Nagy Márton és a magyar sarcológia

Nagy Márton komoly bejelentéseket tett. Nagy Márton komoly bejelentéseit próbáljuk meg komolyan venni, és egy picit elgondolkodni a lehetséges hatásain. Ha a globális hatásait illetően talán nem is annyira globálisan. Nem hagyva figyelmen kívül, hogy egy lendülettel inflálja el a nyugdíjígéreteket, és ismeri be a sorok közt a hazai gazdaság elmerülését a latrinában.

Azzal ugyanis, hogy a gazdaságpolitikai intézkedésekkel, azaz osztogatási ígérgetésekkel, indokolja a hiánycél megemelését, majd ennek fedezet-előteremtésére a bankok és pénzügyi vállalkozások fokozott megsarcolását nem igazán tett mást. Celofánba csomagolva, a sorok között, gyakorlatilag azt üzenete, hogy „bármit megígérünk, a hatalomban maradásunk érdekében, de ebből semmit sem tudunk megfinanszírozni”. Szerintem más sem tudná megfinanszírozni az ígéreti licitet, de maradjunk a jelen bejelentésnél. Illetve a pénzügyi szféránál.

Az elméleti magasságokból szálljunk alá a munkavállalói szintekre. A pénzügyi szektorról sokszor megemlítik, hogy a jövedelmi viszonyok nem rosszak. Ellenben sok szempontból jobbak, mint másutt. A központi területeken szinte biztosan, és a tranzakciók hátterét biztosító rendszerek környékén majdnem egészen biztosan. Ami azt jelenti, hogy a közterheken és az áfán keresztül ez a réteg elég jelentős foglalkoztatotti befizetője a költségvetésvetésbe. Miközben munkavállalóként jelentős szerepe van abban, hogy fizetni lehessen bankkártyával, az átutalások biztonsággal célba érjenek. Akár nemzetközi szinten is. Ez általában akkor is igaz, ha most sokan horkantgatnak némely bosszúság példáján felhorgadva.

A fentiekből több dolog is következhet akkor, ha a pénzügyi szektor elkezdi visszafogni a fejlesztéseket, illetve megválik a dolgozók egy részétől. A fejlesztések visszafogásával csökkenhet a szereplési képesség a tranzakciós piacon. A nemzetközin is. Ez lehet kis bosszúság sokaknak mindaddig, amíg az átutalásai nem kezdenek késni, a külföldön dolgozó családtagnak nem kezd problémát okozni a hazaiak támogatása. Ugyanakkor az is érthető, ha a pénzügy ezen területein dolgozók a nemzetközi munkaerőpiaccal is jelentős mértékben kompatibilisek. Szakmailag, nyelvismeretben egyaránt.

A megszorítások, az elbocsátások ezen a területen így egyrészt közvetlenül csökkentik a költségvetési bevételeket, másrészt könnyedén ad egy újabb lendületet annak a gazdasági exodusnak, amelyben az Orbán-kormány egyébként is igen jól teljesít. Közvetve pedig csökkentheti a szektor nemzetközi versenyképességét, a kapcsolatait a nemzetközi rendszerekhez. S ettől a pontból indul az a gyökérzeti háló, ami befolyással lehet minden vállalkozásra, amelyik nemzetközi tranzakciós forgalmat bonyolít le. Legyen az anyagbeszerzés, eladás, bármi.

Rövidebb távon lehet szimpatikusan populista vezérszólam a vezértől, illetve a sleppjétől a pénzügyi szektor lehúzása. De már a középtáv rövidebbik szakaszán is könnyedén lehet erősen, és negatívan visszaható. Nem feltétlenül csak globálisan, hanem a mindennapokban is.

Az, aki ma drukkol a pénzügyi szektor megsarcolásának, az később se panaszkodjon, ha a nyugdíjaknak nem lesz fedezete, vagy akkor sem jut el hozzá, ha van. Ahogy akkor sem, ha a magasabban képzett szakemberek újabb hulláma távozik az országból.

Andrew_s

Gulyás Gergely meg egy bit

A zuhanva száguldó, vagy száguldva zuhanó, ám talán még zuhantában is dübörgő gazdaság megtámogatására újabb sarcot találtak ki a kedves vezető gazdasági, illetve oligarchisztikus szakértői. Ami egy valamit szinte biztosan jelez. Azt, hogy baromi nagy baj van. Eközben, talán a kitaláló elmeroggyantba hazajáró szellemi maradványok áthallása miatt a legújabb sarc elnevezése is árulkodó: Védelmi hozzájárulás. A Keresztapa ajánlásával.

Bár az is igaz, hogy az ellentételezés még nem egészen keresztapai. Magyarországon mostanában nem divat az üzletek felrobbantása, illetve felgyújtása. Inkább ellenállhatatlan ajánlatokkal állnak a fondorlatosan tönkrevert szektorok szereplői elé. Miközben a bejelentett, és a védelmi pénzszedést is taglaló intézkedéscsomag részleteiben is laknak páran a pokolbéli patások közül. Mert, például azt mondják az ő szájukkal a kormány erre szakosodott bégetői, hogy a kormány fellép a háborús propaganda ellen. Niközben a kormány rámolta tele a várost háborús plakátokkal, és a kormány által felkarolt sziniizgató használt gyermeki biodíszletet a kormánypárti rendezvény háborús hisztéria-performansza kapcsán. Azonban a tudósításokból mintha kimaradt volna Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése a fenntiek kapcsán indított vizsgálatról, és a háborús plakátolók elleni eljárásról. A pszichodráma-rendező elleni eljárásról már nem is szólva.

A tisztán védelmi pénzbehajtásra visszatérve, az egyszerű, mint a bot. A korábbi különadók megtartása mellett újabb sarcot vetnek ki a bankokra, illetve az energiacégekre. Amitől nyilván nagyon fog hízni az egybites orbanisták önbizalma. Nem mintha ők nem fizetnének majd, mint a köles, de azért sárguló szemeikben már felcsillan az örök szlogen: fizessenek a bankok. Mert az nagyon helyes. Szerintük. Apróbb szépséghiba, hogy a bankok költségeit, minden látványos rizsa dacára, a bankok ügyfelei fogják megfizetni. Azaz közvetlenül, vagy közvetve, illetve következményesen: mindenki. Az is, aki elvileg nem vesz fel sosem hitelt. Mert ha ott vásárol, ahol ilyesmit ki kell gazdálkodni, akkor fizeti. Amikor egy vállalkozásba nem száll be a bank, akkor az is fizet, aki "csak" munkahelyet veszít, illetve a fizetése jár egy helyben.

S noha ilyenkor lehet békemenetelni is a bankok ellen, a gazdaság marad egy lefele menetelő spirálban. Így a kedélyes orbanista spirálmenetben gyalogol a bányászbéka feneke alá. Mert, a tévedések elkerülésére, Magyarországnak jelenleg nem az a legnagyobb problémája, hogy a Duna medrében érkező tejet hol keverjék a Tisza medrét kitöltő mézzel. Ahogy a COVID-csomagok során már kipróbált satufék-csomagok sem igazán váltak be megoldási módszerként. Inkább azt mutatták be, hogy a COVID nyújtotta első kifogáshullámban, satufékkel megfogott gazdaság azóta sem igazán pattant vissza. Inkább csendesen pattog lefele. Mert a hatalmi rendszer fenntartása sokba kerül. Az intézményrendszer is. De azoknak a megfizetése is, akiknek menet közben jön, illetve nő meg az étvágyuk.

Az egybites orbanistáknak pedig ajánlanám a második bit felélesztését egy apró gondolatkísérlettel. Ha a teljes magyar bankszektort, valamint az energiaszektort is sikerül kézivezérelten oligarchikus kézbe terelni, akkor csökkenés várható-e az oligarchák étvágyában? Ha nem, és a teljes kézivezéreltség miatt továbbra is jól kell lakatni az illető kört, akkor azt ki fogja megfizetni? Mert az, hogy nem az Orbán-csapat belső köre, az szinte biztos. Ha sikerül a teljes magyar gazdságot egy valamikori TSz melléküzemágának a szintjére silányítani, akkor milyen ára lesz a munkaerejüknek. Mert az, hogy nem túl magas, az biztos. Ha ezen hatások nyomán az innovatív, ám éhen halni nem akaról rétegek továbbra is engednek a gazdasági exodus nyomásának, akkor milyen belső szolgáltatási szint várható a továbbiakban? Annak a társadalmi zaccnak, amelynek tagjai, akár különböző okokból, de maradnak

Andrew_s

Varga Mihály caponásodása

A nemzetgazdaság szolgálófiúja, Varga Mihály egy igen ellentmondásos személyiség lehetne. Már akkor, ha következetességgel és gerincbántalmakkal múlatná az időt. Mely utóbbi azt jelezhetné, hogy a hatalom ruhatárába nem adta le ő is a gerincét, amikor a miniszteri szék felé elindult. De mert a jelek szerint leadta, valószínűleg nem bántják az esetleges önellentmondások, valótlansági látszatok. Ez már a Vida-ügyben is kiderült, és most az adópolitika terén folytatta a licitet.

Pár napja még arról szóltak a hírek, hogy a jövő évi társasági adó csökkentéséről is dönthetnek. Ez abból a szempontból biztosan nagyon hasznos, hogy fel lehet mérni például a még gazdálkodni képes táraságok számát. Azokét, amelyek túlélték az orbanizmus fokozódó kiteljesedésének eddigi éveit, és nem vonultak ki az országból. A baráti cégek adómegtakarításairól legfeljebb tipp-versenyt lehetne rendezni, de továbbra sincs kedvem erőhátrányból pereskedni. Tehát nem tippelek. Sőt! Leszögezem, hogy a Fidesz holdudvarának cégei mind tisztességes, és nagyon rendes állampolgárok által vezetett cégek. Élen a NER-ben, élen a tisztességben! Élen a NER-ben, élen az adózásban! Élen a NER-ben, élen a disznók között! Izé! Természetesen az élenjáró disznóhizlalókra gondolok. Eszembe sincs megsérteni bárkit a sertésekkel való összehasonlítással. Főleg a disznókat nem. Na de hagyjuk a transzparenseket május elsejére, vagy valami hasonló nemes ünnepnapra. Maradjunk annál a fránya társasági adónál. Meg a csökkentését beharangozó hírnél.

Már csak azért is, mert abban a miniszter, akit Varga Mihálynak hívnak, azt is megfogalmazta, hogy a bankadó is csökkenhet. Hurrá! Annak fényében, hogy Matolcsy házipénztára átveszi az MKB-t ez igazán viszonylagos örömhír. Az egyik oldalon például szinte biztos, hogy az MKB majdani veszteségét a közpénzből fogják kipótolni, és a bankot esetleg feltőkésíteni. Mielőtt rájönnek, hogy az sem megoldás, és majd csak sikerül találnia Orbán Viktornak olyan vazallust, akinek pont egy MKB hiányzik a kabáthajtókára. Addig pedig szolgáljon figyelmeztetésként minden pénzes-kukában turkálónak, hogy az állam igenis megszerzi, ami az övéinek kell! Ha kell, a kukát, ha kell, akkor a pénzt. Ha kell, akkor a köztéri kukákban turkáló hajléktalanok, és éhező gyermekek rovására is megszerzi a pénzt. A bankokat meg majd csak sikerül államosítani. Majd csak kiderül, hogy egy MKB mennyire csinál kedvet. Varga Mihály bejelentése tehát akár annak az előfutára is lehet, hogy nagy kedvet csinált, és mégsem járja, hogy az állami kezelésben levő pénzintézetek csak úgy különadókat fizetgessenek. A gazdasági miniszter bejelentése tehát akár egyfajta előrejelzés is lehetne.

Amiért mégsem biztosan az, annak egy még frissebb közlemény az oka. Ennek, pontosabban az alapjául szolgáló interjúnak, az értelmében A kormány éppen engedékeny korszakát éli. Például, a bankadóval kapcsolatban, „a kormány kész olyan rendszer kialakítására, amely a hitelezésért cserébe hajlandó engedni a mostani terhekből”. A pár nappal korábban nagy lelkesen bejelentett adócsökkentés tehát átalakulni látszik. Szó nincs arról, hogy a kormányzat belátta volna a túlsarcolás káros hatásait. Egészen egyszerűen beállta sarki zsarolók morális színvonalára. Az ugyanis egészen világos, hogy a hitelezés lefékeződése csökkenti a gazdasági növekedést. Az is világos, hogy a túladóztatás szintén visszafogja a növekedést. Az sem titok, hogy az egyes szektorokra kiszabott különadókat nem a Mars-ról idepottyant alien-ek vezették be. Az ugyanis humánusabb lett volna. A sallangoktól lecsupaszítva a bejelentést: vagy fizettek, vagy fizettek. Vagy megtartja a magas adószintet, és abba rokkan tovább a szektor, vagy elkezd hitelezni, és abba rokkan tovább a szektor. Különösen azért, mert amennyiben hitelt helyez ki, egyáltalán nem lehet biztos egy bank sem, hogy másnap Orbán Viktor, két szellemi szélgörcs között, nem dönt-e a hitelezés tisztességtelenségéről. Akkor pedig éppen úgy bottal lehet ütni a pénzek nyomát, mint az adók esetében.

Hasonló ez a mentalitás ahhoz, amit annak idején a trafikok kapcsán Orbán Viktor már egyszer elejtett szavakkal ecsetelt, és ami alapvetően egy egészen más gazdasági szektorból ismeretes. Abból, amelynek igen emblematikus képviselőjét Alphonse Gabriel Capone névre keresztelték annak idején. Abból, amelynek működési módjától egyáltalán nem áll messze a „fizess, vagy szétverjük az üzleted” mentalitás. Varga Mihály tehát, bármilyen szép köntörfalba is csavarta, alapvetően védelmi pénzt kér, illetve követel a pénzintézetektől. Pénzintézetek tönkremenetele felett kárörvendően „Éljen Orbán”-ozóknak pedig javaslom a négy alapművelet némelyikének kiterjedt használatát. Ha ugyanis a pénzügyi szektor utcára bocsátja az embereket, akkor lehet kárörvendeni a magasabb fizetésüket elvesztőkön, de aztán sűrűn sajnálni azokat a szolgáltatókat ahol ez a vásárló erő nem jelenik meg. Ahonnan ismét mehetnek a híd alá a dolgozók. S így tovább.

Andrew_s