Hajléktalan-törvény összecsomagolva?

Emberárnyék
Foto: EISimay

A kormánypropaganda leporolta a hajléktalanság problémáját. Az, hogy papíron a Fidesz kéri a kormányt, az természetesen porhintés. Elég a kormánypárt vezetésének névsorára pillantani ennek igazolásáról. Ez a mozzanat feledhető. A lényeg azonban továbbra is az, hogy mi célt szolgálhat a kérdés elővétele.

A humánum előretörését aligha. Nem azért, mert nem lehetne a humánum oldaláról megközelíteni a kérdést, hanem azért, mert a kormány korábbi intézkedései, az immár kormányokon keresztül ívelő kommunikációs gyakorlat alapján erre lehet legkevésbé gondolni. Amelyben már öt éve is a demagógia volt az uralkodó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy hirtelen megoldások születtek ott, ahol hagyományosan az akták tologatása fedi el a valós tevékenységeket. Igen. A minisztériumokban és főhivatalokban. A látszattevékenységek bürokratikus fellegváraikban. Ahol gyakorlatilag a rendszerváltás óta zajlik annak a kérdésnek a passzírozása, hogy mi legyen a lakhatási joggal igen, de lakhatási lehetőséggel nem rendelkező emberekkel.

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a kérdés akkor kerül elő, amikor vagy el kell terelni a kommunikációt valamiről, vagy támogatókat kell gyűjteni valami mellé, ami egyébként nem örvendene túl nagy népszerűségnek. Olykor mindkét célból. Mert a hajléktalanság az, amivel nagyon sokan találkoznak. Azokkal a csendesen tengődőkkel is, akiket kikerülnek, átlépnek, illetve nagy ritkán megkínálnak egy kiflivel, levessel, bármivel. No meg azokkal is, akik olyan módon próbálnak pénzt szerezni, amitől kinyílik a bicska, viszketni kezd a tenyér, és rugásra feszül a lábikra. Mert azért ne feledjük, hogy abban is van valami, amit a hajléktalanság elleni optikai tuningolók emlegetnek. Abban, hogy nem egy helyen, nem egy esetben közbiztonsági problémát okoz az életvitelszerűen szerte heverők rétege. Ahogy közegészségügyi kérdéseket is felvet ugyanez. Nem csak a biológiai salak elhelyezésének problémájával, hanem fertőzésekkel is megfűszerezve. De valószínűleg másként tekintenek azok az aktivisták a kérdésre, akik autóval osztanak ételt, illetve ruhát, és a haszonélvezet jegyében viszonylagos védettséget élveznek, illetve azok, akiknek a gyereke az összeszart bokrok mellett kell, hogy közlekedjen.

Az utóbbiak támogatására bizton számíthat az, aki fellépést ígér a közterek felszabadítása érdekében. Sajnos akkor is számíthat erre a támogatásra, ha ezt olyan más intézkedésekkel csomagolja össze a hatalom, ami egyébként nem nyerne támogatást. Ezzel, mintegy, kompromittálva a kommunikációt, és csak tovább maszatolva a kérdést. Ellenben támogatókat gyűjtve. Akár csak hallgatólagos támogatókat. A többi üres fecsegés. Mert az unortodox workfare magyar közmunka-programja továbbra sem más, mint a szegénységi spirál hajtómotorja. A modern rabszolgaság generátora. A szálláslehetőségek sem bővültek, javultak ugrásszerűen. Így sokkal lényegesebb kérdés lehet, hogy a hatalom mivel csomagolja majd össze a kormánypárt kérésére megalkotni vágyott törvénycsomagot.

Egy füst alatt megnézni, hogy milyen területfoglalások fordulnak elő abból a kategóriából, ami csípheti a hatalom szemét. Olyanokra gondolok, mint például a Városliget védelmében kiköltözők. Lehet, hogy ezekre a kérdésekre választ keresve hamarabb találjuk meg a kommunikációs mozgatórugókat, mint akkor, ha leragadunk a hajléktalanok elleni hatalmi fellépésnél. Mert azt, szerintem, a leghülyébb fideszes politikus is tudja, hogy a szegény-gettók kialakítása, az optikai tuning nem old meg semmit. Na jó, engedékeny leszek, pár némethszilárd-osztályú politikus talán nem tudja. Majd ők fognak beszélni róla a Fidesz részéről.

Andrew_s

Lázár-széljobb két jóbarát

Lázár János gondolt egy nagyot, és letolvajozta a közmunkásokat. Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület elnöke, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke pedig feljelenti. De a közel kétszázezer ember közvetlen megcímkézése csak az egyik olvasata a történéseknek. A sorok mögött sokkal nagyobb szemétség van.

Egy azzal rokon gondolkodásmód, amelyik alig különbözik a szélsőjobboldal által emlegetett, a cigányságot hasonlóan címkéző retorikájától. Amely ellen valahogy mégis elég izolált a fellépési hajlandóság. Valószínűleg azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a közmunkát a kezdetektől azzal a felkiáltással pártolták a széljobberek, amely gyakorlatilag azonos tartalmú Lázár jelenlegi megfogalmazásával. A „most majd megtanulnak dolgozni”, illetve a „legalább nem lopni járnak” típusú beszólásokra gondolok, amelyek unos untalan visszaköszönnek az internet bugyraiból. Jellegzetesen olyanoktól, akik a közmunkát legfeljebb a vízcsap-retorikából ismerik. Esetleg a munkát is. Mármint azt a munkát, amit nemegyszer a közmunkásokkal végeztetnek. Mert Lázár Jánost is egészen biztosan sokan elnéznék, amint reggel 6-kor lapátot vesz a kicsi kezébe, és elmegy vízelvezető árkot tisztítani. Természetesen az ezért jól megérdemelt közmunkabérért. Aztán a második hónap után visszatérhetnénk vele a közmunka megtárgyalására.

Egy pillanatig sem tagadva a fenti kitétel demagóg voltát. Ami ugyanakkor még mindig nem éri el a mások megalázó helyzetével visszaélő azon demagógia-szintet, amellyel a közmunka bevezetésével kezelik az egzisztenciális zsákutcába taszítottakat. Mert a közmunka a jelen viszonyok és bérezés mellett az. Ahogy az volt a bevezetése pillanatától. Azzal a bizonyos, állítólag mindenre elég negyvenhét-ezer forinttal. Amiből egy, a rendszert megszavazó, vagy ellene nem tüntető képviselő sem próbált megélni. Holot kipróbálhatta volna. Mindkét tábor. A parlamenti gombnyomogatók, és a hallgatagok egyaránt. A felelősség ugyanis közös. Nem most, hanem a kezdetektől. Közel hat éve. Az ugyanis a kezdetektől látszott, hogy az orbáni unortodox workfare nem más, mint a tartós szegénységre ítélés programja.

Ehhez képest igencsak törpe minoritíást jelentett azoknak a politikusoknak a köre, akik országos ellenmozgalmat kezdeményeztek volna. Egy percig sem kételkedve abban, hogy most majd sokan megpróbálják megmagyarázni, hogy voltak, akik nyilatkoztak, tartózkodtak egy szavazáson, és még a kutyájuknak is elmondták, hogy húdenagyonborzasztó. A helyzet azonban az, hogy helyiérdekű Döbrögik az adott helyen, és az adott időben élnek vissz mások kiszolgáltatottságával. Akiken nem igazán segít egy parlamenti interpelláció, és egy, az országgyűlésben elkövetett vállrándítás.

Amit annyiban meg lehet érteni, hogy a közhangulatnak kockázatos lehetett a politikai nekifeszülés. Így aztán nagyon kevés politikus keveredett olyan helyzetbe, hogy komolyan kritizálja a közmunka-rendszert. Azt jelezve, hogy gyakorlatilag a politikai elit jelentős része lefeküdt annak a jobb-, illetve szélsőjobboldali hangulatkeltésnek, amelyik a szegénységet bűnként, a szegényeket eleve bűnösként kezelte. Tálcán kínálva őket bűnbakként a majdnem-szegényeknek. Pofozóbábú gyanánt. Nem. Nem feledkeztem meg arról, hogy voltak politikusok, akik például az éhségmenettel meneteltek. Még akkor sem, ha esetleg a politikai haszonszerzés iránti vágy volt a nagyobb motiváció. Bár többekben lett volna ilyen irányú motiváció. Akkor talán ma nem arról folynának a viták, hogy melyik pártot vette meg, kenyerezte le a Fidesz és mennyiért. Azon egyszerű okból következően, hogy a nagy számú, a választókat nem csak elméletben ismerő, hanem velük közvetlen kapcsolatot tartó politika talán kikényszerítette volna a társadalmat szolgáló programokat. Így azonban...

Lázár nyugodtan mondhat gyakorlatilag azt, amit akar. Az évek során a hatalom gondosan megágyazott a szegényeket lenéző mondatoknak. Az, hogy rokonítható a szélsőjobboldal retorikájával, az is legfeljebb csak jelzésértékű lenne. Ha újdonságként kellene kezelni ezt a jelenséget. De valójában nem az. Még akkor sem, ha a Jobbik állítólag cukisodik. Annyira nem, hogy egy Lázár-Vona háttéralkú sem lenne meglepő. Biztosítva azt, hogy egy jobboldali többséget biztosító koalíció akkor is meglegyen, ha az egyre inkább elkopó, kompromittálódó Orbán esetleg megy a levesbe.

Andrew_s

A középkorúak közül miért a diplomások szívnak jobban?

A magyar munkaerő-piaccal kapcsolatban nem egyszer egymásnak, és a különböző tapasztalatoknak is ellentmondó vélekedésekről lehet olvasni. Az egyik ilyen vélekedés az, hogy az orbáni unortodox workfare, azaz a közmunka-alapú társadalommodell mindent megold. Míg a másik az, hogy akkora a szakemberhiány, hogy csak úgy vadásszák az embereket.

A két vélemény különben nem egymásnak ellentmondó, hanem egymás mellett is létező. Az a vélemény, amely szerint szó sem lehet életkor szerinti diszkriminációról a szakemberhiány miatt, az utóbbihoz van közelebb. Az említett vélemény egyébként az ATV-nek, a 45 év feletti munkavállalók helyzetével foglalkozó összeállításában szerepe. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége által megfogalmazva. Amelyben különben az is olvasható, hogy az érintett korosztály számára is közel másfél év az átlagos álláskeresési idő. Ennek egészen biztosan több oka van, és ezek között egészen biztosan szerepel a pozícióféltés és a kommunikációs elesettség is. Az utóbbira ugyan általában úgy gondolunk, hogy a fiatal HR-es nem találja meg a hangot a középkorú és idősebb jelentkezővel. Valójában azonban nem csak erről leht szó.

Nem egy esetben szinte biztosan szerepet kap az is, hogy nagyon nehezen vállalja be valaki a szüleivel talán egy idős jelentkező egyfajta „vizzgáztatását”. Ezért inkább be sem hívja egy találkozásra. Mert cikinek érzi, ha nemet kell mondania. Ahogy azt is, ha esetleg kiderül: ő sem a szakmája csúcsa. Mert az is előfordulhat, hogy a sok vihart megélt jelentkező esetleg azt is észreveszi, ha a fejvadász már egy teszt összeállításánál is bénázott. Ilyen teszthez nekem is volt már szerencsém, és talán gyakoribb, mint azt az interjúztatók hiszik magukról. Ahogy annak is van valami keserédes bája, amikor ezer éves kipipálható listákból kérdezik az embert. Olyanból, aminek már az elvárt válaszát is felmondja valaki. Akár félálomban is. Ilyenkor, illetve különösen akkor, ha a kérdések a korábbi válaszokat teljesen figyelmen kívül hagyva sorjáznak, könnyen lebukik a feladatára inkompetens HR-es. Amely lebukás egy frissen végzett fiatallal szembeneséllyel bír.

Az előbbiek különben arra is választ kínálnak, hogy a középkorúak közül miért a diplomások szívnak jobban. A nagyobb ismereti szint, a szélesebb látókör, illetve az esetleg magasabb végzettség őket teszi „veszélyesebbé”. A pozíciójukra féltékeny vezetők számára is. Sajtos módon egyébként a korban hozzájuk közelebb állók általában féltékenyebbek. Valószínűleg azért, mert ők érzik meg először az esetleges összehasonlítás hátrányát. Ha tehát csak egy kicsit is ingatag lábakon áll a helytállásuk, inkább nem veszik fel a potenciális kihívót. Akkor sem, ha ez a kihívás legfeljebb csak a saját komplexusaikban szerepel. Nem véletlen, hogy a munkaügyi központban már évekkel ezelőtt olyan tanácsokkal látták el az idősebbeket, hogy a tapasztalataik, az iskoláik egy részét tagadják le inkább.

Az ATV összeállítására visszakanyarodva, azért olvasható benne egy igencsak elgondolkodtató megállapítás. Eszerint a „Személyzeti Tanácsadók Szövetsége úgy látja: vezetői pozíciót nehezebben kap 45 pluszos”. Így aztán „könnyű fizikai munkához azonban egyre szívesebben választanak idősebb középkorút”. Rudi Péter szerint azért, mert: „Ennek több oka is van, az egyik az, hogy a monotónia tűrésük, a precizitásuk, a munkabírásuk, a lojalitásuk az sokkal jobb, mint a fiatalabb korosztályoké, illetve ők már nem akarnak karriert építeni, ők munkát akarnak végezni, ők pénzt akarnak keresni, ezért egészen másként állnak a munkához”.

Ezzel a felszínen különben egészen biztosan egyet lehet érteni, mert a látszat kétségtelenül ez. Azonban van egy olyan üzenete is, hogy 45 felett felejtsd el, hogy még lehet bárminemű karriered, és örülj, hogy dobozokat pakolhatsz egyáltalán. Alkalmasint kihasználva persze azt is, hogy ez a korosztály még nem egy esetben kénytelen a család fiatalabb generációit támogatni. Így tényleg szinte bármit elvállal a gyermekei, netán az unokái miatt. Nem egy esetben azt is elviselve, ha velük mossák, illetve mosatják fel a padlót. Valójában tehát ebben az esetben sem arról van szó, hogy milyen nagyon jó az idősebbeknek, hanem éppen az ellenkezőjéről. Valójában a parkolópályára kényszerítettektől még azt is elvárják, hogy megtapsolják ezt a kialakult helyzetet. Ahogy a még idősebbek esetében is. Akiket a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek keretében szólítanak be a munkaerő-piacra. A hazai viszonyok nagyobb dicsőségére.

Andrew_s

Kiszelly és az elvtársi politológia

Van pár fogalom, ami a valóságostól eltérő jelentéstartalommal telik meg az idők változása során. Az egyik ilyen kétségtelenül az „elvtárs”, melyet sokan egyértelműen a bolsevik hagyományokhoz társítanak. A másik egy olyan fogalom, illetve foglalkozás, ami alapállapotban is egy fából faragott vaskarikának tűnik. Ez a „politológus”.

Az elvtárs valójában egy adott elvhez, annak képviselőihez társuló, nekik hűséget fogadó emberkét jelent. Ebből a szempontból oldal-, és elv-független. A fogalom. Ellentétben azzal, ahogy oldalfüggőek azok, akikre alkalmazni lehet. Míg a politika nagy játszóterén azok az emberkék sem ritkák, akikre joggal nem lehetne még véletlenül sem alkalmazni. Tekintettel arra, hogy maguk inkább elvtelennek, oldalsemleges nyaloncoknak, gerinctelen szervilistáknak tűnhetnek, mintsem egy elv mellett következetesen kitartó embernek. Ha csak nem tekintjük önálló ideológiának a harács-elvű önszolgálatot. Harpagon után akár harpagonizmusnak is nevezve az oligarchák körében kialakult szindrómát. Amely nem ismer barátot, és valójában ellenséget sem. A harpagonizmusban szenvedők valószínűleg joggal kérik ki maguknak az „elvtárs” jelzőt. Mert ők ugyan nem. Senkinek. Semminek.

Ugyanakkor a tudományok terén elvárható lenne az objektivitás. Még akkor is, ha a tudomány tárgya a politika. Tekintettel arra, hogy a politika, mint olyan egy elég széles jelentéstartalommal telt fel az évezredek során. Valójában sokkal inkább tekinthető önmagában is egyfajta tudománynak, mint a városvezetés gyakorlatának. De éppen azért, mert a politika mindenütt ott hemzseg körülöttünk, és a legkülönbözőbb ideológiák mentén is előfordul, nyilván nem lehet egyszerű egy olyan tudományt folytatni, ami ezzel foglalkozik. Márpedig a politológia ezzel kéne, hogy foglalkozzon. Olyan képet sugallva, hogy a politológus ül a fakuló fóliánsok között, és az évezredek politikai áramlatait elemzi, méricskéli, modellezi. Akár, legyünk engedékenyek, ülhet az internet előtt és méricskélhet, modellezheti a jelenkor különböző politikai áramlatait is. Ebben az esetben viszont nem lehet valójában egyik „oldali” sem. A valamilyen oldali politológus ugyanis lehet az adott oldal elvtársa, de az amúgy is kóklerségnek, a tömegmanipuláció fedőtevékenységének tűnő tevékenysége még a látszatát is elveszti az objektivitásnak.

Ez egyébként, noha mindenféle „oldali” politológus esetében igaz lehet, most legutóbb Kiszelly Zoltánnak, az ételosztással kapcsolatos megnyilatkozásakor jutott az eszembe. Mondván, már az ő blogján is a címben: „Blaha Lujza téri liberális beetetés”. Majd ezzel a felütéssel indítva abból a szempontból elemzi az ételosztást, hogy a kígyózó sorokról készült képek manipulatívan terjednek a világhálón. Miközben Orbán hal helyett hálót adott a népnek. Amiből persze az is következik, hogy Kiszelly szerint nincs valós szegénység. elvégre az egyre csökkenő népességű halászközösség országa vagyunk. Az ételért állók tehát unatkoznak, é puszta passziból állnak ott. Mert különben otthon nem győzik félre rugdalni az aranyrögöket. Bocsánat, a halakat. Aztán persze rögvest áttér a migránsokra, és azokról készült manipulatív képekre. Talán azért, mert másként nagyon bele kellene mélyednie az olyan ellentmondásokba, amelyek a hazai jövedelmi tagozódást jellemzik. Ez meg ciki lenne Orbán Kiszelly vezetéknevű elvtársának.

Az ugyanis valós állapot, hogy a segélynél jobb a közmunka, és közmunkánál jobb lenne a piaci munkahely, és vele a stabil egzisztenciát megalapozni képes munkabér. Ezt kár is lenne elvitatni Kiszellytől. A baj csak az, hogy a segélynél alig jobb a közmunka. a hatékonysága köztudottan csapnivaló, és a hazai viszonyok között valójában az elszegényedési spirált hajtja. Éppen amiatt az unortodox workfare-szemlélet miatt, amit Orbán annak idején meghirdetett. Lehet, hogy némelyek szerint ez jelenti a hálót, de ez a háló valójában egy nagy fekete lyukból van. A „politológus” elvtárs például megpróbálhatna közmunkásként megélni egy zsákfalúban. Úgy, hogy semmi más pénzkereseti lehetősége nincs. De azért gyanítom azt is, hogy nincs az a trükkös kameraállás, ami a nem létező sorokból több saroknyira elnyúló tömeget varázsol. Erre még Orbán kedvenc fényképeszei sem lennének képesek. Ahogy a lábukkal szavazó és gazdasági menekültté vált százezrek is maradnának itthon a halkerítés tövében. Vagy legalább is elég sokan.

Mert lehet a sorokat akár manipulatív céllal lefényképezni, de ettől a sorok még ott vannak. Az emberek ott állnak. S jobbára azért állnak ott, mert éhesek. Viszonylag kevés merciből kiszálló nercbundás ember ácsorog az ételosztásokon. Ha tehát a politológus úgy gondolja, hogy halból van a kerítés, akkor valószínűleg téved. Még akkor is, ha nyilván keringenek manipulatív képek a nagyvilágban. A kommunikációs manipuláció azonban, vele ellentétben oldalfüggetlennek tekinthető.

Mert a blogon, joggal emlegeti negatívumként a menekültekkel kapcsolatban készült, kétségtelenül manipulatív képeket. De valamiért csak azokat, amelyek a menekülteket „fényezik”, illetve „sajnáltatják”. Elfeledkezik megemlékezni azonban a horgosi esettel kapcsolatos hírhamisítási gyanúról, illetve a körmendi hírhamisításról. S pont ez a féloldalas tálalás teszi kevésbé tudományossá a „politológust”.

Andrew_s

GE-elbocsátás, és ami mögötte lehet

A Karácsony nem mindenkinek hoz felhőtlen időtöltést. Így azoknak sem, akik felmondólevelet kaptak az ünnepek felvezetésekor. Márpedig van ilyen. Ahogy a Zalai Hírlap szerint a kanizsai GE-dolgozók egy részének is ez jutott decemberben. S ezen az sem változtat, hogy a GE gazdasági, üzleti tervei szerint ez rendben van. S ezen az sem fog változtatni, ha a napi politika majd agyonhallgatja, vagy éppen túldimenzionálja a GE piaci ténykedését.

Mert mindkettőre van esély. Az agyonhallgatás oka az lehet esetleg, hogy nem illik be abba a vezéri jelenképbe, ami alapján mindenki minket irigyel. Mármint úgy globálisan. Nem mindenkit az országban, hanem az országot általában. Holott a hazánkból folyamatosan kitelepülő ezrek a lábukkal szavaznak a hatalom ilyen állításának az ellenkezőjéről. Nem véletlen azonban, hogy a kitelepülési leltár sem olyan adat, amit a miniszterelnök szájából túl sokat hallhatnánk. Ugyanakkor az, amikor egy multi gyárat telepít Magyarországra, akkor országos propaganda indul a kormány ténykedésének fényezésére. A multi akár részleges kitelepülése ebből a szempontból sem olyan hír, ami konform lenne a kormány propagandájával. Noha azért hallhattunk már kirohanásokat a multik ellen. Úgy általában.

Ebből a szempontból akár túl is dimenzionálható a GE, vagy bármelyik másik multinacionális cég által „elkövetett” létszámleépítés, illetve üzleti átalakulás. Holott az egyik a másik következményeként akár a normális üzleti viselkedés részének is tekinthető. Ahogy normális lenne ugyanez bármely másik vállalkozás esetében is. A kevésbé normális inkább az, hogy egy vidéki összeszerelő-üzem léte, illetve nemléte akár egy teljes térséget befolyásolni képes. Abból a szempontból, hogy nincsenek alternatívák. Még a segédmunkák terén sem. Mert a jelen gazdasági környezet gyakorlatilag a közrabszolgaság unortodox workfare-programját kínálja egyetlen alternatívaként. S ezzel a kormány láthatóan teljesen elégedett. Nem véletlenül. Orbán Viktor előszeretettel házal ugyanis az occó magyar munkaerővel. Márpedig a hazai munkaerő ára azonnal drasztikusan emelkedne esetleg, ha az átlagos képzettsége magasabb lenne, illetve nem a közmunka lenne számos régióban az egyetlen alternatívája a szalag melletti robotnak. Így annak ellenére, hogy időnként kimaxolják a multik elleni kommunikációs, a hatalomnak nem igazán érdeke változtatni a jelenlegi struktúrákon.

A lokális Döbrögik számára ugyanis az említett tömeges kiszolgáltatottság biztosítja a hatalmat. Márpedig a hatalomnak régen lefeküdt, kontraszelektált helyi vezetés léte létkérdéssé válhat akkor, ha elébe kell menni egy hatalmat leváltani képes mozgalomnak. Ahogy az a kölcsönös bizalmatlanság is létkérdés, ami a kenyérrel is korrumpálható provokátorok lehetséges létét veti fel. Atomizálva, elszigetelve a helyi közösségeket. Így az említett kanizsai hírnek nem is az a lényeges része talán, hogy egy gazdasági szereplő a piacnak megfelelően bővíti, vagy zsugorítja a termelési potenciált. Két másik pont valószínűleg sokkal lényegesebb. Az egyik az, hogy a GE végkielégítéssel, a pillanatnyi túlélés lehetőségével bocsátotta el az embereket. Ellentétben azzal, hogy az állami közrabszolgákkal úgy sakkoznak, mint gyaloggal a csatornatisztítás harcmezején. A másik pont pedig az, hogy az említett elbocsátások megrengethetik a helyi önkormányzatokat. Jelezve az említett alternatív foglalkoztatási lehetőségek szinte teljes hiányát.

Márpedig egy jól működő piacgazdaság, egy robogó gazdaság általában aligha ezt tudná csak felmutatni. Az, hogy a vidék Magyarországa ma néhány nagy cég piaci ténykedésétől függ, és nincs meg az a vállalkozási spektrum, amely alkalmas lenne a pufferelésre világosan jelzi a kormánypropaganda hamisságát. Arról, hogy milyen baromi módon száguldunk. Hacsak nem a zuhanást tekintjük száguldásnak.

Andrew_s