2019. május 27., hétfő

Orbán győzelmének retorikai árulása

Megvoltak az EP-választások. Sorra azt hallom, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet aratott. Ha azt nem is, de kétségtelenül megkapta a saccperkb 50+ % szavazatot a szavazni elmentek körében. Ez természetesen győzelemnek számít. Valójában könnyedén lehet egyfajta vereség is.

Orbán azt fecsegi, hogy hatalmas támogatást kaptak. Azonban valójában: egy fenét. Az ugyanis teljesen világossá vált, hogy a Fidesz valós támogatottsága sehol nincs a kétharmadtól. Valószínűleg egy arányosított választási szisztémát alkalmazva az országgyűlési választások eredményeként sem lenne kétharmados parlamenti többség. De egy, a bolsevizmus szabályrendszerében szocializálódott pártelitnek nem véletlenül szimpatikus a valós kisebbségre hazudott kétharmados uralom. De ez csak az érem egyik oldala. A másik az a retorikai csapda, amit Orbán állított fel Orbánnak. Azzal a migránsozó, bevándorló-ellenes szöveggel, amivel elárasztották a köztereket.

Mert vegyük egy pillanatra komolyan azt. Meg azt is próbáljuk elhinni, hogy a miniszterelnök komolyan veszi a saját szövegét. Nem nagyon hiszem, hogy komolyan venné, de próbáljuk meg. Ebben az esetben elvárható lenne a következetes szembenállás mindenkivel, aki letelepedési szándékkal lépi át az országhatárt. Így Orbántól elvárható lenne, hogy a letelepedési kötvények vásárlóit azonnali hatállyal utasítsa ki az országból. Biztos van az a népmeséken szocializálódott csodaváró, aki hinni próbál ebben. Azért a valóságban ez nem túl valószínű. Ugyanakkor az is világos, hogy a határon túl osztogatott állampolgárságok haszonélvezőit azonnali hatállyal meg kellene fosztani a betelepedési jogtól. Elvégre a migráns az migráns. Akárhonnan is érkezzen. Ha pedig ezen túlesett, akkor Orbán még mindig elvesztette azt a morális lehetőséget, hogy a külföldre keveredett százezrek érdekében akár csak egy fél szót is szóljon.

Elvégre a magyar kivándorlók is migránsok. Szerte mindenfele. Ebből a szempontból tiszta szerencse, hogy nem az orbanizmus fókuszába emelt, kölcsönös gyűlölettel rokon ideológiák győztek Európában. Ettől persze Orbán gyakorlatilag elárulta kivándorlókat. Talán kicsinyes bosszúból is. Mert nem kevesen éppen a gazdasági exodus kormánya, Orbánia rendszere elől menekültek.

Andrew_s

2019. május 19., vasárnap

Kövér coming outja a lombikoknak?

A házelnök hazug gesztusa?
Az EP-választások hajrájában bevetették Kövér Lászlót. Mert a pár napja gyűrűzgető média-, és szólamvihar valószínűleg ennek köszönhető. Nem azért, mert Kövér homofób-, illetve szexuálrasszista kijelentése nem indokolná, hogy valaki a szájába törölje a lábát. Sokkal inkább azért, mert nem véletlen a kijelentés időzítése. Nyilvánvalóan a figyelem elterelését is szolgálja.

Egy füst alatt gesztus is lehet persze azoknak, akik szerint a saját neme iránt érdeklődő ember tulajdonképpen nem is ember. De egészen biztosan nem normális. Egyben azok fele is, akik a saját gyereküket sem voltak képesek szociál-kompatibilis módon felnevelni. Így, mint a szülői öncsőd egyik jele: mélyen elítélik az örökbefogadókat. Mert az irigység, mint a frusztrációk belső, alig feloldható oka, az egyik gyakori tünete a fokozott agresszivitás. Nem csak ebben, hanem másban is. Kövér tehát egyszerre több legyet is leütött. Elvitte a kommunikációt egy, a Fidesz számára ismerősebb mocsár felé. Miközben elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, ami mentén nem villognak olyan élesen a „Vigyázat korruptokrácia” feliratú táblák.

De kanyarodjunk vissza Kövér kijelentéséhez. Aki szerint a nem többségi nemi viselkedések egyrészt egyenrangúak, másrészt az azt művelők nem tartják magukat egyenrangú embernek a többséggel. Az utóbbi nyilvánvalóan ostobaság. Az ugyanis, hogy valaki mennyire tartja a többiekkel egyenrangú társadalmi tényezőnek, az korántsem a nemi identitás kizárólagosságának a kérdése. Ha egy gyermek az önmegvalósítás lehetőségének a gondolatától is elzárva nevelkedik, és kisemmizett senkiket lát maga körül, akkor valószínűleg másodrendűnek fogja magát tekinteni. Ha azt látja, hogy a helyi kiskirály szinte mindent megengedhet, mert a pénz, a párt, vagy bármi más kimenti, akkor vagy belefásul a rabszolgalétbe, vagy megpróbál valami kis hatalmacskát magához kaparintani. Aztán többnyire vissza is él vele. Veri a feleségét, a gyerekét, besúgó vagy helyi kiskirály lesz. Ha ezek után arra tekintünk, ahogy Kövérnek saját házőrség kellett, illetve arra, hogy milyen mértékben él a bírságokkal vissza a maga kis hatalmacskájával... Úgyhogy lehet: a gyermekkora nem lehetett valami boldog.

A korábbi gondolatok között nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a „nem többségi nemi viselkedés” egy síkra hozása sem probléma mentes. Ismerünk olyan, egyébként évszázados kultúrákat, társadalmakat, ahol a biszexualitás teljesen elfogadott volt. A görög kultúra nagy vívmányaként megörökölt „pederasztia” szóra sem okvetlenül kell úgy tekinteni, mint ritkaságra a görög társadalomban. Akkor, és ott. Miközben akkor és ott sem kezelték egyenrangúnak a fiatal fiúkkal folytatott viszonyt a felnőttek egymás iráni vonzódásával. A közös nevező legfeljebb az olyan félművelt marhák fejében létezik, mint Kövér László, és az őt ebben támogató szavazók. Különösen azért, mert Kövér még ezen is képes túltenni. Lefele. Kifejtve, hogy az azonos nemű párok valójában pedofilok, ha gyermeket szeretnének örökbe fogadni.

Ez egyébként legalább két másik kérdéskört is kinyit. Az egyik az, hogy ha egy nők által alkotott életközösségek tagja szül gyereket, akkor az vajon pedofilia? Netán Kövér el is venné a gyermeket. Netán vízbe is folytanás? Az anyjával együtt? Egy leszbikus nő ugyanis biológiailag képes lehet a gyermek kihordására és megszülésére. Alkalmasint a felnevelésére sem alanyi jogon alkalmatlanabb, mint bárki más. Miközben nem keveseket érinthet egy másik kérdéskör. Az, hogy a gyermeket örökbefogadó heteroszexuális emberpárok szintén pedofilok? Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy számukra sem kevésbé lehet a gyermek az önmegvalósítás, a kiteljesedés eszköze, mint bárki másnak.

Mely utóbbi kapcsán, csak halkan megjegyezném: a gyermek igenis legyen a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Annyiban feltétlenül, hogy egyáltalán nem ítélem el, ha valaki egy gyermek felnevelésével érti az életét teljesebbnek. Ahogy azt sem, ha az általa felnevelt gyermek sikerét a sajátjának is érezve, az önmegvalósulása részeként legyen büszke a sikerre. Ha ezekről a kérdésekről, érzésekről, szülőként, Kövér Lászlónak fogalma sincs, akkor őszintén sajnálom. Kövért is, de a gyermekeit is. De a környezetét is. Kövért azért, mert ezek szerint nem adatott meg neki az érzés, hogy büszkén, és vele emberileg egyenrangúként tekintsen a család ifjabb tagjaira. A gyermekeit is, mert elég pocsék lehet úgy felnőni, hogy a kedves papa nem mesél, nem lehet vele barátilag megbeszélni semmit, és meg sem simogatja a gyermek buksiját. Elvégre Kövért ilyet biztosan nem tett. A lányával legalábbis szinte biztosan nem. Nehogy már pedofilnak nézzék.

Ha mégis előfordult, hogy Kövér nem csak a sajtó kedvéért mosolygott a gyermekére, netán a lányát még tisztába is tette annak idején, akkor Kövér is pedofil? Miközben tudjuk a korábbiakból, hogy Kövér szerint a NER-kompatibilis nők leginkább hülye lombikok. Azért persze érdekes lenne tudni, hogy hány gyermeket nevelő nő szavaz a Kövér-kompatibilis Fideszre? Nem hiszem, hogy mindannyian pedofil lombikok lennének. De talán nem is túl kevesen sorolják magukat másodrendű állampolgári létbe.

Andrew_s

2019. május 13., hétfő

Bevándorló mentes roggyanás

Lassan, és korántsem bizonytalanul gyorsulva, elérik az általános ellátórendszerek azt a szintet, ami nagyjából a működésre való képtelenség szintje. Lehet emlegetni akár az orvosok elvándorlását, akár a pályát, illetve az országot elhagyó diplomásokat, szakmunkásokat. A 168 óra ezzel kapcsolatban közöl egy morgolódó írást arról, hogy vajon miért nem tartja meg az ország legalább az itt tanuló vendégdiákokat?

Röviden: csak. Kicsit hosszabban: miért pont azokat tartaná itt? Egész hosszan pedig igen sokáig lehet ragozni a kérdéskört. Azt, amellyel kapcsolatban mintha most bukkanna elő az a jéghegy, amely már régen meglékelte a hazai állapotokat. De legalább az előbukkanó jeges tüske már azoknak is feltűnik, akik eddig teljesen jó el voltak a politika előmelegített lábvizében. Hol lábáztatóként, hol gerinctelen, minden lábhoz odasimuló ázalagként. Politikusok, szagszervi mozgalmárok, és miegymások. Holott az elmúlt évtizedekben több olyan kegyelminek is nevezhető pont volt, ahol egy valóban felelős országvezetésnek lehettek volna kitörési, az országnak pedig feltörési pontjai.

1989 körül még nyugodtan beszélgethettünk arról, az akkori, kollégákkal, hogy Magyarország lehetne az oktatás Svájca. Még akkor is, ha a felsőoktatás már akkor sem volt fenékig tej és méz. Létezett, és hasított, a kontraszelekció, illetve a már akkor is maradványelvűvé váltság válsága a tanárképzésben. Az alapok akkor még megvoltak. Ezt az akkori, nemzetközileg is jegyzett oktatási eredmények is mutatták. Ahogy az is, hogy a nyolcvanas években sem volt ritka a fizetős, és nem csak párttámogatásból oktatott vendégdiák. Tudom, lehet hozni a statisztikákat, hogy ma is van nem kevés fizetős diák az országban. Ahogy jelentős piaca van a különböző egyéb képzőhelyeknek is. Azért mégiscsak nehéz lenne azt mondani, hogy nem indult el egy „pénzért papírt” típusú folyamat. Ami sem az oktatás hírét nem öregbíti, sem a színvonal emelésének nem kedvez. Amit csak cizellálna a 2014-ben (újra?) bevezetni gondolt kegyelmi párt-diplomások köre.

A következő komolyabb lehetőség 2015-től debütált a magyar önsors-rontás színpadán. Lehet persze nyereg alatt puhítani a szakemberhiányt, de a realitás az volt, hogy az első hullámokban érkező, és nem egyszer képzett középosztálybeli menekülteket mintegy „lefölözzék” a hazai gazdaság számára. A magyar nyelvű uszító-plakátok kipakolása, a fővárosi lakosság provokálása helyett. Nem vitatva, hogy az utóbbi akciósorozat jobban szolgálta egy esetleges szükségállapot kihirdetését, és ezzel a hatalom bebetonozását. Tekintettel arra, hogy a hatalom milyen vehemensen uszított már akkor is, illetve milyen alapossággal provokálta a menekülteket is, igazán nem lehet azt mondani, hogy nem tették meg, amit csak tudtak az ügy érdekében. Amely folyamatnak voltak olyan mellékhatásai, hogy olykor megvertek külföldieket, diákokat is. A hétköznapi beszólásokról nem is szólva.

Miközben leginkább az egész ország egyfajta szociális abortusza zajlott, illetve zajlik a mai napig. Meg nem túlképzett segédizmok szervezett vendég-munkásítása. Az ország meg nemhogy nem lett az oltatás Svájca, hanem lassan oktatás sem nagyon lesz a köznek. Meg egészségügy sem. Legfeljebb kényszeres mozgáskultúra, és fizetett, vagy kipofozott, tapsorkán a kihaltan vergődő stadionokban.

Andrew_s