Arccal a bér-Gulág felé

Orbán erdélyi vendégszereplése valamiért kerülni akarja a nyilvánosságot. Nem a résztvevők előtt, hanem mindenhol másutt. Mert alig valószínű, hogy az olyan hírek, mint a budapesti komisszárkijelölés, vagy legújabban a Jobbikból kivált mégjobbik mozgalom bejelentésének közdobra verése más vélt szolgálna. Illetve de. Egyfajta kommunikációs főpróba is lehet.

Ebből a szempontból nézve nem is annyira vices az az ötlet, ami a halálbüntetés részleges visszaállítását, illetve a rabok exportját dobta be a köztudatba. Alkalmasint valószínűleg számítva arra, hogy például a gyermekek sérelmére elkövetett bűntények elég felkavarók ahhoz, hogy bármi mást is „elvigyenek a hátukon”. Az indulatokat egyébként joggal felkorbácsoló hírek nem egyszer váltanak ki „dögöljön meg” mottójú kifakadásokat. Az is kétségtelen, hogy egy pedofil sorozatgyilkos jogai mellett kiállni elég nehéz érzelmi mutatvány lehet. Valószínűleg nem is lennék rá alkalmas. Igaz, a kötél meghúzására sem. De biztos lenne rá alkalmas jelöltje Toroczkai Lászlónak. Feltéve, ha nem valami olyasmibe gondolkodna a kivitelezésnél, mint például a megkövezés. Amikor a személytelenség burkában, a kollektív elkövetés leple alatt valószínűleg sokan dobnának köveket. Ahogy az internetes nicknevek „védelme” alatt is sok olyan bátor figura akad, akik szemtől szembe elnézést kérnének, hogy a világon vannak.

Ettől függetlenül megértem azt is, ha egyes esetekben a népharag az egekbe csap. Nem egyszer a sajátom is. Ezért szinte biztosan számíthat a mégjobbik Mi Hazánknak nevezett mozgalom arra, hogy ez a részleges halálbüntatősdi mindent visz. Beleértve az általuk bér-rabtartásnak nevezett, de valójában rab-exportot jelentő ötletet is. Ami a konkrét esetben azt jelenti, hogy Oroszországba küldenék a túlzsúfolt fegyintézetek lakóinak egy részét. Valószínűleg abból is kiindulva, hogy a radikális, és személytelenül, tömegben nagyon bátor pártolóknak átmegy a tudatába az árúkapcsolt ötlet. Ami alapja lehet annak is, hogy a hatalommal, a szélsőjobbal nem szimpatizálókat elküldjék egy kis „malenkij robotra”. Amiért még fizetnének is. Mármint az állam az oroszoknak. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Orbánnak a péntek reggeli népi beszédében nem kapott helyet az ötlet elutasítása. Miközben azért egy kis migránsozás, civilezés csak belefért. De érthető a reakció hiánya a hatalom részéről.

Orbán számára az EU-ba irányuló kivándorlás lehetőségének a fenntartása kifejezett érdek. Az elégedetlenek egyszerűen fizikailag távoznak az országból. Egy másik tendencia is elég régóta megjelenik a hatalmi kommunikációban. Az, hogy a nemzeten, az állampolgárokon, illetve tágabban a magyarokon kívüli halmazba helyezzen mindenkit, aki nem ért feltétlenül egyet a kormánypárt vezérével. Márpedig ez utóbbi alapja lehet egy olyan jogfosztási folyamatnak, ami a történelemben korántsem lenne új. Ehhez szolgálhat átmeneti állapotként a rabok külföldre szállítása. Ott valószínűleg lényegesen elszigeteltebbek, kiszolgáltatottabbak, és minden jogorvoslati lehetőségtől elzártabbak lennének. Lényegi különbségként a Toroczkai által hozott belga-holland, alapvetően egy szövetségi, illetve jogharmonizációs rendszerbe tartozó országok között megkötött megállapodáshoz képest.

Az érdekhasonlóság okán azt is gondolhatnánk, hogy a Jobbikból lehasadt mozgalom megpróbálja azt a kapcsolattartási űrt betölteni a szélsőjobb, illetve a Fidesz között, ami a Jobbik középre tartásával esetleg keletkezett. Egyelőre csak kommunikációs gesztust gyakorolva. Ha feltételezzük azt, hogy az űr valós, és nem a többször emlegetett LMP-Fidesz-Jobbik tengely országgyűlésbe-betonozásáról szól. Mely utóbbi estben is simán belefér, hogy a Fidesz bedarálja az LMP-t, illetve a Jobbikból megmaradt parlamenti csoportot. Akkor azonban csak szüksége lesz egy kapocsra a szélsőségesek felé. Még akkor is, ha a Fidesz retorikájába a felbukkannak a szélsőségeseknek gesztust gyakorló fordulatok. Miközben kár lenne elfeledkezni arról, hogy Toroczkai polgármesteri tevékenységének sikere függhet a kormánytól. Márpedig egy biztos polgármesteri szék biztosabb jövedelem, mint egy bizonytalan politikai mozgalom. Amelynek már a neve is kirekesztő. Azt sugallva, hogy az ország csak azoknak a hazája, akik kellő önfeledtséggel tapsolnak.

Andrew_s

Orbán feloszlatná az EU-t

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A halálbüntetés, mint olyan nem éppen életpárti büntetési forma. Amellett elég irracionális is, ha az esetleges döntnöki tévedések lehetőségét tekintjük. A bíróságok és diktátorok sem tévedhetetlenek. Legfeljebb az utóbbiak, kellő számú verőlegénnyel elérhetik, hogy tapsoljanak is a hülyeségeikhez, és akár istennek is tekintsék.

A magukat istennek hívők szép példái az egykori fáraók. Alkalmasint arra is példák, hogy a népek mennyire emlékeznek rájuk. Nem szívesen, vagy szívtelenül, hanem általában. Amitől persze az uralkodásukat nyögőknek nem voltak a hétköznapjaik jobbak. A mai piramisépítő stadion-mániás vezérrel is így lehetnek sokan. Alapjában véve fütyülnének arra, hogy ki a miniszterelnök, ha a hétköznapokat nem a közmunkasággal megspékelt munkanélküliség árnyéka lengené be, és a gazdaság dübörgését a piaci bérekkel megfinanszírozott beruházások zaja biztosítaná. Az ünnepségekre kirendeltek parancs-vastapsa helyett. Ellenben legalább lehet hozzá is imádkozni: „Mindennapi gumicsontunkat, ad meg nekünk! Ó, Orbán”. Amely gumicsontok sorába szánta valószínűleg a halálbüntetést is.

A veje villanyvilágításos üzletei, a lánya köz-sajátlábon tipegése, a saját kiszólásai, a megjelenő hatalmi konkurencia, a putyini lealázás, és hasonlók elleni figyelemelterelésként például remek ötletnek tűnhetett a halálbüntetés előrángatása. A megfelelő pillanatban leporolva a témát. A saját pártja által megszavazott trafiktörvény egyik, az egész országot felháborító gyilkosságban elhunyt, áldozatának sírján táncolva. Némi gesztust gyakorolva az embertelenségben hívőknek, és meglegyezgetve saját isteni küldetéstudatát is. Ott, a keresztfolyosón. A Napóleonok és Jézusok termei közt. Egyben, a halálbüntetés belengetésével üzent az ellenzéknek is: „lesz majd nemulass, csak ugassatok”. Egyelőre azonban az Európai Unió az, amely elég erőteljesen beintett. Amíg ugyanis itthon a hívő orbanistáknak, illetve a hitetlenek való üzengetések, és a Jobbik elé kacsintók felé tett gesztusok sorában esetleg elsikkadt volna a halálbüntetés felélesztésének ötlete, addig az EU komolyan vette a pávatáncos fekete és barna tütüben ellejtett lépéseit. Még az Európai Parlament jogi bizottságban a néppárti csoportja is elhatárolódott Orbán Viktortól. Ami azért elég tekintélyes maflás.

Nem véletlenül. Az EU egyik alapvetése ugyanis éppen az, hogy: halálbüntetés márpedig nincs. Annyira, hogy az ellenzésnek európai emléknapja is van. A bevezetése egyben az uniós kizárást is jelenthetné. Ami, minden nemzeti lózungtól függetlenül igen komoly csapás lenne az országnak. Nem ideológiailag, hanem gazdaságilag. A jelen erőviszonyok ugyanis azt jelentik, hogy az uniónak nem okvetlenül van szüksége egy gennyedő kelésre a Kárpát-medencében, miközben Magyarországnak igencsak szüksége van az onnan érkező beruházási támogatásokra, kereskedelmi megrendelésekre, és technológiákra. S ezen az sem segít, ha a hazai innovációk motorját jelentő újabb generációt sikerül kiutálni az országból. Ahogy lehet, és kell is büszkének lenni az amerikai atom-csapat tagjaira, de az mit sem von le abból, hogy gyakorlatilag kiüldözték őket az országból. Alkalmasint az időközben, talán a baltermelés hiányosságai miatt, megfeneklő keleti irányú nyelvcsapások sem váltják ki az uniós forrásokat. Ahogy a hangossá parancsolt vastapstól is éhen lehet halni.

Nem véletlen tehát, hogy Orbán Viktor, a királyi rádióban szokásos vezér-beszédben megpróbálta értelmezési tartományában bővíteni a kijelentését és annak EU-s reakcióját. Nagyjából a „kurvának állni, de szűznek maradni” gondolatnak az implementálását idézve. Azt fejtegetve, hogy javaslata szerint „a halálbüntetés bevezetésének kérdése legyen tagállami hatáskör az Európai Unióban”. Ami, tekintve a az egyik uniós normáról való közösségi lemondást jelentené, gyakorlatilag az EU feloszlását is jelentené. Orbán Viktor tehát tulajdonképpen megpróbált selyemzsinórt küldeni az EU-nak. De a politikai prostitúcióra visszatérve: úgy szeretne tag maradni, hogy közben alapnormákat sérthessen. Nyilvánvalóan nem a hirtelen felszínre tört szép lelke miatt, hanem mert a pénz nagyon is jól jön. Elvégre sosem lehet tudni, hány éhes hűbéri zsebet kellhet még megtölteni. Elvégre ő az élet pártján van. A saját hatalmi élete pártján például feltétlenül. Ha az ország bele is döglik esetleg.

Andrew_s

Halálos kommunikáció

Orbán Viktor erősen populista kiszólása a halálbüntetésről meglehetősen, és okkal kavarta fel a kedélyeket. A történelem során túl sokan, túl sokszor játszottak már Istent ahhoz, hogy az ártatlan áldozatok felett egyszerűen napirendre lehessen térni. Beleértve azokat is természetesen, akiket bírói tévedés, védői tehetségtelenség, illetve politikai üldöztetés eredményeként végeztek ki. A valódi bűnösök, az politikai hatalom-mániások közvetett vagy közvetlen áldozataként.

Alkalmasint persze a Bibliára is nehéz a halálbüntetés védelme kapcsán hivatkozni, mert Istenről olyasmit is rebesget emlékeim szerint az említett mű, hogy fenntartja magának a bosszú és a végletes büntetés jogát. Márpedig mi lenne végletesebb, mint egy másik ember életének elvétele. S ezért emlegettem a magát Istennek képzelő szólamzsonglőröket, és gyilkosokat. Mert az, aki a gyilkosságnak kedvező törvényeket megszavazza és aláírja alig jobb annál, mint aki meghúzza a kötelet. Közvetve és morálisan bűnrészes. Ahogy a trafiktörvényt megszavazók is morális részesei minden olyan bűntettnek, amelyben szerepet játszott a kikényszerített elsötétítés. De talán felesleges ezt újra és újra emlegetni. Akiket érint, azok valószínűleg nem fogják ettől megszaggatni a ruhájukat és gyalog elindulni egy nagyon hosszú zarándokútra. Pedig a hetedik saru elkoptatására talán támadna pár hasznos gondolatuk. Ám most mégsem szeretnék a populista demagógia utcájába tévedni. Megteszik a témában a politikusok eleget.

Ahogy, mint emlegettem, Orbán Viktor is. Megpróbálva talán némi csábító furulyaszólammal elkábítani pár hithű jobbikost. De legalább a Fidesz saját szélsőségeseit lebeszélni arról, hogy ne őt válasszák legközelebb vezérlő csillaguknak. Ugyanakkor nehéz szabadulni egy másik, jelenleg még csak a háttérből elő-elő settenkedő gondolatfoszlánytól. Attól, hogy ez az egész kommunikáció előre le volt zsírozva, és a megfelelő zsírban eltéve a frigóba. Azt nyilvánvaló ökörség lenne természetesen állítani, hogy kormánypárti megrendelésre öltek Kaposváron, vagy raboltak ki trafikot másutt. Azonban valahogy mégis túl összeszedett és átgondolt látszattal dobta be Orbán Viktor a köztudatba a halálbüntetés visszaállításának napi renden tartását. Az utóbbi időben nem szokott ő ennyire összeszedett lenni. Úgyhogy gyanúsan elő volt ez készítve. Amihez nem kellett persze nagy látnoki erő. A trafiktörvény, mint azt annyiszor emlegették már szinte borítékolta, hogy előbb utóbb nagy baj lesz belőle. Pusztán ki kellett várni, hogy valami igazán felháborító, az egész országban visszhangot keltő esemény következzen be.

Amikor most ez megtörtént, akkor már csak elő kellett szedni a kondicionált mondatokat és a megfelelő időben felmondani. Mint képviselőhöz rendelt kisóvodás a dicsérő versikéket. Az országos tragédia-visszhang hullámaira felülve aztán valóban nagyot lehetett durrantani a szélsőséges ötletekkel. Amelyek különben erősen az érzelmekre hatnak. Bárdolatlanul és leplezetlenül. Mert nyilvánvaló, hogy az, akit a közvetlen környezetében megérint egy rablógyilkosság, az fogékony lesz az ilyen ötletekre. Még talán arra is lehet számítani, hogy az érzelmi fűtöttség akkor is támogatást biztosít a miniszterelnöknek, ha az értelem már régen meghúzta a vészharang zsinórjait. A túlságosan tervezettnek tűnő, és túlságosan koordináltnak látszó kommunikáció dömping ugyanis erősen megtámogatja azt a véleményt, hogy Orbán Viktor valóban munkatáborokról, és politikai kivégzésekről is üzen a sorok között. S ebből a szempontból nagyon gyenge érv, hogy direktben ilyeneket nem hangoztat.

Elég ugyanis csak egy kicsit visszatekinteni a múltba. Ahhoz, hogy lássuk: nem egy esetben nagyon hasonló retorikai fordulatok köszönnek vissza az említett munkatáborok alapkőletételeiről. A munkára szoktatás, a munkára szorítás, a munka, mint felszabadító erő, a munka, mint az önfenntartás, akár kikényszerített eszköze. S a táborba zártak, mint az őrszemélyzet önkielégítésének eszközei. A hatalom szellemi és nem is mindig szellemi maszturbálásaként. Aztán ezek a táborok nem egy esetben a politikai ellenfelek eltüntetésének is eszközéül szolgáltak. Ahogy a halálbüntetés intézménye is hasonló karrierrel büszkélkedhet. A mániákus gyilkosok mellett a felségárulók, az ellenforradalmárok, vagy éppen forradalmárok fizikai megsemmisítése szintén célja volt nem egy esetben az intézményes gyilkosságnak. „Mindössze” erős hatalomvágy és gyenge társadalmi kontroll, illetve megvezetett társadalom kellett hozzá.

Márpedig az olyan körülmények megteremtése, amely kedvez a köztörvényes bűnelkövetésnek, alapvetően a társadalom megvezetését jelenti. Mert egy ország kormányzatának elég erős legitimitása van ahhoz, hogy a közbiztonság szükségességét ne csak akkor hangoztassa, amikor az eszközpark kiszélesítéséhez kér felhatalmazást. Amikor a bűnmegelőzés például törvényileg előírt trafik-elsötétítést jelent, akkor nehéz elhinni, hogy nem egy nagy hatalmi játszma egyik vétlen áldozata az a fiatal nő, aki meghalt Kaposváron. Értelmetlen halálával alkalmat adva egy értelmetlen vezetőnek, hogy bekészített értelmetlenségét előadja. Értelmetlenül. Embertelenül. Ahogy egy ostoba, az orráig is csak nagyítóval látó, diktátorhoz méltó.

Andrew_s