Megalakult az oktatásügyi trágyamű

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ez a Balog nem az a Balogh. AZ a Balogh, az József, és a néhai vak komondor által kiosztott pofonok kapcsán vált hírhedtté. Ez a Balog pedig Zoltán, és a humán laposelemek minisztereként az oktatás is hozzá tartozik. Lelkész a lelkem, tehát nem verekszik vak komondorok nevében. Azonban néha kétségek merülhetnek fel, hogy melyik Balog(h) a közveszélyesebb.

A vak komondor nevében intézkedő fidesznyik végső soron leginkább a közvetlen környezetére káros. Amellett jól körülhatárolható jogszabályok mentén akár el is kaphatják a grabancát. Amolyan helyi Döbrögi, aki nagyon kellemetlen jelenség, de tulajdonképpen egy szelíd és szolid barom. A külsejében szelíd és szolid, ámde közveszélyesen cinikus, szakmailag nulla közeli helyi értéket képviselő miniszterrel ellentétben. Az oktatásügyi csűrcsavarok következtében pedig széles tömegeket érintő, és generációkon átívelő mindaz, amit elkövet. Meg az is amit nem követ e. Meg az is, amit kialakít az orbanista embertípus kinevelésének elősegítése kinevelése érdekében. Ez utóbbiban már egy éve is világosan látható mérföldkövet jelent a Hoffmann Rózsa nagy ötleteként megszervezett Magyar Pedagógus Kar. Időközben Nemzeti Pedagógus Kar lett. Mert mi más is lehetne? Ha itt kitörne egy tájfun, azt is Nemzeti Tájfunnak hívnák. Bár akkora kárt talán az sem tenne, mint a kormányzat. Úgyhogy inkább Európaküldte Tájfun lenne, és nemzeti antitájfun szolgálatot hoznának létre Lázár János vezetésével és orbán Viktor személyes irányításával.

Tehát Nemzeti Pedagógus Kar. A névváltás természetesen semmit sem jelent arra nézve, hogy pontosan az, ami. Egy nemzetinek kikiáltott, de valójában a hatalmat kiszolgáló oktatáspolitikai csicska. Semmivel nem jobb, mint az egykori SZOT-ba tömörített szakszervezetek, amelyek létéről a Párt döntött. Vezetőire a Párt, vagy esetleg a Hazafias Népfront tett javaslatot. A képviselt dolgozók pedig szabad akaratukból megszavazhatták a vezetőket, és többnyire jobban tették, ha tagok voltak. A SZOT-szerűségről már írtam egy éve is. Beleértve azt is, hogy az állítólag független eddigi szakszervezetek állítólag független vezetői is mehetnek a levesbe. Akkor, ha a „Na de kérem!” jellegű ellenzésen, és a nagyon csúnyán nézésen kívül többre nem futja. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azonban maradt. Balog Zoltán is. A NPK is. Mely rövidítésről az egykori tanulmányok egy másik szegmense jut eszembe. A műtrágya. Talán öntudatlan áthallással is. Annak jeleként, hogy ez a mű, trágya.

Minden esetre megalakult az Országos Küldöttgyűlés keretében megtartott alakuló ülésen. Teljesen szakmai szervezetként természetesen. Mert mi más is lehetne egy szervezet, amely politikai akarat hatására jön létre, minisztériumi szervezéssel, és a hatalom politikai komisszárjainak vezetésével. Horváth Péter ugyanis a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatójaként lett a testület vezetője. Olyan körülmények között, amikor az iskolaigazgatóknak legalább hallgatólagosan éppen úgy elvárt attribútuma a hűség a Párthoz, mint az 1970-es években. Olyan körülmények között, amikor a KLIK az iskolai élet, és kassza ura, ennek ellenkezőjét akkor is nehéz lenne elhinni, ha most megindulna a sértődött levelek sora. A helyettes vezető Szeleczki János lett. Róla az MTI szerényen azt közli, hogy Heves megyei intézményvezető. Jótékonyan és célzatosan megfeledkezve arról, hogy a Fidesz egykori egri alelnöke és volt alpolgármestere kapott most szakszervezeti megbízást. Aki korábban botrányos kinevezésével szerzett kétes hírnevet.

Egyébként mindezek ellenére igazat kell adni Balog Zoltánnak, hogy az NPK a pedagógusokról szól. Hiba lenne kétségbe vonni ezt az állítást. Elvégre a vágóhíd is az állatokról szól. Csak nem a birkák jogvédelméről, hanem a hatalom asztalán való feltálalás előkészítéséről.

Andrew_s

Szellemi trágyaökölbe zárt tanárok

Alighanem a pillanatnyi indiszponáltság lehet a ludas abban, hogy először félreértettem Balog Zoltán minisztériumának legújabb nyilatkozatát. Hirtelen azt hittem, hogy a nemzeti pedagógusok teli kamráról álmodtak a humán erőforrásügyi gittegyletben. Aztán persze a figyelmesebb olvasás lebuktatta a hírt, hogy Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága a Nemzeti Pedagógus Kar kapcsán fejtegette ki a szellemi bogokat.

Legalábbis is valami ilyen törekvést hordozhat az, hogy intenzív magyarázkodásba kezdtek az NPK kapcsán. Mely rövidítésről ugyan inkább a műtrágya jut a vidéki földmíves, azaz a paraszt eszibe, mintsem a falu tanereje. Elvégre azt annak idején nagyon gyorsan a szakközépiskolai tananyagba vették, hogy a nitrogén (N), a foszfor (P) és a kálium (K) fontos növénytáplálási faktorok. Igaz, akkor „csak” tanár úrnak szólították a pedagógust. Még akkor is, ha a hivatalos megszólítás tanár elvtárs lett volna. Ellenben értett hozzá. Mert amennyiben rosszul állt a kasza a kezében, akkor legkésőbb a kocsmában, de irgalmatlanul kiröhögték. Egyébként, valószínűleg, akkor is kiröhögték volna, ha nemzeti tanerőnek hívatja magát. Nem kevésbé akkor is, ha komoly arccal kezdett volna bele egy, a SZOT jelentős érdekvédelmi szerepét taglaló beszédbe. De azok más idők voltak. Akkor az NPK még műtrágyát és nem egy felülről szervezett szellemi trágyát jelentett.

Mert a Nemzeti Pedagógus Kar és a tanárok álma között a legnyilvánvalóbb összefüggés az lehet, hogy amennyiben álmukban, és a kamaráról vizionálva, belelóg kezük az éjjelibe, akkor felriadnak. Ám az új típusú NPK rövidítés tartalma mégsem múlik ettől el. Viszont az Emmi jóvoltából legalább megtudhatják, hogy világ életükben csak erről álmodtak. Amit a minisztérium a tömeges aláírásokkal is alátámaszt. Bár, a jelen esetben, nem támogató aláírásról, hanem az új kinevezési okmányok alákacskaringózásáról van szó. Amit azért erősen árnyal két dolog ebben az esetben. Az egyik az, hogy a pedagógusok nagy érdekképviseleti szervezeteinek hatékonysága, és a valamikori SZOT között leginkább a név látszik különbözőnek. A másik, részben ebből is következő hatás, a munkanélküli nyomás. Különösen kisebb településeken, ahol a tanár elbocsátással való fenyegetése mindent visz. Márpedig majd pont a pedagógust nem fogják megzsarolni ezzel egy olyan hatalom képviselői, melynek legutóbb a belügyminisztere értekezett a közmunka nemesítő voltáról.

Ezeket a tényezőket is figyelembe véve, az új szerződések aláírása jobban tükrözi a megfélemülést, mint a támogatás szándékát. Nem vitatva persze, hogy elég magas hordóról lenézve már csak az arctalan tömeg látszik, és a tapsolás hangja hallatszik. Ha pedig elég magasan vannak a fegyverek, akkor lentről a tudatuk is elég. Látni sem kell azokat. Amikor pedig már elég személytelen a hatalom gyakorlása, és elég személyközpontú a hatalom élvezete, akkor ki a fenét érdekli a tömeg egyes tagjainak arca, hangja, őszintesége? A vezért ugyan miért is érdekelné. Vagy a kondérban mellette kotorászókat. Ilyen körülmények között azt állítani, hogy a felülről szervezett műtrágya-gyülekezet egy régi álmot elégít ki, arcátlanságnak tűnik. S persze a tanárok kiszolgáltatottságával, gyenge lobbi-erejével való visszaélésnek. De Balog Zoltán, lelkészként, nyilván olyan speciális szentírást olvasott, amiben az van: „rúgd fel, és alázd is meg a nálad gyengébbeket”.

Miközben az újmagyar NPK-ra is igaz az a többi „nemzeti” izével kapcsolatos kérdés, hogy mi legyen a nemzetiségi tanárokkal, netán az idegen földről jött nyelvtanárokkal? Vajon nekik is álmuk volt ez a kamara? Ha automatikusan a tagjai, akkor vajon őket mennyire képviseli? A képviselethez különben ki kell egy fakókeselyűt Turult is varrni a hajtókára? Vagy elég, ha keselyűként viselkednek? Vagy ez csak a hatalom keselyűinek megengedett? Aki nem ért egyet az NPK-val, az automatikusan nemzetáruló? A sok nemzeti intézmény központi szervezetének vezetője Nemzeti Vezető? Ha Orbán Viktor Nemzeti Vezetőnek kezdi majd hivatni magát, akkor meddig marad az két szó, és meddig marad ott közte az az „i”? S akkor egy Nemzeti Történelemtanár vajon mit fog tanítani a valamikori Nemzetvezetőről? Vajon a tanárok tudása mikor kerül a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának fennhatósága alá? Vajon az említett nemzeti szellemhivatal weboldalán látható ábra meddig tekinthető hiányos pentagonnak, és mikor alakul át stilizált ököllé? Mely oda csap, ahova a felülről érkező intenciók szerint köll. Ha valaki mégsem azt meri álmodni, amiről az államtitkár, vagy főnöke, vezére megmondta, hogy mi az aktuálisan nemzeti.

Andrew_s

Érdekképviseleti pávatánc Balog Zoltánnal

A tanárok, tanítók munkája a generációk láncolatának nevelésében ősidők óta jelentős. Ennek során, ismerünk olyan korszakokat, amikor rabszolgák tanították az utódgenerációkat, de ez sem mond ellent az előző állításnak. A jelen hazai gyakorlat pedig lassan annak nem mond ellent, hogy pedagógusokat egzisztenciálisan túszul ejtve, gyakorlatilag a felelős minisztérium kezelje a tanárokat ismét rabszolgának.

A túszul ejtés nyilvánvaló, mivel a kétségtelenül csökkenő gyermeklétszám miatt, és a kisebb létszámú osztályok mérsékelt preferenciája miatt az elbocsátás kísértete ott ijesztget sokak éjszakájában. Az általános munkaerő-piaci helyzet pedig a pályamódosításnak sem kedvez. Így, különösen kisebb településeken, a pedagógus nagyon könnyen abba a helyzetbe kényszeríthető, hogy aláír, és hallgat, vagy fel is út, le is út. A pálya elnőiesedése miatt ugyanakkor ez olyanokat fenyeget, akiknek legtöbbször a saját gyermekeikkel is van mit törődniük. Nagyjából ez a kép a korábbi mozaik-kockákból is kirakható, legfeljebb az érdekvédelmi szervezetek, illetve a társadalmi szolidaritás tehetnének arról, hogy Balog Zoltán laposelemügyi miniszter, illetve csapata, ne érezze úgy, hogy bármit mondhat, bármit megtehet.

A társadalom szolidaritásához a tanári pálya presztízse azonban, eufemisztikusan, nem túl magas. Ez egy hosszú folyamat eredménye, és több kormány működésének gyümölcse. Egy olyan fa ágain, amelynek gyökerei a rendszerváltás előttre nyúlnak talán vissza. A tanárok érdekvédelemének működésére pedig szép példa volt az, amit a Magyar Pedagógus Kar (MPK) ötletének felmerülésekor történt. No meg persze az, ami akkor nem történt, amikor a fizetésemelésről kiderült, hogy részleges, illetve a társadalmat megosztó módon kerül bevezetésre. Ahogy tulajdonképpen mély hallgatás fogadta Balog Zoltán azon kijelentését is, ami az ellenség kezének tekintett minden, a kormányzat nagyszerű ötleteivel szembeni, ellenkezést. Felidézve ezzel az 1950-es évek belső ellenségekre vadászó világát. S persze megalapozva azt, hogy az ellenkezőkről listák, és jegyzőkönyvek szülessenek. A tanári érdekvédelem legnagyobb dicsőségére természetesen. Átengedve ezzel a felszólalási terepet a pártoknak, amivel tulajdonképpen a kormányt erősítették.

A tanárok között sem mindenki feltétlenül ellenzéki ugyanis. Így amikor a szakszervezetek helyett az ellenzéki pártok szólnak a kiszolgáltatottságról, akkor ez a tanárok megosztásának kormányzati szándékát szolgálja. Gátolva az egységes fellépést. Sok szempontból különben előre hiteltelenítve és a baloldali ellenzék mételyének képében ábrázolhatóvá téve a későbbi fellépéseket. Például azt a meglehetősen gyámoltalan, és valójában semmit sem garantáló, és semmit sem demonstráló fellépést, amivel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már majdnem sztrájkot helyezett kilátásba. Nem véletlen tehát, ha még Balog Zoltánnak, vagy tanácsadóinak, is feltűnt az a kínálkozó lehetőség, hogy az ellenzéki ellenség elleni fellépésről kezdjen beszélni a nagyszerű életpályamodell kritikája kapcsán. Minden kritikát egyszerűen hazugságnak tekintve, és ekként lesöpörve az asztalról. Végképpen kétségessé téve, hogy Mendrey László miről fog majd tárgyalni. Alighanem, Galló Istvánnéval, illetve az általa képviselt Pedagógusok Szakszervezettel kézen fogva lesznek de facto elhajtva. Még akkor is, ha de jure majd kiadnak valami szép közleményt a semmiről.

A fáziskésésbe került érdekvédelmi egyletek ugyanis előre lehetővé tették az emberi erőforrások ministránsának azt, hogy ismét megemlékezzék a felülről szervezett érdekvédelem mindent megoldó nagyszerűségéről. Arról, hogy az immár, gondolom sokakat meglepő módon, nemzetivé tett kar, a Nemzeti Pedagógus Kar minden problémát megoldó voltáról hozsannázzanak. Szocialista ármánnyá téve mindent, amit ellene, vagy a pedagógusok jövőképét megtipró intézkedések ellen felhoznak. Holott a kiszolgáltatottság, a másokat a pedagógusokkal szembefordító bérrendezési kommunikáció korántsem pártfüggő. Alighanem párthovatartozástól függetlenül érint, vagy érinteni fog mindenkit. Mármint azokat, akik nem kerülnek fel az éppen aktuális jegyzőkönyvek alapján az éppen aktuális felmondási listákra. Mely listázás ellen valahogy nagyon halknak tűnik az egységes, és nem csak egy szakszervezet helyi ügyvivőjének elég felületes megnyilatkozásáról szóló, szakszervezeti tiltakozás.

S ebből a szempontból a mindent nemzetivé nevezés nemesített nemtelensége teljesen helyénvaló stratégia. Elvégre az, aki egy nemzeti kar működését, és az annak beleegyezésével kialakított modern rabszolgaságot kritizálja, az nemzetellenesnek kiáltható ki. Márpedig nem is olyan régen esküdött, belügyi védelemmel, az új generációja annak a korábban betiltott gárdának az utódszervezeteinél, akik számára úgy hat egy ilyen kitétel, mint vadászebnek a puskaszó.

Andrew_s