2018. június 29., péntek

Gyermeki helyzetkép - 2017


Azt, hogy egy-egy gyermek miként élte meg az előző évet, az aligha lehet egy általánosítható adat. Azért egy általános felmérés, illetve jelentés mégiscsak mondhat valamit. Aztán meg azok is, akik hozzáfűznek valamit. Így a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány felmérését, illetve az ebből készült jelentést is érdemes elolvasni. Biztosan lesz olyan, aki elégedett lesz a jelenlegi helyzettel, és lesz, aki nem.

Sok adat erősen viszonyítási alap kérdése. A rádióban, nem is ezzel a jelentéssel kapcsolatban, hallottam olyan véleményt is, hogy a funkcionális analfabéták számán sem kell problémázni. Elvégre a középkorban általános analfabétizmushoz képest kifejezetten előre léptünk. Sokak számára talán a gyermekek jog-helyzete is ilyen. Mert akkor, ha elég mélyről nézünk felfele, akkor a bányászó béka alja is az egekbe szökő magasságban lehet. De ettől függetlenül sem minden adaton kell feltétlenül elkeseredni. Bár némelyiket látva nem ártana pár könnycseppet elmorzsolni. Azon például, hogy a családjukból kiemelt gyermekek harmada az anyagi problémák miatt kerül veszélyeztetett helyzetbe. Ami több dolgot is sejtet. Az egyik az, hogy a gyermekek helyzetét megítélők fejében elég erős az anyagiakat előtérbe helyező diszkriminációs szemlélet. Miközben cseppet sem vígasztaló, hogy a helyzet indokoltsága esetén igen jelentős szegénységet gyaníthatunk megjelenni a családok szintjén. Ami a magyar közmunkaalapú társadalom csődjeként is kezelhető. Jelezve, hogy a családok szintjén cseppet sem jelent megoldást az egy-egy családtagot érintő kötrabszolgaság.

Egyébként talán ettől, pontosabban a családi krízisektől sem teljesen függetlenek a gyermeki öngyilkosságok. Statisztikailag gyakorlatilag részletkérdés, hogy számszerűen hányan követnek el gyermekkorban öngyilkosságot. Különösen, mert az öngyilkosságok mögé nézve, többnyire nincs valós halálvágy a kísérletek mögött. Még felnőtt korban is nagyon sok öngyilkosság valójában baleseti halálnak tekinthető. Olyannak, ami figyelmeztetésként, figyelelemfelkeltésként indul. De a mentőnek elvágott erekkel telefonálóhoz nem ér oda időben a kocsi, a figyelmezető önakasztást elkövető, gyógyszert beszedő gyermek anyukája aznap kerül dugóba, vagy késik bármi miatt otthonról. Esetleg a cselekedett hibás mérlegelése, netán egy kivagyiságból elkövetett tett vezet a halálhoz.

Valamiért a jelentés kapcsán kiemelendőnek gondolták, és a sajtóanyag-verzióban is külön jelezték, hogy a szakmunkástanulók fele, a gimnazisták ötöde nem olvas soha egyetlen könyvet sem. Amely megfogalmazás azt jelenthetné, hogy mesekönyvet, illetve elektronikus műveket sem. Amelyről több dolog az eszünkbe juthat. Az egyik az, hogy a gyermekek az általános iskolából kerülnek a középfokú képzésbe. Ha tehát az utóbbit megtöltő korosztály nem olvas könyvet, akkor ez azt jelenti, hogy az olvasás élményszerűségét már általános iskolában elrontják. Amelyben aligha kerülhető meg az a kérdés, hogy milyen irodalom az, amelynek ismeretét elvárják az általános iskolai képzésben. Magam közel egy évtizede írtam arról, hogy a gyermekeket megszólító, szórakozást nyújtó művekkel kellene megszerettetni az olvasást.

Akkor, egy neveléstudományi konferencián, ez korántsem volt a legnépszerűbb gondolat. Ahogy az szintén közel évtizede írt szakdolgozat sem volt a legnépszerűbb, amelyet nem én írtam, de Harry Potter történeteinek pedagógus-szereplőit elemezte neveléstani alapon. Azok részéről sem, akik a nem oly rég lezajlott tanártüntetések kapcsán szakértőként szólaltak meg. Ugyanakkor nem olyan régen a rádióban szólalt meg egy tanár, aki nagyjából szintén azt mondta, hogy nem kellene annyira viszolyogni sem Harry Potter történeteitől, sem Rejtő műveitől. Az utóbbiak valószínűleg továbbra is alkalmasabbak az élménytár bővítésére, mint a veretes, de a hétköznapok szempontjából inkább unalmas könyvek. Minden maradék tisztelet fenntartásával az olyan szerzők, illetve műveik iránt, amelyet nagyjából a tizedik oldal után hajít be valaki a sarokba. Mindamellett, a gyakorlat az, hogy az említett korosztály meglehetősen sokat olvas. Akár a közösségi média termékeit is. Amelyet lehet sekélyesnek, zárt körűnek, nyelvészetileg zavarosnak bélyegezni. A hatását elvitatni azonban kár lenne. Akkor sem, ha a hírportálok, internetes pletykarovatok stílusa aligha vethető össze Jókai műveivel. Egyébként érdekes lenne tudni Homérosz véleményét a későbbi korok szerzőinek műveivel kapcsolatban. Talán rá sem jönne, hogy irodalmi alkotások.

De mindez, értelemszerűen korántsem az említett jelentés teljességét fedi le. Korántsem lenne érdektelen, ha a pedagógia, az iskola, vagy akár a gyermekekkel kapcsolatos történések bármely szereplője elolvasná. Képet kapva arról, hogy mi a helyzet a gyermekek szexuális nevelésével, esetleges bántalmazásával, illetve a felnőtt társadalom hozzállásával, olykor hozzá nem állásával kapcsolatban.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. június 25., hétfő

Latorcai: kezeljék Orbánt a helyén

Forrás: Fixabay
Az ország legnagyobb cirkuszi porondján Latorcai János levelező, izé levezető, elnök játszotta ma a mindenható porondmester szerepét. Mert, valószínűleg úgy gondolta, hogy mindenható az, akinek a kezében van a mikrofonokat szabályozó gomb. Talán igaza is van. Különösen, ha Orbán Viktor cimzetes tekintélyének megvédése a tét.

Rendben is van, hogy egy kormány fejét nem lehet, „hé, te, ott” megszólítással illetni. Tordai Bence, a Párbeszéd (de, kivel), politikusa nem is sülyedt idáig. Ami még abban az esetben is dícséretes, ha tudjuk: amennyiben megmaradt volna az a rendszer a háború előttről, amit Orbán annyira fényez, akkor ennél komolyabb megszólítást aligha kapna. Latorcai a hírek szerint leginkább azon akadt fenn, illetve ki, hogy a Fidesz elnökét pártelnöknek titulálták. Ami részben furcsa, de leginkább nagyon árulkodó. Mármint akkor, ha komolyan vesszük a túlteljesítő portás pillanatnyi agymenését.

Az egyik olvasata lehetne annak, hogy kikérték az országgyűlés nevében a pártelnöki titulust, az lehet kétségtelenül az, hogy a miniszterelnök, az valóban a nemzet szolgáinak az elnöke. Kellene, hogy legyen. Ebben a minőségében lehetne kérdezhető, illetve számon is kérhető. Pártelnöki tevékenységéhez éppen úgy nincs köze az országgyűlésnek, ahogy az ellenzék egyes pártjai esetében sincs köze. Így, bárki érdeklődéssel várhatja, hogy amikor bármelyik párt elnökét pártelnökként, és nem képviselő úrként szólítja meg a Fidesz, netán a kormány, bármelyik tagja, akkor milyen gyorsan lesz a mikrofonja hangtalan. Mi tagadás, magam eddig nem figyeltem ezeket az eseteket. De talán ezt követően érdemes lesz. Az ellenzék frakciói pedig bátran kérjék ki maguknak, ha bármely megszólításban nincs kellő tisztelet.

Ugyanakkor lehet, hogy Latorcai tud valamit. Mármint a valós hatalmi viszonyokról. Arról, hogy Orbán ugyan a pártelnöki arc, és torok, de a tényleges hatalom más, illetve mások kezében van. Így a párt ügyeit valóban felesleges lenne Orbán Viktoron számon kérni. Miközben az, ha így állnak a dolgok, egyvalamit biztosan megmagyarázna. Azt, hogy a kormányfő olykor a saját kezdeményezéseinek a szavazásáról is távol marad. Esetleg csak a függöny mögül drukkol. Elvégre akkor, ha nem az övé a tényleges hatalom, illetve a tényleges szándék, akkor aligha érzi a sajátjának ezeket a döntéseket. Pusztán parancsra cselekszik. Legfeljebb azt találgathatjuk, hogy kiére, kiékre? Ha a Nagy Egyszarvú-szellem, netán Jahve személyes parancsára, akkor nagy baj van. Ha valamelyik, háttérben ólálkodó királycsinálóéra, akkor sem biztos, hogy kisebb a baj. De legalább számon kérhetőbb. Talán.

Azonban talán arról sem ártana megfeledkezni, hogy a hazai országgyűlésbe valójába miniszterelnököt nem választ a választó. Képviselőkre, és pártlistákra szól a voksolás. A pártot képviselő személyként kerül felkérésre az, akire a kormány megalakítását bízzák. Ennek köszönhetően a párt elnöke, aki bírja a tagság közvetlen, valamint a választók közvetett bizalmát, tulajdonképpen fokozott, kettős legitimitással rendelkezik. Voltaképpen erősebb pozíciónak is tekinthető, mint a miniszterelnöké. Latorcai lehet, hogy csak erre szerette volna, a sorok között, felhívni az ifjú padavan figyelmét. Azzal, hogy figyelmeztette: túltiszteli Orbán Viktort.

Legközelebb az esedékes levezető elnöknél tesztelni kellene, hogy a „Pannon Géniusz” megszólításra miként reagál. Ha pedig kikapcsolja a mikrofont, akkor Orbán reakciója lenne az érdekes. Mert könnyedén lehet, hogy ő ugyanúgy Európa Császára ott belül, ahogy a zsebebek lelke is egy-egy farkasé.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 21., csütörtök

Bevándorlóországosdi

A lakosságtizedelő fekete halál, a XV. századi ábrázoláson
(Toggenburgi Bibliában)
A zsírkőre maszatolt alaptörvény éppen aktuális változtatása előtt, alatt, és valószínűleg még utána egy jó ideig hallhattuk, illetve hallhatjuk a mantrát: Orbán nem akar bevándorló-országot. Ez a fajta szöveg már évekkel ezelőtt sem jelzett mást, mint a történelem ismeretének hiányán alapuló oltári ökörséget. Akkor még nem Orbán nyomta az összes lemezt hozzá. A lényegen azonban nem változtat.

Aki szeretne a fenti mantra jegyében nyugóvóra, illetve pogromra térni, azt veselkedjen neki és írja át a történelemkönyvet. Olyan módon, hogy:

-       Igazolja tudományosan azt, hogy a Homo sapiens a Kárpát-medencében, és lehetőleg Budapest környékén alakult ki;
-       Ha ezt nem sikerül igazolni, akkor már gondban lehet, mert ugyebár innentől az egész magyarság egy nagy bevándorló horda képében tűnik fel;
-       Igazolja tudományosan azt, hogy amennyiben a fenti helyzet nem állt fenn, akkor a lovas nomád ősök egy lakatlan, már itt élőktől mentes területre érkeztek;
-       Ha nem akkor ez kínos. Feltéve, hogy legalább azt nem sikerül igazolni, hogy a lóháton érkezők szűzességi, illetve beltenyésztési fogadalmat tettek;
-       Ha ez is megbukna, akkor persze az egész vértisztasági szöveg álságos, és alapvetően ostoba volta azonnal lebukik;
-       Azért még meg lehet próbálni cáfolni a későbbi hadjáratok népességet keverő hatását, a járványok utáni betelepítéseket, a későbbi menekülthullámokat, és lehetőleg minden mást;

Annak, akinek ennek ellenére sikerül lenyomni a torkán az idegengyülölő szöveget, azt óva inteném a saját családfájának a felkutatásától. Mert kiderülhet, hogy a családjában az egész Kárpát-medence képviselve van. Némi távolabbi rokonsággal is fűszerezve. Ha ennek ellenére ragaszkodik annak a jogához, hogy a másik magyarságát minősítgesse, akkor az a legkevesebb, hogy az étrendjéből is száműz minden olyan élelmiszert, illetve fűszert, amit a határokon kívül teremtett a biológia. Krumplitól a napraforgón át a borsig.

Elvégre az, aki idegengyülölő, az legyen következetes. Ne lecsószaftos nyálat fröcsögve szidjon mindent és mindenkit.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 19., kedd

In hoc signo vinces

Raffaello Sanzio: In hoc signo vinces (részlet)
Ugye közismert a leírás az „E jelben győzni fogsz” megnyilatkozás körülményeiről? A napokban kicsit nagyobb figyelmet kapott az, hogy az ország keresztény kultúrájának védelmét kötelező érvényűnek gondolják előírni. Ez alighanem egy igen fogas kérdéskört fog érinteni. Tekintettel arra, hogy amit ma vallási alaptétel-gyűjteménynek ismerünk az, a ma ismert szöveggyűjtemény alapjait illetően, egy rég elporladt római császár hatalmi ambícióinak védelmét, megalapozását szolgálta.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. Azt azonban jó érzékkel megérezte, hogy az ellenségkép keresés egy pontján célszerű letenni a garast valamelyik vallási ideológia mellé. Ő, illetve a kommunikációs csapat a kereszténységet választotta. Azt a vallást, amelynek alaptanításai sokkal inkább a humánumot tartják szem előtt, mintsem azt a regnáló magyar kormány, valószínűleg, szeretné. Mert a hivatalos propagandáról sok minden el lehet mondani, de a „humanizmus” címkével lehet talán a legkevésbé ellátni. Például, az évek óta tartó, szinte az eretneküldözésekkel párhuzamosnak látszó, ellenség-keresés aligha tekinthető humanista megnyilvánulásnak. Még akkor sem, ha találnak olyan egyházfit, többek között Erdő Péter személyében, akik nagy ívben tesznek a keresztény alapértékekre. Alkalmasint a pápa véleményére is. Alkalmasint a pápa véleményére a KDNP környékén előforduló politikusok is tesznek nagy ívben. De a KDNP is csak a nevében keresztény meg párt, meg ilyesmi. Úgyhogy a pártos kereszténységgel kapcsolatos véleményük nem játszik.

Még akkor sem, ha az erős emberük olykor a fegyverével játszik. Vélhetően Szent Ferenc emlékének adózva. Kigúnyolva az állatokat is pártoló szent emlékét. Akinek a nevét a pápa is viseli a pápaságban. Aki arról ugyan alkotott véleményt, hogy a menekülteket pártolni kell, de arról kevésbé, hogy a házi-rénszarvasokat kilőni kell. Helikopterről. De Semjén ettől még biztos jó keresztény. Ahogy Orbán Viktor is. Elvégre ők, valószínűleg azt mondják magukról. Ahogy sokan mások is a kormány környékén. Meglehetős hivalkodással emlegetve „keresztény értékeket”, meg „keresztény kultúrát”. Amelyekről valószínűleg csak azt hallották, hogy valaki már látta leírva, hogy van ilyen. Ugyanakkor, ahogy azt Szabó Zoltán összeszedte a Facebook-on, mégis lehet előre mutató kezdeményezés az említett fogalmak alaptörvényesítése. Elvégre elejét veheti a menekültek intézményes üldözésének, a hajléktalanok gettósításának, a szegények folytatólagos megvetésének. Többek között.

De talán a vallásos hivalkodásnak is. A Bibliában ugyanis van olyan kitétel, hogy a hit nem a nyilvános kivagyiságot kell, hogy szolgálja:
„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”
(Máté Evangyélioma 6. rész)

Különösen, mert a történelemben legtöbbször a vallás nevében gyilkolók kezdték azzal, hogy magukat valami kiemelt törzsnek képzelték. A hitük alapján felülemelkedettnek, magasabbrendűnek képzelve magukat. Olyannak, akinek kilövési engedélye van mindenki másra. Ez a kereszténységre is igaz. Még a kereszténység egyes irányzatainak képviselői is lelkesen gyilkolták, illetve üldözték egymást a történelem során. Ahogy mindenki mást is. A kereszténység jegyében, amit nyugodtan használtak az érdekeltek fedősztoriként. Ahogy az olyan szerzők műveit is, mint a császári látomást csak pár évtizeddel követő Hippói Szent Ágostonét. Akinek a nevéhez köthető az egyházi antiszemitizmus ideológiai alapjának a megírása. Olyan hatásosan, hogy a hivatalos zsidóüldözést alig ötven évvel ezelőtt iktatták ki jogilag a spanyol törvénykezésből. Fél évezred után, és másfél évezreddel Hippói Szent Ágoston korát követően.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. De szinte biztos, hogy számára a kereszténység nem annyira Jézus humanizmusát jelenti, mint amennyire keresztes lovagok kardját, és az inkvizítorok parazsát. A saját szemében valószínűleg ott áll egy ostromlott végvár mellvédjénél, és rohamot vezényel a kereszt védelmében. Nem értve, hogy azok a csúnya bácsik a fehér köpenyben nem értik meg az ő nagyszerűségét, és zsebpénzt is egyre fanyalogva adnak. Pedig neki sok zsebbe kell pénzt tenni. Elvégre a zsoldosokat meg kell fizetni. Mert a végén nem vele üvöltik majd a kereszténység védelmében kitalált jelszavait, hanem a fehér köpenyeseknek szólnak: lehet vinni a hideg zuhany alá.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 18., hétfő

Sziszi mondja: durr bele

Forrás: 444.hu
Aszondja a Sziszi, hogy katonának áll a világ. Meg hogy legerősebb honvédséget akar a magyaroknak a térségben. Nekem meg az jut az eszembe, hogy a fegyverkezési versenybe csak beledögleni lehet. Ha nincs háború, akkor a költségeibe. Ha van, akkor a kilőtt töltényekbe. De a Sziszi aszondja, hogy rohadtul kell egy erős honvédség. Márpedig a Sziszi rendes ember. Orbán is megaszondta.

Egyébként egy pillanatig sem vitatom, hogy sokaknak a máját finom fegyverolajjal kenegetik az ilyen kijelentések. Különösen akkor ha nem voltak annak idején katonák. Akkor, amikor a magyar honvédség, bakától főkatonáig, gyakorlatilag a Varsói Szerződés határvédelmi homokzsákjának a szerepét töltötte be. Ehhez nem kellenek különösebb doktrina-viták. Elég összevetni az akár az 1970-es, illetve 1980-as évek katonai technológiájából közkeletű ismereteket, a Szovjetunió, illetve az USA akkori katonai potenciálját, és a hazai lehetőségeket. Akár a mélységieket. Felvetve azt is, hogy vajon meddig tartott volna felmorzsolni a hadsereget, ha valaki valóban fel akarja morzsolni. Eltekintve attól is, hogy sokkal vonzóbb egy olyan szerepe az országnak, hogy kiváló egyetemei, remek kórházai képzést, gyógyulást adjanak az arab sejkek gyerekeitől az angol királyi házig mindenkinek. Akár ténylegesen is. Annál sokkal vonzóbb, minthogy valaki kiálljon a regionális kocsma közepére és az asztalba bassza a bicskát.

Tudva azt, hogy az olyan vezetők, mint az enyhén túlsúlyos Orbán, vagy a hallhatóan nem csak derékra zsírosodott Németh Szilárd, aligha lenne képes megvédeni bárkit. Nem pofázva, hanem ténylegesen. Ellenben a máséval nagyon szívesen verik a csalánt. Talán azért, mert katonaként, amikor még kötelező volt, szerteszívatták őket. Most meg szívjanak a kopaszok. Legyen kötelező a sorkatonaság, meg legyen erős katonaság, meg legyen übermagyar az, aki éhen döglik, ha nincsenek uniós, vagy orosz, kínai, indiai, amerikai, pénzek, de díszmagyarba menetel a csontvázak mezején. Háromszoros hurrá az ilyen vezetőknek.

Akár elgondolkozva azon is, hogy ki a fészkes fene ellen akar erős hadsereget a térségben? Kit akar megszállni? Mit akar megszállni? Komolyan gondolja a határrevízió leporolását? Netán reguláris migránsokkal fognak majd riogatni? Ha igen, akkor az anyja szép szemének szeretné ezt bemesélni? Rendben, lesz kinek. Főleg annak, aki még a büdös életben nem gondolkodott el azon, hogy nagyságrendben hány háborús menekült kóborol a világban, és abból hányan akarnak valóban megszállni bármit is. Mert azért gyanítom: ha Afrika vagy a Közel-Kelet megindulna, akkor pont annyit érne a kerítés, és az egész hadsereg, mint Mohács a törökök ellen. Mármint tömegpusztító fegyverek bevetése nélkül. Alkalmasint persze a török megszállás végének is több köze volt a Habsburg megszállási vágyhoz, a hosszú logisztikai útvonalakhoz és a törököket is megosztó belső hatalmi harcokhoz, mint a melldöngetéshez.

De melldöngetésben és pocaktapsban mindig jók voltunk. Decibelizmozásban is. Úgyhogy inkább az érdekelne, hogy melyik Orbán-haver szeretne katonai beruházásokba beszállni. Elvégre, ha megemelik a honvédelmi kiadásokat, az pénzkiadást jelent. Márpedig ami kiadás az egyik oldalon, az valakinek bevétel.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 14., csütörtök

A csapda neve: „Red Bull-verseny”

Forrás: Domyown.com
A jelek szerint lesz berregés a levegőben, és forgalomkorlátozás a felszínen. Köszönhetően a Red Bull budapesti repülős versenyének. Ami személy szerint mérsékelten hiányzik az életemből. De elfogadom, hogy mások az év fénypontjának érzik majd. Ahogy miért ne érezhetné annak bárki a többi forgalomkorlátozós rendezvény bármelyikét? Nem igaz?

Azért a Red Bull védjegye alatt zajló zajterhelés ellen mégis csak felszólaltak páran. Néhányan pedig a vállukat vonogatják. A kormány pedig láthatóan kiállt mellette. Amit egyébként teljesen meg tudok érteni. Nem csak az anyagi, hanem a kommunikációs szempontokat is figyelembe véve. Ha ugyanis emlékszünk, akkor nemrég még a tüntetési szabadságról szólt a vita. Mármint arról a metszetéről, hogy a tüntetés szabadságát veszélyezteti, ha a környékbeliek nyugalmának a védelme érdekében el lehet tanácsolni egy-egy felvonulás, gyűlés, tiltakozó megmozdulás helyszínét egy bizonyos helyről. Esetleg mindenhonnan. Amely megoldás kétségtelenül nem a demokrácia legnagyobb vívmánya lenne. De Orbániában egyre kényesebb, és ritkább, portéka az a törvény, illetve rendelet, amit a demokrácia épülésére alkotnak. Egy komplexusokkal küzdő örök másodiknak hatalmat adva nem is nagyon lehet másra számítani.

De a repülőverseny kapcsán azért láthatóan kommunikációs előnyt lehet faragni a kialakult helyzetből. Ha ugyanis most nagyon hangosan morognak a zaj, és a környékbeliek nyugalmának a zavarása, a forgalom korlátozása miatt, akkor a tüntetős csatában pontot szerez a hatalom. Mert joggal kérheti számon a kettős mércét. Azt, hogy miért akarnák korlátozni az egyik zavaró tényezőt, ha a másik korlátozását nehezményezik? Ezzel kommunikációs harapófogóba zárva a megszólalók jó részét. S minél jobban morognak, annál jobban szorítható össze a fogó. Erre természetesen mondhatjuk, hogy a gazdasági hasznától függetlenül szimpla provokációnak használja a hatalom a repülős eseményt. De ez van. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki nem a politikai haszonszerzés lehetőségeinek a kihasználását várja el egy politikustól. Alkalmasint ilyenek is lehetnek szép számmal. Elvégre az önbecsapás képessége mindenkinek megadatott.

A lényegen, mármint a provokáción, és a harapófogón azért ez sem változtat. Ahogy azon sem, hogy politikailag visszaüthet, ha az ellenzék, és véleményformálóik, most nagyon elkezdenek kiállni a Red Bull ellen. Belesétálva egy teljesen nyilvánvaló, és alig titkolt csapdába. Kínossá, illetve érdekessé téve azt a kérdést is, hogy vajon mekkora lehet az a halmaz, akit bele lehet ebbe a verembe csalogatni. Mekkora a közös metszete annak a két halmaznak, amelyek egyikébe a csendrendeletes tüntetés-korlátozás ellen tiltakozók, míg a másikba a Red Bull rendezvénye ellen felszólalók tartoznak. Mert azok, akik ebbe a közös halmazba tartoznak, azok valószínűleg bátran tekinthetik magukat a politikai naivitás, a kommunikációs csapdák iránti vakok mintapéldányainak.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 13., szerda

Hajléktalan-törvény összecsomagolva?

Emberárnyék
Foto: EISimay
A kormánypropaganda leporolta a hajléktalanság problémáját. Az, hogy papíron a Fidesz kéri a kormányt, az természetesen porhintés. Elég a kormánypárt vezetésének névsorára pillantani ennek igazolásáról. Ez a mozzanat feledhető. A lényeg azonban továbbra is az, hogy mi célt szolgálhat a kérdés elővétele.

A humánum előretörését aligha. Nem azért, mert nem lehetne a humánum oldaláról megközelíteni a kérdést, hanem azért, mert a kormány korábbi intézkedései, az immár kormányokon keresztül ívelő kommunikációs gyakorlat alapján erre lehet legkevésbé gondolni. Amelyben már öt éve is a demagógia volt az uralkodó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy hirtelen megoldások születtek ott, ahol hagyományosan az akták tologatása fedi el a valós tevékenységeket. Igen. A minisztériumokban és főhivatalokban. A látszattevékenységek bürokratikus fellegváraikban. Ahol gyakorlatilag a rendszerváltás óta zajlik annak a kérdésnek a passzírozása, hogy mi legyen a lakhatási joggal igen, de lakhatási lehetőséggel nem rendelkező emberekkel.

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a kérdés akkor kerül elő, amikor vagy el kell terelni a kommunikációt valamiről, vagy támogatókat kell gyűjteni valami mellé, ami egyébként nem örvendene túl nagy népszerűségnek. Olykor mindkét célból. Mert a hajléktalanság az, amivel nagyon sokan találkoznak. Azokkal a csendesen tengődőkkel is, akiket kikerülnek, átlépnek, illetve nagy ritkán megkínálnak egy kiflivel, levessel, bármivel. No meg azokkal is, akik olyan módon próbálnak pénzt szerezni, amitől kinyílik a bicska, viszketni kezd a tenyér, és rugásra feszül a lábikra. Mert azért ne feledjük, hogy abban is van valami, amit a hajléktalanság elleni optikai tuningolók emlegetnek. Abban, hogy nem egy helyen, nem egy esetben közbiztonsági problémát okoz az életvitelszerűen szerte heverők rétege. Ahogy közegészségügyi kérdéseket is felvet ugyanez. Nem csak a biológiai salak elhelyezésének problémájával, hanem fertőzésekkel is megfűszerezve. De valószínűleg másként tekintenek azok az aktivisták a kérdésre, akik autóval osztanak ételt, illetve ruhát, és a haszonélvezet jegyében viszonylagos védettséget élveznek, illetve azok, akiknek a gyereke az összeszart bokrok mellett kell, hogy közlekedjen.

Az utóbbiak támogatására bizton számíthat az, aki fellépést ígér a közterek felszabadítása érdekében. Sajnos akkor is számíthat erre a támogatásra, ha ezt olyan más intézkedésekkel csomagolja össze a hatalom, ami egyébként nem nyerne támogatást. Ezzel, mintegy, kompromittálva a kommunikációt, és csak tovább maszatolva a kérdést. Ellenben támogatókat gyűjtve. Akár csak hallgatólagos támogatókat. A többi üres fecsegés. Mert az unortodox workfare magyar közmunka-programja továbbra sem más, mint a szegénységi spirál hajtómotorja. A modern rabszolgaság generátora. A szálláslehetőségek sem bővültek, javultak ugrásszerűen. Így sokkal lényegesebb kérdés lehet, hogy a hatalom mivel csomagolja majd össze a kormánypárt kérésére megalkotni vágyott törvénycsomagot.

Egy füst alatt megnézni, hogy milyen területfoglalások fordulnak elő abból a kategóriából, ami csípheti a hatalom szemét. Olyanokra gondolok, mint például a Városliget védelmében kiköltözők. Lehet, hogy ezekre a kérdésekre választ keresve hamarabb találjuk meg a kommunikációs mozgatórugókat, mint akkor, ha leragadunk a hajléktalanok elleni hatalmi fellépésnél. Mert azt, szerintem, a leghülyébb fideszes politikus is tudja, hogy a szegény-gettók kialakítása, az optikai tuning nem old meg semmit. Na jó, engedékeny leszek, pár némethszilárd-osztályú politikus talán nem tudja. Majd ők fognak beszélni róla a Fidesz részéről.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 11., hétfő

Megmondók féligazság-parádéja

MTI Fotó: Balogh Zoltán
A mai magyar „ellenzék” néhány igen érdekes tagja igen érdekes megnyilatkozásokat képes produkálni. Tényleg. Olykor önmagukban, olykor összefüggéseikben válnak érdekessé. De inkább furcsává. Juhásztól Hadházyig. Még akkor is, ha pár napos eltérések azért akadnak.

Juhász Péter pár napja adott, a 444.hu oldalán megjelent, interjút a saját szerepbizonygatása jegyében. Amelyet a címben azzal a kiemeléssel közöltek, hogy szerinte emberileg egyedül a politikailag megbukott párt maradt talpon. Ami nagyjából azt is jelenthetné, hogy amennyiben jobb eredményt érnek el a választáson, akkor szar emberekké is válnak? Esetleg, akkor mégsem. De akkor miért nem? Alig hiszem, hogy bárki jelleme a begyűjtött szavazatok számától függjön. Legfeljebb fordítva. Bár azt látva, hogy kik mindenkik kerültek be az országgyűlésbe, azért lehetnek kétségek a két tényező kapcsolatáról. Miközben persze igaza lehet Juhásznak abban, hogy a kormánypárt ellenzékben ülő látens szövetségesei aligha biztosítékai egy valós ellenzéki működésnek. Mely utóbbival kapcsolatban nem állítanám biztosra, hogy Juhász a Fidesz embere. De arra számos eset fordult elő, hogy nem egy lépése sokkal joban segítette a Fideszt, mint az ellenzéket. Ettől még nem lesz kormánypárti ügynök. Lehet, hogy szimplán ostoba. Politikailag.

Esetleg szimplán csak keveri a bukás óta keserű trutyit az éjjeliben. Bízva abban, hogy kiloccsanás esetén lesz olyan, aki viharnak látja. Mert elenged ugyan egy olyan szöveget, hogy szerinte immár nem kósza hír az MSZP-ben meglevő Fidesz-irányítás, de ehhez azért kevés tényt csatol. Márpedig némi bizonyíték nem ártana. Nem azért, mert az ellenkezőjében biztos vagyok, hanem azért, mert pont az ilyen maszatolások azok, amelyek felvetik a jellemmel kapcsolatos kérdések egy részét. Juhász esetében. Ha ugyanis biztos benne, akkor tegyen le egy listát nevekkel, bizonyítékokkal, és segítse hozzá az egész ellenzéket a tisztánlátáshoz. Ha ez elmarad, akkor mi értelme? A zavarkeltésen kívül persze. Legfeljebb azokat a gyanúkat visszaigazolva, amelyekből magam is többet szóvá tettem az elmúlt években. Botkáig bezárólag.

Mely utóbbi egyébként az LMP-vel kapcsolatban is felvethető lenne. Jó ideje emlegettem a választások előtt is, hogy láthatóan kialakult egy hallgatólagos Jobbik-Fidesz-LMP tengely. Még az is elképzelhető, hogy Vona bukása sem független ettől. Azzal ugyanis pont ezt sérthette meg, amikor befurakodott a politikai közép irányába. Ezzel ugyanis valós konkurenciájává vált a Fidesznek, miközben elveszteni látszott azt a szerepet, hogy a Fidesz jobbszéléről leszakadó, ott kínossá váló erőket maga mellé gyűjtse egy esetleges koalíció reményében. Mely koalícióra a jelen felállásban nincs a vezér rászorulva. Ahogy arra sem, hogy a mérsékeltebben zavaros LMP-vel egyezkedjen. Amely esetében Juhásznak szintén meg lehet az a gyanúja, hogy a Fidesz érdekében politizál. De ezt a gyanút is többször emlegettem már. Más is. Az újdonságértéke tehát csekély.

Ahogy annak is, amikor az utóbbi párt nevében Hadházy a Fidesz, illetve Orbán unió-fóbiáját emlegeti. Pontosabban azt, hogy a bíróságok elleni támadás a kilépés kikényszerítésének az egyik jele. Mert fél Orbán egy uniós ügyészségtől. Amiben persze lehetne is valami. Akkor, ha ennek az egyelőre nem igazán hatalma teljében működő szervezetnek lenne bármi hatalma a hazai igazságszolgáltatás apparátusában. Addig, amíg ez nincs így, addig Orbánnak nem igazán kell félnie attól, hogy egy uniós szervezetben azt mondják, hogy „Ejnye!”. Még akkor sem, ha felemelt mutatóujjal még azt is hozzáteszik, hogy „Bejnye!”. Miközben jelenleg nem érdeke a kormánynak az a kilpés. Még jön pénz, és az unió felé nyitott határok remekül levezetik a feszültséget. Amennyiben a nyűgösebbje kivándorol, ha jobban tele van a hócipője, mint a pénztárcája.

Ugyanakkor azért persze lehet némi alapja az uniótól való függetlenedési vágyaknak. Jórészt egyfajta duzzogás gyanánt, amiért Orbánt még nem választották meg a földrész császárjává. Másrészt egy kommunikációs előkészítéseként annak, amikor majd szűkülnek az uniós pénzforrások. Legyez ez egyszerű gazdasági ok, vagy politikai eszköz egyaránt. Mert azért Orbán, és brigádja, remekül berendezkedett arra, hogy az unió fizet, és ők zsebre rakják. Baksist adva a tömegeknek. Elhitetve velük azt, hogy a kormány kegye az, amit kapnak. Amiben szintén lehet valami. Amennyiben az egészet a haveroknak osztva valóban nem lenne. A kohéziós alapok esetleges szűkülése ezért növeli a szűkölési koefficiens mértékét a kormányfői holdudvarban.

Mert azért azt Orbán is tudja: a diktátorok pénzügyei előbb utóbb kiterítésre kerülnek. A történelem tanúsága szerint, néha, néhanap, a diktátorral együtt. Ennek lehetőség szerinti elkerülése sokkal inkább motiválhat alaptörvény-változást, bírósági befolyásolást, kommunikációs ellenségkeresést, mint egy jelenleg inkább homályba vesző uniós ügyészség. Ugyanakkor, amikor majd az orbáni kommunikáció azt fogja harsogni, hogy egyre több követője van Orbánnak az unióban, akkor egy másik szempontot is érdemes lesz hozzávenni. Azt, hogy a nemzeti bezárkózás éppen a közös pénzalapokon fog leginkább meglátszani. Lehet tehát, hogy minél büszkébben fogják állítani a sok követőt, annál kevesebb pénz jut az országnak. Mármint akkor, ha tényleg terjed majd a nemzeti önzés politikája. Mert az uniós polgárnak azért bőven elege lehet abból is, hogy ő pénzel egy országosnak hazudott családi vállalkozást.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 5., kedd

Pótcselekvéses Trianon-kesergő

Közhely, hogy a történelmet a győztesek írják. Az meg egy kocsmai verekedésben is igaz, hogy a vesztesek megszívják. Az I. világháború vesztesei is megszívták. Hazánk a bot rossz végén volt, és a háborút lezáró diktátumban rögzített új határokon is meglátszott. Ez nem kell, hogy tessen bárkinek. Az sem, hogy a világháború második felvonása végén sem lett jobb a helyzet. Igaz, akkor sem a győztesekhez sikerült csatlakozni.

De ebben sincs semmi meglepő. A hazai politikai elit szinte évszázadok óta, mintegy hagyományőrzésből, köszönő viszonyban sincs a  nagyléptékű, világpolitikai realitásokkal. Alkalmasint azt követően, hogy lépten és nyomon a trianoni diktátum feletti kesergést hallgattam, az az érzésem támadt, hogy ez megmaradt. Mert a határokat átjárhatóvá tevő uniós elképzelések közelebb hozzák a szerteszakított közösségeket, mint bármilyen Trianon-kesergő. Amely jelenséggel kapcsolatban egyre inkább az az érzésem támadt, hogy a kesergők jó része azt sem tudja mi felett kesereg. A kesergésből is hagyományt formálva.

A határok akkori meghúzása mára történelmi tényként kezelhető. De ez csak az egyik oldala a történetnek. Az akkori diktátum nem Magyarország ellen, hanem jobbára a vesztes Monarchia ellen íródott. Mármint abban, ami hazánkat is érintette. Mert amiről, szerintem, a nagy-magyarországos matricával öklöt rázók, illetve kesergők megfeledkeznek az az, hogy az a kép egyfajta mini-unió részére igaz csupán. Tekintettel arra, hogy a török hódoltság után a Habsburg-ház itt felejtette magát. Így aztán előállhat az a helyzet, hogy a trianoni, majd párizsi, majd a későbbi szerződéseket revízió alá helyezni akarók valójában a Monarchiát szeretnék visszaállítani. Egy olyan államszövetséget, ahol egy idegen ország császára volt a magyar király is.

Valójában sokkal kevésbé demokratikus megoldásként, mint amit ma az EU kínál. Alkalmasint úgy, hogy a Habsburg örökösödésbe legfeljebb a mély rábólintás szintjén volt magyar befolyás. A nagy revizionisták ugyanakkor, nem egy esetben meggyőződéses EU-szkeptikusok. Így aztán úgy ellenzik egy európai államszövetséghez tartozást, hogy eközben egy múltbeli államszövetség iránt nyilvánítják ki olthatatlan nosztalgiaérzésüket. Legalább azt, ha már realitásérzékük nem feltétlenül van. Azért persze lehet keseregni a múlt felett. Hosszan, bő lére eresztve.

Elvégre a dicső múlt elvesztése nyilván sokkal inkább tehet a pillanatnyi problémákról, mint a saját személyiséghez kapcsolódó tehetségtelenség, lustaság, felelősségpánik, döntésképtelenség, és megannyi más önsorsrontó állapot. Mert az a legolcsóbb mentség, ha mindenről más tehet. Más emberek, más korok, más vallások. A kesergés tehát egyfajta önfelmentésnek is beválik. Bele lehet búsongani a jövőbe. Addig sem kell mást csinálni.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 3., vasárnap

A Milla-korszak végéhez

Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták.

Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. Függetlenül attól, hogy amióta a Milla párttá alakult, azóta igen sokat megtettek a levegő elfogyasztásáért maguk körül. Amely folyamatban Juhásznak, és gyanítom, hogy Szigetvárinak is, elévülhetetlen szerepe volt. Mert az sosem volt, és sosem lesz alapja egy együttműködésnek, ha meghirdetik az eleve elzárkózás politikáját.

Márpedig csak a politikai újszülötteknek lehet újdonság, hogy az amikor Juhász annak idején sem a kormány, hanem Gyurcsány leváltását gondolta az első célok egyikeként elővezetni, akkor valójában megalapozta a későbbi aknamezőt. Azt, ami gyakorlatilag az „Együtt senkivel” politikai mozgalmát jelentette. Még akkor is, ha kétségtelenül talált ehhez partnert az ellenzéki szerveződések, illetve ellenzéki politikusok között. Még akkor is, ha a politikai realitás azt mutathatta volna: a megosztás politikája nem az ellenzékiség, hanem a kormány érdekét szolgálja jobban. Ahogy a mostani választások előtt az MSZP színeiben felbukkanó Botka szereplése is eredménnyel fogyasztotta el a legjelentősebb erőforrások egyikét. Az időt. Ahogy a 2014-es választások előtt is ebből volt a legkevesebb. Meg valóban együtt képviselhető programokból.

Amely utóbbiak szempontjából az „Együtt” neve is maga volt a megtévesztés. Amennyiben az MSZP-vel még csak-csak együtt szerepeltek, de még talán van, aki emlékszik Kónyára és mozgalmára. Annak ellenére a partszélre küldték, hogy valószínűleg egy sokkal reálisabb politikai irányvonalat képviselt azoknál, akik végül elhitették magukról: ők jelentik az ellenzék magját. Egyfajta kétfejű, de alapvetően vezérelvű szerveződésként, amiben a vezér-szerep kijelölés útján keletkezik. Amely kijelölés akkor is kijelölés marad, ha az „értelmiség”, illetve egy része a támogatásáról biztosítja. Az utóbbi azonban legfeljebb egy valamire volt jó. Arra, hogy a párt körül kialakult támogatói kör felüljön a saját retorikájának. Egyben be is zárva a pártot egy olyan ketrecbe, amiből láthatóan nem sikerült kitörni. Egy olyan ketrecbe, amin a felirat: „az elitista értelmiség mozgalma”.

Ebből az utolsó kitörési lehetőség talán 2013 nyara lehetett volna. Akkor, amikor a szárszói bulin, azon a bizonyos színpadon, két biciklin illegette magát az Együtt és az MSZP kirakatembere. Mert Bajnai, sajnos, nem volt más. Ahogy Mesterházy sem. Még akkor sem, ha a politikai celeb szerepe, legalább az utóbbinak láthatóan nagyon is tetszett. Akkor a szervező is megtehette volna, hogy mindenkit, aki akkor az ellenzéket jelentette, felszólít a színpadra. Akkor a szereplő páros is megtehette volna, hogy lerúgja a két biciklit, és maga szólít fel mindenkit a színpadra. Ez a gesztus elmaradt. Valójában az idei választásokig elmaradt. Meg is látszik. A választások eredményén. Amely után láthatóan elindult egyfajta konszolidáció az ellenzékben.

Ebből a szempontból az Együtt megszűnése könnyedén lehet, hogy csak az első lépés az úton. Amelyen valószínűleg végig kell mennie a pártoknak. Alkalmasint a kormánypártnak is. Amely út kapcsán valójában, talán, nem is egy-egy párt megszűnése lehet a legérdekesebb kérdés.

Andrew_s
Comments on Facebook