2019. december 24., kedd

Anti-Karácsony 2019

Forrás: dark.pozadia.org
Ismét egy Karácsony. Még nem ma. Holnap. Nem annyira hideg, mint pár éve. Csak a szél süvít az éjszakában. Nem fehér. Inkább esős. Talán kevesebben fagynak meg az utcán. Testben. Mert lélekben egyre többen közelítenek a fagyhalálhoz. Nem kell ehhez a megállapításhoz nagy bölcsesség. Ha egy pápának külön hangsúlyoznia kell, hogy az életükért küzdőknek segítségre van szüksége, akkor nagy baj van.

Abban a fene nagy kereszténységben, amit annyian fennen hirdetnek. A szájukkal. Politikusok, politikátlanok. Decibelkeresztények. A szívükben ettől még hitványak. Ahogy szívében igaz ember lehet az is, aki talán sosem hallott papot a szószékről szólni a templomjárókhoz. De gyámolítja a rászorulót, és a humánum moralitásának talaján nem rúg a földön fekvőbe. Sokszor talán hitetlennek titulálják. S talán az is. Akkor, ha a hitest aszerint mérik, hogy hisz-e valamiben, amit sokszor azok is csak festményről ismernek, akik másokat minősítenek. Ha aszerint minősítenek, hogy ott veri-e a mellét az első sorban, ott áll-e a gyóntatószéknél az elsők között? Az ilyenek csak minősítenek, de legtöbbször ők maguk semmilyen minőséget sem képviselnek. Illetve de, képviselnek. Egy olyan minőséget, amit, ha létezik, a sátán is undorral köp le, és dob félre.

Mert az elvtelen, a mindig legtöbbet ígérő felé húzó, gerinctelen senki, az semmivel nem is több ennél. Senki. Akkor is senki, ha milliókat ügyeskedik össze, és ezért valakinek hiszi magát. Az ilyen valakik ne ugassanak szeretetről, Istenről, kereszténységről. De még Luciferről sem. Mert még ahhoz is ismerni kell a jót, az emberséget, a szeretetet, hogy valaki tudatosan megtagadja. Nem hiába mondja Jézus is, a kereszten is, hogy „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Azért persze tudjuk: a hatalom sokaknak jelent csillogást, a csillogás vakságot. Vakságot szinte mindenre, ami másoknak nehéz, másoknak küzdelmes, másoknak keserű. Feledve azt is, hogy nem a fennen hirdetett szózeat, a „lássátok, hogy itt vagyok a templomban” hívsága, hanem éppen az ellenkezője jelentené az igazi hitet abban, amit egykor egy, az emberségben testvériséget hirdető, a kiválasztottságot morális alapra helyező rabbi tanított. Mátét idézve:
„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”
Mt 6

De legyen ez a legbelsőbb szoba csak képzetes. Az, aki igazán hisz az emberségben, Jézus tanításaiban, a humánum megtartó erejében, olykor óhatatlanul behúzódik ebbe a legbelső szobába. Amelynek olykor csikorgó ajtaján egy néha csak alig kivehető felirat van: LELKIISMERET. Ott a falak tükörből vannak, és önmagának hiába hazudna bárki. Pontosan tudja, hogy mit vétet. Mulasztással is. Egy elmaradt mosollyal. Egy megtagadott falattal. Egy gesztussal, vagy annak hiányával. Igaz, aki ide húzódva imádkozik, nem szükséges a közönség. Még akkor sem, ha még a katolikus liturgia is pontosan megemlékezik a mulasztásos embertelenségről: „Confíteor Deo omnipoténti et vobis, fratres, quia peccávi nimis cogitatióne, verbo, ópere et omissióne, mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. Ideo precor beátam Mariam semper Virginem, omnes Angelos et Sanctos, et vos, fratres, oráre pro me ad Dóminum Deum nostrum”.

Már csak ezért is nagyon nagy baj lehet, ha a pápának olyasmire kell felhívnia figyelmet, ami Jézus tanításainak az egyik pillére. S ezért nem pironkodva szégyellik el magukat a hangzatosan hitbuzgók, hanem esetleg a pápát hülyézik le. Ahogy már megtörtént ilyesmi hazánkban. A kereszténységet nagy garral hirdető, de a kereszténységben inkább semmirekellők vezette országban.

Azért persze itt van, jön a Karácsony. A szeretet ünnepe. Amikor mindenki számot vethet azzal is, hogy szeret, vagy csak mondja. Amikor mindenkinek, aki csak mondja, bölcsességet kívánok. Ahhoz is, hogy ezt felismerje. Ahhoz is, hogy ezen változtatni tudjon. Mert a felismeréshez is bölcsesség kell. Ahogy azt Ferenc, de nem a pápa mondta:
„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,
És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Mert annak, aki vállalható életet él, valószínűleg könnyebb, ha már nem csak egy ékes táblafelirat az, hogy „Memento mori”.

Andrew_s

2019. december 6., péntek

Hogy is állunk a politikai kultúrfölénnyel?

A Nyugati fény egyik cikkének a címe azt sejteti, hogy most aztán jól beszóltak a 22 éves államtitkár-helyettesnek.S tényleg. Rendben van, valószínűleg csak kártyán tudná ő is elnyerni a Nobel-díjat. Értem, és világos. Az is, hogy bizonyos pozíciókhoz kellhet némi tapasztalat sem.  Ártani biztosan nem árt. 

De! Az világos és érthető álláspont, hogy 22 évesen nem biztos, hogy az egyetem befejezése helyett pont államtitkárkodni kell. Helyettesileg sem. Azt azonban kicsit furcsálgatnám, ha netán, esetleg, véletlenül, és nyilván cseppet sem célzatosan, illetve diszkriminatívan, hanem tényleg csak billentyűzetbicsaklásban szenvedve, azok nyilatkoznának róla negatívan, akik vidám átszellemültséggel tapsikálták körbe-körbe Nagy Blanka ki-, illetve beszólásait. Mert erős kétségeim vannak azt illetően, hogy az ellenzék heveny bayerzsótizmusban szenvedő üdvöskéje sokkal nagyobb teljesítményt tudna nyújtani. Nem decibelben, Nem anyázásban. Úgy általában. Mert azért őt sem emeli semmilyen magasságba az, hogy pompásan tud anyázni esetleg.

Na persze. Az más! Már akinek. 

Andrew_s

2019. november 20., szerda

Ellenzék kerestetik!

A végén még észre venné valaki
Azt írják, hogy az ellenzék mondott valamit. Állítólag tiltakoztak is. A Kövér-féle házszabály-módosítás ellen. Biztos látta is valaki ezt a tiltakozást. Abban is bízom, hogy a tiltakozást előzőleg egyeztették is. Akár Kövér Lászlóval is. Nehogy álmatlan éjszakái legyenek szegénykének. Ezt azért gondolom, mert alig hűlt ki a mikrofon azóta, hogy valami Kövér-védelmi platformot is meghirdettek.

Másként nem igazán lehet értelmezni azt a lassan két napos álláspontot, hogy az üléspontjuk védelmében az „ellenzéki pártok nem akarnak több üléstermi rendbontást”. Indoklásuk szerint azért, mert „azt akarják sugallni a választók felé: alkalmasak a kormányzásra”. Ami így konkrétan, ebben az összefüggésben hülyeség. Annyira hülyeség, hogy szinte már kár is kifejteni, hogy miért. De leginkább azért, mert a választók egy része hitelvi alapon szavaz. Akármelyik oldalon. Ha ugyanis pragmatikusan, kormányképesség alapján szavaztak volna, akkor már az Antall-kormány sem alakul meg. Illetve de. Egészen egyszerűen azért, mert a választók nem a kormányra szavaznak. Ellenben ez még mindig nem von le semmit a hitelvi szavazások erejéből. Ami azt is jelenti, hogy hitükért tűzbe mennek ezek a szavazók. Ha kedvenc vezérük aranyszobrot állíttatna magának, akkor az utolsó karikagyűrűjük utáni éhenhalás nemes pillanatában is csak egy „éljen Orbánt” rebegnének. Aki nem hiszi, olvassa csak nyugodtan a fórumok trolljait.

Egyrészt azért, mert világos: ingyen olyan hülye nem sok lehet, amilyen beírások éltetik a gazdasági exodus kormányát. Másrészt azért, mert nem egy olyan szintet elérő beírás van, hogy annyira még pénzért sem lehet ostoba valaki. Az azonban biztos, hogy a hitbéli szavazókat és a rendszerszintű haszonélvezőket senki nem fogja meggyőzni semmiről. Legfeljebb az utóbbiakat jobban megfizetni. Az viszont nem kormányképesség, hanem kormányból elkövetett hatalmi visszaélés, az államkassza sérelmére elkövetett hazaárulás. Amiben Orbán garnitúrója annyira jó, hogy alulsavanyítva túlszárnyalni nem kellene.

Aki nem érzelmi alapon szavaz, azt ettől még meg lehet győzni arról, hogy a kormány képtelen és alkalmatlan. Netán még arról is, hogy az ellenzék képes és alkalmas. Azonban erre már korábban is remek alkalom lett volna. Akár már a 2014-es választások előtt is. Ha az nem egy polceleb önmegvalósításával, és egy műbalhészakos gittegylett által frontvonalba tolt közgazdászról szól, hanem közérthető, bárki felé egyszerűen kommunikálható, közös kompromisszumok között kiérlelt, közösen képviselhető, illetve képviselt programokról. Ez utóbbi, az ellenzéki trollok és hitelvesek minden cáfolati kísérlete dacára elmaradt. Valószínűleg nem a választók érdeklődésének hiányában. Egyébként az említett verítékszagú igazoláskísérlet pillanatok alatt lebuktatható a fórumokon azzal, hogy „kérem a kompromisszumos közös program elérhetőségét”. Melyre leggyakrabban az egyes pártok, nem egyszer egymásnak, illetve önmaguknak is ellentmondó, atomizált frázisgyűjteményeire való hivatkozás a válasz. Ha van.

Az parlamenti komolyságprogramnak eladott Kövér-védelmi gesztus tehát aligha arról szól, amit állítanak róla. Már csak azért sem, mert ezzel az ellenzék gyakorlatilag lemond egy olyan eszközről, ami legalább pár percre rájuk irányítaná a figyelmet, és a királyi médiában is észrevehető lenne a jelenlétük. Amely észrevehetőség körmondatok halmozásával tett nyilatkozatoktól nem lesz jelentősebb. A besimulás a szürke parlamenti masszába azonban pompásan megfelel Orbánnak és a kleptoligarchikus sleppnek egyaránt. Sok vizet nem fognak zavarni, túlságosan láthatóak sem lesznek, de a csendes jelenlét legitimálja a rendszert, és persze biztosítja a megélhetési képviselők kenyerét. Mert hiba lenne, azt hiszem, s pláne ezek után, azt hinni, hogy a megélhetési képviselők csak a kormánypár padsoraiban fordulnak elő.

Egyébként még azt vitatom, hogy vannak páran, akik ezt a koncepciót beveszik. Talán még képviselők is. Arra azonban akár ők is elkezdhetik keresni a választ, hogy eddig mi gátolta meg a tisztelt egybesülteket, hogy árnyékkormányt alakítsanak? Akár a választási kampányban? Akár az előző kormányzati ciklusban? Mondjuk, ahelyett, hogy az MSZP esedékes üdvöskéje szinte egy kampány-nyarat áldozott annak, hogy a DK vezetőjét igyekezzen leváltani Orbán helyett. Amely igyekezett az LMP-nél gyakorlatilag a választás napjáig kitartott. Mely igyekezet nélkül esetleg még megszorították volna Orbánt. De legalább demonstrálták: az igazi ellenzéki mindennek az ellenzéke. A józan belátásoké is. Ha az a kormányvezér hatalomban tartásához elengedhetetlen.

De legalább elmondhatjuk, hogy van egy remekbeszabott, szinte fajsúlytalan parlamenti ellenzék, amit kívülről olyan gerincbántalmakban szenvedő izék támogatnak, mint a Momentum Mozgalom, akik már a pártalapítást is csúsztatással és megtévesztéssel indokolták. Tekintve, hogy az Olimpia-ellenes aláírásokat nem pártalapításhoz gyűjtötték annak idején.

Úgyhogy lehet, hogy ki kellene tenni egy táblát a határra: Ellenzék kerestetik.

Andrew_s

2019. november 9., szombat

Erdoğan látogatásához

Orbán és a felettes énjeinek egyike
Már pár napja, hogy a török diktátor erre járt. Orbán szerint meg kell adni neki a tiszteletet. Nyilván. Orbánnak meg kellett adnia a tiszteletet. Elvégre Orbánnak láthatóan kell egy felettes én, akinek hódolhat. Tisztelettel, városlezárással, bármivel. Putyin, Erdogan, az ázsiai törpe-diktátorok. Mindegy. Mert ezek a látogatások, és maga a budapesti városlezárás nem a vendégről, és még csak nem is feltétlenül a vendégnek szólt.

Függetlenül attól, hogy érdemes-e a török vezér üldözési komplexusain vitatkozni. Nem kizárt, hogy jól el van látva velük, és Szíriának valószínűleg csak erős fedezettel, vagy erősen megvasalva menne a közelébe. Ez azonban nem Szíria, hanem egy olyan ország, amely pillanatnyilag még az EU tagja. Bármennyire is igyekszik Orbán kivezetni az országot az Unióból. Amely gesztust valószínűleg éppen azok ellenzik, akik rövid pórázon tartják a magyar zsebhokibajnokot. Akiknek milliárdokat jövedelmez a felelősségpánikos, a szocializációs hagyományaival, a gulyáskommunizmus fociöltöző-szagú péniszirigységébe gyökerező falubolondjának uralkodása. Ameddig pedig Magyarország tagja az európai közösségnek, addig kiváló a trójai fapaci szerepére. Amelynek Orbán akár örömmel is eleget tesz. Elvégre ebben az esetben a saját baromságait, jellemgyengeségeit ráfoghatja a külső kontrollra.

Közben lezárta a várost? Gondolhatja: na és? A fővárosiak nem hódolnak neki önként, tehát nyugodtan szívhatnak. Az már csak a rend kedvéért érdemes hozzátenni, hogy az adott esetben a kormányzsebre szavazók is ott toporoghattak valahol a tömegben. Hacsak nem kaptak utasítást a saját felettes trolltartóiktól, hogy maradjanak otthon. Vagy éppen menjenek a tömegbe. Hátha sikerül valami kis pofozkodást is kiprovokálni. Nem tudhatjuk, mert a török elnök nyilvános felképelése érdeklődés hiányában elmaradt. Azért persze érdekelt volna a Fideszre szavazó, de a tömegben tipródó, esetleg megtiport, de haza semmiképpen nem jutó honfitársak véleménye. Ott és akkor. Mert a Széll Kálmánba megboldogult Moszkva tér környékén nem túl sok baráti dudálást, beszólást lehetett hallani. De legalább Orbán büszkén mutogathatta Erdogan-nak, hogy mekkora tömeg van az utcán miatta. Ha nem is az ő tiszteletükre.

Ellenben Orbán mégis csak demonstrálhatta azt a hatalmi gőgöt, amiről azt hiheti: vezetővé emeli. Mint a „Diktátor” című film nagyra törő vezérét a fogorvosi szék. Olyan körítést teremtve, ami alighanem Brezsnyev elvtárs egykori látogatásához lehetett volna méltó. Esetleg azt is felülmúlva. Mert annak idején a magyar vezetésből hiányzott ez a fajta pökhendi kivagyiság. Nem volt rászorulva. Az akkor itt vendégeskedők sem. Pontosan tisztában voltak a helyükkel, szerepükkel. Persze előfordulhat, hogy Orbán is pontosan tisztában van azzal, hogy csak lokális vezér. A maga dombocskáján. Amíg legalább a híveivel el tudja hitetni, hogy nála van a gyémánt fél-krajcár. Esetleg egy hangfelvétel. Hacsak nem róla, tőle őriznek egy-egy felvételt, aláírást valamely komódfiókban. Míg az aktuális Virág-elvtárs nem kér egy kis szívességet.

Addig meg játszhatja az eszét. No meg addig, amíg a szavazók hagyják. Megvezetni magukat azzal, hogy bármilyen polgári, illetve állampolgári értéket képvisel kleptoligarchikus zsebészet.

Andrew_s

2019. október 23., szerda

Új orbáni eszme a Nemzeti Zsarolás Rendszere?

Fotó: EISimay
A Fidesz, szigorúan az új vezetéssel való együttműködés jegyében, meghirdette Budapest esetében az „így zsarolunk mi” programját. Nagyjából ebbe illik bele a sportberuházásokkal, illetve a Városligettel kapcsolatos kommunikáció azon fordulata is, amelyet Hollik István perdített elő az MTI-n át.

Annak a részleges valóságtartalmát kár lenne vitatni, hogy a fővárosi vezetés felelőssége a döntés a beruházásokról. Az is igaz lehet, hogy félig kész betonbaromságok maradhatnak több helyen. Közte a Városligetben is, ahol korábban összecserélték a parkfenntartást a parklegyalulással. Az is igaz, hogy a hangulati beruházáskezelés olyan idiotizmusokat eredményezhet, mint a félbemaradt vízlépcső annak idején. Amit nem ment, hogy a hasonló hangulati gazdaságpolitizálás, a gengszterváltó kormány jóvoltából, ezermilliárdokban mérhető, máig ható károkat okozott 1990 után. Amiért alkalmasint nem szobrot, hanem cellát szoktak avatni az elkövető miniszterelnöknek. Máshol.

A jelen budapesti helyzet kapcsán azonban ennek csak nagyon átvitt jelentősége van. Megnyitva azt a csatornát, amin keresztül Orbán és gitt-egylete belekezdhet a források elapasztásába, illetve a fővárosi vezetés kommunikációs, illetve hangulati zsarolásába. Valószínűleg abban bízva, hogy átmegy az a kommunikáció, hogy „bezzeg mennyi pénzt termelhettek volna, ha...”. Amiben egyébként lehet is valami. S különösen akkor lenne benne valami, ha az eddigi gigamega-beruházások költséghatékonysági elemzése rendelkezésre állna. Beleértve akár az előző vizesnyolcas bajnokságot is. Dunai ugrótoronytól az utolsó mobil-WC ajtajáig. Nem bemondásra állapítva meg egy-egy beruházás értékét, hanem a megtermelt bevétellel, a járulékos bevételekkel súlyozva. Lehet, hogy kiderülne: az eddigi stadionokkal és egyéb látvány-Lőrincségekkel csak szegényebbek lettünk.

Azért persze be lehet próbálkozni a zsarolással. Netán a főváros megbüntetésével. Elvégre Orbán szemében Budapest már korábban is a bűnös város volt. Az a város, amelyben az ott lakók nem hajtanak feltétel nélkül térdet a fenséges segg(fej) előtt. A zsarolási kísérlet azonban két okból sem biztosan több egy kommunikációs offenzívánál. Az egyik az, hogy a beruházás és a beruházó csak Orbán fejében jelenti egy ismerősi, haveri kör érintettségét. Az sem kizárt, hogy a beruházásokat más módon, netán másokkal kiviteleztetve nem lehet olcsóbban, netán hatékonyabban is megoldani.

A másik, hogy korántsem biztos, hogy a fővárosnak ne lennének anyagi forrásai, ha az egész önkormányzati-, illetve adó-rendszer egy arányos, és nem egy lerablásos janicsár-logikát követne. Budapest ugyanis elég jelentős költségvetési befizető. Ha az itt termelt GDP, illetve az itt befizetett adók, tetszőleges adónemekkel, Budapesten maradnának, akkor valószínűleg jobban járnának a budapestiek, mintha az általuk megtermelt és befizetett jövedelemből Kukutyincsúton építenek kertvégi csarnokot. Könnyen lehet, hogy csak le kellene porolni a Budapest-városállam ötletét. Orbán meg hirdesse meg máshol a nemzeti zsarolás rendszerét.

Andrew_s

2019. október 15., kedd

Lánc-lánc, bűnbak-lánc

A Fideszben elkezdődött a jelek szerint a kibeszélő-show. Ez világos a 168óra összeállításából. Akkor is, ha azért ezt nem tekinteném (még) belharcnak. Sokkal inkább egy szinte természetes köztes állapota egy alapvetően antidemokratikus belhangulatu szervezetnek. Már csak azért is, mert a belső személyi kultusz elnyomja a véleményeket. Amikor tehát a kukta fedele lazul, akkor kitörnek a gőzpamacsok.

Ami még nem jelenti a patkányok felszaporodását a damaszkuszi úton, de korábban még az sem nagyon rázta meg a kormánypártot. Az önkormányzati választás azonban más, mint Koko elfordulása. Mert akkor, az legfeljebb szimbolikus gesztusnak volt jó. Egy polgármester választási veresége azonban egy valós hatalom valós elvesztését jelenti. Márpedig a hatalom megrészegít, és a másnaposság nagyon fájhat utána. Talán nem véletlen, hogy Borkai elhagyja akár a „szeretett” pártot is, de a hatalmat nem szívesen. Akkor sem, ha kényelmes bűnbak lehet megannyi bukott kiskirály szemében. Mert az is világos, hogy amikor egy nem újraválasztott polgármester másban kezd okot keresni, akkor az árulkodó. Arról árulkodva, hogy ott inkább trónfosztásként, mint kritikaként éli meg a buktát.

Holott a polgármesterválasztás, noha nyilván nem független a mögötte álló pártoktól, azért mégis inkább az egyénről szól. Egy regnáló polgármester esetében pedig arról, hogy az adott területen mit, hogyan, és mennyire elfogadhatóan teljesít. S igen, ebből a szempontból Borkai újraválasztása nem csak az esetleg töketlen ellenzékről szól Győrben, hanem arról is, hogy többségben vannak azok, akik szerint pénzért venni dugólukat, piától bódultan arcoskodni, és a közpénzzel sajátként „gazdálkodni” teljesen rendben van. Márpedig, ha a győriek szerint ez így teljesen rendben van, akkor csak fizessék ki a borkaizmus minden költségét nyugodtan. Akár gyűjtést is rendezhetnek, és lányaik első éjszakáját is felajánlhatják. De azért nem csak Győr van az országban, és térjünk vissza a vesztesekre is.

Akikkel kapcsolatban egy látlelettel is felér az, hogy különösen azért élték meg rosszul, mert a „Fidesz pártközpontja ugyanis nem készítette fel a kerületi polgármestereket az ellenzéki előretörésre, és mint egyikük elmondta, B-terv nélkül, teljesen készületlenül érte őket, hogy hétfőn az újabb ciklus indítása helyett dobozolniuk kell az irodájukban”. Amely megállapítás. Ha igaz többszörös látlelettel is felér. Az egyik lelet arról beszél, hogy a Fidesz jele alatt hatalmon levők önálló ítéletalkotó képessége konvergál a nullához. Ez az egyik legbiztosabb jele egy olyan rendszer kiépültének, amelyben a pár-lojális kontraszelektáltság mértéke kiugróan magasabb az operatív alkalmasságnál. A másik az, hogy nem készültek fel egy választás esetleges elvesztésére. Márpedig az, aki egy választásnál ezt elmulasztja, az tanújelét adja annak, hogy köze sincs a demokráciához. Csak a vezér kegyelméből való kinevezést ismeri, és fel sem merül benne, hogy ne lenne a választás előre lezsírozva, lejátszva, és bebiztosítva.

Az egy más kérdés, hogy a már megszerzett egzisztencia érdekében valószínűleg sok mindenre képesek, illetve képesek lehetnek. Ma még leginkább Borkai, és a tőlük távolabb levő pártvezetés a hibás. De aligha tart majd sokáig, amíg ki nem derítik: a közvetlen környezetük „árulása” a bűnösök egyike. A közvetlen párt-elöljáró, a közvetlen beosztott, illetve főnök. Meg a többiek. Márpedig ez a közeljövőben könnyen elindíthat egy olyan belső leleplezési lavinát, amikor a kígyó- és béka- hajigálása közepette jó néhány hatalmi csontváz is kifordul a sifonérból. Márpedig a láncolat végén valóban a pártvezetés áll. Úgyhogy cseppet sem csodálkoznék, ha Orbán hamarosan eltűnnek akkumulátort töltetni. S addig is valószínűleg egyre nagyobb pánikkal nézi az amúgy is felelősségpánikos vezér a rezgő kártyavárat.

Mert önmagában az önkormányzati választásoknak nincs közvetlen hatása a kormányzati hatalomra. Azonban a sok sértett, egzisztenciájában megingó helyi uracska hirtelen támadó „lelkiismeretecskéje” lehet nagyon is veszélyes rá, és a kleptoligarchia belső köreire.

Andrew_s

2019. október 9., szerda

Borkai a fideszes nemes

A Borkai-videó, illetve az annak nyomán, annak kíséretében kirobbanó egyéb ügyek kapcsán valójában az őt versenyben tartó párt, a Fidesz reakciói lehetnek érdekesebbek. Mert az, hogy Borkai kit dugott meg, és hol, az önmagában lehet teljesen érdektelen. Az oligarchikus korruptokrácia tárgykörében meg csak egy hal a posványban.

Legutóbb azonban az Index nyomán, egy leirat is megjelent a fidesznyik politikusok nyilatkozataiból. Amelyek között több érdekes is van. Olyan is, amit a többi megnyilatkozás tesz súlypontosabbá. Ilyen például Harrach Péter mondandója. Aki szerint magánügyről van szó. Ami sok szempontból igaz. Elvégre még egy fideszes polgármester esetében is lehet magánügy, hogy azzal szopatja fel, illetve le magát, akivel akarja. Meg azzal, aki erre önszántából hajlandó. Idáig Harrach nyilatkozata lehet teljesen rendben levő is. Elvégre egy pár tagjai, akik magukra csukják az ajtót, tegyenek azt, ami jól esik mindkettejüknek. Van azonban ezzel egy bökkenő. Mert ezen az alapon a Fidesznek, de valójában senkinek sincs köze senki más hálószobájához.

Ennek fényében kéretik visszaemlékezni, hogy álszenték hányszor nyilatkoztak meg arról, hogy ki kivel hálhat, és ki mennyire abnormális, beteg akkor, ha nem azzal fekszik le, akivel a nagy szemforgatás előírja, hanem azzal, akivel a kölcsönösség jegyében kedve van. A listában ott van Kövértől kezdve elég sok megnyilatkozó. A szimplán prűdtől a melldöngető homofóbiáig a teljes palettát lefedve. Harrach bármely esetben tett olyan nyilatkozatot, hogy „uraim, és hölgyeim: pofa súlyba, mert ez mindenki magánügye”? Nem igazán. Tehát a nemzeti álszentek csak akkor nem érzik feljogosítva magukat az ítéletalkotásra, ha a saját akolban kefélnek cikk-cakkban.

Novák Katalinnak azonban még ezt is sikerült alulmúlnia. Pedig látszólag teljesen konszolidált ostobaságot adott elő. Azt mondván, hogy bár a kormánypárt egy akkora akol, amiben botladozó jószágok is előfordulhatnak, azért „az alelnök elmondta, hogy ugyan nem tartja helyesnek, amit Borkai cselekedett, de nem hiszi, hogy az ügy miatt ki kellene zárni őt a Fideszből”. Amit kéretik egy pillanatig némán ízlelgetni. Aztán marha messzire kiköpni. Mielőtt komolyabban megárt. Mert mit is jelent ez? Alapvetően azt, hogy egy polgármester, ha fideszes, ennek értelmében csinálhat, amit csak akar. Nem kell morális példaként szolgálnia, és általában: a cselekedetei nem példaértékűek. De Fidesz-tagként nem is kell példaértékűen viselkednie.

Ám ez a gondolat fordítva is igaznak tételezhető fel. Ami azt jelenti, hogy amit szabad egy fideszes polgármesternek, azt nem kell példaként tekinteni. Mert senki másnak nem nézzük el. Ez az olvasat azt jelenti, hogy „mi vagyunk az urak, nektek meg coki”. Illetve egy régi mondásra hajaz a jupiteri, illetve ökrészeti hatáskörökről. Novák talán még a sosem volt első éjszaka jogát is megadná Borkainak, ha rajta múlna. De ilyen messzire, például az Adriáig, talán még Novák sem menne. Megmarad a fideszes előjogok egyfajta kimondásánál. Amit nyugodtan megtehet mindaddig, amíg azok az ökrök varázsolhatók, hazudhatók szavazati többségbe, akiknek teljesen megfelel az önjelölt Jupiter fenékösvényén csúszni-mászni.

Andrew_s

2019. szeptember 28., szombat

SZER-vezető Kádárnál! Ja, nem

A ma 50-es körüli korosztály, és az idősebbek még talán emlékeznek a SZER, alias Szabad Európa Rádió, műsoraira. Alkalmasint a hírműsoraira is, illetve azokra a rövid hírsorokra, amelyek a zenés műsorok zeneszámai közé is belefértek. Nem is igen szerette a hazai hatalom. Az idők azonban változnak. Az itt járt kedves vezetője képviselte vezetői mentalitás is a jelek szerint.

Azon, mondjuk, akár komolyan is el lehetne vitatkozni, hogy a SZER-nek mekkora szerepe volt az 1989-1990-es, lezsírozott, gengszterváltásban. Szerintem nem sok. De elfogadom, hogy egyesek szerint sok. Gondolom, főleg azok szerint volt sok, akik ma is valami külső hatalomtól várják az ország megváltását az korrupto-oligarchia regnálásától. Elvégre a cselekvésképtelenségig bénító csodavárásnak, és az ezzel társuló felelősségátruházásnak mindig is nagy piaca volt. Nem véletlenül tudja Orbán is ezt, az nagy népi cár-komplexust meglovagolni. De snitt! Ez nem a SZER-ről szól.

A SZER kapcsán ugyebár az az aktuális hír, hogy itt járt a SZER vezetője Budapesten. Annak az országnak a fővárosában, ahol a sajtó szabadság néhány korlátozottan elérhető rádió-adásban, a talán feszültséglevezetőnek gondolt, és ezért békén hagyott néhány sajtó-megnyilvánulásban testesül meg. Amely megtestesülés a „nincs” eufémisztikus megközelítéseként is értelmezhető. A tudósítás szerint most „a magyarországi sajtószabadság körüli súlyos problémák miatt vetődött fel a SZER magyar adásának gondolata”. Amely megállapítás fényében akár furcsálhatnánk is, hogy Twitter-post tanúsága szerint a jövőben indítandó adásról a kormány képviselőivel, köztük a CEU-ellenes, ám CEU-n végzett Kovács Zoltán kormányszócsővel is egyeztetett. Aki furcsálja ezt, az tegye nyugodtan.

Azért érdekelne, mert annak idején nem kevés figyelmet fordítván a SZER mindennapjaira, elkerülte a figyelmemet, hogy a SZER vezetősége hányszor tárgyalt az adásairól Kádár Jánossal, vagy az akkori kormányhatalom akármelyik képviselőjével. Nem a gulyásleves receptjéről, hanem az adásokról. Mert, ha az emlékeim nem nagyot csalnak, akkor annak idején éppen az (is) adta a SZER nimbuszát, hogy nem a hazai kormány-tisztviselőknél járkáltak meghallgatásra (sem), és pláne nem az adások egyeztetése miatt. De változnak az idők, és a hátsók. Csak a biológia változik lassan. Így a nyelv továbbra is az egyik legizmosabb szerv. Legfeljebb a SZER lesz kicsit hiteltelen. A nyelvcsapásokkal szignifikáns mértékben.

Andrew_s

2019. szeptember 15., vasárnap

Kásler esete az erőszakos térítéssel

Miközben Szekszárdon a vélemény- és gondolatcenzúra mellett tették le az iskolai voksot, Kásler Miklós szerint az államalapítónak tartott király óta nem volt annyira jól fejlesztve az oktatás, mint mostanság. Erről érdekes lenne I. István véleményét is tudni, de talán a jelen vegzáló kormány nagy szerencséjére erre nincs mód. Kásler Miklósnak azonban nagyon elgurult a könyvespolca.

Azt ugyanis aligha lehet kétségbe vonni, hogy Szent István szervezői, illetve katonai munkássága nélkül a magyar törzsek valami történelmi, régészeti lábjegyzetté váltak volna. Legfeljebb. Számos és számtalan legenda mellett, illetve ellenére mégsem a nagy oktatási reformerként vonult be a történelembe. Talán nem is egészen véletlenül. Egyszerűen nem volt ideje, energiája és lehetősége széles körű közoktatást szervezni. Akkortájt nem is igazán volt divat. Annyira nem, hogy az ennek oktatáselméleti megalapozását is adó, Johannes Amos Comenius megszületése is fél évszázaddal későbbre datálható. Ahogy a saját korában oktatási reformernek is beillő Aquinói Szent Tamás is vagy két évszázaddal követte Szent István korát.

Ugyanakkor azt elég igazoltnak tekinthető, hogy Szent István komoly belső ellentétekkel küzdött, és később a neje rokonságával is viszályba került. Miközben a tömeges kényszer-keresztelések tényét sem nagyon szokták hitelt érdemlően cáfolni. Azt meg a kor általános ismertéből tudhatjuk, hogy a korlátozott oktatás az egyház kezében volt. Jobbára a saját utánpótlás csapatát kinevelendő. A kulturális kényszer alkalmazása, illetve egy elitnek szánt kör ideológiai egyenirányítása az oktatásban aligha tekinthető előremutatónak. Akkor sem, ha jelenleg divat a kereszténységre hivatkozni, gyakorlatilag kötelezővé tenni hittant, és egyre inkább az elitoktatást tenni a fókuszba.

Alkalmasint arról sem árt megfeledkezni, hogy a nyitottabb egyetemek létrejöttének az egyik oka éppen az volt, hogy a tudományokra odafigyelő uralkodók, művészek, mecénások felismerték a zártkörű, és ideológiailag is bezárt oktatás hibáit. Elég a XV. század nagy magyar, reneszánsz uralkodóra, Corvin Mátyásra, illetve könyvtárára gondolni. Mindez nem jelenti azt, hogy kisebbíteni kellene azt, mit a saját korában Szent István tett. De pont oktatási reformerként nem kellene kezelni.

Andrew_s

2019. szeptember 14., szombat

Marton a kétségeket is magával vitte

Fotó: Czimbal Gyula/MTI/MTVA
A hír viszonylag rövid volt. Elhunyt Marton László. A rendezéseit és egész munkásságát gyakorlatilag ignorálta egy időben, hogy ő lett a hazai „me too” kampány egyik negatív hőse. Alkalmasint úgy, hogy gyakorlatilag még valószínűsíteni is csak hézagosan sikerült a vádakat. Bár nyilván nem volt szent. Az erőszak meg ne is maradjon büntetlenül. Azért az ítélethez nem árt, ha nem bemondásra zajlik a bizonyítás.

A bemondásos gyanúsítást, a pillanatnyi népszerűséget jelentő, az ingyenreklám ígéretét jó lett volna akkor is mellőzni, és remélhetőleg a jövőben mások esetében is sikerül. Marton László felett immár egy magasabb törvényszék ítélkezik. Az, amely előtt nincs titok. Ott valószínűleg bizonyítást nyer, ha elkövetett bármit is. Miközben arra gondoltam, hogy a nem is olyan régen még mindent és mindenkit letaposni vágyók reakcióit. Leginkább Sárosdi Lilla, a színpadon maszturbáló „művésznő” reakciója érdekelt volna. De nem találtam. De talán csak rosszul kerestem. Talán a kutya sem gondolta megkérdezni a média-munkások közül. Azt is megérteném.

A halálhír nem alkalmas a mindennapi acsarkodás-igények kielégítésére. Valószínűleg ezt mérték fel többen is, akik nem voltak kíváncsiak az aktuális mocsok-lerakatra. Meg különben is. Marton munkásságára külön reklám nélkül is sokan fognak emlékezni. A többi? Egyszer sem ítélték el bizonyítékokkal alátámasztva. A percéletű ingyen-népszerűségek pedig percéletűek.

Andrew_s

2019. szeptember 8., vasárnap

Tarlós a cirkuszba sem való

Utánakeresve a neten kiderült., hogy már napok óta elindult a Fidelitas örömittas kampánya annak a jegyében, hogy szerintük „Budapest nem cirkusz!”. Nekem ma jött szembe az utcán. Talán mert most volt csak kedvem megnézni a hirdetőoszlopot, amin ott világított a plakát. Aztán láttam, hogy felettébb hiányos plakátról van szó.

Az egy dolog, hogy a főváros mindennapjai nem kellene, hogy a cirkusz jegyében kövessék egymást. Azt sem vitatom, hogy a plakáton szereplő triumvirátus, Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián, nem minden tagját tartom személy szerint sem alkalmasnak a városvezetésre. Azért Karácsony esetében még ezen is elgondolkodnék. Tarlósnak a helyezkedési képességén kívül ugyanis szintén egy lokális polgármesterség volt az egyetlen referenciája, amikor a Pannon Géniusz fenekéből előviharzott. Ahova volt SZDSZ-esként viharzott be annak idején. Hogy most megpróbálja előadni azt, hogy őt az isten és annak Orbán Viktorja is főpolgármesterségre teremtette. Meg persze azt is, hogy abcúg SZDSZ!. Amit nyilván elhihetünk neki. Elvégre a tagja volt.

Így a plakátról Tarlós nagyon hiányzik. Akár csak a porondmester szerepében is. Miközben persze a mindennapok tapasztalata alapján is nyugodtan felkerülhetne a Fidelitas plakátjára. A rendszeres városlezárásokkal, körúti forgalomzavarásokkal, fairtásokkal, és azok ideiglenes elhalasztásával Tarlós nyugodtan pályázhatna akár címhelyre is azon a plakáton, amin Budapest cirkuszmentesítését gondolja az állampárt utánpótláscsapata meghirdetni. De talán mégsem. Egyszerűen azért, mert Tarlós ténykedése lehet sírnivaló. Lehet sírnivalóan röhejes. Azonban mégsem lenne egyetlen cirkuszban sem porondképes. Feltéve, hogy a fellépők, illetve a közönség is emberekből áll.

Egy cirkuszi előadáson ugyanis lehet, hogy a bohóc elbotlik a cipőjében, és ezen mindenki kacag. Lehet, hogy a légtornász elvéti a fogást, és leesik. Ha mázlija van egy hálóban landolva. Azonban e nézőtéren tudjuk, hogy a bohóc szerepet játszik, és elhisszük, hogy a légtornász felkészült az ugrásra, beleadott mindent, és őszintén sajnálhatjuk, hogy csak erre telik.

A főváros, illetve nem egy kerület, jelen vezetése esetén legfeljebb azt látjuk, hogy a bohóc ugyan elbotlik, de nagyon ügyesen mindig a zsebünkbe kapaszkodva áll talpra. A légtornász pedig úgy esik pofára, hogy tudhatjuk: meg sem próbált felkészülni az ugrásra. Utána pedig még meg is magyarázza, hogy minden olyan légtornász csaló, aki nem esik le. Márpedig egy valós cirkusz porondján sok minden beleférhet az előadásba. Egy azonban szinte biztosan nem. Az öncélú, valóságtorzító, mesterkélt hazudozás.

Így az egykor a milliárdos emberét kereső plakátjával is házaló Fidelitas talán nem is véletlenül, hanem gondos megfontolásból hagyta le Tarlóst a plakátról. Valóban nem is való oda. Ahogy a városvezetésbe sem.

Andrew_s

2019. augusztus 11., vasárnap

Csend-előszeles migráns-margó

Nigériai életkép 2015-ből
Az USA élén álló hatalmi droid mostanában elég sokat magyarázza, hogy az ő gyűlöletbeszéde nem az a gyűlöletbeszéd, ami a fegyveres fajelmélet-képviselet legutóbbi implementálását, gyakorlatba ültetését eredményezte. Szinte kapóra jött számára a pedofil milliárdos halála, mert kicsit elvitte a témát azokról a gyűlésekről, amelyen Trump hakniját a bevándorlókat gyülölő közbekiáltások erősítették. Európai hívei nem magyarázkodnak. Még. Nem is gondolkodnak. Valószínűleg.

Ahogy Orbán sem. Illetve ebben valószínűleg tévedek. Orbán valószínűleg nyomokban még gondolatokat is tartalmaz akkor, amikor a menekültek ügyét igyekszik a kommunikáció felszínén tartani. Addig sem az oligarchikus korruptorok üzelmeivel üzekedik a közhangulat. Sem a különböző fórumokon, sem az utcákon. Ugyanakkor a leglelkesebb orbanisták, és a mindenkit gyűlölő decibelkeresztények valószínűleg már régen felmentették magukat az olyan nehéz és fáradságos feladatok alól, mint ami a kérdésben felmerülő csoportok előfordulási arányait is mérlegelni volna képes. Ahogy annak idején, 2015-ben sem sokat elmélkedtek a kérdésen. Népeik nagy vezére Orbán Viktor elvtársuk kiállt, és megaszonta, hogy utálni kell a migránsokat. Így aztán a hívei lelkesen utálták a migráncsokat. Vihogva azon, hogy okostelefonokkal érkeznek a menekültek, és örömködve azon, hogy eszük ágában sincs itt maradni.

Holott az már akkor is világos volt, hogy okostelefonnal, és a nem túl olcsó útiköltség megfizetésével azok érkezhettek az első hullámokban, akik a hazájukban a képzettebb középosztályhoz tartozhattak. Azért, hogy a hatalmi packázás mégis képes volt kihozni a rosszabb énjét többeknek az vesse az első követ bárkire, aki szent. A szélsőjobbal kokettáló, és ölelkező fórumhuszárok minden esetre ne dobálódzanak. Mert a lábukra ejthetik a flasztert. A másik jelentős csoport volt azoknak a köre, akik már csak vallási okokból sem az iszlám államok fele menekültek. De az orbanista kereszténység védelmének a jegyében a koptok, és más keresztény hívek sem kaptak különösebben kegyesebb elbánást. Talán azért, mert a menekülő középosztálynak nem volt mégsem elég pénze, illetve szándéka a hatalmi baksis kifizetéséhez.

A vallási üldözötteknek meg még annyija sem volt, mint az előbbieknek. A kereszténység utolsó bástyájának önhazudott magyar államvezetés tehát felállította a nagy déli őzcsapdát, és keblére ölelt bárki, aki képes volt a zsebükbe dobni egy letelepedési kötvény árát. Vallástól, képzettségtől, előélettől függetlenül. Mert a hatalmi zseb az egyike azoknak az erőforrásoknak, amiből nem szorul az ország behozatalra. Van belőle itt is elég. Feneketlenül.

Ugyanakkor az is világos, hogy Orbán hívei olyasmiket skandálnak gondolkodásból felmentett módon, ami mögé talán szellemi önvédelemből sem gondolnak mögé. Ilyen a sokat emlegetett „illegális bevándorló” fogalma. Mert, mint arra már többször és többen rámutattak: a bevándorló attól bevándorló, hogy letelepedési szándéka van. Magyarországon ilyen lassan az itt születetteknek sem mindig akad. A külföldről érkezők esetében ehhez a letelepedéshez viszont olyan jogi procedúra társul, ami az illegalitást eleve kizárja. Legalábbis a jogilag tisztázott keretek betartása esetén. Ami természetesen a történelemben eddig sem zárta ki az említett keretek felrúgásával végrehajtott, letelepedési szándékból elkövetett, tömeges népmozgásokat. Erről azonban jelenleg aligha lehet szó, mert ellenkező esetben aligha froclizhatnának bárkivel a tranzit-zónában az oda delegált hatalmaskodók. Ha valóban akkora tömegről lenne szó, amellyel Orbán hülyíti a híveit, és valóban a jogi kereteknek fittyet hányó átkelési szándékról, akkor valószínűleg elsöpörnék a drótakadályokat.

Amely arány-, illetve szándéktévesztés nem hazai specialitás a szélsőjobbal üvöltők körében. Ahogy az sem, hogy a jelenlegi, látszólag konszolidált állapot könnyedén a vihar előtti csöndként vonulhat be a jövő talán még írott történelmébe. Ha ugyanis valóban milliók kerekednek fel a jobb élet, vagy akár csak a puszta életben maradás reményében, akkor az a tömeg nagyon fel lesz kerekedve. Márpedig egy globális éhséglázadást aligha állítana meg az Orbán lelki üdvéért imaláncot formáló szakkör. A reálpoilitka nem véletlenül kezdett bele egy globális konszolidációs programba. „Talán még nem késő” jeligére. Mielőtt az afrikai, illetve ázsiai tömegek nem gondolják úgy, hogy egy háborús veszteség is bevállalhatóbb a mélyszegénység, a gazdasági elnyomás, az éhínségek, illetve az azzal kézen-fogva járó járványok árnyékában. Mely utóbb esetben a hazai politikusok sem nagyon tapicskolhatnának a hideg polgárháború nyújtotta kényelmes dagonyában.

Igaz, ha tömegesen elpattan valahol a stadion-tapsoncok biztosította cérna, akkor egyébként sem. Azért párt-droidok megnyugodhatnak. Mire ez bekövetkezik, addigra a szeretett, és feszesre szopott vezérük már messze fog járni. Szokott bátorságával másra hagyva a piszkos munkát, illetve a számon kérő eljárás elviselését.

Andrew_s

2019. augusztus 4., vasárnap

Kis visszatekintő szoftverileg

A hazai informatikai világot is érintő, vagy leginkább azt érintő, Microsoft-botrány nyomán lehet, hogy előbb, vagy utóbb a jelenleg regnáló kormányhoz, illetve a kormányfőhöz közeli irodák felé vezetnek a szálak. Az, hogy mennyire lesznek ezek a szálak hővezetők, és fűtik fel a széket néhány eltespedt oligarcha-fenék alatt, az nyilván az ügyészségen is múlik. Annak reakcióin majd meglepődünk akkor. Vagy sem. A kialakult helyzeten azonban jobbára csak az amnéziások lepődnek meg.

Már csak azért is, mert a Microsoftnak, mint világcégnek lehet a magyar piac ugrópont keletre, végvár a nyugati piac szélén, és lehet, hogy egyes kormánykörök roppant büszkék magukra. A főnök pedig talán már a gépét is be tudja egyedül kapcsolni. A nem a saját kapcsolóját matatja a zsebében. Azért a Microsoftnak, mint világcégnek az egész a hazai piac alighanem valahol a kerekítési hiba környékére esik. Valószínűleg ezért gyakorolt már korábban is olyan gesztusokat a hatalom különböző szintjein pattogóknak, amit a cég valószínűleg leírt, mint promóciós költséget. Cserébe azért, hogy a szoftvercég, illetve a szoftvercégek jogvédő lobbiszervezete eszmei, vagy akár gyakorlati támogatást is kapjon. Alkalmasint az utóbbi egykor elég sok kritikával illetett, és nem annyira barátságos, mint jelképértékű bilincses plakátjaira akár még emlékezhetnek is páran. Azoknak, pedig akik nem emlékeznek rá, volt hír, amelynek kapcsán felidézték.


Valószínűleg azok az emlékek is megérnének egy nyomott nyomot, amelyek szerint volt némi megállapodás, ami a hivatalos szervek szoftverállományát érintette. Annak érdekében, hogy ne érje szó a ház elejét. De ez talán igaz se volt az elmúlt, évtizednél is hosszabb időszakaszok távolában. Az egyetemek számára szánt beetetőkampányról azonban máig fellelhető a netes hírek egy része. Akkor voltak olyan gondolatok, hogy a szoftvercégeknek azért éri meg, mert a kellő szemellenzővel szoftverhasználatra idomított majdani vezetők az ő terméküket fogják megvenni. Azt, hogy a Microsoft ebbéli számítása miként igazolódott, ha igazolódott, azt mérje fel mindenki a saját irodai környezetében. Az azonban ettől szinte teljesen független, hogy akkor sem volt mentes az ügy némi gyanú-leágazástól. Az egyik, hogy az „ingyenes” szoftver alapvetően talán nem is annyira ingyenes.

Az egyéb informatikai beszerzések kapcsán pedig egy másik, némileg konkrétabb gyanú az volt, hogy némi közpénzek indultak el a saját vándorútjukon. Amely gyanúval kapcsolatban a Campus-programot a Microsofttal aláíró Dr. Stumpf István, aki akkor még nem volt törvényellenőri alkotmánybíró, politikai bosszúhadjáratot emlegetett. Vagy igaza volt, vagy nem. Mármint a politikai támadásban. A recept, bár némileg más szereplőkkel, és egy kicsit nagyobb fordulatszámon ismerős is lehet. Már szinte hallom, amint a jelenlegi Microsoft-botrányban érintettek is politikai támadást fognak emlegetni. Esetleg egyenesen az USA-ból. Még akkor is, ha a jelenlegi korrupciós ügy ott bizonyítást nyert a jelek szerint. Mert miért pont onnan ne támadnák a tisztakezű, angyali tisztességű, köztiszteletben álló miniszterelnöki siserehadat.

Egyébként lehet, hogy a visszaemlékezéseken túl érdemes lenne a felcsúti védegyletben érintettek egyéb informatikai ügyeibe is belepillantani. Mert esetleg még kiderülhet, hogy a legutóbb felröppent cégvásárlások kapcsán is az eljövendő pénzszivattyúzási lehetőség a legvonzóbb szempont. Ami vagy sikerül, vagy nem. Elvégre a legutóbbi cégvásárlási szándékot akár az is motiválhatta, hogy olyan sikeres projektek megvalósítóját tudhassa a vezérközeli zsebben, mint amilyen sikerrel a BKK-s rendszer is büszkélkedhetett. 

Andrew_s

2019. július 27., szombat

Orbán érti a világot, és hazudik

A DK vezetőjének Facebook-jegyzete azt a választást kínálja Orbán legutóbbi, határon túli haknija kapcsán, hogy a miniszterelnök vagy nem érti a világot, vagy hazudik. Szerintem Gyurcsány Ferencnek ebben a választás-kínálatban nincs igaza. Még akkor sem, ha Orbán Viktor szövege hemzseg a látszólagos, vagy akár nyilvánvaló ostobaságoktól.

Orbán ugyebár azt mondja, hogy a liberális demokráciával szakítva megalkotta az illiberális demokrácia képzetét. Alkalmasint szinte már a világ nagy ideológusának állítva ezzel be magát. De ez majdnem mellékes. Mondhatnánk: ez nem más, mint egy felelősségpánikos komplexusgombóc szinte természetes menekülési útvonala a valóságos állapotok elől. Még akkor is, ha a valóságos állapotoknak összehazudozott mesterséges valóságkép haszonélvezője. A baráti körével egyetemben. Mert azt legfeljebb csak igen erős elvakultsággal lehet elhinni, hogy egy alapvetően kívülről finanszírozott, erőforrásaiban nagyrészt kívülről táplált gazdaságban a bemondásra megállapított GDP valós gazdasági állapotokat tükröz. Amelyben a hatékonyságszámítások, illetve összehasonlítások a jövőben sem nagyon fogják veszélyeztetni a statisztikát.

Az ország hosszabb távú túlélőképességét, tényleges tartalékképzését igen. De ameddig a külső forrásból érkező finanszírozások jelentős részét át lehet csurgatni az érdekszféra oligarcháihoz, addig ez a szempont szinte mellékes a kormányfőnek. Akkor is, ha most éppen egy újabb tizenéves uralmat vizionált magának. Amelynek során egy füst alatt az ország fizikai biztonságának a védelméről is ugatott valamit. A magyar határ túloldalán. Úgyhogy még tiszta szerencse, hogy nem üzent hadat, ugyanezzel a lendülettel, Romániának. Akár az illiberalizmus vallásháborúja jegyében. Ha már Orbán, az egykori lelkes KISZ-tag szerint, a kereszténydemokráciának már szinte szinonimája az illiberalizmusa. Holott ezzel súlyos kritikát fogalmazott meg a kereszténydemokráciáról.

Jézus ugyanis kétségtelenül az ember, mint Ember szabadságát hirdette. Ezzel alapvetően liberális elveket vallott. A tanítványai körében egyben a maximális demokrácia felé terelte a mindennapokat. Elítélve a mások hátán való meggazdagodást. Aki nem hiszi, az olvasgassa az evangéliumokat. Amelyek még a császári pamflet-válogatás után sem ennek az ellenkezőjét üzenik. Ahogy az Újszövetség számos más irata sem. Orbán tehát a maga párhuzama alapján nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a mai, általa megvédett kereszténységnek semmi köze Jézus tanításaihoz. Így aztán a kereszténydemokráciának sincs köze Jézus tanításaihoz. Ebben Harrach talán egyetért Orbánnal, de ez nem is lenne csoda. Egy névleg önálló, de valójában a Fidesz egyházi lobby-platformjaként működő politikai gittegylettől nem is kell mást elvárni. Ezt Orbán is valószínűleg pontosan tudja. Már csak azért is, mert már vagy négy éve is majdnem eljutott oda, hogy Jézus tanítását is egy őrült ideológiának tekintse.

Ettől kicsit ellépve a liberalizmus sok szempontból maga a demokrácia. Illetve, viszont. Ha demokráciának valóban azt tekinti valaki, hogy mindenki, mint ember egyenlő szabadságjogokkal születik, és így egyenlő szabadságjogok illetik meg, akkor mindenképpen. Még akkor is, ha Orbán szerint a liberalizmus azt jelenti, hogy neki mindent szabad, és mindenki másnak: Kuss! Amikor tehát meghirdette az „illiberális demokráciát”, akkor nem tett mást, mint kihirdette: neki és haverjainak alanyi jogon mindent szabad, a többiek pedig demokratikus egyenlőséggel kinyalhatják. Ez viszont lehet illiberális, de alapvetően nem demokratikus szemlélet. Így egyet lehet érteni Orbánnal, amikor új fogalmat, nevet keres az illiberális demokráciájának. De azért nem kell olyan nagyon keresni. Az oligarchikus diktatúra teljesen megfelel. Ha már nem akarja neo-kádáristának tekinteni magát. Melynek népi demokráciája nem kevés rokonságot mutatott a már hat évvel ezelőtt is kirajzolódó, Orbán-féle, nemzeti demokráciával.

S éppen a már múltban is kirajzolódó tendenciák mutatják, hogy Orbán egy meglehetősen jól kirajzolható ív mentén alapította meg a maga kis nemzetképét. Gondosan megosztva, és ezzel cselekvésképtelenné téve a társadalmat arra az időre, amíg a hatalmát nem sikerül valamennyire konszolidálni. Amely konszolidáció ma is zajlik, de már nem szükséges leplezni sem a valós helyzetet. Elég híve van ahhoz, hogy a megosztott társadalomban megtartsa a hatalmát mindaddig, amíg ki nem épülnek azok a formális, illetve informális hatalomgyakorlási rendszerek, amelyek már valós támogatottság hiányában is biztosítják a hatalmat. A recept ismert a történelemből. Beleértve azt, hogy ehhez olyan nemzetközi tendenciák jelenléte kell, amelyek a külső környezetet legalább annyira megosztják, mint amennyire a diktátor a belső környezetet lépes kontroll alatt tartani.

Gyurcsánynak tehát abban nincs igaza, hogy Orbán ne lenne tisztában a világgal. Másként meg sem merne mukkanni. Jól mutatják ezt a korábbi gyávaságai, illetve az ezeket leplező hazugságok, hamisítások. Orbán tehát valószínűleg tisztában van a világgal, és éppen ezért hazudik. Mert megteheti.

Andrew_s

2019. július 20., szombat

Heller Ágnes elúszott a végtelenbe

Életének 90. évében meghalt Heller Ágnes. A hírek alapján nekivágott a Balatonnak, és nem tért vissza élve a partra. Lehet, hogy „csak” így esett. Lehet, hogy a személyes döntése volt. Bármi lehet. De valószínűleg nem érdemes találgatni. Ez van. Heller Ágnes pedig nincs többé. Nyugodjék békében. Munkásságát pedig aligha a halála okán fogják dicsérni, vagy bírálni.

Gondolom, ezek a dicséretek, illetve bírálatok mennek majd a maguk útján. Hirtelen előkerülnek majd azok a feltétlen hívei, akik eddig legfeljebb az újságcímekből ismerték a nevét. Ahogy majd, valószínűleg, előkerülnek azok a bírálói is, akik életükben nem olvastak tőle semmit. Viszont pompásan fel fogják mondani az illetékes vezérük aznapi vezérszólamait. De ez még csak a várható holnap. Az ismert tegnapot illetően Heller Ágnes sem volt tökéletes. Igaz, sosem mondta magáról, hogy az. Függetlenül attól, hogy hányan akarták belelátni a mindenkori helyzet aktuális megmondójának a szerepét. Holott a történelem már számos esetben bizonyította a filozófiai modellek gyakorlati megvalósítása esetében, hogy a modell és a gyakorlat nagyon más.

Heller Ágnes esetében sem volt másként. Filozófusként közismert volt, és számos díja, elismerése is igazolja: igazi tudós elme volt. Ugyanakkor az őt is magába ölelő értelmiségi körnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az ellenzék kudarcot vallott a diktatórikus magyar rezsim elleni fellépésben. Igazolva azt, hogy az emberek nélküli értelmiségi modellek programozottan vereségre vannak ítélve. Némi cinizmussal azt is lehetne talán mondani, hogy pont ezért hagyták virulni ezeket a modelleket. De ez egy nagyon más történet. Nagyon elágazva attól, hogy a modellalkotók egyike eltávozott.

Magával vitte a ki nem mondott, le nem írt gondolatait. Ezt pedig azok is sajnálhatják, akik vitatkoztak volna vele. Egy értelmesen érvelni képes emberrel még vitatkozni is érdemes. Heller hagyatékával is lehet persze még hosszasan vitatkozni. Majd. Egyszer. Lehetőleg azoknak, akik fel képesek ehhez nőni. Aligha lesznek annyian, mint ahányan neki fognak rugaszkodni az elkövetkező időkben. A méla kísérletezőkön pedig már nyugodtan mosolyoghat odafentről a végtelenbe elúszott filozófusnő.

Andrew_s