Orbánia Kasszandrái nevében: Rácsodálkozni való tanár-alkalmatlanság?

Megjelent egy írás a tanárok alkalmatlanságáról. Ez annyira hiánypótló, hogy csak na! De tényleg! Mert ahhoz aztán baromi nagy éleslátás kell, hogy amikor valami már méteres lángokkal ég, akkor megállapítsa valaki: tűz van. Persze, akkor is jobb félreverni a harangot, mint sunnyogni a kertek alatt. De nem egyszerűbb akkor oltani, amikor még csak tüzesedik a kiszáradt trágya az istálló sarkában?

Maga az említett írás az ATV oldalán jelent meg egy olyan címmel, ami szerint döbbenet lenne, hogy a tanárok nagy része alkalmatlan a pályára. Azért annak, aki most döbbent erre rá, annak valami kevésbé ártalmas, a szemet kevésbé meggyötrő szert kellene a jövőben szednie. A tanári alkalmatlanság évtizedes probléma. Több évtizedes. Tekintettel arra, hogy a maradványelvű pedagógusképzés korántsem napjaink vívmánya. Magam 2008-ban írtam először egy tanulmányt arról, még a Corvinus-on, hogy az iskolákban erős a kontraszelekciós nyomás. Akkor az euroAstra-ra is kikerült, de ma már ott nem olvasható. Ellenben 8 évre rá még mindig aktuális volt. Ahogy az sem volt különösebben újdonság már 2011-ben sem, hogy a narancsos oktatáspolitika egyfajta gyermekkísérletként is felfogható. Amelyben a nyelvvizsga-papírhoz való fétistisztelet egyfajta kasztosító tényezőként szerepel. AZ, hogy a napokban a nyelvvizsga-papírhoz való ragaszkodás baromsági koefficiensét is emlegetik, az csak fokozza azt az érzést, hogy egyes, a pedagógiával foglalkozó fejekben nem túl gyorsan forognak a fogaskerekek. Pontosabban: iszonyat lassúsággal mocorognak csupán.

Az ATV cikke egyébként azt is említi, hogy „a pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény”. Ehhez képest még az azóta hamvába hűlt tanártüntetések során sem merült fel egyszer sem a színpadi szövegekben az, hogy a tanárok alkalmasságának a kérdését fel akarnák komolyan vetni. Nem mintha valami komoly programhirdetéssel indult volna a program nélkül simán, és közvetve a kormányt erősítő módon, lecsengő tüntetéssorozat. Most azon felülemelkednék, hogy a tüntetésszervezés környékén is előforduló szakmai „nagy öreg” de facto, ha nem is szó szerint, lehülyézett, amiért programot vártam volna. De hát istenkém, az elméleti pedagógia elefántcsont-tornya nem azonos a gyakorlattal. Még akkor sem, ha az előbbiekben félrevonulva gondolkodnak el felhős mélabúval, hogy mit kellene tennie másoknak. Mindenki másnak. Csak a fizetés legyen meg. Ellenben ugyanakkor, szintén 2016-ban, szinte pánikszerű félelemmel viseltettek az érintettek is, a tanárok alkalmatlanságának az egész kérdéskörétől. Holott már évekkel korábban, 2013-ban, is világos volt: érdemi alkalmasságvizsgálat márpedig nincs.

Természetesen az, ha egy évtizedes lenne csak a felismerési késés, az is rányomná a bélyegét a magyar oktatásra. De 2008-ban már azért lehetett megállapításokról beszélni, mert világosan látszó, már akkor sem volt újdonság az iskolákban, a tanárképzésben is zajló kontraszelekció. Igen, tudom, akkor nem a Fidesz volt kormányon. Igen tudom, a kormányváltás után sem javult a helyzet. Az a helyzet, amely kormányok jövése-menése közepette, szinte rendszer-érzéketlenül zajlott addig is, és zajlik azóta is. Valószínűleg azért, mert nyilvánvalónak látszik: a tanításra alkalmatlan, és ezért magukat a mozgalmárságba menekülve átmentő tanárszervezeti megmondók aligha támogatnák a kontraszelekciós spirált megtörni szándékozó kísérleteket. Alkalmasint a ’980-as évek vége óta sem volt egyik kormánynak sem mersze megtörni a felsőfokú képzésben, a tanárképzést is beleértve, kialakult kontraszelekciós spirált. Ahogy a látszólag ezt célzó, most zajló „akadémiázás” is csak ennek az erősítését, a „kárdereket mindenhova” mozgalom szélesítését látszik szolgálni.

Azért persze mégis örülök, hogy legalább most, hogy már szinte minden porig látszik égni, megszólalnak egyesek. Kijelentve, hogy „mintha lángocskák látszanának”. Csak el ne kapkodják. Mert a végén még történik valami. Aztán majd kikapnak azoktól a tanármozgalmároktól, akik 2010 előtt az akkori oktatáspolitikán morogtak. Most pedig azon, hogy állítsák nagyjából vissza az akkori állapotokat. Valójában pedig azért, mert a szakmai minősítés, illetve teljesítménykényszer elől menekülve langyosabb vizet kérnek a kádba és több párnácskát a ketrecbe.

Andrew_s

Tanárodat márpedig nyald körbe

Megjelent egy olyan összeállítás a 444.hu oldalán, ami szinte cseppben mutatja meg a hazai oktatás alkalmatlansági tengerét. Annak a folyamatnak a kapcsán, amelynek során egy iskolai diákcsínyből sikerült gyakorlatilag büntetőeljárásig eszkalálni a problémát. Addig, hogy már-már azt hihetnénk: az e-napló meghamisításáig süllyedt az annak kezelésére jogosult tanerők egyike.

Az egyik szál nyilvánvalóan a diák gerincéről szól. Egyrészt az elkészült videók egyikét minden további nélkül bevállalta, míg a másikért úgy sértődött meg a jelek szerint rá a tanári gittegylet, hogy ehhez nem igényel túl sok bizonyítékot. Mármint a szerzőség igazolását. Másrészt a tanárokat kifigurázó képeket a csemete a saját Facebook-oldalán tette közzé. Nem hozott ehhez létre egy kamu-profilt, álnevet, és nem is igazán korlátozhatta a láthatóságot. Az első kritikákat követően pedig le is szedte az összeállítás alapján. Ha a saját profilon való közzétételt, a videó rendőrség által jegyzőkönyvezett, önkéntes bevállalását összehasonlítom azokkal a trollokkal, akik álneveken, ál-oldalak nevében rombolnak mindent, akkor a diák egy igazi gerinc-király. Amitől még bőven lehetett oktalan gyermek, amikor a tanárok, az önjelölt szentek egyletének a kritikájára vetemedett.

Mely egylet szinte teljes alkalmatlanságát mutatja, hogy képesek voltak ebből rendőrségi ügyet kreálni. Amelynek alapján azt is feltételezem, hogy diákként egytől-egyig olyan mintadiákok voltak, akiknek az egész iskolájában senki nem aggatott gúnynevet egyik tanárra. Amit nem tartok valószínűnek. Azt azonban igen, hogy talán a most ennyire felháborodott tanárok voltak diákkorukban azok, akik a tanáraikat gúnynéven illetőket feljelentgették annak idején. Ha másért nem, akkor azért, hogy ezzel is demonstrálják a hatalom feltétlen kiszolgálásának szándékát. Van ilyen diák. Régen is volt. Magam is ismertem ilyeneket. Olyanokat is, akikből később pártfeladatból lett KISZ-titkár. Egy egészséges diákközösség általában ki is dobja magából ezeket a jellemgyenge figurákat. Akikben ettől csak erősödik a portás-hatalmi attitűd. Bármilyen hatalom feltétlen kiszolgálóivá képesek válni, és bármilyen kicsi, megkapott hatalmat maximálisan demonstrálnak.

Tanárból is van ilyen. Régen is volt. Rendszerint később pont ezek kapnak elsőként mindenféle gúnynevekeket. Régen sem volt másként. Emlékeim szerint már általános iskola vége fele sem. Középiskolában annyira, hogy némely tanárról ma is először a diákság által ráakasztott név jut először az eszembe. Sajátos módon azok esetében is, akiket tudása, emberi hozzáállása miatt akkor is nagyra becsült a diákság, és ma is csak a tisztelet hangján tudnék szólni róluk. Amiről eszembe jut persze az is, hogy a diákság által adott nevek is beszédesek. Vannak kedveskedők, és vannak olyanok, amelyek nagyon nem kedvesek. De a különbségnek oka van. Nem egy esetben a tanárokban keresendő oka. Ha tehát egy tanár, egy tanári kar vezetője megsértődik, akkor lehet, hogy először a tükörrel kellene közelebbi viszonyt létesíteni. S nem kalapáccsal.

A régmúlt emlékeit pedig azért poroltam le, mert akkor is előfordult, hogy egy-egy tanár egy életre megsértődött némelyik diákra. Az akkori, diktatórikusnak említett rendszer pedig széles palettát biztosított arra, hogy pokollá tegyék a diák életét. Minden rendőri segítség nélkül is. Egyébként a rendszer valószínűleg ma is lehetővé teszi. Anélkül, hogy ehhez módosítani kellene egy e-napló tartalmát, vagy rendőrséget kellene bevonni az ügybe. Mindaddig, amíg nem kifejezett bűnügyről, ezzel fenyegető jogsértésről van szó. A tanárok kigúnyolása pedig talán nem ilyen, alanyi jogon üldözendő, a leánykereskedelemmel, iskolai pedofíliával egy szintre hozható eset. Habár ez az ügy sem a rendőrségen indult. Az igazgatónő elpróbálta a személyes nyomásgyakorlást, a személyi szabadsággal való zsarolást. Annak érdekében, hogy letudja a szülők tudta nélküli kihallgatást, majd annak jegyzőkönyvezését. Az összeállítás alapján: „... a diák elsírta magát, kérte, engedjék el, és hagy telefonáljon a szüleinek. Heilmann Józsefné erre végül csak úgy volt hajlandó, ha Ákos aláírja a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet”. Önmagában ezért a gesztusért kellene az igazgatónőt úgy kivágni a tanári pályáról, hogy a Nap-rendszeren kívül találja magát. Aztán, valamiért mégis bírósági ügy lett az egészből. Ami azt jelenti esetleg, hogy a hatóság szerint is olyan eszközökhöz nyúltak az iskolában, ami felveti a törvénysértések gyanúját?

Miközben a 444.hu összeállítása alapján nem tűnik ki, hogy a kritika túlterjedt volna azon, hogy a diákok pár órát, elfoglaltságot utálnak, illetve némely tanárt alkalmatlannak tartanak a pályára. Emiatt az sértődjön meg, aki szerint a tanárképzésben komoly és rendszeres pályaalkalmassági felméréseket tartanak. Esetleg az, aki szerint ezeket a felméréseket rendszeresen elvégzik a tanárok között is. Netán az is megsértődhet, aki a saját iskolaéveinek minden tanárát, minden tantárgyát, és minden kötelezően szabadon választott elfoglaltságát imádta. Mindenki más nyugodtan tegye le a köveket. Óvatosan. Nehogy a lábára ejtse. Esetleg a KLIK lábára. Akik szerint „az igazgatói irodában elvégzett meghallgatás során Ákos emberi méltóságának és személyiségi jogainak sérülése nem állapítható meg”. Ami azt is megmagyarázza, hogy az igazgatónő miért van ott, ahol van. A gyermek megfélemlítése, a jogi képviselőtől való elzárása, a nyomásgyakorlás tehát teljesen rendben van a hatalmi ágens szerint. Amit alátámaszt az is, hogy a „minisztérium úgy döntött, hogy még öt évre meghosszabbítja Heilmann Józsefné igazgatói megbízását”. Amihez csak gratulálni lehet.

De talán nem is annyira véletlen, hogy a tanárok, esetleg személyiségi, alkalmasságának kérdése nem kérdés. Hivatalosan sem. A tanártüntetéseken elhangzottak alapján nem hivatalosan sem. Mert az iskolák környékén minden rendben van. Nincs ott kérem semmi látnivaló. Lassan igazi tanáregyéniségek sem. A rendszert pedig a jelenlegi kör működteti, kontraszelektálja, illetve fényesíti.

Andrew_s

Tüntetne a diákok farvízén a Tanítanék

Kedves Tanítanék!

Látom, hogy szerveznek egy tüntetést 2018. január 28. ára. Azzal a címmel, hogy „Békét és szabadságot az iskolákban!”. Azon a szóvégi „n”-betűn nem rugóznék. De azon igen, hogy Önöket orcabőrrel jól ellátta az úr! Egy jó tanárnak elsődleges feladata, hogy a rábízott gyermekeket ne frusztrálja. Az iskolai béke, az osztályon belüli nyugodt légkör a tanár felelőssége. Ha az iskolában nem képesek a gyermek frusztrálása nélkül tanítani, akkor ez a tanárok, az Önök felelőssége. A szabadság is. A ma ötvenesek olyan iskolarendszerben tanultak, ami a jelenleginél sokkal kötöttebb volt. Azért nem lennék elég bátor azt kijelenteni, hogy minden ma középkorú ember ostoba barom maradt az iskolákban. Nagyon sok függ a tanár alkalmasságától.

Kedves Tanítanék! Emlékeznek még a 2016-os esős, februári tüntetésre? Emlékeznek arra, hogy melyik felszólaló szólt a tanárok alkalmasságának a kérdéséről? Nyertek! Magam sem emlékszem. Önök ettől a kérdéstől úgy félnek, mint a tanárok szakszervezetei. A rettegés foka az ördög és a tömjén viszonyához hasonló. Emlékeznek még, hogy melyik felszólalójuk fejtette ki a részletes, a regnálóval szemben alternatív megoldásokat tartalmazó oktatáspolitika vázát? Nyertek! Magam sem emlékszem. Egy tucat pontot skandáltak, és olyan, a tanárok hátán ismertségbe mászó önjelölt vezéreknek asszisztáltak, mint Pukli. Emlékeznek még rá? Emlékezzenek!

De arra is, hogy a folyamatos, semmitmondó, programot adni nem képes tüntetésekkel miként sikerült kifárasztani a tanárok jogos elégedetlenségét. Arra is, hogy miként sikerült elérni a tanárok meg nem szólítását. Amikor a nagy országos cigiszünet támogatására még a tanárok többségét sem sikerült megszólítani. Arra is, hogy váltig a 2010 előtti állapotokat emlegették sokan. A 2010 előtti oktatáspolitika is a kontraszelektált iskolának kedvezett. Nem volt jó. Igaz több párna volt talán a ketrecben. A mostani oktatáspolitika csapnivaló. De ennek az oktatáspolitikának a tanárok a végrehajtói. Az iskolákban a katedrán lehet, a katedrán kell tudni működni. Ha egy osztályból nem alakul közösség, ha egy osztály nem dobja ki a besúgóit, ha egy osztályban nem csillan meg az érdeklődés szikrája, ha egy osztály hülyébben, zaklatottabban jön ki az óráról, mint bement, az a tanárok felelőssége. Tudom, ez nem tetszik. Mert Önök másért tüntetnek.

Lehetőleg sokszor. Egy kicsit. Egyre kisebbet. Önök, akarva, vagy akaratlanul, de a hatalmat szolgálták a tanártüntetésekkel. Miért nem ülnek a CKP barlangjában és nyalogatják a sebeiket? Esetleg Önök úgy érzik, hogy megszólították a tanárok nyolcvan százalékát? Maguk szerint a szülők hány százaléka szolidáris Önökkel? Azokkal, akik a szakmaiságot, mint toronyba zárt, és zártkörűvé varázsolt egylet megmondását gondolják. Esetleg úgy gondolják, hogy a szülőkkel érthetően kommunikálható programmal álltak elő? Hogyne! Fenn van az interneten. Valahol. Örülünk. Örüljünk? Ha Önök, illetve a tanárok úgy gondolják: a politikai elittel megbugázott programot majd csak végrehajtja valaki, akkor mennyivel jobbak a jelenleginél. Mennyivel kevésbé gondolnak a szülők feje fölött dönteni a következő generációról?

Önök most tüntetést szerveznek. Remek! Remekül meg lehet osztani az elégedetlenséget. Remekül rá lehet ülni egy mások által kezdeményezett tüntetés farvizére. Remekül vissza lehet kéredzkedni a média pár perces hírblokkjaiba. Önöknek remek. De a semmibe vezető tanártüntetések, a gyakorlatilag program nélküli tanármegvezetések, a szülők tömegeinek meg nem szólítása után ehhez azért pofa kell. Baromi vastag bőrrel! Emlékezzenek Puklira, és mindazokra, akik felszólaltak a színpadon. Alig van olyan, akire érdemes emlékezni. Akire érdemes, arra sem Önök miatt.

Nem azért, mert az iskolarendszer jó. De, azt hiszem, Önök tehetnek a legkevesebbet róla, ha valaha jobb lesz.

Andrew_s

Rendszerbátorította pedofilia?

A gyermekek akkor is kiszolgáltatottak, ha csak a „normális” hétköznapok rendszere igyekszik a bedarálásukra. De különösen kiszolgáltatottak akkor, ha a szülő nincs abban a helyzetben, hogy megvédje. Amikor a közösségi szolidaritásra, a közösségi intézményrendszerre szorulnak. Ezért hatványozottan felháborítóak az olyan hírek, amelyek az ezen gyermekek helyzetével való visszaélést mutatják be.

Legutóbbi ilyen hír az volt, hogy orális szexre kényszerítettek gyermek-, és kiskorúakat egy nevelőotthonban. S ezen a ponton, azt hiszem, villámgyorsan le kell szögezni egy alapvetést. Azt, hogy a gyermek nem dönt a saját születésének sem helyéről, sem körülményeiről. A szüleiről pedig a legkevésbé. Aki tehát bármilyen előítéletét a gyermekek rovására gondolja kiélni, az keressen magának egy sötét sarkot, és szégyenét a falnak ugassa el. Nem mintha az előítéletesség különben egy dicséretes viselkedési minta lenne. De a védekezni képtelen gyermekkel szemben különösen szemét dolog. Amiért különben ezt érdemes leszögezni, az az, hogy nem egyszer olvasni olyan véleményeket, hogy a nevelőotthonokban úgyis csak „azok” gyermekei vannak. Mintha ezzel automatikusan felmentenék az ottani gyermekek helyzetével, érzelmi bizonytalanságaival visszaélőket. Amely visszaéléseknek csak a legszélsőségesebb formái a szexuális visszaélések.

Nem egyszer kapcsolódva az egyéb visszaélésekhez. Melyek sajnos, talán nem is annyira kirívóak. Például, egy 2011-es, ugyancsak botrányt kavaró „csomag” mára oktatási jogeset lett. Amely feldolgozásból egy gondolatot külön kiemelnék. Azt, hogy „Külön pszichikai alkalmassági vizsgálat intézményi szinten nincs, az alkalmasság előfeltétele (a munkáltató által kért szempontok alapján végzett) általános orvosi vizsgálat”. Mely kitétel az ombudsman akkori kérdésére adott válasz részeként is érthető. De amely állapottól, különösen, ha az ma is így áll a gyermekotthonokban, akkor elmondhatjuk: megáll az ész, és ácsorog. Ez ugyanis azt is jelentheti a gyakorlatban, hogy aki emberileg már szinte semmi másra nem alkalmas, az még mindig elmehet pszichológiai vámpírnak egy gyermekotthonba. Így nagyon szeretném remélni, hogy ma már nagyon komoly pszichológiai, és általános alkalmassági vizsgálatokon szűrik meg a nevelőotthonok, gyermekotthonok személyzetét. A teljes személyzetét. Mindenkit, aki bármikor kapcsolatba kerülhet a gyermekekkel. Aztán jön egy újabb „intézeti gyermekek” kárára elkövetett pedofil botrány, és ez a remény erősen megrendül.

Olyan gondolatoknak adva át a helyét, hogy valami alapvető, rendszerszintű probléma lehet. Beleértve azt is, amit környezet, akár a már említett előítéleteken keresztül közvetít. Amely egyfajta hallgatólagos eltűrését, illetve az eltűrés ígéretét, reményét jelenti az esetek kapcsán. Amihez társul az a mintaközvetítés, amelyben egyfajta buzdítás testesül meg a gyermekverés bocsánatosságát illetően. Beleértve azt is, hogy a gyermek szabadon verhető, ha utána kap egy kis csokit. Ha ehhez a mintához hasonlítjuk a pedofil nevelők által zsebpénzzel, játékokkal, és hasonlókkal „megfizetett” gyermek-szexet, akkor nehéz nem észrevenni a párhuzamot. S ez akkor is igaz, ha nyilvánvalóan szükség van még ehhez a gyermekek mérhetetlen lenézése, valamint a kiszolgáltatottsággal való visszaélésre beinduló szadisztikus vágyakozás. Mely utóbbi kiszűrése mégis csak ildomos lenne nevelők esetében.

De a rendszer a jelek szerint nem jól teljesít ebben. Holott a megtorlás akkor sem segít, ha azonnali. Ha évekig elhúzódik, akkor különösen nem. Miközben a tanúskodás örve alatt a gyermekekbe esetleg még jobban bevésik az emlékeket. Mert nincs a nevelőnek kiutalható olyan szintű büntetés, amely meg nem történtté tenné az elszenvedett megaláztatást.

Andrew_s

Tanitani? Nyílt válasz Fábián Andrásnak

Miközben a világ hírei jelenleg több nagy csoportba sorolódnak, a határmezsgyéken is zajlik a töprengés. Az angol választások, a focisták, és a hazai idegrohamok mellett például felbukkant Fábián András írása Huppa-n a tanárok, vagy inkább a tanári mozgalmárok védelmében. Tanítani címmel. Ezúton, és minden külön promóciós szándék nélkül jelzem: érdemes elolvasni.

Aki persze nem akarja, ne olvassa. Azért, különösen annak, aki a kommunikáció, mint műfaj iránt érdeklődik, mindenképpen érdekes olvasmány lehet. Ugyanúgy, ahogy számos más írás elolvasása. Elvégre nem egyetérteni kell vele, hanem ismerni. Mint véleményt. Mint olyan véleményt, amelyik biztos kézzel fogalmaz meg olyan gondolatokat, amelyet hallani szeretnének azok, akik a tanárok mozgalmában a világ megváltását, a vezetőkben pedig az ügyeletes messiásokat akarják látni. Lehetőleg kritika nélkül. Mindamellett nem szeretnék abba a hibába esni, vagy legalább nem mélyen, hogy csak vagdalkozok a semmiről. Tehát jöjjenek, igaz kiragadottan, a gondolatok, amelyek erősen vitathatók az említett írásból.

A felütésben olvashatunk arról, hogy „Lassan minden napra jut egy olyan hír, néha kettő is, amely arról tudósít, hogy pedagógusok hogyan alázzák, kínozzák, szekálják a reájuk bízott gyermekeinket.” Majd a gondolatsor azzal zárul, hogy a „statuálás a lényeg”. Mármint az elmarasztalással kapcsolatos példa statuálása. S bár a gondolatsor zárása mögött érezhetnénk némi iróniát, azért ez az érzés gyorsan megbicsaklik. Még akkor is, ha utána jön némi írásrész arról, hogy bezzeg a gyermekszegénységgel nem igazán törődnek ilyen súllyal. Már akkor, ha a közétkeztetésben részt vevők, illetve részt nem vevőkkel kapcsolatos gondolatot így kellene értenünk. Az említett irónia-kisiklást az okozza különben, hogy, például, tudjuk: a bugyi-lehúzós tanárokat nem érte valós szankció. Valójában fizetésemelési tiltást kaptak, és egy beutalót valami érzékenyítő tréningre. Ami, ha példaállítást nézek, akkor inkább a gyermekalázás feletti elsiklás példájának erősítése. Miközben valahogy, még a tanári mozgalom vezetői részéről sem érkezett olyan jelzés, ami alapján talán érdemes lenne foglalkozni a tanárok alkalmasságának kérdésével. Ahelyett, hogy mozgalmi szinten is úgy kezelik, mint ördög a tömjén füstjét.

De elfogadom, hogy Fábián András akkora iróniát képzelt a szavai mögé, mint ide Tokió. Amivel természetesen elfogadom, hogy nekem meg nincs humorérzékem ehhez az iróniához. Ahogy gyanítom, hogy sokaknak nem lenne a pucsításra kényszerített kislányok szülei közül sem az esettel kapcsolatban. Ahogy valószínűleg a szülők humor iránti fogékonyságának hiánya okozhatja a tömeges tüntetésüket. A tanármozgalom kapcsán. A távolmaradásukkal. Ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy szülők milliói vonultak fel Pukli István egyetlen csettintésére. Valószínűleg nem véletlenül. S aligha azért, mert a kormány állítaná szembe a szülőket a tanárokkal. A szülők, mint azt többször írtam, nem a „tanárokkal” vannak kapcsolatban, hanem X. és Y. tanárral, tanárnővel, iskolaigazgatóval, stb. A szülők többségének a pedagógus egy absztrakció. Miközben napi vitái, nézeteltérései lehetnek a szülői értekezleten, a gyermek „élménybeszámolói” nyomán. Mely helyzetre elég satnya válasz az, hogy „én is szívtam, te is kibírod”. Ha pedig egy pedagógusokat felsorakoztató mozgalom a szülőkkel csak magas lóról, a szülők megszólítása nélkül, a tanításra alkalmatlanok elítélése, kiszűrésének ígérete nélkül hajlandó csak kommunikálni, akkor azt kapja, ami a magyar jelen helyzet. Tömeges távolmaradást.

Amikor tehát Fábián Andrástól azt olvassuk, hogy „a széleskörű társadalmi támogatottságot élvező pedagógus-tüntetés és sztrájkok után és előtt már komoly hangulatkeltés folyt”, akkor nézhetünk, mint tükörtojás a moziban. Egyszerűen azért, mert a pedagógustüntetésen a pedagógusok többsége sem volt jelen. A szülőké sem. Márpedig a széleskörű társadalmi támogatottság legbiztosabb mércéje a megszólítottság, és az ennek köszönhető tömeges jelenlét. Miközben persze tudjuk: a hangulatkeltés ténye ismert. Nem fukarkodott vele a kormányzat sem. De azok a szakszervezeti vezetők sem, akik elítéltek egy tárgyalást, majd leültek az asztalhoz. Akik a sztrájk előtt, után nyilatkoztak. Akik úgy hívtak sztrájkba, hogy sztrájkalap nélkül a máséval verték a csalánost. S kár lenne elfeledkezni azokról a mozgalmárokról, akik egyike hatalmas gigabejelentést lebegtetve hívott tömeggyűlésre, majd a gigabejelentés tulajdonképpen egy demonstratív cigiszünetet jelentett.

Mely jelenségek, a hangulatkeltés mellett alkalmasint hozzájárultak a mozgalom atomizálódásához, az időhúzáshoz, a programtalansághoz. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a CKP nem az első tüntetés előtt jött létre, hanem utána. Hogy nem kovásza lett egy mindenki számára kommunikálható programnak, hanem az első lelkesedések gőzének leeresztője a „menjetek haza, az okosok majd kigondolják a tutit” mottójú mozgalom-fékezéssel. Fábián András írja:

„Az erkölcsi lepusztítás, mint a tárgyalási stratégia fő eleme, eddig bevált. Másik fontos eleme persze az, hogy hülyének nézik a partnert, egy harmadik az időhúzás és kifárasztás”.

S igaza van. Ezt követően csak meg kellene keresni azokat, akik a tüntetések elaprózásával, a pozitív üzenetek elmaradásával húzták az időt és kifárasztották a mozgalmat. Aztán rögtön azokat is, akik a pedagógusokat, és a szülőket is hülyének nézik azzal, hogy a pozitív programtézisek helyett ugyanazt a tucatnyi pontot ismételgetik. Amely egyébként követeléseket tartalmaz a kormány felé. Tehát nem tenni akarást, hanem kegy-kérelmet. Ami az erkölcsi lepusztítást illeti, a gyermekalázók el nem ítélése, alkalmasságukban meg nem kérdőjelezése, a szélsőségektől való nyilvános el nem határolódás fényében ki a fene pusztít kit erkölcsileg? Nehogy már kiderüljön, hogy Dúró Dóra, illetve a Kárpátia frontemberének meghívását meghívását kényszer hatására tette Pukli, mint arcember. Ahogy saját szájával nyilatkozott rendpártiságról is. Pilz sem kényszer hatására nem akart kormányt váltani. A szakszervezeti vezetőket sem bloggerek nyomták rá a mozgalomra. A CKP kezéből sem a média verte ki az alternatív oktatáspolitika téziseit.

Miközben írva vagyon: „vigyázzunk a pedagógusokra, ne hagyjuk őket céltáblává válni, vezetőik lejáratásában segédkezni”. S igen. Ezúton kérek mindenkit, hogy vigyázzon minden, a pályára alkalmas, a tanításban még hinni képes, és a pedagógiáért tenni akaró pedagógusra. Ha kell petíciókkal is védje meg őket. Ha kell akár a saját erőfitogtatásukra őket kihasználó, önmagukat is lejárató, hiteltelen vezetőktől is. Mert a pedagógust a saját környezete, a faluközösség, a szülők kisközösségei meg tudják védeni. A nemkormányváltó, programtalan, autoriter hangnyulak nem.

Andrew_s

A tanerő esete a levéltitokkal

A gyermekalázó tanár a kíséretben lett volna?
Letartóztatott zsidó nők menete a
budapesti Wesselényi utcában, 1944. október 20.
Forrás: Bundesarchiv/Faupel

A hírek a jelek szerint visszhangokban „gondolkodnak”. De az is lehet, hogy az egyik hívja elő a másikat. Nem tudom. Ám épp mostanság volt hír, egy iskolában elkövetett decemberi gyermekalázás következménye az iskola igazgatójára. Ma pedig jött egy másik. Egy kislány tanári meghurcolásáról.

Egy olyan eset, ami akár egyfajta tanmese is lehetne. Arról, hogy a tanórán elkövetett pad alatti levelezés miként válhat fegyverré egy tanár kezében. Tekintettel arra, hogy az írás nicknévvel került ki az internetre, tekintsük egyelőre annak. Egy olyan tanmesének, amely akár meg is történhetett. Emlékeim szerint, korántsem ritka, és fél évszázada is előforduló eset volt, hogy kitépett füzetlapok egész komoly üzeneteket voltak képesek közvetíteni. Arról, hogy a tanár(nő) éppen kivel jár a diákpletykák, illetve az elcsípett gesztusok alapján. De arról is, hogy a levél írója kivel járna. Esetleg mivel járna jobban az ott és akkor halál unalmas óra helyett. Az sem volt, és ma sem ritka, ha egy ilyen üzenet a tanár kezeiben landol. S a történetek általában itt válnak érdekessé. Ahogy az említett történet is. Mely utóbbi alapján a tanár fogta a levelet és felolvasta az osztály előtt. Azt a levelet, amely egy kilenc éves kislány szerelmi vallomását közvetítette. Az osztály kiszámítható röhögése és az érintettek megalázásának közepette.

A beszámolóra megszületett a gyermekjogász válasza, aki a hivatásához méltón felidézi a gyermekek magánélethez való jogát, és a megalázó „nevelési”, illetve inkább idomítási, módszerek tilalmát. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a helyzet kulcsa egyáltalán nem a paragrafusok környékén keresendő. Nem azért, mintha azokra nem lenne szükség. De a jogszabályok előírásai, és be nem tartásuk szankciói egyetlen esetet sem tesznek meg nem történtté. Ahogy a nemi erőszakot sem teszi a bűnös mégoly alapos, és a közvéleményt szadisztikus hajlamát is kielégítő megbüntetése. Az iskolai megalázás, noha fizikailag talán kevesebb nyomot hagy, alig csekélyebb hatású is lehet a gyermek személyiségére nézve. A paragrafusok világa szankcionálhatja az iskolai megalázásokat is, de meg nem történtté nem teszi. S talán nem egy diák vállalná inkább a tanári sarkának magányában kiosztott taslit, mint a magánlevelének közröhej közepette való felolvasását a tanártól. Jobbára azért, amit a minap is írtam: az egyik a cselekedetett, a másik az embert bünteti. A tasli pedig, tekintve a testi fenyítés szintén ismert tilalmát, behelyettesíthető a szóbeli taslival is. Négyszemközt a tanárral. De ehhez nyilván olyan tanár is kell. Olyan tanár, aki nevelőként, pedagógusként kompetens, és nem csak leadja az órát a gyerekanyagnak.

Miközben persze elgondolkodhatunk ezen az utóbbi szemponton másik irányból indulva is. Tegyük fel, hogy a tanár, mert csak az ÁVH-s kihallgató-tisztek szintjén szocializált, teljesen rendben levőnek érzi a levél felolvasását. Az ebből fakadó egyik legjelentősebb kérdés az, hogy vajon minden esetben felolvasná-e? Mert amennyiben közhírré tenné azt is, ha a levél a férje, felesége általa elkövetett megcsalásáról tudósít, akkor ez lehetne enyhítő körülmény. Nem az alkalmatlanság felmentésével, hanem a beszámíthatóság hiányának demonstrálásával. Valamiért azonban az az érzésem, hogy az a levélke, amely szerint „J-nénit tegnap láttam P -bácsival smárolni”, a szemetesben landolna. Összetépve. Mert a tanári kar jeles tagja azt azonnal felmérné, hogy az a levéltitoksértés mekkora röhejt váltana ki az osztályból.

S alighanem itt lehet a helyzet egyik kulcsa. A levéltitok tiszteletben tartása. Nem a paragrafusok miatt, és nem azért mert majd jön valaki, és bepereli az adott tanárt. Valószínűleg nem megy, és valószínűleg nem perel. A minapi eset kapcsán akár még szakszervezeti védelmet is kaphat a gyermeket megalázó igazgató. Mondván: nem követett el fegyelmi vétséget. A perektől, szankcióktól függetlenül is igaz azonban az a pedagógusképzésben gyakran emlegetett közhely, hogy a tanár az egész személyiségével nevel. Az a tanár, akinek a személyisége csak a gyermekalázás szintjén érett, az, szerintem, alkalmatlan a pályára. S persze akár egy életre is beégő példát mutathat. Ahogy valószínűleg az a tanár is, aki képes nagy nyilvánosság előtt is tiszteletben tartani a levéltitkot. S szinte biztos vagyok abban, hogy az utóbbi, lényegesen gyermek-központibb, de mindenképpen gerincesebb tanárt hamarabb meg fogja találni egy diák a maga ügyes-bajos dolgaival.

Akár a magánéleti problémáival is. Amelyből minden korosztálynak kijut. Még a kilenc éveseknek is. Akinek lehet, hogy el kellhet négyszemközt mesélni, hogy pad alatt levelezi éppen úgy nem illik, mint óra közben hangosan felröhögni a pad alatt olvasott Rejtő-könyvön. De akinek ott, és akkor sokkal fontosabb lehet a maga magánéleti titka, mint az egész kötelező irodalom összes hőse és verslába. S akinek a bizalmáért az ő későbbi érdekében is érdemes harcba szállni a fegyelem szellemeivel. Mert könnyen lehet, hogy a ma bizalmi gesztusa egy későbbi nagyobb bajtól óvhatja meg a gyermeket. Ha még annak bekövetkezte előtt mer beszélni az előjelekről.

Andrew_s

Iskolai ISIS-játék

Előre bocsátom, hogy tudom: a gyermekek játékai olykor kegyetlenek. Negyven éve is azok voltak olykor. Azt is tudom, hogy ezek a „játékok” olykor egyfajta beavatási rítussal járnak. Nem véletlenül rühelltem a kötelező katonaságot, és tartottam egyfajta szociológiai szennyezésnek azokat a tiszteket, illetve az iskolákban a tanárokat. akik szemet hunytak az ilyen játékok felett.

Ez arról jutott eszembe, hogy az Origo híre szerint ISIS-kivégzősdit játszottak egy autista gyermek kárára. Nem a tanárok, hanem 13 éves társai. Amiből első olvasatra az látszik, hogy a gyermekekre hatással vannak azok a hírek, melyek szemléletesen adnak számot a vallási fanatikusok barbárságáról. Mely fanatikus barbárság nem vallás, illetve hit-függő. A haláltáborok, illetve az azóta is előforduló fogolytáborok még élő lakói alighanem tanúsíthatják ezt. De most nem ezen szeretnék polemizálni. Egyelőre. Inkább azon, hogy a napi hírek visszacsapódása nyilvánvalóan csak az egyik, korántsem egyetlen olvasata az ügynek. Van ugyanis a történéseknek egy olyan vetülete, amely az áldozat felől közeledik a történtekhez. Szándékosan kikerülve annak taglalását, hogy mennyire volt megalapozott egy autista gyermek másokkal közös iskolába járatása. Azért kerülöm ezt a csapdát ki, mert feltételezem: a gyermek sorsáért felelős szakértők, és a szülők felelősséggel döntöttek úgy, ahogy döntöttek. A hiba alighanem az iskola ismeretének hiányaként került a fogaskerekek közé.

Mert az is nyilvánvaló: az ismerten autista gyermek fokozott figyelmet igényelt volna. Nyilván nem egyfajta erőszakolt, az állapotában frusztráló tolakodást, de egy külső, ha tetszik távoli figyelmet mindenképpen. Ez valószínűleg megelőzte volna az említett kivégzősdit. Ahelyett, hogy hónapokkal a történtek után gondolkodjunk el a történések adott folyásán. Amiben az egyik pozitívum, hogy vér folyása felett nem kell töprengenünk. De ez erősen kérdés, hogy mennyiben múlt azokon a tanárokon, akik a jelek szerint engedték az iskolai megalázást kiteljesedni. Ami talán azért sem keltet nagy visszatetszést, mert az igazgató büntetése hasonló volt. Amennyiben a történtek kiderülése után hasonló módon járt el az ISIS-t játszó hülyegyerekekkel. A tanári kar, illetve legalábbis a kar hangadói által támogatva. Amire abból lehet következtetni, hogy az igazgató, aligha indokolatlan, leváltását követően a tanárok kiálltak mellette.

Ezzel különben világosan tudtára adták a világnak, hogy hajlamosak a tett helyet az embert elítélni. A megalázás ugyanis mindig a személyiséget és nem tettet támadja. Jól tudták ezt azok a vallatótisztek, akik megalázással törték derékba a személyiséget. Nem véletlen az, hogy jobb pedagógusképző-helyeken igyekeznek hangsúlyozni a fogalmazási és hatásbeli különbséget a „hülye vagy”, valamint a „hülyeséget csinálsz” szófordulatok között. Az adott iskola általánosságban tehát nem biztos, hogy dúskál a kompetens tanárokban. Az a gesztus tehát, hogy az eset nyomán az igazgató ott maradt tanárként voltaképpen indifferens. Akár még jó ötletnek is bizonyulhat. Így legalább egy kupacban marad a vele egyet értő, a gyermekek megalázásában egy húron pendülő kollegáival. S ezen az sem sokat változtat, hogy az említett hír szerint az érintett csemeték egyike sem jár már az érintett iskolába. Ahol, Mendrey László (PDSZ) szerint nem történt fegyelmi vétség. Bár a viszontmegalázást, mint büntetést azért elítélte.

A hírek nem szólnak arról, hogy a PDSZ elnöke felvette volna az érintett pedagógusok tanári alkalmasságát. Holott aligha lenne ez a kérdés megkerülhető. Akkor, ha a tanárok alkalmasságának kérdését nem kezelnék a pedagógusok szervezetei valami pánikkeltő ráolvasás gyanánt. Persze mondható, hogy egyszeri Mórickaként mindenről a tanáralkalmasság kérdése jut az eszembe. Lehet is benne valami. De sokkal kevésbé lenne ez égető kérdés, ha megnyugtató válaszok születnének a kérdés szervezeti megkerülése helyett. Akkor talán nem azon kellene, talán a jéghegy csúcsaként, elgondolkodni, hogy miért lehet egy iskolai közösség számára alapjaiban elfogadható egy gyermekmegalázó procedúra.

Andrew_s

Még nagyobb tapsot a pedagógus-vezetőknek!

A kormányzat részéről immár részleteiben ismertették azokat a terveket, amelyek alapján pedagógusok szervezéstől fékezett habzású mozgalma a semmibe szórta a villámpótló pótszikrákat. Alapvetően minden iskolát államosítanak. A Klik kapcsán pedig a névmágia szintjén is nagy ívben köpnek a tucatpontos alig-valamire.

Melyek nyomán teljesen világos, hogy a kormányzat pontosan felmérte: a Fidesz kegyelméből helyükre került iskolaigazgatók fémjelezte pedagógus-mozgalom sikerrel elszigetelte magát a potenciális tömegbázistól. Amit különben ékesen igazolt az, hogy bár április végén bejelentették a totális államosítás ötletét, a pedagógus-mozgalom szervezői egy izgatott vállvonogatásra sem méltatták a felvetést. A Jobbik felé is nyitó Pukli István mögött álló Tanítanék részéről Törley Katalin mintegy két héttel később jelentett be egy tüntetést. Június elejére. Világos üzenetet intézve a hatalom felé azzal a tartalommal, hogy „van egy hónapotok azt csinálni, amit akartok”. Mielőtt aztán egy egész nyár áll a Palkovics-csapat rendelkezésére a végrehajtás biztosítására. Hajlandó vagyok, ellenkező bizonyítékom nem lévén jelenleg, elfogadni, hogy mindez csak és kizárólag a véletlen és a tehetségtelenség összejátszásának eredménye. Amely számára kedvező állapotot hülye lett volna nem kihasználni a kormányzat. Lehet szidni nyugodtan az Orbán-csapatot, és van is miért. Valamint lehet szidni akár e sorok íróját is. De igen idióta hatalom-technikus lett volna az, aki az ilyen magas labdát nem csapja le.

Márpedig a Fidesz és kormánya nem a széplelkűségéről a magas labdák elengedéséről híres. A magas labdák elengedése már a választások előtt is a jelenlegi ellenzék privilégiuma volt. Miközben már a februári pedagógustüntetés kapcsán elérte Lázár, hogy a tüntetők szép csendben, gyakorlatilag pisszenés nélkül hazaballagjanak. Demonstrálva, hogy ők aztán nem akarnak balhét. Világért sem. A végén még meghallja valaki, hogy ott jártak. Netán a vezér álmát is megzavarnák a végén. Hatalomtechnikailag simán kifogták a szelet a tüntetés vitorlájából. S még csak sérvet sem kaptak a kormányzat részéről emiatt. A gőzt szépen leeresztették, és a CKP biztosítja, a mozgalmat kivárásra kárhoztatva, hogy a kukta szelepét azóta is kitámasztva lehessen tartani. Azt meg magától a Pilz-Pukli párostól tudjuk, hogy egyrészt nem akarnak kormányt váltani, míg az illiberálisan autoriter vezetési gyakorlat is elfogadható. Szigorúan a demokrácia jegyben persze.

Igen, elfogadom: a pálya mellől könnyű kritikát megfogalmazni. Azonban már a sportmeccseken is tudható, hogy a pálya mellett vannak többen, és ráadásul ők dobják össze a pénzt a mérkőzésre. Amikor a pedagógusok hangadói döntöttek úgy, hogy ők az az elit kisebbség, akiknek a társadalmi szolidaritás alanyi jogon jár, és a köz örüljön, amiért a tucatnyi pontot az orrára kötötték, akkor lemondtak egy mozgalom legfontosabb kellékéről. A tömegtámogatásról. Annyira, hogy az időközben megszervezett második gigatüntetés, és a roppantkomoly ötperces munkabeszüntetési ötlet gyakorlata alapján még a pedagógusok tömegeit sem sikerült megszólítani. Mert március közepére világosan látszott: panelek vannak csupán. Melyek közül két szólam vitte a prímet. Az egyik nagyjából a „Ne beszélj bele a nagyok dolgába”, míg a másik a pánik mindenféle tanár-alkalmassági felvetéstől. Nos, a meg nem szólított tömegek tudomásul vették, hogy a tanárok vezetői valami belterjes vetélkedőként kezelik a mozgalmat, és tömegként ki is maradtak az egészből.

A kormányzat tehát nagyon jól látszik felmérni a helyzetet, hogy még a formára sem kell sokat adnia. Noha februárban még csak azt lehetett vélelmezni: a Klik egy egészen más néven, esetleg egy minisztériumi főosztályként fog tovább élni. A mozgalmi totojázók, a tanárokat társdalomtól inkább elszigetelő, kétséges hitelességű vezetőknek köszönhetően már a név sem biztos, hogy változik. Csak rövidül Klebelsberg Központra. Remélhetőleg a szakszervezeti vezetők majd megmagyarázzák a tanároknak, hogy ez mekkora nagy eredmény. Ahogy majd csak lesz egy-két mozgalmi vezető arra a szerepre is, hogy miért nem csizmakaparóba való átmenetel az, amikor a teljes államosítás a válasz a mozgalmi kezdeményezésre. Tekintettel arra, hogy legalább egy autoriter vezetést bálványozó arca azért van a mozgalomnak, talán ez sem okoz majd problémát. Elvégre egy rendpárti, a gyermekek szintjén is származási diszkriminációhoz közeli élményeket hirdető politikusokkal dúsított párt sleppje felé kacsingató vezető számára a teljes államosítás maga lehet a siker. Azért remélem, hogy azok, akik szerint ez így lesz rendjén, hangos éljenzésbe törnek ki, ha Palkovics segédállamtitkárát majd egyszer Pukli Istvánnak hívják esetleg.

Addig? Lehet készülni a júniusi tanévzárásra, érettségire, nyaralásra. Hátha ősszel lesz még iskola, ahova visszatérhet a tanár, illetve a diák. Illetve iskola talán még lesz. Amennyiben a falakat esetleg nem viszik el időközben. Csak az oktatáspolitikát züllesztik még egy kicsit diktatórikusabbra. A mozgalmi vezetők áldástalan tevékenysége nyomán: szinte zavartalanul.

Andrew_s