Hordában széthordott génjeink

Forrás: Galaktika.hu

Az emberi géntérkép feltárása igen komoly etikai dilemmákhoz vezethet, mivel egy lépéssel közelebb hozhatja a mindennapokhoz a galtoni eugenikát. Márpedig az embernemesítési kísérletek rossz emlékeket idéznek a történelmileg nem is távoli múltból. Ugyanakkor a „másik oldal” a genetikai régészet, vagy régészeti genetika valamint az eredetkérdések újragondolása nem különben vethet fel etikai kérdéseket.

Akár azt is, hogy meddig szabad elmenni azon az úton, melyet Madách Imre zseniálisan megsejtett. Azt írván az „Ember tragédiájában” a teremtés kapcsán, hogy: „Az ember ezt, ha egykor ellesi, Vegykonyhájában szintén megteszi”. Ami látszólag a klónozásra jobban illene, de például a neandervölgyi emberrel kapcsolatban már felmerült a reprodukálásának a gondolata. Aminek az alapja éppen az, hogy a csontmaradványokból igen jó minőségű géntérképek állíthatók össze. S éppen ezek alapján az is megállapítható, hogy a közös ősökkel rendelkező Homo sapiens korántsem vetette meg a neandervölgyiekkel kialakított szaporodási közösséget. Ahogy, mint az már több éve tudjuk a kutatások alapján, a gyenyiszovai emberrel sem. Végső soron tehát, mint azt a még újabb vizsgálatok rámutatnak a három eddig is ismert Homo-nemzetségbeli faj, illetve egy további, leletekkel nem, csak a genetikai hagyatékból azonosított negyedik szolgáltatta a ma ismert emberpopuláció közvetlen génforrását.

A genetikai átfedésekkel egyben azt is jelezve, hogy őseink igen kiterjedt körben kerestek, és találhattak szex-partnert. Megtörve a genetikai izolációhoz vezető utat. Ahhoz ugyanis, hogy egy faj önálló legyen, ahhoz nyilvánvalóan szükség van az izolációhoz. Igaz ez az emberre is, mint biológiai fajra. Ez az izoláció többféle is lehet, melyek egyikének nyilvánvaló formája a földrajzi elkülönülés. Ami, mint arra Darwin klasszikus megfigyelései is rámutattak, életmódbeli, illetve szocializációs izolációt, például az udvarlási szokásoknak a párválasztást izoláló átalakulását is maga után vonhatja. Az emberősökre az életmódbeli elkülönülés a jelek szerint nem volt egyértelműen jellemző. A termékeny utódokat eredményező fajközi szexualitás azt jelzi, hogy a genetikai elkülönülés sem volt teljes. A földrajzi akadályokat a horda-vándorlások során lassan, de biztosan leküzdötték az eszközhasználatban is jeleskedő vándorló „egységek”. Maradhatott volna a szocializációs eltérés, mint izolációs tényező. Azonban mind a távoli rokonok megfigyelése, mind a jelen háborúi azt mutatják, hogy ez nem játszik. A szomszéd hordát lerohanó csimpánzok, és a szomszéd területeket megszálló csapattestek egyaránt magasról tesznek az udvarlási szokásokra. Miközben a szomszéd nőstényeit, hölgyeit magukévá teszik. Miért pont a Homo-fajok korábbi hordái lettek volna különbek? Ahogy a még korábbi elődök, az afrikai ősök sem lehettek sokkal válogatósabbak. A 2011-ben publikált eredmények alapján mintegy 35 ezer évvel ezelőtt arrafele is olyan komoly genetikai keveredés következett be, aminek hatását a mai napig őrzi a bennszülött lakosság.

S itt kezdődhet az ahol a felelősség tisztán természettudományi szintjének vége, és kezdődik a társadalomtudományi felelősség. Még akár ugyanannál a tudósnál is. Mert az egyik oldalon ott van a genetika tudományához hozzáadott érték. A másik oldalon pedig ott van a potenciális muníció a fajelméletek hívőinek. Akkor is, ha adott esetben csak demagóg, tudományos összefüggéseiből kiragadott féligazságokat hangoztatva lehet meghülyíteni a szerényebb képzettségű közönséget. Kifejtve, hogy az egyik fajhibrid mitől kevésbé hibrid, mint a másik. Elméleteket gyártva arra, hogy az afrikai, kelet-ázsiai populációk mitől jobbak, vagy rosszabbak, mint a drasztikus genetikai sodródáson átesett, és így elszegényedett észak-európaiak. Egy füst alatt fétisként kezelve mindaddig a DNS-vizsgálatokat, míg a befogadó közegnek szinte fogalma sincs arról, hogy miként lehet ezt a helyén kezelni. Például arról, hogy szó nincs a modernkori országhatárokkal modellezhető genetikai térképről. Lévén, hogy az emberi géntérkép a jelenkori populációra vonatkoznak. A maga komplex szaporodási közösségének teljességére. Amiben nincs egyértelműen jobb, vagy rosszabb genotípus. Lévén, hogy az evolúció nem percéletű politikai rendszerekben, hanem évezredekben, fajok túlélésében, illetve eltűnésében „gondolkodik”.

Akkor is, ha a teljes élővilág „külhoni” eredetű, és akkor is, ha a pánspermia elmélete tokkal-vonóval téves. Bár, a földi élet biokémiai szinten megfigyelhető „unalmas” egyformasága valószínűbbé teszi a külső eredetet. Azonban élővilág és nem fajszinten. Bár éppen az ember esetében fel-felbukkannak azok az elméletek, melyek a Föld szempontjából import-árúként kezelik a bolygón. Azonban, mivel biokémiailag mi sem térünk el a többiektől, ez csak egy közös ősforrás esetében állna meg. Az egyik ezzel a külső eredettel foglalkozó könyv éppen a közelmúltban jelent meg. Többek között a napsugárzás iránti érzékenységet hozva fel az idegen eredet mellett. Ami, tekintettel a pigmentáltabb bőrű fajtársakra, inkább látszik egy modern árjaelmélet elméleti megalapozásának, mint könnyen emészthető realitásnak. Ami a fajszintű betelepítést nem zárja ki teljesen. Bár, akkor már valószínűbb egy csimpánzalapú irányított-mutációs kísérlet, mivel elég régóta ismert a Pan troglodytes, de még inkább a Pan paniscus, illetve a Homo sapiens közeli rokonsága. De ez csak további etikai kihívásokat jelentene. A rasszizmus iránt fogékonyaknak meg további töltényeket.

Andrew_s

DNS-be kódolt etikai fejtörő.

Forrás: Galaktika.hu

Az emberi jogok helyzete a világon elég rózsásnak tekinthető akkor, ha a rózsa színét nem firtatjuk. Mert helyenként igencsak gondok vannak akkor is, ha a rabszolgát nem hívják szó szerint rabszolgának, és pincérként munkakönyvezik a prostituáltat. S a publikálttá vált esetek alighanem a valóság jéghegyének a csúcsát képviselik ahhoz képest, ahogy az emberi jogok helyzete áll a világ számos pontján. Ilyen helyzetben felvetni, hogy mi lenne a helyzete egy ősembernek manapság, meglehetősen fantasztikus ötletnek tűnhet.

Az is. Nem véletlen tehát, ha magyar nyelven a Galaktika oldalán olvasható a hír arról, hogy felmerült a neandervölgyi ember genetikai rekonstrukciója. Annak a közleménynek az alapján, mely alapvetően már csak egy vállalkozó kedvű nő jelentkezésétől teszi függővé a 33 ezer éve kihalt emberág újraszületését. A szó szerinti újjászületését, illetve újjá szülését. A technikai részletekről lehet olvasni a jelzett közleményekben, és ismerve például az ember genetikai térképezésének sikerét, a mesterséges kromoszómák létrehozásának lehetőségét nehéz lenne egyértelműen lehetetlennek elkönyvelni a sikert. Annak a sikerét, hogy a régészeti leletekből kivont és az emberi genom megfelelő helyére beépített DNS-szekvenciák felhasználásával rekonstruálható mai emberrel párhuzamosan is létezett, de már kihalt ág. A felmerülő kérdéseken elgondolkodva azonban akkoris csak nyerhetünk ezen, ha a közlemény eltúlzottnak bizonyul utólag. Sőt,még akkor is, ha hamisnak bizonyul.

A klónozás lehetősége ugyanis jelenleg is adott, miközben a reproduktív klónozás szinte mindenütt etikai aggályokat vetett fel, és így hivatalosan tiltott. Így egy ilyen projektben részt vevő kutatónak és kísérleti anyának egyaránt komoly etikai, és szakmai ellenállással kell számolni. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nem egy esetben még a rokonsági béranyaság sem mindenütt és mindenki számára elfogadott. A pénzért való anyasági vállalkozás pedig még komolyabb falakba ütközhet. Hallhatunk érveket a szegénység etikailag meg nem engedhető kihasználását támadó, illetve a másként gyermekre nem számítható házaspár reprodukciós jogát megtámogató érveket egyaránt. A mérlegelés alighanem nehéz falat lehet sokaknak, és nem egy esetben az érintettség is belejátszik a mérlegelésbe. Holott nem is egy másik emberfajról, hanem „csak” személyes, vagy gazdasági problémával küzdő fajtársainkról van szó. Az etikai fejtörő első akadálya tehát mindjárt a neandervölgyi gyermeket kihordó béranya kiválasztása, vagy akár jelentkezésének elfogadása körül ott ágaskodik.

Amikor ezen túl jutunk, akkor ott van magának a gyermeknek a sorsa. Milyen jogokkal ruházza, ruházhatja fel a társadalom? Embernek tekinthetjük, és érvényesülhet-e rá például a szabad párválasztás és a reprodukció joga. Olyan körülmények között elgondolkodva ezen, hogy még sérült embertársaink esetében is felvetik sokan ennek a jogpárosnak a megvonását. Ha ugyanis a neandervölgyi embert ebből a szempontból embernek tekintjük, akkor ki légyen a párja. Az ugyanis szintén etikátlan lehet, ha újra próbálnánk a keveredési teóriát a gyakorlatban, Azt, miszerint nem elfogyasztotta, kiszorította, hanem beolvasztotta a Homo sapiens a konkurenciát. Így aztán mindjárt különnemű testvérkéről is illene gondoskodni a rekonstruált csemetének. A csemetéknek, akik felnövekedése esetén aztán persze jönnének a további kérdések.

Mondhatni csőstől jönnének, mivel igencsak gondot jelenthet az is, ha nem annyira eszes, mint amennyire jelen fajtársaink hiszik magukat. Ebben az esetben ugyanis pillanatok alatt alávetett, rabszolga-szerepben találnák magukat. Miután persze egy emberi állatkertben kicsodálkozta rajtuk magát mindenki. Tekintve azonban, hogy nem maguk akartak rekonstruálódni, a ketrecbe alighanem a létrehozójukat is oda kellene tenni. Ami persze mit sem csökkentené a morális aggályokat. Mely aggályokat az sem csökkentené, csak fokozná, ha eszesebbnek bizonyulnának, mint jelen fajtársaink. Mert még ebben a helyzetben is az intelligenciára alapozó projektek agy-rabszolgáivá válhatnának. Cseppet sem téve boldogabbá a moralisták zömét, de valószínűleg a neo-neandervölgyieket sem. De mindezek a kérdések csak éppen hogy szerény mintái azoknak a kérdéseknek, melyek felmerülhetnek.

Jogos lehet a kérdés, hogy akkor mi értelme lehet felvetni ezeket egyáltalán? Nos, véleményem szerint akár még a mostanában sokat emlegetett etika-órákon is értelmezhetőek lehetnek az így felmerült kérdések. Az adott, és reálisnak kezelhető példát egyfajta keretlazító példaként kezelve ahhoz, hogy egy kicsit magunkon is elgondolkozzunk. Akár csak az előbb felvetettekkel kapcsolatban megparaméterezve etikai mércénket a rabszolgasággal, a béranyasággal, örökbefogadással, rasszizmussal, elnyomással és az emberi jogokkal kapcsolatban. Éppen azért, mert mindezek tekintetében nem egy esetben igencsak feketébe hajló rózsák jellemzik a mindennapok gondolkodását.

Andrew_s