A listák esete Occam-mal.

Forrás: Wikipedia

Az ELTE BTK HÖK körül kirobbant listázási botrány eseményeinek hullámzása azt látszik mutatni lassan lecsengőben vannak az első felháborodások. Beleértve azt is, hogy az egyetem rektora, Mezey Barna, felfüggesztette az inkriminált hallgatói szervezet működését. Megszólalt „Pista” is, akinek a mém-ek szerint minden jó, de Szávay István jobbikos képviselő szerint köze sem az egészhez. Legalább is a 2009-es gólyatáborhoz.

Miközben a botrányt kirobbantó ATV egész képsorozattal adózik az eseményeknek abban a tudósításban, ami a HÖK és a Jobbik elég szoros kapcsolatát hivatott demonstrálni. A kapcsolatok szorosságán kívül az minden esetre látszik, hogy a képviselő úr vezető nevelőként nem idegenkedett a leányok lábának simizésétől. Alighanem a tanári etika demonstrációja gyanánt. Azonban most hagyjuk kicsit figyelmen kívül azt, hogy a szintén listázós korszakok némelyikében úgy vágták volna ki nevelőként, mint a dolgát végezni szándékozó nyávogó háziállatot. S szintén hagyjuk figyelmen kívül kicsit a listák tartalmi elemeinek nagy részét is. Már csak azért is, mert sok szempontból a koratinédzser korban megrekedt, tornatermi öltözőben arcoskodók jegyzőkönyvének tűnik. A további szempontok pedig olyan rasszista viszonyrendszert sugallhat, ami a maga nemében legalább olyan gusztustalan, mint a lányokat vágóhidi, vagy szexpiaci árubemutató gyanánt mustráló bejegyzések. Bár hasonló megnyilvánulások kapcsán a nagyok közt is zajlik licit a Jobbik háza táján. Így lehet, hogy ez a szellemiség követelmény volt a HÖK-tagsághoz, vagy a jobbikos együttműködésnek volt a záloga.

Szávay István a tanár
Forrás: ATV

Eközben természetesen megindultak a találgatások arra nézve is, hogy milyen csatornákon keresztül szivárgott ki pont most az a bizonyos 2009-ből datálható lista. A Jobbik részéről szinte azonnal megszületet az a válasz erre a kérdésre, hogy csakis az ő lejáratásukra született az ügy. Azonban ehhez az kellene, hogy a Jobbikot ezzel jelentős veszteség érje. Ami még abban az esetben sem lenne biztos, ha a választási kampány részeként kerül elő az a bizonyos táblázat. A jelenlegi választási törvény ugyanis nem csak az ellenzék, hanem a kormányoldal számára is egységes fellépést szorgalmaz. Mert bár sokszor Orbán Viktor leváltása kapcsán emlegetnek összefogási kényszert, a hatalomban való megmaradása esetleg ugyanilyen kényszer léphet életbe. Ebben az esetben a Jobbik lejáratása sokkal hatékonyabb lehet akkor, amikor már a Fidesz-kapcsolat szorosabb a jelenleginél. Márpedig az a lista, ami eddig kibírt három évet, kibírt volna még másfelet valami tárolón. Ugyanakkor nem elhanyagolható az a médiafigyelem, amit most a Jobbik kap a listák kapcsán. Az a médiafigyelem, ami ugyan nem pozitív, de például a Gyöngyösi-ügyhöz képest kifejezetten előnyösebb. Ezzel párhuzamosan az adatvédelmi törvények megszegésének gyanúja okán elinduló rendőri vizsgálat, a HÖK felfüggesztése mártíromságot kölcsönözhet a hívek vagy szimpatizánsok szemében a párt tagjainak. Így aztán a Jobbik könnyen lehet, hogy inkább haszonélvezője, mintsem vesztese a listabotránynak.

Felmerülhet ugyanakkor a diákság megosztásának, lejáratásának szándéka, és ezzel a Fidesz közeli szellemiség hatása a kiszivárgások mögött. Az kétségtelen, hogy a külső szemlélők számára a diákság egy közös masszaként jelentkezik. Nem téve különbséget a diákszervezetek között, a HÖK körüli botrányt az egész diákságra szétkenve. Azonban az is látható, hogy a diákokat támogatók nagy része azokból kerül ki, akik meg tudják különböztetni a HÖK-öt illetve a csúcsernyőként tárgyaláshoz hívott HÖOK-ot a Hallgatói Hálózattól. Az ellenzők közül, akár konfrontatív, fellépésre bírhatók esetében, például az ultrák, vagy a békemenetes résztvevők esetében személy szerint kétlem, hogy igényelnének a szervezők iránymutatásain túlmutató bárminemű finom distinkciót. Az egyetemfoglalás esetén pedig világosan látszik, hogy a HaHa képes széles bázisú konszenzusra, ami különben meg is felel a bázisdemokrácián alapuló szerveződésnek.

Ami egyébként nagyfokú plaszticitást, és a kiragadott célszemélyekkel szembeni eljárások iránti fokozottabb rezisztenciát is biztosít a szervezetnek. Egy másik szempontból, ha a HÖK-ön keresztül akart volna a hatalom a diákságon ütni, akkor hatékonyabb lett volna a HaHa meghívása a tárgyalásokhoz, és ott a HÖOK-kal közös platformba kényszerítése. Majd a HÖK, illetve HÖOK lejáratásával egyszerre kirúgni a széket mindenki alól. Így a pillanatnyilag tudható részletek és körülmények ismeretében nem úgy tűnik, hogy a Fidesz-nek megérte volna a botrány. Bár az sem kizárt, hogy csak elbénáztak valamit, vagy olyan adu ász van még tartalékban valahol, amit még valaki a kabátujjában rejteget.

Ezzel szemben a HaHa, pontosabban a diákság komoly haszonélvezője lehet a HÖK körül kialakult botránynak. Azzal is, hogy könnyebbé teszi a rektor számára a HÖK irányából érkezett feljelentés ignorálását. De azzal is, hogy az említett feljelentés jelentőségét is erősen erodálja. Amivel kitartási lehetőséget biztosít az ezzel levegőhöz jutó, szimpatizáló tanárok számára. Ezzel párhuzamosan a Jobbik felé elkötelezett HÖK kiiktatásával, jelentéktelenítésével lényegesen könnyebbé válik annak vállalásnak a betartása, ami nem általános párt-, hanem szigorúan szakpolitikai célokat tűz a diákmozgalom elé. Ezzel pedig akkor is stratégiai előnyt szerezhet a HÖOK és tagszervezeteivel szemben, ha eltekintünk egy másik, esetleg szintén fontos szempontsorról. Arról, amibe például beletartozik a tárgyalásokkal némileg kompromittálódott HÖOK-tól való rugalmas távolságnövelés is. Kár lenne ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a listák léte tényleg jogi puskaporos hordó, és ezzel komoly zsarolási bázis lehet a hatalom kezében. Így a botrány kirobbanása tulajdonképpen megelőzi azt a korábban említett helyzetet, hogy a hatalom a diákságot mintegy összeláncolva dobja a kútba. Nem mellesleg pedig a látszólagos szalámizódás könnyen értelmezhető egy tisztulási folyamat részeként is. Elémenve a többi hasonló esetnek is. Minden esetre a HÖOK pár napos késedelemmel, de szintén megszólalt. Azt követően, hogy a HÖK elismerte az adatbázis tényét, kicsit érdekesen emlegetve a szabálysértés bizonyításának kivárását az ügyben. Ellenben, csikorogva bár, de mégis csak elítélve azt, ha bebizonyosodna az ELTE-s tagszervezeténél.

Az tehát, aki arra alapozott a hatalom részéről, hogy a diákság az egység látszatának fenntartása érdekében egységesen kiáll az alighanem törvénytelenül listázó HÖK mellett is, az alighanem eltaktikázta a dolgot. Amiért, azt hiszem, kevesen fognak krokodilkönnyekkel zokogni. Az a diákság, amelyik a saját ellenzékével képes konstruktív párbeszédre, és a szintén „bázisdemokratikus” internethez hasonlóan, rugalmasan hibatűrő módon képes a stratégiai csapdák kikerülésére, jobbat érdemel. A jelenlegi oktatáspolitikánál sokkal jobbat. Alapvetően mindannyiunk jövője érdekében.

Andrew_s

A diákok és az új államtitkár.

A diákok megmozdulásai során, az új felsőoktatási államtitkár színrelépésével, alighanem új kihívásokkal kell majd szembenézni. Ebből a szempontból alighanem téves az MSZP azon értékelése, hogy az új államtitkárral semmilyen változás nem fog bekövetkezni. Mert lehet, hogy szakmailag nem fog sok újat hozni, de a vezetés szellemisége, és tárgyalópartnerként való megjelenése biztosan más viszonyokat fog teremteni.

Az utóbbi időkben a felsőoktatástól egyébként is eltiltott Hoffmann Rózsával ellentétben, Klinghammer István ismeri a felsőoktatás, és az akadémia világát, Nem csak az épületeket, hanem, s ez lényegesebb lehet, az embereket is bennük. S ismeri azokat a kommunikációs módszereket, amivel különben csak a konferenciák plenáris üléseinek felvezetőiben érdemes élni. Mármint akkor, ha a szakmaiságot tekintjük. Amikor is az alaphang megadására általában bőven elegendőek az általánosságok, a könnyen követhető, és részletesebben nem feltétlenül kifejtett féligazságok, teóriák, felvetések. Amikor a hiányzó tényeket, a befejezetlen gondolatok másik felét az előadó tekintélye biztosítja szunyókáló hallgatóság számra. Így aztán ezek az általánosságok könnyen csapdába ejtik azokat, akik fogékonyak a szakzsargon használatára, a „mi kutyánk kölyke” alapvéleményre, és a „semmi gond, dolgozunk a megoldáson” típusú, felelősségmenetesítő kommunikációra.

Az látszik, hogy a diákokkal szemben már megpróbálkoztak hasonlóval, ami azonban érthetően félresiklott. Azonban mind Hoffmann Rózsa, mind Orbán Viktor, de akár Balog Zoltán is, kívülről érkezett. Csak a hatalom volt meg abból az eszköztárból, ami hatékonyan képes az általánosított szakmai szólamok akadémikusi rutinnal való bevetésére. Miközben, értelemszerűen, ettől még simán ki lehet használni azokat a réseket, melyet a vitapartner nyit a páncélzaton. Legyen az akár a kompromisszumokkal szembeni rezisztencia, vagy például az alternatív megoldások ki nem dolgozása diákság részéről. Klinghammer István tehát tulajdonképpen jó választás lehet abból a szempontból, hogy meg van az az akadémiai tekintélye, ami, a felsőoktatási pénzcsapnál elfoglalt hellyel párosítva, alkalmas lehet a tanárok leválasztására a diákságról. Ugyanakkor, mint említettem, kellő rutinja van a konferenciabeszélgetésekben. Nem a sokszereplős telefonbeszélgetésre, hanem az említett látszatszakmaiság felvillantására gondolva. Nem tagadva ugyanakkor, hogy nyilván meg fogja találni azokat a féligazságokat, melyekbe kapaszkodva a sűrű háló megszőhető.

Különösen most, az érettségik és felvételik közeledtével, amikor fel lehet melegíteni azt a fajta retorikát, hogy „tanulj, és ne gyülekezz”. Azt, aminek egyfajta főpróbája elhangzott azon az ominózus konferencián, melyen a Hallgatói Hálózat (HaHa) igencsak zavarba hozta a hallgatóságot. Az új államtitkár egyébként az ATV „Szabad Szemmel” című műsorában, 2013. február 17.-én elindult ebbe az irányba. Azt üzenve a felvételi keretszámok, ponthatárok miatt gondolkodóba esőknek, hogy a többi jelentkező jelenti számukra a konkurenciát. Ami nyilvánvalóan igaz, hiszen a felvételin nyilvánvalóan teljesíteni kell a követelményeket a felvételhez. A felvételik jelen rendszere pedig kétségtelen egyfajta kipontozós játékká tették az államilag finanszírozott helyekre való bejutást. Arról azonban jótékonyan alig szólt az államtitkár úr, hogy a rendelkezésre álló helyek száma bizony azért mégiscsak korlátozó tényező ebben a versenyben. Miközben tehát a fel nem készülésre azonban valóban nem mentség a keretszám korlátozása, aközben a tisztességes felkészülés sem garantál tulajdonképpen szinte semmit. S ez az utóbbi az, ami pedagógiai csapdahelyzetet teremt.

Az ugyanis, ha a követelmény teljesítése sem garantálja a sikert, mivel a lécet folyamatosan lehet változtatni, nem a nagyobb küzdelemre sarkall általában. Az önbizalom erősítésére, amely önbizalom létét Klinghammer István szinte számon kérte az alternatívát kereső diákon, végképpen nem alkalmas. Az új államtitkár tehát lehet, hogy kiváló rektor volt. Ezt minősítsék a volt kollegák. Ám a diákok ismeretében, és a pedagógiai ismereteiben lehetnek talán rések. Miközben remek érv lehet a kimaradóknak, hogy „tanultál volna a gyűlésezés helyett”. Így a diákmozgalomban való részvétel emlegetéséről tulajdonképpen mindenki lebeszélhető lehet. Különösen az új államtitkár beköszönő fenyegetése után. De azért is, mert a bukásra való kifogáskeresésnek állítható be. Akár igaz a megkülönböztetés, akár nem. Annak ellenére, hogy a sorok között kiadták, azt a rejtett tantervet, hogy a tiltakozásokon résztvevőket ki kell iktatni a felsőoktatásból.

Miközben az ilyen jellegű kommunikáció hatására nyilvánvalóan nem lesz több pénz a felsőoktatásra. Ám alkalmas arra, hogy a családok tanulásalapú megterheléséről elterelje a közfigyelmet. S természetesen olyan jelszó, ami az egyetemet legfeljebb fociszurkolóként látogatók számára is könnyen alkalmazható. Mert azért egy államtitkár mégis inkább a hatalom kormányzati politikusa. Függetlenül attól, hogy az államtitkár aligha tudná ma megmondani, hogy öt-hat év múlva a piac milyen felsőoktatási végzettséget fog honorálni. Eltekintve attól a helyzettől, ha a kormány bevezeti a szigorú tervgazdálkodást. Miközben a sokszor emlegetett diákhitel is egyfajta pórmegoldás csupán. Az ugyanis látszólag igaz, és kommunikációképes állítás, hogy a családot pillanatnyilag tehermentesíti. Azonban pontosan olyan hatással bír, mint a magas kamatra eladott államkötvény. A problémát nem megoldja, csak az idővonalon előbbre tolja. Megoldásnak akkor lehetne tekinteni, ha az államtitkár úr nem csak hivatkozna a diákhitelre, hanem személyes garanciát tudna vállalni a diákok majdani foglalkoztatását illetően. Bár, végül is, Schmitt Pál is vállalt személyes garanciát a magánnyugdíj-pénztárakra. Úgyhogy ez sem megoldás. S az állítás igazát még ez sem támasztja alá erőteljesen.

A hallgatóknak tehát az új államtitkárral olyan tárgyalópartnert sikerült kikapniuk, akinek az alapálláspontja a gumipozíció. Lehetőleg semmit sem megígérni, és lehetőleg mindent visszapattintani a diákság térfelére. Orbán Viktor számára ugyanis a valós tárgyalás alapvetően meghátrálást jelentene. Klinghammer István pedig aligha lehetne államtitkár, ha egy ilyen helyzetbe hajlandó lenne belemenni. Viszont fel tudja sorakoztatni a szakmai demagógiát, amire Hoffmann Rózsa alkalmatlan volt. S amire a diákok a saját feladataik szorításában kezdhetik a válaszkeresést.

Andrew_s

A második félév diák-félideje.

Foto: EISimay

A tanítás lendületbe jön hamarosan a második félévében a 2012/2013-as tanévnek. Sok szempontból vízválasztó is lehet ez a pár hónap a diákság szempontjából. Hagyományosan is az, hiszen az államvizsgákra, illetve az érettségikre készülés félévei is tradicionálisan a második. Ebből a szempontból is lényeges lehet, hogy a diákság és az oktatáspolitika mérkőzésének aktuális félideje miként alakul majd.

A bemelegítés, mint azt tudjuk, már december óta zajlik, és számos kisebb ment lezajlott. Azt is mondhatnánk, hogy mindkét fél megtette a tétjeit, és egyfajta részgyőzelmek is születtek. Ezek közül a legutolsó kétségtelenül az, amikor a HÖOK megkötött egy részmegállapodást az Emmi vezetőjével való tárgyalások során. Remélhetőleg nem a tárgyalások zárásaként. Ellenkező esetben ugyanis semmi értelme nem lenne annak a bejelentésnek, hogy a HÖOK kiszedette azt a passzust, mely kizárta a Hallgatói Hálózatot (HaHa) a tárgyalásokból. Ami különben önmagában is egy sajátos felfogást tükröz. Nevezetesen azt, hogy egy alapvetően többdimenziós tárgyalási szituáció leredukálható egy kétszereplős játékká. Egy olyan helyzetbe csatornázva be a tárgyalásokat, mely egyaránt ad kibúvót a miniszternek, és osztja meg a diákságot. S nem is csak a diákságot, hanem az oktatáspolitika teljes ellenzékét. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a HaHa aktivistái megjelentek azon a konferencián, melynek keretében Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán a szakmainak kinevezett köz közé gondolta keveredni. A konferencián a hegy elment Mohamedhez, ha már nem hívták a tárgyalóasztalhoz önként.

Ez azonban mit sem változtat azon a helyzeten, hogy az egyetemi hallgatóság felszalámizására komoly erőfeszítések zajlanak. Egyébként nem is teljesen meglepő módon. Még decemberben írtam, hogy „azért nem árt emlékezni arra, hogy annak idején a HÖOK és a Fidesz között nem volt túl éles ellentét”. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy most elégedetten dőlnék hátra azzal, hogy „naugye, megmondtam”. Mert nem mindig jó, amikor az előzetes várakozások beigazolódni látszanak. Az azonban biztos, hogy alapvetően két képviseleti megoldás látszik versenyezni, melyek egyike kétségtelenül a HÖOK által reprezentált lényegesen hierarchikusabb érdekképviselet. Vezetővel és képviseleti piramissal, ami azt a képzetet sugallja, hogy elegendő a fejet meggyőzni, aláírásra bírni, és akkor a döntések, megállapodások szépen végighullámzanak az egyes lépcsőkön lefele. Olajat öntve a hullámzó elégedetlenségekre. Melyet tovább csillapít a kiszolgáltatottság a tanintézmények felé az államvizsgák környékén.

Egyben természetesen van egy járulékos következménye is annak, ha a kormányzat csak egy szervezetet fogad el legitim tárgyalópartnerként. Az, hogy elég lehet ellenfélként is csupán erre az egy szervezetre, és az azzal kapcsolatba hozható emberekre koncentrálni. Például egyes HÖK-szervezeteken keresztül. Cseppet sem vitatva, hogy ott sem csak szentek ülnek. Inkább csak jelezve azt, hogy az ellenfelek számának csökkentése, és a játékban maradtak hiteltelenítése, megosztása egyáltalán nem idegen stratégia annak, aki látott már többkörös stratégiai játékot a gyakorlatban. Nem véletlen tehát, hogy a hallgatói szervezetek tagjai szemében elég gyorsan lebuktak ezek a kormányzati húzások. Mert, mint azt tudjuk, de említettem is, azért ez mégis csak egy több szereplős játszma. Egyben a képviseleti formák kezelésének eltéréseit, és az azok közti egyfajta versenyt is elhozva.

A többé-kevésbé kötötten hierarchikusnak tekinthető HÖOK mellett ugyanis kialakultak az alternatív érdekképviseleti, érdekérvényesítő megoldások. Alapvetően a jelenleg elérhető technológiai lehetőségeket „lekövetve” és kihasználva. Ahogy maga a már említett HaHa is hálózatként, alapvetően az internetes szervezés lehetőségeit kihasználva jött létre. Jelezve azt, hogy igenis lehet a bázisdemokrácia talaján állva is hatékonyan mozgósító szervezetet létrehozni, és működtetni. De ezzel a HaHa nincs egyedül, hiszen létrejött hasonló szervezet az egyetemi oktatók hálózataként és a szülők képviseletére egyaránt. Mely szervezeteket Balog Zoltán szintén leseperni látszik a tárgyalóasztalról. Alighanem azért, mert az erősen hierarchikus kormányzat számára érthetőbb egy hasonlóan felépülő, és előéletében sem túl távoli szervezet, mint egy szemléletétől eltérő képviseleti felfogás. Nem vitatva persze azt sem, hogy diffúzabb közösséget könnyebb úgy feltüntetni, mint valós képviselő nélküli, és a tárgyalásokra alkalmatlan szervezetet.

A diákok és a kormányzat kapcsolatában tehát az eljövendő időszak kétségtelenül a különböző képviseleti formák „vizsgáját” is elhozhatja. S persze arra is választ adhat, hogy a minisztérium mennyire hajlandó elfogadni tárgyalópartnerként a különböző szervezeteket. Ugyanakkor kihívás lehet az említett szervezetek számára is az, ha Balog Zoltán meghívja a képviselőiket a tárgyalóasztalhoz. Ebben az esetben ugyanis mégis csak egyfajta hierarchiát kell tudni felmutatni. Arra adva garanciát, hogy a megkötött megállapodások nem csak az éppen jelenlevőkre lesznek később érvényesíthetőek. Egyben természetesen azt a helyzetet is fenntartva, hogy a korábban mozgósított tömeg a későbbiekben is megmozdítható lesz. Ellenkező esetben a kormányzat az időhúzással egyszerűen kiüresíti a diákok, a tanárok korábbi ellenzékiségét. A végén pedig, apró intermezzóként kezelve a decemberi eseményeket, mégis le fogja nyomni az oktatási intézmények, a tanárok és a diákok torkán azt az oktatáspolitikát, amit a Hoffmann Rózsának nevezett hangszórón keresztül, Balog Zoltán keverőpultján át Orbán Viktor szakpolitikai ismeretszintje vezényel.

Miközben megindult a diákok csábítása a szélsőségek irányába is, ami az apátia felé félúton radikális kitörést ígérhet a sorok között. Így újabb korábbi idézettel zárva tehát „csak remélni lehet azt, hogy a most megmozdult, és apátiából felébredt fiatalok tömege nem valami hatalmi megvezetés eszközekén fognak csúfosan orcára esni”.

Andrew_s

A konferencia vajon mi?

„Nektek most is a főiskolán kellene lennetek”

Egy szakmai konferencia, egy szakmai eszmecsere alapvetően olyan fórum, amin azért tartanak előadásokat, hogy a vélemények ütközzenek. A fórum szó, hagyományosan jó, értelmében. S nem abban az értelemben, mint az a fajta eszmecsere, ahova bemegy mindenki a saját véleményével, és kijön a vezető eszméivel. Ez olyan attribútuma számos szakmának, melyet tetszik, nem tetszik a résztvevők és szervezők hallgatólagosan tudomásul szoktak venni. Illetve tudomásul kell, hogy vegyenek, Ellenkező esetben nem konferenciáról beszélünk, hanem programbeszéd-sorozatról, irányelvterjesztésről, meghallgatásról, és hasonlókról.

A fentiek akkor is érvényesek, ha a köznevelésről tartanak konferenciát, és akkor is, amikor azon a kormányzat tagjai szintén a részt vevők között vannak. Így érvényes arra a konferenciára is, melyet a 13. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás keretében szerveztek II. Köznevelési Konferencia címen, és amelynek programja szerint mind Balog Zoltán miniszter, mind Hoffmann Rózsa az előadók közé került. Az utóbbi azért is lehetett jelentős, mert a forrongó felsőoktatási világ okán a miniszterelnök korábban kivonta a forgalomból. Így kerülhetett sor arra is, hogy a HÖOK-kal való tárgyalás során sem volt a környéken. Ami talán nem is akkora nagy baj. Bár talán érdemes emlékezni arra, hogy a köznevelésről szóló törvény tervezetében milyen pongyolaságok szerepeltek például a görög kultúrára hivatkozva. S arra, is, hogy Hoffmann Rózsának nem mindig erőssége részt venni egy szakmai konferencián, ahogy annak idején a XI. Országos Neveléstudományi Konferencia hallgatósága is hiába várta. Igaz, ott is számíthatott volna pár kínos kérdésre. Holott a jelenleg tapasztalható helyzethez képest még igencsak rózsás lehetett a helyzet.

Így nyilvánvalóan számítania kellett volna arra, hogy egy nyilvános, szabadregisztrációs konferencián kérdéseket tehetnek fel neki is, és az Emmi vezetőinek is. De nem csak neki, hanem a konferencia szervezőinek is számítani kellett volna arra, hogy egy konferencián a kérdéseknek időt és teret illik biztosítani. Ellenkező esetben nem konferenciát, hanem minisztériumi felolvasóműsort szerveztek. Ami szolgálhatja a szervezők, és a presztízs-pofavizitre érkezők egyéni személyes karrierjét, de köze nincs sem a szakmaisághoz, sem az ilyen rendezvények szellemiségéhez. Márpedig az említett II. Köznevelési Konferencia ilyen szervezési bakival terheltté vált, hiszen a programban sincs jelezve a kérdések feltevésének lehetősége, de a Hallgató Hálózat aktivistáinak fellépése azt igazolta, hogy tényleg nem készültek fel erre lehetőségre. A HaHa által „elkövetett rendbontás” videója a HVG jóvoltából megtekinthető, s annak alapján vitatható, hogy a diákok megzavarták-e Hoffmann Rózsa előadását. A felvétel alapján ugyanis az államtitkár-asszony gond nélkül elmondta a magáét és a helyére ült, amikor a diákság képviselői szót kértek, és kérdésekkel, hozzászólásokkal szerettek volna hozzájárulni pár részlet fényre hozásához. Megragadva azt az alkalmat, ami adatott nekik, mivel a tárca minisztere nem hívta őket tárgyalni. Így fellépésük némileg érthetően korlátozódott arra az eseményre, amire lehetőségük volt eljutni, ha már a kormányzat nem tekinti őket partnernek.

Furcsa módon számos helyen rendzavarásként, aposztrofálják a HaHa fellépését, holott a videofelvétel számos más dologról is árulkodik. Arról például, hogy a HaHa képviselői először jelentkeztek, mint a suliban, de nem kaptak szót. S ekkor ez már a levezető felelőssége volt. Még akkor is, ha Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán haknijának talán az volt a feltétele, hogy védettek, mint rezervátumban a bivalyok. Aztán szerepel például egy sárga kosztümfelsős hölgy, aki biztos nagy ember, de csak olvasott egyszer valakiről aki látott konferenciát. Ugyanis lehet, hogy a HaHa aktivistái tévedtek, de az nem érv, hogy „nektek most is a főiskolán kellene lennetek”. Azonban nyilvánvalóan lényegesebb volt a hölgy számára az, hogy hűségesküt tegyen a vezetés iránt, mintsem a meghallgató, és lényeggel vitázó részvétel. Amin a tiszteletről szóló kiselőadás csak rontott inkább.

„Te pedig hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest!”

A tisztelet egy szakmai konferencián ugyanis nem azon múlik, hogy valaki hány éves, hanem azon, hogy mit prezentál. Egy szakmai eszmecserére hatványozottan igaz, hogy nem lehet elvárni a presztízst. Azt kivívni kell. Nem jár sem a bársonyszékhez, sem a regisztrációs kártyához, sem a kiabáló-képeséghez. Természetesen az embernek járó tisztelet ettől még kijár mindenkinek. De a felvétel tanúsága szerint a HaHa aktivistái nem vertek meg senkit, nem fenyegettek meg senkit. Ellentétben azzal az „úriemberrel”, aki azzal mondattal próbált az aktivistáknak példát adni a szerinte jobb modorra, hogy: „Te pedig hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest!”. Tiszta szerencse, hogy a diákmegmozdulások szervezői ezek szerint más nevelésben részesültek, mint a köznevelési konferencia néhány résztvevője, illetve szervezője.

Andrew_s

A részmeghátrálás diszkrét bája.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és Balog Zoltán leült, tárgyalt és megállapodott. Igaz nem egészen, csak részben, de azért mégis. A HÖOK elkönyvelheti, hogy részben győzött, a kormány meg elkönyvelheti, hogy egészen. Ha ugyanis a történések végeredményét nézzük, akkor némi varga-betűvel de majdnem ugyanott áll a helyzet, ahonnan elindult. Közben a diákság kimutatta, hogy képes egységesen fellépni és képes alternatíva felmutatása nélkül leülni tárgyalni, és képes megosztatni a hatalom által.

Pont, mint a nagyok játékaiban. Egy felnőttesebb játékban egy esetben majdnem ugyanígy zajlik a dolog. Akkor, amikor nagy gáz kezd lenni. Az emberek a folyosókon összegyűlnek, és elhatározzák, hogy most aztán nagyon megmondják a magukét. Ilyenkor a vezetés nyugodtan fújhat részleges, taktikai visszavonulót, mert a hezitálók lassan lenyugszanak. Aztán persze meg lehet kezdeni a tárgyalásokat a portások szakszervezetével az igazgatósági ügyekről. A portásoknak ehhez javaslatokkal sem kell előállni, hiszen alapvetően, érdemben, közük se hozzá. Ugyanez okból a vezetés is elsütheti a teljes jelszókészletet. A folyosón feszülten fülelők előbb-utóbb elunják, és elmennek kávézni. A néhány ott maradt aktivistának meg azt mondják, hogy „ugyan hagyd már, hisz látod, hogy le se...”. Fifikásabb esetben a vezetők látszólag érdemben ülnek le a szakszervezetekkel, de kihagyják az üzemi tanácsot, és mindenki mást. Ilyenkor bárki bármit aláírhat a vezetés részéről, mert tutira nem kell komolyan foglalkozni többet az üggyel.

Balog Zoltán, és a kormányzat tárgyalgató csapata nagyjából ezt a komplex megoldást választotta. A hosszas agyonhallgatás után hirtelen leült a hallgatók egyik szervezetével és látszat-visszavonulással fűszerezetett látszatengedményeket tettek. Látszatengedményeket, mivel a finanszírozás forrásáról még keveset tudni. S persze a rugalmasan meghúzandó ponthatárokat is lehet úgy szabályozni, hogy a valósan felvett államilag finanszírozott diákok száma alig térjen el a nullától. Ez azonban még lehet a jövő titka. Az azonban a jelen, hogy a Hallgatói Hálózatot a tényleges tárgyalásokból kirekesztették. Toporoghattak és moroghattak a folyosón nyugodtan. A tárgyalások kommunikációs hatása óhatatlanul a HaHa pozíciójának a gyengülése. Amiért nyugodtan dörzsölgethetik a kezüket a tárgyalásokon a kormányzati oldalról részt vevők. Mert innentől a HaHa bármit mond, meglobogtatják majd a HÖOK-kal kötött megállapodást, és elküldik őket a sunyiba. Legfeljebb még hozzátéve, hogy amúgy sem tekintik őket hivatalos tárgyalópartnernek, meg lehetőleg mindjárt pártként jegyeztessék be magukat, ha meg akarnak mukkanni. De akár idézetik az elhíresült mondást is arról, hogy „tetszett volna forradalmat csinálni”. Miközben a diákság egyik nagy vívmánya éppen az volt, hogy nem vizelték össze a Kossuth teret, nem dobáltak flasztert, és kihagytak megannyi olyan húzást, mellyel a jelen kormányzattal szimpatizálók vastagon éltek annak idején.

Természetesen a részmegállapodással azt is elérték, hogy saját maguknak is mentességet biztosítsanak. Ugyanis arra az esetre, ha a HÖOK kezdene keménykedni, akkor szintén lehet kész válasz. Ha a megállapodást akarnák kiterjeszteni, akkor a lehet a tárgyalásokra hivatkozni, hogy ott miről volt szó. Amikor pedig a betartását kérnék számon, akkor a tárgyalások féloldalassága lehet a kifogás. Az, hogy a HÖOK-kal ugyan megállapodtak, de ők nem képviselték az összes hallgatót, a tanársegédeket, és senki mást sem. Tehát, ha komolyan akartak volna valamit, akkor odahívták volna a többieket. Ekkor persze mindegy lenne, hogy ki minek van bejegyezve. Mivel nem a tárgyalás, hanem a kifogás a fontos. De így sajnos nem áll módjukban foglalkozni a HÖOK számon-kérő szemöldökráncolásával. Majd talán akkor, ha a többiekkel is sikerült valamit egyeztetni. Természetesen csak és kizárólag a többi diák, tanár, és mindenki más érdekeinek védelmében. Elvégre, ha már a diákszervezetek tárgyalója nem, majd ők megvédik a diákok érdekeit.

Összességében tehát kár lenne túlértékelni a részmegállapodást, melyet a diákság egy részével sikerült megkötni. Azt pedig, hogy mennyire kell majd alulértékelni a diákság szempontjából, azt később lehet megmondani. Addig meg nyugodtan megveregethetik a kormányülésen a Balog Zoltán vállát. Ha pedig néhányaknak mégis támadna lelkiismeret furdalása a diákok egymás elleni kijátszása miatt, akkor mindjárt meg is gyónhat nála.

Andrew_s

S a diákságról néma csend.

Tárgyalni csak egyenként, szépen.
Forrás: MTI / Földi Imre

Bayer Zsolt kinyilatkozik, a pártja kiáll mellette, és a média elemzi, hogy kinek van porcosabb gerince ezügyben. Selmeczi Gabriella látványosan bepánikol Ron Werbertől, és olyan nyilatkozatokat ad, amiből csöpög a gyűlölet. Mert mi más lenne kiszámított indulatnál, amikor minden második szava a gyűlölet. A Fidesz kommunikációja, ugyancsak Selmeczi Gabriellával az élen, rámászik az MSZP-re, noha nagyon messze még a valós kampány. Lázár János megfenyegeti a svájci bankokat, ami olyan nyilvánvalóan blöffgyanús, hogy még a pártja sem nagyon feszegeti. Azonban lassan az lesz érdekesebb, amiről nem beszélnek. S ezek egyike kétségtelenül a diákság tiltakozásai.

Holott a jövő szempontjából, beleértve az ország hosszabb távú konkrét gazdasági jövőjét is, legalább olyan lényeges, mint a társadalmi berendezkedés körüli kérdések. A kormányzati időhúzás, és a látszatintézkedések metszetében teljesen nyilvánvaló az a törekvés, hogy a diákok tiltakozási lendületét megtörjék. Függetlenül attól, hogy az egyes diákszervezetek vezetői miként nyilatkoznak erről. Az ugyanis látható volt, hogy a listázásos megfélemlítés éppen úgy kudarcot vallott az iskolai főpróba alapján, mint a nyílt provokáció. Ahogy láthatóan fordítva sült el a még az is, hogy a diákok képviselőjét kompromittálják, de legalább belezavarják az elhíresült rádiós tüntetés alkalmából. Az internetet bejárt felvétel a még akkor is nyilvánvalóan árulkodott a rádiósok etikai vétségéről, ha a sajtószervezetek hallgattak az ügyben. Orbán Viktor kapkodása meg olyan nyilvánvalóvá tette az önteltségét és tehetetlenségét, hogy az már önmagában is eredménynek tekinthető. A miniszterelnökről látható profil tisztítását hozta el. A Békemenetet pedig annak egyik szervezője önkezével hiteltelenítette el. Ha felvonulna a diákság ellen, akkor most már nem csak a saját gyerekeik, unokáik ellen kellene tudni állást foglalni, hanem egy rasszista betűvető mellett is.

Ugyanakkor az nyilvánvaló volt már a megmozdulások során is, hogy a sokkhatás nem tart örökké. Ahogy lassan, erősen rászámoltan, de mégis talpra állt, és megkezdte a taktikai visszacsapásra a politikában gyakran hatásos szalámizásos taktikát. Külön leülve a HÖOK-kal tárgyalni. Ezzel két legyet is ütve egy csapással. Nem lehet ugyanis azt mondani, hogy nem tárgyalnak a diáksággal, és végső soron minden más szervezetet kivárásra kárhoztatnak az újabb és újabb tárgyalási fordulókkal. Amíg ugyanis a HÖOK-kal nem futnak egyértelműen zátonyra a tárgyalások, addig az utca válhat hiteltelenné. Márpedig joggal lehet arra is számítani, hogy a tehetetlennek tűnő várakozás demoralizálja a kezdeti lelkesedést. Az tehát, amit most látunk Balog Zoltán előadásában már korántsem az a sokkolt tehetetlenség, mint a diáktiltakozások elején. Teljesen jól látja ezt a Hallgatói Hálózat, amikor a tárgyalások kiszélesítésének hiányát zokon veszi. Ez azonban a vezetők reakciója, és ereje csak addig lesz, amíg mögötte a diákság nem zuhan közönybe. Ebből a szempontból találó a röghöz kötés kiválasztása pávatánci kályhának.

Amíg ugyanis a keretszámok és az ösztöndíjrendszer egy, a felvételi környékén azonnal látható paraméter, a hallgatói szerződés az egyetem kezdetekor sokaknak csak valami távoli pont az eseményhorizonton. Így sokak szemében lehet valami olyan izé, amiről most minek is megy a szájtépés. Már decemberben is látható volt, hogy a kormányzat többek között e köré a pont köré fogja felépíteni az időhúzási taktikát. Decemberben már szinte csak ez a pont maradt tisztázatlan. A miniszter ezzel kapcsolatban, mert egy kis megosztási kísérlet sosem árt, egyben azt is megüzente a diákságnak, hogy a vele tárgyaló HÖOK megértő és békülékeny. Pokorni Zoltán januárban a kompromisszum lehetőségét kezdte lebegtetni. Látszólag megértve a hallgatók bizalmatlanságát is a tárgyalások kapcsán. Szinte egy időben,amikor a HaHa felhívta a figyelmet arra, hogy Balog Zoltán csak kommunikációs trükköket alkalmaz. Bár a legújabb hírek szerint a korábban tilalmasnak tekintet szakokon is lesz állami finanszírozás.

Közben, szinte természetesen felröppentek azok a híresztelések, melyek a diákság és a tanárok megosztottságát, illetve egymástól való elszigetelődését kezdték emlegetni. Jelenleg ezeket cáfolják, de esetleges megvalósulásával a kormányzat elérheti azt, hogy amennyiben az EU esetleg meg is kifogásolja, már senkit nem fog érdemben érdekelni. Amikor is példaként lehet majd mutogatni minden későbbi megmozdulás esetére: „Ugye, hogy csak a balhé érdekelte az ifjakat”. Márpedig Balog Zoltán továbbra is csak izoláltan hajlandó tárgyalni. Továbbra is csendre intve mindenki mást, miközben a kormányzat környékén igyekeznek minél több gumicsontot szórni a nép közé és minél hangosabb zajt csapni. Hátha sikerül egyre több diákban elültetni azt a gondolatot, hogy „mit ugráltok, nem látjátok, hogy senkit sem érdekel?”. Amikor tehát a következő szervezett hallgatói fórum létrejön, akkor annak demonstrációs szerepe már túl fog mutatni a konkrét követeléseken. Mert immár azt is demonstrálni kell majd, hogy a diákszervezetek mögött még ott van az a tömeg, akire támaszkodni tudnak. Mert a kormányzat elérheti, hogy a diákok és a diákok kerüljenek önmagukkal is meghasonlottságban. Ami alighanem a kínos helyzetbe került oktatáspolitikusok szívének igencsak kedves állapot lenne. Alighanem a felsőoktatási szájkosarat kapott Hoffmann Rózsának is.

Andrew_s

A karácsonyi kampánygépház mérlege.

A Hallgatói Hálózat karácsonyfája.
Forrás: Hallgatói Hálózat

A Karácsony sokaknak egyfajta leltár. Számba veszik, hogy mi az az ajándék, amivel a környezetükben élők kedveskednek, vagy talán a túlélésüket biztosítják. Néha pár nappal előbb, néha pár nappal később, már szinte az új esztendőbe is bele nyúlva. A házelnök például egy interjúval kedveskedett a népnek, mert ő azt tudta nyújtani Karácsonyra. Ahogy Orbán Viktor is egy TV-s beszélgetést nyújtott át a köznek. Megpróbálva legalább saját magát megnyugtatni, hogy a diákokkal semmi gond, és szinte mindent megkaptak. Míg másnap már mindenki mást is nyugtatgatott, hogy az ország a helyén van, és gazdasága stabil.

Az elsősorban vallási indíttatású ünnepként ismert Karácsony kapcsán talán nem illik ördögöket emlegetni, de mint tudjuk, azok ott szoktak lapulni a részletekben. Olyan kis gonosz izék, melyek kikezdik a nagy vezetők mondandójának komolyságát. Annak idején Kósáné Kovács Magda mondta ki azt az azóta közszájon forgó morális igazságot, hogy „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. Ez kétségtelenül igaz, azzal a kitétellel, hogy nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni. Talán erre is rímel Kövér László kijelentése, hogy „a politikában nemcsak az a lényeges, hogy mi micsoda, hanem hogy minek látszik”. Például, mivel a december a kinevezések időszaka is, néhány kinevezés akár politikai gesztusnak, a bennfentesség erősítésének, vagy akár karácsonyi ajándéknak is látszhat. Így volt ez 2011. decemberében is, amikor Szájer József feleségét, Handó Tündét az Országos Bírósági Hivatal elnöki posztjára jelölték. S nincs másként most sem, amikor Kövér László házelnök feleségének, Bekk Máriának például friss ropogós beosztást hozott az ünnep közeledése a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetői kinevezésével. Így amikor Kövér László azt állítja, hogy azt, amit a jobboldal épít, a baloldal rombolja, Kósáné Kovács Magda kijelentése fényében az is igaz, hogy a jobboldal pedig azt rombolja. Valamiért nem érzik égető szükségét annak, hogy legalább tisztességesnek látszanak.

Talán bízva abban, hogy a kommunikációs csatornák formális, vagy informális uralásával bármi, bármikor beállítható úgy, ahogy tetszik. Legfeljebb egy kis etikátlan háttérnyomás kell a nyilatkozókra, mint a diákok képviselőjének esete mutatta. De nem gond, mert a hatalomnak erre is van megfelelő csinovnyikja a tarsolyban. Ha pedig már a diákokról van szó, akkor ugyebár mindent megkaptak. Majdnem mindent. Ígéreteket, naponta, és most is változó számokat, illetve provokációt. Elvégre készüljenek csak fel a valós életre. Listázással, és megosztással. Mely utóbbiban kétségtelenül Balog Zoltán hű társa lett a miniszterelnöknek. Félretéve a moralizáló lelkészt, és szolgálatba léptetve a HÓOK-kal egyedül tárgyalni kész minisztert. A december közepén még csak egyoldalúan közölt megosztási szándék a HÖOK jóvoltából egyre inkább valóság. De ez nem a Karácsony ajándéka, ahogy a Kossuth tér is karácsonyfa nélkül maradt. Pontosabban maradt volna a kormányzat jóvoltából. Ám, a diákság pótolta ezt a hiányt. A Hallgatói Hálózat felállította azt a fácskát, melyen díszként lógtak azok a szakok, melyek megszűnnek a dübörgő felsőoktatási átszervezések nyomán.

Bár, miként arra Semjén Zsolt rámutatott, vigyázni kell a demonstrációkkal. A KDNP elnöke ugyan a Dunába szórt rózsaszirmokra hivatkozott, de biztos a demonstrációk morális tartalmára gondolt. Karácsonykor keresztényként nem lehet másként. Konkrétan kijelentette, hogy Hoffmann Rózsa nagy dolgokat vitt véghez, és rózsaszirmokat a vízbe hullajtani, már majdnem olyan, mintha a Dunába lőnék az államtitkárt. Semjén Zsoltnak abban talán igaza is lehet, hogy a gesztus-értéke nem volt a legjobb az akciónak. Azonban annak fényében, hogy az antiszemitizmus elleni tüntetésen a KDNP nem szólalt fel, kissé visszás a diákokra való, valami antiszemita jellegű, címkeakasztási kísérlet. Ahogy a morális kioktatás is furcsa egy olyan politikustól, akinek diplomái kapcsán számos morális kérdés vethető fel. Mert, miként azt a Karácsonykor ünnepelt Jézus mondta: „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?” (Mt 7,3). Bár fel sem tételezem, hogy egy magát katolikusnak tartó párt vezetője ne olvasta volna a Bibliát.

Így bizonyára nem idegen tőle a szegények megsegítése sem, melynek egyik jele lehet a téli hidegben nélkülözők megsegítése. Például étellel a napi túlélés elősegítése jegyében, miközben a kormánypolitikában a kampány gépháza dohog tovább. Jelszavakat, frázisokat, nyilatkozatokat köpködve csak ki. Az meg nyilván optikai csalódás, hogy ezeken az akciókon nem kormányszervek jeleskednek. A Blaha Lujza téren például az ételosztás a Demokratikus Koalíció részéről a Karácsony előtti napon, míg az ünnep alatt az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány jóvoltából zajlott. Rekordot döntő sorokkal. Azoknak, akiknek talán rádióra, újságra sem telik, hogy tudják, az ország stabil, és gazdasága remek. Csak bőrükön érzik a hideget, meleget. S hidegben sem kapnak zsíros rokon-pozíciót, mert csak közemberek. Akik rosszul házasodtak, és eleget sem kapartak.

Andrew_s

A diákok és a gyűlés.

Rendőröktől kísérve a hídon át.
Fotó: Andrew_s

2012. december 12.-én folytatódott a diákok fórumsorozata, melynek célja annak a demonstrálása, hogy nem lehet a végletekig packázni a jövő nemzedékkel. Beleértve azt is, hogy még a miniszterelnök sem engedheti meg magának a diákság szembehazudását. Bár ez sem teljesen igaz, hiszen eddig elég sokat lenyelt az a korosztály, mely kezdetben csak fenyegetődzött a lábbal szavazással, majd tényleg elindult külföldre. Hoffmann Rózsának és Orbán Viktornak azonban sikerült elérnie azt, hogy bármit is gondoljanak különben egymás politikai nézeteiről, egységesen lépjenek fel az ellen, amit a miniszterelnök elkövetett. Azt állította, hogy egyeztetett a rektorokkal és a HÖOK-kal, de kiderült, hogy nem. Annak idején maga szervezett tüntetéseket, és indított népszavazást az ellen a tandíj ellen, amit most bevezetett. Hiába mondja azt Hoffmann Rózsa, hogy ez nem az. AZ!

Nos, a diákok besokalltak, és láthatóan eldöntötték, hogy eddig és ne tovább a szellemi diktatúra felé, vagy az afelé is vezető úton. A saját útjukon pedig elindult az a fórum, amin szinte mindenki megszólalt, aki számít a szervezettségek szintjein. Megszólaltak a Budapesti Műszaki Egyetemen. S elmondták többen többször, hogy több az, ami összeköti az egyetemi diákokat, a középiskolásokat és a tanárokat, mint az, ami elválasztja. Az a benyomás, hogy a HÖOK, illetve Hallgatói Hálózat közös fellépésekor kompromisszumot nem ismerő utat választottak, akár elvi hiba is lehetett volna. Azonban a beszéd során világossá vált, hogy a megvezetésekből lett elegük. S ebben teljesen igazuk is volt. Ahogy abban is, hogy a középiskolásokkal is szolidaritást kell vállalnia annak is, akit  talán közvetlenül nem érintenek majd a jelen intézkedések. Tulajdonképpen a kormányzat szégyene az ifjúság megosztási kísérlete. Felesleges és aljas szándék. Legalább annyira, mint annak a Balog Zoltánnak a korábbi nyilatkozata a szülőkről, akihez Orbán Viktor irányította a diákokat.

Az, minden esetre teljesen világossá vált, az egyes beszédek érzelmi hőfokától teljesen függetlenül, hogy a kormánypárt parlamenti képviselői, illetve Hoffmann Rózsa hatalmas politikai hibát követek el, amikor lebecsülték a korábbi megmozdulást. Amihez hozzájött még az oktatáspolitikus-nő Gerő-i beszéde, és az, hogy „beszólt” a fiataloknak. A kormányzat fényét szintén nem emelte Orbán Viktor lerázós, és mi tagadás, inkább pánikot sugalló levele. Mely véleménnyel, a körülöttem álló ifjúság elcsípett mondatai alapján, nem álltam egyedül a BME aulájában. Ahogy a gazdasági fejlemények, az egyetemek támogatásának zárolása sem aratott népszerűséget, melyre a tanárok képviselője tért ki. Talán, a Semjén-ügy árnyékában, kicsit kevesebb fényezés is elég lett volna a tanári munka hősiességéről. A hangulat azonban elég emelkedett volt ahhoz, hogy még így is tapsot kapott. Ha kicsit kisebbet is, mint a diákság képviselői.

A beszédek után elindult a korábban már várható sétára, melyet megelőzött a bejelentés arról, hogy a kormányülésen nem tárgyalták érdemben a diákság ügyét. Ha igaz, ez nagy baj. A beképzelt arrogancia sok kárt tett már a történelem során. Ahogy a provokátorok is. Akiket úgy tűnik csak sikerült besinkófálni a tömegbe. Ami aligha lehetett nehéz, hiszen nyílt szervezésű, többé-kevésbé még ma is spontán felvonulásról beszélünk. Olyanról, aminek résztvevői és szervezői egyaránt jelentős önmérsékletről és önvédelmi képességről tettek tanúbizonyságot. Már a BME-n felkértek mindenkit, hogy politikai pártok nevében ne, csak magánemberként vegyen részt, és arra, hogy mindenki tartózkodjon a diákság ügyét meghaladó politikai tartalmaktól. Ez azonban nyilvánvalóan kevés lett volna, ha a szervezők és segítőik nem tudják felkérni a menet közben provokálókat és tévinformációkkal házalókat a távolmaradásra.

Nagyon gyorsan tisztázva, hogy Nagy Navarró Balázst nem tartóztatták le ismét, és nem kell elindulni kiszabadítani, és nagyon gyorsan eltávolítva a tömegből néhány, a valamikori TV-székházat felgyújtókkal rokon fellépést kezdeményezőt. Ez azonban még mindig kevés lett volna, ha van a tömegben fogadókészség minderre. Azonban a tömegben haladva tapasztalható volt, hogy az Orbán Viktor származásával, az idegenekkel vagy általában Orbán Viktor „előállításával” előálló provokátort kiszorították a perifériára, vagy akár megkérték, hogy fogják be a szájukat. Ha nem is ilyen úrias megfogalmazással. Így az a felülés valami provokációnak, amitől korábban tartottam, szerencsére nem következett be. Még akkor sem, amikor a Parlament előtt, a folyamatosan távozók miatt arányaikban feldúsulhatott a B-közép, Az ATV tudósítója ezt úgy írta le: „A rendőrök sorfala megindult a tömegből maradt kemény mag felé. A diákok erre hátrálni kezdtek és szétszéledtek. Néhányan akartak csak ellenállni, de társaik őket is visszafogták.” Ami nem mond ellent a személyes tapasztalatomnak. Annak, hogy egy, a provokátorokból, vagy a provokációkra hallgató kis csoport próbálkozott a rendőrökkel szembeni fizikai kontaktuskereséssel. Akik felett győzött a józan diákság. Még győzött, ha később nem is jutott be a Corvinus-ra, mivel annak kapuit még a hivatalos záróra előtt bezárták a fagyos hidegben odaérkező diákság előtt. Ami szintén felért egy méretes provokációval.

S ez azért is szerencse, mert akkor, ha a provokálók nem lelkesedésből mentek, akkor nyilvánvalóan a kormányt segítette volna a sikerük. Ha ugyanis sikerül bármilyen komoly atrocitást előidézni, akkor az rátolta volna mindazt a mocskot a diákságra. Lejáratva a keretszámvágás és a támogatási rendszer ellen tűntetőket. A szerveződés, illetve a szervezők lejáratása értelemszerűen alkalmas lenne a teljes megmozdulás-sorozat hiteltelenítésére. Amit egyébként Parragh László szintén megpróbált az ATV-ben nyilatkozva. Arról is megfeledkezve, hogy állításai, ha igazak, a személyes adatokkal való visszaélés gyanúját is felvethetik. De valamiért úgy tűnik, hogy a jövőért küzdők gyűlései valakikben nagy pánikot gerjesztettek. Akkorát, aminek feloldásáért láthatóan semekkora ár nem elég nagy.

Simay Endre István

A diákok és a Parlament.

Szabó Rebeka, az ifjúság kormány-kikosarazta hírvivője

Lehet, hogy 2012. december 10.-e fogja majd jelenteni azt a következő pontot a magyar demokrácia történetében, amit egyfajta mérföldkőnek fognak emlegetni. Akármilyen irányban is forduljanak majd a dolgok, az ugyanis biztos, hogy a diákok nyíltan, az utcán is szembefordultak a Hoffmann Rózsa által reprezentált oktatáspolitikával. Az, hogy az Emmi államtitkár-asszonya rosszul fogta meg a problémát teljesen nyilvánvaló. Azzal, hogy a lenézés és meg nem értés hangján kezdett bele a szómágia rítusaiba a nagyszülők nemzedékének akár Gerő elhíresült beszédét is eszébe juttathatta. Még akkor is, ha nyilvánvalóak a különbségek, miközben az aligha vitatható, hogy az utcára vonulásra is magát elszánó sokasággal szemben nem vezet eredményre a magas lóról leereszkedő lenézés.

Hoffmann Rózsa tehát nem csak oktatáspolitikusként, hanem politikusként is megbukott tegnap. Azzal pedig, hogy annak idején, még a vizsgálatok elindulása előtt, nyíltan elkötelezte magát Semjén Zsolt mellett, végső soron etikailag is megbukott. Amikor ugyanis a párt-lojalitás felülírja az etika-oktatásért lobbizó oktatásért felelős politikus etikai érzékét, és elvárható erkölcsiségét, akkor ott baj van. A politikussal feltétlenül. Ez az, ami nagyjából már a nagy esti, budapesti tüntetés kezdetén tudható volt. S végső soron nem is maradt, hanem egyfajta kiáradása történt meg az este során. Nem a diákság felé, hanem a Parlamenten belül. Egyfajta politikai karantént alakítva ki a jövőt képviselő ifjúság, és a sok szempontból a neohorthysta gentri-nosztalgia világában élő kormányzat között. Olyan karantént, mely nem állt meg az épület falánál, hanem tegnap nyilvánvalóan benyúlt a Parlament üléstermébe is.

Mert az már önmagában jelzés-értékkel bírt, hogy a diákság képviselőinek egyértelmű követelése ellenére egy kormánypárti képviselő, vagy akár maga Hoffmann Rózsa, sem mert a tüntetőktől még egy árva papírlapot sem elfogadni. Így aztán Szabó Rebeka LMP-s képviselő vette magához azt a pont-sort, mely a Hallgatói Hálózat fórumán fogalmazódott közössé. Ez talán nem jelentett volna mást, mint azt, hogy a kormányzat, különben a saját szempontjából jogosan, ellenzéki megmozdulásnak értékelte a tüntetést, és így is kezelte. Annak ellenére, hogy mennyit beszélnek a gyermekekről, és azok, illetve az ország jövőjéről. Véleményük tehát nyilvánvaló. A haza lehet, hogy nem lehet ellenzékben, de a jövő igen, és annak képviselőivel nem vegyülnek. Ami a tényeket illeti, a következő lépés nyilvánvalóan az lett volna, ha Szabó Rebeka legalább megismerteti a parlamenti képviselőket a kintiek véleményével. Bár egy „katalógus” alighanem igencsak hiányos névsort állított volna össze a Parlamentbe delegált képviselők esetében.

Erre a felolvasó-estre nem került sor, és nem azért, mert a képviselőnő elvesztette volna a kint átvett papírlapot. Az azon megfogalmazottak elolvasását azonban Lezsák Sándor levezető elnök nem tette lehetővé. Ahogy Scheiring Gábor vélelmezte, alighanem a ház tekintélyén esett volna csorba, ha a kormányzat delegálta levezető elnök belemegy az öt pont ismertetésébe. Nem mellesleg ugyanez a ház volt az, aki Gyöngyösi Márton nyíltan antiszemita, vagy akár Orbán Viktor ezt súroló kijelentéseitől nem óvta magát ilyen vehemenciával. Az pedig ebben az esetben nem mentség, hogy akkor nem ugyanez a politikus volt a levezető elnök. Levezető emberként Lezsák a számára adott lehetőséggel élhetett volna az egyensúly helyre billentésében. Nem élt vele, és ezzel a parlamenti patkó kormányzati oldaláról, Pokorni Zoltán ténykedésével is szembe menve, a szemellenzős kormánylojalitás mellett döntött. Nem a Jobbik-ot vonva politikai karanténba, hanem, mint fentebb írtam, a diákságot. S még jó, hogy nem jövőre jött ez össze, mert kérdés mi lett volna Szabó Rebeka sorsa a karhatalmi Kövér-gárda árnyékában.

Ilyen körülmények között a HÖOK-nak az az elvárása, hogy Orbán Viktor vegyen részt a szerdai gyűlésen olyan gesztusnak tűnik, ami visszafele is elsülhet. A miniszterelnök ugyanis könnyedén kiszúrhatja a hallgatóság szemét néhány elcsépelt frázissal. Miközben borítékolni lehet, hogy olyan kérdéseket fog kapni, amilyeneket akar, mivel a bekiabálókat, pusztán biztonsági szempontból, alighanem pillanatok alatt fogják eltávolítani. S alighanem egy cseppet sem fogja érdekelni a miniszterelnököt, hogy ez a gesztus még jobban eltávolítja a politikát a jövő nemzedékektől. A személyes érdekei ugyanis sokkal inkább az izolációt igényelhetik. Ahogy egy vezénylő tábornokot nem érdekel a nyomortelep népe, a szellemi nyomorba taszítottak sem érdeklik Orbán Viktort. Ezt teljesen nyilvánvalóvá teszi az az oktatáspolitika, melyet a vezér személyes hangszórójaként Hoffmann Rózsa képvisel. Ha ugyanis a kormányzatot valóban érdekelnék a családok, a gyermekek, és az oktatás, akkor a nyíltan családellenes nyilatkozatokat tevő erőforrásvezérlési minisztert már régen lemondatták volna. Ehelyett az első reakciója az volt a miniszterelnöknek, hogy Baloghoz hívta raportra a HÖOK-ot: „A szakmai egyeztetések céljából kérem, keressék bizalommal Balog Zoltán miniszter urat”.

Az, hogy Orbán Viktor ezen kívül mit lép a HÖOK meghívására, majd kiderül. De abból kiindulva, ahogy a tüntetésre reagált a kormányzati politika, a diákok nem csak Hoffmann Rózsával vannak vitában. A teljes kormányzati Parlament-szekció az, ami a családok sarcolásában, a szellemiség lenézésében, és a diákok elszigetelésében látja a saját túlélésének, de legalább ideiglenes jól-élésének zálogát. Az, hogy tegnap békében zárult a nap, azt jelzi, hogy az indulatok harcában egyelőre a diákság vezet a lezsáki és orbáni pánikkal szemben.

Simay Endre István