2014. december 31., szerda

Tüntetés lesz? Mi végre?

Felszólalók, és adománygyűjtő számla már van.
Pozitív célok még mincsenek
Január elejére előretekintve megindult a civilek vetélkedése. Indult ugyebár a zászlólicittel. Lehetnek-e pártzászlók vagy sem? Fontos kérdés kérem szépen. Az is hülye, aki nem látja be elsőre. Aztán azt is pontosan lehet már tudni, hogy kik szólalnak majd fel. A mínuszokat látva, szinte mindegy is talán. A tömeg meg menjen ki.

Valamiért pedig az ember szkeptikus gyereke meg csak ül, és néz ki a buta fejéből. Vakargatva azt a buta tököt a nyakán. Eltöprengve azon, hogy vajon a népeknek ilyen rövid a memóriája, vagy az övé minek. A zászlók feletti vita ugyanis egyszer már lejátszódott. Akkor, 2012. októberében a Bajnai visszatértét szervező programbizottság legverítékszagúbb szervezője bődült fel a pártzászlók ellen. A realitást akkor a Szolidaritás Mozgalom képviselte. Vezetője felismerte, hogy az emberek közül azokra lehet leginkább számítani, akik felvállalják politikai identitásukat. Felvállalják akkor is, ha nem túl népszerű az, amit képviselnek. Egyben arra a felismerésre is eljutott akkor Kónya Péter, hogy a tömeget alkotó emberektől csak egészen ostoba szervező vár el parancsra amnéziát. A zászlóvita gerjesztője ugyanakkor hosszú távra megmérgezte a valós együttműködés felé vezető ösvényt szegélyező kutakat. A Millának és Juhász Péternek tehát utólag is gratula ezért.

De azért is, mert utat mutattak abba az irányba, hogy tetszőleges rendezvény esetén miként lehet előre borítékolni a feszültségeket. Ami most visszaköszönt a 2015. január 2.-ára, az Operaházhoz szervezett nosztalgiagyűlés előjátékában is. Amelyről, mármint az első, 2012. január 2.-án lezajlott gyűlésről, azért érdemes tudni, hogy gyakorlatilag a csúcson fejezték be a szervezők. Csak remélni lehet, hogy utána nem kértek elnézést a kormányzattól. Akár azért is, mert zavarni próbálták az Alaptörvény feletti önvállveregetését a centrumnak. Mert érdemes emlékezni arra, hogy mire a számos szervező mind elmondta a magáét, a megjelentek eléggé lefáradtak. Ahhoz is, hogy hazakullogjanak. Még mielőtt, bent az épületben, érdemben elkezdődött volna bármi is. Hazaküldve a szervezők által. Meg nem zavarva akár egy pisszenéssel is a nagyurak szórakozását. Most nem kevésbé hatásos összejövetel vetíti előre árnyát.

Eddig, a szervezők Facebook-oldalán olvashatók szerint nyolc felszólaló van. Ami arra enged következtetni, hogy legalább másfél óráig fog tartani, amíg mindenki elmeséli, hogy miért utálja a jelenlegi helyzetet. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a „Vágó Gábor - magyar állampolgár” feliratú címke mögött nem a volt LMP-s, országházi képviselő bújik meg. Elvégre, ha egy rendezvényt pártmentesre terveznek, akkor volt pártképviselőktől is legyen mentes. Legyen kérem steril, és baba-illatú. Vagy nem kell zászlók körül nagyképűsködni. No de térjünk vissza az időfaktorra. Tehát lesz egy-másfél órája mindenkinek a fagyban, hogy torokgyulladásosra kiabálja magát az „orbántakaroggyy” skandálásával. Aztán megelégedve, hogy megtette a magáét, hazamehet. Szégyent is hozna a három évvel korábbi rendezvényre, ha mást akarna. Meg nem is igazán tudható, hogy mit akarhatna.

Az idén októberben, az internetadó tervezetével kapcsolatban felmerült égető kérdések ugyanis továbbra sem bírnak megnyugtató válasszal. Pontosabban, minden tüntetésnek, így ennek az esetében is feltehetők. Feltételezve, hogy a jelen tüntetés szervezői nem magamutogató önreklámnak szánják a rendezvényt továbbra is érdekes lenne. Az akkori kérdéseim, pusztán az ismétlés kedvéért, ezek voltak:
  • Milyen cselekvési tervet szeretnének pártfogoltatni a jelenlevőkkel?
  • Mi az A-terv?
  • Mi a B-terv?
  • Mi az elérendő cél, illetve mi a minimálcél, amit mindenképpen el szeretnének érni?

A szervezői Facebook-oldalon ezekre a kérdésekre most sem igazán lehet megtalálni a választ. De legalább adománygyüjtő számla már van. Az is valami. Az ott feltett kérdésre a szervezők részéről nem igazán érkezett reakció, míg másokkal egész érdekes vita bontakozott ki. Nem a válaszokról, hanem arról, hogy egyáltalán minek is kérdezni. A legütősebb ellenérvek egyike az volt, hogy pusztán kérdezni fontoskodás. A válaszok hiányában pedig okoskodás is. Elvégre az 1960-as években is milyen jó bulik voltak a tüntetések. Másutt. Másért. Miközben azért megjelentek azok a vélemények is, hogy a megvezetés ellen a legbiztosabb gyógyszer a kérdések kibeszélése lenne.

Az egyes tüntető ugyanis a legkülönbözőbb okokból kimehet egy tüntetésre. Magánügy. A szervezőktől azonban elvárható lenne a felelősségtudat a kihívottakkal szemben. Aminek egyik jele lenne a valós célok, egy pozitív cselekvési program őszinte feltárása. Ja igen, az őszinteség is elvárható lenne. Többek között. A többiek között. Akár zászlókkal, akár zászlók nélkül. Mert a zászlók léte vagy nem léte sokkal kevésbé érdekel, mint a tüntetés valós célja. Mert egy tömeg összehívása lehet eszköz. De cél csak akkor, ha valaki önfényezésre készül. Mint a „kétmilliós” hatalmi gyűlés esetében, annak idején.

Andrew_s

Csótányinduló


Az új úri mocsok elömöl szélesen.
Nyalva nyeldeklőit táplálva kéjesen.
Azzal mi maradt a csatorna partján,

Hol csótányhadak állnak a vártán.
Míg hulláink úsznak az idő folyamán.
Melyben múltunk látszik újra tükörként,

S a bukott szegények új piacmezején,
Kényszermunka szülte rothadt kéveként
Hullunk a világban szerteszét

Míg a csótányszolgák halk neszét.
A szél mossa el, vagy köztünk viszi szét.
Vihar előtt
Fotó: EISimay
Simay E.I. 2011. november.14

A pánikrohamos időutazó Gulyás-bolsevizmusa

Kossuth tér: 2006
Fotó: Nagy Attila/Index.hu
Szilveszter éjének napja van. Köszönt és minden jót kívánt, Gulyás Gergely az időhurok oldalán. Gulyás Gergely szerint ugyanis nem 2014-et írunk, hanem 2005-öt. Az egyetlen ráutaló jel, hogy mégsem, az a kormány. 2005-ben nem a Fidesz volt hatalmon. S nem lett kormányzó erő 2006-ban sem. Meg is viselte a lelkét a Kedves Vezetőnek.

Aki onnantól sokkal gyakrabban látszik kiérdemelni a Kedves Beteg megtisztelő címét. A maga akkumulátortöltéses szabadságaival, 2012-re erősen kiütköző komplexusaival, egyre erősebb üldöztetési kényszerképzeteivel, és pártszintű pánikrohamaival. Az utóbbiban a pártja nagymértékben támogatja. A haszonélvezők kórusa vidáman énekel, és kollektíven fél. Vidáman előadja a kardalt és a kard-dalt akkor, amikor helyeselni kell a külpolitikai idiotizmusokhoz, és tapsolni kell a belpolitikában végzett permanens rabló-hadjárathoz. Okkal. Floridázó önkormányzatisok, világvégén koncertező apparatcsikok, dísznóügyi főnökké vált milliárdos gázszerelő, belvárosi lakásbotrány-hős és csapatuk alkotja ezt a kórust. Amelynek gyűlöletügyi nagyasszonya és akkori egyik főtisztviselője is megjelent 2006-ban a Nagy Őszi Pisis Forradalom gyülevész gyűlésén. Ott, ahol zsidóztak, és köztári kloakának nézték Budapest egyik központi terét.

Alighanem a téridő inverzéből csak most ideért tachionok hozhattak hírt az akkori történésekről az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnökének. Alighanem most látja csak a letaposott bokrokat, az összeokádott, fekáliával meghalmozott bokoraljakat, és mindazt, amiért szinte teljes talajcserét kellett végrehajtani az egykori Gödör-téren. Amelynek régmúltbeli neve sokkal jobban leírta volna az akkori, TV-székházgyújtogató moralitás magasságát. Beleértve azt is, hogy a „forradalmi” húgyosok egy része napidíjért leledzett ott. Az, hogy most mitől világosodott meg Gulyás Gergely, azt sejthetjük. Az azonban, hogy azt volt képes kinyilatkoztatni, miszerint a „Parlament előtt hónapokon át tartó sátortáborozás visszaélésszerű gyakorlása a gyülekezési jognak”, az csak egyet jelenthet. Valami olyan kalandjátékban vehetett részt, ahol egy rontás az IQ-jának jelentős részét lerombolta. Ami egyben azt is jelentheti, hogy előtte komoly intelligenciával rendelkezhetett, mert más, egyszerű halandó már beszélni sem tudna ilyen mértékű rombolás után. Talán az alelnök elvtársnak (nem az enyém, hanem a vezéré), szintén jobbat tett volna, ha meg sem szólal.

Még akkor is, ha tudjuk: mintegy 20 sátorból álló, kisebb tábort alakított ki „A Város Mindenkié” csoport, még december közepe táján a Kossuth téren. Ami kétségtelenül remek látszat-indok Gulyás Gergely fentebb emlegetett bejelentéséhez. De ez a felvetés, rájuk hivatkozva, a jelenlegi kormányzat oldaláról, az előzmények ismeretében gusztustalan. Nem kicsit, hanem nagyon. Ahogy a másik szólam is hamisan cseng az azonos helyen és időben tartandó demonstrációk bejelentésére hivatkozva. Tudjuk ugyanis, hogy az Operaház előtt tartott ellenzéki nagygyűléstől kezdve egész a mostani tüntetéshullámig a kutyát sem zavarta a kormányzatból a szomszédban zajló feketeinges gyülekezések ténye. Ahogy az esedékes, békemenetelő ellentüntetésekkel való fenyegetődzés sem. A Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke tehát komoly egészségügyi veszélynek teszi ki magát ezzel a bejelentéssel. Az ilyen hidegben a talaj menti csúszkálás különösen veszélyes. Gerinc nélkül meg hova tudna elmenekülni a talaj menti fagy alól?

Miközben egyet maximálisan meg lehet érteni. Ami kettő. Az egyik, hogy baromira tele lehet a nadrágja a Kedves Vezetőnek, és haszonélvező kórusának. Nem véletlen, hogy a Fidesz frakcióvezetője Rogán-védelmi törvény ötletével hozakodott elő. Mert ugyebár szinte csak ő és vezére hiszi azt, hogy aki a visszaéléseket, a hatalmi korrupciót támadja, az az országot támadja. De még az ellenzéki, egyébként szinte az önfelszámolásig megosztott, tüntetéseknél is nagyobb veszély fenyegeti a Fideszt.

Az, hogy a civilek mozgalmaival szemben meghirdetnek egy ellentüntetést, és arra a néhány vakhitű, vagy megfizethető statisztán kívül senki nem megy el. Ettől a gyengeségdemonstrációtól alighanem sokkal jobban rettegnek, mint bármi mástól. Márpedig azok után, hogy a baráti közvélemény-szondázók is támogatáscsökkenést mutattak ki, megvan ennek is a veszélye. Márpedig egy erődemonstrációban hívő, már régen a saját világába zárt vezető számára nincs gyilkosabb, mint a gyengeség nyilvánvaló megnyilvánulása. S ez az, amitől a vezéri latrina körül csaholók félnek. Pánikolnak és rettegnek.

Andrew_s

2014. december 30., kedd

Bonyhád nem Szent Ferencnek való vidék

El Greco: Ferenc és Leo testvér
Akár a két ünnep közti uborkaszezonnak is betudható lehet, hogy egy fura kis helyi illetőségű hírre kaptam fel a fejem. De talán a Karácsony utózöngéje is belejátszik, ha az ember felfigyel egy egyházi illetőségű furcsaságra. Mert az, amikor egy templomhoz nem valami bűncselekmény miatt hívnak rendőrt, hanem egy hajléktalan miatt, mégiscsak inkább furcsa.

A Tolnai Népújság számolt be arról, hogy a bonyhádi katolikus templom előterét megszállta egy hajléktalan. A leváló talpú cipőjében fázott az Isten-adta. Van ez így akkor, amikor a tél kicsit megcsikorgatja a fogait, és fagypont alá száll a hőmérséklet. Azt talán a bonyhádi pap is tanúsíthatná, ha darócruhában és saruban tenne egy kört a környékben. Akár alamizsnát is osztogathatna. Követve a pápai alamizsnást, akinek a hírek szerint igen csak van dolga a Vatikán környékén. De elismerem, Bonyhád nem a Vatikán, és az ottani pap sem egyenlő a pápával. Azért azt a sarus körsétát megtehetné. Gyanítható, hogy visszatértekor nem igazán állna meg a templom előterében, hanem diszkó-drogot rágcsáló egereket meghazudtoló tempóban érné el a fűtött szobát, és a meleg vízzel telt kádat. Amelynek előterébe nem hívták be a hajléktalant.

Holott akár a lábát is megmoshatta volna valaki. Akár a helyi érdekű pap is. Mert a kereszténység még erre is ismer példát. Nem kisebb jelentőségű férfiú térdelt le lábat mosni annak idején, mint Jézus. De elismerem, hogy Jézus nem azonos a bonyhádi templom egyik alkalmazottjával sem. Így aztán nem is várok el tőlük semmit, ami Jézus-nak akár természetes is lett volna. Kár is lenne. Ahogy valószínűleg V. Bonifác pápáról sem sokat hallottak. A VII. században, 619. Szentestéjét megelőző napon felszentelt 69. pápa egyik, évszázadokra kiható döntése volt a templomi menedékjog elveinek lefektetése és a menedékjog meghirdetése. Ennek mozgatója a pápa szempontjából, valószínűleg, a bűnösök megtérési jogának, illetve a vendégjognak az egyfajta kiterjesztése lehetett. A templomi menedékjog mindaddig védelmet jelentett a bűnösnek a világi hatalmak ellen, míg Isten házában tartózkodott. Az pedig az egyház befolyásának a mértékét jellemezte, hogy ezt a világi hatalmak tudomásul is vették.

Az tehát szinte biztos, hogy annyiban mindenképpen meghallgatták Bonyhádon a mai magyar hatalmi hangokat, hogy a szegénység bűn. Akkora bűn, amihez képest lopni, csalni szinte semmiség. A megfagyás pedig arrafele kisebb fenyegetettséget jelent, mint a tolvajt lefülelni akaró, kézlevágást is ismerő középkori karhatalom. Másként aligha magyarázható, hogy a szegényeket, bűnösöket is felkaroló Jézust szavaiban követő egyház egyik templomából rendőrökkel dobassanak ki egy hajléktalant. Aki nyilván nem szent, de a rendőrök aligha a szekszárdi hajléktalanszállóra vitték volna, ha a mínuszokban elkövetett fázáson kívül más is felróható neki. Mert a történet ebből a szempontból „happy end”-es. A hajléktalant a marcona járőrök fagymentes fedél alá kísérték.

Így a templomot nyugodtan bezárhatták az arra illetékesek. Biztosítva az utóbbi gesztussal, hogy még véletlenül se fordulhasson elő hasonló incidens. Azért, a kereszténység alapelveiről akár csak olvasva is, kérdésként remeghet a fagyos levegőben, hogy vajon érdemes-e még Isten eme kicsinyes házát kinyitni valaha. S arra a kérdésre sem lenne kevésbé érdekes a válasz, hogy amennyiben Jézus jelent volna meg darócgúnyában, akkor vajon őt is elhajtották volna a templomból? Esetleg azt is, aki az éjszakát imával kívánta volna ott tölteni? Assisi Szent Ferenc is mehet a levesbe. Ugyanakkor nincsenek természetesen illúzióim. Még abban a tekintetben sem, hogy a hazai közállapotok ismeretében kell-e zárni a templomokat. De talán, néha, amikor a jégfarkasok vonyítanak az éjszakában, talán néhány egyházfi legalább megpróbálhatná komolyan venni annak a vallásnak a tanításait, amelynek templomában szolgál.

Mert még azt hihetnénk, hogy a mai katolikusokra általában jellemző a szenvtelenség, a Jézust is fagyhalálba űzni képes közöny, a csak külsőségeiben érdekes, másoknak demonstrálva megélt vallásosság. S, hát..., ennyi. A hírben ennyi van, vagy ennyi sincs. Legfeljebb a helyi közösség, még megkérdhetné a papot, hogy miként is van ez? De ez már egy másik, tényleg a helyi lelkiismeretek eredőjét érintő történet.

Andrew_s

2014. december 28., vasárnap

Nem kamu-kancellárság, nosztalgia

Forrás: Timelord
Az Együtt most közreadott véleménye szerint politikai komisszárokat neveznek ki az egyetemek teljhatalmú uraként. Tulajdonképpen gratulálhatnánk az éleslátáshoz, amellyel sikerült észrevenni azt, ami már júliusban is világos volt. Legkésőbb akkor, amikor Orbán Viktor láthatóan előbb tudta a névsort, mintsem bármilyen pályázat lezárulhatott volna. Az egyetemi kancellár intézményének párhuzama az egykori egyetemi párttitkárral nem nagy újdonság.

Ismerve a Fidesz környékén és vezérkarában előforduló egykori MSZMP-tagok hozzávetőleges számát, még csak nem is nagy meglepetés. Végső soron azt is mondhatnánk, hogy az egyetemi kancellár intézményében reanimált egykori pártmegbízott intézményével tulajdonképpen csak a számukra ismerős, átlátható, és kellően langyos mocsárrá berendezett környezet újjászervezését hajtotta végre a józan ész és a realitások ellem permanens harcot folytató Fidesz-apparátus. Mely intézménynek kétségtelen haszna az a Párt számára, amit most az Együtt is felemlegetett. Az egykori Titán-elvtársak (ti tán tudtok velük mit kezdeni) mai káder-ejtőernyős utódai számára kiváló kádersüllyesztő ez a kancellárosdi. Az 1980-as évek óta eszméletre tért generációknak talán újdonságként, de a Fidesz és pláne a KDNP vezetőségi korosztályát elnézve azonban korántsem sokkoló nóvumként hatva. Az újdonság talán csak a pofátlanság mértéke.

S itt lép be az a jelenség, amely a legutóbbi hatalmas bukta kapcsán látszik kibontakozni. Az a magabiztosság, amivel a hatalom már túljutott azon, hogy akár a látszat látszatának mázát fenntartsák. Emlékezhetünk még talán arra a ma szinte történelmi helyzetre, amikor Deutsch Tamás, Orbán Viktor személyes kérésére nem foglalta el a külön neki létrehozott miniszterség székét, míg meg nem szerezte a diplomáját. Holott hol voltunk még akkor az igazán vaskos botrányoktól. Amelyek közül a legnagyobb talán Schmitt Pál plagizált dolgozata volt, mivel mégis csak a hazánkat képviselő egykori szállodaigazgató bukott bele abba a botrányba. Habár a kisebb pozíciók környékén szinte folyamatosan derültek ki a kisebb-nagyobb sumákságok. Így már hét évvel ezelőtt is okozott botrányt olyan fideszes alpolgármester, aki diploma nélkül használt doktori címet. Most akkor mondjuk azt, hogy a kancellárokat most körüllengő bűz csak a „haladó hagyományok” folytatása?

Mert miért pont az egyetemekre kinevezett mai Titán-elvtársak lennének minden gáncstól mentes lovagok? A gáncstalanság hiánybetegségének tüneteként derült ki a szegedi egyetemre kiszemelt komisszárról, Devecz Miklósról, hogy csak bekamuzta a végzettségét. Egyként azok közül, akik az Átlátszó korábbi nagy kamulistáján is szerepeltek. Annak, aki erre esetleg azt mondaná, hogy ez a balkanizálódás jele, annak szeretném jelezni: erről szó sem lehet. Az igazi Balkán közelében, Szófiában két éve ugyanis a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a hivatalnokot, aki MBA-t hazudott magának. Ez utóbbi természetesen nem tarthat minket vissza attól, hogy kíváncsian figyeljük a hazai eseményeket. Különösen azt, hogy miként hízik a hazai államigazgatás környékéről bíróság által elítélt kamupapír-használók névsora. Ami az említett pofátlanság bőrgazdagságából semmit nem von le.

Aki ugyanis emlékszik a rég volt idők hatalmi focijára, az tudhatja, hogy akkor legalább nyilvánvalóan nem foglalkoztak ilyesmivel. Mármint a kamuzással. Akkor simán kineveztek bárkit bárhova. Aztán az, akinek íróasztalt adott a PÁRT, annak előbb-utóbb papírt is adott hozzá. Nem egy esetben egyébként tisztességgel megőrizve a látszatot. A kinevezett igazgató, párttitkár, stb. becsülettel elfoglalta a székét a maga érettségijével, vagy azzal sem. Aztán beiratkozott esti gimnáziumba, valamilyen egyetemre, és végigjárta. Nem egy közülük különben tényleg kihasználta a lehetőséget, és komoly tanulással pótolta a hiányzó ismereteket. Még akkor is, ha biztos lehetett a politikai hátszél vizsgaolajozó hatásában. Ezzel szemben a mai komisszárok előbb életrajzot kreálnak maguknak, és esetleg azt követően sem iratkoznak be sehova. Elvégre minek is tennék? Ha bárki feszeget valami végzettséget, majd „jön egy ügyvéd, oszt jónapot”. Túl sok következménye nem lesz. Legfeljebb fanyalogva elfogadják majd a Nemzet Sportolója címet, mint Schmitt Pál. Ha azt sem, akkor majd megkreálják nekik a Nemzet Kamuhőse címet. Mert akinek a Vezér íróasztalt ad, annak sérthetetlenségi páncélt is köp szotyihéjból.

Ezért az egykori rendszer, noha szintén a politikai megbízottakról szólt, valahogy őszintébb, és nyíltabb volt. De, furcsa módon, ezen két utóbbi erény tárgyában nincs nosztalgia a vezérségi irodákban. Noha a játékszabályok alakítása terén egyébként egyre nagyobb az áthallás a harminc-negyven évvel ezelőtti viszonyok irányában. Lassan egy huszáros rohammal elfoglalva az 1950-es éveket. Töretlenül robogva tovább visszafele. A köznapi kommunikáció mozdonyával vonszolva vissza az államigazgatást is.

Andrew_s

2014. december 26., péntek

KDNP-s karácsonyi hírek

A KDNP szerint sincs senki az út szélén?
Még mindig a Karácsony, és ismét csak a hazai politika egyik szereplőjének ténykedésén, illetve annak hiányán keresztül nézve. Ez nem más, mint a kormánypárt klerikális platformja, a KDNP. Azért, mert az ünnep, alapvetően a kereszténység által indíttatott ünnep. S mint tudjuk, a vasárnapi zárva tartás kapcsán éppen csak nem lett a szent családot is megtagadó sátánista, aki vasárnap is vásárolni szeretne.

Így aztán teljesen nyilvánvalóan érdekes lehet, a képmutatási koefficiens felmérése a szavazásokon önmagában mérhetetlen támogatottságú, és nem kevésbé mérhetetlenül nagy mellénnyel díszkereszténykedő formáció esetében. Nos, a részletek alapján azt találhatjuk, hogy az említett koefficiens a Himalája magasságával mérhető nagyságrendeket képvisel. Ehhez különben nem kell mást tenni, mint a pártnak bejegyzett vallási lobbi-egylet honlapját meglátogatni az interneten. Ott szinte azonnal megállapítható, hogy szinte csak az MTI hír-anyagából olvasható összeállítás. Ami nyilván annak is köszönhető, mert így legalább véletlenül sem közölhetnek olyasmit, ami a Vezér hírkufárjain kívüli forrásból, véletlenül szembemegy a hivatalos fő-nyelvcsapás irányával. Az országos hírszolgálat pedig egyedül a Baptista Szeretetszolgálat adományairól látszott olyan módon beszámolni, ami kielégítette a KDNP-s hírválogatókat. Amiről nem olvashatunk még hírként sem, az a rekordhosszúságú sorok a Blaha Lujza téren, vagy bárhol másutt az országban. Természetesen tudom, a krisnások nem keresztények. Azért a KDNP által kezdeményezett ételosztásról, például, kerülhetett volna ki hír a honlapra. Ja, hogy ilyen esetleg nem is volt? Bocs!

Természetesen más híranyagok is olvashatók az említett weboldalon. Túl azokon is, amelyek alapvetően a Fideszről szólnak. A Karácsony kapcsán inkább csak a kiemelt, és valóban vallási tárgyú hírekre koncentrálva olvashatunk Ferenc pápa ténykedéséről. A világvallás aktuális tematizálása okán ez teljesen érthető. S a hitük miatt meghurcoltak valóban megérdemelnek minden szolidaritást. Alapvetően a hitüktől függetlenül. Kiterjeszteném. Még a hitük hiánya miatt meghurcoltak, leszóltak, másodrendűnek kikiáltottak is megérdemlik a szolidaritást. De ez utóbbit a KDNP esetében el sem várom. Képviselőik, például Rétvári Bence vagy Harrach Péter megszólalásai nyomán, a pártnak az úgyis olyan magas lenne, mint hangyának a már említett indiai hegyvidék. Így megértem, hogy a pápával kapcsolatos hivatalos híradásokat nem egészíti ki saját részükről semmi. Még annyi sem, hogy a Vatikánban említett sok könny kapcsán együtt éreznek bárkivel is.

A hazai híveknek tolmácsolják például Bölcskei Gusztáv református püspök véleményét, ami a rend és befogadás szükségessége mellett tör szavakat. Igaz, a rendet a lelkekben levő rendként emlegeti. De azért még emlékezhetünk arra, hogy a beszédnek helyet adó debreceni Református Kollégium falát Horthy-emléktábla díszíti, és szintén református templom adott helyet egy Horthy-bálvány avatásának Budapesten. Annak állítva emléket, aki nem egészen spirituálisan volt rendpárti, és legkevésbé sem a volt a vallás-semleges együttélés híve. Függetlenül attól, hogy a Szakály-osztályú kukatörténészek, kormánypárti egyetértéssel, miként próbálják újraírni a háborús éveket. Egyébként mindettől sem a most beszélő püspök, sem a parlamenti vallás-manifesztáció nem határolódott el túl hangosan, Viszont a püspök elég hangosan megvédte a tengertelen tengernagyi táblát. Ez akkor is visszássá tesz a szájából bármilyen karácsonyi üzenetet, ha a gyermekek megvédésének most emlegetett eszméjével maximálisan egyet lehet érteni. Még akkor is, ha a most szemlélt honlap gazdáinak egyike nem is olyan régen a gyermekek éhezését életmódbeli kérdésként gondolta kezelni. Hogy próbálná ki Harrach Péter ezt az életmódot úgy egy hónapig!

A gyermekek védelmével még a KDNP-től függetlenül is egyet lehet érteni. Függetlenül attól is, hogy a Karácsony egy konkrét gyermek születésének állít emléket. Amely gyermeknek az emléke, Gáncs Péternek, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének a közleménye szerint összeköti Istent és az embert. Pontosabban szerinte az Istentől elszakadt ember találkozik a betlehemi jászolnál az Istennel. Ez azért is érdekes gondolat, mert manapság a Karácsony az emberek többségének aligha az említett jászolról szól. Így azoknak sem, akik szerint a kínhalál-szimbólum a legjobb emlékeztető a születésre. Amellyel kapcsolatban Fabiny Tamás, szintén evangélikus, és nem mellesleg püspök azt emlegette, hogy: „Szerinte istenkáromlást követ el az a politikai erő, amelyik tudatosan él vissza a keresztény jelképekkel, és nem jó, ha Trianonból nemzeti giccs lesz” Ám a KDNP a kérdésben hallgat évek óta, és hallgatott az idén is. Még a karácsonyi hírcsokorba sem átvéve az említett szavakat. Forrásmegjelöléssel akár.

De legalább végképpen tisztázva azt a kérdést, hogy a politikai istenkáromlás ellenzése, illetve a vasárnapi zárva tartással manipulált kereskedelem, az abban kedvezményezetté váló cégek iránti, természetesen önzetlen, szimpátia közt melyik az, amelyik a KDNP számára kedvesebb. Ha más tanulsággal nem, ezzel azért mindenképpen szolgált a klerikális parlamenti frakció mögötti honlap olvasgatása.

Andrew_s

2014. december 25., csütörtök

Nyomor-Karácsony és Bayer-Karácsony

A Karácsony sokszor indukált fegyverszünetet a háborúkban, és a politikai csatározásokban egyaránt. Ezzel végső soron semmi gond nincs, mert az ember azt hihetné, hogy a szeretet profétájának szentelt ünnepen ez akár természetes is lehetne. Így első közelítésben egyfajta megmondóemberkedést lehetett volna sejteni a kormánypárti felhívásban.

A Fidesz országgyűlési frakciója, miután számos politikai konfliktust sikerült kiprovokálni, és kis híján hadat üzenni, a retorika szintéjén legalább is, az USA-nak, közleményben hívott fel a politikai tűzszünetre. Mondván, hogy: „az ünnep idején felejtsük el a napi politikát és küzdelmeket”. Nosza felejtsük. Mármint a küzdelmeket. Mert a politikát nehéz elfelejteni olyankor, amikor szinte beletolakszik a mindennapokba. Nem is csak abban az értelemben, hogy a politika sok szempontból mag a köznapi élet, hanem olyan szempontból is, hogy nehéz például nem a szociális közviszonyokra gondolni a köztéri ételosztásokon kígyózó sorokat látva. Amelyek esetében az sem vigasztaló, hogy láthatóan évről évre visszatérő kényszer-eseménnyé váltak. S attól sem lenne jobb a valós helyzet, ha a közterek optikai tunningjának a jegyében betiltanák ezeket az ételosztásokat. A szegénységen aligha változtatna. A stadionok számán sem.

Amelyek számát különben felemlegették Orbán Viktor Facebook-köszöntésének hozzászólói is. Nem is annyira véletlenül. Miközben persze lehet azon vitatkozni, hogy a miniszterelnök karácsonyi képüzenetének hozzászólásában ellenvéleményeket kifejteni mennyire sorolható az indulati pótcselekvés kategóriájába. Mert a valós problémák valós megoldása tekintetében aligha. De legalább az elmondható, hogy a miniszterelnök személyesen nem szegte meg azt a farkció-elvárást, hogy nyílt politikai üzenetet intézzen a néphez. Azt megtette egy nappal korábban, a felvételről sugárzott interjúban. Spontán szerkesztett leereszkedéssel a királyi TV-csatornán. Miközben a fullajtárok egyike azért csak megtette azt a szívességet a kormányzatnak, hogy a szentestét belengje a gyűlölködés és fenyegetés szelleme.

Nem más, mint a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa. A pártvezér harcostársa, és sokat próbált pubilicistája, a békemenetek egyik szervezője. Aki ennyiből nem találta volna ki: természetesen Bayer Zsoltról van szó, aki „Szomorú Karácsony” címmel látta jónak kifejteni, szinte szokásosnak tekinthető nézeteit. Mármint tőle megszokottan szokásos, hiszen a cigányokat leállatozó világlátását aligha ejthetett csorbát a Jézus születésére emlékező napon azzal, hogy meghirdette az összezárást. Hogy ki ellen? Gyakorlatilag bárki ellen, aki szembe mer szegülni vezére és első polgára politikájával. Emlegetve lenin-fiukat, az amerikai ügyvivőt, és mindenki mást. Leginkább talán a Soros pénzén támogatottakat. Amivel kapcsolatban azért talán Orbán Viktort sem ártana megkérdeznie. Akit kétségtelenül kár volt annak idején ösztöndíjba részesíteni. Több esze nem lett tőle, és demokratikusabb sem lett. A jelennek meg ezt üzeni a békemenet-szervező hangnyúl: „Százharminchárom napotok lehet nektek is.” Kiknek? Hát a szövegösszafüggések alapján alighanem azoknak, akik nem állnak az első sorban, „ha kitör a háború a Soros pénzén”.

Mert a tüntetőkkel kapcsolatban valami olyasmit látszik leszögezni, hogy „jó, ha tudjátok: Úristen ne adja meg, hogy egyszer nektek kelljen félnetek”. Mert ő, I. Bayer Zsolt, úgy érzi, hogy a türelmük végtelen. Pontosabban, felségtöbbesben, „a mi türelmünk majdnem végtelen”. Aztán mi lesz? Ha „egyszer megindulunk, akkor nem állunk majd meg”. Gondolom még tart a publicista önvizsgálata abban a tekintetben, meddig nem akar megállni. Lehet például, hogy csak Bécsig, de lehet, hogy egész Washingtonig gondol monstre békemenetet szervezni. Lehetőleg gyalog. Bár az óceán alján kicsit nehézkes lesz átsétálni. Habár, a keleti nyitás értelmében a Csendes óceán felé elindulva, a Mariana-árok alján megtalálná például a miniszterelnök bátorságának a mércéjét is. A saját szintjét pontosan érzékelteti az, hogy burkolt zsidózását és alig burkolt fenyegetődzését pont a Szenteste napján publikálta Orbán Viktor ötös számú talpnyalója. Nem mintha máskor kevésbé lenne gusztustalan. Mert van, akinek a megélhetési nyomor jut, míg másnak a szellemet mérték szerényen.

Andrew_s

2014. december 24., szerda

Orbán a mikrofon-szeren

Forrás: Mandiner
Orbán Viktor, talán a Karácsonyon is megindulva felindult, és beszédet tartott. A hivatalosan közszolgálatinak, a köznyelvben királyinak nevezett televízióban, felvételről, le is adták. Ebből a legtöbb tudósítás azt emeli ki, ahogy a miniszterelnök az amerikai politika megítélését interpretálta. Ami kétségtelenül megéri az emlegetést.

De érdemesebb lehet kicsit távolabbról nekifutni. Az is minősíti ugyanis a helyzetet, ha egy interjút felvételről sugároznak. Nem csak Orbán Viktor, hanem bárki esetében felveti ugyanis azt, hogy az interjúalany nem meri bevállalni a közvetlen reakciók, a spontán kérdések és gesztusok felelősségét. Ezt a jelenlegi kormányfő esetében leginkább az hangsúlyozza, mert ő az, aki állandóan a falusi kocsmaszociológia erős emberét akarja eljátszani a maga kreálta hatalmi színdarabban. Márpedig a falu bikájától kiemelten visszás, ha nagyhangú kirohanásai, mások férfiasságának emlegetése után a haverokat küldi ki a kocsma elé. Miközben legfeljebb az ablakból drukkol az ököljogi szavazáshoz. Ahogy Orbán Viktor az általa nagy hangon pártolt törvényjavaslatok szavazásai esetén is többől kimaradt, mint szavazott. Bemutatva, hogy miként kell mások szurtos kezével verni a másét a csalánba. Miközben az ő keze se szurtos, se véres nem lesz. Tiszta kezű maradhat, mint a másokat mindig csak szóban utasító lágerparancsnok.

Az tehát teljesen világos, hogy a köztévének nevezett politikai komédiacsatornán előadott hakni kérdései spontán előfordulásúak voltak, hogy csak na! Valószínűleg hosszas előzetes felkészülés eredménye, és az alákérdezések kisakkozott eredőjeként előadva. A felvételről sugárzás azon előnyeit is kihasználva, hogy finoman megműthető minden, ami esetleg leleplező lehet. Egy gesztus, egy szájrángás, egy mozdulat, egy hangsúly. Az interjú tehát egy előre kiszámított színpadi előadássá válik. Ami számos authoriter vezető esetében megfigyelhető volt már korábban is. A köznép fölé elemelkedő VEZÉR, így, csupa nagybetűvel, nem engedheti meg magának, hogy az alattvalók körében is megfigyelhető spontán reakciók lebuktassák: éppen olyan gyarló senki, mint bárki a tömegben. A megrendezett interjú megrendezett előadásának puszta ténye tehát éppen olyan leleplező lehet egy művileg tisztán tartott kezű vezér esetében, mint Helene Bertha Amalie Riefenstahl egykori filmjeiben. Csak azokat senki nem hazudta interjúnak. Meg az említett hölgy tehetségét legfeljebb ugatják messziről a minapi előadás szervezői.

Amiért a fenti „tiszteletköröket” érdemes volt megfutni, az nem más, mint segít kicsit összefüggéseibe helyezni az elhangzottakat. Az ugyanis világos, hogy ilyen körülmények között az, amit Orbán Viktor elmondott nem más, mint az ő személyes üzenete. Nem az országé, de talán még csak nem is a pártjáé. Orbán Viktoré és személyes klikkjéé, a kiválasztott oligarchiáé. Amelynek a körében egyre inkább belecsúszik abba a szerepbe, ami a korábban már említett „I. Feltsuthy” jelzővel jellemezhető. Onnan fentről, ahonnan a nép, az állampolgárok többsége már csak statiszta. Szolgahad, amelynek tagjai legyenek megtisztelve, hogy Orbán Viktor von Feltsuth egyáltalán egy lapos pislantásra méltatja őket. S amely szemlélet korántsem új a kormányfő esetében. Nem véletlen, hogy komplexusai, személyiségi problémái régóta találgatás tárgyát képezik az interneten. Önmagában tehát az amit mondott, kijelentett az „interjú” során erősen súlyozandó lehet azzal, hogy ki és milyen körülmények között mondta-

Így az is, hogy éppen csak nem üzent hadat az USA-nak. Bár lehet, hogy lélekben már rég megtette. Mert a Felcsúti Pannon Királyság olyan komoly erőt képvisel, hogy meg se kottyanhat egy USA-szerű kis légypiszok rendre utasítása. Ott bent abban a belső világban, ahonnan olykor kitör néhány elementáris erejű ostobaság a külvilágba. Amiben azért felfedezhető a rendszer. Például, az is, ahogy éppen a nemzeti érzület kisajátításán, a hazafiság önhatalmú definícióján keresztül lassan kiszorítani igyekszik mindenkit, aki nem alkalmazkodik az OPNI-érett szemlélethez. Nem csak a hatalomból, hanem az állampolgári jogból is. Azt pedig kedvenc kukabúvára, Szakály Sándor jóvoltából tudjuk, hogy innentől lehetséges az akár gépfegyverrel elvégzett „idegenrendészeti eljárás” is. Mindenki ellen, aki nem ért egyet a Pannon Géniusz szemléletével.

Forrás: MTI
De egyfajta rendszer jól felfedhető abban is, hogy a most előadott Amerika-centrikus összeesküvés-elméletből a házelnökkel már kóstolót adatott a miniszterelnök. Kövér László nem is olyan régen hasonló ötletekkel állt elő a közhangulat puhítása érdekében. Előfújva a kommunikációs buborékot a vezére számára. Jól mutatva, hogy a bajuszos házmester sem más, mint valaki, akivel a csalánt veri Orbán Viktor. Ezért jellemző az a buborékos kép, ami készült róla. Legfeljebb a buborék anyagát tekintve tévesen. Gumiból kifejezőbb lett volna.

Andrew_s

2014. december 22., hétfő

Tiborczi listára várva

Valami lehet a levegőben. Mármint az esőben jogos párán kívül. Némi jogtalan anyag lehet, mert többféle víziók támadtanak az ember gyarló gyermekére. Nem vizilók, illetve-lovak, mert azok már leszerepeltek, Most, például, olyan képzetek teremtettek, hogy Orbán Viktor Ráhel nevű lányának férje nem férfi. Nem a biológiai értelemben, hanem az orbánviktori átvitelben.

Arra talán még emlékszünk, mert annyira nem kemény a levegőben cikázó híranyag, hogy Orbán Ráhel erőteljesen megmagyarázta a maga önköltségű tandíjának saját lábán való megkeresését. Aztán kiderült, hogy nem annyira a saját, mint férjeura lábán keresi meg, aki bősz közbeszerzési nyerőgép képében látszott feltűnni. Annyira, hogy az LMP vezetője némi elszámoltatási eljárást is kilátásba helyezet. Lassan lehet, hogy szerencsésebb lett volna bevállalni a pletykákat a svájci nőgyógyászattal kapcsolatban, és agyonhallgatni az ügyet. Mármint ezt a fránya tandíjat. Mert erősen zörögni hallatszanak a csontvázak a szekrényben. Aztán a végén még megszállnak minket a zombik. Rögtön azt követően, hogy az információs zombikat kihevertük.

A 444 ugyanis azt közölte, hogy a Orbán Viktor nagyobbik lányának férjeura által vezetődő cég ki kérte magának a gyanúsítgatásokat. Onnan idézve azon mód, hogy „Érthetetlen és rosszindulatú az a megközelítés, hogy amennyiben egy cégnek bármiféle köze van a Miniszterelnök bármely rokonához kétségbe vonják munkájának tisztaságát, becsületességét és szakmaiságát”. Ami felveti az említett orbánviktori nemiségi válságot. Nem is olyan régen, Orbán Ráhel férjének apósa ugyanis André Goodfriend kapcsán erőteljesen kétségbe vonta annak férfiasságát. Tette ezt azon az alapon, hogy holmi jogszabályok, nemzetközi egyezmények alapján, és a kitiltási botrányban pusztán a postás szerepét alakítva, nagy ívből tett Vida Ildikóra, és annak lelki konfliktusaira. Meg a nyelviekre is. Márpedig most az a helyzet, hogy Tiborcz István a felesége szoknyája, és a cége közleménye mögé bújva próbál elsunnyogni a surranó pályán. Ami ugyebár egyenesen magára vetíti azt a kitételt, hogy nem lesz férfi az apósa szemében.

Ami azért elég ciki lehet. Mert amennyiben Tiborcz István megszűnik férfi lenni Orbán Viktor szemében, akkor ezentúl rózsaszín tütüben lesz köteles megjelenni a családi ebédeken? Még elképzelni is rémes. Ennyire nem kemény a légköri melegfront. Nem beszélve arról, hogy amennyiben Orbán Ráhelnek gyermeke fogan, akkor egy orbániai nem-férfi vajon alanyi jogon lesz közröhej és gúny tárgya az apósa beszédeiben? Vagy csak simán megvárja, amíg a faluban kiröhögik? Ha addig élnek is. A nevetők. Lehet, hogy az Elios Innovatív Zrt. helyett inkább a miniszterelnök vejének kellett volna megszólalnia. Tisztább, és legalább a gerinc emlékét megőrző gesztus lett volna. Orbán Ráhel legalább megpróbálta. Kicsit butaságokat mosott össze némi valótlansággal, de legalább megpróbálta. Azonban abban a környezetben, amiben a papa helyett a frakció szavaz, valamint a férje helyett egy cég ad ki közleményt, nem lehetett könnyű.

S aztán ott van az a közlemény. Ami szerint mindenki rosszindulatú cudar, aki szerint a miniszterelnök rokona csak hülye, élhetetlen és hozzá nem értő lehet. Minden szakmaiságot is nélkülözve. Ezennel kijelentem, hogy eszemben sincs ilyen előítéletekkel nézni egy kormányzati rokon ténykedését sem. Elfogadom, hogy létezik olyan hihetetlen befektetési zsenialitás, szakmaiság és tettre készség, amitől a 2009-es 8,4 milliós árbevétel 2011-re hárommilliárd fölé tudhatott keveredni. Azt is elhiszem, hogy ehhez semmi köze nincs a kormányfői rokonságnak. A hit ugyanis fontos dolog. A kevésbé hiszékenyek meggyőzését azonban minden sértődött közleménynél jobban szolgálnák a száraz számok. Felmutatva még legalább négy-öt céget, amelyben egy fia kormánytag egy fia rokona sem ténykedik, és hasonló üzleti sikerről számolhatnak be.

A következő tiborczi közleményben minden kommentár nélkül, pusztán ezen cégek listáját kellene közzé tenni. S már el is tűnne minden korrupciós gyanúfelhő országunk tiszta egéről.

Andrew_s

2014. december 20., szombat

Jézusra emlékező kínhalál- és rasszizmus-dícséret

A Karácsony közeledtével ismét megjelentek a köztérre felállított keresztek és kettős keresztek. Az idén sem, mint ahogy korábban sem volt, hangos az éter, de gyanítom a templomok légtere az egyházi, leginkább keresztény egyházi személyek tiltakozásától. Ahogy a parlamenti díszkeresztények is inkább a vasárnapi köz-szívatást gyakorolják, mintsem a vallásukat. Lehetőleg rohadt messze a közélettől.

Na de maradjunk ezeknél a kereszteknél, amelyeket jó érzékkel a fény születésének ünnepén felállítanak. Alkalmasint a kereszténység Jézus, illetve ezáltal az isteni fény születését ünnepli ezen a napon. Jézusét, aki zsidó tanítóként, és korántsem vallásalapítóként élte le nem is igazán hosszú életét. Halála közismert a Bibliába is beválogatott iratok alapján. Az elnyomott népek tagjai között előforduló bűnösöknek szánt kínhalált halt. Mert a kereszt, mint azt Spartacus követőinek nem kevésbé elhíresült tömeges kivégzése is mutatta elsősorban kivégzőeszköz volt. Nem is a legkíméletesebb. Nem véletlen, hogy nem is a római polgárok számára tartották fenn. Nekik általában kíméletesebb kivégzési módokat tartogattak. Ahogy arra már más, vállaltan ateistaként, is rámutatott, a Jézus születésének emlékére szentelt ünnepen a Jézus kínhalálát idéző kereszt állítása önmagában is meglehetősen morbid gesztus. Még akkor is, ha megérteni vélem azt a populista gesztust, ami a keresztállítóknak a jelképpel való visszaéléstől sem idegengedő, húdenagyonkeresztényekvagyunk mottóra szervezett magamutogatását szolgálhatja. Még akkor is, ha a Biblia egyik evangéliumában sem olvasható Jézus tanításaként, hogy: „Hivalkodjatok halálommal az én emlékezetemre”.

Bár az is igaz, hogy a köztérre kirakott keresztek közül jó pár kettős keresztet formál. Aminek aztán végképpen semmi köze nincs a Karácsonyhoz. A Jézussal kapcsolatos közkeletű szimbolikának még akkor sem része, ha biztosan lesz néhány önjelölt szimbólum-kutató, aki majd megmagyarázza, hogy hasonló ácsolaton szárították a halászhálókat annak idején. Tehát Jézus tanítványai már akkor használhattak ilyen formájú eszközt, amikor a tanítójuk még ott sétált a vízen. S mert a halászhálóhoz hal is tartozik, a keresztények által sokáig használt hal-szimbólum evidensen kapcsolódik a kettős kereszthez. Na ugye? Ugye, hogy ugye? Arról már nem is beszélve, hogy már az ősmagyarok is keresztények voltak. Ott a pusztában, ahol Nagy-Magyarország térképet rajzolgattak a porba. Mert másként aligha magyarázható, hogy a keresztek némelyikén mintha az említett térkép-részlet is feltünedezne.

Miközben, ha már közeleg a Karácsony, talán nem ártana Jézus tanításait is figyelembe venni, aki arról is megfeledkezett megemlékezni, hogy: „Legyetek ultra-nacionalisták az én emlékezetemre”. Az azonban világosan kiderül, hogy sok szempontból pont a hagyományos zsidó kiválasztottság-tudattal került annak idején összeütközésbe. Az ugyanis elég valószínű, hogy a Babiloni fogság ideje alatt sem maradt zárt leszármazási közösség a zsidóság, és a megszállások ideje sem sokat javíthatott ezen a helyzeten. A megszállók, köztük a rómaiak ugyanis aligha tettek önmegtartóztatási fogadalmat. Azt pedig számos hadihelyzetről tudjuk, egész a legutóbbi időkig, hogy a megszállók ritkán kérnek engedélyt a nemi erőszak előtt. Ahogy idelovagló őseink sem valószínű, hogy nagy ívben elkerülték a már itt talált településeket. De menjünk vissza a Közel-Keletre. A származási kiválasztottság-tudat és a valóság között feszülő ellentétek feloldásának szükségességére Jézus kiváló érzékkel kínált feloldást. S alkalmasint feloldozást is.

Tanításai nyilvánvalóan megőrizték a „klasszikus” zsidó tanítások szinte minden morális vívmányát. Már csak azért is, mert igen komoly alapvetései a közösségi létnek. Ugyanakkor Jézus tanításai a leszármazáson túlmutató egyfajta alternatív közösség-összetartó erőt is kínáltak, és kínálnak a mai napig. Nem mást, mint az emberbaráti szereteten, az emberségen és kölcsönös tiszteleten alapuló közösségformálásban rejlő, az egyént felszabadító közösség-építést. Nem véletlen, hogy tanítványainak közössége az első, ha nem az egyetlen dokumentált kommunisztikus közösség volt annak idején. Az a szemlélet, ami a kiválasztottságot nem a leszármazásban, hanem a morális és emberi értékek megőrzésében látja és láttatja érthetően szembekerült a születés jogán való kiválasztottságban hívők világnézetével. Lett légyen ez akár nemzetiségi, akár gazdasági alapú kiválasztottság. Jézus, tanításai és a kiválasztottság újraértelmezése okán, érthetően vált szálkává a rasszizmust hirdetők szemében éppen úgy, mint a gazdasági oligarchia számára. Akikkel szemben a tanítások megnyitották a kiválasztottság útját mindenki számára. Származástól, nációtól, és kaparnokságtól függetlenül.

Amikor tehát megjelennek a keresztek a köztereken, talán nem ártana tudni azt, hogy akik állítják azok a jelek szerint sem Jézus halálát, sem tanításait nem tisztelik. S továbbra sem igazán érthető, hogy magát a kereszténynek beállító papság és politika miért hallgat. Csak nem azért mert semmi sem blaszfémia, ami a hatalmukat szolgálja?

Andrew_s

Varga Mihály caponásodása

A nemzetgazdaság szolgálófiúja, Varga Mihály egy igen ellentmondásos személyiség lehetne. Már akkor, ha következetességgel és gerincbántalmakkal múlatná az időt. Mely utóbbi azt jelezhetné, hogy a hatalom ruhatárába nem adta le ő is a gerincét, amikor a miniszteri szék felé elindult. De mert a jelek szerint leadta, valószínűleg nem bántják az esetleges önellentmondások, valótlansági látszatok. Ez már a Vida-ügyben is kiderült, és most az adópolitika terén folytatta a licitet.

Pár napja még arról szóltak a hírek, hogy a jövő évi társasági adó csökkentéséről is dönthetnek. Ez abból a szempontból biztosan nagyon hasznos, hogy fel lehet mérni például a még gazdálkodni képes táraságok számát. Azokét, amelyek túlélték az orbanizmus fokozódó kiteljesedésének eddigi éveit, és nem vonultak ki az országból. A baráti cégek adómegtakarításairól legfeljebb tipp-versenyt lehetne rendezni, de továbbra sincs kedvem erőhátrányból pereskedni. Tehát nem tippelek. Sőt! Leszögezem, hogy a Fidesz holdudvarának cégei mind tisztességes, és nagyon rendes állampolgárok által vezetett cégek. Élen a NER-ben, élen a tisztességben! Élen a NER-ben, élen az adózásban! Élen a NER-ben, élen a disznók között! Izé! Természetesen az élenjáró disznóhizlalókra gondolok. Eszembe sincs megsérteni bárkit a sertésekkel való összehasonlítással. Főleg a disznókat nem. Na de hagyjuk a transzparenseket május elsejére, vagy valami hasonló nemes ünnepnapra. Maradjunk annál a fránya társasági adónál. Meg a csökkentését beharangozó hírnél.

Már csak azért is, mert abban a miniszter, akit Varga Mihálynak hívnak, azt is megfogalmazta, hogy a bankadó is csökkenhet. Hurrá! Annak fényében, hogy Matolcsy házipénztára átveszi az MKB-t ez igazán viszonylagos örömhír. Az egyik oldalon például szinte biztos, hogy az MKB majdani veszteségét a közpénzből fogják kipótolni, és a bankot esetleg feltőkésíteni. Mielőtt rájönnek, hogy az sem megoldás, és majd csak sikerül találnia Orbán Viktornak olyan vazallust, akinek pont egy MKB hiányzik a kabáthajtókára. Addig pedig szolgáljon figyelmeztetésként minden pénzes-kukában turkálónak, hogy az állam igenis megszerzi, ami az övéinek kell! Ha kell, a kukát, ha kell, akkor a pénzt. Ha kell, akkor a köztéri kukákban turkáló hajléktalanok, és éhező gyermekek rovására is megszerzi a pénzt. A bankokat meg majd csak sikerül államosítani. Majd csak kiderül, hogy egy MKB mennyire csinál kedvet. Varga Mihály bejelentése tehát akár annak az előfutára is lehet, hogy nagy kedvet csinált, és mégsem járja, hogy az állami kezelésben levő pénzintézetek csak úgy különadókat fizetgessenek. A gazdasági miniszter bejelentése tehát akár egyfajta előrejelzés is lehetne.

Amiért mégsem biztosan az, annak egy még frissebb közlemény az oka. Ennek, pontosabban az alapjául szolgáló interjúnak, az értelmében A kormány éppen engedékeny korszakát éli. Például, a bankadóval kapcsolatban, „a kormány kész olyan rendszer kialakítására, amely a hitelezésért cserébe hajlandó engedni a mostani terhekből”. A pár nappal korábban nagy lelkesen bejelentett adócsökkentés tehát átalakulni látszik. Szó nincs arról, hogy a kormányzat belátta volna a túlsarcolás káros hatásait. Egészen egyszerűen beállta sarki zsarolók morális színvonalára. Az ugyanis egészen világos, hogy a hitelezés lefékeződése csökkenti a gazdasági növekedést. Az is világos, hogy a túladóztatás szintén visszafogja a növekedést. Az sem titok, hogy az egyes szektorokra kiszabott különadókat nem a Mars-ról idepottyant alien-ek vezették be. Az ugyanis humánusabb lett volna. A sallangoktól lecsupaszítva a bejelentést: vagy fizettek, vagy fizettek. Vagy megtartja a magas adószintet, és abba rokkan tovább a szektor, vagy elkezd hitelezni, és abba rokkan tovább a szektor. Különösen azért, mert amennyiben hitelt helyez ki, egyáltalán nem lehet biztos egy bank sem, hogy másnap Orbán Viktor, két szellemi szélgörcs között, nem dönt-e a hitelezés tisztességtelenségéről. Akkor pedig éppen úgy bottal lehet ütni a pénzek nyomát, mint az adók esetében.

Hasonló ez a mentalitás ahhoz, amit annak idején a trafikok kapcsán Orbán Viktor már egyszer elejtett szavakkal ecsetelt, és ami alapvetően egy egészen más gazdasági szektorból ismeretes. Abból, amelynek igen emblematikus képviselőjét Alphonse Gabriel Capone névre keresztelték annak idején. Abból, amelynek működési módjától egyáltalán nem áll messze a „fizess, vagy szétverjük az üzleted” mentalitás. Varga Mihály tehát, bármilyen szép köntörfalba is csavarta, alapvetően védelmi pénzt kér, illetve követel a pénzintézetektől. Pénzintézetek tönkremenetele felett kárörvendően „Éljen Orbán”-ozóknak pedig javaslom a négy alapművelet némelyikének kiterjedt használatát. Ha ugyanis a pénzügyi szektor utcára bocsátja az embereket, akkor lehet kárörvendeni a magasabb fizetésüket elvesztőkön, de aztán sűrűn sajnálni azokat a szolgáltatókat ahol ez a vásárló erő nem jelenik meg. Ahonnan ismét mehetnek a híd alá a dolgozók. S így tovább.

Andrew_s


2014. december 18., csütörtök

SZOT(ty)ós tüntetések

Harcostársak a Liga-kapuban
Forrás: Origo.hu
Mostanság úgy zajlanak az események, mint a globális felmelegedés előtt a Duna. Két eseményláncolat kétségtelenül feszültségben tarthatja a közvéleményt. Mármint akkor, ha leszámítjuk a karácsonyi készülődést. Az egyik különben ettől sem független, de majd kicsit később is lehet rajta dühöngeni. A vasárnapi záróra-kötelezettség helyett nézzük inkább a tüntetéseket.

Különösen azért, mert az utóbbi időben egy új árnyalattal is bővült a vonulásos paletta. Nem is okvetlenül a radikalizálódásra gondolok. Már csak azért sem, mert a karhatalmi iszapbirkózás egyelőre nem sok meglepetést tartogatott. Egy perc kétellyel sem élve, hogy az orvosi szénnel töltött használt harisnyát otthon felejtőknek kellemetlen meglepetésben is lehetett legutóbb része. Sokkal inkább látszott volna meglepőnek a szakszervezetek felzárkózása az internet-adóval indult tüntetési hullámhoz. Azonban nem a hazai szakszervezetekről lenne szó, ha nem igazi hungarikumként zárkóznak fel. Azaz úgy zárkóztak, hogy nem zárkóztak. Aztán nyugodtan tegye fel a kezét az, aki meglepődött. Aztán tegye le nyugodtan mindenki a kezét és tartsa fel az, aki hatalmas szolidaritási kényszert érez a városlassító tüntetések hallatán. Pedig akár szolidáris is lehetne bárki. A szakszervezetek azonban jól megdolgoztak azért, hogy erre ne nagyon kerüljön sor.

Ahogy azért is jelentősen megdolgoztak egyes szakszervezeti vezetők, hogy általában is idegzsábás tünetekkel kezdjen küzdeni az, aki a közszereplésükről tudomást szerez. Elegendő a pedagógusokat inkább eláruló, mintsem képviselő azon szakmai egyletre gondolni, amelynek vezetője a SZOT-egyenértékben is kifejezhető központilag szervezett kamara létrehozásakor, majd azt követően két vállvonással elintézhető reagálásra volt képes. Galló Istvánné azonban a helyén maradt, és végső soron egy szakmai szervezet élén állva képes a leghatékonyabban fékezni minden olyan tevékenységet, ami esetleg túl hatásosra sikerülne. Azért persze nehéz lenne vitatni, hogy védi az érdekeket. Legfeljebb hossza találgatással terhes társasjátékká válhat a válasz megtalálása arra, hogy kiét és mikor. Mert a ténykedés hatása nagyjából annyira mérhető, mint a kormánypárt klerikális tagozatának önálló támogatottsága.

Azonban kétségtelen, hogy a pedagógusok nincsenek egyedül. Ismerünk, mondhatnánk, hogy közismerünk olyan szakszervezeti vezetőt, akinek közös mozgalmi múltja van Orbán Viktorral. Gaskó István tehát tényleg az a szakszervezeti vezető, akiről első pillantásra elhihető a kérlelhetetlen antiorbanizmus. Különösen azért, mert a szakszervezetektől elvárható baloldalisággal állt ki a jobboldali ellenzék támogatása mellett. Nem most, hanem annak idején, még a második Orbán-kormány regnálása előtt. Amikor azért már bőven lehetett tudni, hogy az egykor liberálisnak maszatolt authoriter vezérke a demokratikus baloldaliságon kívül szinte bármit inkább hajlandó támogatni. A Gaskó által vezetett VDSZSZ pedig Orbánt. Miközben persze nem kell okvetlenül elfeledkeznünk azokról a kisebb súlyú, de legalább is halkabb tömörülésekről sem, amelyek hitelessége vetekszik az említettek által vezetettekével. Már csak azért is, mert még emlékezhetünk az áprilisi választások előtti történésekre.

Ja, hogy nem emlékezhetünk? Na ez az! Az előző négy éves ciklus során hol is voltak a hangos követelődzők? Azok, akik a civil mozgalmak hátán hullámlovagolva most hirtelen megmozdulni látszanak? Nem igazán emlékszem arra, hogy hangos tiltakozó nagygyűléseken szólítottak volna fel ellenzéket és választókat kormányzatot egyaránt. Az ellenzéket valami épeszűen kommunikálható program kimunkálására, a választókat pedig a vezérelvű jobboldalt leváltó szavazásra. Erre persze mondhatná bárki, hogy jobb későn, mint még később. Most bezzeg megtalálták a mikrofon, és újjé, ligulnak a ligetben. Meg hígulnak a tömegben. Ám, ha jól megfigyeljük, akkor nem. Holott, miközben a civil mozgalmakra ellenszenves lehet a pártok rárepülése, egy valós szakszervezet akár szervező is lehetne. Az esztergapadnak a legtöbb esetben nincs pártállása. A dolgozók érdekeinek, és nem ideológiájának képviselete optimális esetben pártsemleges is lehetne. Lehetne, de nem az.

Jól mutatja az, hogy legutóbb a szakszervezetek még véletlenül sem gondoltak vegyülni a tüntetéseken. Megszervezték tehát a maguk tüntetését. Aminek egy komoly eredménye biztosan volt. Nevezetesen az, hogy pár napos eltéréssel szervezett tüntetések kiválóan alkalmasak a kormány ellen fellépni szándékozók megosztására. Miközben a „többiekkel” együtt a szakszervezeti tüntetés erőt, bázist kölcsönözhetett volna a „civileknek”, az eltérő időpontra szervezett külön megmozdulás erőt vonhatott el. Gyengítve a „civilek” tüntetését, megosztva, szétforgácsolva a kormányt ellenzőket.

S akkor vegyük csak elő azt a nagyon régi kérdést, vizsgálati szempontot, hogy: kinek az érdeke lehet mindez. A kormányt ellenzőknek nem igazán. A kormányzati hatalomnak azonban igen. Nekik kellhet az erőket megosztó szakszervezeti rászervezés, mint egy falat kenyér. S akkor most emlékezzünk vissza a korábbiakra. Arra, hogy ezek a szakszervezetek és vezetőik milyen múltat, és milyen „ellenzékiséget”, harcostársakat tudhatnak magukénak. Aztán súlyozzuk azzal, hogy most ők kérnek szolidaritást. De vajon kinek a nevében? Csak nem Orbánéban?

Andrew_s