Más Őrség?

Nem is olyan rég emlékeztem meg az Őrség-könyvek egyik tagjáról. A hazánkban megjelent utolsó előtti kötetről. Ami után teljesen értelemszerűen elolvassa a műfajt és Szergej Lukjanyenko alternatív világát kedvelő olvasó a következő kötetet is. Még akkor is, ha a címlapon társszerzőt lát felbukkanni. Ami óhatatlanul azt jelzi, hogy a megindította az íróstársak fantáziáját.

A társzerző, ebben az esetben, tényleg inkább szerzőtárs, mert kötet két író három írását rejti. Ellentétben azzal, ahogy Lukjanyenko a Nappali Őrséget jegyezte a később önálló kötettel (Káosz-Őrség) is jelentkező Vlagyimir Vasziljevvel. Vitalij Kaplan „tollából” kér írás került be a Más Őrség (Galaktika Könyvek) címen megjelent kötetbe. Az Őrség-könyvek világát megteremtő szerző tehát „kisebbségben” van jelen a könyvben. Oldalszámot tekintve mindenképpen. De, ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor egyébként is. Vitya, történetét olvasva, mely a kötetben a legelső, könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy valahogy nem az igazi. Sokkal inkább olyan érzésünk lehet, mintha belelapoznánk egy festő vázlatfüzetébe. Adott az alapötlet, és adottak a szereplők. Adottak természetesen a Fénypártiak és a Setétek is. S mégis. Ahogy az Új Őrségben megjelenik a rendőrséggel együttműködő szál, úgy itt valahogy a titkosszolgálat kerül az asztalra. Összességében olyan benyomást keltve, hogy valójában az előző kötetből kimaradt egyik szál vázlatát olvassuk.

Amiért érdemes a kötetbe belefogni, az ennek a novellának az esetében inkább az a bizodalom, hogy egy következő regény cselekvését sikerül majd jobban elhelyezni a maga koordinátái közt. Ahogy a kötet utolsó írása esetében is lehet ilyen elvárásunk. De nem biztos, hogy pont ehhez ragaszkodnék. Nem azért mert csapnivaló, hanem azért mert kedvelem a macskákat. Még akkor is, ha tudom, a macska nem szolga, és nem is önzetlen barát. De tud nagyon kedves, jó szándékú és simogatni való lenni. Ha akar. Lukjanyenko egyik korábbi művében már megjelenik a gondolat, hogy a macska képes kapcsolatot tartani a Homállyal. Kaplan ezen az úton haladva írja le az emberi kommunikációt értő, és megértő macska, Aramis történetét.

A kötet közepe, és terjedelmében is legtestesebb írása az, amelyik nekem leginkább „bejött”. Nem csak azért, mert a legjobban találta el azt az ösvényt, amelyet Lukjanyenko és korábban Vasziljev kezdett kitaposni. Kaplan írását olvasva a pravoszláv hit iránt elkötelezett Másféléről ezt ugyanis kétségtelenül megállapíthatjuk. Eközben érdekes gondolati szálon is elindulhatunk abba az irányba, hogy miként viszonyulhat egyáltalán a hit, a szinte fanatikus hit a mágia-használathoz. Illetve ahhoz, ami a hétköznapokban mágiának tűnik. Ugyanakkor a „Megfosztó” szerepkörével maga az Őrség-világ is bővül. S az, ami különösen szimpatikus ebben az írásban az az, hogy eközben sehol nem kerül szembe a már megismert játékszabályokkal, illetve szereplőkkel.

A címben jelzett kérdésre a választ mindenki maga keresheti a kötetben. Akkor is a kötet címlapján nincs kérdjel.

Más Őrség

Szergej Lukjanyenko – Vitalij Kaplan

Galaktika Fantasztikus Könyvek

ISBN: 9786155508004

Kiadás éve: 2014

Andrew_s

Új Őrség: A Tigris és a proféták

Pár, lassan jó pár éve a kezembe került egy DVD-páros, amin az „Éjszakai őrség”, illetve a „Nappali őrség” című filmek voltak. Ha lehet hinni a megérzéseknek, akkor valószínűleg egy fura megérzés lehetett annak idején beszerzés és a filmek megnézése egyaránt. Annyira nem bántam meg, hogy ezt követően az alapul szolgáló könyvek jó részét is elolvastam.

Egy érdekes világba vittek. Egy olyan világba, amelynek kimunkálója, Szergej Vasziljevics Lukjanyenko a kortárs orosz irodalomnak a sci-fit kedvelők körében szinte biztosan ismert alakja. Az általa jegyzett Őrség-könyvek a Galaktika Fantasztikus Könyvek gondozásában jelentek meg magyarul. Azért is érdemes az első, nagyjából az első öt kötetett felölelő nagy ívet végigolvasni, mert ezzel fokozatosan lehetünk szemtanúi annak, ahogy egy érdekes alapötlet köré miként épül ki egy fantasztikus világ, annak közösségei és játékszabályai. A folyamat nem egy sorozat esetében megfigyelhető. Erre tehát akár legyinthetnénk is. A velünk párhuzamosan létező létsíkok ötlete, mely az Őrség-könyvekben „Homály” néven ismeretes szintén több műből ismerős lehet. A köztünk élő, varázsos dolgokra képes „emberek”, itt egyszerűen „Mások”, ötlete ugyancsak nem tekinthető talán újnak. Ha tehát teljesen lecsupaszítjuk Lukjanyenko világát, akkor egy olyan csontvázat kapunk, amelynek minden porcikája ismerős lehet a sci-fi és fantasy műfaját kedvelő olvasóknak. Tulajdonképpen még az említett első ívet lezáró momentum is, mely első olvasatra akár az egész sorozat lezárását is szolgálhatja. A rejtélyek nagyjából megfejtve, a kevésbé szimpatikusak eltüntetve, a főhős és leánya megoldja a nagy rejtélyek rejtélyét. Mindenki mehet haza, nincs itt kérem semmi több látnivaló.

Aztán, valószínűleg az olvasók jó értelembe vett nyomásának is köszönhetően, megjött az új kötet. „Új Őrség” címen. Miért érdemes elolvasni? Az egyszerű válasz nyilván az, hogy „Miért ne?”. Ha már ez első köteteket elolvasta valaki, akkor szinte magától értetődő, hogy az újakba is legalább bele szeretne olvasni. Ez különben nem mond ellent annak amit korábban írtam. Az emberi csontvázak egyes csontjai is nagyon hasonlóak. Az egyes emberek ennek ellenére nagyon különbözők. Ahogy a Mások is nagyon különbözőek Lukjanyenko műveiben. Nem csak annyiban, hogy Fénypártiak illetve Setétek, vagy akár szürkeként az Inkvizíció tagjai. Az egyes szereplők nem egy esetben sokkal inkább emberek, mint Mások. S miközben a napjaink valóságrétegeiben új próféta jelenik meg, amely tény nem kevés gondot jelent a Fénypárti Őröknek, a valóság is zajlik. Eljátszva a gondolattal, hogy az idő közben világhódító útjára indult Harry Potter-történetek, illetve a Gyűrűk Urá-ból készült filmek milyen hatással van az emberekre. Abból a szempontból is, hogy elfogadják-e a Mások létét. De általában is segítve az olvasót abban, hogy bele tudjon süppedni egy fotelbe, és szinte napjaink híreivel párhuzamosan olvassa sorokat.

Nem egy esetben kacérkodva azzal a gondolattal, ami a „Sötét zsarukból” is ismert. Azzal, hogy vajon a tudatlanság nem jobb-e az egyes embernek, mint a valóság megsejtése, vagy ismerete. Az „Új Őrség” lapjain megjelenő Tigris, mint a Homály teremtménye tulajdonképpen kicsit ennek a szemléletnek is a megtestesítője. Azzal, hogy mindaddig vadászik a prófécia hordozójára, amíg az olyan körben és olyan körnek mondhatja el az egész emberiségre hatással bíró jövendölést, amely, és akik hatni képesek a jövőre. Mert Mások. De a még ez sem egyértelmű. S talán ez Lukjanyenko műveinek a titka. Úgy késztet a mindennapok feletti elgondolkodásra, hogy ezt a szándékot igen alaposan elrejti a sorok közé. Ahogy egy boszorkány eszmefuttatása nyomán töprenghetünk el a diktatórikus hatékonyság, illetve a demokrácia szülte viszonyok kapcsolatán is. Az „Új Őrség” lapjai felett azonban nem csak ezen érdemes elgondolkozni. Számos olyan közvetett üzenetet is hordoz, ami elég messze esik a kötet látszólagos fősodor-vonalán. Ahogy Asimov híres Alaptvány-trilógiája is igen komoly mondanivalót hordoz a birodalmasodás folyamatáról.

Nem lennék meglepve, ha néhány évtized múlva az Őrség-kötetekre is hasonló szemmel néznénk, mint a műfaj, már felavatott, nagy klasszikusaira. Hacsak a szerzőre nem csap le időközben valamelyik Őrség. Esetleg az Inkvizíció. Mert az említett kötet kapcsán is felbukkanhat a kérdés: vajon mennyire lehet igaz az, amiről a szerző ír. S ha igaz, akkor vajon ki a főnöke? Geszer vagy Zavulon? Erre a kérdésre nem feltétlenül, de pár másra választ keresve, vagy csak a szórakozás kedvéért, azért érdemes végigolvasni ezt a kötetet (is).

Új Őrség

Szergej Lukjanyenko

Galaktika Fantasztikus Könyvek

ISBN: 9789639828995

Kiadás éve: 2012

Andrew_s