Amikor Trump hátrasorolta Európát

Donald Trump, a jelek szerint, túl van egy tárgyalási körön. Találkozott Alaszkában Vlagyimir Putyin orosz, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Washingtonban. Az utóbbi találkozón, az európai vezetők közül, ott volt még a brit miniszterelnök, a francia elnök, a német kancellár, az olasz kormányfő és az Európai Bizottság elnöke. Azt, amit ezeken a találkozókon mondtak, illetve ezekről közzétettek azóta sem győzik magyarázni. De még fogják is. Különösen akkor, ha Trump két nap múlva újra csavar egyet a dolgok folytatásán.

Ami egyelőre látszik, hogy Ukrajna valószínűleg elbukja a Krímet. Ebből a szempontból tehát ott fog tartani, ahol 2021 végén tartott. Ha további területek átadására kényszerül, akkor ott sem. Ugyanakkor az sem semmi, ami a sok füstből, kommunikációs szempontból kirajzolódik. Amelynek egyik pontja kétségtelenül a Trump-Putyin találkozó, majd a Trump-Zelenszkij találkozó, és körülményei.

Trump nem Washingtonban fogadta az orosz elnököt, ami azt jelenti, hogy kimozdult a kormányzati központból Putyin kedvéért, és amerikai területen megtartott, de amolyan „féltávolságos” találkozónak is tekinthetjük. Ehhez képest Zelenszkijt gyakorlatilag odarendelte Washingtonba, ahol korábban igencsak lekutyázták az ukrán elnököt. Ezt természetesen pro forma lehet úgy is értékelni, hogy így hivatalosabb találkozó volt, de Trump személyiségéhez inkább passzol szerintem, a sima csicskáztatás. Amit kevéssé cáfol, hogy az európai vezetők amolyan felnőtt kísérettel szolgáltak Zelenszkijnek. Vagy azért mert nem bíztak Trump, illetve Zelenszkij önuralmában, vagy azért, mert nem akartak kimaradni a buliból. No meg, az esetleges üzletből sem. Mert a háborúk mozgatórugója legtöbbször mégis csak a pénz, illetve az ezzel sokszor egyenértékű befolyás megszerzése.

A találkozóról kiszivárgottak alapján, ha vigyáztak is a látszatra, Zelenszkij beleszorult abba helyzetbe, hogy dicsérgesse Trumpot, ha akar bármit is. De még fegyvert is csak akkor kap, ha az európaiak megveszik neki az amerikai szállítóktól. Alighanem olyan hitelként adva Ukrajnának, amiért majd egyszer kérnek valamit. Úgy, hogy mindezen megbeszélések nem megelőzték, hanem követték az egyezkedést az orosz elnökkel. Így aztán lehet azon polemizálni, hogy Orbánt lábtörlőnek sem hívták oda, azoknak sem feltétlenül maga a kommunikációs győzelem etalonja ez a helyzet, akik ott voltak.

Ezzel a tárgyalási sorrenddel Trump az európai vezetők képviselete hatalmi kört, mint hatalmi tényezőt kissé leírta. Szövetségesek ide, vagy oda, Putyin mögé sorolta az öreg kontinens prominenseit. Ukrajnát meg gyakorlatilag Nyugat-Európa provinciájaként sorolta be a hitelgyarmat felé vezető úton.

Amiről azért nem gondolom, hogy heteken belül mást fog Donald Trump mondani, mert az amerikai fegyvergyártók el akarják adni a portékájukat, miközben az európai vállalkozók sem hiszem, hogy elutasítják et üzletet. Ahogy a majdani újjáépítési projekteket sem. Akkor sem, a közeljövőben majd megjelenik a mostani találkozó-hullám értékeléseként minden, és annak az ellenkezője is. De egyelőre nem úgy tűnik, mintha az USA részéről az európai hatalmak felértékelődése, illetve Zelenszkij komolyabban vétele lett volna a vezérmotívum.

Minden esetre kár, hogy nem ismerjük azt a forgatókönyvet, amely alapján Zelenszkij tárgyalási segítséget kér ’21-ben Bidentől a Krím kapcsán. Kevesebb pénzt téve a fegyverszállítók zsebébe, de talán sokkal, milliókban mérhetővel kevesebb ártatlan áldozattal. A „mi lett volna”, mint tudjuk, nem történelmi kategória. A „mi lesz” sem feltétlenül az. Addig meg ezt dobta a gép.

Andrew_s

Megjegyzés - 2023. 12. 17.- Orbánhoz, EU-hoz, Ukrajnához

Orbánnal kapcsolatban sokszor röpködnek a különböző hírek. Az EU-val kapcsolatban is. Mostanság az Ukrajnával kapcsolatos hírcsokor viszi el a pálmát. Több okból, illetve több irányból is. Az egyik az, hogy megindulhatnak a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával. A másik, hogy Ukrajna nem kap kiugró támogatást az EU költségvetéséből. Eközben többen is pörögnek azon, hogy a döntések milyen körülmények között születtek. Igazuk is van, meg nem is. Szerintem.

Az ugyanis igaz, hogy a szavazáshoz kiküldték Orbánt kávézni, és a csatlakozási tárgyalások megindulását így a távollétében szavazták meg. Megalázó? Lehet. Ha valaki jelentőséget tulajdonít annak, hogy számítson, akkor lehet megalázó. Ha valaki csak a kommunikációs értékét veszi alapul, akkor szerintem, ebből a szempontból, indifferens. Miközben a döntés előtti kiszaladás belefér Orbán eddig is többször megtapasztalt felelősségpánikos személyiségébe, ezzel az akcióval Orbán elérte az EU-s pénzek egy részének a felszabadítását, amit simán tudja itthon pozitívan kommunikálni. Ugyanakkor a csatlakozási tárgyalások akármeddig is eltarthatnak. Akkor is, ha Zelenszkij már jövőre elkezdi követelni a tagsági szerződés megkötését. Ha ugyanis igaz a támogatási szándék kifáradása, akkor ez a követelődzés nagyon gyorsan válhat kontraproduktívvá.

Ahogy könnyen lehet, hogy Zelenszkijre nem csak itt jár az orbáni kontraprodukciós rúd, hanem már az előjáték során is. Mert ott volt az argentin beiktatósdi. Zelenszkij, Orbán híveinek a szemében mindenképpen, eredményesen keltette azt a látszatot, hogy elszaladt Orbán után. Miközben sikerrel tompította annak a hírértékét, hogy Orbán olyan széljobberekkel is randizott, mint Abascal és Bolsonaro. Zelenszkij találkozása Orbánnal önmagában hírré vált. Majd tárgyalt telefonon Macronnal, akivel Orbán korábban vacsizott. Ennek van olyan olvasata, hogy tök mindegy, hogy miről tárgyaltak. Akár a másnapi esőzésekről is. A látszat mégis az, hogy Zelenszkij elment Orbán után egy széljobber elnök beiktatására, és lecsekkolta Macronnál, hogy mibe maradt Orbánnal.

De térjünk vissza az uniós attrakcióra. Tehát megindulnak a csatlakozást előkészítő tárgyalások Ukrajnával, ami akármeddig is tarthat. Ugyanakkor a kiemelt uniós támogatás nem indul meg Ukrajnának. Igen, ismerem azt a véleményt, hogy ettől az uniós országok sorra adhatnak támogatást egyedi szerződések keretében. Nem is vitatom ezt a lehetőséget. Ez azonban egy sajátos mellékhatással is bírhat. Azzal, hogy az egyes országok költségvetésében megjelenik egy olyan költségsor, ami Ukrajna támogatását jelenti. Márpedig korántsem biztos, hogy ennek ugyanaz a belpolitikai hatása az egyes országokban, mint az, ha az uniónak szánt pénzekről van szó.

Így aztán egyáltalán nem biztos, hogy Ukrajna támogatása azonos lesz a két esetben. Miközben az egyes országokban a minden erre költött euró a támogatás -ellenzőket erősítheti. Különösen annak figyelembe vételével, hogy a szavazás előtt több országnak voltak fenntartásai a támogatások kapcsán. Csak a szavazáskor, amikor a gombot megnyomták, ennek nem adtak annyira hangot.

Így ennek kapcsán elg nyilvánvalóan Orbán azt a piszkos munkát végezte el, amire igény más országokban is lehet, hogy igény volt. Márpedig ez esetleg nem csak itt történhetett meg. Könnyen lehet, hogy az, amit a politika a felszínen mutat, komoly, vagy akárcsak hallgatólagos háttéralkuk eredménye. Miközben választ adhat arra is, hogy az Unió miért hagyja Orbánt szabadon bomolni. Mert hagyja. Azt látjuk. Akkor is, ha tudható: az ország társadalmi problémáját nem az unió fogja megoldani. A hazai szavazókkal szemben.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Orbán-uniós hólyagtan

Orbán minapi eszméletvesztését az EU kapcsán napok óta elemzik, illetve magyarázzák. Tekintettel arra, hogy mégiscsak miniszterelnök, ez érthető is. Ugyanakkor Orbán viszonya az Unióhoz jó ideje olyan, és tudhatóan olyan, mint egy beképzelt kurváé. Megfizetve bármit, de közben érezze magát Európa megtisztelve.

Ami a magyarázatokat illeti azok néhány esetben jobban minősítik a kormányfőt, mint maguk a kijelentései. Egy amerikai újságíró például azért gyakorolt öncenzúrát, mert időközben megvilágosult: Orbán az unión kívüliség emlegetésekor csak viccelt. Azt, hogy ez a megvilágosodás minek köszönhető, azt aligha fogjuk egyhamar megtudni. De akarjuk? Nem igazán. Maradjunk abban, és fogadjuk el, hogy a magyar miniszterelnök egy országos kérdésben, és nyilvánosan képtelen olyan mondatokat kipasszírozni magából, amit utána vállalhatónak tekinthetne. Akár ő, akár a közvetlen környezete.

Újdonság? Nem igazán. Orbán Viktor felelősségpánikos viselkedése egyáltalán nem újdonság. Valójában elég rendszeresen mással lapátoltatja félre a trágyát. Abban a pillanatban, amikor a felelősség személyes. Elég azokra a szankciókra gondolni, amiket személyesen megszavazott, majd a nemzeti papírpazarlással szeretne kitáncolni a felelősségből. Legalább a hívei szemében. De az alapvonulat mégis az, hogy a miniszterelnök semmit nem képes komolyabb szinten kezelni, mint a kocsmabratyizós „Helló Röfi!”.

Aztán megjelentek azok a magyarázatok, hogy azért bizonytalan a kormányfő mondandója, mert angolul beszélt. Így esetleg nem mindig megfelelő kifejezést használta. Márpedig alig hiszem, hogy egy miniszterelnök ne engedhetné meg magának, hogy tolmács segítse a rendezvényeken. Akár tud kérni egy rántottát angolul, akár nem. Mert egy dolog egy kocsmában egy pint sert kérni, és megint más nemzetközi környezetben, nemzetközi kérdéseket is érintve megnyilatkozni. Már akkor, ha komolyan veszi a rendezvényt. Már akkor, ha nem egy nárcisztikus hólyag, aki hiúsági kérdést csinál abból, hogy tolmács nélkül mondjon baromságokat.

A magyarázatok nyomán tehát kirajzolódik egy kocsmaműveltségű, nárcisztikus hólyag, akit nem érdemes komolyan venni, és akinek a véleménye annyit ér, mint napfelkeltére megtelt éjjeli tartalma.

Újdonság? Nem igazán! Már egy évtizede is közelebb állt a klinikai, mint a klinikán kívüli esethez. Érdekli a választóit? Láthatóan nem. Felmerült bármikor komolyabban a pozícióhoz kötött alkalmasság kérdése? Nem tudok róla.

Andrew_s

Conteo -- Avagy az embargó alulnézetben

Orbán Viktor, ha már elment meccset nézni, útba ejtette az EU-t is. Ahonnan azzal a győzelmi jelentéssel jött meg, hogy megnyerte a rezsicsatát. Amennyiben az embargós politika mégsem annyira embargós. Mert Magyarországra például jöhet, ami a csövön kifér. Illetve befér. Miközben egyre több kérdőjel sorakozik. Meg néhány felkiáltójel. Meg talán kettős pont, vesszőcske, és hasonlók. Az utóbbiak a nagy népi homokozóban, amit egyesek politikának, míg mások úri huncutságnak tartanak. Vagy akár huncut politikának.

Az egyik kérdőjelcsokor továbbra is az, amiről nem igazán szólnak, illetve szóltak a hírek. Tulajdonképpen a kezdetektől. Mert, például, nem igazán szóltak a hírek már kezdetben sem az energetikai pánikról. Mármint állami szinten. Mármint Nyugat-Európában sem. Ami felértékeli azt a conteo-csomagot, amiben olyan kérdések vannak, hogy vajon miről is beszélgethetett Macron Putyinnal? Akár csak telefonon. Vagy a német vezetés miben is maradhatott? Részben Putyinnal, részben Macronnal. Mert az világos, hogy égbe kiáltó technológiai fordulatokról sem szólnak a hírek. S akkor most püff! Meg bele! Meg plüss. Az embargó. Amiben a magyarok folyamatosan keresztbe csámpáztak a decibelekben mindenképpen elvhű nyugatnak.

Kis szépséghibája ennek a folyamatnak az embargó, valamint az elvhűség evolúciója. Mert felületesen nézve nagyon úgy festett a folyamat, hogy kezdetben nyugaton sem akarták annyira ezt az embargót. Itt, a Nyugat-Balkánon, meg nagyon nem. Aztán, miközben a Putyinnal annak idején szintén beszélgető Orbán Viktor láthatóan megmakacsolta magát, hirtelen kezdett erősödni az elvhűség ott Nyugat-Európában. Ám ezzel szinte párhuzamosan születtek a gesztus-ötletek arra nézve, hogy miként lehet plüss-nyuszit tenni Orbán kalapjába. A végeredményt ismerjük. Egy szellős embargó, és kommunikációs elvhűség együtt. Csak aztán ki ne derüljön olyan turpisság, hogy az ide csővezetéken továbbra is nyugodtan bebugyogó olaj, akár csak feldolgozva is, de továbbbugyog. Elvégre az olajnak ugyan van szaga, de EU-belföldön mégis csak dezodorált egy kicsit. Dezodoráltan tovabugyogva ugyanis még az is kiderülhet, hogy az engedékeny embargó mögötti fene nagy elvhűség oka éppen ez. A bugyogás. Ide be, és innen tova. Még akkor is, ha természetesen nem feledkezhetünk meg az arab világ kőolajáról sem. De arrafele inkább csak a kitermelés növelése irányába ható győzködési fázisban van a történet. A drágábbá vált olaj ugyanis jó üzlet arrafele, amit a kitermelés növelésével nem biztosan akarnak önmaguknak elrontani. De ezt majd meglátjuk.

Addig is. A helyzet Orbán győzelmi jelentését is árnyalhatja. Esetleg annyiban, hogy könnyű szívvel hagyták győzni az EU-ban, mert így elviszi a morális balhét. Miközben a kezek tisztábbak maradnak egy kicsit. Kis szépséghiba, hogy az egész magyar lakosság viszi el a balhét. Már akkor, ha van. Illetve lesz. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen felállásban egy monomán diktátor megbízhatóbb tárgyalópartner, mint bárki más. Otthon az van, amilyen eszmére cseréli a híveiét. Nem kell komolyan tartani attól, hogy hazatérve a képviselői csoportja esetleg keresztbe-fekszik a történetnek. Ha tehát lezajlottak esetleg némi háttérbeszélgetések, akkor Orbán erősítése is jó üzlet lehet. Amiért szintén hagyhatták a kommunikáció győzteseként távozni. De ez csak a lehetséges politikai olvasatok egyike. Aki viszont a politikában szenteket keres, az rossz anyagon van.

A lehetséges olvasatok egy másik fejezete az, hogy egy totális embargó esetén Putyin nem biztos, hogy elveszti a háborút, viszont az EU könnyedén elvesztheti a békét. Mondhatni azt is, hogy Asimov örök. Minden külön magyarázat helyett a híres Alapítvány-trilógia első kötetéből a Korelli Köztársaság történetét javasolnám átolvasni. Mert az EU könnyedén korellizálódhat. Amennyiben a tömegek esetleg úgy döntenek, hogy a háború ugyan csúnya dolog, de ha elég messze zajlik, akkor a kondícionált légterű szoba mégis kényelmesebb, mint az, amiben nyáron rárohad valakire az alsónemű, míg télen ráfagy ugyanaz. Azok a kvantumfúziós erőművek meg csak nem akarnak jönni. A szénhidrogéneket nagyban fogyasztó iparágakról még nem is beszélve. Amelyek kiesése nem csak munkanélkülieket jelent, hanem további kényelmetlenségeket is a termékek kiesésével. Bár a munkanélküliség növekedésével keletkező politikai feszültség sem lehet lebecsülendő. De az államnak biztosított bevétel-hányad sem. Nyilvánvaló, hogy Oroszország korellizálódása sem zárható ki. De Asimov mindenképpen örök. Szintén tőle tudjuk, hogy bár egy fegyver mindkét oldalra ráfogható, fabatkát sem ér az olyan fegyver, ami nem fogható senkire.

A totális embargóra visszatérve. A totális embargót, tekintettel a tranzitdíjakra, esetleg az ukrán vezetés sem annyira szeretné, mint amennyire beszél róla. De lehet, hogy nem is annyira beszél róla. Mert, nem is olyan régen, még igencsak számolni szeretett volna az Ukrajnán keresztül pumpálódott gáz okozta ebbéli folyószámla-növekménnyel. S kár lenne megfeledkezni arról is, hogy ha egy totális embargó meggyengíti az európai államok egy részét, akkor Ukrajna vezetése is kisebb eséllyel mehetne kalapozni. Bocsánat, segélyt kérni.

Zárszóként? Egyrészt csak ismételni tudnám, hogy a politikában keresni az önzetlen szenteket lehet, hogy meddőbb vállalkozás, mint az örökmozgó-projekt beindítása. Másrészt nyugodtan lehet Putyin-bérencezni. Mert igaznak ugyan nem igaz, de biztos sokak kognitív disszonanciáját csökkentheti. Ebben viszont az járjon elől a jó példával, aki előbb, az energetikai szolidaritás jegyében, kikapcsolja a netet, aztán a számítógépét, nem gyújtja fel a lámpát, és a legrekkenőbb hőségben sem fogja betenni a lábát egy légkondicionált üzlethelyiségbe, de annak még az előterébe sem. Viszont haragosan megszakít minden kapcsolatot azzal, aki lámpát gyújt, netet használ, és hűtött üdítőt szürcsölve szemléli a hőségben szédelgő, melegben kissé szagossá vált húst majszoló, de nagyon elvhű, embertársait.

Akik között inkább keresnék szenteket, azok továbbra is inkább az áldozatok köre, mint az országok politikai, vagy akár katonai vezetése.

Andrew_s

Orbán tátott szájjal futott a néppárti erdőben

A Weber-látogatás hétfordulója táján Orbán helybe ment egy akkora tasliért, hogy pénzcsapok adják, adhatják a másikat. A legutolsó hírek szerint a Fidesz hatalmas győzelmet aratott az néppárti szavazáson. Valójában érdekes győzelem az, ha 190 igen szavazattal a 3 ellenében hoztak döntést az orbanizmus elítélésére. Mert lehet szépíteni, meg finomítani a megfogalmazást, de alapvetően erről van szó.

Holott nem is olyan régen még azt találgatták a szakértők, hogy talán meg sem kockáztatható a szavazás, ha nincs egyértelmű támogatottsága valamelyik álláspontnak. A pár szavazattal eldőlő eredmény ugyanis a néppárt megosztásához, a tekintély eróziójához vezetett volna. Valószínűleg a Fidesz szakértői, illetve Pannónia önjelölt géniusza is így gondolta. A szavazási előterjesztés egyik kezdeményezője ugyanis a Fidesz volt. Azt, hogy milyen alapon gondolták így, ha így gondolták, legyen az ő titkuk. Túl sok realitása valószínűleg nem volt. Orbán ugyanis egyszerűen nem igazán hagyott más racionális lehetőséget, mint a kizárást, illetve a felfüggesztést, a szavazás előtt. Valószínűleg, ha már, akkor a kizárással járt volna jobban. Akkor végképpen eljátszhatta volna a mártírt, akivel mindenki szembe jön azon az autópályán, aminek már az alapjait is sikerült esetleg kiosztani a haveroknak.

A felfüggesztéssel azonban nem szabadult meg az ellenőrzéstől, és tulajdonképpen tátott szájjal szaladt be abba a bizonyos erdőbe. Ékes bizonyságául annak, hogy aki meg akar másokat szívatni, az könnyen a szerszám másik végén találhatja magát. Különösen akkor, ha előtte szinte már mindenkinek beszóltak már valamit, aki a nyilvános zsebhokinál kicsit magasabb szocializációs szinten áll. Miközben azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy az orbanizmus feletti további hunyorgatás alapvetően az európai néppárt környékén serénykedő, a néppárti képviselők fizetésére is irigy konkurencia malmára hajtotta volna a vizet. Amit nyilvánvalóan nem igazán engedhetnek meg az uniós parlamenti helyeket szétosztó, közelgő választások előtt. Orbán tehát egyrészt hatalmas taktikai vereséget szenvedett, miközben tényszerűen is parkolópályára küldték. Akkor is, ha kedvenc mikrofonállványai nem fogják agyonfeszegetni a kialakult helyzetet.

Ha ezt a szavazást követően ragaszkodik ahhoz, hogy mindenkit megvettek, akkor könnyedén nevetségessé válhat még az egyébként hithű rajongótábora nem tejesen gondolkodásrezisztens szegmense számára is. Ráadásul a mindenkit megvettek, és a „csúnya az az EU” típusú mantra a szavazóinak egy részét is otthon tarthatja a választáskor. Ami hazai pozícióvesztéshez vezethet. Tekintettel arra, hogy kicsit visszás lenne újra eljátszani a „bedöglött az informatika” című választási performanszot. Ha viszont Orbán, már csak a csörgedező pénzek miatt is, fékezett szájhabzással lesz EU-ellenes, akkor a „mindenki szembejött az autópályán” című agybetegség hitelessége szenvedhet csorbát.

Könnyedén kialakulhat így egy olyan helyzet, hogy a Kárpátok zsebvirtuóza egyszerre szenvedett taktikai vereséget, illetve kapott kommunikácós mattot a néppárti szavazás eredményeként. Nem feledve természetesen azt sem, hogy minden számlát a magyar adófizetők fognak alapvetően állni. A vendégszavazóknak nyújtott határon túli gesztusoktól az esetleges, a néppárt hirtelen támadt kíváncsisága nyomán kiosztott, uniós bírságokig bezárólag.

Andrew_s

EP-üzenet Orbánnak: coki

Az Európai Parlamentben megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Önmagában ennek hatásai valószínűleg később jelentkeznek. Mert aki azt hiszi, hogy holnaptól nyugaton kel fel a nap emiatt, az más szerekkel kísérletezzen. Ugyanakkor az üzenet elég világos. Orbánt egyelőre semmiképpen nem szándékoznak megválasztani Európa császárának. Bármennyire is annak hiszi magát.

Egyben természetesen azt is megüzenték így a többi diktátorpalántának, hogy egyelőre más trágyadombot keressenek maguknak. Kapirgálási célra. Meg önkifejezésre. Amelyre hazánkban a kormány által befolyásolt média kiváló terepet biztosít. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosától a nem véletlenül királyinak csúfolt televízió mikrofon-állványaiig elég sok szervilista szóvirág-kertész ténykedik a Fidesz holdudvarában. Így az első hangerő-reakciókig aligha kell sokat aludnunk. Valószínűleg hamarosan megindul a teljes kommunikációs gépezet az orbáni hatalomtechnika mentegetésére, illetve győzelemként való beállítására. Elvégre bárki emlékezhet a hazai, egyébként érvénytelen népszavazást követő kommunikációra. Mert a vezér nem tévedhet. Orbánnak meg elég régóta vannak ilyen komplexusai.

Tehát az alapfeltétel: Orbán tévedhetetlen. Így az egész unió, illetve annak parlamentje természetesen hülyékből áll. Többségében. Valamint többnyire olyanokból, akik azzal fekszenek, illetve azzal is ébrednek, hogy mivel tarthatnának be Orbánnak. Illetve az egész országnak. Mert Orbán énképében az ország azonos a neki feltétel nélkül pitizők gyülekezetével. Ezt számos korábbi megnyilatkozásból sejthetjük. Ennek egyenes következménye, hogy a Sargentini-jelentés megszavazói az ország bukását szeretnék látni. Orbán szerint. Ha pedig magyar képviselők, akkor hazaárulók. Mert a Fidesz a haza. Orbán szerint. Akkor is, ha egyébként kisebbségi többséggel, igazi bolsevik módon kormányoz.

Így nyugodtan felkészülhet mindenki, hogy pillantok alatt kinevezhető lesz hazaárulónak a várható kommunikációs offenzivában. A zöldpárti Judith Sargentini alighanem szemét libsivé fog válni. Ha B. Zsolt írja majd pamfletben, akkor hülye picsa is lehet belőle. Amellett, hogy idióta magyarellenes szemét libsi is lesz. Úgy mellesleg. Szijjártó meg talán bekéreti a világ nagykövetét, és kioktatja a szerinte, illetve vezére szerint érvényes, kötelező haladási irányról. Orbán pedig személyesen fogja elmesélni, hogy ez egy olyan pofánrúgás volt, amivel tulajdonképpen elismerték az ő nagyszerűségét. Mert az alaptézis töretlen: ő tévedhetetlen.

Az Európai Unió parlamentjének ettől még jelenleg érvényes az üzenete. Megüzente Orbánnak: coki.

Andrew_s

Pótcselekvéses Trianon-kesergő

Közhely, hogy a történelmet a győztesek írják. Az meg egy kocsmai verekedésben is igaz, hogy a vesztesek megszívják. Az I. világháború vesztesei is megszívták. Hazánk a bot rossz végén volt, és a háborút lezáró diktátumban rögzített új határokon is meglátszott. Ez nem kell, hogy tessen bárkinek. Az sem, hogy a világháború második felvonása végén sem lett jobb a helyzet. Igaz, akkor sem a győztesekhez sikerült csatlakozni.

De ebben sincs semmi meglepő. A hazai politikai elit szinte évszázadok óta, mintegy hagyományőrzésből, köszönő viszonyban sincs a  nagyléptékű, világpolitikai realitásokkal. Alkalmasint azt követően, hogy lépten és nyomon a trianoni diktátum feletti kesergést hallgattam, az az érzésem támadt, hogy ez megmaradt. Mert a határokat átjárhatóvá tevő uniós elképzelések közelebb hozzák a szerteszakított közösségeket, mint bármilyen Trianon-kesergő. Amely jelenséggel kapcsolatban egyre inkább az az érzésem támadt, hogy a kesergők jó része azt sem tudja mi felett kesereg. A kesergésből is hagyományt formálva.

A határok akkori meghúzása mára történelmi tényként kezelhető. De ez csak az egyik oldala a történetnek. Az akkori diktátum nem Magyarország ellen, hanem jobbára a vesztes Monarchia ellen íródott. Mármint abban, ami hazánkat is érintette. Mert amiről, szerintem, a nagy-magyarországos matricával öklöt rázók, illetve kesergők megfeledkeznek az az, hogy az a kép egyfajta mini-unió részére igaz csupán. Tekintettel arra, hogy a török hódoltság után a Habsburg-ház itt felejtette magát. Így aztán előállhat az a helyzet, hogy a trianoni, majd párizsi, majd a későbbi szerződéseket revízió alá helyezni akarók valójában a Monarchiát szeretnék visszaállítani. Egy olyan államszövetséget, ahol egy idegen ország császára volt a magyar király is.

Valójában sokkal kevésbé demokratikus megoldásként, mint amit ma az EU kínál. Alkalmasint úgy, hogy a Habsburg örökösödésbe legfeljebb a mély rábólintás szintjén volt magyar befolyás. A nagy revizionisták ugyanakkor, nem egy esetben meggyőződéses EU-szkeptikusok. Így aztán úgy ellenzik egy európai államszövetséghez tartozást, hogy eközben egy múltbeli államszövetség iránt nyilvánítják ki olthatatlan nosztalgiaérzésüket. Legalább azt, ha már realitásérzékük nem feltétlenül van. Azért persze lehet keseregni a múlt felett. Hosszan, bő lére eresztve.

Elvégre a dicső múlt elvesztése nyilván sokkal inkább tehet a pillanatnyi problémákról, mint a saját személyiséghez kapcsolódó tehetségtelenség, lustaság, felelősségpánik, döntésképtelenség, és megannyi más önsorsrontó állapot. Mert az a legolcsóbb mentség, ha mindenről más tehet. Más emberek, más korok, más vallások. A kesergés tehát egyfajta önfelmentésnek is beválik. Bele lehet búsongani a jövőbe. Addig sem kell mást csinálni.

Andrew_s

Szili Neandervölgyből

A politikusok nyilatkozatai, megnyilvánulásai több szempontból is lehetnek érdekesek. Az emlékek felidézésétől a vidám percek elhozataláig terjedő skálán mozgó gondolatokat indíthatnak fel. Nincs ez másként Szili Katalin politikai teljesítményével kapcsolatban sem. Függetlenül attól, hogy az egykori állampártból, az MSZMP-ből induló, és a jelenlegi állampártba torkolló politikai mozgásának az íve önmagában is érdekes lenne.

De ezzel nem lenne egyedül a Fidesz háza táján, ahol a komcsizás intenzitása az illető Orbán-közelségének függvénye. Az is, hogy ki az aktuális komcsi. Így Szili Katalin, aki azon a bizonyos emlékezetes elnökválasztáson az MSZP jelöltjeként nem lett köztársasági elnök. Amelyik választáson Sólyom lett végül az Orbán kegyelméből, és Áder vakondokvadászata közepette „megválasztott” díszpinty. Azóta Szili is megtalálta magában a zsidó-keresztény ősfundamentalistát, és bezárkózott a Fidesz kampánytámogatói közé. Amivel, magánvéleményemként, jól láthatóan élt a gerinctelenséghez való állampolgári jogával. De ehhez kétségtelenül elidegeníthetetlen joga van, és a politikában a gerinc nem is feltétlenül nélkülözhetetlen kelléke a létnek. Az pedig akár egyenesen kellék is lehet egy populistán demagóg hatalom árnyékában, hogy rendes bérpolitikus droidként takarékra állítsa a szellemi teljesítményt.

Mert mással aligha lehetne magyarázni azt, amit a tudósítás alapján Szili Katalin produkált legutóbb Nagymegyeren. Az, hogy járja a határon túli vidéket, természetesen nem újdonság. Az, hogy frázisokat pufogtat bevándorlás-ügyben, az lehet pártszintű elvárás a kormánypárt részéről. Tulajdonképpen az is lehet, hogy az európai „őslakosok” védelemének lózungjai sem újak. Így az is lehet, hogy csak azért tűnt fel, mert egy egészen más nevet használó internetes nick beírásában szinte ugyanazokat a marhaságokat olvastam pár nappal korábban, mint most a jeles politikusasszony szövegéről szóló híradásban. Ami vagy a nick számára leleplező, vagy a pártmegbízatásos fórumtrollok jelenségét erősíti. De ez szinte részletkérdés.

A tudósítás felvezetésében már önmagában egy érdekes Szili-mondást emeltek ki: „Mivel az Európai Unió polgárainak tíz százaléka az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozik és öt százalékuk bevándorló, az uniónak különbséget kell tennie e két csoport között”. Amiből, ha így hangzott el, az is következik, hogy az uniós polgárok nyolcvanöt százaléka tulajdonképpen nem is létezik. Elvégre se nem vándorolt be sehonnan, de nem is laktak itt az ősei. Mert ha itt laktak volna, akkor ugyebár mégis csak valamelyik „kisebbség” leszármazottja. Esetleg valamelyik bevándoroltté. Esetleg a Neandervölgyben őshonos őslakosé. Mert az emberiség géncentruma, kialakulásának helye nagyjából az afrikai Kenya területére tehető. Így a Homo sapiens, mint olyan, egy galád bevándorló mindenhol máshol. Az említett fórumtrollnak írtak szinte csak másolandók a témával kapcsolatban

„Elképzelem az afrikai géncentrumból teleporttal ide röppenő pigmenthiányos mutánsokat, és sikítva röhögök. Esetleg a honfoglaló magyarokra, a kijevi fejedelemséget megalapító vikingekre, a Londiniumig végighódító római légiókra” értendő „az őslakos kifejezést? Esetleg mindezek egy embermentes, sterilre atombombázott területre érkeztek? Ha igen, akkor hogy élték túl a sugárzást? Ha nem, akkor szigorú szüzességi fogadalmat is tettek?” Amihez hozzátehető az is, hogy a Kárpát-medencében a történelemből ismert nagy népességmozgások, -keveredések, betelepítések, illetve ezeket nem egy esetben megelőző járványok zajlottak az elmúlt évszázadokban. Hazánk területén is. Aminek egyik következménye egyébként, hogy aligha tudná valaki megnevezni az elmúlt ezer évben előfordult valamennyi biológiai ősét. A félrelépő cselédlánytól a genetikai kölcsönt nyújtó haderőkig bezárólag. Innentől válik nevetségessé az, ha bárki genetikai kiválasztottságról kezd ugatni. Bármely itt élő népcsoport esetében. De, ez sem a hazai, sem a hatokon túl élő, tetszőleges nép nevében felszólaló, gondolatmentesített populistákat nem szokta zavarni.

Ahogy az sem, ha a tények egyéb fodraiban esik hasra a mondanivalójuk. A Szilinek tulajdonított kiemelések egyike például imígyen szól: „Ahol van önigazgatás, ott nincs elvándorlás. Az adott nemzeti kisebbségek megélhetik önazonosságukat és a szülőföldön való boldogulás lehetőségét.” Aminek sajátos önleleplező ereje is van. Annak fényében, hogy a hazai gazdasági exodus százezreket szór szét Európában. Szili szavaival igazoltan hazánkban tehát sérül a lakosság önrendelkezési joga, valamint a szülőföldön való boldogulás lehetősége.

Andrew_s

Rogán vajon feljelenti, ha ismeri, a provokátorokat?

A menekültekkel kapcsolatos legújabb gazdasági lózung-irány az EU által nem kért kerítés költségeinek ellejmolása az EU-tól. A kormánypárti kommunikáció szerint legalább a felének. Amit Orbán legalább annyira komolyan szeretne vetetni a híveivel, hogy a kötsei szövegelésbe is belevette. Amiből egy valami egészen nyilvánvaló. Semmire sem tartja a híveit.

Ami nem újdonság. Mert a Fidesz pannon géniusza már annyiszor tekintette egy jó képességű amőbával egyen-szellemiségűnek a híveit, hogy azoknak talán már fel sem tűnik egy újabb eset. Vagy eddig is azért tehette meg, mert valóban azon a morális és szellemi színvonalon vannak. Mert lehet ugyan azt mondani, hogy a „rendszerváltást” követő kormányok között a hülyének nézés fokában volt legfeljebb eltérés. Mármint a támogatóik felé való megnyilvánulásuk során. De ezen a téren Orbán valószínűleg rekorder. A kerítés kapcsán több szempontból is. Azért is, mert az EU valójában sosem kérte annak felállítását. Legalább is 2015-ből nem rémlik olyan publikussá tett uniós direktíva, megrendelés, kötelezettség, ami a kerítés felállítására adott volna fel megrendelést.

A mostani költségbenyújtás kapcsán különben érdekelne a kerítésépítést minden fórumon népszerűsítő, illetve pártoló figurák reakciója arra, ha valaki az ő költségükre építene valamit, amit köszönettel nem kértek. Alighanem tiltakoznának. Mármint akkor, ha nem az ő házi szentjük, Orbán próbálná ezt megtenni. Mert akkor még a maltert is hurcolnák. A saját pénzükön. Mert a híveknek minden pénzt megér az ország zsenijének minden egyes szusszanása. Így aztán az is érdekelne, hogy milyen reakciókat szülne, ha a kerítés költségét Orbán szavazóinak kellene összedobni. Elvégre egy hitvilágot tápláló médium hóbortjait fizessék a hívei. A kerítés után rögtön elkezdhetnék a stadionok költségeit is összedobni. Az egészségügy és az oktatás valószínűleg egész jól járna az így összegyűlt pénzzel.

Ugyanakkor az is elég nyilvánvaló, hogy Brüsszel sem fog első szóra fizetni. Nem a felét, hanem esetleg egy petákot sem. Így kilométer-hosszan lóg ki a kommunikációs lóláb az egész ügy alól. Orbánnak valószínűleg nem elsősorban a pénz kell, hanem a kommunikációs tőke. Ahhoz, hogy ismét brüsszelezhessen egy kicsit. Valószínűleg azt is beleszőve majd, hogy az EU tulajdonképpen Soros pénzéből simán fizethetné a nagy nemzeti szarvas-csapda egész költségét. Ami a Fidesz szavazóinak a választások alkalmából alighanem elég lehet ahhoz, hogy leadják, ködösre pillogott szemmel, a szükséges papírmennyiséget az urnáknál. De nem csak kellő tompán-látással, hanem kellő amnéziával is. Mert az, ahogy a menekültkérdést kezelte a kormány, Orbánt már két éve is felemelte a morális árulók panteonjába.

MTI Fotó: Varga György

De amnéziára egyébként is számít a kormánypárt. Mert még Rogánt is reaktiválták annak sulykolására, hogy Brüsszel márpedig fizessen, és ősszel márpedig zavargások lesznek. Na, jó! Lehetnek. Valószínűleg ez a szerep, a várható hatalmi provokációk kommunikációs előkészítése az a szívesség, amit most kérnek Rogántól. A korábbi jelmezes főpróba után. Talán annak a fejében, hogy még egy kicsit nem feszegetik hivatalosan a helikopteres akciót, és az ingatlanügyeit. Mint az elmúlt évek rogáni eredményeit. Amit meg kell védenie a kormánynak. Leginkább az átláthatóságtól. Ráadásul Rogán azt is tudni véli, hogy a zavargások esetében „vannak olyan külföldi erők, amelyek ezeknek a szervezésében aktívan szerepet vállalnak”. Ami vagy blöff, vagy nem blöff. Ha blöff, akkor nem több egy hangulat-, és félelemkeltő gesztusnál. Ha azonban nem blöff, akkor a miniszterelnök kabinetfőnöke azt is elmondhatná, hogy az információi alapján tett-e már tisztelgő látogatást a belügyminiszternél? Mert amennyiben neki megbízható információi vannak arról, hogy zavargásokat készít elő bárki, akkor ez a legkevesebb, ami egy kormánypárti politikustól elvárható.

Ellenkező esetben még azt gyaníthatná bárki, hogy a zavargásokat az ő tudtával és belegyezésével készítik elő. Ami a beosztása miatt még azt is jelenthetné, hogy a miniszterelnök tudtával és belegyezésével. Ez pedig nem lenne szép dolog. Így várjuk meg türelemmel, hogy Pintér Sándor milyen jelentést tesz le az asztalra a kabinetfőnök bejelentésével kapcsolatban.

Andrew_s