska meg sem kottyan.

Egy polgármester nem engedheti meg magának, hogy székhelyét ne lássák, utasításait ne hajtsák végre, parancsait ne szavazzák meg. A rossz nyelvek szerint ilyen hatalmi demonstráció az oka a Dobó István Vármúzeum személyzeti átszervezésének is. No meg az, hogy a tudományos, mit ad isten történelmi munka helyett legyen ott móka, kacagás, meg túrizmus, meg minden szép és történelmi. Ja, az nem. Viszont az említett szoborcsoport esetében legalább jelképileg helyes. A „Végvári vitézek” egyik paripája épp a fenekét mutatja a városházáról kilépők felé. Jól jelképezve a polgármester véleményét városának polgárairól, véleményéről. Márpedig nehogy már egy közel két emberöltő előtt odahelyezett szobor mondjon véleményt egy politikusról. Vagy sugallja azt, hogy a győzelemhez az egyszemélyi hatalom kevés, és a közösség is kellhet. Neki? Ugyan már!

Andrew_s

Gárdonyi 150

Ha valaki a Pilisben kirándul, megtekintheti az Egri várat. Illetve azt, ami maradt belőle. Igazi Patyomkin (Potemkin) –vár. De legalább nem is készült másnak. Ami azért nagy előny. Még akkor is, ha tudjuk, egy ifjúsági kultuszfilmnek szánt film díszlete volt csupán.

Egy filmé, melynek hibáit nem egy esetben viccekben örökítették meg, és talán néhány újravágást is megélt. A képanyagban maradt, sokszor szinte már legendaként felemlegetett, karóra, cigarettacsikk okán például. De őszinte leszek, és bevallom, nagyon régen láttam, és nem ezek a bakik tűntek fel elsősorban, hanem a vár körül felvonuló török sereg ismétlődő arcai. Ám nem a hibái miatt láttam régen, hanem mert csak. Végső soron még csak meg sem tudnám mondani. Ahogy azt sem, hogy a film alapjául szolgáló könyvet miért olvastam olyan régen, és miért nem olvastam sokszor újra. Talán azért mert dédnagymamám olvasta fel annak idején, és „ÚGY” nem tudom olvasni magamnak. Miközben tudom, az említett felolvasóestek régen voltak. Az „Egri csillagok” című kötet különböző kiadásai pedig ott porosodnak a személyes életút mentén.

Volt gyermekkori élmény, és volt kötelező olvasmány. Olyan kötetként, amiben a Kádár-korszak is elismerte azokat az értékeket, melyeket Ziegler Géza belefogalmazott. Mert hogy Gárdonyi Géza ezen a néven látta meg a napvilágot. 150 évvel ezelőtt. Annyi idővel ezelőtt, mely időszak szinte azonos azzal, melyet legismertebb ifjúsági regénye felidéz. A török megszállás is eltartott ennyit. Mondhatnánk tehát azt, hogy egy török megszállásnyi idő telt el azóta, hogy a török megszállásról író író megszületett. 1863. augusztus 3-án, Gárdonyban. S bár életműve sokkal gazdagabb az említett műnél, mégis az „Egri csillagok”, illetve talán még „A láthatatlan ember”, illetve az „Isten rabjai” révén ismerik talán legtöbben. Elvégre a történelmi témájú regények sokszor adtak tág teret azoknak a véleményeknek is, melyek megpróbálták még akár a történelmet is újraértelmezni. Legalább az iskolákban. Olyan gondolatokat is tulajdonítva, legalább a sorok közé értendőn, Gárdonyinak, melyre az író lehet, hogy csak legyintene, s a költővel mondaná: „gondolta a fene”.

S az egri remete lelke meg is tehetné. Hiszen tudjuk, hogy fejfáján csak ez áll: „Csak a teste!”.

Andrew_s