Választási főpróba Vadaival?

A miniszterelnöki vita elmarad. Orbán Viktor tanácsadói alighanem úgy döntöttek: kisebb kockázat a kormányfő, amúgy ismert, konfliktusgyávaság-képzetének, mint a tényleges állapot kiderülésének vállalása. Ugyanakkor a kampányfinisben láthatóan leporolásra kerülnek a sifonérban talál réges-régi megoldások. Egyelőre csak ügyészi támogatással.

Továbbra sem állítva, hogy a politikusok szentek lennének, azért a lólábakra addig lenne jó vigyázni, amíg a villás farok még takarva van. Meg a bikacsökök, és egyéb erőszak-eszközök. Annak idején „cseppet sem” volt furcsa (á, dehogy), hogy Molnár Gyula ellen pont akkor találtak nagyon nyomós büntetőjogi érveket, amikor az önkormányzati választásokon eredménnyel szoríthatta volna meg az azóta is hivatalban levő Fidesz-jelöltet a polgármesteri versenyben. Vita akkor sem volt. Csak hatósági eljárás. Szinte azonnali, de évekre kiterjedő hatással. A legutóbbi fejlemények alapján azt a közel négy éves történetet akár főpróbának is tekinthetnénk. Most egy ellenzéki pár igencsak potens politikusa ellen emeltek a hírek szerint vádat.

A HVG közölte a hírt, hogy: Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen – közölte a honvédelmi miniszter. Azt követően, hogy korábban a hirTV-ben hangzott ez el. A kakukktojások ebben a hírben már ennyiből is láthatóak. Az egyik nyilvánvaló probléma az, hogy a vádemelési közleményeket általában nem TV-csatornák szoktak beolvasni. Proklamációkat néha igen, de a diáktüntetések óta tudjuk, hogy ezek ügyében, például a Magyar Rádió, nem áll mindig az etika csúcsán. A jogállami kereteket figyelembe véve azért okozhat némi feltűnést, ha egy vezető ellenzéki politikus elleni eljárásról egy média-csatorna felé szivárognak az elsőbbségi hírek. Miközben természetesen a bejelentő személye is okozhat adott esetben feltűnést. Nem a honvédelmi miniszter személye miatt. Ez ebben a helyzetben szinte indifferens is lehetne. A pozíciója azonban már egyáltalán nem ennyire semleges.

A vád ugyanis nem igazán nemzetvédelmi problémának tűnik, amennyiben hűtlen kezelést emlegetnek. Ebben az esetben, ha már ragaszkodnak a miniszteri beosztáshoz, akkor a belügyminiszter hatásköre lenne a felügyelet. De az is ritka, hogy egy falusi könyvelő sikkasztását miniszteri rangban jelentse be valaki. A bűnazonosság adott esetben a kezelési azonosságot is feltételezné. Így, normális esetben, a hírt aligha egy miniszter tenné közhírré. S nem a honvédelmi miniszter. Az utóbbi köztörvényes esetekben inkább csak rendkívüli állapotok kihirdetése után szokott univerzális hatáskört kapni. Amely állapot egyben ad acta tesz számos más jogállami „mellékkörülményt” is. Márpedig erre nem került sor. A hirTV mindenesetre még nem tudott róla. Annak ellenére, hogy fontos szivárogtatási, hangulatmanipulációs csatorna szerepére emelkedett a látszat szerint.

Azt meg mégsem lenne jó elképzelni, hogy az újbudai eset az ügyészségi, a mostani bejelentés pedig cselekvési főpróbát jelenti. Az előbbi ugyanis a koncepciós perek árnyékát mélyíti az egykori Fidesz-jelölt által vezetett ügyészség felett. Az utóbbi azonban a közelítő választások utáni helyzet felbecslésének képét sötétítheti el. Azzal, hogy a honvédelmi miniszter felkészítő-edzéseket tart a rendkívüli állapot kihirdetése utáni helyzetre.

Már akkor, ha hitelt érdemlőnek tekintenénk a vádemelési közleményt. Mert hitelességből az ügyészség szerint a hirTV, illetve a honvédelmi miniszter vesztésre áll. Így kampánykorban.

Andrew_s

Fidesz-pofonok extra bére

A kormánypártok a kampányra fordulva nyilvánvaló gesztuskommunikációba kezdtek. Megpróbálva szinte mindenkinek ígérni valamit. Lassan, de biztosan. Lett légyen az közmunkás, nyugdíjas, vagy éppen családanya. Nem mentesen a demagógiától, mivel az ígéretek fedezetéről nem sokat szólnak. Azonban nem csak emiatt lehet olykor sírva-mosolyogni való egy-egy megszólalás.

Ha már a családanyákról van szó, akkor ott vannak azok az intézkedések, amivel kapcsolatban egymást érik a kormánypárti nyilatkozatok. Nem véletlenül, mivel a Karácsony közeledtével jónak láthatják mindent bevetni, amiben a család szó előfordul. Meg a nők. Azok a nők, akik olykor átesnek ugyan egy vak komondoron, de legalább maguk mellett tudhatják a Fidesz-t. Zsigó Róbert a GYED extra kapcsán legalább is azt mondta, hogy ők minden élethelyzetben a nők mellett állnak. S az említett extra is ezt mutatja meg extrán. Leginkább talán akkor, amikor dolgoznak, mivel pár nappal korábban Kósa Lajos még a nők foglalkoztatásának az elősegítésében látta ugyanennek a juttatásnak a fő üzenetét. Ugyanő közölte, hogy a gyermekvállalás elsősorban nem anyagi kérdés. Nyilván Kósa Lajos már megpályázta a „hős anya” kitüntetést, és onnan tudja. Na jó, engedjük meg, hogy az apa is ott van a gyermekvállalás kérdésének eldöntésénél.

Azért még persze valahogy mégis szemléletesebb lenne, ha nem a Fidesz férfiúi akarnák eldönteni azt, hogy szerintük mi jó a nőknek. Mert a végén még odáig jutnak, hogy tulajdonképpen örüljenek, ha szülhetnek, különben pofon lesz. Ezzel rokon gondolatokat ugyanis már sikerrel fejtegettek a köreikben. Azért persze kínos lehet nekik is. Annak idején Balogh Józsefet például elmulasztották nagy ívben kivágni a soraikból. Érdemes ugyanis észrevenni a különbséget aközött, hogy valakit kirúgnak, vagy az önként átül függetlennek. Függetlenként megszavazva azt a büntetést, ami éppen a puszta parlamenti jelenléte elleni akciót marasztalta el. Biztosítva egykori frakciójának házelnökét, egykori frakcióját, és önmagát a feltétlen odaadásáról. Egyébként érthető, ha a Fidesz köreiben nőkkel elmondatva is kínossá válhat a családbarát szöveg.

Amikor ugyanis a DK részéről tiltakoztak a nőverő képviselő mandátuma ellen, akkor a kiszabott büntetést a Fidesz és KDNP női képviselői is megszavazták. Tanújelét adva annak, hogy a kormányzati részvétel előfeltétele vagy a mazochizmus vagy az elvtelenség. Ebből a szempontból a Kósa Lajossal haknizó Pelczné Gáll Ildikó szerepeltetése gyed-ügyben szerencsésebb, mivel rá nem lehet rásütni az említett büntetés-megszavazás bélyegét. De talán csak azért, mert jelenleg nem hazai képviselő. Ellentétben Bene Ildikó fideszes képviselővel, aki talán a nők nevében, mintegy globálisan fejtette ki, hogy a gyed extra a nők megbecsüléséért tett lépés. Holott alighanem a nők megverésének bocsánatos bűnként való kezelését elutasítva is lehet tenni ebbe az irányba. A mindennapok tekintetében talán sokkal többet is, mint egy újabb, később tetszőleges gyorsasággal elinflálható segély kiosztásával.

Nem vitatva persze, hogy a családi csomag népszerűsítéséért elindított országos mesedélutánok során sokkal mutatósabb a gyed extrát emlegetni, mint egy vak komondort vezetni pórázon. Azt viszont éppen a Balogh-ügy mutathatja, hogy mit jelent az, amikor egy fideszes polgármester a nők mellett áll. Jobb, ha nem áll. No meg azt, hogy a fideszes hölgyek miként gondolják a megbecsülésüket. Lehet, hogy az ő világképükben az újabb alamizsna egyben az olykor elcsattanó pofonok bére is.

Andrew_s

Surján és a KDNP-s erkölcstan

Surján László, a KDNP képviselője burkoltan ám, de alaposan lekövérezte Vadai Ágnest. A hír gagyi, uborkaszezonba illő. Első olvasatra. A hírt a Facebook-bejegyzés utóélete teszi jelentősebbé. Nem feledve azt, hogy a Fidesz klerikális platformja felügyeli az oktatáspolitikát, és benne az etika oktatását is. Így elvárható lenne, hogy az, aki hibát követ el, az elnézést kér érte.

De nem így Surján László doktor. Ő, a jelek szerint, a lekvárt csenő suttyó szintjén reagálta le a történteket. Levette az inkriminált képet és bejegyzést. Elnézést nem kért, hanem elsunnyogott. Jelenleg legalább is az Facebook oldalán nincs nyoma annak, hogy ilyen bejegyzés lenne ott. Miközben arra korábban többen is reagáltak. Ahogy azonban a lekvártolvaj is lebukik, ha szája szélén ott a maradék, az internet sem kedvez ennek a „holnaptól minden másként volt” stratégiának. A különböző rendszerek ugyanis megőrzik a képet, a bejegyzést és a bejegyzés visszhangjait, kommentjeit is. Kellemetlen lehet annak, aki nem meri vállalni írásait, megjegyzéseit, és nem a gerinces megoldási módot választja a korrekcióra.

Az internetes rendszereknek köszönhetően így jelenleg is olvasható az eredeti bejegyzés, és az alatta az is, hogy többen, igenis elértve Surján doktor célzását, Vadai Ágnes külcsínjére gondoltak a bejegyzés alapján. Melynek megítélése különben nyilván ízlés dolga. Ahogy az is, hogy Surján Lászlót, vagy akár Orbán Viktort, és a többieket, illetve akár e sorok szerzőjét ki mennyire tekinti modell-alkatnak. Erre kár is több szót vesztegetni. Arra azonban igen, ezzel a hozzáállásával a KDNP képviselője szép példáját adta annak, ahogy nála működik az etika. Ennek alapján könnyűnek találtathatik, mint a ma született tollpihe.

Csak az a sajnálatos, ha Hoffmann Rózsa is ebben a szellemben felügyeli az ifjúság etikaokítását. Az informatika-oktatás pedig ezek szerint ugyancsak ráférne néhány képviselőre. Legalább a rendszerismeret pótolhatná a gerinc rendszertelen viselését.

Update:

Amikor már világossá vált, hogy nem tudta eltüntetni a bunkóság nyomát, Surján László elnézést kért a DK alelnökétől. Azzal magyarázva a bejegyzést, hogy a nézettségét akarta ezzel növelni. Nem Vadai Ágnesét, hanem a saját Facebook-profilját. Igazolva azt, hogy a nők hiúságánál csak az ostoba férfiak hiúsága nagyobb. De nem ezért lett volna jobb, ha hallgat inkább. Inkább azért, mert az üres lekvárosüveg kerítésen való áthajításánál semmivel nem etikusabb másokon keresztül gyalogolni azért, hogy többen kattintsanak egy Facebook-oldalra. Egy EP-képviselőnek inkább a munkájával kellene a népszerűséget hajhásznia.

Andrew_s

Pozíciófoglalások a kampány előtt

A hazai politika szereplői környékén tapasztalható politikai nagyüzem látszólag megállapodásokról, izolált eseményekről szól. Ugyanakkor egy sokkal átfogóbb kép is látható. Ez pedig a pozíciókeresés, ami egyaránt igaz a politikai formációkra, és esetleg az egyes emberekre. Illetve akár az egyes emberek felhasználására a politikai formációk, vagy további szereplők pozícionálására.

Tudom, a fentiek nagyon zavarosnak hatnak, de vegyünk néhány konkrét példát. Legelőször szegény Orbán Ráhel esetét. Akit nyilván nem az anyagi korlátai miatt kell sajnálni, hanem azért, mert tudtával és akaratával, de leginkább talán azon kívül is jócskán felhasználnak a nagypolitika érdekei szerint. Annak idején a trafik-mutyi egyik villámhárítójaként is feltűnt, de az, végső soron, csak bemelegítést jelentett a most folyó szappan-operához. Mert kár lenne tagadni, a hírek alapján pedig nem is lehet, hogy leendő esküvője már annak tervezeti periódusában is nagy képernyős nyilvánosságot kapott. Holott normálisan a kutyát sem kellene, hogy érdekelje. Elvégre a miniszterelnök gyermeke, nagykorúsága esetén, pont olyan földi halandója az országnak, mint az utolsó putri lakója. Igaz, az utóbbival tényleg nem igazán foglalkoznak. Orbán Ráhel esküvőjével annál többet. Legalább annyit, mint egy dinasztiaalapító főúr családtagjával. Ami természetesen ezt is jelentheti. Orbán Viktor örökös miniszterelnöki megbízásának előkészítését. Koronával vagy anélkül, de világosan jelezve egyfajta pozícionálását a politikai vezérnek.

Ennek az sem mond látszólag ellent, hogy pontosan tudni lehet már a helyet. Azt, hogy Budapesten hol köttetik a frigy, és az miként tekinthető majd meg akár villamosból is. Ami, mi tagadás, megnyugvással töltheti el azokat, akik már féltek, hogy a Horthy-korszak ilyetén áthallásai kimaradnának mindennapjainkból. Miközben az is nyilvánvaló, hogy a dinasztikus hatalom előkészítésén kívül egy komoly pozíciószerzési, pozícionálási, és kommunikációs ténykedés eredménye is lehet mindez. Pusztán azt kell ehhez feltételezni, hogy Orbán Viktor megszegi azt a sokszor csak hallgatólagos szabályt, ami alapján az ember nem rendeli alá a gyermek életét a saját hatalmi ambícióinak. Ahogy úriember nem küldi a frontra a gyermekét sem maga helyet. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy azok számára, akik számára a napi olvasmány a nyálas-bulvár szintje, azok számára Orbán Viktor kiesik a nézőpontból. Ellenben a lányának esküvőjéről szóló, és pont ebbe a kommunikációs sávba pozícionált hírei elérik. Az esetleg szoros szavazás esetére pedig ők is kellenek. Ahogy azok is, akiket igenis el lehet érni egy, a „Vitéz Felcsúti Orbán Vezérünk lánya esküvőjéről” szóló nosztalgikus kommunikációval. Így aztán az is érthető, hogy miért a kampányra forduló időszakban lobbant hirtelen szerelemre egymás iránt a két fiatal, és miért most kell házasodniuk. Korábban nem lett volna kommunikációs értéke. Később pedig nagyon elvihetné a show-t. Most elég, hogy a bulvaristákat előkészítse arra az esetre, ha majd a következő szólam megérkezik Orbántól.

De természetesen láthatunk közvetlenebb kampánypozíció-keresést is. Például Lázár Jánostól, akinek legutóbbi húzása éppen Orbán Viktor gyengítése lehet a trafikok nagyboltos kitiltásával. Belelépve Mészárosék üzletébe. Az ebben az esetben elég szembeszökő, hogy Lázár egyfajta libikóka-játékba kezdett. A kampány előkészítése során erre a húzására kihasználhatja a „gebedjenek a multik” Fidesz-szlogent. Amivel képes lehet a saját harcos képét erősíteni. Nem is annyira kifele, hanem befele. Megerősítve magát egy olyan pozícióba, ami bátorságot sugall a Fidesz-en belül. Jelképezve a bármit letarolni, és bárkivel szembe masírozni képes erőt. Márpedig ez okozhat az egyszemélyi vezetésre berendezkedett pártban egy akkora zavart, hogy a pillanatnyi tehetetlenséget kihasználhatja. Esetleg erősebb pozícióból fordulva rá a személyes kampányára. Akár Orbán potenciális váltótársaként, mivel egy esetleges vereségnél könnyen lehet, hogy a miniszterelnök autoriter ámokfutása lesz a bűnbak.

Ekkor szintén hasznot húzhat a jelenlegi kezdeményezésből, mivel mintegy előre elhatárolódik a Vezértől. Természetesen a vereség nincs borítékolva, bármennyire is szeretnék ezt így látni az ellenzék részéről. Orbán Viktor hatalomban maradása esetére szinte biztosan van egy lázári B-terv. Megmagyarázva, hogy ezt a húzását nem is úgy kell érteni, ahogy. Meg majd bedob egy javaslatot arra, hogy az üzletek légtere helyett a parkolókban árusíthassák Mészárosék a dohányt. Esetleg egy, még csak kevésbé kiszámítható húzást vezet majd elő. De valamit biztosan, mert aligha valószínű, hogy a már egyszer kiharcolt jól fizető pozíciót feladja.

S ha már az ellenzék szóba került, a kampányra fordulás pozícióküzdelmei ott is nyilvánvalóak. A Bajnai mögött álló csapatból néhányan úgy döntöttek, hogy hírt adnak magukról. Aminek kétségtelenül az egyik hozadéka az volt, hogy talán felgyorsította az Együtt-PM, valamint az MSZP közötti, különben esetleg sehova sem vezető megállapodást. Mert az egyértelmű, hogy az ellenzék például csak pozíciót veszíthetett az időhúzással. Ahogy azzal is, ha most elkezdődik az Együtt-PM szövetség egyfajta kommunikációs önszalámizása. Annak kapcsán, hogy egyesülnek, vagy nem egyesülnek. Az azonban nyilvánvaló, hogy mind a kampányhoz, mind az esetleges győzelemhez megindult a pozícionálási felkészülés. Miközben nem lehet egyelőre tudni, hogy mennyire üres az a kondér, ami fele tolonganak. Ahhoz ugyanis előbb meg kell nyerni a választást. Ebből a szempontból talán kicsit koraira, és nem minden indulattól mentesre sikerült Gyurcsány Ferenc nyílt levele Bajnai Gordonhoz.

Talán egy napot érdemes lett volna várni vele. Még akkor is, ha érthető, hogy a megszületett megállapodás fényében a Demokratikus Koalíció (DK) érzékeny területre, a borotva élére sodródhat. Azonban egy csepp várakozás talán pontosabb képet adhatott volna arról, hogy tulajdonképpen tényleg kellenek-e a külön jelöltlisták, vagy jobb kommunikációs pozíciót lehet elfoglalni egy ultimátum-közeli megfogalmazással. Nem feledve eközben Gyurcsány Ferenc abbéli kijelentését, a saját helyzetét illetően, hogy nem kíván jelölt lenni. Az, hogy ez mennyire volt elhamarkodott kijelentés, és mennyire csak ott és akkor volt értelmezhető, annak még a napokban ki kellene derülnie. Ha ugyanis a tárgyalásokat ő kezdi meg az ellenzék többi tagjával, akkor beleragad a jelöltségi pozícióba. Ami jelezheti azt, hogy a kijelentésnek ott és akkor a Fidesz össztüzének megosztása volt a célja. Ellenben egy magyarázkodási kényszerhelyzet, illetve egy szavahihetőségi vákuum kialakulását is rejtheti. Amennyiben viszont komoly, a napi harcoktól való visszavonulási, szándékot rejtett az akkori kijelentés,akkor lassan, legkésőbb a tárgyalások elindulásakor fel kell bukkannia a Jelöltnek.

Az, hogy ebben az esetben a várható utód, Vadai Ágnes, vagy más kerül előtérbe, azt még nem tudhatjuk. De a média profiltisztításának jegyében a DK-hoz igazolt új szóvivőnek könnyen lehet, hogy ez lesz a nyitó-asszója a volt kollegákkal. Gréczy Zsolt ugyanis az ATV-ből új pozícióba, a DK-hoz igazolt.

Andrew_s

Gyurcsány és a taktikai kirohanás

Forrás: ATV

Gyurcsány Ferencről sok mindent mondtak már a hívei és ellenfelei egyaránt. A Fidesz nem egyszer fellángoló fóbiáit számba véve, kis híján ellenséget írtam. De maradjunk a demokratikusabb megfogalmazásnál. A legutóbbi Gyurcsány-beszéd is olyan, amit alighanem még sokszor fognak idézni, elemezni. Eközben dicsérni és leszólni egyaránt. Nagy Imre házánál ugyanis elég indulatosan szólt a jelen korról, és a jelen kormányzatról. Valamint arról az Orbán Viktorról, aki éppen Nagy Imre újratemetése kapcsán kezdte meg a hatalmi szemfényvesztést.

Ez utóbbit ugyan nem Gyurcsány Ferenc mondta, de azért még emlékezhetünk arra a borostás, de már akkor felelősségpánikos fiatalemberre, aki akkor a mai kormányfő volt. Végső soron nem mondva semmit, ami közvetlen személyes kockázatot jelenthetett volna. Ellenben felvonultatva mindazokat a retorikai, és általános kommunikációs jegyeket, melyek egy populista népvezért kell, hogy jellemezzenek. Utólag persze könnyű okosnak lenni. Miközben láthatjuk, hogy a jelen vezetésben sem vállal szinte semmilyen személyes kockázatot kormányfő. Folyamatos bűnbakkeresésben van, miközben a felszínes kommunikációs húzások jellemzik. Valamint az, hogy megpróbálja mindenkinek azt mondani, azt üzenni a sorok között, amit az illető hallani akar. Ezzel szemben az, amit Gyurcsány Ferenc olykor mond, az igen sokaknak nem tetszik. Alkalmasint az öszödi beszéd sem szivárgott volna ki, ha pártjának minden tagja maximálisan egyet ért vele a politikai populizmussal való szakítás gondolatában. Mert azért a maga szövegkörnyezetében inkább ezt, a politikai hazugságspirál létét hánytorgatta fel.

Ebből a szempontból az a beszéd, miként arra a DK vezetője most hivatkozott, valóban egyfajta korszakváltást jelentett a politikában. Annyiban is, hogy a következményei is új korszakot nyitottak. Megindítva az utcai csőcselék-politizálást, valamint az azzal való fenyegetést. Lebegtetve azt, hogy az ellenzék esetleges győzelme esetén lesznek majd olyan Békemenet-aktivisták, akik majd igyekeznek flaszterkővel igazolni mérhetetlen megbántottságukat. A Nagy Imre házánál mondott beszédben emlegetett félelemkeltés ugyanis egyáltalán nem csak a véleményszabadságra, a közvetlen demokráciára igaz. A sunnyogó pánik ráadásul alattomosan hatékony eszköz is lehet azok kezében, akik már megmutatták: a TV-székház felgyújtása is csak egy csettintés kérdése.

Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc beszédét aligha emiatt fogják sokan emlegetni. A kormánypárt részéről már csak azért sem, mert a trafik-, és föld-mutyik még el nem vart szálainak útvesztőiben nem biztos, hogy hálás téma. A nyelvezete, és az indulati megnyilvánulásai alighanem sokkal meglepőbbek voltak sokak számára. Holott ezek valójában szinte törvényszerűnek is tekinthetők. A finomkodó stílus ugyanis egyrészt nem viszi át a média ingerküszöbét, másrészt nem is nagyon érinti meg az embereket. Az előbbi alighanem lemérhető a beszéd reakcióiból. Az utóbbi pedig nyilvánvaló. Az, aki munkahely nélkül, a túlélésért küzdve egy dühös legyintéssel kezdi, illetve zárja a mindennapokat, az nem grafikonokban, százalékokban, aránypárokban gondolkodik. Az, aki így járt a jelen kormányzat intézkedéseinek hatására, könnyebben megszólítható úgy, hogy a „krumplileves legyen krumplileves”, a végtermékként kapott „szar pedig legyen szar”. Miközben persze, ha már „krumplileves”, érdemes figyelembe venni, hogy a DK vezetője mindent megtett azért, hogy a Kádár-nosztalgiát átélőket is megszólítsa, és ne kirekessze. Egyfajta megértéséről biztosítva azokat, akik számára az 1980-as évek korántsem jelentették azt a földi poklot, amit az akkori kor, azóta hatalomba került, haszonélvezői szeretnének bemesélni nekik azokról az évekről.

Ilyen szempontból a beszéd egy nagyon is taktikus, és jó taktikai érzékkel elmondott beszéd volt. Már csak azért is, mert az utóbbival kihasználta azt, hogy személyét, és sok szempontból a pártját is, máig sokan összesorolják az MSZP-vel. Ha tehát valóban az ellenzéki összefogás a cél, akkor ez a beszéd még ezen a téren is jó szolgálatot tehet. Márpedig azok után, hogy Gyurcsány Ferenc kifejezetten nem akarja jelöltetni magát miniszterelnöknek, végső soron valahol erre lehet az előre. Visszaigazolva kicsit azt is, amit korábban írtam az ellenzéki lehetőségekről: „az ellenzék tehát a kétbalkezes, a nem-jelölt, és a celeb triójára korlátozódik jelenleg”. Miközben a nem-jelölt az, aki egyáltalán képes lehet felvenni Orbán Viktorral szemben a retorikai kesztyűt. Azzal pedig, hogy nem kíván közvetlen kihívó lenni, de mégis az ellenzék emblematikus szereplője, Gyurcsány Ferenc igen komoly tüzet vonhat magára. Azt pedig már az éhségsztrájk kapcsán is felvetettem, hogy ennek nagyon is komoly szerepe lehet a későbbiek szempontjából. Az ugyanis világosan látszik a bajnaizós, gyurcsányozós kirohanásokból, hogy a Fidesz egyre rosszabbul teljesít nyomás alatt. Az egyszemélyi vezetés ugyanis világosan megbosszulja magát akkor, ha egyre több paraméter alapján kell tudni reagálni. Amit csak fokozna, ha hivatalosan is bejelentenék például Vadai Ágnes apirantúráját egy jelöltségre.

Ezért aztán, miközben valós kommunikációs haszna is lehet egy nem igazán kertelő, és szűziesen óvatoskodó megszólalásnak, a közvetett hatás sem lebecsülendő. Azzal, hogy az ellenzéket állásfoglalásra kényszerítheti, az összefogás előmozdítását segítheti. Azzal pedig, hogy Orbán Viktor csapatának újabb megnyilatkozásra kell reagálni, és ehhez konzultációs futamokat folytatni a Vezérrel, lassíthatja a kormánypárt érdemi reakcióját az ellenzéki lépésekre.

Andrew_s

A diákok és a rendőrök.

Begyűjtés megafonhasználatért.
Forrás: Mediatar.ma.hu

A Télirózsás Forradalomnak nevezett megmozdulás 2012. december 19.-én megszerveződött, lezajlott, és egy újabb mérföldkövet döntött fel. Az ifjúság először összejött a Magyar Tudományos Akadémiánál, majd virágesőt hullajtott a Dunába. S ez rendben is van, hiszen kormányzati szereplők vízbe dobálása mégsem lenne demokráciára hangolt megoldása a problémáknak. Ahogy az utcai erőszak alkalmazása mindaddig nem az, amíg van lehetőség a problémák tárgyalásos megoldására. A diákság pedig mindeddig tartotta magát ehhez, ahogy a HÖOK részéről kinyilvánított tárgyalási szándék is mutatja. Ehhez azonban kétségtelenül két fél kell.

Ahogy több fél kell az utcai megmozdulásokhoz is. Nem elég az, hogy kimennek egy eseményre, és magát az eseményt megszervezik. Kell az a társadalmi közösség, amelyik támogatóan, vagy kritikusan, de körbeveszi a gyűléseket, vagy a diákság esetében az azt követő utcai felvonulásokat. Melyek, lassan hagyománnyá válva, eddig is lezajlottak. Mérsékelt szervezéssel, jelentős spontaneitással, de kifejezetten elutasítva az erőszakot, és bármelyik párt politikáját. Annyira, hogy az utóbbira, a pártok politikai távolmaradására többször, kifejezetten felkérték a közszereplőket. Az óhatatlanul felbukkanó provokációkat pedig napokon keresztül igen hatékonyan kezelték a gyűléseken, menetekben részt vevők. Hatékonyan demonstrálva azt, hogy követeléseket nem csak utcakövek hajigálásával, közterek tönkretételével, közintézmények felgyújtásával lehet artikulálni. Igaz, ehhez megfogalmazott, és reális követelmények kellenek a focimeccsről visszamaradt kereplőkkel megtámogatott üvöltözések helyett. A kormányzat reakciója minden esetre azt mutatja, hogy ez a csendes tömeg is alkalmas a miniszterelnök kapkodó pánikba, és néhány csinovnyik túlteljesítési szindrómába ejtésére. Ilyennek bizonyult a diákok előzetes megfélemlítése, és nem lennék meglepve, ha ilyesmi állna a Télirózsás Forradalom mérföldkő-döntése mögött is.

Mert ellentétben azzal, amit a jelenlegi kormányzat szereplői éveken keresztül szajkóztak, nem tartom valószínűnek, hogy Orbán Viktor személyesen utasította volna a rendőröket a diákság megrendszabályozására. Legfeljebb olyan körülményeket sugallhatott a „Karácsonyig befejezzük” mottójú kijelentésével, ami egyes rendőröket, rendőri vezetőket lendíthetett a teljesítési kényszer, a vélt teljesítési elvárás túlteljesítése irányába. Amikor pedig elindult az inga, akkor az már tette a dolgát. Amihez hozzájárulhatott az MTA elől elindult diákság spontán tüntetésén kialakult egyfajta tanácstalanság is, de a korábbi napok tapasztalatai, illetve a folyó tüntetés alapvetően békés volta aligha indokolt volna markáns rendőri fellépést. A napokig passzív felügyeletet gyakorló rendőrség azonban úgy döntött, hogy kiemeli az előre be nem jelentett, spontán kialakult tüntetésen megafonjaikkal megjelent szereplőket. Az teljesen nyilvánvaló, hogy bemenni a tömegbe, kiemelni két embert, majd elkísérni nem egy olyan cselekvési sor, ami egy-egy rendőr hirtelen felvillant ötlete. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy aki erre utasítást adott, komoly hibát követett el.

Nem csak politikai hibát, hanem technikai hibát is, mivel éppen a hangosan beszélni képesek lehettek volna azok, akikkel egyeztetve át lehetett volna lendíteni a tömeget a hídon dugót keltő holtponton. Ehhez az, amivel lekísérték őket a hídról bőven elég lett volna. Egy igazoltatás, és ezt követően egy felelős parancsnokkal való megbeszélés. Majd visszaengedve őket a tömegbe. Gyakorolva a kialakult helyzet informális vezetőjének szerepét. Mindenki jól járhatott volna. Annál biztosan jobban, mint ami kialakult annak hatására, hogy az igazoltatási indokkal elvezetett fiatalokat rendőrautóba csomagoltan elszállították. Óhatatlanul eszébe juttatva az embernek azt az Asimov idézetet, hogy „az erőszak a gyengék végső menedéke”. Különösen azért, mert a diákság erős maradt. Előre is ellenpontozva azt, a jelen helyzetben kissé furcsa, netán gusztus dolgaként megmérhető Jobbik-os megnyilvánulást, ami retorikájában is keményen akar odacsapni. Bárkinek. Elvégre a szélsőséges botránypolitikának mindegy, hogy hova. Ellentétben azzal, ami a diákság részéről megmutatta, hogy passzívan is lehet szolidáris, amennyiben megpróbálták körbeüléssel megakadályozni a rendőrautó elindulását. Ami, egy újabb diák elvezetését követően azért csak megvalósult, és a diákokat előállították. S mert sokan azt hitték, hogy a területileg illetékes kerületi kapitányságra vitték őket, odavonultak szolidaritásuk jeleként.

A Lánchíd kétségtelenül felszabadult ezzel, tehát valaki biztos megveregette a saját vállát. Azt sem állítom, hogy a rendőrségnek ilyen esetben tájékoztatni kellene a szolidáris tüntetőket a társuk fellelési helyéről. Csak értelmetlennek érzem ennek elmaradását, és ezzel a politika óhatatlan bevonódását az eseményekbe. Mert ami információt nem adtak meg önként a diákoknak, azt megadták Vadai Ágnes képviselőnőnek. Mert amikor a rendőrség nem mert kiszólni egy épületből, egy képviselő még bemehetett kérdezősködni. Így derült csak ki, hogy valamiért Újpestre vitték a fiatalokat. A látszat szerint megszegve különben a saját szolgálati szabályzatát, mely azt írja: „42. § (1) A rendőr a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a tettenérés helye szerint illetékes, szükség esetén a legközelebbi rendőri szervhez állítja elő.”. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy a diákság ennek hatására sem indult meg kukákat borogatva Újpestre, hanem a körülményekhez képest fegyelmezett maradt. Ám az a bizonyos mérföld-kő mégis felbillent. Akármilyen jogszerűségi indokot is fognak majd megállapítani, nem a tüntető diákság támadta meg a rendőröket, hanem egyes rendőrségi csinovnyikok döntöttek úgy, hogy „most már történjen valami”. S mit érdeklik az olyan apróságok, hogy, mérlegelve a közkeletű hiedelmet a minősítésekről, legfeljebb szabálysértés, és nem bűncselekmény történt.

Az előállított diákokkal kapcsolatban, ha már a történet elején talán meg is szegték a játékszabályokat, a dolgok ezt követően nyilvánvalóan mentek úgy, ahogy a rendőrségi szabálykönyvek előírják. Alighanem kínosan vigyázva arra, hogy minden formaságot betartsanak, és vigyázva a fiatalokra, mint a hímes tojásra. Legalább is, ha az intézkedőknek csak egy csepp politikai érzéke van. Csütörtökre virradóan a rendőrség mindhárom fiatalt elengedte. Azzal, hogy egyikük figyelmeztetéssel megúszta, míg kettejüket feljelentik a náluk talált kések miatt. Ezen kések milyenségéről nincs információ, de a fogdák alighanem csurig telnének, ha az utcáról mindenkit begyűjtenének, akiknél zsebkés van. A rendőrök tehát, némi vígjátéki fordulat árán, de szinte biztosra mehettek, ha valami indokot kellett keresniük. Márpedig valamit mégis csak kellhetett, mert az a bizonyos hatalmi kő az ő lábukra esett a jelen helyzetben. S csak reménykedni lehet abban, hogy nem töri át azt a kérget, amit a hatalmi, és lózungpolitikával igencsak vékonyítgatnak kormányzati oldalról. Például, kihasználva a diákok figyelemelvonó hatását, az MTVA-nál tüntetők vekzálásával. Az azonban biztos, hogy mivel a konkrét, diákokkal szembeni rendőri intézkedés sem váltott ki eszkalálódó eseményeket, annak a számítása nem jött be, aki erre alapozhatott volna erőteljesebb fellépést. Elvégre a kormányfő karácsonyi határideje csak közeleg és közeleg. Az idegek harcában a csinovnyikok állnak jelenleg vesztésre.

Andrew_s

Homok a kampánymalomban.

Forrás: www.haon.hu

A következő választással kapcsolatos vélemények a regisztrációtól az esetleges összefogásokig sok témát lefedtek. Ez részben jó abból a szempontból, hogy alkalmat ad a különböző nézőpontok megvitatására. Másrészt azonban könnyen előfordulhatnak olyan kommunikációs csapdák, melyek nyomán olyan tematizálása indul meg egyes kérdéseknek, mely alapvetően nem vezet sok eredményre. Miközben természetesen megmaradnak azok a kérdések is, melyek mentén nehéz eldönteni, hogy melyik csoportba is soroljuk. Alighanem ilyen dilemmát jelenthetett Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja, melynek kapcsán ugyancsak különböző értelmezésekről szóltak a hírek. Ellenezve, vagy éppen támogatva, ezt a fajta fellépést a választási törvénnyel kapcsolatban. Időközben a választási törvény, beleértve az előzetes feliratkozást érintő részeket is, ugyancsak haladt a maga útján. Függetlenül attól, hogy az ellenzék milyen tiltakozással élt az ügyben, és függetlenül attól, hogy milyen érzeteket kelt az a megoldás, amit például Lázár János végül beterjesztett.

Így a súlypontok érthetően arra a kérdésre kezdenek átcsoportosulni, hogy milyen kommunikációval, és mit tud kezdeni az ellenzék saját magával. Az az ellenzék, amely korántsem egységes, és a jelenlegi kormányzat leváltását is esetleg különbözőképpen akarja megoldani. Egyedül, vagy összefogással, mely receptúrák közül majd csak az eredmény fogja igazolni vagy cáfolni azt, amely működőképes lehet, vagy lehetett volna. Ebben a kicsit kavargó jelenben alighanem komoly érdemi gesztusnak tűnik, Gyurcsány Ferenc lemondása a miniszterelnök-jelöltségről, és kijelentése, hogy tulajdonképpen bármelyik másik demokratikus vezetőt hajlandó támogatni, ha az élet úgy hozza. Ezzel látszólag sok minden okafogyottnak látszik, és alighanem néhányan a jobboldalon elégedetten dörzsölik össze a kezüket azzal, hogy: lám Gyurcsány Ferenc megtette az első lépést ahhoz, hogy eltűnjön a politikai süllyesztőben. Ugyanakkor teljesen logikus lépés mindez, ha figyelembe vesszük, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) vezetője ténylegesen megosztó személyiséggé vált a politika színpadán. Így visszalépése sokkal inkább szolgálja azt, hogy ne akadályozza sem a megegyezéseket, sem szavazatszerzést a választásokhoz közeledve. Úgy is mondhatnánk, hogy az éhségsztrájk ráirányította a figyelmet a regisztrációra, és ezen keresztül magukra a választási törvényekre. A visszalépés és a kiegyezési gesztus pedig ráirányította a figyelmet a választások technikai lebonyolítására, az esetleges összefogások szükségességére.

Ezen az sem változtat, hogy az ellenzéki pártok jelenleg néha inkább azt látszanak keresni egymásban, ami elkülöníti őket egymástól. S kevésbé azt, ami stratégiailag a megállapodásokat sürgetné. Ezzel párhuzamosan azt sem érdemes elfelejteni, hogy az említett lépés csendes előkészítése folyamatosan zajlott már korábban is a DK berkeiben. Elegendő ehhez visszaemlékezni például Vadai Ágnes előtérbe kerülésére a párt kommunikációs tevékenységében, a médiaszereplések és a parlamenti munka során egyaránt. Ahogy például korábban az ellenzéki együttműködésekről szólva, már ő volt az egyik beszélgetőpartner. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a tényleges pozícionális kérdésekben a DK, és nem a személyes találgatások lesznek majd az irányadóak. Találgatni ugyanis lehet akár abban is, hogy Gyurcsány Ferenc gesztusainak mi lehet a közvetlen következménye például a Fidesz esetében. Az ugyanis kétségtelen, hogy a nagyobbik kormánypárt elég sok mindent megtett annak érdekében, hogy az egykori miniszterelnököt démonizálja. Részben Orbán Viktor szerepét, súlyát szintén a Gyurcsány Ferenccel való szembenállás jellemzi. Eközben sok szempontból a Fidesz a kommunikációs stratégiáját arra építette fel, hogy kihasználja a közvélemény megosztottságát. Rájátszva arra, hogy a DK vezetője sokak szemében személyében elutasított politikus. Ez a törekvés jól látszott a szakdolgozati vita kapcsán, de az éhségsztrájkkal kapcsolatban megfogalmazott Fidesz-reakciók esetében is.

Az ellenzékkel kapcsolatos személyre szabott kommunikáció jelenleg akkor lenne kampányszempontból teljesen érthető, ha a DK lenne a legerősebb ellenzéki párt, illetve a kampány finisében lennénk. Ebből az, hogy a DK jelentőségét ki milyennek tekinti, az persze lehet éppen úgy egyéni vélemény, mint az is, hogy az alapító elnök személye mennyire szimpatikus. Azonban, akár az internetes fórumokat olvasgatva, akár a hivatalosabb reakciókat nézve, azt a véleményt próbálja a jobboldal és tábora sulykolni, hogy Gyurcsány politikailag már leírható, és a DK, mint párt fajsúlytalan. A két látszólag különálló, és részben ellentmondó állításhalmaz közös metszete lehet az, ha a Fidesz-ben a személyes motivációk eredőjeként élhet az a feltételezés, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan a DK vezetése is örökre bebetonozottnak tekinti magát. Erre például legalább részben rácáfolt a miniszterelnökségi jelöléstől való távolmaradás bejelentése. De más tekintetben is szórhat némi homokot a kormányzati kommunikáció, és a miniszterelnök körül forgolódó csapat által működtetett gépezetbe a DK elnökének megnyilvánulása. Amíg ugyanis karakteralapú és nem programalapú a kommunikáció, addig az adott személy hatékonyan tudhatja kisiklatni a jól bejáratott csatornákat. Előállhat tehát az az eset, hogy Gyurcsány Ferenc olyan kommunikációs lépéskényszert okoz a Fidesz-környékén, amire nincs kidolgozott, és Orbán Viktor által is jóváhagyott válasz. Ennek eredménye pedig könnyedén lehet egyfajta kapkodás. Különösen akkor, ha a nyilatkozók esetében a személyes lojalitás fontosabb, mint a felkészültség. S akkor nem is számoltunk azzal a párszor már felmerült véleménnyel, hogy Orbán Viktornak személyesen van el-, vagy leszámolnivalója a volt miniszterelnökkel. Esetleg személyes kudarcfélelem fűti. Lévén erre nézve nem igazán találtam a jelenlegi miniszterelnöknek tulajdonítható kijelentést. Ha azonban esetleg ez lenne a helyzet, akkor a DK vezetője akár hosszabb időre is féllábassá teheti a kormányzati szócsöveket.

Amennyiben ez következne be, akkor igazolhatja azt a stratégiát, ami mentén Gyurcsány Ferenc kitart addig, ameddig alkalmas arra, hogy magára vonjon a Fidesz össztüzéből annyit, amennyit lehet. Mivel pedig eltekint a jelöltségtől, ez végső soron a saját személyes karrierjét nem veszélyezteti, miközben egy kettős kommunikációs célpontot jelenthet a Fidesz számára. Mert óhatatlanul meg kell osztania az erőket a DK vezetője, és a potenciális jelölt között. Különösen, mivel a Fidesz választási propagandája korábban sem a programközpontúságáról híresült el. Ezzel párhuzamosan tulajdonképpen mindannak az erőfeszítésnek jó része egy csapásra kidobottá válik a választási kampány szempontjából, amit Gyurcsány Ferenc személyének kikezdésére fordítottak. Kezdhetik keresni az új célpontokat, vagy némi meghasonlás árán, de kidolgozni egy vitaálló programot. Az országnak az utóbbi, akár nyer a Fidesz, akár veszít, csak használna, de ahhoz szakítani kellene a tündérmesékkel, szabadságharcos retorikával, az ellenségképek, bűnbakok keresésével, az érdemi viták félre vitelével.

Simay Endre István

Rehabilitációs kalandjátékaink.

A napjainkban zajló, és a napi politikába beletipró provokációs játék egy idő után kicsit kezdhet hasonlítani arra, mint amikor egymással szembe menő autókkal tesztelik azt, hogy ki rántja el először a kormányt. Hazai viszonyaink között úgy tűnik a szélsőjobb irányba. Ami kormányelrántás esetén nem feltétlenül a legjobb irány, Ahogy a szélsőbal irány sem lenne jobb megoldás. Ez azonban jelenleg a kevésbé fenyegető iránynak látszik. Még akkor is, ha a kormányzat artikulációjában sokan az 1950-es éveket látja felvillanni időnként. Amikor ugyanis a neohorthysta gesztusok nyílt kormánypárti összekacsintást sejtetnek, akkor nehéz azt hinni, hogy ez utóbbi lenne a valós irány.

Sokkal inkább úgy tűnik, mintha a kormányzat valamiféle kalandjátékba kezdené belelovalni magát. Ami azért is veszélyes lehet, mert a játékszellem felülírhatja a józan ítélőképességet. Miként a párthűség is eltörölheti esetenként a racionalitást. Mely utóbbira Vadai Ágnes célzott a rehabilitációs hullámot feszegető interpellációra adott miniszteri válasz kapcsán. Ez a miniszteri válasz sok szempontból minőségileg más síkra terelte a hatalmi játékokat. Még annak fényében is, hogy a korábbi jelek is arra utaltak, hogy Orbán Viktor kormánya valamiért, és a történelmi tapasztalatokkal szembemenve is, a szélsőjobboldali kártyát kívánja kijátszani a gazdasági és belpolitikai terített betliben, A minőségi ugrást kétségtelenül az jelenti, belpolitikailag azért is lehet kétségtelenül kínos a miniszteri állásfoglalás, mivel Gyurcsány Ferenc lakásának kapcsán a kormányzati politika szintjére emelheti a szalonzsidózást. Miközben mit sem vitatta, hogy a rehabilitációs törekvéseket szintén kormányzati támogatásban részesítik. Cseppet sem megnyugtató módon Szálasi rehabilitálásának gyanúját sem azonnal, és kétséget kizáróan visszautasítva.

Az azonban kétségtelen, hogy a provokációk akár a határokon is túlmutathatnak. Miközben nehéz nem egyfajta társadalmi hack-nek tekinteni azt, hogy Szálasi Ferenc egyik utolsó hívének munkássága kötelező tananyaggá válik. Az irodalomórákon, és nem a történelemórákon. Miközben még az is felmerül, hogy Szőcs Gézánál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkáránál lehettek, mintegy „csempészárúként”, Nyirő József hamvai. De az irodalomórákra, illetve a Szálasi-kormányzat prominensének kötelező tananyaggá válásához visszatérve, a kalandjáték immár kiterjedőben van. Ezek a fejlemények immáron nem csak rövid távú belpolitikai kalandjátékká teszi a történteket. Az ezzel már egyfajta generációs kalandjátékká válik. Amikor ugyanis az egyik oldalon az iskolákban kötelező olvasmánnyá válik Nyírő József, akkor a másik oldalon, nehéz feltételezni, hogy az így kondicionált ifjúság nem lesz megengedőbb a fasizmussal rokonítható eszmékkel kapcsolatban. Ugyanakkor nehéz elszakadni attól a gondolattól, hogy végső soron ezek a lépések egy átfogó, és nagyobb léptékű kalandjáték egy-egy kisebb lépéskombinációja. Amennyiben eltekintünk a kapkodó meggondolatlanságtól, mint motivációs tényezőtől.

A teljes játékpálya ugyanis nem kizárólag az említett belpolitikai pályát jelenti. Holott kétségtelenül ez az a pálya, amin nagyon gyorsan visszaléptethető az ország. Azokba a korszakokba, melyet a feudális kedvezményrendszerek, a kiszolgáltatottság, és a csengőfrász jellemez. A visszalépés ára teljesen nyilvánvalóan az, hogy mások megelőzik a visszalépőket a pályán. Azonban az is belátható, hogy még ebből is nyerhető kommunikációs előny. Azon egyszerű okból, hogy amennyiben a visszalépés elég nagy mértékű, akkor azok, akik nem a visszalépések mentén politizálnak, már nem is látszanak. Ekkor már tényleg csak kellően karizmatikus kommunikáció kell annak elhitetésére, hogy nem visszaléptünk, hanem éppen ellenkezőleg: előreszaladtunk. A többiek pedig azért nem látszanak a kéklő messzeségben, mert már le is köröztük őket. Így azért látszhatnak előttünk járóknak. De valójában nem előttünk járnak, hanem minket követnek. Így végső soron, a belpolitikai pályán való visszalépés megmentheti a kormányzatot abban is, hogy más területekre, más pályákra átlássanak az emberek. De az sem baj, ha átlátnak, mert ott könnyen lehet, hogy úgy sincsenek mások.

A pakli szélén levő kártya részleges bemutatása, vagy akár kijátszása ugyanakkor a kalandjáték egy másik hozadékát is sejteti. Az egyre újabb megszorítások, és a belső ellenségképekre való mutogatás magvai ugyanis könnyebben esnek termékeny talajra. Az ezek nyomán felkorbácsolt viták, és indulatok elveszik az erőt attól, hogy a visszalépett játékos-csapat túl sok energiát fordítson másra. El van a saját belső problémáival. Így a neohorthysta szimbólumpolitika, a fasiszta kormánytag részleges rehabilitációja alapvetően az adópolitikai játékpálya buckáiról is elterelik a figyelmet. Az ugyanis kétségtelen, hogy a napi életkörülményeket ezek legalább annyira befolyásolják, mint a kocsmai indulatok. Az olyan húzások, mint a szektoriális különadók, majd az ezeket pótló mégkülönebb adók, és a mégkülönebbeket kiegészítő segédadók lassan az egész gazdaságot egy adókból és kontraadókból álló ingovánnyá teszik. Ami nem igazán a vállalkozásoknak, és a növekvő munkanélküliség csökkentésnek kedvez. Egyfajta önálló kalandjátékká téve a hazai túlélést Az adókísérleti kalandjáték pedig eltereli a figyelmet azokról a gazdasági problémákról, melyekkel csak az ingovány mélyül.

Összességében kihasználva azt, hogy a problémák amúgy is fokozzák a szélsőségek iránti fogékonyságot, s csökkentik a társadalmi immunitást még az egészen szélsőséges politikai nézetekkel szemben is. Végkifejletben a hatalmi kalandjáték teljes mozaikjának szépen csiszolt, és a jövő generációkra is kiterjedő színezéssel ellátott. darabjává válhat a társadalom részleges visszaléptetése. Akár a zsellérség újfajta felélesztésével kísérve. De sok szempontból egy neofeudalista cselédséget kialakítva. Azokból, akik maradnak. Mert azt szinte az összes felmérés jelzi, hogy az emberek nem hatalmi allűrök közepette kavargó mocsárban akarnak lehúzó kalandjátékokat játszani. Azokat meghagyják azoknak, akiknek a saját ambícióik és tehetségük csak a zavarkavarásban merül ki.

Simay Endre István