Minden hatalmak cárja cserélhető lehet

Áder János pénteken, 2013. június 28. –án aláírta a földtörvényt. Annak ellenére, hogy a megszavazása olyan botrányos körülmények között zajlott, ami felveti a megszavazás törvényességét. Annak ellenére, hogy többen, például a hivatal előtt táborozók is, kérték az aláírás megtagadását. Az aláírás kapcsán mégis érdekes lenne a felhívás, hogy tegye fel a kezét, akinek kétségei támadtak az aláírást illetően. Alighanem valóban ott lehet ugyanis a hátában az a felhúzó-kulcs, melyet Orbán Viktor forgat.

Esetleg ugyanazok az erők forgatják mindkettejükben a motort. S ebben az esetben nem okvetlenül a sokat emlegetett hatalomvágyra gondolok. Még akkor sem, ha Orbán Viktor személyiségével kapcsolatban aligha táplálható némi kétely ezügyben. Azonban éppen ezen keresztül akár manipulálható is. Még talán olyan módon is, hogy személy szerint a miniszterelnök meg is van győződve a saját személyének jelentőségét illetően. Így önként és dalolva eljátszatható vele a vezérbohóc szerepe. A közvélemény számára előtérbe tolva. Miközben a háttérben csendben szüretelik le hatalom gyümölcseit. Arról a pénzfáról, melynek hajszálgyökerei mára belenyúlnak a benzinszínezésbe, a trafikokba, a földügyletekbe, vagy akár a tankönyvkiadásba is. S amely pénzfa egyes levelei fogják biztosítani, immár patyolatfehéren, adományként, felajánlásként megjelenve, a leendő kampány költségfedezetének jelentős részét akár. Immár talán nem is azért segítve a Fideszt a hatalomba, hogy további pénzforrásokat tárjanak fel. A hatalom birtoklásában ugyanis van egy másik nagy vonzerő. Az, hogy meg lehet előzni a botrányok kirobbanását, illetve a kirobbanás után elébe lehet menni a számonkérésnek. Eközben a begyűjtött pénzek töredékéből finanszírozhatóak azok a látszatintézkedések, melyekkel befogható sokak szeme. Vakon pedig szájalni sem mernek. A recept ismerős lehet annak, aki Rejtő Jenő műveit ismeri. Ő írja egy szélhámosság kapcsán: „Igazán semmiség volt ebből a pénzből a "légiós mennyországot" fenntartani. Mit számított akár tízezer havanna vagy akárhány hektó bor vagy sütemény, amikor egész vasútvonalakat, alagutakat és hidakat loptak el?” (A három testőr Afrikában).

De nyilvánvalóan ahhoz, hogy ez országosan működjön, biztosítani kell azt a törvényi környezetet, amely törvényessé teszi az egyes lépéseket. A parlamenti kétharmad értelemszerűen gyakorlatilag Alaptörvénybe iktathatja azt is, hogy kire milyen törvények ne vonatkozzanak. Harrach Péter elszólása ebben a kérdésben legfeljebb csak tarkítja a képet, de nem festi át. Ezt követően az Alkotmánybíróság keze részben meg van kötve, részben pedig Áder János nyugodtan hivatkozhat jogállamiságra, a jogszabályoknak való alávetülésre. Moshatja a kezeit, miközben aláír szinte bármit, amit kérnek tőle. Legfeljebb látszatellenállást kifejtve olyan kérdésekben, melyek alapvetően nem túl fajsúlyosak. Nem cáfolva a kinevezésekor írtakat, miszerint „ennek fényében sajnos fennáll a veszélye annak, hogy a következő köztársasági elnök már személyében, a megválasztás és jelölés módjában szinte automatikusan a megosztottság szimbólumává válik”. Nem cáfolva, csak kiegészítve azzal, hogy immár működése is egyre inkább a megosztás szimbólumává válik. Nem vitatva, hogy vannak, akik számára egy olyan pártkatona teljesen megfelelő köztársasági elnök, akit a lényegi kérdésekben egyedül a vezérséghez kapcsolódó lojalitása vezet. Igazi antimatematikusként megjelenve a közigazgatási hierarchiában.

Nem vitatva, hogy voltak olyan, kegyelminek látszó pillanatok, amikor lehetőségként felmerült a hatalmi játéktéren belüli ellenállás a juhászvezérrel szemben. Azonban mind Rogán Antal, mind Áder János látszólag világosabb pillanatai elmúltak. A párt és a hatalom összezárt. S ezek azok a jelenségek, melyek egy, a miniszterelnökön esetleg jócskán túlmutató szervező erőt sejtetnek a háttérben. Ami független attól, hogy Orbán Viktor egyébként személyében mennyire problémás személyiség. Az országnak a miniszterelnök pszichológiai állapota csak közvetve, a tünetek jogrendszerbe öntésekor, illetve a külpolitikai lejáratódáskor jelent problémát. A hosszú távú problémát az jelentheti, hogy eltávolítása esetén is megmaradna azok az összefonódások, melyek pillanatnyilag a helyén tartják. Ez a megfelelő kampányfinanszírozási háttér biztosításával akár lecserélhetővé is teheti akár Orbán Viktort is. Például egyfajta demokrácia-demonstrálási céllal. Érdemeik elismerése mellett természetesen. A következő ciklusban akár, egy „emberarcú” miniszterelnököt téve a pókháló közepébe. Addig pedig minden hatalmat, de leginkább minden pénzt, a szovjeteknek.

Andrew_s

A föld törvényszélén

Forrás: Facebook

A föld-törvény, pontosabban a földtulajdon körüli viták korántsem az utóbbi napok termését képezik. Ángyán József már múlt októberben eljátszotta a nagy szembeforduló szerepét. Jelen, Fidesz-bőli kilépésének bejelentése nem jelent mást, mint azt, hogy szintet lépett, és más politikai támogatók után néz. Ami nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy kijelentéseinek ne lenne valóságalapja, ténytartalma. Ahogy az sem változott, hogy a föld tulajdonviszonyai neuralgikus pontot jelentenek egy olyan országban, melyben a mezőgazdaság tradicionálisan nagy szerepet kap a gazdaságban, és az emberek szubjektív hon-érzetében egyaránt.

Az utóbbi kapcsán egyébként az is nyilvánvaló, hogy az emberek tömegei manipulálhatóvá válnak azzal, ha valaki látványos akciót folytat a föld tulajdonlásának atomizálása mellett. Ahogy nem kisebb hatást lehet elérni a „magyarok tulajdonolják a magyar földet” szlogen kikiáltásával is. A kettő ötvözésével pedig kifejezetten erős hatás érhető el. S még az sem állítható, hogy az ezekre felfűzött minden politikai gondolat alapvetően problémás lenne. Mint annyi más esetben, nem okvetlenül a céllal van mindig a legnagyobb baj, hanem a módszerekkel és a következményekkel. Megjegyezve, hogy módszer alatt most nem azt értem, amikor a Jobbik transzparensekkel megjelenve okoz zavart a tisztelt házban, mivel az tulajdonképpen akár bele is férhet a játékszabályokba. Legfeljebb szokatlan hazánkban, ahol az álmosítóan unalmas, burkolt anyázásban merül ki sokszor a Parlamenti indulatok tárháza. S amely langyos posványt, tényleg a Jobbik tudott legtöbbször megtörni. Némi zsidózással, és cigányozással is olykor-olykor. S talán itt lehet a veszélye annak, hogy az ellenzék a föld-ügyekre nem igazán tudott valós alternatívákat kidolgozni. Vagy nagyon jól titkolták, gyengén artikulálták a tömeges kommunikáció csatornái elől. Átadva a terepet ezzel ezen a területen a Jobbik-nak, és szimpatizáns szervezeteinek. Amit jól mutat az, hogy az alapvetően karrier-politikusként „működő” Ángyán József első támogatói között ott találjuk azon szervezetek egyikét, mely 2006-ban szerepet vállalt a Kossuth tér humán vizelettel való felültrágyázásában.

Az is teljesen érthető, ha az ellenzék jelentős erői bénán ülnek a reflektorfényben. Abban, amiben a hazai történelmi múlt egyes eseményei villadoznak. Amilyen például a termelő szövetkezetek kérdése. A valamikori TSz-ek létrehozása ugyanis olyan osztályharcos szlogenekkel és nem egy esetben olyan erőszakosan történt, hogy a létük szükségszerűségét elfedi ezek a rárakódott rétegek. Márpedig egy háborúban kivérzett országban elengedhetetlen volt az gépesítéshez, és a modern technológiákhoz alkalmazkodó birtokméret kialakítása. Az a föld-koncentráció, ami már az uradalmi birtokrendszer kialakulásával megindult hazánkban. S ami biztosítja a teljes birtok gazdálkodásának kiegyenlítését. A kisebb birtok ugyanis kitettebb az egyes táblákat sújtó terméscsökkentő eseményekkel szemben. A nadrágszíjparcellák pedig kifejezetten kitettek. Azonban létrehozásuk alkalmas a néplélek megsimogatására és a politikai haszonszerzésre. Amit mi sem bizonyítanak jobban, mint a rendszerváltás utáni föld-sorsok. Amikor nem egy esetben olyanok jutottak tulajdonhoz, akiknek a tudásuk sem volt a csúcson, míg a tőketartalékuk végképpen nem.

Elszegényedésük, bedőlésük prognosztizálható volt. Ahogy az is, hogy ennek a folyamatnak ott lesznek azok a haszonélvezői, akik képesek felvásárolni a földet, vagy a kárpótlási jegyeket. Az akkori pletykák alapján könnyen lehet, hogy, az amerikai első milliók mintájára, hazánkban az első tíz hektárokat nem illik majd feszegetni a jövő földesurainál. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a „minél több embernek adjunk földet” kommunikációja alapvetően hamis lehetett a rendszerváltáskor, és hamis lehet most is. Akkor, ha a leendő kisgazdaságok tulajait sem pénzzel, sem tudással, sem tapasztalattal nem tőkésítik fel, akkor mindenképpen. Ellenben alkalmas arra, hogy az elszegényedett, elkeseredett emberekben hamis reményt keltve az utcára vigyen tömegeket. Elfeledkezve arról, hogy elárulja azt a „B-tervet”, ami a várhatóan bedőlő családokról való gondoskodásról szól majd 5-6-10 év múlva. Hacsak a majdani indulatokat nem egy polgárháborút prognosztizálva kívánja levezetni, illetve egy totális diktatúrával elnyomni. Most azonban lehet transzparensekkel villogni, és kihasználni a közhangulatot. Azt, ami szintén hajlamos megfeledkezni arról, hogy a mezőgazdaság nem zárt gyárépületben zajló, kiszámítható termelést nyujtó ágazat.

Ugyanakkor a Jobbik akciója teljesen világossá tette, hogy a kormányzati erők bármi áron képesek keresztülhajtani az akaratukat. Ami azért kínos, mivel éppen Ángyán József volt az, aki maffia-birodalmak kialakulását leplezte le a föld-tulajdonok újraosztása kapcsán. Biztosítva az akár meddő, kihasználatlan, meg nem művelt, és a közösségektől független birtokok kialakításának, a zsellérség újratermelésének lehetőségét. Ebből a szempontból, a szélsőségesekkel korábban is jó kapcsolatot mutató Wittner Mária, és a velük szemben elég megértő házelnök igen-szavazatának hiánya nem is annyira meglepő. Ami meglepő lehet, az Orbán Viktor fensőséges távolságtartása a föld-törvény megszavazásától. A miniszterelnök gesztusát természetesen lehet a szélsőségek felé gyakorolt gesztusként értékelni, de ebből a szempontból is álságos lenne. Egy olyan törvény kapcsán kacsintva össze az egyeduralmát esetleg utcai gárdákkal megtámogatni képes erőkkel, mely törvény aligha jöhetett volna létre a tudta, és persze beleegyezése, nélkül. Azonban valószínű lehet a gyávaságra alapozott forgatókönyv is.

Orbán Viktor, 1989 óta, ugyanis számos esetben adta már tanújelét annak, hogy komoly problémái vannak a saját személyes kockázatot jelentő helyzetekkel, a valós döntési felelősséggel. Márpedig egy névszerinti szavazás eredményét visszavonhatatlanul az illető személyhez lehet kötni. Ilyenkor teljesen érthető pánikreakció az, ha valaki semmit sem dönt, és távozik a helyzetből. Bízva abban, hogy a technika kiszámított ördögében mindenki hisz, akinek kell. S bízva abban, hogy a pártjában elég sok hűséges katona van, aki vezéréért bármit hajlandó feláldozni. Akár hűségből, akár félelemből, akár a baksisért. Nem csökkentve a Fidesz felelősségét a döntésben. Ahogy az ellenzékét sem a valós, és gazdaságilag is élhető alternatívák meg nem nevezésében. Egy adott törvénnyel szemben ugyanis kevés kehet a hibák, a problémák sorolása.

Andrew_s

Magyar nyakra magyar tököt.

Ha mégis marad görögdinnye...
Forrás: http://fnrad.com/

A görögdinnye szép, a görögdinnye jó, a görögdinnye nemzeti. Az előbbieket bármelyikre mondhatjuk, de a legutolsó nyilvánvalóan fajta és állapotfüggő. A vízdinnye éretlen példányai nyilvánvalóan nem nemzetiek, mivel a belsejük nem vörös. A cirmos-héjú fajták szintén nem, hiszen a külsejük nem zöld. A nem elég vastag fehér résszel ellátottak kérdésesek, míg a sárgabelű fajtákról meg talán megemlékezni is kár lenne. Így végső soron a nemzeti dinnyementés kormányának intézkedése erősen megkérdőjelezhető lenne annak alapján, hogy szinte válogatás nélkül lépett immár állami igazolással a gazdaság megmentőjévé, a mezőgazdasági csúcsnövényévé a dinnye, ha görög.

Az elszámoltatási ügyekbe belefáradt Budai Gyula legújabb projektje legalább is ezt sugallja. Az azért kérdéses, hogy milyen eredményre vezet akkor, ha azt is az elszámoltatásokhoz hasonló szelektivitással, és sikerességi hányaddal képes tető alá kényszeríteni. De legalább idényjellegű feladat, mivel a legjobb indulattal is megállapítható, hogy télen csak igen drágán, és kérdéses minőségben sikerülhet a görögdinnye termesztése hazánkban. Az azonban biztos, hogy immár kormányzati kartell-megállapodással, és a GVH által sem kifejezettenszeretett módon rögzítették a görögdinnye árát. Elvileg azért, hogy egy nagy importált dinnyeszállítmány elől megvédjék a hazai termelőket. Ami önmagában természetesen lehetne teljes mértékben megérthető, és pártolható cél. Ám, már a régiek is tudták, hogy a kimeneti oldal megsegítése nem feltétlenül hatásos. Azt a képet sugallhatja ugyanis, hogy az állam majd megoldja a termelési problémákat. Ez pedig régi időket idéz.

A tervgazdasági korszakokat, amikor legfelsőbb pártutasítások szabályozták a mezőgazdaság terményigényét. Nem annyira a szorosan vett szakmaiság, mint a tervek eredőjeként kiszámított fontos paraméterek nyomán. Így aztán volt korszak, amikor például a szója volt slágernövény, és akár a hegytetőre is szóját vetettek. A görögdinnyének akkor is megvolt a tradicionális termelői körzete, és a csányi dinnye híres volt. Hozták platós teherautókon és pártutasítástól függetlenül volt nagy és finom. Ahogy mindenki tudta, hogy a csíkos héjú, sárgabelű dinnyét akár egy aktatáskába is be tudja tenni. Valahogy elegendő volt a piacra kimenni ehhez. De házhoz is hozták nem egy időben. Még akkor is, ha különben sokan megbíztak a mindenkor gondoskodó állam mindenkori beavatkozó szerepében. Talán ez a nosztalgia az, ami hajtja a kormányzatot. Elvégre nem is igazi hatalom az, ami nem tart minden szálat a kézbe. Nem is igazi vezetés az, ami nem tud bármikor valami nagyot és sokat sejtetőt mondani. Ám ez, a minden szálat pókkirálynőként markába szorító vezetés az, ami csak abban látja a piaci folyamatok befolyásolását, hogy a kimeneti oldalon nyújt mankót. Kiemelve a mankó kizárólagosságát, és szelektivitását.

Ezzel elfeledve kissé, hogy a mezőgazdaságra is igaz egy olyan apróság, hogy a termelési folyamat egésze határozza meg azt, amibe végső soron a termék kerül. Ahogy a privatizálások környékén elfelejtették közölni a földnek olyannyira megörülőkkel, hogy a mezőgazdaság kockázatos. Ha nincs tartaléka valakinek, ne is kezdjen bele. Még akkor is, ha az állami zsonglőrködéseket le is számítjuk, és elfogadjuk, hogy néha az állami segítség tényleg jól jöhet. De ez általános jellemzője a mezőgazdaságnak, és igazán független a dinnyétől. S valahogy nem szólnak a hírek például az üzemanyagok jövedéki adójáról, hogy csak egy nyilvánvalóan kormányzati sarcot említsek. Így Budai Gyulának talán nem annyira az áruházláncokkal, mint a présházzal kellett volna először tárgyalni. Az adóprésházi tündérmesterrel például.

Azért persze jó lenne megemlékezni arról a klasszikus esetről, hogy a 69 forintos dinnye harmincforintos drágulása esetén a CBA-ban vajon hová lesz az extraprofit? Mert az, ami gazdaságos olcsóbban, de drágán kerül a piacra, az extra pénzt hoz valaki konyhájára. Bízzunk benne, hogy nem a nemzeti dinnyekartell tagjainak a zsebébe hullik csak a mani. Így már előre örülök azoknak a híreknek, melyek nyomán dinnyetermesztésből meggazdult termelőkről lehet majd olvasni. S még az is lehet, hogy nem csak felcsúti őstermelőknek jut majd az extraprofitból. Miközben persze érdekes az a szöveg is, mellyel hirtelen drágulást indokolják. Az Index által közölt szöveg a következő: „Tisztelt vásárlóink, tájékoztatjuk Önöket,hogy országos akcióban a görögdinnye 69 forint/kg-os fogyasztói áron lett meghirdetve. E helyett a Vidékfejlesztési Minisztérium kérésére a magyar termelők segítése érdekében kiváló magyar, jó minőségű görögdinnyét fogunk árulni 99 forint/kg-os áron”. Érdekes ez a szöveg azért, mert olyan időket idéz, talán öntudatlanul, amikor a társadalom megosztása, az urbánusok és vidékiek szembefordítása bevállalt pártállami stratégia volt.

Az, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a dinnyetermesztőkön keresztül kívánja megváltani a mezőgazdaságot, az legfeljebb a nyakakra illesztett, vízzel telt tökök számával arányos. Nem vitatva továbbra sem, hogy nem irigylem azoktól, akiket ez esetleg tényleg kihúz a pillanatnyi gödörből. Ugyanakkor a fenti, és az interneten már körbejáró szöveg tulajdonképpen a vidéki termelőkre tolja át a felelősséget. Elvégre azt üzeni, hogy Te kedves városlakó, ki beléptél a CBA-ba vagy máshova, azért nem fogsz olcsóbban hozzájutni a nemzeti színekbe csomagolt vízadagodhoz, mert azokat a pénzedre ácsingózó termelőket kell megsegíteni. Ők tehetnek mindenről, Ha pedig ezen felbuzdulva jövőre a padlásra is dinnyét vetnek, arról is. Az is kérdéses ugyanis, hogy amennyiben jövőre tényleg még több dinnye terem, akkor a kormányzati vízfej akkor is beleszól-e a piaci működésbe. Mert ha nem, akkor először vörösödhet, majd zöldülhet a feje bárkinek. Hajára kenheti, esetleg kifaraghatja majd a dinnyéjét. Esetleg besavanyíthatja. Megteremtve ezzel a polgári tervgazdaság Nemzeti Dinnyesavanyítási Programjának alapját. 

Bár még az is lehet, hogy az új földtörvény tervezetével rímelve ezt követően engedély kell majd a dinnyetermesztéshez. Elvégre a minden földhöz személyes engedély rendszerétől ez sem lenne messze. Ha pedig a bankok mintájára megjelenik majd a tervelőírás, hogy hány új (dinnye)földbirtokos kell majd, az sem gond. A normatív földbirtoklást segíteni fogja az új törvénytervezet. Ha ugyanis, mondjuk, maximálják a személyenként birtokolható föld nagyságát, akkor nyitva az út a formális válóperek előtt. Kipróbált, jó út ez. A Kádár-rendszerben az ingatlanpiac már működött így egy ideig. Előre tehát a mezőgazdaság továbbaprózásának magyar polgári útján. Rákosi elvtárs ott vár az út végén a búzaföldön.

Simay Endre István