Sulyokrendülés

Sulyok Tamás kinevezésekor a kérdések egyike lehetett a viszonya az antiszemitizmushoz. Nem azért, mert visszamenőleg tehetne arról, hogy az apja mit tett, mit nem tett, mit írt, vagy mit nem írt. Azonban a beiktatásakor még elhatárolódhatott volna attól, amit a kedves papa képviselt. A zsidók megfosztását a vagyonuktól, majd az életüktől is. Erre a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából még egyszer lehetőséget kapott.

Élni azonban elég fékezett habzással élt ezzel a lehetőséggel. A hírösszefoglalók minden esetre nem ettől hangosak. Miközben, természetesen, nem egy olyan hagymás, vagy hagymázas magánszámot hiányolok, mint azt, amihez hasonlót Pokorni Zoltán adott elő. Annál azonban egy kicsit erősebbet, mint azt, hogy „Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam”. Mert ízlelgessük ezt a kijelentést egy cseppet.

Az első nekifutásra is látszik, hogy az elhatárolódáshoz szükséges szembenézés meg sem fordult a fejében. Elvégre nem az elkövetett tettek rendítették meg, hanem a kiderülésük. Az, hogy hallott róluk. A nyilvánosságban. Mert ha zárt körtben hall róla, akkor talán meg sem rendül. Ennek fényében éppen az általa kifogásolt Janus-arcú megközelítést demonstrálja az a kijelentése, hogy „A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”.

Mert ez a főhajtás elég álságos úgy, hogy a személyes, és eléggé kétfenekű megrendülése az, amire csak futja egy köztársasági elnöktől. El nem határolódva sem a múlt bűneitől, sem a jelen szélsőjobboldalától.

Nem kizárva persze azt sem, hogy az utóbbitól már csak azért sem határolódhatott volna el, mert szavazatokat vett volna el a vezérétől. Ha bekövetkezett volna egy markáns szembefordulás a szélsőjobbal, neonácikkal, újfasisztákkal. Ez a szembefordulás érdekelt volna a szélsőséges eszmékkel. Sulyok megrendülése már csak azért sem, mert ez az emléknap nem róla, nem az apjáról szólt. Hanem azokról a százezrekről, akiket megöltek az apja által is képviselt eszmerendszert követő társadalmi hulladékok.

Andrew_s

Megjegyzés - 2024. 04. 14.- Cár-csere lesz?

Hirtelen felbukkanása óta Magyar Péter szép ívet írt le, és valószínűleg még nincs a csúcson. Azonban már eleget szerepelt ahhoz, hogy nagyjából kirajzolódjon az a határgörbe, ami mentén a szövegei értelmezhetők. Egyfajta értelmezési tartományként. Akár az olyan belső ellentmondásokkal, mint amikor elindítja a szuverenitásvédelmi lózungot, majd kiáll az ennek ellentmondó EU-s ügyészségbe való belépésnél. Ez van. Most éppen ezt szeretik.

A teljes értelmezési tartomány ugynakkor közelebb ál a Fideszhez, vagy akár Orbán Viktor szövegeihez, mint azt szeretném. Olykor az az érzésem, hogy Magyar Péter mozgalma alig lesz több, mint a celofánba csomagolt, Orbán nélküli Fidesz. Ilyen is volt már. Csak a Momentum akkori vezetésének, illetve Fekete-Győrnek ez nem jött össze. Talán nem volt jókor, jó helyen, és nem jól szikráztatta a retorikai sziporkáit. Ami pedig lényeges lehet, ha valaki a populizmus útjára lép.

Ami egyébként nem alanyi jogon elítélendő. A tömegeket sokszor lehet az érzelmeiken keresztül megfogni, vagy akár manipulálni. Ezt régen is tudták, és az emberi tömegek ma sem mások. Ezt figurázza ki a lila vs. zöld sálas drazi-epizód a Babylon 5 sorozatban, és joggal.

Magyar Péterről tehát egyelőre azt tudjuk, hogy jó szervező, és a közhangulat kiváló lovasa. Olyan kiváló, hogy a teljes politikai elittel szemben álló jogos elégedetlenségre alapozva, a Fideszre amúgy sosem szavazó ellenzékit is meg tud szólítani. A Fideszétől alig különböző szóvirágok mögé. Ezt tudjuk, látjuk.

Amit nem tudunk, az az, hogy Magyar Péter ezt annak a mézesmedzagnak szánja-e, ahonnan dobbantva egy valós, és valósan demokratikus centrumpártot akar, illetve tud létrehozni? Mert az alternatíva egy Orbán-, és Rogánmentesített Fidesz. A névtől föggetlenül. Egy új vezérrel a pókháló közepén. Mert, ahogy egy évtizede is úgy tűnt, most is cserélhető lehet a cár.

Andrew_s