Arccal a bér-Gulág felé

Orbán erdélyi vendégszereplése valamiért kerülni akarja a nyilvánosságot. Nem a résztvevők előtt, hanem mindenhol másutt. Mert alig valószínű, hogy az olyan hírek, mint a budapesti komisszárkijelölés, vagy legújabban a Jobbikból kivált mégjobbik mozgalom bejelentésének közdobra verése más vélt szolgálna. Illetve de. Egyfajta kommunikációs főpróba is lehet.

Ebből a szempontból nézve nem is annyira vices az az ötlet, ami a halálbüntetés részleges visszaállítását, illetve a rabok exportját dobta be a köztudatba. Alkalmasint valószínűleg számítva arra, hogy például a gyermekek sérelmére elkövetett bűntények elég felkavarók ahhoz, hogy bármi mást is „elvigyenek a hátukon”. Az indulatokat egyébként joggal felkorbácsoló hírek nem egyszer váltanak ki „dögöljön meg” mottójú kifakadásokat. Az is kétségtelen, hogy egy pedofil sorozatgyilkos jogai mellett kiállni elég nehéz érzelmi mutatvány lehet. Valószínűleg nem is lennék rá alkalmas. Igaz, a kötél meghúzására sem. De biztos lenne rá alkalmas jelöltje Toroczkai Lászlónak. Feltéve, ha nem valami olyasmibe gondolkodna a kivitelezésnél, mint például a megkövezés. Amikor a személytelenség burkában, a kollektív elkövetés leple alatt valószínűleg sokan dobnának köveket. Ahogy az internetes nicknevek „védelme” alatt is sok olyan bátor figura akad, akik szemtől szembe elnézést kérnének, hogy a világon vannak.

Ettől függetlenül megértem azt is, ha egyes esetekben a népharag az egekbe csap. Nem egyszer a sajátom is. Ezért szinte biztosan számíthat a mégjobbik Mi Hazánknak nevezett mozgalom arra, hogy ez a részleges halálbüntatősdi mindent visz. Beleértve az általuk bér-rabtartásnak nevezett, de valójában rab-exportot jelentő ötletet is. Ami a konkrét esetben azt jelenti, hogy Oroszországba küldenék a túlzsúfolt fegyintézetek lakóinak egy részét. Valószínűleg abból is kiindulva, hogy a radikális, és személytelenül, tömegben nagyon bátor pártolóknak átmegy a tudatába az árúkapcsolt ötlet. Ami alapja lehet annak is, hogy a hatalommal, a szélsőjobbal nem szimpatizálókat elküldjék egy kis „malenkij robotra”. Amiért még fizetnének is. Mármint az állam az oroszoknak. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Orbánnak a péntek reggeli népi beszédében nem kapott helyet az ötlet elutasítása. Miközben azért egy kis migránsozás, civilezés csak belefért. De érthető a reakció hiánya a hatalom részéről.

Orbán számára az EU-ba irányuló kivándorlás lehetőségének a fenntartása kifejezett érdek. Az elégedetlenek egyszerűen fizikailag távoznak az országból. Egy másik tendencia is elég régóta megjelenik a hatalmi kommunikációban. Az, hogy a nemzeten, az állampolgárokon, illetve tágabban a magyarokon kívüli halmazba helyezzen mindenkit, aki nem ért feltétlenül egyet a kormánypárt vezérével. Márpedig ez utóbbi alapja lehet egy olyan jogfosztási folyamatnak, ami a történelemben korántsem lenne új. Ehhez szolgálhat átmeneti állapotként a rabok külföldre szállítása. Ott valószínűleg lényegesen elszigeteltebbek, kiszolgáltatottabbak, és minden jogorvoslati lehetőségtől elzártabbak lennének. Lényegi különbségként a Toroczkai által hozott belga-holland, alapvetően egy szövetségi, illetve jogharmonizációs rendszerbe tartozó országok között megkötött megállapodáshoz képest.

Az érdekhasonlóság okán azt is gondolhatnánk, hogy a Jobbikból lehasadt mozgalom megpróbálja azt a kapcsolattartási űrt betölteni a szélsőjobb, illetve a Fidesz között, ami a Jobbik középre tartásával esetleg keletkezett. Egyelőre csak kommunikációs gesztust gyakorolva. Ha feltételezzük azt, hogy az űr valós, és nem a többször emlegetett LMP-Fidesz-Jobbik tengely országgyűlésbe-betonozásáról szól. Mely utóbbi estben is simán belefér, hogy a Fidesz bedarálja az LMP-t, illetve a Jobbikból megmaradt parlamenti csoportot. Akkor azonban csak szüksége lesz egy kapocsra a szélsőségesek felé. Még akkor is, ha a Fidesz retorikájába a felbukkannak a szélsőségeseknek gesztust gyakorló fordulatok. Miközben kár lenne elfeledkezni arról, hogy Toroczkai polgármesteri tevékenységének sikere függhet a kormánytól. Márpedig egy biztos polgármesteri szék biztosabb jövedelem, mint egy bizonytalan politikai mozgalom. Amelynek már a neve is kirekesztő. Azt sugallva, hogy az ország csak azoknak a hazája, akik kellő önfeledtséggel tapsolnak.

Andrew_s

Az olimpikon, aki a Jobbikra cserélte a Fideszt

Előre bocsátva, hogy természetesen egy sportembernek is joga van azt a pártot, amelyiket akarja, azért elgondolkodtató is lehet a legújabb hírek egyike. Az, hogy Kovács Tamás egykori olimpikon, olimpiai bronzérmes vívó elfogadta Vona Gábor felkérését és a Jobbik képviselőjelöltje lesz. A jelenség mellett az indoklás is elgondolkodtató.

Leginkább az, hogy a hatalmi arrogancia nem igazán számol az egyénnel. Ez jól lemérhető azon, hogy az utolsó csepp valószínűleg nem is annyira a Fidesz morális, illetve politikai vakrepülése lehetett az olimpikonnál. Sokkal inkább az, hogy a fejére ültettek egy Titán-elvtársat (fiatalabbaknak: Ti tán tudtok vele kezdeni valamit), aki aztán magy ívben leköpte Kovács Tamás apjának, Kovács Pálnak az emlékét. Ha valami, akkor az ejtőernyős beültetések rendszere, és a feladatra emberileg láthatóan alkalmatlan, de hatalma balga tudatával teljesen eltelt, és kinevező felé valószínűleg a leváltásáig lojális, vezető kinevezése árulkodó. Annak, aki nem negyven éves újszülöttként élte meg a rendszerváltást, hanem némi emlékeket őriz a késői Kádár-kor szokásrendszeréről. Abból a korból, amelyben a jelenlegi Fidesz-vezetés is szocializálódott. Amely emlékek alapján nyilvánvaló: Orbánnak, illetve híveinek, valóban nem a módszerekkel, a kádárizmussal volt baja akkortájt.

Ugyanakkor, maximálisan tiszteletben tartva a sportember pártválasztását, azért érdemes kiemelni, hogy a „néppártosodott Jobbik választási programját” emlegeti az indokok között. Ami részben jelzés, hogy a Fidesz, ahonnan jön, már nem tekinthető szerinte néppártnak, részben azt is jelzi, hogy a Jobbik cukiskodása, középre vonszolódása láthatóan hatásos optikai tuningot jelent. Azok szemében mindenképpen, akik már elfeledték Vona gárdamellényes belépőjét, Orbánnal közös istállóból való indulását, és mindazokat a rasszista, szeggregatív megnyilvánulásokat, amelyeket a Jobbik keretei között egész jól elviseltek. Legfeljebb besorolták az illető „irodalmi munkássága”, magánmegnyilvánulásai közé.

Amely utóbbiak nem csak a múltban jellemezték a Jobbikot. Legutóbb közel két hete képviseltette magát a Jobbik a lengyelországi fajvédők felvonulásán. Márpedig Toroczkai László, a Jobbik alelnöke aligha tekinthető a Jobbiktól független politikai entitásnak. Aki, nem mellesleg, Ásotthalom, burka-ellenességben burkolódzva népszerűséget remélő polgármestere is.

Azt alig hiszem, hogy Kovács Tamás képviselői részvételét leszavazná a Jobbik elnöksége, vagy a párt választmánya. Annál sokkal jobban rá vannak szorulva a közvélemény számára elfogadható párt-arcokra. Azt meg csak remélni szeretném, ha Kovács Tamás, mint szabadon választó és választható magánember értékválasztása, a Jobbik említett nézeteivel való rokonszenvezése minél kevesebb fiatalnak jelentene példát. Különösen a sportban, ahol szintén aligha jelent pozitívumot a származáson-, a valláson-, az anyagi helyzeten alapuló előítéletesség. Mert különben a pokolban játszható félidőket hozhat csupán.

Andrew_s

Toroczkai 2014

Immár tény, hogy a 2006-os majdnem-polgárháborús állapotok kialakulásában jelentős szerepet játszó Toroczkai László lett Ásotthalom polgármestere. Ezt lehet tragédiának tekinteni, és a szélsőségek, majdan sokat hangoztatható, előretörésének egyik mérföldköveként, az is. Ugyanakkor nagyon komoly szemellenző kellhet ahhoz, hogy ne egy folyamat egyik állomásának tekintsük.

S még csak nem is végállomás, ha arra az ellenzéki fellépésre tekintünk, ami közelebb áll a lelépéshez. Ásotthalmon a szó legszorosabb értelmében is. Ott helyben ugyanis gyakorlatilag leléptek a színről. Az, hogy a Demokratikus Koalícióba hirtelen gyorsasággal belépő, majd a szélsőjobbos jelölt mellett kampányoló, új tagok mennyiben voltak beépített provokátorok, ebből a szempontból nem sokat nyom a latba. Az a tény ugyanis ettől teljesen független, hogy nem volt alternatív jelölt a demokratikus ellenzék részről. Márpedig a választás az a választásról szól. Hozott anyagból, adott jelöltekből lehet és kell tudni választani. Amikor a jelöltállítás bojkottjáról döntöttek, akkor tulajdonképpen Toroczkai támogatása mellett tették le a voksot. Kollektíven és testületileg. Legfeljebb azon lehet ezt követően polemizálni, hogy a távolmaradásnak mi lehetett az oka.

Már akkor, ha érdemes ezen töprengeni akkor, ha egyébként a nyilvánvaló tanulságokat sem igazán hajlamos levonni az ellenzéken tömörülő szervezetek egy része. Az egyik tanulság a múltba vezet vissza. Mert az, amikor a 2006-os eseményeket követőn sem a TV-székház, sem a Kossuth tér helyrehozatali költségét elfelejtették a kárt okozóknak kiszámlázni egyértelmű üzenet volt az akkori randalírozóknak: a demokrácia egyenlő a tutyimutyisággal, és a tutyimutyi kormánnyal szemben bármit meg lehet, és meg is érdemes tenni. S ez nem azoknak a koncepciós eljárásoknak a hiányolását jelenti, amelynek gyanújával esetenként a jelenlegi kormány szolgál. De annak a jelzésnek a hiánya máig visszaüt az akkori kormánypolitikusokra, hogy: következmények nélküli károkozás márpedig nincs. Márpedig a Kossuth téren fellépő fideszes fullajtárok számára sem ártott volna talán egy ilyen jelzés. A mára ellenzékbe szorult akkori kormánypolitikusok azonban máig defenzívába szoríthatók abban a pillanatban, amikor 2006 szóba kerül. Ez pedig egy potenciális kormányváltás szempontjából hatalmas hiba.

Ahogy az is, hogy már a korábbi jelekből sem vonták le a különben meglehetősen nyilvánvaló következtetést: a szélsőjobb előretörése ráolvasással nem állítható meg. Hozzátenném: pánikkeltéssel sem. Az antiszemita, hungarista, fasiszta eszmék térnyerése okán ugyanis lehet pánikba esni, és tartani a polgárháborútól, vagy egy szélsőjobboldali kormányzat megvalósulásától. A felkorbácsolt félelem azonban nem fogja megoldani azokat a problémákat, amelyek féligazságaira a Jobbik és szatellit-szervezetei építenek. Márpedig azok hatnak. Akár nyújt erre a baloldal alternatív megoldásokat, akár nem. Ásotthalom esetében láthatóan az „akár nem” opcióját hívták le. A jelöltállítás lehetőségének kihagyása ugyanakkor felér egy önkritikával. Annak beismerésével, hogy a helyi problémákra nem voltak képesek egy, a helyiek számára hihetően megvalósítható programot összeácsolni. Függetlenül attól, hogy ezeket a helyi érdekű problémákat magam nem ismerem. Ellenben egy helybelinek ismernie kell.

Míg tehát innen csak a jelenség látható, ott helyben a megoldást, a szélsőségesek javaslataitól eltérő megoldást is látni kellene. Budapestről nem igazán lehet megmondani a tutit. De az orbanizmus demokratikus ellenzékének kudarcát vetíti előre az, ha nem tudnak olyan helyi jelölteket állítani, akik a helyi viszonyok ismeretében a helyieknek hitelesen képesek üzeneteket közvetíteni. A kérdés így utólag nem az Ásotthalom kapcsán, hogy milyen tanulságokat nem voltak képesek levonni a szavazás előtt. Azokat maga polgármester-választás eredménye minősíti. A későbbi, országgyűlési választások kapcsán azonban érdemes lehet levonni azt a tanulságot, hogy a kisebb településeken nagy ívben tesznek arra, hogy a fővárosban mit okoskodnak egymással a pártok. Egyben jelezve azt, hogy amennyiben villámgyorsan nem képesek az ellenzéki oldalon felülemelkedni a celebizmuson, és a „ki ha én nem” hordójáról lelépve a valós problémákra reflektálni, akkor tényleg sikerülhet kormányzati tényezővé emelni a Jobbikot. S vele az olyan segédszervezeteit is, mint amilyen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Amelynek az ásotthalmi polgármester az elnöke.

Andrew_s