Ellenségkép-szűkítés

Putyin jön, és Budapest feszült vigyázban várja. Orbán igazodási pontként, míg a város lakói a lezárások miatt. Holott volt Moszkva és Brüsszel egy szinten. Még Béccsel is. Orbán retorikájában. Amikor Orbán harca még szinte gyerekcipőben járt. Azóta persze változtak az idők. Meg az ellenségképek. Szűkültek.

Az említett nívóállításra 2011-ben került sor, amikor Orbán már túl volt az IMF elleni szabadságharcon, és éppen hadat üzent a belgáknak. Jó, jó! Nem a belgáknak, hanem egész Európának. De az Európai Uniónak mindenképpen. Kikiáltva Brüsszelt minden gonoszok lelőhelyének. Vagy mi. Ami ellen, ugyebár minden rendes nemzeti demokratának kutya kötelessége harcba szállni. Mint valami misztikus ellenség ellen. Mert nehogy már a pénzük mellé még bele is szóljanak a felhasználásába. Leginkább pedig abba, hogy ki mindenkit lehet lefizetni, megvenni belőle. Így aztán szép lassan sikerült konkrét formát adni az ellenségképnek. Kék zászlón csillagokkal. Amely ellenség szinte biztosan megszűnne ellenségnek lenni, ha átalakulna császársággá, és megválasztaná Orbán Viktort császárnak. Közfelkiáltással. A Szajna jegén. Augusztusban.

Az eltelt közel hat év azért nem múlt el változások nélkül. Moszkva például kifejezett barát lett Orbán szemében. Talán azért, mert apró szívességekért cserébe nagyobb baksist ígért? Nem tudom. A szívességek körét sem. De talán azzal is összefüggésben lehet, hogy a miniszterelnök szinte már nyomorog. Így aztán lehet az a pénz, amennyiért mégsem megy le koldulni egy aluljáróba. Noha lenne közönsége. Legalább annyian megnéznék ezt a mutatványt, mint az augusztusi császárválasztást a jégen. Azonban talán nem is ez a lényeg egyelőre. Hanem az, hogy az ellenségek köre ezen a téren beszűkült. Ahogy más területen is. Az EU-n belül például születtek még ellenségebbek. Jobbára azok a szemetek, akik a másikat is embernek tekintik. A társaság csúcsát, pontosabban, Orbán szemszögéből a mélypontját, azok képviselik, akik a szétlőtt, agyonbombázott területekről menekülőkben is az embert látják. Ferenc pápa, a renitens, pedig már szinte elviselhetetlen lehet a miniszterelnöknek. Miközben persze érdemes látni, hogy az konkrét ellenségek képét egyre inkább átvették a menekültek. Immár a határ környékére koncentrálódva, és egy külön kört képviselve a kontinensen belül.

A menekülteket felkaroló, de a hazai szegények gondját-baját is szívükön viselő civilek ugyancsak felkerültek a kilövendők táblájára. Annyira, hogy Németh Szilárd gyakorlatilag boszorkányüldözést hirdetett meg a közelmúltban. Valószínűleg azért, mert a civil mozgalmak kézzel foghatóbbak, még azoknál a menekülteknél is, akikről azért szólnak a hírek, de kevesen találkoznak velük. Ahogy akkor is kevesen találkoztak velük, amikor a budapesti pályaudvaroknál próbálták velük provokálni a lakosságot. Amikor is a fővárosiak inkább a humanista, mint a nemzeti demokrata arcukat mutogatták a világ felé. Alighanem újabb fekete pontot gyűjtve Pannónia Géniuszának noteszában. S mert a civilek, a menekültek melletti kiállásban az ellenzék is ellenségnek szólítható, az ellenzék démonizálása is egyszerűnek tűnhetett. Egy percig sem feledve persze, hogy korántsem új az a miniszterelnök-közeli álláspont, ami alapján: aki Orbán ellenzéke, az az ország ellensége. A hangsúlyok azonban folyamatosan csúsztak el idáig. Ahogy legutóbbi időkben már nem is az ellenzék vagy a civilek általában szerepelnek a céltáblán, hanem a budapesti olimpia ellenzői. Egy még kisebb, a kormányfő számára még egyszerűbben átlátható kört jelölve meg ellenségnek.

A folyamat ebből a szempontból egy elég érdekes képet mutat. Annak ellenére, hogy csírájában szinte folyamatosan ott volt a teljes ellenségi kör, a kommunikáció, a fókusz egyre inkább szűkült az utóbbi években. Ennek egyik oka lehet az a tendencia, amely az ellenzék ellenséggé bélyegzésének lehetőségét célozza meg. Ez a tendencia a diktatúrákban korántsem ritka jelenség. Ugyanakkor a folyamat mögött az is meghúzódhat, hogy Orbán Viktor számára egyre kisebb az az információs kör, amit képes átlátni. Egyre közelebb kell tehát keresni, egyre konkrétabban kell tudnia látni az ellenségeket. Mielőtt azok elmosódott, a periférián szétszéledő pamacsokká válnának. Ugyanakkor a szélső pamacsok tekintetében egyre könnyebb lehet annak a megélése, hogy miként lehet ki-, és megegyezni. A pamacsokkal, és a korábbi mondatokkal, illetve viselkedésekkel is. Elkerülve a tükörbe nézést. Az ellenségnek kikiáltott EU pénzének felvételekor korábban, míg Putyintól elfogadni a buksi-simogatást most.

Andrew_s

Kövér az Antant-paranoid

Forrás: Varánusz

Kövér László évet értékelt. S ennek során nagyon fontos megállapítást tett arról, hogy az USA nem a szentek egylete. Annyira, hogy röpke eszmefuttatása során eljutott odáig, hogy tulajdonképpen a hóesésről is Amerika tehet. Vészesen emlékeztetve arra a nem is olyan régen volt szakaszára a Fidesznek, amikor Gyurcsány volt a hibás mindenért.

Világosan jelezve, hogy miközben Amerikában sem szentek élnek, a Fideszre és a magyar kormányra ez nem igaz. Az említett helyeken csak szeplőtelen szellemiségek zombulnak. Nyilvánvalóan olyanok, akik semmiben sem hibásak, és semmiről sem tehetnek. Egyszerűen tökéletesek. Egyvalamiben egészen biztosan. Tökéletesen hülyének néznek mindenkit. Most éppen a parlamenti házmester, aki legutóbb alighanem azzal szerzett vidám napokat az USA szenátusában, hogy gyakorlatilag feljelentette John McCain szenátort, és egy füst alatt a magyarországi ügyvivőt is. Elfeledkezve arról a szemernyi apróságról, hogy a szenátus elnöke nem utasításadó főnöke a szenátoroknak, és André Goodfriend nem volt döntéshozó a kitiltási botrányban. Az utóbbi a kitiltási listáról nagyjából annyit tehet, hogy ő volt a postás. Kövér László, Orbán Viktor nyomdokain haladva, a postás személye ellen intézett támadást. De legalább nem akarja az ügyvivőt impotenciavizsgálatra küldeni, és férfiasságát ellenőriztetni. Ami azért mégis csak haladás a vezérbika szellemiségéhez képest.

Kövér szerint az évértékelőjében az USA úgy javíthatja a helyzetét, hogy az „Egyesült Államok abbahagyja a Magyarországgal szemben gyakorolt, szövetségesek között merőben szokatlan és barátságtalan magatartást”, Gondolom azért, mert ellenkező esetben a házelnök úr összevonja a bajuszát. Esetleg hadat is üzen. Arra fel, hogy szerinte „az amerikai külügyi döntéshozatal apparátusának középszintjén nagyon régóta vannak Magyarországnak, illetve a Fidesz-KDNP szövetségnek ellenfelei és ellenségei”. S most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy olyan formáció, amit KDNP-nek hívnak, önállóan csak a cégbíróságon létezik. S arról is, hogy a Fidesz korántsem egyenlő az országgal. Inkább figyelmezzünk arra, hogy a tudósítás egy korábbi szakasza szerint az amerikaiak „geopolitikai játszmáikban bennünket, a cseheket, a románokat, a szlovákokat eszközként használnak”. Ami ugyebár két dolgot jelenthet.

Az egyik az, hogy Kövér házelnök kartárs rövid-távú memóriájával komoly gondok vannak. Ugyanis vagy mindenkit kihasználnak, vagy csak a Fideszt utálják. Ez így elég önellentmondónak tűnik. Tehát marad a második értelmezési lehetőség. Már amennyiben a házelnök szellemi képességeit nem érheti csökkenésre vonatkozó vád. Az USA igazgatásában fanatikus és szemellenzős ellenségek ülnek, akik a környező népek teljes vezetését abba az irányba orientálják, ami a Magyarország elleni geopolitikai hadviselés irányába tett lépésekhez vezet. Ez azért elég paranoid világlátás, amennyiben a realitásokon is túlmutatóan elhatalmasodik. Olyan, ami vezetett már hazánk erősen vitatható világháborús szerepvállalásához a múltban. S amely szerepvállalásra legfeljebb a szadista fasiszták lehetnek maradéktalanul büszkék. Még akkor is, ha aligha vitatható személyes kiállásokat is eredményezett. Mert egy ország lakossága nem egyértelműen fehér vagy fekete. Amitől a vezetése még lehet akár értelmét vesztett hatalommániás őrültek gyülekezete is.

Mindamellett itt érdemes visszakanyarodni ahhoz, hogy szentek-e az USA vezetői? Nyilvánvalóan nem. S kár lenne a geopolitikai érdekeket is tagadni. Alighanem eme érdekek egyik legnyilvánvalóbbika, hogy nem szeretnék a Moszka-központú Varsói Szerződés újjáéledését tétlenül végignézni. Ebből a szempontból Magyarországnak nem feltétlenül, de az orbáni politikának szinte biztosan vannak ellenzői. Az is valószínű, hogy árgus szemekkel figyelik azokat a feldobott labdákat, amik az ellenzék orra előtt hatástalanul elszállnak. Aztán jó magasról lecsapják. Azonban nem az USA szenátora fejtegette Tusnádfürdőn, hogy milyen szép is az emberi szabadságjogokat is megtépázó illiberális állam, és nem az USA biztonsági erői adtak védelmet a gárdisták esküvésének sem a Hősök terén. Ahogy aligha amerikai megbízott Vida Ildikó sem. Vagy ha igen, akkor ezt egészen biztosan nagyon fondorlatosan készíthették elő.

S szinte már hallom a szélsőjobbról felhangzó műhazafi beszólásokat arról, hogy a feltétlen behódolás pártján, a hazafiság minimuma alatt állok. Nekik azt válaszolnám, hogy a haza érdekeit régóta, tulajdonképpen Szent István óta, a világgazdasági trendekbe való kompromisszumos beilleszkedés szolgálta. A kompromisszum ugyanis alkalmas egy mindenkinek előnyös „win-win” helyzetet teremteni. S csak a kompromisszum képes erre. A kocsmában lehet keménykedni, de annak az eredménye az, hogy valakit nagyon pofán vernek a végén. Amikor is jaj annak, aki kellő felkészültség nélkül áll ki anyázni a kocsma közepére. Mert valószínű, hogy egy idő után a környékből is jönnek a katasztrófaturisták a megcsodálására. A haza érdekeit is jobban szolgálná egy kompromisszumra kész tárgyalásokat szorgalmazó, és legalább az ésszerűség normáit betartó szemlélet, mint a permanens harc és üvöltözés. Mielőtt ide is katasztrófaturisták és békefenntartók fognak ellátogatni. Akik elől szerintem Orbán és Kövér urak az első vonattal távoznának. Ha el nem küldik őket előbb a melegebb éghajélatra.

Andrew_s