A kormányzati gumicsont-különítmény szinte még ki sem
heverte Bayer Zsolt cikkének menedzselését, amikor újabbat talált magának. Aki
most arra gondol, hogy a hírek valami érdemi előrelépés miatt fordultak el a
diákságról, vagy esetleg a létező rasszizmus stációitól, az téved. Éppen
ellenkezőleg. Ezek azok, amik irányából legalább olyan messzire kellhet
eltéríteni a közérdeklődést, mint a nemzeti tündérfelelős és a forint erősségének
kapcsolatáról. Miközben kiderült, hogy magam is tévedtem. Korábban Szíjjártó Péter színre lépését, és a gázüzlet magyarázgatását gondoltam időszerűnek,
de a kormány Lázár Jánost vetette be.
Nyilvánvalóan nem a gázüzlet kapcsán, hanem a gazdaság egy
más területén nyitva meg a frontot a kommunikációban. Tulajdonképpen ésszerű
döntést hízva, hiszen minél változatosabb sziporkák felé kell kapkodnia a fejét
az embereknek, annál nehezebb egy pontra fókuszálni. A nagy pernye-halomban
pedig megbújhatnak a valós problémák kis szikrái. Így a korábban említett
gázüzlet is, ami a szakértő szerint félmilliárd eurós ráfizetés a piaci árhoz
képest. De a valamikori manyup-pénzek MOL-ba forgatásával is lehet valami gond,
mivel újabb és újabb elbocsátási hullámok
söpörnek végig a cégen. Ugyanakkor a gazdaság egyik legstabilabban rögzülő
paraméterének a recesszió látszik, amit ismételt ipari csökkenés
jelez. A külföldi elemzők pedig köszönik,
de nem kérnek abból a felelősségből, amiért Matolcsy György egy félmondattal
képes a hazai valuta lezúzására. Ami különben szintén kevéssé kedvez a hazai
befektetéseknek.
Lázár János bejelentése arról, hogy a hazai bankszektor
szőnyeg szélére adóztatása után a külföldi bankokban akar kutakodni,
tulajdonképpen kiszámítható lépés. Nyilatkozata a tündérleltárazási
főfelügyelet, a Nemzetgazdasági Minisztérium, becslésén alapul. Ismerve a Matolcsy-tárca
hatékonyságát lehetnek tehát kétségeink arra nézve, hogy az általuk is csak
becslésként közölt ezermilliárdos betétállomány milyen valóságtartalommal bír. Mindenesetre
az tudható, hogy az adóamnesztiás pénz-hazareptetés eredménye összesen 67
milliárdnyi betét beérkezése. Ennek egy tizede csak az adó, amiből tényleg nem
sok futball-stadiont lehet felépíteni. Az új ötlet nyomán immár három és
félszer nagyobb adókulccsal igyekeznek kedvet csinálni a pénzek magyarországi
áthelyezésére. Mert azt még Lázár János államtitkár is elismerte, hogy Svájc
esetében is csak elképzeléseik vannak az adott ország véleményéről a
bankrendszerük külföldi átvilágítását illetően. Mondván: „Aztán
hogy mire megyünk, ismerve a svájci banktitok helyzetét, majd meglátjuk” Míg
más országokkal kapcsolatban még csak tervezik a tárgyalásokat. Meglehetősen
árulkodó jelét adva annak, hogy nem is annyira a tényleges eredmény, mint
inkább téma köztudatba dobása a lényeg.
A döntés-előkészítés ugyanis nyilvánvalóan ennél lényegesen
több energiát igényelt volna. Leszámítva persze azt, hogy munkacsoportot lehet
gründolni a vélt ezermilliárd felkutatására. Amit nyilván a munkahelyteremtés
vívmányaként láthatunk majd viszont a statisztikákban. A kommunikációban egy
füst alatt megint lehet kifele mutogatni. Mert ezt követően immár nyilvánvalóan
a szemét külföldi bankok tehetnek majd arról, ha a kormányzati oligarchia
forráshiánnyal fog küzdeni. Ha pedig az NGM becslése a hibás, akkor nyilván
megint lehet elmúltnyócévezni kicsit. Elvégre abban már hatalmas a rutinja a
kormányzati kommunikációnak. Az utolsók között, vagy ott sem, fogjuk valószínűleg azt hallani, ami
a valós megoldást jelenthetné. Egy stabil és megbízható gazdasági és
befektetési környezet kialakítását. Nem a haveroknak, nem a focipálya fűnyíróinak,
hanem globálisan, a gazdaság minden szereplőjének. Hátha előfordulhatna egy
olyan helyzet, hogy érdemes legyen a hazai vállalkozónak itthon tartani a
pénzét, és itthon befektetni. Nem félve sem egy újkori kuláküldözéstől,
ötletszerű adópolitikától, és hasonló zagyvaságoktól. Akkor talán gazdasági
adókapkodás jeleit sem kellene Lázárnak lázasan előadnia a kommunikációs bűnbakkeresés
jegyében.
Ami azért is lehet veszélyes, mert emberünk minél többet
beszél, annál több elszólásra kerülhet sor. Ilyen a már említett is a valósan
elvárható adókergetésről. De ilyen az is, hogy „ha a nyugdíjasok, és a fiatalok
közt kell választani, az államnak preferálnia kell a fiatalok elhelyezkedését”.
Nem csak annyiban, hogy a nyugdíjkorhatárt elérőkkel szemben a kormányzat nem
igazán óhajt felelősséget vállalni. Abban is árulkodó, hogy minden retorika
dacára nem számítanak jelentős munkahely-bővüléssel akkor, ha az idősebb
nemzedék eltávolításában látják a fiatalok munkába-állításának zálogát. Ez
ugyanis nulla-összegű egyenleget sugall. A külföldi munkavállalások fényében pedig
inkább csökkenés várható. A pénzkapirgáló államtitkár a sorok közt tehát
megüzente, hogy azok akik elhiszik a hivatalos munkaügyi statisztikákat, a
fellendülésről szóló meséket lógassák szorgosan a kezüket a hideg vízbe. Még
mielőtt úgy érzik, hogy ők is csak át lettek repítve azon a bizonyos palánkon.
Meseországba. Mint mindazok, akiknek munkahelyét, nyugdíját, iskoláját eddig megvédte a kormány.
Andrew_s
