Árnyékkormány - Programpótló dékázás?

Megalakult az árnyékkormány. Szerintem kellő türelemmel visszaolvasható, hogy már választásokkal ezelőtt hiányoltam valami hasonló kezdeményezést. Közben választások jöttek mentek. Ellenzéki ötletelések keltek, vesztek. Most meg megy a fanyar fanyalgás. Jobbára azok részéről, akik eddig is egyfajta gondolatkísérletként kezelték a társadalmat. Meg általában a világot. Most meg azon problémázik, hogy a DK árnyékkormányában DK-s politikusok vannak.

Van ez így. Tekinthetjük úgy is, hogy a saját Mátrixában mindenki a saját karaktereivel játszik. Bár tudom. Ellenzékinek mondott politikusok sora fáradozott azon, hogy a szintén ellenzéki DK vezetőjét váltsa le Orbán Viktor helyett. Most mintha éppen a választást sikerre vivő MZP is visszatért volna a hangoskodók forgószínpadára. Amivel leginkább az a baj, hogy kicsit nehéz az esetében a Fidesz és a Fidesz között választani. De hagyjuk MZP szellemiségét nyugodtan nyugodni. Ráfér. Szóval dékás árnyékkormány.

Híve vagyok a koncepciónak. Naná. Nekem személy szerint nem az a kérdés, hogy kikből áll, hanem az, hogy mit akar csinálni. Ha van egy konzisztens program, amihez ők a gombok, akkor rendben van. Még akkor is, ha a névsor egy része számomra ismeretlen. Ez van. A névsor néhány szereplője esetében meg jobban szeretném, ha sosem ismerem meg a politikusként. De van ez így. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy egy párt a programjához olyan gombsort választ, amilyet szeretne. Ameddig nem derül ki, hogy csak egy gombsor van a nem létező kabáthoz, addig nincs ezzel semmi bajom.

S innentől visszatérek oda, hogy nem értem a dékás árnyékkormány dékásságán problémázókat. Ha egy cég stratégiai programjához megvalósítókat keresnek, akkor kik közül választanak? Vagy a cég alkalmazottai, vagy a céggel szoros szerződésben levő gárdából. Egy párt miért tenne másként? Mi gátolta meg a többi pártot a hasonló innovációtól? Mi gátolja meg ezt követően? Ha nincs képviselhető programja a gyurcsányozáson kívül az szívás. Viszont ennek tág tere van a kormányfrakcióban. Ehhez nem kell ellenzékinek lenni. Az én olvasatomban nyugodtan alkothatna komplex kormányzási programtervezetet bármelyik párt. Legalább lenne némi tárgyalási alapja egy kompromisszumos javaslatnak. Amit a saját árnyékminisztere képes vitaképesen képviselni egy kompromisszum-, azaz szövetség megkötésekor.

Úgyhogy személy szerint semmi bajom nem lenne akár több árnyékkormány-kezdemény árnyékkormány-program kezdeményezésével. Majd a következő választáskor egy ennek nyomán kialakult, valósan ellenzéki tényleges, képviselhető, és közösen képviselhető programmal előálló kihívóval. Mielőtt az eddigi választások ellenzékiségét követő nagy dékázás árnyékában az árnyékszékben végzi az országos politika.

Andrew_s

MZP üzenetei

Azoknak, akik szerint a kis lovat a gólya hozza - Lovak.
Csak úgy, állnak, barátságos arcot vágnak,
és nincs előttük mikrofon. Forrás: Wikipedia

Volt egyszer egy ellenzéki összefogás. Könnyen lehet, hogy hamarosan ez fog szerepelni azt követően, hogy Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) végképp leszerepel. Egyelőre ugyan még azt olvasom, hogy Dobrev Klára is kiáll az összefogás, és ezzel a nevezett egyed mellett. Tudom, tudom. Úgy szokták emlegetni, hogy az ellenzék miniszterelnök jelöltje. Nekem viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy vagy sík hülye, vagy sokkal inkább a Fidesz jelöltje. Az ellenzéknek.

Nem. Nem állítanám, hogy a legszimpatikusabb jelölt volt. De kétségtelen, hogy nem kávézni kell vele. Szerencsére. Így aztán akár esélye is lett volna, hogy elérje legalább azt a szintet, ahol az ember ugyan vállvonogatva, de leadja egy olyan listára a voksot, melyen szerepel. Aztán jöttek az ámokfutás futamai. A két előválasztási forduló között már egész elszabadultan. Amikor Karácsony Gergellyel, a másik csigagerinc-díjassal összefogva nekiálltak személyre szabni az előzetes megállapodásokat az előválasztásról. Aminek azért csak ott volt az a sorok közti üzenete is, amelynek szemléleti megfelelőjét Orbán Viktornál is látjuk. Nem tetszik a játékszabály, mert annak alapján nem vagyok Isten? Hát átszabjuk. Oszt jónapot.

Ez az átszabás nem sikerült teljesen, és kérdőjelekkel kísérve ugyan, de azért csak sikerült az első helyen végeznie MZP-nek. Olyan kijelentésekkel, és gesztusokkal kísérve, amelyek kevés pártolót hoztak valószínűleg ahhoz képest, ahány potenciális választót elidegeníthetett. Az emberek jó része ugyanis nem igazán szereti, ha akár csak közvetve leárulózzák. Pusztán azért, mert a véleménye, és ezzel a szavazata nem azonos azzal, akinek ideiglenesen nagyobb hordó jutott. Az már csak hab volt a tortán, hogy MZP már az egész ellenzék leváltásáról is hadovált. Amit alighanem félkézzel, vagy szemöldökráncolással gondolt megvalósítani.

Miközben folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy mekkora keresztény. Párhuzamosan azzal, hogy gyakorlatilag politikai erényként emlegeti a gyermekei számát. Bár, ha kellő prüdériával szemléljük a bősz keresztényi önmegtartóztatásokat, akkor ezek szerint hétszer hált a nejével. Ha viszont ez igaz, akkor nem büszkélkedik, hanem panaszkodik tulajdonképpen. Miközben nem tartozik rám természetesen. Ahogy másra sem. Onnantól, hogy magára csukja a lakásajtót, semmi. Ameddig nem ön-, és közveszélyes valaki. S igen. Legyen büszke a gyermekeire. Mint ember. Azokra az eredményekre, amiket már elértek az életben, illetve el fognak érni a jövőben. De ne a darabszámukra legyen politikailag büszke. Mert akkor nem egy büszke apa, hanem egy számító politikus.

De erre a vonulatra mégiscsak Brüsszelben tette fel a koronát. No, nem azzal, hogy össznépi látogatásokat tett. Lelke rajta. Viszont eközben időt szakított arra, hogy meglátogassa az ereszt, amin Szájer József menekült. Közben persze mondott ő olyanokat is, hogy a Fidesz melegei nyíltan vállalhatják majd nemi identitásukat. Hogy akkor miért kellett elmennie az ereszhez? Talán azért, mert a nagy népi fügyizmusban szenvedő tahók szemében ez olyan jópofa ötletnek tűnt. Igazi, nem diszkrimináló keresztényként mondjuk odahívhatta volna Szájert is a gesztusra. Esetleg bekopogtathatott volna abba az ominózus lakásba. Már csak azért is, mert a gesztus amúgy éppen egy meleg ember kifigurázásáról szólt. A háta mögött. Amolyan karaktergyilkos módon. Mintha csak a Fidesz tervezte volna.

S ez akkor is igaz, ha Szájer alaptörvénye úgy álszent, ahogy van. De egy dolog Szájer a politikus, és megint más dolog Szájer, az adott pillanatban bepánikolt, talán nem is teljesen intakt szellemi erővel bíró ember. Politikusként rühellje tőlem MZP is, ha akarja. De egy meleg ember kárára gesztust gyakorolni nemigazán keresztényi. Illetve ez utóbbit nem tudom, mert azt hiszem megrekedtem valahol Jézus tanításainál, és nem fejlődtem tovább a decibelkereszténység útját követve. Viszont emberileg ez a gesztus egyszerűen undorító volt MZP-től. Mint embertől. Ami alkalmasint éppen egy cáfolati gesztus is volt a részéről.

Ugyanakkor, ha sebtében összeszedjük MZP eddigi gesztusait, mondatait, akkor politikai erény, hogy nem impotens, és van hét gyereke. A gyermekteleneknek tehát annyi. Mindenki vállalhatja a nemi identitását, de jobban teszi, ha nem vállalja, mert ki tudja, mikor támad kedve MZP-nek, vagy hit-testvéreinek politikai gúnyt űzni belőle. Miközben állandóan hangoztatja, hogy milyen konzervatív keresztény. Mármint MZP. Ami óhatatlanul felveti, hogy akkor hogyan viszonyul a zsidókhoz, buddhistákhoz, ateistákhoz, és a többiekhez. Mert egy ország miniszterelnöke ne gesztust gyakoroljon azzal, hogy elviseli, netán megvédi mindezeket. Mármint akkor, ha tényleg az ország határain belül élő polgárok miniszterelnöke. S nem csak a keresztény-fundamentalista, több-gyermekes, és heteroszexuális egyedek hatalomvágyó vezére. Mert ilyen, inkább komplexusos suttyónak tűnő, vezér már van egy. Éppen hatalomban. Miközben nem éppen szimpatikus kurzusok alapozódtak a történelem során a különböző fundamentalizmusokra, hitelvi hatalom-megmondásokra.

Viszont a jövőben igyekszem nem foglalkozni MZP-vel. Egyrészt dicsérni egyelőre nincs miért. Másrészt meg minek? A messiásvárókat nem zavarja. Harmadrészt pedig azért is, mert van egy szint, amit nem szeretnék elérni, és MZP egyre inkább túl mélyen, szinte Orbán szintjén, lesz ahhoz, hogy érdemes legyen követni.

Andrew_s

Ellenzék kerestetik!

A végén még észre venné valaki

Azt írják, hogy az ellenzék mondott valamit. Állítólag tiltakoztak is. A Kövér-féle házszabály-módosítás ellen. Biztos látta is valaki ezt a tiltakozást. Abban is bízom, hogy a tiltakozást előzőleg egyeztették is. Akár Kövér Lászlóval is. Nehogy álmatlan éjszakái legyenek szegénykének. Ezt azért gondolom, mert alig hűlt ki a mikrofon azóta, hogy valami Kövér-védelmi platformot is meghirdettek.

Másként nem igazán lehet értelmezni azt a lassan két napos álláspontot, hogy az üléspontjuk védelmében az „ellenzéki pártok nem akarnak több üléstermi rendbontást”. Indoklásuk szerint azért, mert „azt akarják sugallni a választók felé: alkalmasak a kormányzásra”. Ami így konkrétan, ebben az összefüggésben hülyeség. Annyira hülyeség, hogy szinte már kár is kifejteni, hogy miért. De leginkább azért, mert a választók egy része hitelvi alapon szavaz. Akármelyik oldalon. Ha ugyanis pragmatikusan, kormányképesség alapján szavaztak volna, akkor már az Antall-kormány sem alakul meg. Illetve de. Egészen egyszerűen azért, mert a választók nem a kormányra szavaznak. Ellenben ez még mindig nem von le semmit a hitelvi szavazások erejéből. Ami azt is jelenti, hogy hitükért tűzbe mennek ezek a szavazók. Ha kedvenc vezérük aranyszobrot állíttatna magának, akkor az utolsó karikagyűrűjük utáni éhenhalás nemes pillanatában is csak egy „éljen Orbánt” rebegnének. Aki nem hiszi, olvassa csak nyugodtan a fórumok trolljait.

Egyrészt azért, mert világos: ingyen olyan hülye nem sok lehet, amilyen beírások éltetik a gazdasági exodus kormányát. Másrészt azért, mert nem egy olyan szintet elérő beírás van, hogy annyira még pénzért sem lehet ostoba valaki. Az azonban biztos, hogy a hitbéli szavazókat és a rendszerszintű haszonélvezőket senki nem fogja meggyőzni semmiről. Legfeljebb az utóbbiakat jobban megfizetni. Az viszont nem kormányképesség, hanem kormányból elkövetett hatalmi visszaélés, az államkassza sérelmére elkövetett hazaárulás. Amiben Orbán garnitúrója annyira jó, hogy alulsavanyítva túlszárnyalni nem kellene.

Aki nem érzelmi alapon szavaz, azt ettől még meg lehet győzni arról, hogy a kormány képtelen és alkalmatlan. Netán még arról is, hogy az ellenzék képes és alkalmas. Azonban erre már korábban is remek alkalom lett volna. Akár már a 2014-es választások előtt is. Ha az nem egy polceleb önmegvalósításával, és egy műbalhészakos gittegylett által frontvonalba tolt közgazdászról szól, hanem közérthető, bárki felé egyszerűen kommunikálható, közös kompromisszumok között kiérlelt, közösen képviselhető, illetve képviselt programokról. Ez utóbbi, az ellenzéki trollok és hitelvesek minden cáfolati kísérlete dacára elmaradt. Valószínűleg nem a választók érdeklődésének hiányában. Egyébként az említett verítékszagú igazoláskísérlet pillanatok alatt lebuktatható a fórumokon azzal, hogy „kérem a kompromisszumos közös program elérhetőségét”. Melyre leggyakrabban az egyes pártok, nem egyszer egymásnak, illetve önmaguknak is ellentmondó, atomizált frázisgyűjteményeire való hivatkozás a válasz. Ha van.

Az parlamenti komolyságprogramnak eladott Kövér-védelmi gesztus tehát aligha arról szól, amit állítanak róla. Már csak azért sem, mert ezzel az ellenzék gyakorlatilag lemond egy olyan eszközről, ami legalább pár percre rájuk irányítaná a figyelmet, és a királyi médiában is észrevehető lenne a jelenlétük. Amely észrevehetőség körmondatok halmozásával tett nyilatkozatoktól nem lesz jelentősebb. A besimulás a szürke parlamenti masszába azonban pompásan megfelel Orbánnak és a kleptoligarchikus sleppnek egyaránt. Sok vizet nem fognak zavarni, túlságosan láthatóak sem lesznek, de a csendes jelenlét legitimálja a rendszert, és persze biztosítja a megélhetési képviselők kenyerét. Mert hiba lenne, azt hiszem, s pláne ezek után, azt hinni, hogy a megélhetési képviselők csak a kormánypár padsoraiban fordulnak elő.

Egyébként még azt vitatom, hogy vannak páran, akik ezt a koncepciót beveszik. Talán még képviselők is. Arra azonban akár ők is elkezdhetik keresni a választ, hogy eddig mi gátolta meg a tisztelt egybesülteket, hogy árnyékkormányt alakítsanak? Akár a választási kampányban? Akár az előző kormányzati ciklusban? Mondjuk, ahelyett, hogy az MSZP esedékes üdvöskéje szinte egy kampány-nyarat áldozott annak, hogy a DK vezetőjét igyekezzen leváltani Orbán helyett. Amely igyekezett az LMP-nél gyakorlatilag a választás napjáig kitartott. Mely igyekezet nélkül esetleg még megszorították volna Orbánt. De legalább demonstrálták: az igazi ellenzéki mindennek az ellenzéke. A józan belátásoké is. Ha az a kormányvezér hatalomban tartásához elengedhetetlen.

De legalább elmondhatjuk, hogy van egy remekbeszabott, szinte fajsúlytalan parlamenti ellenzék, amit kívülről olyan gerincbántalmakban szenvedő izék támogatnak, mint a Momentum Mozgalom, akik már a pártalapítást is csúsztatással és megtévesztéssel indokolták. Tekintve, hogy az Olimpia-ellenes aláírásokat nem pártalapításhoz gyűjtötték annak idején.

Úgyhogy lehet, hogy ki kellene tenni egy táblát a határra: Ellenzék kerestetik.

Andrew_s

Miről is vitázunk az ellenzékről?

Mostanában a politikai viták mintha önmagukat kergető kígyókká váltak volna. Néhány témát illetően mindenképpen. Nem egyszer a véleményekre adott reakciók tekintetében is az az érzése az embernek, hogy elakadt lemezjátszók vitáját olvassa. Többek között az ellenzéki megnyilatkozások tekintetében.

Ebben csak az a kínos, hogy nem egyszer olyan, legalább hallgatólagos, elvárások tünedeznek elő, amelyek alanyi vélemények létjogosultságát tételezik fel. Nem a véleményalkotó alanyi jogát a véleményhez, hanem azt, hogy az ellenzékinek tartott politikusnak, tüntetésszervezőnek alanyi jogon csak igaza lehet. Illetve csak tévedhet. Attól függően, hogy honnan nézzük. Példaként számos esetet lehetne felhozni, de most Föld S. Péter egyik jegyzetére, illetve a reakciókra térnék ki. Éppen azért, mert olyan eseményre hivatkozva mérlegeli a hazai közállapotok demokráciatartalmát, amely elég régen történt ahhoz, hogy mindenkinek kialakulhasson az azzal kapcsolatos véleménye. Az ellenzéki képviselők TV-székházi szereplése kapcsán. Amelyben többek között olyan kitételt fogalmaz meg a szerző, mint például „martalócok által megvert Varju László”. Noha vannak olyan sejtéseim, hogy amennyiben nem csak mozgásában akarnak korlátozni, további intézkedésig visszatartani, hanem tényleg verik, az nem igazán telefonálgat közben.

Azonban nem is ez a lényeg talán, hanem a reakciók. Amelyek között megint felbukkant az „ellenzéki, tehát igaza van” motívum. Holott a képviselők elleni jogtalan fellépés akkor is megállt volna vádként, ha kisebb a mártíromsági faktor. Akár a biztonsági erők által biztosított, akár egy színielőadás része az utóbbi. Amely utóbbiak szerintem igencsak alkalmasak a kommunikációs bicikli túltolására. Ezen persze lehet vitatkozni, de nem is ez a lényeg talán, hanem a reakciók. Különösen az olyan elvárásokat illető reakciók, amelyek némelyikét makacsul ismételgetem az ellenzéki fellépéseket látva. Leginkább azt viselik rosszul sokan, ha az ember azt kérdést feszegeti, hogy az indulatok levezetését követően mi az a pozitív, az „orbántakarogy”-on túlmutató részletes, szakpolitikai program, amit nem a tüntetések alatt, és nem is utána kellene kommunikálni, hanem előtte. Egy olyan ellenzéki olajfa-programot, ami kompromisszumokban kiérlelt, minden érdkelt fél által támogatható, és világosan jelzi: kormányváltást és nem ellenzék-oldali egymásleváltást szeretnének a pártvezetők, képviselők.

Holott az ilyen program az EP-s és majd az önkormányzati választások során igencsak komoly hiánycikk lehet. Már csak azért is, mert alapja lehetne egy olyan ellenzéki összefogásnak, ami a közös ökölrázás perceinél hosszabb élettartammal bír. Természetesen ennek a programnak a hiányolása is lehetne egyéni szociális problémám. Lehetne. Például abban az esetben, ha már áprilisban nem derült volna ki, hogy a hiánya megbosszulja magát. Ahogy az is, hogy az ellenzéki önjelöltek még a szavazás előestéjén is gyakorlatilag egymást, de leginkább Gyurcsányt akarták leváltani. Most, gondolom, majd a DK által is támogatott Karácsony Gergely kerül majd a satuba. Ami azért sem lesz nehéz, mert a rádióban hallott nyilatkozattöredékeit akár egy bullshit-generátor is kiköphette volna.

De sejtem, most majd megint azt gondolják sokan, hogy „már megint csak kritizál a fickó, és nem tesz le alternatív programot”. Igazuk is lesz. Nem lévén politikus, nem is érzem tisztemnek a politikai programalkotást. Ugyanakkor azoknak, akik az ellenzéket kritikával illetőkön szeretnék számon kérni a politikai munkát szeretném megfontolásra ajánlani az alábbi gondolatot a buggyant tojásokat hozva példaként.

Ha a pénzemért büdös tojást adnak a boltban, akkor jogom van reklamációra akkor is, ha nem tudok jobb tojást tojni. Ha azonban az általam etetett és fizetett baromfiak összevesznek a tyúkólban azon, hogy az egyikük szerint a másik tojása nem szép, akkor más a helyzet. Ekkor bizony elvárható, hogy a politikus ne csak mutogasson a szomszédjára, hanem alkosson másikat. Amiről vásárlóként majd eldöntöm, hogy pont arra a tojásra vágyok-e? Ja, és azon sem kell meghatódni, ha az ellenzéknek véletlenül, nyomokban, ellenzéki gesztusai is vannak. Ez lehet, hogy Magyarországon kuriózum, de azért alapvetően ezért vannak.

Andrew_s

Álmodni emberről kicsiben...

Az esedékes Messiás-választó után talán majd talán némi gondolkodás is elindul. Mármint az egyes emberekben. Legyünk optimisták. Meg talán egyszer hálásak azoknak, akik most a hatalomnak hasznosabb, a kedélyeket lenyugtató, leföldelő tüntetéseket szervezik. Nyilvánvalóan nem azért, amiért elbénáztak valamit. Noha, közvetve, talán azért is.

Ehhez visszakanyarodnék ahhoz a gondolathoz, amit már felvetettem. Ahhoz, hogy a Kádár-korszak túlélési és egyfajta ellenállási lehetőségeinek ismerete, netán újra-felfedezése igen hasznos képesség lehet. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy szervezett formában jelenleg nem megy. A szervezetek egy része részéről nem is akarnak igazán győzni, mert olyan harmatosan gyengék, hogy tudják: esélyük sincs. Rosszabb esetben korrumpáltak, de ez nem szükségszerű. Még akkor sem, ha már a 2014-es választásokról az volt az érzésem, hogy maguktól annyi baromságot aligha követhettek el a Bajnai-Mesterházy páros környékén. Egy másik része a jelen politikáját képviselőknek ellenben mindenáron győzni akar. Egyedül, elől, mint vadszamár. Elég arra gondolni, hogy hány miniszterelnök-jelöltje volt a jelen választáskor induló sokfejű ellenzéknek.

Mely utóbbi izmozásba bele lehet izzadni, bele lehet büdösödni. De valójában egy idő után a kutyát sem érdekli. Mert eltekintve attól, hogy nyilván van az LMP-ben nagyon hívők csapata, de ki a fenét érdekli most, a választások után az, hogy SzélBernadett őssze akarja hívni az ellenzéket. Az a Szél Bernadett, akinek pár nappal a választások előtt még csak arcoskodásra, majd ezt követően egy kis lábhoz rendeltségre tellett. De a választások előtt esze ágában sem volt kompromisszumot kötni. A mostani felbuzdulás mögött éppen ezért inkább azt sejtem, hogy Vona után Orbánnal is bepróbálkoztak. A Fidesznek azonban nincs koalíciókényszere. Így megpróbálnak visszakapaszkodni az ismertségbe. Ilyen felállásban, ha valaki nem hithű LMP-támogató, irracionális döntés lehet a támogatása. A tüntetések pedig kiábrándítóak.

Sokak számára maradhat az a régi módszer, hogy maga körül próbálja lebontani a rendszert. Egy kicsit. Amikor a sorok közé fogalmazva kicsit összekacsint a munkatársakkal. Amikor megpróbálja nem hagyni, hogy hülyének nézzék. Amikor egy hölgy nem hagyja, hogy kedélyjavító intézkedésként alkalmazzák egy munkahelyen. Amikor be mer szólni egy főnöknek, ha mégis. Amikor kiáll a magáért kiálló kolléga mellett. Netán maga is kiáll, amikor a főnök hétvégi házához rendelik a karbantartó brigádot. Meg ilyesmi. Kétségtelen, hogy ezek egyike sem az az út, amelyen magasra lehet jutni. Az sem biztos, hogy így lehet karriert csinálni. De a maga kis színpadán mindenki kipróbálhatja, hogy mennyire erős a gerince. Utána talán nagyban is jobban menne.

Ahogy a kádárizmusban is sokan próbálták ki mindezeket a recepteket. Úgy, hogy nem igazán volt lehetőség kiállni egy nagy színpadra és meghirdetni a tutit. Ellenben egyre inkább az az érzésem, hogy ameddig mindenki görcsösen vezető akar lenni, vagy vezetőt akar maga fölé találni, addig Orbán és rendszere nyerésben van. Márpedig a jelen tüntetései vagy a hosszú távon a fásultságot növelő üvöltés lehetőségét, vagy az éppen aktuális megszólaló felé vetett üveges csodálat megélését kínálják. Miközben, az ehhez vezető úttól függetlenül Orbán de facto vezető, és a vezetőt óhajtóknak biztosítja a pótpapa szerepét. Amellett ehhez rendelkezésére áll a teljes infrastruktúra, és a ködösítés teljes rendszere. Ugyanúgy, ahogy annak idején. Amelynek réseibe annak idején is ott élt egyfajta ellenállás. Mert, többek között az volt a túlélés egyik záloga. Nem az egzisztenciális túlélésé, hanem az emberi túlélésé. Ha tetszik, az emberség túléléséé.

Márpedig az az érzésem, hogy a görcsösen győzni akarók ma csak úgy tudnak magasabbra jutni, ha a mások hátán másznak felfele. Letaposva és kihasználva azokat, akik hinni akarnak bennük. Akkor is, ha nem kínálnak mást, mint egy program nélküli alternatív vezért. Sőt! Leginkább azt kínálják. Orbán helyett egy alternatív Orbánt. Minimális alázattal a támogatók, mint emberek felé. De készséggel felkínálva az alternatív ellenséget. Legyen az a kormány, a cigányok, a zsidók, libsik, vagy aki jön. Elég arra tekinteni, ahogy leginkább az ökölrázás szabadságát ajánlják fel egy-egy tüntetésen. No meg arra, ahogy a rasszista indíttatású, és ellenségkép-gyártásban szintén nagy rutinnal rendelkező jobbikosokat kooptálták a messiást várók.

Nem azt vitatva, hogy a Jobbiknak, mint pártnak ne lenne joga ugyanúgy követelni egy tiszta választást, mint bárki másnak. Azt azonban vitatva, hogy egy győzelem esetén a Jobbik valóban jobb lenne, mint a Fidesz. A győztesnek kedvező választási rendszer lebontásában. Esetleg az olyan, talán üres fogalmi halmaz szempontjából, mint az emberség, a diszkrimináció-mentes emberi megbecsülés, meg a többi ilyen marhaság.

„Emberek voltunk, és újra azok leszünk... Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is...” (Rejtő Jenő: Csontbrigád)

„Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.” (Albert Schweitzer)

Andrew_s

Tüntetés, mint messiás-casting?

Volt egy, a fiataloktól indult kezdeményezésből szerveződött, újabb tüntetés. Nem is írtam előtte semmit, mert akkor már előre a fejemre olvasták volna, hogy azért nem ért el semmit. Nyilván! Mert nyilván egy blog tehet mindenről. Miközben a messiást várják. Amivel nem szolgálhatok.

A tüntetés örvén felszólaltak a felszólalók. Mondván: „Mi vagyunk a többség”. A fiatalok képviseletében beharangozták Gyetvai Viktor diáktüntetőt. Majd a többi néma csend. Nem azért, mert nem akartak beszélni. De kezdetektől sem értettem, hogy az ellenzékiség nagy dicsőségére megválasztott Márki-Zay Péter mi a jó fenének kell kiemelt beszélőnek. Legyen jelen. De még jobb lett volna, ha egy, Hódmezővásárhelyen induló szolidaritási tüntetés vezetését vállalja. Az az ő terepe. Ott ismerik, ott híre van. Nem, nem féltem én tőle a fővárost. Nem is szeretném a fővárosi nimbusz rombolását látni benne. De jól jelképezi, hogy a tömeg vezérért kiált, és ő lesz az, akire rászakad ez a szerep. Ha minden városban lennének, lehetnének nagy tüntetések egy helyben ismert, és elismert, vezetővel az alighanem hatékonyabb lenne.

Annál biztosan hatékonyabb, mint a fővárosban, éppen az említett különállást sugalló, izolált feszültséglevezetéseket tartani. Olykor összejőve, majd egyre kevesebb tevőleges támogatóval meghalasztva a reményt. A tanártüntetéseken, annak idején Pukli volt az, akit pajzsra emeltek, és aki örömmel mászott be az ismertségbe a tömeg hátán. A most felszólalók közül talán Márki-Zay Péter az, aki számára ez megadatik. Ha él vele, elveszti a saját városát. Ha nem él vele, akkor elveszti a tömeg bizalmát. Sajnálom. A szervezőket is. Az eredeti kezdeményezőket is. Akik kezéből láthatóan csúszik ki a történések irányítása. Ahogy halványulnak az eredeti célok, csökkennek az indulatok, és aztán a többi: néma csend.

Mert minden sajnálatom azé, akit bántalmaztak. De a békemeneten való bántalmazás nem közösségi érdem. Nem Krisztus sebeinek felmutatása az, ami előre visz. Ahogy újságírónak lenni sem alanyi érdem. De a netadós tüntetések szervezése láthatóan sem vált dicsőségére senkinek. Tüntetést szervezni egy tervezet ellen szép dolog. A volna viszont nem történelmi kategória. Ott egy talán bevezetett akármi ellen fárasztották a tömeget. Itt egy megtörtént választási eredmény ellen kellene tudni hatékonyan fellépni. Kicsit más. Kicsit nagyon más. De sebaj, mert felszólalókban nincs hiány.

A tervezetteken kívül jöttek az előre be nem harangozottak. Csupa érdemes személyiség. Élőben, vagy videóról. A lényeg a szereplés. Mert egy színpad az olyan valami, amit meg kell tölteni. Fellépőkkel. Taps helyett világító telefonokkal üdvözölve üdvözülten a fellépést. Állítólag lesz még egy demonstráció. Elindítva az egész kezdeményezést azon az úton, amitől korábban féltettem a fiatalokat. Úgy, hogy az egésznek egy haszonélvezője marad. A regnáló hatalom.

Ezt természetesen lehet károgásnak minősíteni. Lehet azt állítani, hogy az egyet nem értők alapvetően a verőlegényekkel azonos szintet képviselnek, és le lehet minden más, a hurráoptimizmustól eltérő, véleményt mindezzel lesöpörni az asztalról. Mert természetesen egy az igazság. Az övék. Minden más hazugság. Az, hogy ez a fajta hozzáállás ugyanaz, mint Orbáné? Az, hogy pontosan ugyanazt a kollektív ellenségképzést jelenti, amit Orbán képvisel? Az, hogy pontosan ugyanúgy az agyonmanipulált véleménydiktatúrát jelenti, amit Goebbels nyomdokaiban haladva a kormány csinál? Az nem számít kérem. Mert éljen a plurálisan egysíkú véleménymetszet. Ha nem Orbáné, akkor a messiást váróké.

Lehet, nem is kéne szervezni, csak kitenni egy színpadot. Aztán meghirdetni a casting-ot. Messiásoknak, és az őket felkenő véleménydiktátoroknak.

Andrew_s

Nagy ellenzéki ellenfelek: a naptár és az ellenzék

Sokan, sokszor hivatkoznak arra a pártok képviselői, hívei közül, hogy a „fanyalgók” csak nem akarják látni a remekbe szabott, pompás programokat. Az ilyen szemrehányásokból rendszeresen ki szokott maradni a hivatkozás arra, hogy hol is olvasható el ez a csodálatra méltó szellemi lelemény. Ahogy az is, hogy mennyiben tekinthető az egyes honlapokon olvasható szöveg programnak. Ezért, gyors összefoglalásként közreadnék néhány gondolatot. Az MSZP talán méltatlanul került kiemelésre eközben, de példának azért is lehet releváns, mert önmagát a legjelentősebb ellenzéki erőnek definiálva példának is tekinthetjük.

Előre bocsátva, hogy a magam olvasatában a program akkor ér valamit, ha:

- van célja;

- van módszertana;

- vannak a fentiek alapján leírt lépései;

- vannak a lépésekhez rendelt határidők;

- vannak a lépéseknek, határidőknek felelősei;

Ezzel szemben az MSZP honlapján a „Program” cimke az MSZP honlapján az első találat „Tegyünk igazságot! Botka László miniszterelnök-jelölti programja”. Ahonnan valójában a miniszterelnök jelölti pályázata tölthető csak le. Ami jobbára egy lózunggyüjtemény. Már akkor, ha az előzőekben felsorolt pontokat szeretném beazonosítani. Alkalmasint, ha ez egy önálló program lenne, akkor is könnyen eljutnék oda: teszek rá, hogy van a magát ellenzéknek állító katyvasz 6-8 pártjának 8-10 tézisgyűjteménye. Akkor, ha nincs kompromisszumos, közösen képviselt, stb. programja. A fenti ismérvekkel. Mert eleddig az ellenzék egy „szavazzatok ránk, oszt majd jó lesz” mozgalom. „n+1”, és szaporodó fejjel. Köztük az említett Botkával, akinek még az MSZP-t is villámsebesen sikerült megosztania. Az ellenzékről nem is beszélve.

Egyébként, ha az interneten elérhető is egy program, akkor még mindig kérdéses, hogy miként jut el a potenciális választókhoz. Mert mégis, hogy fogja akkor Józsi-bácsi elolvasni a kukutyinbütykürüki krimóból hazatérve? Vagy ő tényleg nem célközönsége az ellenzékeknek? Akkor meg miért kell megsértődni, hogy a Jobbik térnyerésben van?

Írják sokszor, hogy a sok kicsi ellenzék ezt azt közzétesz. Annak érdekében, hogy majd aztán úgy nekiállnak egyeztetni, hogy csak úgy dübörög. Majd. Egyszer. Ennek mikor is kellett volna nekiállni? Szerintem akár 2014-ben. Ugyanis, ha nem tudnák ezek a nagyon bölcsek, a választások 2018-ban lesznek. S jelenleg 2017 nyara van. Az olyan sarrkallatos kérdésben, mint például az oktatáspolitikában ez azt jelenti, hogy augusztusig a fű sem nő. De a pártokban sem. Augusztusban majd szépen mindenki elkezd visszaszivárogni a való világocskáikba. Remélem, addigra Szárszón ismét előadja az ellenzéki értelmiség a maga zártkörű vállveregetését. Ez a két hatás, a nyári szünet, illetve a retorikai önimádat, 2013-ban közel novemberig megbénított minden egyeztetést. Ha idén, kicsit rövidebb az egymás köldökébe vájkálás, akkor talán már októberben nekiállnak egyeztetni.

Ennek fényében mikor lesz, mikorra lehet egy kompromisszumokban érlelt program-tervezet? Talán már december elejére. Akkor, talán még Karácsony előtt, előterjesztik a tagságuknak. Akkor jól megköpködik, és talán ott lesz a karácsonyfa alatt. Ebben az esetben január közepére talán ki is józanodnak azok, akik első sértődöttségükben mindennek keresztbe fekszenek a pártokon belül. Páran kilépnek, majd visszalépnek. Átlépnek és mellélépnek. Akkor neki lehet állni egy, olyan kommunikálható verzió legyártásának, amihez nem kell magyar szakos tanárnak lenni. Ha sietnek, akkor február elején-közepén meg is lehet. Na, ekkor kellene nekiállni annak, hogy meggyőzzék egymás szimpatizánsait. S nem csak a fővárosban, hanem a falvakban is. Nem leugatni, és leuralni, hanem meggyőzni. Valós vitákban, olykor ellenséges hangulatban, de az ilyen hangulatot is kiálló érvrendszerrel.

Erre emberileg hány embert is lehet mozgósítani? Aki “ott lent” is elég hiteles! 20-50-100? Legyen 200. Nem pártonként, hanem összesen. Holott minden pártnak a saját szimpatizánsait kellene kellene meggyőzni, hogy hajlandó legyen a másik, a közös jelöltre szavazni. Hány helyre is kellene fórumot szervezni? Van több, mint háromszáz (346) város. Beleértve Budapestet is, a maga közégnyi kerületeivel. és közel háromezer (2809) község. A falvakról már nem is szólva. Ezt mármint akkor, ha a pártoknak sikerül valóban közös fórumokat szervezni, és valóban komolyan vehető közös programmal országot járni, és minden elsőre sikerül, akkor jövő augusztusig még össze is jönne.

Jah, hogy a választások valamikor áprilisban lesznek? Pech.

Na ezért szívás, hogy Botka még mindig Gyurcsányt, a Momentum mindenkit, és nem Orbánt akarja leváltani. Miközben Tusványoson már felfűtötték a Fidesz gőzekéit. Mert minden egymás köldökébe turkálással bukott nap hetekre odázhatja el közös kompromisszumokat. S akkor a jövő augusztus 2050 decembere lesz.

Andrew_s

Mindenkinek a Momentumát

A Momentum párttá alakulásának alkalmából mondottak alapján tulajdonképpen kár is lehetne több szót vesztegetni a Momentum Mozgalomra. Ameddig részleteiben ki nem fejtik a programjukat. Amelynek késleltetése annyit minden esetre ér, hogy a hívek és csodavárók addig mondogathatják: mindenki legyen türelemmel és bizalommal. A Momentum részéről meg igyekezhetnek nagyokat mondani. Addig sem kérdezi senki őket a részletekről.

Valami ilyesmi lehetett talán az is, amikor a most már pártelnökként nyilatkozó Fekete-Győr András ismét beszólt az egész politikai bagázsnak. Nagyjából azt, hogy mindenki idióta, csak ők és talán még Karácsony Gergely a helikopterek. Az utóbbi természetesen leginkább akkor, ha momentumos lesz idővel. Ha ezt összevetjük azzal, hogy a párttá alakuláskor egy menetben vette semmibe mind a jobb-, mind a baloldali értékrendet vallókat, igazán szép teljesítményt tudhat magának a frissen alakult párt. Nem abban, hogy felbosszantott sündisznót játszik. Sokkal inkább abban, hogy pompásan mondják fel az orbanista leckét: minél gyorsabban éket kell verni az emberek közé. Azért Karácsony helyében lehet, hogy ki kérném magamnak a nyílt szembeállítási kísérletet. Hacsak nincs valami tényleges háttér-megállapodás máris a politikus és a Momentum között. Miközben nyilvánvalóan nem lesz megállapodás egyhamar a DK és a Momentum között.

A DK elnökét ugyanis jelenleg Gyurcsány Ferencnek hívják. Ehhez a tényhez pont annyi köze van Fekete-Győr Andrásnak, mint az argentin alkotmányhoz. Illetve annyi, mint Gyurcsánynak ahhoz, hogy a Momentum momentán kit választott elnöknek. A párt magánügye. Kívülről készséggel elfogadhatjuk, hogy párt jelenlegi felhozatalából Fekete-Győr András a legjobb választás. akkor is, ha az említett beszólása pontosan ugyanúgy meggátolhatja hosszabb távra is az ellenzéki összefogást, mint Juhász Péter hasonló elzárkózása annak idején. Mármint akkor, ha a Momentum egyáltalán ellenzéki pártnak határozható meg. Ellenzékinek tekintve ebből a szempontból a Fidesz-kormánnyal szembeni ellenzékiséget. Elvégre, ha Fekete-Győr szerint Orbán „egy baromi tehetséges politikus, aki az emberek nyelvén tud koherens világmagyarázattal szolgálni”, akkor lehet, hogy egész jól el lennének egymással. Elvégre, ha az „emberek nyelvén” adott „koherens világmagyarázatot” a féligazságok látszatösszefüggéseire építő populizmusnak fordítjuk, akkor még igaza is lehet a Momentum vezetőjének.

De, ha már megtisztelték a közt, hogy szakpolitikában is megnyilatkoztak, igazán kár lenne a pártelnöki interjúnál leragadni. Különösen azért, mert a populizmus iránt fogékonyaknak igazán csemege lehet az, amit például az oktatásügyről közzé tettek. Mert ki ne szeretne bele azonnal az olyan kijelentésbe, mindjárt a bevezetőből, hogy: „Lebontjuk a tanulás akadályait, hogy mindenki egyenlő eséllyel tanulhasson életkorától és társadalmi helyzetétől függetlenül”. Azonnal kéretik ebbe beleszeretni. Van is miért. Elvégre világosan meghirdeti az élethosszig tartó ingyenes oktatás programját. Mármint akkor, ha csak egy embernek is, tetszőleges életkorban és társadalmi rétegben ingyenes lesz oktatás. Mert az egyenlő esély innentől mi másról szólhatna. Hacsak nem az ellenkezőjéről. Miszerint mindenkinek méregdrága lesz az oktatás. Ha meg tudja fizetni, ha nem. Elvégre az esélyek tekintetében akkor is egyenlők lesznek. S ezért veszélyesek a bullshit-generátorral összelapátolt populista frázisgyűjtemények. Mármint annak, aki pártprogramnak akarja kezelni azokat. Mert olyanok, mint a jó jóslat. Mindenkinek arról szól, amit bele akar látni.

Mint például abba is, hogy: „A tanulási célok eléréséhez elhivatott és motivált szakemberekre van szükség, melynek érdekében a Momentum olyan méltányos fizetést biztosít a tanítók, tanárok és más oktatásban dolgozók számára, mely tükrözi hivatásuk fontosságát”. Amellyel kapcsolatban persze lehetne azt is mondani, hogy az elhivatottan motivált, tanári végzettséggel rendelkező állampolgár még lehet totálisan alkalmatlan a pályára. A tanárok alkalmasságával meg pont annyit foglalkozik a Momentum víziója, mint a CKP-é. De a méltányos fizetés szintén egy paraméter nélküli halmaz. Mert ki mit tekint méltányosnak. Kívülről, illetve belülről. A tanárok meg most is annyira vannak megfizetve, „mely tükrözi hivatásuk fontosságát”. Azt a fontosságot, amit Orbán és pátere tulajdonít nekik. De kár lenne itt mondatról mondatra végigzongorázni a Momentum oldalán elolvashatóakat.

Mindenkinek javasolható az elolvasása a mindössze öt pont elolvasása. Akinek meg van kedve, próbálja meg valós oktatási és anyagi paraméterekkel, illetve különböző társadalmi kontextusokba helyezve is értelmezni. Valószínűleg rá fog jönni, hogy egy szinte minden körülményre alkalmazható, minden felállásban elmondható szöveggyűjtemény teszi ki a pontok nagy részét. A kisebbség fedezetére meg jórészt nem találunk reálisan értelmezhető választ. Egy pillanatig sem vonva kétségbe persze, hogy a sci-fi is jó dolog. Azért megélni nem az szokott belőle, aki fizeti, hanem az, aki írja. Pont úgy, mint a populista víziók esetében.

Andrew_s