Kádermegmaradás

Legutóbb a Klubrádió fórumában is téma volt a NER-közeli szereplők beemelése a kormány Hold-udvarába. NER VIP-állásaiból érkezett Magyar Péter, a jelek szerint, kinevezi a NER kipróbált kádereit. Összenő az, ami összetartozik. Ha a szektáradókat nem érdekli, akkor is. Ha megmagyarázzák, akkor is. Legfeljebb annál kínosabb, minél többet magyarázzák, mentegetik, mosdatják a szerecsenjüket.

Vagy Magyar Péter képtelen kormányozni? Talán nem is készült kormányzásra? De akkor vajon milyen háttéralkukkal indult neki a politikának? Mert az innen-onnan beszrezett ex-neres káderek átmentése remekül megy.

Andrew_s

Arccal a helyi tiszás hatalomért

A Magyar Péter vezette kormány úgy döntött, hogy megvágja a képviselői, és kormányzati fizetéseket. Erős kétségeim vannak ugyan a hatását illetően, de egy populista gesztusnak jó. Az influenszer-kormányzáshoz pedig illenek is a populista gesztusok. Aztán úgy döntött, hogy megvágja a polgármesteri fizetéseket is. A felszínen ez sem látszik többnek egy populista dobásnál. De van egy olyan érzésem, hogy ez kicsit több annál. Egy kicsit mocskosabb, és igen, akár aljasabb is.

A populista felütés képes lehet biztosítani, hogy bárki polgármester, aki felszólal ellene, az megkapja pénzéhes megélhetési polgármester címkéjét. Ez már önmagában is aljas húzás, mert valójában az irigység felpiszkálása. Nem a munka, nem a felelősség iránt, hanem a fizetésekre. Ismert recept? Hogy a fenébe ne lenne ismert! A történelem során nem egyszer kijátszott kártya. Vajon ettől a zsidóüldözéstől kuláktalanításig visszaköszönő recepttől várják Magyar Péterék a táboruk erősödését? Lehet. No nem attól, hogy polgármesterek elleni pogromok indulnak, de mégis lehet az ötlet mögött egy aljas hatalomtechnikai dobás.

Ehhez vegyük számba, hogy hány olyan település van, ahol tiszás a polgármester. Nem fogunk sokat találni. Ami azt is jelenti, hogy azokon a területeken ahol a közösség maga választja meg a vezetőjét, a Tisza kisebbségi hatalomban van. Erősebb kitettségben a közösségvezetői kritikáknak, a nagy ötletekkel szembeni ellenállásnak. S ezen egy előrehozott önkormányzati választás sem biztosan változtat. Éppen azért, mert a köz ott helyben választja a polgármestert. Így hatalomtechnikailag biztosabb, ha "megszöktetik". Mondjuk rábírják a távozásra. Aminek meg lehet az az előnye is, hogy atomizáltan jelentkezik. Hol ez, hol az a polgármester dobja be esetleg a törülközőt. Így, időszaki választásokkal fokozatosan, szinte sunnyogva történhet meg egy önkormányzati hatalomváltás. Nem kell egy előrehozott választás kétes eredményével, és a kétségtelen hatalomvágy lebukásával számolni.

Lehet természetesen elmélkedni azon is, hogy a döntés moralitása milyen. Mert a polgármestert helyben, közvetlenül választják. A helyi legitimitása kétségtelen. A fizetésének a forrása is kétségtelen. Nem állami kegy, hanem az adófizetők pénzéből kapott juttatás. Az ott élők adóját is beleértve. A kormánynak morálisan akkor is semmi köze hozzá,ha közjogilag netán belepofázhat.

Alig vitatva, hogy a hatalomtechnikusokat a morál szokta utoljára megérinteni. Hacsak a látszatától nem remélnek nagyobb hatalmat, vagy a hatalmuk stabilizálását. Esetleg reklámértéket. Márpedig nem kizárt, hogy a tiszás mérlegelők számára a korábbi populizmusokkal is fűtött, változásközeli, eufóriában a helyi befolyások megszerzése valószínűbbnek tűnhet. Mielőtt kiderülne, hogy a királyon jól áll az öltöny, de belül csak ugyanúgy a teljes hatalmi befolyás érdekli, mint dicstelen elődjét. Aki mellett kijárta a politika iskoláját.

Andrew_s

Megjegyzés - 2026. 05. 07. - A tiszás teszthez

Gránit ingókő
Forrás: Wikimedia

Korábban azt vélelmeztem, hogy Melléthei-Barna Márton felkérése miniszternek egyfajta teszt a magyarpéteristák, illetve a szélesebb értelemben tiszásnak nevezhető követői csoport számára. Nem a jelölt képességeit, hanem a Magyar Péterhez fűződő családi szálak tekintetében. A fejlemények úgy hozták, hogy ezen a teszten alapvetően Magyar Péter bukott meg, és elismerés illeti meg a sógorát.

A közösségi médiában a magyarpéterista hitközösség természetesen azonnal elkezdte a döntés mosdatását. Mondanám, hogy csalódás volt ebben az olyan nagy múltú médiaszereplők aktivitása, mint a Klubrádió néhány munkatársa. De nem mondom, mert talán nem véletlenül bukkant fel a kampány során egyre többször a „Tiszaklubrádió” ragadványnév. Ám nem is ez a lényeg. Az inkább, hogy nem kicsit heterogén tiszás támogatói közösség, illetve a „csak X-elők” csapatában sem adatott az ötlet osztatlan elismerést. S Magyar Péter hallgatott azt követően, hogy a bejelentette a húga visszavonulását bíróként. Mely döntéséről remélhetőleg nem a sajtóból értesült Magyar Péter testvére.

Magyar Péter hallgatását valójában a sógora törte meg. Azzal, hogy bejlentette lemondását a miniszteri jelölésről. Az indoklás is figyelemre méltó: „a hatalmas felhatalmazásból következik az is, hogy a társadalmi konszenzust növelni, nem pedig csökkenteni kell a jogállam és az igazságtétel mögött. Ezt pedig a miniszterelnökkel fennálló rokoni, baráti kapcsolat most nem segíti”. >

Utána természetesen szerepel, hogy egyeztetett Magyar Péterrel és megfutotta azokat a tiszteletköröket, amelyeket a helyzet megkíván. De a lény akkor sem változik. Nem Magyar Péter érezte úgy, hogy az ő nepotizmusa éppen olyan kivetni való, mint az előző kormányé. Nem Magyar Péter érezte úgy, hogy a fideszes államtitkárok miniszteri kinevezését követő családi miniszter a populista kampánylózungjainak a megcsúfolása.

Egyszerűen az történhetett, hogy a helyzet megméretett, és a sógora szemében könnyűnek találtatott. Aki nem akarta az eddig belefektetett munkát kidobni az ablakon. Aki felmérte a pillanatnyi realitásokat, illetve a kialakult helyzet törékenységét. Aki felmérte a Magyar Péter által kialakított kinevezés, felkérés moralitását. Majd döntött.

S a döntésével egy pillanat alatt játszotta le Magyar Pétert a politikai moralitás színpadáról.

Andrew_s

Populismus est circensis

Gránit ingókő
Forrás: Wikimedia

Az utóbbi napokban is pezsgett a belpolitikai élet a közösségi platformokon, noha a választásoknak vége. Eközben Magyar Péter maga tette maga tette zárójelbe azt az íratlan türelmi szabályt, hogy a kormányzás első száz napja egyfajta kritikai szilencium jegyében zajlik. De menjünk egy kicsit sorba.

Kétségtelenül egy inkább paritásos eredményre számítottam, mintsem ekkora aszimmetriára. Amiben nyilván szerepet kap a Tisza, mint brand, sikeres építése is. Ami sosem olcsó. Akkor sem, ha pénzben, akkor sem, ha elvárásokban, és akkor sem, ha ígéretekben, várható haszonban, vagy éppen tisztességtelen mocsokban mérik az árát.

Szívesen mondanám, hinném, hogy az utóbbinak a Mérő Vera jegyezte, az MKKP-t lejárató, a választási kampány véghajrájában közzé tett video volt az alja. De az az érzésem, hogy inkább egy morális kút első ásónyoma volt. De a várható folyamatokról sokat elárult Magyar Péter győzelmi beszéde is. Az, amelyben úgy kezdte követelni a saját mielőbbi kinevezését, illetve a köztársasági elnök lemondását, hogy a választásnak még nem volt hitelesített végeredménye. Nem arról van szó, hogy a tendencia ne a biztos győzelemre mutatott volna. Nem arról van szó, hogy Magyar Péter mit ígért a kampányában, és miről ejtett szót egy-egy gyűlésén. Hanem arról, hogy a jelenleg érvényes közjogi viszonyok között nem a választók győzelmi gyűlésén jelölik ki a miniszterelnököt, és választják meg a köztársasági elnököt. A valószínűleg kisebb-nagyobb pontokon másutt is utolérhető nárcisztikusan követelődző attitűd, az „ide nekem most, és azonnal”, nagyon könnyen lehet kontraproduktív.

Azzal, hogy Magyar Péter a választás éjszakáján már gyakorlatilag kinevezte saját magát, majd elkezdte az orbáni kiszivárogtatós kinevezés-tesztelését a társadalomnak, maga tette zárójelbe azt az íratlan türelmi szabályt, hogy a kormányzás első száz napja egyfajta kritikai szilencium jegyében zajlik. Mert az azonnali követelés fegyvere is olyan, ami mindkét oldal felé elsülhet. Azt eredményezheti, hogy tisztség megkapásának a pillanatában érvényesülnek az elvárások. Amolyan „akartad, követelted, megkaptad, és akkor most lássuk” módon.

Ez elsősorban a rá szavazókat fogja megosztani. A győzteshez húzás elősegítheti azt, hogy sokan úgy érezzék, hogy Jézust kiáltottak akkor is, ha ott se voltak. A győztesben csalódás azonban elindíthat egy olyan folyamatot, aminek az eredményeként a Tiszára „X”-et tevők is szívesebben felejtenék el ezt a tévedésüket. Látszott ez már közvélemény tesztelésére bedobott oktatásügyi miniszter-jelöltség kapcsán is. Noha Magyar Péter még nem funkcionáló miniszterelnök, már lehetett olyan véleményeket olvasni, hogy nem egészen ezt a lovat gondolták választani a választói.

Ami előrevetíti annak a lehetőségét, hogy a támogatói pillérek először gyengén, majd erősebben kezdenek repedezni. Ez nem ismeretlen jelenség egyetlen olyan helyzetben sem, amikor egy győzelem olyan szintű, ami egyeduralmat, és ezzel kizárólagos felelősséget helyez a győztesre. Megfigyelhető volt ez az Orbán-kormányzás során is. Amikor is már 2012-ben megjelentek az első komolyabb repedések. Nem véletlenül került rengeteg energiájába Orbánnak, hogy először a saját helyzetét stabilizálja, akkortájt még leginkább Lázárral szemben, illetve a kormányzat helyzetét a csúcson. Közköltséget, szavahihetőséget, nemzetközi pozíciót nem kímélve. A költségbe beleszámolva a hívek, támogatók, és strómanok egyre magasabb számláit is. Miközben egyre szűkült a mozgástere.

Az említett repedéseknek már a kormányalapítás előtti megjelenése tehát könnyen vezethet egy ilyen folyamat felgyorsulásához. Előre vetítve, hogy a Tisza, mint brand fenntartása nem kevés erőforrást fog felemészteni. Ha az első hajszálrepedést a kiszivárogtatott jelölt visszavonásával orvosolják (mert van ilyen hír is), akkor az sem fogja betömni a rést, mert lesz, akinek ez a gyengeség jele, illetve lesz, akinek pont az a jelölt kellett volna. S közjogilag még nincs is valós pozícióban Magyar Péter. A későbbiekben könnyedén kialakulhat az az ismerős folyamat, hogy pillanatnyi instabilitások kapkodáshoz, a tábor egyben tartásának igénye populista ígéretekhez, illetve fedezetlen gesztusokhoz vezetnek.

Ami ismert folyamat. Cirkuszt és rezsicsökit. Iuvenalis Orbán után szabadon.

Andrew_s

Damaszkuszi oda-vissza

Forrás: Wikipedia By Enoch Lau

Megvolt a szavazás, és szinte biztosan a Tisza, illetve Magyar Péter alakíthat kormányt. Jól mutatja ezt az, ahogy megindult a zarándoklat a damaszkuszi úton az új vezér farpofái közé. Ugyanakkor egyfajta ellentétes forgalom is körvonalazódik.

Ahogy sorra szóbakerül, illetve erodálódik az ígéretek valósan megtartható része, a teljesülés lehetősége, ideje, úgy hallom, olvasom egyre többször, hogy az illető "csak" protest-szavazatot adott a Tiszára.

Ez szándékában akár igaz is lehet, de valójában orbitális baromság. Mert valójában, technikailag a Tiszának szavaztak gyakorlatilag teljhatalmat. Akármire gondoltak közben.

Aki tehát értékrendje szerint nem azonosul a jobboldali populizmus fedezetlen ígéreteivel, illetve egy vezérnek adott biankó felhatalmazással, esetleg csak szimplán úgy kezdi érezni, hogy hülyére vették, az kihúzta az ÍJ-kártyát. Így járt.

Akármit fog mondani másnak, vagy csak önmagának arról, hogy miért nem másra szavazott. Lehetősége lett volna rá. Még lett volna.

Andrew_s

Fakivágó teremtésvédők és palánkok

Miközben a kormányközeli széljobberektől a kormányig bezárólag megy a pofázás a globalizmus elutasításáról a Szegedtől igencsak távol levő ukrajnai harcokra hivatkozva engedélyezték egy erdő kivágását. Tehát a globalizmus csak addig elítélendő, amíg valami zsebpárti decibelkeresztény köreit zavarja valami, amire rásüthető. Onnantól irányelv. Azóta az is kiderült, hogy nem csak a globalizmus okán, hanem szinte isteni parancsra, pontosabban teremtésvédelmi okokból van szükség a fapusztításra. Ezzel az indoklással azonban a Szeged-Csanádi Egyházmegye illetékesének már nem csak a kezelőorvosát, hanem a pápát is illene megkeresnie.

A teremtés ugyanis, ha elfogadjuk a Biblia tanításait, Isten privilégiuma. Ahogy annak védelmére is elég hatásos eszköztárat tartogat magának. Szintén a Biblia szerint. Mert azért lássuk be, hogy egy özönvízhez képest egy erdő, ha az nem az amazonaszi őserdő, kivágása a fasorban sincs. Főleg azt is kivágják. Ugyanakkor a Biblia szót emel a fétisek, és hamis szentségek imádása ellen is. Aki nem hiszi, az olvassa el a Bibliát. Ezzel a tevékenységgel valószínűleg már önmagában beljebb lesz a teológiai ismeretek terén, mint a kormánypártban, illetve annak klerikális platformjában és környékükön sertepertélő megélhetési decibelkeresztények zöme.

Namármost! Miközben a Szeged-Csanádi Egyházmegye hangadói szerint Isten teremtés-szándékához közelebb áll egy emberi építmény, ezzel egyben magukat, mint az építményben érdekelteket Isten elé is helyezik. Így a maguk alkotását minden isteni teremtmény elé is sorolják. Mármint amennyiben Isten alatt a világ teremtése kapcsán ügyködő entitást értjük. Mert a pénz-, a mohóság-, illetve a hatalomvágy istenei esetében készséggel elhiszem, hogy az utóbbiakat szolgálják.

Ugyanakkor, ha a fák pusztítása a teremtésvédelem, akkor nem értem, hogy miért állnak meg egy helyi erdőnél? Igazán céljukká tehetnék, hogy speciális robbantásokkal akkora szökőárat gerjesszenek, ami akár a biblikus idők özönvízét is felülmúlja. Esetleg az általuk dekadensnek tartott területek atombombázását is javasolhatnák. Hátha Səḏôm és Ġəmôrāh, alias Szodoma és Gomorra, eltakarítását is sikerülne felülmúlni. Pedig mekkora stadion épülhetne a tisztára mosott, vagy laposra olvasztott területeken? Nagy.

De lehet, hogy igényük lenne is ilyesfajta teremtésvédelemre. Csak nem merik megtenni. Mert félnek attól, hogy az így megnyílt nagy területen megnyilatkozna Isten, és létrehozná a maga, más viszonylatban sokat emlegetett, állatkertjét. Baromi magas palánkokkal. Ami a kinti világot megvédi az erdőpusztító teremtésvédőktől.

Andrew_s

A Medián szerint a kór-fánk

A közvélemény megkutatásának meg vannak a maga szabályai, módszertani elvárásai. Ezen vitatkozzanak a szakemberek. A publikált eredményekről a közzétételtől szabad a saját vélemények kialakítása. Beleértve ebbe a publikálás formáját és kommunikációját is, ha úgy adódik. Így arról a választási korfának is tekinthető grafikonról is, amit a Medián tett közzé pár napja. Egy, még decemberben végzett felmérés alapján.

Ami elsőre szemet szúrhat, az a közzétett grafikon, illetve a mellé közölt szöveg közti sajátos torzítottságot sugalló viszonya. Az ábráról nyilvánvaló, hogy a nyugdíj felé haladva nő a Fidesz-t támogató attitűd. Amit egyébként a mindennapok is visszaigazolni látszanak. De gondolhatunk a Fidesz csirkeláb-kommunikációjára, illetve annak hatásosságára is. Egyébként botorság azt hinni, hogy az érintett korosztály leszólása megold bármit is. Az ugyanis elég törvényszerű, hogy a várható élettartam végéhez közeledve az eseményhorizont egyre közelebb kerül a másnaphoz. A „holnap is lesz kenyér” szemlélete egyre inkább mindent visz. A szavazatokat pedig az, akiből ezt garanciálisan kinézik. Ez pedig a kormánypárt és nem az ellenzék. A hatalom, a mindenkori hatalom ebből a szempontból egy biztos pont. Az ellenzék pedig egy ígéret. Egy lehetőség. A bukás kockázatával. Különösen egy olyan ellenzék esetében, amelyik az 2012. októbere óta történtek alapján szinte tervszerűen veszít választásokat.

Az ábra után nézzük a szöveget. A szövegben ezt a korosztályi megoszlást „elfelejtik” megemlíteni a kormánypárt esetében, miközben DK esetében gondosan megjegyzik, hogy támogatottság a 60+ -os korosztályban a legjelentősebb. Ami a DK-ra izoláltan akár igaz is lehet, de a kommunikációs sugalmazás mégis szinte az ábrán közöltek ellenkezője. Ugyanakkor látszólag visszaigazolni látszik a DK által egy ideje követett kommunikációt. Nevezetesen azt, hogy nem kicsit fordult az idősebbeknek szóló gesztuskommunikációs irányba. Ami abból a szempontból helyeselhető, hogy nem a társadalmi kiszorítást ígéri az időseknek. Ha azonban ettől azt remélik, hogy ettől jelentősen nő majd a szavazóbázis, akkor ez a remény könnyen vihet zsákutcába.

Ugyanakkor a felmérés eredményközlésében kifejezetten érdekes, hogy miközben a szöveg szétszálazza az egyes pártokat, az ábra „ellenzék” megjelöléssel összemos számos pártot. Amely megoldást illetően csak egyet tudok érteni azzal, hogy a „Mi Hazánk” nem kerül bele ebbe a kategóriába. Egyetértésem annak szól, hogy ezt a formációt magam sem tartom ellenzékinek. Sokkal inkább a Fidesz jobbszárnyáról már szinte leesők kormánypárti hálóját jelenti. Ahogy a Vona-Novák korszak Jobbikját is nehéz volt ellenzéki pártnak tekinteni. Ahogy alkalmasint Schiffer fémjelezte az LMP is számos gesztust gyakorolt a Fidesznek.

Egyébként az ellenzékiség ma is, önmagában is, érdekes kérdés lehet. A Fideszre mára ráégett az orbanizmus. Annak hatalmi, és hatalomgyakorlási struktúrájával. Ennek nyomán azonban élesen el kellene tudni különíteni a rendszer ellenzékeit, a kormányhatalom kizárólagos ellenzékétől. Mert az utóbbiaknak sokszor csak az a problémájuk, hogy nem ők irányítják a hatalmi struktúrát. Amikor egy gombócba gyúrja egy ábra mindezeket, akkor valójában alkalmatlan annak a szemléltetésére, hogy mekkora, és milyen eloszlású a jelen bolsevisztikus struktúrát leváltani szándékozó bázis. Hacsak nem abból indulunk ki, hogy a politikában szót kérők ma inkább a hatalom, mint a rendszer ellenzékét képviselik.

Az már csak hab a kommunikációs tortán, hogy olvassuk ezt: „baloldali pártok követői átlagosan 50 fölött járnak, sőt, a DK-sok inkább hatvanasok”, majd egy felsorolást, ahol az 50 felettiek klubja a DK, az MSZP, majd a Fidesz-KDNP. Amiből felületesen az következne, hogy a jelenlegi kormánypárt baloldali. Egyébként, tekintve az olykor kifejezetten baloldali populizmusát, még lehetne is. De azért a működésük egészét tekintve ez a baloldaliság erősen kétséges. Habár a tényleges baloldaliság akár teljes politikai elit esetében is lehet olykor kétséges. Az MSZMP például a fénykorában sem okvetlenül volt baloldali, miközben a technokratái által alapított MSZP mára elsüllyedt a saját szellemi impotenciájába azzal, hogy baloldalinak nem igazán baloldali, katyvasznak meg nagy, és néhány vezetési ámokfutás után az ellenzékisége is kétséges.

Miközben a DK esetében amennyi annak idején „átjött”, az az, hogy DK valamikor az MSZP liberálisabb dezertőreiből alakult meg. A megnyilvánulásai alapvetően liberálisak voltak, és egyébként az USE eszméje is alapvetően liberális gondolat. Ugyanakkor a liberalizmus alapvetően nem baloldali ideológia. Ahogy a liberalizmus volt az alapja a szabadversenyes kapitalizmusnak is, amit csak igen részegen láthat valaki baloldalinak. Tudom, hogy meg lehet magyarázni, és a neten ott a sok okos, aki megmagyarázza, hogy a mai liberalizmus nem a klasszikus liberalizmus, hanem egy baloldalibb liberalizmus. Csakhogy az a liberalizmus, ami nem az egyén, az egyének csoportjai azon szabadságát veszi alapnak, amit csak a többiek azonos szabadsága korlátoz, az nekem nem liberalizmus.

Amit még jó lenne tudni, az az, hogy hányan hajtották el a felmérésbe bevontak közül a felmérőket. Mert valójában leginkább az látszik, egyik pártnak sem igazán célközönsége a hazai politika legnagyobb pártámogató rétegének a megszólítása. Ez a „Nem szavazok” párt támogatóit jelenti. Hitelv nem köti őket egyik regnáló politikushoz sem. Így a megnyerésükre az ígéretek roppant kevesek. Meg nem szólításuk, pontosabban az erre mutató szándék azonban azt is jelenti, hogy a jelen politikai szereplők a társadalom közel harmadát magasról és nagy ívben.

Andrew_s

Apátok helyett álmodó államod

Az „állam” szó hallatán, olvastán sokféle kép jelenhet meg az emberek fejében. Az utóbbi időben kicsit túl sokszor kezdtem hallani, illetve olvasni a „gondoskodó állam” kifejezést, ami kétségtelenül sajátosan jelzős szerkezet. Aztán egy ismerős a Facebookon hívott fel arra, hogy: ’Ízlelgessétek a szavakat: " gondoskodó állam” ’. Engedtem a felhívásnak. Már csak a nála olvasható zárógondolat okán is: „Én sem kiskorú nem vagyok, se szellemi fogyatékos akinek gondoskodás kell”.

Valamikor régen, középiskolában, a történelmet tanító igazgatóhelyettes tanárnő azt véste a diákok fejébe, hogy „Az állam a mindenkori uralkodó osztály erőszak-szerve”. Ami akkortájt a munkásosztály uralmát jelentette, de ez a megfogalmazás ettől még lehet általános. Ha az „uralkodó osztályt” lecseréljük „hatalmi körre”, akkor egy még általánosabb fogalomhoz jutunk. S ne szépítsük: szerintem ez van. Az államot képviselő kormány, mint hatalmi kör, és az általa kiválasztottak kezében van az az operatív irányítás, amivel kézben tarthatók a reguláris, és állami fenntartású fegyveres testületek, szabályozható a fegyverviselés, a megengedett erőszak, és még az a pár dolog, ami része, illetve kiszolgálója ennek a halmaznak. Noha nyilván nem mindegy, hogy az illető hatalmi kör mi módon jut ehhez a lehetőséghez, illetve milyen szabályozók mentén, és milyen határidővel.

Amikor ebből a „magasságból” kezdenek „gondoskodni”, az nagyjából olyan lehet, mint amikor a magas tekintetű, magasról letekintő nagyságos úr ebédet osztogat. Lehet, hogy azon segít, aki éhes, és ezt ostobaság lenne vitatni. De van benne egy nagy adag esetlegesség, megalázó kegygyakorlat. Amikor pedig egy politikus kezd ilyesmivel kampányolni, akkor megjelenik, megjelenthet a „cáratyuska” ígérete. Márpedig előfordulhat, hogy „az anyátok helyett is apátok leszek” (vagy fordítva) képzete nem mindenkinek szimpatikus. Nekem sem. Már csak azért sem, mert a kormány esetében a legkevésbé valószínű, hogy megszaggatják köntöseiket, és az utolsó petákjukat is szétosztanák a szegények között.

Nekem a „helyt álló” állam sokkal szimpatikusabb lenne. A pénzemből, a pénzünkből megfizetett azon szakpolitika, amelynek képviselői helyt képesek állni a szakmaisággal, általuk képviselt kompetenciákért. Ahogy az általam megfizetett csatornákhoz értő szerelőtől is elvárom, hogy távozása után ne jöjjön fel a szar. S igen! A szakpolitikába természetesen a szociális szakpolitika is beletartozik. A gyermekvédelemtől az elesettek sorsának, rinyálás- és tarhálásmentes, kezeléséig. Mert ez is egy szakma. Amit a tanárképzésben, legalább is annak idején még, és legalább részben, mint Gyermek és ifjúságvédelmi szakpedagógia, ismertek. Talán még most is ismerik.

Ennek keretében, ha úgy adódik, és kell, akkor az ésszerűség határáig a közösen összedobott pénzből álljon helyt az állam azok helyett, akik önerőből, illetve önképességből, ott és akkor, nem tudnak. De nem gondoskodás címén, nem pofára, és így nem kegyet osztva, illetve szívességet gyakorolva, hanem mert a „dolga”. Annak a, sokszor inkább csak absztrakt, entitásnak, amit államnak hívunk.

Amit a mindenkori hatalmat gyakorló kormányzó erő képvisel.

Andrew_s

A hatalom a tüntetés ellenzéke

Készült egy összeállítás, nem általam, arról, hogy a mostanában zajló tüntetések milyen tudósításokat váltanak ki a világsajtóban. Azzal a kísérő-kiemeléssel, hogy „Kovács Zoltán felkötheti a gatyót, ha cáfolni akar......”. Ámde, alig hiszem, hogy a nevezett, egyébként a CEU-n végzett, politikus érdemben cáfolni akarna bármit is. Neki megmondták, hogy mit kell képviselnie, és ő azt képviseli. Ezért fizetik.

Mondhatná persze, hogy a becsület a gerinc nála többet ér, de talán nála nem ér többet. Meg talán van az a pénz, beosztás, látszólagos felelősségátvállalás, amiért még talán saját magát is meggyőzi arról, hogy neki, illetve a személyes háttérhatalmának van igaza. A nemzetközi sajtót, bármilyen kellemetlen is ilyeneket leírni, a tömegek nagy ívben leszarják. Nem azért, mert nem érdekelhetne sokakat, hanem azért, mert egyrészt nem ismerik, másrészt sem ismerik. Már a nyelveket sem feltétlenül, amelyen megjelennek. Meg azokat a csatornákat sem feltétlenül érik el, ahol hozzájuthatnának. Azok a százezrek, akik pedig már kivándoroltak, aligha fognak hazajönni tüntetni. Nem véletlenül írtam már évekkel korábban, hogy Orbán Viktornak elemi érdeke az, hogy az országot a Schengen fémjelezte zónában tartsa. Alkalmasint: „Beszorulva abba a szerepbe, ami a rabszolga-béren alapuló összeszerelő-kultúrát képes ’kiajánlani’ a partnereknek. akik a termékeket ’természetesen’ a megszokott áron kínálják”.

Egy másik ponton sokkal kínosabb lehet a jelenlegi helyzet. Nevezetesen ott, hogy kikezdheti azt a helyzetet, amit a megosztott, és egymással civakodó ellenzék léte jelent a hatalom számára. A „rabszolgatörvénynek” nevezett jogi konstrukció, amelynek valószínű céljaként látszik a gazdasági exodus okozta munkaerő-hiány éppen úgy, mint a közszolgálatban zsarolható munkaerő kizsigerelése, illetve a szabadideje egy részének ellenőrzött körülmények között való eltöltetése ugyanis közös nevezőt jelenthet. Mindazon szakmai és politikai szereplőknek, akik nem értenek vele egyet. Akár még olyanoknak is, akiknek a Fidesz eredeti politikai koncepciója szimpatikus volt, de az úrhatnám nagyképűség, a hatalmaskodó szemétség megtöltötte a hócipőjüket. Az tehát hogy a tüntetések hibahatáron bőven túlmutató szimpátiát váltanak ki, és a tevőleges közreműködők száma sem nulla, különösen kínossá teheti a kormány némely tagjának ezt az egészet.

Ennél már csak az lenne kínosabb Orbánnak, ha a tüntetésekből mozgalom szerveződne, és volna egy szervezet, vagy egy vezető, aki tényleges, jövőbe mutató politikai programot hirdetne. Nem három napra, és nem a pillanatnyi indulatok leföldelésére, hanem évekre előre. Aligha véletlen, hogy ennek a lehetőségnek igyekeznek keresztbe feküdni. A közelgő Karácsony látszólag a hatalomnak dolgozik. Mert akár a kereszténység megtámadásának a jelszavait is el lehet pufogtatni. Némi sorosozással összekötve az antiszemita felhangokat is meg lehet próbálni igába fogni. Gyakorlatilag megpróbálva azt, hogy magukat a tüntetőket próbálják egymásnak ugrasztani. Miközben a surranópályán azért bejátszották a pályára a határon túliakkal való szembefordítás lehetőségét. Bízva abban, hogy csak részt vesznek, illetve nem tiltakoznak, közülük elegen ahhoz, hogy az uniós választásokba bevont státusz-polgárok biztosítsanak némi előnyt Orbánnak.

Egyébként azt az esetleg képekkel, jól beállított véletlen felvételekkel is igazolt jelenséget nehéz lenne tagadni, hogy elhangozhattak a kereszténységet nem éppen középpontba állító tirádák. Ahogy lehet óbégatni a nemzeti karácsonyfa felgyújtási kísérletéről is. Akár leterroristázva mindenkit, aki nem ért egyet azzal, hogy rabszolgaként, a nagy népi abúzus ostoba alanyaként kezelje a hatalom. Azonban ez utóbbiakkal kapcsolatban pár kérdés is lebegni kezdhet a levegőben. Például az, hogy ezek a megnyilvánulások milyen politikai támogatást kaptak, illetve melyik média az, amelyik, akár passzív, tudósításnak beállított, reklámot biztosít hozzá? Illetve az is, hogy a tüntetéseken részt vevő tömegek mennyire vették védelmükbe a csőcselék-módszertant alkalmazó provokátorokat? Azt a kérdést meg úgysem fogják egyelőre feltenni, hogy a provokátorok milyen politikai erőkhöz kötődtek valójában? Noha talán ez utolsó kérdés menthetné fel leginkább a hatalmat az alól gyanú alól, hogy esetleg azt a rég várt, előkészített, és Orbán hatalmát izomerővel biztosító icike-picike rendkívüli állapotot szeretnék már végre startvonalra állítani. Mert egy központosító hatalom mégis csak a hatalmat esetleg kikezdő, megkérdőjelező tüntetések ellenzéke. Ugyanakkor az ellenzéki politikusoknak hatalmas felelőssége lehet abban, hogy ez a tiltakozás ne jusson a többi, korábbi kísérlet sorsára. Ne egy program nélkül ellaposodó, kiüresedett morgássá csituljon. Olyan eseménnyé, amelynek a végén Orbán Viktor elszalajtja Szijjártót, Gulyást, vagy másokat a következő adag szotyiért. Miközben a tiltakozások leföldelődnek a semmibe.

Andrew_s

Apróban: az orrszarvúak ajánlásával

Források: Wikipedia és MTI (Fotó: Soós Lajos)

Az egyik párt kommunikációs igazgatója ekként minősítette a kampány megnyitása alkalmából a másik párt nevében nyilatkozó politikust: „Minden idők legkorruptabb kormányzása fűződik a nevéhez”. Ennek alapján aligha találnánk ki, hogy kik a szerepkők. Az utóbbi napok korrupciós botrányai alapján azt hinnénk, hogy az egyik ellenzéki párt indította ezzel a kampányt.

De az, aki erre tippelt tévedett. A nyilatkozó ugyanis annak a pártnak a kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs, volt, amely párt első emberének rokonságát, ismeretségi körét gyanította a legutóbbi OLAF-jelentés egy visszaélésláncolat mögött. A nyilatkozat egyetlen előnye, hogy megtudhattuk. A rinocérosz bátran fordulhat a Fidesz megszólalóihoz a bőrvastagító receptért.

Andrew_s

Tuzson, aki beszólt a kormánynak

A menekültekkel, iiletve a migrációval kapcsolatban Tuzson Bence is megmondta a frankót. Pár dolgot valószínűleg elfelejtettek vele közölni miközben az alig pár bekezdéses közleményre valót a szájába adták. Elé pedig valószínűleg egy mikrofonnak látszó tárgyat.

Megmukkanását az M1-re hivatkozva közli a kormánypárt honlapja. Így igazán nem mondhatják, hogy a gaz ellenzéki média ferdíti el, amit a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár gondolt megosztani a nagyérdeművel. A mottó? Olyami, hogy a „kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége fellépni a migráció és az azt szervező, finanszírozó szervezetek ellen”. Amiből elvileg következne az, hogy pontos információi vannak az említett szervezetekről. Ani a finanszírozási oldalt tekintve egy szervezet esetében egészen jól körülhatárolható. A befizetési oldalon jobbára önfinanszírozó. Míg a kifizetési oldalt az egész társadalom nyögni fogja. Igen kérem. A letelepedési kötvényekről van szó.

Ezek árusításával ugyanis a magyar kormány nagyjából úgy viselkedik, mint annak idején az egyház a búcsúcédulákkal. Azzal a különbséggel, hogy annak a bevételét nem egy esetben saját zsebben kamatoztatták, de cserébe nem ígértek anyagi ellenszolgáltatást. Miközben a letelepedési kötvények lejáratakor az akkor hatalmon levő kormány költségvetését igencsak meg fogják terhelni ezek a papírfecnik. Ebből a szempontból tehát maximálisn egyet érthetünk Tuzsonnal. A kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége lenne fellépni a letelepedési kötvények, és a magyar állampolgársággal való hasonló üzérkedések ellen.

Ha azonban elfogadjuk ezt a kötelességet, de ugyanakkor azt látjuk, hogy nem történik ilyen fellépés, és maga a hatalom hívta annak idején életre a kötvényes szervezetet, akkor egy újabb kérdéssel kerülhetünk szembe. Nevezetesen azzal, hogy a kormány mennyire erkölcstelen? Esetleg mennyire tekinthető hazaárulónak? Mert a háttérben, egyébként joggal, teljesített kvóta kapcsán azt egészen biztosan tudhatjuk, hogy hazugnak viszont hazugnak tekinthető a regnáló hatalom. Ahogy a „Stop Sorosnak” nevezett csomag esetében is legfeljebb az látszik, hogy nagyjából a lebukástól félő nepper szintjén reagálják le a problémát. Nagy hangerővel mutoganak másokra, hogy eltereljék a saját üzelmekről a figyelmet.

Az már csak a napi rutin része, hogy eközben egy köztudottan eredménytelen, és így értékelhetetlen népszavazásra, és egy bemondásos eredményt biztosító levelezgetésre hivatkozik. Az utóbbi koncepciós jellegét talán az mutatja legjobban, hogy a hatalom nem mert népszavazást tartani. Mert valószínűleg akkor a tévedhetetlen vezérnek ismét szembesülnie kellett volna azzal, hogy a szavazók többsége el sem megy voksolni. Márpedig a vezér-komplexusnak lehet egy olyan pntja, amikor már nem lehet büntetlenül szembesülni a valósággal.

„...valamennyiüket követte egy körülbelül száz főre tehető tömeg, amely Afrika fennállása óta először csodálhatta meg délután öt és hat óra között azt a sötét jelmezbe öltözött tébolyodott külföldi urat, aki egy kis gömbölyű koporsót egyensúlyozott a fején...”  (Rejtő Jenő)

Andrew_s

A civilek bűnössége

A civilek, illetve a civilek szervezetei kapcsán olyan kommunikációs nyomás alakult ki az elmúlt hónapokban, illetve években, hogy néha a vízcsapból is az folyik. Ha kiderülne, hogy valamelyik civil szervezetnek köze van a lakossági vízellátáshoz, akkor különösen. Néhány kormányhívő pedig talán szomjan is halna. Inkább.

Mert a kormány szerint minden civil bűnös. Kivéve azokat, akiket ártatlannak neveznek ki. Természetesen vezéri ellenjegyzéssel. Elvégre nagy történelmi elődök mutatják az utat. Abba az irányba, hogy az a bűnös, akit annak neveznek ki. Amiből az is következik, hogy az az ártatlan, akit a hatalom annak tekint. A legtöbb civil szervezet nem tartozik az utóbbi kategóriába. Egyébként érthetően nem tartozik oda. A civilek ugyanis valóban bűnösök. Néhány szempontból mindenképpen. Akkor is, ha azokat tekintjük civileknek, akik valóban azok. De akkor is, ha a társadalmi szervezetek tagságát, aktivistáit tekintjük annak. Mely utóbbi leszűkítés a Fidesz megszólalóinak igen kedves, ám igen ostoba megoldása a kollektív bűnösség „megszemélyesítésére”. Annak érdekében, hogy a valós tartalmat szétmaszatolják, és az „ügyeletes ellenség” képét rájuk testálják. Az, hogy olykor maguk a szervezetek, és az azokat támogató média is él ezzel a beszűkítéssel egy nem kevésbé ostoba befekvés a kormány kommunikációjának, igencsak prokrusztészi, ágyikójába. Mert a társadalom alapvetően a civileké. Kellene, hogy legyen.

A civilek egyfajta bűnössége azonban még a szélesebb értelemben is megáll. Legfőbb bűnük talán a megvezethetőség, illetve a kényelemszeretet. De nem is annyira a kényelem szeretete, mint a kockázatkerülés. Ugyanakkor ezek a jellegzetességek annyira általánosak, hogy a hatalom szinte minden korban számíthat ezekre a jellemzőkre. Az, hogy az emberek tömegben buták, az olyan közismert, hogy szinte minden populista népszónok ki is használja a tömeggyűlések adta lehetőségeket. Az sem tekinthető különlegesnek, hogy még az aktívabbak sem igazán szeretik a „balhékat”. A hatalom ténykedésével szemben elégedetlenek többségének is szimpatikus szervezés az, amelyik lehetőséget ad némi ökölrázásra, de amelyik nem torkollik olyan akciókba, amelyben az ökölrázók esetleg be is azonosíthatók. A hatalom ezt a hatást is szívesen kihasználja, ha teheti. Korábban, a technikai lehetőségek egy alacsonyabb szintjén, nem véletlenül terjesztették el szívesen a beépült megfigyelőkről szóló „híreket”. Amely kommunikációs húzás sokszor akkor is hatott, ha utólag az ilyen híresztelések jó része üres fecsegésnek, legendának bizonyult.

Manapság a legendagyártásra sincs rászorulva az, aki az említett hatással élni akar. A térfigyelő kamerák jól láthatóak, a mobil távközlési eszközök pedig köztudottan bemérhetők. Bőven elég annak a képzetnek a kialakítása, illetve fenntartása, hogy kialakítható egy megfigyelési adatbázis. Amely képzeteket néhány demonstratív hatalmi kiszólással, -akcióval meg lehet erősíteni. Aztán hagyni, hogy hasson. Ha sikerül ezt még néhány olyan tüntetéssel is megfejelni, amelyben esély sincs a vezető spontán kiválasztódására, akkor eljutunk ahhoz a társadalmi fásultsághoz, amelyet ma nap, mint nap tapasztalhatunk. Ebben a szervezők felelőssége elévülhetetlen. Azoké, akik aztán cserben is hagyják a tüntetésre hívottakat, azoké különösen. Azonban ezért a hatalom aligha tekintene rájuk bűnösként. Elvégre az orbáni vezetés érdekeit aligha lehetne ennél jobban szolgálni.

A civil szerevezetek jó részét nem is ezért tekintik bűnösnek. Azért sem, hogy Soros, vagy bárki más, alapítványai járulnak hozzá a tevékenységükhöz. Az egész sorosozás ebből a szempontból szimpla szemfényvesztés. Annak érdekében, hogy a lóláb kicsit kevésbé fityegjen ki, és a személyhez kötöttséggel az említett egyszerűsítést is meg lehet oldani. Amelyre nagyon is rá vannak szorulva a hatalom részéről. Ellenkező esetben, az egyedi estek kommunikációjával egy sor olyan kérdést kockáztatnának, amelyre nincs a vezér nagyszerűségét kicicomázó válasz. Márpedig a civil szervezetek eredendő bűne a hatalommal szemben éppen az, hogy kikezdik a vezér tökéletességének a képzetét. Azzal, hogy olyan kérdéseket visznek a nyilvánosság elé, amelyekre a válasz nem támasztja alá azt a tökéletes országképet, amelyet a Fidesz, illetve a kormány szószólói szeretnének sugallni.

Ha ugyanis a hatalom gyakorlatilag állatként akarja kezelni a menekülteket, akkor ezt a képet igencsak rombolja, ha a háborús övezetből érkezett kismamát, gyermeket, és általában az embert mutatják be. A személytelen „migráncsot” ugyanis bárki képes utálni, és alávetettnek tekinteni. Az éhező, rettegő, fázó gyermek azonban nehezen azonosítható a rettegett terroristával. Az összemosás alapjaiban leplezi le kormány embertelen politikáját. Ez a lelepleződés pedig veszélyes lehet a hatalomra. A civilek elleni hadjárat tehát valójában a hatalom immunválasza az igazság kiderülését ígérő kommunikációs „fertőzésre”. Nem csak a menekültek ügyében, hanem szinte mindenhol, ahol megy a sorosozás és civilezés.

Tulajdonképpen az utóbbiak szinte lakmuszpapír-szerűen jelzik, hogy hol van nagyon nagy gáz az országban. Ahogy az ételosztások sorai is jelzik, hogy az országban nagy a szegénység, és az éhezés korántsem csak „rossz szokás”. Bármennyire is nyomult ezzel Harrach annak idején. A „immunválasz-jelleg” azonban azt is jelzi, hogy a kormány ellenséges fellépése annál erősebb lesz, minél közelebb kerülnek a civil szervezetek a valós képhez, a munkájuk szükségességének, valóságosságának demonstrálásához. Mert ezt a bűnüket magukban hordozzák. A hatalom szemében.

Andrew_s

Olimpai véglengés

Magyarország az éppen aktuálisan legfrissebb hírek szerint visszalép az olimpiai játékoktól. Az M1-re hivatkozva közölték, hogy ez a megállapodás született a kiskirályok, illetve a MOB elnökének randevúja nyomán. Ami mit sem von le abból, hogy a demokrácia „élharcosai” nem merték kikérni az érintettek, az adófizetők véleményét. Így külön épületes csúsztatás, illetve ostobaság az, amit Borkai nyilatkozott.

A tudósítás szerint ezt mondta ugyanis az egykor talán jobb sorsra született elnök:

„Szomorú, hogy egy álom, sok ember álma most ténylegesen szertefoszlott. Nem azért, mert Magyarország nem teljesített jól, nem azért, mert a magyar emberek és a magyar sportolók nem méltóak a hazai rendezésű olimpiára, hanem mert egy nemzeti ügy felett győzedelmeskedett egyesek öncélú politikai érdeke. A Magyar Olimpiai Bizottság a jövőben is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy hitének, alapszabályának és küldetésének megfelelően Magyarország mihamarabb olimpiai játékokat rendezhessen!”

Ami látszólag egy szimplán pátoszos, hárító szöveg. Részleteiben azonban nem az. Lehet ugyanis azt mondani, hogy sok ember álma, meg hasonló. De erre az egyetlen, a jelen állapotban releváns válasz-felhívást lehetne Borkaihoz intézni: Sorolja! A „sok” ugyanis nem definiál az égvilágon semmit. Egyetlen dolog tudta volna legalább nagyságrendileg belőni, hogy a MOB elnök szerinti sok az hány százezres sokaság. Egy népszavazás. Az emberek feje felett meghozott döntés előtt, és a pályázatért felelős köztisztviselői kar kezdeményezésére. Erre azonban sem a főváros közgyűlése, sem a kormány, sem a MOB nem tett érdemi kísérletet. Borkai megállapítása ezen a ponton tehát inkább egy hazug csúsztatásnak tűnik, mint egy érdemi megállapításnak.

Tekintettel pedig arra, hogy a nemzetet mégis csak az emberek alkotják, egyenesen ostobaság azt állítani, hogy nemzeti ügy lett volna az Olimpia megrendezése. Az embereknek, például az említett népszavazáson megtudható, véleményére láthatóan fütyültek, illetve fütyülnek. Fütyültek a pályázat beadásakor, és fütyülnek jelenleg is, amikor hárman gondolnak dönteni mindenki helyett. Így azonban az a helyzet alakult ki, hogy valójában nem a mostani, különben előre nem tudható végű népszavazás kapcsán győzedelmeskedtek az egyéni politikai ambíciók, hanem a pályázat benyújtásakor.

Akkor, amikor Orbán egyéni sport-komplexusának behódolva, a nemzet tényleges véleményét meg sem kérdezve a pályázás mellett döntöttek. Ha valamikor, akkor ezen a ponton valóban egyesek politikai érdeke érvényesült. Talán ez idővel Borkainak is leesik majd. Különösen akkor, ha a lólengést nem keveri a politikai hintával,

Andrew_s