Tuzson: aki bukik, azzal nem vagyunk

Forrás: Index.hu

A Fidesz szóvivője, Tuzson Bence interjút adott a 168órának, mely 2015. április 5.-én jelent meg. Úgyhogy elgondolkodhatunk azon, hogy szinte bizonyosan magánemberként adta. A pártja ugyanis moratóriumot hirdetett. Márpedig egy pártszóvivő megnyilatkozása párt-akció. Hát még, amiket mondott!

Csupa érdekes dolgot. A manapság nagyon divatos Quaestor-ügyben is. Arra továbbra sem válaszolt érdemben, hogy a 2010-ben már a PSZÁF által megkritizált cég miként kapott további engedélyeket az MNB-től. De Tuzson Bence mentségére szolgáljon, hogy ezt valószínűleg más sem érti. A Fidesz szóvivőjét akár sajnálhatnánk is, ha társadalmi munkában, két ételosztás között végezné a pártmunkát. Mert azt, hogy az MNB zseniális vezetése által igazgatott hiperzseniális vizsgálóknak mi tartott évekig, esetleg más sem érti. De neki még meg is kell magyaráznia, hogy a kormányzatból az MNB élére hullajtott piros-pettyekért felelős miniszter cégének miért nincs felelőssége az ügyben. Ahogy azt is valahogy ki kell mentegetnie, hogy miért adtak pénzkimentési egérutat Tarsoly Csabának.

Akivel kapcsolatban, Lázár János után Tuzson Bence is letette a voksot. Igazi IQ-fighter módon. Lázár ugyebár elszólta mindazokat, akik a vezérével köpik a szotyihéjat. Mondván, hogy csak dörgölődznek és nyalakodnak. Közvetve ugyan, de elismerve ezáltal a kormányzati korrupciót. Mert nyilvánvalóan csak akkor van értelme az említett, sajátosnak beállított lobbi-tevékenységnek, ha eredményre vezet. Akkor, ha érdemes egy kis pénzt áldozni a dörzsölődésre, és időt az orbáni VIP-páholyban tett látogatásra. Eltekintve ugyanis attól, hogy az adott pénzember idióta, meccsőrült és időmilliomos, nem valószínű más oka a nyalakodásnak. A CÖF-vezetők, és gravitáció-szemmelverők kivételek. Becsüljük is meg a tiszta, szívből jövő hitüket, mely bizonyára ki fog tartani akkor is, ha a Fidesz zakózik véletlenül. Tuzson Bence szerint a CÖF-nek különben sincs köze a Fideszhez. Mármint most, hogy a sümegi luxuskocsi-bemutatón röhögött mindenki.

A Quaestor-vezetőhöz visszatérve Tuzson Bence azt bírta mondani, hogy: „Egy nagyvállalkozóról, aki kifelé tisztának mutatja magát és látványosan támogatja a Rába ETO focicsapatát, alapból nem feltételeztünk rosszat”. Ami napnál világosabban mutatja a hazai kormányzat nem kicsit egybites voltát. Vagy azt, hogy a lakosságot nézik gyengeelméjűnek. Amikor milliárdokról, és ezrek pénzének füstbe eregetéséről van szó, akkor az „azt hittük” nem igazán meggyőző érv. Az lenne a minimum, hogy a közpénzek rábízása előtt, megnézik alaposabban, hogy ki az illető. Még akkor is, ha parlamenti belépővel bír és olykor miniszterek, államtitkárok köreiben „nyalakodik”. Az igazi önleleplező része a kijelentésnek azonban az, amit a foci támogatásáról mondott.

Jelezve, hogy amennyiben egy üzletember a vezér kedvenc sportját támogatja, és azt elég nagylelkűen teszi, akkor minden el van nézve. Amíg meg nem bukik. Végső soron a Fidesz szóvivője tehát egy nagyon hasznos, sokat mondó interjút adott. Megerősítve azt, amit Lázár János is sugallt. Az országban jelenleg nem a gazdasági eredményesség, a beruházási hatékonyság a vállalkozási szempont, hanem a csontig való benyalási képesség az előzetes kompetenciateszt tárgya. Amit követ a labdarúgás támogatására való hajlandóság. Ha az elég nagy pénzekkel zajlik, akkor a többi alig számít. Ha mindez meg van, akkor a vezér kegyének kisugárzásáig a vállalkozás érinthetetlen, vagy csak távolról piszkálható. A ki-kivel van elv továbbfejlesztéseként: „aki jól nyal, velünk van, aki bukik, azzal nem vagyunk”. Annak jegyében, hogy: „Amint kiderül, mit tett, a politikának és minden jóérzésű embernek el kell tőle határolódnia”. Ha elég sokat tud, akkor még bukás után is lehetőséget kaphat a vezető némi haladékra. Talán azért, hogy tartsa a száját. Elvégre lehet, hogy a VIP-páholyban viháncolók olykor olyat is meghallanak, megtudnak, ami nagyon kínos lehet.

Nem lenne tehát meglepő, ha Tarsoly Csaba vallomása semmitmondónak bizonyulna. Illetve, ellenkező esetben, száz élvre titkosítanák.

Andrew_s

Matolcsy György kommunikációs offenzívája

Matolcsy György, mint Nemzeti Tündérmese-felelős, már nem egyszer szerezhetett vidám pillanatokat a környező országokban. Látszólag ugyanez lehetett a célja azzal, hogy szétcsapott a Európai Unió biztosai és a hitelminősítők között. Első hallásra az, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke lemondásra szólította fel Olli Rehn-t, aligha tűnik ugyanis másnak.

Ugyanakkor, noha elsőre úgy tűnhet, hogy a gazdasági ügyekért felelős európai politikus legfeljebb a röhögéstől szenvedhetett álmatlanságban a hír hallatán, érdemes lehet komolyan venni az MNB-elnök bejelentését. Nyilvánvalóan nem abból a szempontból, hogy a finn állampolgárságú politikus hanyatt homlok elkezdi megfogalmazni a felmondó levelét. Sokkal inkább abból a nézőpontból, hogy a Fidesz és vazallusai rendszeresen kettős üzenet-taktikát alkalmaznak. Márpedig Matolcsy György üzenete sokkal inkább befele szólt, mintsem az unió irányában. Az utóbbihoz ugyanis nem lenne elegendő egy belföldi nyilatkozat.

Ebből a szempontból értékelve a nyilatkozatot érdemes lehet figyelembe venni, hogy megtételét követően szinte bármilyen változást az európai bizottságokban a Fidesz megrettentő erejének következményeként lehet eladni. Támaszkodva arra, hogy a „királyi” média az, ami eljut szinte mindenkihez, és az idegen nyelvű internet olvasottsága nem dönget csúcsokat. Az, hogy Matolcsy György mennyi időt adott erre az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős alelnökének, ebből a nézőpontból részletkérdés. Pontosan annyira, ahogy a hitelminősítőknek küldött ultimátum azon bakija, hogy nem igazán szoktak tárgyalni. Ezek a szempontok idővel pontosan annyira feledésbe merülnek, ahogy a matolcsyzmus közgazdasági részletkérdéseinek abszurditása is csak a szakembereket ríkatja meg. A tény fog csak megragadni arról, hogy beszólt az EU-nak és a hitelminősítőknek.

Ha az utóbbiak bármi okból valóban felminősítik az országot a közeljövőben, mondjuk a választások előtt, akkor azt nyilvánvalóan Matolcsy a bátor kiállás eredményeként fogja eladni. Ahogy Orbán Viktor is. Márpedig a választásokig még akár tőlük függetlenül is létrejöhet olyan gazdasági együttállása a világ eseményeinek, hogy erre a felminősítésre sor kerülhet. Sőt! Valójában erre sincs szükség. Elég, ha illedelmesen és tisztelettudóan bejelentkeznek meghallgatásra és pitizésre az említett szervezeteknél. Az előszobázást itthon már simán eladják majd azzal, hogy megindultak a tárgyalások. Azok, amelyeket Matolcsy György követelt ki. S ugyanez a helyzet Olli Rehn esetében is.

Azzal a különbséggel, hogy még ilyen finom manipulációra sincs szükség vele szemben. De még olyan háttér-információra sem feltétlenül, hogy egészségügyi, politikai, vagy bármi más okból számítani lehet-e a lemondására. Holott nyilvánvaló, hogy ennek farvizén hajózva is sikeres kommunikációs offenzívát lehetne indítani a választások előtt. Melyek, ha minden igaz, 2014-ben lesznek. Abban az évben, amikor az Európai Bizottság, és vele együtt Rehn, mandátuma amúgy is lejár. Lévén, hogy a bizottság ciklikus megbízatású. Márpedig ez sokkal kevésbé közismert talán a Fidesz által megcélzott választók szemében, mint amennyire fogékonyak lehetnek a nagy-Fidesz víziók irányában. A kommunikációs eredő tehát nagyon egyszerűen felállhat úgy, hogy: Matolcsy megmondta, és lám, az egész bizottságot megcsóválta a farok.

Márpedig, még akkor is, ha Matolcsy György fenékpettyesítésért felelős MNB-elnökből nem is nézzük ki ezt a fajta kommunikációs kiszámítottságot, a pártja már többször tanújelét adta az ilyen készségeknek. Afelől pedig aligha lehet kétségünk, hogy az MNB nyilatkozata nagyjából annyira lehetett független a Fidesz vezetésének előzetes normakontrolljától, amennyire az egy fejen két szájjal született sziámi ikrek lehetnek önállóak.

Andrew_s

a Propelleren szintén olvasható

Matolcsy félelmi tőkéje.

S mondá az úr
Forrás: Origo (MTI/Szigetváry Zsolt)

Legutóbb a havazásügyi helyzet kapcsán forgatott, kormánykerék-menti, kampány-videó kapcsán lehetett komoly deja vu-érzése a korábbi korok pártpropagandáira emlékező, vagy arról ismeretekkel rendelkező honfitársaknak. De mert hó mégsem lehet egész nyáron, és a búzaföld miniszterelnöki meglátogatásáig is van még egy kis idő, igazán ideje volt, hogy egykori jobbik keze biztosítsa a nosztalgiaigény kielégítését.

Mellyel egy időben természetesen a kormányzati hatalom önigazolás-adagja is biztosítva vagyon. Akármit is mond erről a nemzeti vagyon leltára. Mármint a valóságos leltára. Mert a kimutatások lehetnek kellően lazák, ha Matolcsy György szabja meg az irányt. Ezt látszik mutatni az a hír, ami szerint a nemzet korábbi tündérfelelőse a számok megszépítésére írt ki munkaversenyt az irányítása alá kaparintott jegybankban. Az MNB hivatalosan cáfolja ugyan, hogy a tények helyett a kormány prognózisait kell figyelembe venni, de azért lehetnek árulkodó jelek, hogy talán nem alaptalanok a feltételezések a ráncfelvarró tanfolyamról. Ezen jelek egyike, hogy az új elnök, miközben a legjobbaknak is felmond, egyfajta hűségteszttel készült fel a káderkiválasztásra. Azzal párhuzamosan, hogy a jegybankelnöki konferenciát is lemondta. Márpedig az ilyen hűségtesztekkel kapcsolatban joggal lehetnek fenntartásai bárkinek, aki szerint egy gazdasági hozzáértést igénylő feladat ellátásakor nem a vezér iránti hűség a legjelentősebb szakmai értékmérő. A szakmai hozzáértést minden esetre nem pótolja a bármi megtapsolásának képessége.

Miközben a tapsolástani továbbképzésre bárki benevezheti magát akkor, ha a kormányzat egyik vezető tagjától a nemzeti szabotázs emlegetését hallja. Márpedig Lázár János, amikor egy interjúban a Fidesz nagyszerű ötleteit gátló szabotőrökről vizionált, elkezdett ezeken a régóta hangolatlan húrokon játszani. Az, hogy miért pont ötszáz szabotőrt álmodott meg Lázár János, az talán csak afféle elszólás arról, hogy szíve szerint lángsírba kergetne mindenkit, aki nem ért vele egyet. Ugyanakkor a mindennapok gyakorlatához egyre közelebb kerülő régebbi múltról azért tudható, hogy az az ötszáz bizony lehet akármennyi. Mert mindig pont annyi lesz, amennyi bűnbakot igényelni fog a hatalmi hibák mentegetése. Pontosabban, több lehet, de kevesebb semmivel sem. A névsorból meg úgyis hiányozni fog az, aki miatt a harangot félre kellene verni. Mert ő lesz az, aki megmondja majd, hogy ki legyen a névsorban. A Lázár-féle alig burkolt fenyegetések tehát szinte biztosan elérik hatásukat. A tükrök megfelelő módon való görbítését, és ezzel akár a számok optikai tunningját.

Bár erről két másik szórakoztató alkotás juthatna eszünkbe. Az egyik a „Kelly hősei” című film, amiből világosan kiderül, hogy a pozitív gondolatok és a még oly erős akarat sem tudja benntartani a lyukas benzincsőben az üzemanyagot. A másik Hofi Géza örökbecsűje a szocialista tervteljesítésről. Aminek örök tanulsága, hogy a számokkal való bűvészkedés nem pótolja a valóságot. Lehet akárhány kismalacot hazudni a vezetői elvárásoknak megfelelően, de a valós számokat mégiscsak a disznó határozza meg. Feltéve az örök kérdés, hogy vágyakat a disznóval is megbeszélték-e? A hatalom tehát az egyik oldalon, például az éppen mostanság cáfolt átszervezés lebegtetésével, papíron elérheti azokat a számokat, amelyek alátámasztják Orbán Viktor székfoglalóit, ez aligha befolyásolja a valóságot. A másik oldalon azonban ettől nem lesz kevésbé mély a recesszió, és nem terem több banán. Pusztán újra, és újra felidézi azokat a diktatórikus vezetőket, akik idejében a kommunikáció manipulálása pótolta a valós eredményeket.

Matolcsy György tehát csak alkalmazkodik a rendszerhez. Ahhoz, ami egyre hasonlít egy olyan konstrukcióhoz, amivel kapcsolatban Orbán Viktor egy őszinteségi rohamában bevallotta, hogy kedvére való. Legfeljebb talán csak az lehet kérdéses, hogy a jegybank elnöke a kegyúr udvari bolondjának, vagy első prófétájának tisztjét kapja meg. Elvégre mindkettőre éppen úgy lehet több jelentkező, ahogy a diktátori állásra is van. Az egyre rosszabb gazdasági kilátások közepette, melyeken az MNB-s beosztottak megfélemlítése nem igazán használ, de rontani biztosan tud.

Andrew_s

Mennyit ér Matolcsy önértékelése?

Forrás: Abbcenter

Könnyen lehet, hogy a 2013. március 4.-i parlamenti nap a jegybankban is az egyik jeles nap lesz. Legfeljebb az előjeleken fognak még sokat vitázni. Az azonban biztos, hogy Matolcsy Györgyöt Áder János kinevezte az MNB élére. Tekintettel arra, hogy Orbán Viktor személyi döntéseit eddig sem igazán vonta a harcostársak egyike sem kétségbe, nagy meglepetést aligha okozott a kinevezés. Inkább Matolcsy György az, aki újabb és újabb meglepetésekkel tud szolgálni. Nem is annyira a gazdaságirányítási, mint személyiségi kvalitásaiban, mellyel kapcsolatban a tündérmesés, majd pirospöttyös nyilatkozatai óta legalább annyi találgatás látott napvilágot, mint a miniszterelnök esetében.

Hat évre szóló kinevezése minden esetre, a háttéreseményektől szinte függetlenül, biztosítja Orbán Viktor számára azt, hogy egy választási vereség esetén is a hatalmát eddig feltétlenül szolgáló csinovnyik üljön az ország trezorjának előterében. A pillanatnyi részeredmények alapján azonban úgy tűnik, hogy Matolcsy György esetében is igencsak beleszól a döntésekbe a benne elrejtőzött, és eddig a világ népessége részéről meg nem értett zseni. Nem cáfolva azt a képet, ami már októberben is kirajzolódni látszott. Bár akkor az IMF-tárgyalások kapcsán inkább a közvetlen gazdasági csomagokról volt inkább szó. Nem mintha a jegybankelnök személyisége, emberi megítélése hatástalan lenne az ország gazdasági teljesítményére. Elvégre akkor, ha valakit a tárgyalópartnerek nem vesznek komolyan, akkor nehéz elhitetni magáról, hogy egy márpedig egy potens vezető. Pontosabban ez sem igaz, hiszen hatalmi pozícióból mindig lehet olyan eszköz, amivel tapsolókat lehet verbuválni.

Matolcsy György hatalmi előkészületei, és első nyilatkozatai azt mutatják, hogy erős felzárkózásban van volt kormányzati főnökéhez. Mert ugyebár a jegybank elvileg egy kormányzattól független intézmény. S most ne menjünk bele túlságosan abba, hogy a nemzeti jobb kéz mennyire tekinthető Orbán Viktortól független tényezőnek. Már csak azért sem, mert jegybankelnökként a nemzet legfőbb, és piros-pöttyügyi előadóként is sikert aratott mesemondója jó tanoncnak bizonyult a hatalmi demonstrációk kapcsán. Elvégre azokra a tapsolókra úgy látszik, szinte bármi áron szüksége van neki is. Annyira pedig nem szoros a jelek szerint a szimbiózis, hogy spontán civil, békemenetes összefogásra számíthatna a hatalma demonstrációjaként. Így maradnak az olyan megoldások, melyekkel például az MNB-n belüli szakmai ellenzéket lehet felmorzsolni. Kirúgni, vagy megfélemlíteni. Ez természetesen biztosíthatja a lehetőséget a megbízható káderek pozícióba helyezésére, de kifele nem biztosan elégséges a hatalom demonstrálására. Elvégre annak idején sem csak az előző kamarás lenyakazása volt a királyi erődemonstráció része.

Egy igazi császár már régen is úgy gondolta elterjeszteni a hatalomváltás hírét, hogy a lehető legtöbb emberhez eljutatta a képmását. Néhányan erre az országjárás során kiakasztott festmények, szoboravatások elavult módszerét választották. A felvilágosultabb, és főleg gyávább, a köznép közé kevésbé merészkedő vezetők inkább új, az arcmásukat viselő pénzek bevezetését választották. Egyrészt ehhez nem kell kockáztatni a kifütyülést, másrészt a pénz a mindennapok során mindenkihez eljuthat. Ellentétben egy szoborral, amihez vagy odajárul valaki vagy nem. S vagy leköpik, vagy nem. Ezért aztán Matolcsy György esetében, aki végre valahára legalább parciális teljhatalmat tudhat magáénak, alighanem teljesen magától értetődő lépés lehet egy pénzcsere lehetőségének meglebegtetése. Ez egy igazán alkalmas módszer lehet, hogy mindenkivel tudassa a hatalmi változásokat. Még akkor is, ha a pár évszázaddal ezelőtt élt elődökhöz képest tulajdonképpen fél munkát is végez esetleg. Igaz, ebben az esetben a fél munka a miniszterelnök esetében is igaz.

A hagyománytisztelet jegyében ugyanis a miniszterelnök portréjával kellene pénzt verni. Esetleg először csak emlékérme jelleggel, melynek előre borítékolhatóan hatalmas sikere nyomán megindulhatna napi fizetőeszközként való bevezetése. Ekkor a kisebb címleteken már önállóan megjelenhetne egy-egy nevezetesebb hatalmi tényező, például a jegybank elnöke is. A nagyobb címleteken csak a vezér lábainál lehetne helye. Lázár János esetleg külön pénzsorozatot vezethetne be az egyházi és önkormányzati adósságok átvállalására. Akár szintén hagyománytiszteletből, a valamikori adópengő mintájára. De ne szaladjunk előre ennyire, hiszen itt még nem tartunk. Egyelőre Matolcsy György még csak a szimbolikus megszemélyesülés felvetéséig jutott az említett pénzcsere kapcsán. A Népszava értesülése alapján ugyanis az sem elképzelhetetlen, hogy több tízmilliárd forint névértékű pénz kerülhet bezúzásra, ha ezt követően csak Matolcsy György aláírásával ellátott pénz kerülhet közforgalomba.

A köznép pedig vegye tudomásul, hogy ezzel még mindig hatalmas megalkuvást tett a jegybankelnök. Elvégre mégsem az ő arcképe kerül rá a bankjegyekre, mint azt a HírCsárda jósolta mintegy fél éve. Bár lehet, hogy ezt csak azért ússzuk meg, mert előbb Orbán Viktoré kerül rá valamelyik új címletre. A gazdasági fedezet nélküli pénznyomtatás következményeként, az adópengő nagytestvére, a pengő példája alapján, tág tere nyílhat az újabb és újabb címletek bevezetéséhez. Addig meg az ország fizeti a hatalmi demonstrációk számláit. Már akkor, ha a Fidesz is úgy gondolja, hogy megér nekünk ennyit, hogy Matolcsy György aláírásának soron kívüli elterjesztése az alattvalók között. De az jegybankelnök hatalmi önérzetének pátyolgatása akkor is sokba kerülhet, ha a pénzjegytartalékok bezúzása mégsem következik be.

Andrew_s

Matolcsy és a hatalmi mese.

Forrás: ATV

Azok után, hogy Matolcsy György már a hivatalos megnevezését megelőzően mintegy önleltárt publikált, majd gyakorlatilag egy jegybankelnöki megnyilatkozást produkált, az új MNB-elnökre tett javaslat aligha keltett nagy meglepetést. Orbán Viktor bejelentése arról, hogy kedvenc, már az előző kormányzati ciklusban is kipróbált gazdasági miniszterébe helyezte a belehelyezni valóit olyan lépés volt tehát, amit a piac várt, és előre beárazott. Aminek legalább annyi előnye van, hogy a forint nem romlott a bejelentés alkalmából.

Ami a várakozásokat illeti, alighanem még hosszas elemzések tárgyát fogják képezni. Beleértve azt is, hogy mennyiben fog megfelelni a Magyar Nemzeti bank ezt követő működése a vele szemben támasztott elvárásoknak. Érkezzenek azok akár az orbániumi holdudvarból, akár a nemzetközi piacokról. Beleértve akár azokat a piacokat is, ahol a sokat emlegetett IMF-kamatoknál drágábban sikerült eladni a nem kevésbé sokat emlegetett államkötvényeket. De Matolcsy György adott esetben elmondhatja majd, hogy ő maga helyezett gazdasági aknazárat saját maga alá. Mintegy mellékesen persze az egész magyar gazdaság alá, de ilyen apróságokkal igazán nem foglalkozhat az, aki szerint egy egész világ-összeesküvés tör az általa megálmodott gazdaságpolitikai alapvetések megvalósítása ellen. Legalább is azoknak az elemzőknek, akik szerint nem folyik fenékig tejjel és mézzel, rendre ilyen üzeneteket küldött. S alighanem a konkrét gazdaságpolitikai ténykedésén kívül Matolcsy Györgynek az ilyen nyilatkozatai azok, amik igazán problémásak.

Azok a nyilatkozatai, amik a politikusi komolyságát kezdhetik ki bárkinek. Elvégre nem feltétlenül előnyös az, ha egy országért felelős politikus az udvari bohóc szerepét vállalja magára. S ez akkor is igaz, ha bírja a vezéri támogatást ebben a szerepben. Az persze szomorú, ha egy gazdaság vezető az első számú tapsonc szerepébe szorul. Aminél csak az szomorúbb, ha a király a senki által nem visszaigazolt udvari bohóc irányelvei szerint hoz gazdasági döntéseket. Egy olyan politikai környezetben, ahol még a diákságnak is a fenyegetés jut akkor, ha túl kívánnak lépni azon a keselyű-árnyékon, ami fentről vetül a tanulmányaik alapját szolgáló oktatási rendszer pedagógiai, egzisztenciális, valamint személyi és gazdasági alapjaira. Az ugyanis borítékolható, hogy egy önerősítő folyamat indulhat be. Olyan, ami egy permanens szabadságharcos szívének lehet, hogy kedves, de aligha használ azokban az esetekben, amikor nagyon is szükség lehet a gazdasági vezetés komolyan vehetőségére.

Nem is csak a nemzetközi bankközi, és országok közötti tárgyalásokban, hanem a belpolitikában. Márpedig Matolcsy György sokat tett annak érdekében, hogy a komolysági koefficiense igencsak alacsonyan alakuljon. Hiába nyilatkozik ugyanis egy vezető arról, hogy minden nagyon szép, és mindennel meg van elégedve. A lakosságnak minderről meg lesz a maga véleménye. Akkor, amikor betér a sarki boltban azzal a jövedelemmel, amit a recesszióban bővelkedő gazdaság biztosít számára. Akkor, amikor hiába értekeznek neki tündérmeséről, mert legfeljebb a bányászbéka őszszájáról szólómese jut az eszébe. A varázslatos eredmények emlegetéséről pedig legfeljebb a varázslatosan nagy mellébeszélések közepette tapasztalható varázslatosan rossz eredmények. A volt gazdasági miniszter azon nyilatkozatai, melyek nyilvános közröhej tárgyát képezték szintén nem voltak alkalmasak arra, hogy komolyabban vegyék a kijelentéseit. A piros pöttyök esetére bővebben aligha kell kitérni a részletesebb indoklásért.

Ilyen előzmények után kellene „eladni” Matolcsy Györgyöt megfontolt, és a kormány, pontosabban annak vezetőjétől független jegybanki vezetőként. Olyan vezetőként, akinek például az inflációra vonatkozó előrejelzéseit komolyan veszik azok, akiknek a napi kiadásaik fedezetét szolgáló folyószámlái, kisbetétei vannak a bankokban. A bankrendszer tagjai ugyanis aligha örülnének a kapuk előtt álló, és a betéteiket felszámoló emberek alkotta soroknak. Ebből a szempontból nem biztos, hogy Matolcsy György volt a jó választás. Hacsak éppen azért nem, mert Orbán Viktor joggal bízhatott abban, hogy a kutya se veszi komolyan. Sokan pontosan ugyanabba a hangszóró-szerepbe árazták be már így is magukban, mint Hoffmann Rózsát az oktatáspolitika esetében. De röpke pillanatig tételezzük fel, hogy tényleg komolyan kellene tudni venni. Ebben az esetben furcsa kommunikációs társasjáték indulhat a jegybankkal. Az a fajta társasjáték, hogy Matolcsy György állít valamit, aminek elsőre az ellenkezőjét sem biztosan hiszi el a hallgatóság. Például csökkenő inflációról beszélve inflációs várakozást kelt, ami nem feltétlenül csökken akkor, ha éppen ellenkezőleg fokozott inflációról kezd értekezni.

Egy sajátos, de kétségtelenül unortodox pénzpiachoz vezetve, mely unortodoxia abban jelentkezhet, hogy igazi játékelméleti kihívást jelenthet a résztvevőknek. Aminek szórakoztató voltát jelentősen csökkentheti az, hogy a családok napi megélhetésére hathat a jegybanki politika kiszámíthatatlansága. Így elképzelhető, hogy egyre kevesebben akarnak majd részt venni a pénzjegynyomdát, a banki letéteket, a megélhetési költségeket érintő találgatásban. Miközben sikerült Matolcsy Györgyöt olyan pozícióba tornászni, amiben az egész országot bedöntheti egy bohóctréfának szánt bejelentésével. Például a valutatartalékról, melyet egyes pártok meglehetősen féltenek Matolcsy Györgytől. Ugyanakkor sajnos lehet olyan forgatókönyv, ami mégis errefele látja az alagút végét. Az országos gazdasági csőd és káosz, a spekulánsokon kívül, például kedvezhet azoknak is, akik éppen ebben, illetve az ezt követő „rendcsinálásban” látnak fantáziát. A hatalom ezen „iparosai” számára például Matolcsy György akkor is az ideális jelölt lehet, ha maga a volt gazdasági miniszter esetleg meg van győződve a saját tehetségéről és jóindulatáról.

Andrew_s