Vezérmese a disznószerelésről

A sertések, alias disznók, élete érdekes területe lehet a biológiának. A haláluk azonban a jelek szerint már szín tiszta politikum Magyarországon. Függetlenül attól, hogy természetesen ismertek azok a mondások is, amelyeket emberekre alkalmazva kifejezett sértést szimbolizálnak. De egy politikus nem alacsonyodik le odáig, hogy „lebüdösdisznózza” az ellenfeleit. Amiből azért persze nem következik, hogy nem üzenhet a sorok közt a híveknek.

A disznóvágások körüli politikum kapcsán még emlékezhetünk arra, amikor egy fideszes képviselő gondolta jó viccnek az aktuális sorosozáshoz való csatlakozást megüzenni egy halott disznó felett. Jogilag szinte biztosan támadhatatlanul, de egy hithű orbanista számára szinte biztosan megfejthető formában. Legutóbb pedig maga a miniszterelnök gondolta a disznók csodálatos halálát felhozni az ő sajátos példabeszédeinek egyikében. El tudom képzelni, hogy a beszédírói mennyit agyalhattak a végül Orbán Viktor által előadott baromságon. Aminél csak az a rosszabb, ha a saját kútfőből pattant elő a Karácsony Gergelyt lejáratni akaró sületlenség.

Egy olyan szövegkörnyezetben, amelyben többek között kijelölte az őslakosokat is Gyöngyöspatán. Amolyan rámutatásos módon. Elfeledkezve kicsit arról, hogy a biológiai üknagyapja biológiai dédapjáról valószínűleg halvány lila gőze sincs. Ahogy most éppen kedvenc decibelhungaristáit sem hiszem, hogy fel tudnák sorolni az elmúlt évezred összes felmenőit a családban. Legfeljebb azt lehet megállapítani, hogy Orbán Viktor, és pártja, igen nagy utat tett meg a választásokon az egykori SZDSZ-el több körzetben is szövetségben induló liberálistól a szélsőjobbal kiegyező, a széljobb kegyeit kereső rasszista uszításig. Talán azért, mert valószínűleg arra a következtetésre jutott, hogy a lappangó rasszizmust szítva biztosabb lehet a hatalmában, mint a demokrácia játékszabályait nem csak formalitásokban, hanem lényegében is betartó módszerekkel.

De a legutóbbi disznóvágásos szövegére visszakanyarodva, az ugyebár elsősorban Karácsony Gergelyt szándékozott tetemre hívni. Disznótetemre. Olyanokat emlegetve, hogy a főpolgármester az az embertípus, aki nem „keccsöl” a disznóvágással, hanem csak a vacsorára érkezik. Mely szöveggel kapcsolatban most tekintsünk el attól, hogy Orbán Viktor hány hektárt tudna lekaszálni egy nap alatt, ha véletlenül ténylegesen a „kecsölésből” kellene megélnie. Melyet kiválthatna esetleg kapálással egy krumpliföldön, vályogvetéssel a tanyavilágban, vagy esetleg cementhordással a kedvenc stadionjainak építkezésénél. Mert azért a disznóvágás nem a leszúrás napának reggelén bevágott pálinkával indul. Még akkor sem, ha Orbán Viktor esetleg azt hiszi, hogy a hízott disznó az ólban „teremtődik”, és azért, hogy ő aztán reprezentatív fotókon tölthessen kolbászt, nem kell megdolgoznia senkinek.

Ugyanakkor mégis van a szövegének egy sajátos, mondhatni sorok közti olvasata. Ami nem is biztosan dehonesztáló Karácsony Gergelyre. Egy pillanatig sem vonva kétségbe, hogy a hithű hívei egészen biztosan oly módon értik el a mondandóját, hogy a főpolgármester egy értelmiségi figura, miközben a miniszterelnök a kompetens cselekvő. Holott pontosan tudható, hogy Orbán Viktor nem egyszer még a saját kezdeményezéseinek a szavazásakor is gyáva volt a jelenlétével tüntetni, és most, hogy az általa teoretikusan annyira vágyott felhatalmazási törvény kapcsán egyértelműen az övé minden felelősség, nem győz bűnbakokról gondoskodni és szétmaszatolni ezt a felelősséget. Azonban ez a híveket, illetve az interpretátor trollokat ez aligha zavarja meg a ködös látásban.

Tehát a miniszterelnök szerint Karácsony Gergely egy értelmiségi. Szemben azzal, hogy a hívei ezek szerint nem azok. Alkalmasint persze Orbán és a Fidesz vezető köreinek nem egy tagja szerzett diplomát annak idején. Amely azt is jelzi, hogy egyfajta beismerésnek is tekinthető az említett szöveg. Beismerése annak, hogy a miniszterelnök sok mindennek tekinthető, de értelmiséginek? Nem. Elvégre az egy lenézett embertípus ezek szerint. Azonban egy város vezetéséhez valószínűleg inkább az értelmiségi, akár a filozófiai, szociológiai, illetve humanisztikus megközelítés visz közelebb, mint a kamerák előtti téblábolás a gát tetején. Személy szerint egyáltalán nem bánnám, ha a gazdaságpolitikát is inkább közgazdász értelmiségiek irányítanák, és nem a párthűség lenne az, ami mindent visz. Azért még lehetünk persze hálásak Orbánnak a bátor beismerésért. Miszerint az említett szociológiai, illetve humanisztikus, tehát értelmiségi megközelítés igen távol áll tőle. Ami egy füst alatt egy keretbe foglalja a főpolgármester felé megnyilvánuló kritikáját, és a cigányságot semmibe vevő megnyilatkozásait.

Így annak ellenére, hogy Karácsonynál talán volna alkalmasabb főpolgármestere a fővárosnak, azért nem biztos, hogy nem inkább dicséret az, amit Orbán előadott. Ami ugyanúgy visszafele sülhet le, mint a híveitől elhangzó „ballibsizés”. Amiről tudjuk, hogy az azt pejoratívnak gondolók az alapvetően a szegényeket, betegeket, elesetteket felkaroló baloldaliságot, a mindenkinek liberálisan megváltást hirdető zsidó Jézust becsmérlik. Azok, akik állítólag nagyon keresztények.

Andrew_s

Kövér és a szellemi öncsonkítás

Forrás: MTI

A járvány keltette politikai lehetőségek kimerülésének egyik biztos barométere az, hogy a kormánypárt szolgálatba, illetve mikrofon-közelbe helyezte a szellemi helikoptereket. Ha másért nem, akkor azért, hogy rágódni valót szolgáltasson a gyűlöletipar termékeire vágyó híveknek. Ahogy például a házelnök is megmondta a magáét. A hithű orbanisták meg csettintgethetnek a gyönyörtől.

Noha Kövér László, talán azért, hogy rálicitáljon a korábbi be-, illetve kiszólásaira, egy kicsit tovább is ment. Annyira, hogy lendületből önmagát is sikerrel tökön markolhatta. Igaz, csak képletesen. Így továbbra is nyitva hagyta a találgatni valót, hogy a vezére miért is tartja oly gyakran a zsebében a kezét. Mármint a valóságban. Mert képletesen elég sokaknak a zsebében tartja, míg mások talán őt tartják zsebükben. Ami Kövérre valószínűleg nem áll, mert a házelnök egykori megszólalásait felidézve valószínűleg bárki más is arra a következtetésre juthat, hogy már korábban is úgy viselkedett, mint egy elszabadult hajóágyú. Akkor is, ha ezzel önmagának, a saját korábbi életének, vagy esetleg az egész eddigi életének a nyilvános szembeköpését valósítja meg. Miközben még a szövegének a részigazságai is öngóllá válhatnak.

Mert itt van például a rendszerváltásnak nevezett izé. Biztos sokan voltak, akik tényleg azt hitték, hogy jön a tiszta lap korszaka. Ami helyett kaptak némi hatalmi mutyit, lezsírozott hatalomváltást, társadalmi katarzis nélküli lerongyolódást. Amely utóbbira a hatalom egykori haszonélvezője, és a pofátlan cinizmus miniszterelnöke azt volt képes mondani, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Holott a hozzá hasonló harmadosztályú politikusok legfeljebb a tisztaságügyi szakmenedzser (számlaképes takarító) szintjét nyerték volna meg. Miközben az elitváltáskor ott pöffeszkedett a mai kormánypárt képviselete is. Igaz, akkor még liberálisnak hazudva önmagukat. Így aztán Kövérnek akár első kézből származó információkon is alapulhat az a mostani kijelentése, hogy ő „inkább tartja nagy átverésnek a 30 évvel ezelőtt történteket, mint forradalomnak”. Amiben lényegileg talán igazat is adhatunk neki. Viszont arra is emlékezhetnek a nem tegnap születettek, hogy Kövér a kezdetektől ott volt a Fidesz vezető soraiban, és az országgyűlésben is.

Így legalább olyan hatékonyan markolt bele a trágyába, mint amikor Az  MSZMP KB Társadalompolitikai Intézet egykori munkatársaként és az egykori állampárt tagjait nem kis részben magába gyűjtő Fidesz egyik vezető figurájaként állt le komcsizni. Talán mert bízott az emberi feledékenységben. Esetleg abban, hogy egykori titokminiszterként mindent látott, ami érdekelte. Csak azok, a ma már egyre kevesebbeket érdeklő, ügynökakták ne lettek volna. De talán szintén a feledékenységben bízik, amikor az első mandátumát az akkori igazán liberális, és inkább baloldali SZDSZ támogatásával megszerző házelnök rendszeresen kitér az aktuális hitéből, ha a baloldali liberalizmust kell szidnia. A környezetében levő tükrökön meg talán ablaktörlő biztosítja köpetmentesítést.

De a legutóbbi mikrofon-megragadása alkalmával tett még egy lépést a szellemi szakadék felé. Nem azzal, hogy a Fidesz egykori múltját is jelentő balliberális ellenzékiséget elmondta mindennek, ami éppen szembe jött a fogalomtárban. Ez amolyan rutingyakorlat az ellenzéktől, a mindenkori ellenzéktől pánikoló vezér körül lebzselőknek. Kövér most sikerrel túlterjeszkedett ezen. Kifejtve, hogy „ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek [egy világ-összeesküvésnek] a világelitnek a komprádor alakulata”.Ezzel lendületből kitagad mindenkit a nemzetből, aki nem szopja fel Orbánt. Az ilyen eszmékért nem kell hosszan keresgélni a neofita decibelkereszténységbe boldogult ifjú-liberálisok környékén. De ugyanezzel a lendülettel gyakorlatilag kitagad mindenki mást is, aki a világban bárhol elismertséget szerzett értelmiségként. Márpedig ilyen nem kevés van. Köztük azok is, akiket származásuk miatt annak idején elüldöztek az országból. Így a házelnök valószínűleg intézett egy kis sorok közti zsidózást is a hívek felé.

Világosan kifejtve, hogy szerinte minimum kétféle értelmiség van. Egy, aki a világ jövőjéért kíván tenni, és egy másik, aki megtagad mindent, ami a vezér ősszájánál szélesebb látókört biztosítana. Ami vészesen emlékeztet arra az ideológiai vonulatra is, ami megkülönböztette a kapitalista, és a bolsevik tudományt, illetve definiálta a szocialista értelmiséget és embertípust. De legalább kétség sem férhet ahhoz, hogy Kövér annak idején figyelt az MSZMP ideológusaira. Elvégre retorikájával másolja azokat az eszméket. Azonban annyi igazság mégis lehet benne, hogy minden egykori liberális kapcsolat dacára a házelnök aligha tekinthető a világ-értelmiség részének. De még az értelmiségi léttel sem igazán gyanúsítható meg. Talán ki is kérné magának.

Andrew_s

Miseügyi magyarázkodás tollashátúaknak

A tengernélküli tengernagyra emlékező mise kapcsán az éppen aktuális hír az, hogy a nagy média-érdeklődésre hivatkozva elmarad. Ez legalább abból a szempontból jó hír, hogy valami hatása volt az említett érdeklődésnek. Talán még a lelkiismeret is megszólalt Osztie Zoltán, ezt bejelentő, interjújában. De. De akkor mi nem tetszik? Az, hogy nehéz eldönteni. Hülyék, vagy hülyének néznek?

Mármint a csúsztatások mellett. Már az első interjúkérdésben ott fityeg a pap szerepe. Miszerint általa vezetett Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) a szervezésében celebrálták volna a megemlékezést és misét. De nem is annyira, mert van ugyebár egy országos szervezet, és annak helyi csoportjai. A helyi csoport pedig nem volt benne, csak aláírta a meghívót és a gyakorlati szervezésben vett részt. Mi van? Szóval, aláírta, de köze sem? Meg minden évben? Aztán a nagy időpont-keresésben pont ezt? Akkor ki is a hunyó? Természetesen nem az, aki szervezte, meg aláírta, hanem az, aki észrevette. Mert ők azok, akik „gyűlölködnek, árkot ásnak, akik szembehelyezkedni akarnak, ők azok, akik ebből világra szóló médiakampányt, hisztériát csinálnak”. Ebből a szóvirágok zöme ismerős lehet. Új elem az, ami már Orbán ellenségképzésére rímel.

Az a „szembehelyezkedés”, az. Magyarul: aki nem ért egyet azzal, hogy a gyilkosokat az áldozatok emléknapján üdvözítsék, az gyűlölködik, árkot ás, és amúgy is ellenség. Mert ők a tiszta lelkű makulátlanok, és Horthy az ő prófétájuk. Ja, bocs. Orbán. De azt is megtudjuk, hogy miért? Mint a keresztény értelmiségiek vezetője mondta, azért mert eszükbe „nem jutott, amikor elkezdtük a szervezést, hogy ez a dátum épp a Holokauszt Emléknapjára esik”. Értelmiségiek. Gratulálok! Osztie Zoltán pedig az ő vezetőjük. Azt hiszem a Keresztény Értelmiségieknek ennél nagyobb szegénységi bizonyítványt nehéz lenne kiállítani. Még szerencse, hogy az országban vannak ténylegesen értelmiségiek, és ténylegesen keresztények. Mert különben még mindig a szakóca élének kialakításán vitatkoznánk. Természetesen több pártra szakadva aszerint, hogy hányat kell pattntani a kőbaltával.

Innentől aztán pláne az a hibás, aki szerint direkt provokálták a közvéleményt, amit ilyen módon is el akartak terelni a kormány hazugságainak lelepleződéséről. Ők, a tiszta lelkű, és igen képzett értelmiségiek, akiknek mindez eszükbe sem jutott. Szimplán tudatlanok és ostobák. Mindenki másnak meg tollas a háta. Ja, meg túl érzékeny.

Nem lett volna jobb szimplán bejelenteni, hogy „elnézést, elmarad”? Dehogynem. De a hülyeségnél csak az a rosszabb, ha küldetéstudattal párosul. Márpedig a szervezőknek el kellett mondania, hogy mindenki ellenség, akinek nem tetszik a rendszer. Mert a híveknek gyúanyag kell. Nem Jézus híveinek. A hithű orbanistáknak.

Andrew_s

ATV: Műsorajánló tiszteletkörök

Az ATV honlapjára kikerült egy előzetes egy holnap adásba kerülő „Egyenes beszéd”-felvételről. A címe alapján, amelyben azt emelik ki, hogy Havas szerint a DK és az MSZP vezetője is csak makog, biztos sok nézőt fog vonzani az említett pártokból. Vagy sem. Pedig a műsorból kiemelt szöveg szerint akár érdemes is lehet megnézni. Legfeljebb egy verítékszagú élménnyel lesz gazdagabb a kedves néző.

S ezt az állítást valószínűleg akkor is fenn lehet tartani, ha különben egyáltalán nem kell gyenge képességűnek feltételezni sem Farkasházyt, sem Havast. De nagyon nehéz lehet úgy megmondani a követendő irányt, hogy még egy kedvcsinálóba is csak féligazságokat sikerül besuvasztani. Például, egy Farkasházy-idézet szerint: „2014-ben nem volt összefogás, az utolsó pillanatban megállapodtak, addig inkább keresztbe tettek egymásnak”. Amivel nagyon nehezen tudnék vitatkozni, hiszen magam is ilyeneket irkáltam annak idején. Csak a teljes képhez a szárszói dzsembori is hozzátartozik, meg az önmagát elitnek beállító „ellenzéki értelmiség”. Mely utóbbi majdnem olyan fából vaskarika, mint a „baloldali liberális”. Ahogy a vegytiszta liberalizmus sokkal inkább jobboldali, és legfeljebb a Fideszhez képest baloldali ideológia, ugyanúgy az értelmiségi lét egyik alappillére kell(ene) legyen egy önreflexió, illetve a kérdések feltevése. Ha tetszik, a kétség maga. Az igazi kétségek, illetve kérdések sokszor mindenkivel szembeni egyfajta ellenzékiséget jelentenek. A kormány, önmaga felé kérdések nélkül létező ellenzéke alig jobb, mint a túloldal. Csak a hitvilága más.

S a hosszabb kitérő után menjünk vissza Szárszóra. 2013-ban. Ott azt láttuk, hogy felvonult az ellenzéki értelmiség színe és java. Megveregették egymás vállát, és megszámolták a köldökeiket. Majd a színpadra felengedték a Bajnai-Mesterházy párost. Akikben nyilvánvalóan nem volt igény másokat odahívni. A szervezőben pedig láthatóan nem volt szándék másokat odaengedni. Miközben a mindennapi kommunikációból világos volt, hogy az ellenzék sok szempontból felült a saját retorikájának. Pont az önreflexió és a kérdések hiánya miatt. Ami jócskán túlmutatott persze Szárszón. Ahova a házigazda nyilvánvalóan azt hív meg, akit akar, és úgy szervezi meg a haknit, ahogy akarja. De akkor, amikor akár mérföldkőnek is tekinthető a rendezvénye abban, hogy nyár végére kialakuljon egy vezérelvű, mindenki mást, még a potenciális szövetségeseket is elutasító ellenzéki mag, akkor kicsit álfanyalgásnak tűnik Farkasházytól az idézett állítás. Az igazságtartalmától függetlenül.

Ahogy Havassal sem lehetne érdemben vitatkozni abban, hogy „az egykori fideszesek nélkül nem lehet leváltani a jelenlegi kormányt”. Már akkor, ha az „egykori fideszesek” alatt az egykor Fideszre szavazókat kell érteni. Nem pedig azokat az uralkodó széljárásban tengő-lengő politikai szereplőket, akik ide-oda rohangálnak a pártok között. Azt a látszatot keltve, hogy a legfontosabb elv, amit követnek az nem más, mint a képviselői, illetve szakértői javadalmak beseprése. Az egykori Fidesz-szavazók megszólítását viszont nem lehet a jelen ellenzék erényei közé sorolni. Kivéve talán a Jobbikot. Amennyiben azt ellenzéknek, és nem Orbán, a szélsőjobb felé kinyújtott, nyúlványának tekintjük. Esetleg a kormány populista retorikájának gyakorlóterepeként. Az egyéb szervezetekre alig valószínű, hogy szavaznának. Már csak önigazolásból sem. Mert nehogy már még baloldalinak nézzék őket. Nopláne demokratának. Netán liberálisnak. Pfúj! Miközben a kormánnyal szembeni legnagyobb valós blokk mégis csak az a két párt, amelyek vezetője Havas szerint csak makog.

Természetesen vele ellentétben, azért megfordult az 1980-as évek Magyar Rádiójában hírszerkesztőként, és majdnem egy hétig Horn Miniszterelenöki Hivatalának államtitkára is volt. Ahonnan nem az elvei miatt távozott néhány nap után. De ez a meghaladott múlt. S most leginkább egy „valódi kereszténydemokrata néppárt” tagja szeretne lenni. Ami, lássuk be, komoly kihívás lehet. A kereszténydemokratákat ugyanis általában konzervatív és jobboldali pártokként tartják nyilván. Márpedig a kereszténység inkább baloldali eszmerendszer. Már akkor, ha az Új Szövetség iratait és nem a Vatikán-központú egyház működését nézzük. Jézus közössége pedig nem csak demokratikus, hanem kifejezetten kommunisztikus közösség volt. Egy valódi kereszténydemokrata néppárt tehát inkább lenne baloldali, mint sem. Innen indulva viszont akár érdekes is lenne meghallgatni Havas értelmezését arról, hogy a „nem vagyok baloldali” miként fér ezzel össze.

De a műsorajánló alapján valószínűbbnek tűnik, hogy a szokásos szellemi körtáncról lesz szó a műsorban. Amely alapján néhányan helikopterrel járnak, míg a jelen ellenzék pedig a helikopter maga. A stúdióban pedig mindig, mindenki okos. Ahogy egy blogon is :-)

Andrew_s

Ellenzék a langyosban

2014. május 10. A szombati munkanap alkalmából elég korán keltem ahhoz, hogy rádiószó mellett kaparjam össze az elinduláshoz szükséges energiát. Van, aki ilyenkor zenét hallgat, és van, aki a híreken dühíti munkába magát. Valahol a kettő között vannak azok az adások, amik beszélgetős műsorok és azok ismétlései. Egy ilyen műsorban kaptam fel a fejem arra, hogy a választásokat feszegetik ellenzékileg. S tekintélyileg.

Előszedve azt az kérdést, hogy az ellenzék vajon mennyire csapta be önmagát, és mennyire az értelmiségi köldöknézés volt a gondja a vereségnek. S erről eszembe jutottak azok a gondolatok, melyek közül jó párat le is jegyeztem annak idején. Köztük azok is amelyek, melyekben elég korán, például az elhíresülten Bajnait az összefogásba kergető értelmiségi levél ostobaságát emlegettem. Ja, igen, a rádióban is valami olyasmit feszegettek, hogy mennyire volt szerepe az ellenzék tekintélyes hangjainak abban, hogy belekergették a társulatot egy vesztes összefogásba, egyezkedésbe. Erre persze az első reakció nyilván az lehetett volna a kérdező riporter felé, hogy: isten hozta a való világba. Legalább utólag. Ahogy az ellenzéket is. Ami ezek szerint egy eleve vesztes összefogásba ugrott bele egy eleve vesztést garantáló választási rendszer árnyékában. Valamint tette ezt a tekintélyes megmondó-emberek nyomásának engedve. A második reakció egy hajtépéssel összekötött „Atyaég!” felkiáltás lehetne.

Ha ugyanis rádióműsorokban, ráadásul rgy ellenzékinek öndefiniált rádió műsorában még mindig errefele kapirgálják az elrothadt avart, akkor legfeljebb a közben talált varázsgombákban bízhat bárki is. A választási rendszer adottság volt, ahogy annak, bármikor végrehajtható, finomhangolási lehetősége is. Erre a helyzetre fel lehetett volna készülni, és kezelni. Nyilván nem az utolsó pillanatig hangoztatott „menjetek inkább szánkózni” típusú bojkott-ötletekkel, de azért mégis. Utólag ebben mentséget keresni ostobaság. Az összefogás abban a formában valóban hamvába holt ökörség volt, ahogy, illetve amikor megvalósult. De ebben az utolsó pillanatban bekövetkezett összeboronálódásban benne van az eltelt másfél év. Az elszalasztott lehetőségek, az egymás vállának zártkörű lapogatása, a „nőjetek fel a nagyokhoz” szemléletében nem kidolgozott kommunikációs stratégia, és minden más is. Beleértve az utolsó nagy lehetőség elmulasztását is. Amikor Szárszón mindenki, aki számít, közép-jobbtól a majdnem-balszélig mindenki felszólíthatólett volna arra a színpadra. Képletesen, illetve szó szerint egyaránt. Tudom, már ezt is leírtam százszor. Mégis az az érzésem, hogy az ellenzék és médiája még mindig nem érti a lényeget. Nem egymásnak kell elmesélni, hogy mindenki más hülye.

Rendben: ez is egy megmondó-emberi megközelítés. A mentség legfeljebb csak annyi, hogy ilyeneket akkor is leírtam, amikor a választási vereség nem volt tény. Mára ellenben az. Még mindig ott tartani, hogy ez borzasztóság, és mennyi ebben az értelmiségi tekintélyek szerepe, minősített ökörség. Nem a tény miatt, mert az önmagát nagy súlyba harcolt tekintélyes elefántcsont-toronylakóknak valóban nagy volt a szerepe. De amiatt feltétlenül, hogy most az elszabott összefogásért ezek szerint a tekintélyes levélaláírók a hibásak. Rossz hírem van: nem ők a hibásak. Nekik lehetnek jó és rossz gondolataik. A véleményükkel lehet egyet érteni, vagy sem. Írhatnak levelet, és abban bármilyen marhaságot, vagy a való világtól elrugaszkodott ötlethalmazt. Ám a véleményt meg lehet hallgatni, el lehet olvasni úgy is, hogy utána valaki azt tesz, amit jónak lát. Ha most a legtöbbször Heller Ágnes nevéhez kötött levélben, Konrád György vagy Tamás Gáspár Miklós artikulált véleményeiben véli bárki megtalálni az okot, akkor egyet mindenképpen elismer ezzel. Illetve kettőt.

Az egyik az, hogy alapvetően tekintélyelvű szellemiséggel rendelkezik. Ez nem baj. Nem jó, vagy rossz. Állapot. Azonban ebben az esetben nem érdemes hosszas önbecsapással pazarolni a korlátos időt. Tekintély és vezérelvű megközelítéssel Orbán Viktor ellenzéke nem igazán szólítható meg. Akinek ugyanis ez a berendezkedés a szíve vágya, azt teljes kiszolgálásban részesítik a kormánypártok és csatlósaik. A vallásközpontúságtól a rendpártiságon át egészen az áldemokratikus, de a szélsőjobbos parlamenti alelnök ellen azért mégsem szavazó zöldségekig. Ezen a pályán lehet ugyan focizni, de a már Kádár korszaka óta itt gyakorlatozó, az ellen érdemben soha fel nem lépett csapattal szemben csekélyek az esélyek. Egy vezérelvű ellenzéknek nincs keresni valója a pályán. Úgy meg pláne nem, hogy közben az ellenkezőjéről beszél. De, mint említettem ez csak az egyik gond a fentiekkel. A másik talán még ennél is nagyobb.

Ha ugyanis a jelzett értelmiség gondolatisága a nagy bűnös, akkor az annak elismerését is jelenti, hogy az ellenzék gyakorlatilag saját vélemény nélkül indult csatába. Nem egymásról, hanem az országról, a világról, a kormányról. Mármint túl azon a körön, hogy „Orbán le kell váltani”. Egyébként ez az önállótlanság valóban meg lehetett. Elég arra a tipródásra visszaemlékezni, ami a miniszterelnök-jelölt körül zajlott. Program nélküli szereposztásra, műsorterv nélküli előadásra emlékeztetve. Nem is lett belőle gyakorlatilag semmi. Több millió megkeseredett választót leszámítva. Akiknek az elfordulásából a fasizálódás profitálhat legfeljebb. Nem azért, mert hirtelen mindenki fasiszta lesz, hanem mert a napi gondjaikkal legalább látszólag foglalkoznak a szélsőségesek. S ebben Hiller Istvánnak speciel igazat kell adni. Ő egy TV-adásban emlegetett hasonlókat. Azt, hogy le kell menni az utcára és a népek napi problémáival megpróbálni foglalkozni.

Szép gondolat. Jobb később, mint még később. Az igazi talán, mint azt annak idején írkáltam is, talán a választások előtt, és nem utána lett volna. De legalább azt jelzi, hogy a választások előtt is az utcán agitáló, de pozícióféltésből az ellenzéki pártvezérek által is rühes macskaként kezelt Gyurcsány Ferencen kívül másnak is leesett nagy nehezen a tantusz. Kicsit elkésve, mert Hillernek ezt nem utólag kellett volna mondani, hanem a választások előtt két évvel. Aztán sürgősen lecserélni a pártvezérét egy olyanra, aki ezt képviselni is képes. Az utóbbira amúgy ma sem látszik hajlandónak a pártja. Ezzel tulajdonképpen zöld utat adva a szélsőjobbnak. Nem a Parlamentben, mert ott ezt a Fidesz-KDNP nevű feudális hűbérszövetség már úgyis megvalósította, hanem az utcán. Ahol a tekintély még a sörhashoz is közelebb áll, mint a filozofikus értekezésekhez. Ahol a tekintélyt meg lehet szerezni egy zsebtolvaj fülön csípésével, de nem lehet kivívni a cserebogarak rajzásdinamikájáról folytatott hosszas polemizálással.

Talán neki lehetne tehát állni és csinálni is valamit. Igaz, ahhoz alighanem programok kellenének. S ahhoz emberek. De ezt is leírtam már. Igen. Láthatóan nincs új a nap alatt. Mégis. Valahogy az az érzésem, hogy az ellenzéknek fel kéne találnia a langyos vizet. Esetleg a spanyol-viaszt is. Bár inkább az utóbbit. A langyos vizet, amiből kifele, és egymásra mutogatva próbálnak kikiabálni a langyosítás-felelősöknek, már ismerik. Benne tapicskolva dagonyáznak jó ideje. A nekik kellemesen langyos média hathatós segítségével.

Andrew_s

Tanulói energiabúsongás.

 Pár nap alatt jelentős ívet írt le az ifjúság és oktatáspolitika a romkocsmákról a létszámgazdálkodásig. Ezzel Orbán Viktortól a statisztikákig bezárólag. Jogosan felvetve természetesen azt, hogy ezek miként kerülnek egymás mellé, hiszen Orbán Viktor a szerinte munka helyett romkocsmákban merengő értelmiségiekről fecserészett, míg a másik egy megszámolható adat az említett ív másik végén. Azonban a két jelenség mégsem teljesen független egymástól. Még akkor sem, ha Matolcsy György szerint a gazdasági pangás, melyet ő a sajátosan varázslatos görbetükrében példamutató emelkedésnek lát, növelni fogja a népek az ő szaporulatát. Mármint nem Matolcsy Györgyét, hanem a népét. Nos, a munka nélkül merengő értelmiség esetében ez szinte biztosan nincs így.

Ha ugyanis az értelmiségi léte mellé a kormányzati szereplők számára oly idegen felelősségérzet is társul, akkor nem okvetlenül fogja szaporítani a hazát. Nem azért, mert a romkocsmákban ülve erre nem lenne ideje, hanem mert arra sincs pénze, hogy a romkocsmákban üldögéljen. Már akkor, ha munkanélküli az említett értelmiségi. Mely halmaz sajnos korántsem bír az üres halmazok vonzó jellegével. Ugyanis azok, akik ebbe a halmazba vannak, alighanem szívesen kiegyeznének azzal, ha ez a halmaz üres lenne. Bár ez szinte minden munkanélkülivel így van. A munkanélkülisége kezdetén különösen, mielőtt kialakulna az a fajta apátia, ami a hiábavaló kuncsorgás egyik mellékhatása. Ahhoz ugyanis nem kell értelmiségnek lenni, hogy valaki a feleslegesség érzésével kevésbé tudván könnyedén együtt élni, lelkileg kiégjen. Akkor már tényleg hajlamosabb a merengésre, de már messze nincs annyi anyagi lehetősége, hogy divatos kocsmákba térjen be. A miniszterelnök megnyilatkozása, tehát inkább az ő ismereteit minősíti. Kicsit hajazva arra az állapotra, mint amikor a munkát és kenyeret követelőknek azt ajánlották, hogy egyenek kalácsot. Kétségtelenül sajátos képét adva annak, hogy milyen viszonyban van a napi problémák ismeretének, és nagyjából mire számíthat a mai munkanélküli a közeljövőben.

Az utóbbi tekintetében elsősorban jelszavakra, és költségvetési, vagy statisztikai számháborúkra. Akár úgy, hogy a kettő együtt szerepel a mindennapokban, mivel a gazdaságért felelős tündérügyi főmegbízott szinte kifogyhatatlan a gazdasági előrejelzésekben. Legyen az akár a tranzakciós adóból származó bevétel, vagy akár a GDP növekedése. Mely utóbbi fedezetével az előbbi okán ugyan lehetnek apróbb problémák, de az előrejelzés mindent kibír. Mármint papíron. Ám érni annyit ér, amennyire hitelképes az, aki mondja. Márpedig az, aki a dübörgő gyorsnaszádból, csak a pulzusa dübörgését hallja,amikor felmegy a vérnyomása a sokadik állásinterjú izgalmától, az hajlamosabb nem igazán hinni a milliónyi új munkahelyben, és pusztán statisztikai szlalomnak értékelni a közmunkások ide, vagy oda való betudását a számok nagy könyvében.

Az azonban nagyon dicséretes, hogy legalább a pulzusra vigyáznak azok, akik erre hivatottak. Legalább fiatalabb korban. Amire szükség is lehet, még az említett körülmények között is, hiszen akár fiatalok sokasága kerülhet a 18. életévét megelőzően az utcára. Így akkor, amikor az energiaitalok árusításának korhatárossá tételét vetik fel, tulajdonképpen a fiatal álláskeresők pulzusára is tekintettel vannak a döntéshozók. A realitásokra már nem biztos, de maximalistának lenni igazán kár is lenne. S nem azért, mert az energiaital-lobby megbízását bírnám magaménak, hanem azért, mert az ifjúság leleményes. Amellett, hogy néhány kávé gyors egymásutánban való elfogyasztása sem feltétlenül előnyös akkor, ha meleg van, és akkor, ha méreg drága üdítőt akarnak a szórakozóhelyeken egyedüli folyadék utánpótlásként biztosítani. Már akkor, ha a jogalkotót az a szándék vezette, hogy az ebből származó károkat mérsékelje. Ami egyébként tulajdonképpen igen dicséretes törekvés. Mert az energiaitalok szinte mértéktelen fogyasztása valóban ártalmas lehet. Ezt a döntést tehát a mérleg pozitív kilengését biztosító serpenyőjébe is tehetjük, miközben hagyjuk ismerkedni a fiatalokat nyugodtan a diszkókba. Elvégre valakinek mégis csak biztosítani kell majd a nép sokasodását, miközben láttuk, hogy az, aki merengésre adja a fejét, az esetleg ebben nem lesz partnere az államigazgatási víziófelelősöknek. Így azért persze már lehet, hogy meg kellene gondolni ezt az energiaital-dolgot. Hátha a fokozott pergés és a kevesebb gondolkodás hasznosabb leend.

Különösen, mivel a legújabb statisztikák szerint fogy a tanulói létszám. Az Eduline által hivatkozott statisztikák szerint mindenképpen. Márpedig a diákság létszámcsökkenése mögött jelenleg azért mégis csak leginkább a demográfia érhető tetten. Azok a tendenciák, melyek nyomán esetleg a középiskolások egy része is inkább külföldön kereshetnek iskolát, talán még nem jelentkeznek erőteljesen. Az sem, hogy a diplomás munkanélküli, ha már az Orbán Viktor által elképzelt romkocsmában kimerengte, kibúsongta magát, külföldre távozik. Mely jelenség szintén a demográfiai adatokban fog tükröződni. Ugyanis korántsem bizonyos, hogy a külföldön családot alapító egykori honi diák gyermeke itt, és nem más országban fog megszületni. Az említett hír azonban azt is említi, hogy a tanári létszám is csökkenőben van. Márpedig azért ebben az oktatáspolitikának már lehet némi szerepe. Amikor ugyanis sorra jelennek meg a hírek a tanárelbocsátásokról, akkor azért a kis ördögök egyike csak megkérdezné, hogy legalább egy részüket nem ártana-e a pályán tartani? Egyben megvalósítva a régóta hatékonynak ismert, személyre szabott, és kisebb csoportos oktatást is. S üsse kavics, valahogy majd elviseljük, ha az egyik legpatinásabb gimnáziumból nem hasítanak ki szállodaépületnek egy karéjjal.

Bár lehet, hogy a kormányzat tudja jobban, és nem is lesz már szükség patinás gimnáziumokra, elvégre hol van az előírva, hogy diploma, vagy akár érettségi kell a merengő munkanélküliséghez. Ha pedig esetleg mégis fejleszteni kell majd? Semmi gond. Tündérországban csak egy csettintés. Azért persze az, aki ezt komolyan így gondolja, keresse fel gyógyszerészét és pszichoanalitikusát. Esetleg gazdasági miniszterét. S menjenek el merengeni egy romkocsmába. Az említett miniszter 47 ezer forintos hipotetikus fizetéséből.

Simay Endre István