2019. május 19., vasárnap

Kövér coming outja a lombikoknak?

A házelnök hazug gesztusa?
Az EP-választások hajrájában bevetették Kövér Lászlót. Mert a pár napja gyűrűzgető média-, és szólamvihar valószínűleg ennek köszönhető. Nem azért, mert Kövér homofób-, illetve szexuálrasszista kijelentése nem indokolná, hogy valaki a szájába törölje a lábát. Sokkal inkább azért, mert nem véletlen a kijelentés időzítése. Nyilvánvalóan a figyelem elterelését is szolgálja.

Egy füst alatt gesztus is lehet persze azoknak, akik szerint a saját neme iránt érdeklődő ember tulajdonképpen nem is ember. De egészen biztosan nem normális. Egyben azok fele is, akik a saját gyereküket sem voltak képesek szociál-kompatibilis módon felnevelni. Így, mint a szülői öncsőd egyik jele: mélyen elítélik az örökbefogadókat. Mert az irigység, mint a frusztrációk belső, alig feloldható oka, az egyik gyakori tünete a fokozott agresszivitás. Nem csak ebben, hanem másban is. Kövér tehát egyszerre több legyet is leütött. Elvitte a kommunikációt egy, a Fidesz számára ismerősebb mocsár felé. Miközben elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, ami mentén nem villognak olyan élesen a „Vigyázat korruptokrácia” feliratú táblák.

De kanyarodjunk vissza Kövér kijelentéséhez. Aki szerint a nem többségi nemi viselkedések egyrészt egyenrangúak, másrészt az azt művelők nem tartják magukat egyenrangú embernek a többséggel. Az utóbbi nyilvánvalóan ostobaság. Az ugyanis, hogy valaki mennyire tartja a többiekkel egyenrangú társadalmi tényezőnek, az korántsem a nemi identitás kizárólagosságának a kérdése. Ha egy gyermek az önmegvalósítás lehetőségének a gondolatától is elzárva nevelkedik, és kisemmizett senkiket lát maga körül, akkor valószínűleg másodrendűnek fogja magát tekinteni. Ha azt látja, hogy a helyi kiskirály szinte mindent megengedhet, mert a pénz, a párt, vagy bármi más kimenti, akkor vagy belefásul a rabszolgalétbe, vagy megpróbál valami kis hatalmacskát magához kaparintani. Aztán többnyire vissza is él vele. Veri a feleségét, a gyerekét, besúgó vagy helyi kiskirály lesz. Ha ezek után arra tekintünk, ahogy Kövérnek saját házőrség kellett, illetve arra, hogy milyen mértékben él a bírságokkal vissza a maga kis hatalmacskájával... Úgyhogy lehet: a gyermekkora nem lehetett valami boldog.

A korábbi gondolatok között nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a „nem többségi nemi viselkedés” egy síkra hozása sem probléma mentes. Ismerünk olyan, egyébként évszázados kultúrákat, társadalmakat, ahol a biszexualitás teljesen elfogadott volt. A görög kultúra nagy vívmányaként megörökölt „pederasztia” szóra sem okvetlenül kell úgy tekinteni, mint ritkaságra a görög társadalomban. Akkor, és ott. Miközben akkor és ott sem kezelték egyenrangúnak a fiatal fiúkkal folytatott viszonyt a felnőttek egymás iráni vonzódásával. A közös nevező legfeljebb az olyan félművelt marhák fejében létezik, mint Kövér László, és az őt ebben támogató szavazók. Különösen azért, mert Kövér még ezen is képes túltenni. Lefele. Kifejtve, hogy az azonos nemű párok valójában pedofilok, ha gyermeket szeretnének örökbe fogadni.

Ez egyébként legalább két másik kérdéskört is kinyit. Az egyik az, hogy ha egy nők által alkotott életközösségek tagja szül gyereket, akkor az vajon pedofilia? Netán Kövér el is venné a gyermeket. Netán vízbe is folytanás? Az anyjával együtt? Egy leszbikus nő ugyanis biológiailag képes lehet a gyermek kihordására és megszülésére. Alkalmasint a felnevelésére sem alanyi jogon alkalmatlanabb, mint bárki más. Miközben nem keveseket érinthet egy másik kérdéskör. Az, hogy a gyermeket örökbefogadó heteroszexuális emberpárok szintén pedofilok? Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy számukra sem kevésbé lehet a gyermek az önmegvalósítás, a kiteljesedés eszköze, mint bárki másnak.

Mely utóbbi kapcsán, csak halkan megjegyezném: a gyermek igenis legyen a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Annyiban feltétlenül, hogy egyáltalán nem ítélem el, ha valaki egy gyermek felnevelésével érti az életét teljesebbnek. Ahogy azt sem, ha az általa felnevelt gyermek sikerét a sajátjának is érezve, az önmegvalósulása részeként legyen büszke a sikerre. Ha ezekről a kérdésekről, érzésekről, szülőként, Kövér Lászlónak fogalma sincs, akkor őszintén sajnálom. Kövért is, de a gyermekeit is. De a környezetét is. Kövért azért, mert ezek szerint nem adatott meg neki az érzés, hogy büszkén, és vele emberileg egyenrangúként tekintsen a család ifjabb tagjaira. A gyermekeit is, mert elég pocsék lehet úgy felnőni, hogy a kedves papa nem mesél, nem lehet vele barátilag megbeszélni semmit, és meg sem simogatja a gyermek buksiját. Elvégre Kövért ilyet biztosan nem tett. A lányával legalábbis szinte biztosan nem. Nehogy már pedofilnak nézzék.

Ha mégis előfordult, hogy Kövér nem csak a sajtó kedvéért mosolygott a gyermekére, netán a lányát még tisztába is tette annak idején, akkor Kövér is pedofil? Miközben tudjuk a korábbiakból, hogy Kövér szerint a NER-kompatibilis nők leginkább hülye lombikok. Azért persze érdekes lenne tudni, hogy hány gyermeket nevelő nő szavaz a Kövér-kompatibilis Fideszre? Nem hiszem, hogy mindannyian pedofil lombikok lennének. De talán nem is túl kevesen sorolják magukat másodrendű állampolgári létbe.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. május 13., hétfő

Bevándorló mentes roggyanás

Lassan, és korántsem bizonytalanul gyorsulva, elérik az általános ellátórendszerek azt a szintet, ami nagyjából a működésre való képtelenség szintje. Lehet emlegetni akár az orvosok elvándorlását, akár a pályát, illetve az országot elhagyó diplomásokat, szakmunkásokat. A 168 óra ezzel kapcsolatban közöl egy morgolódó írást arról, hogy vajon miért nem tartja meg az ország legalább az itt tanuló vendégdiákokat?

Röviden: csak. Kicsit hosszabban: miért pont azokat tartaná itt? Egész hosszan pedig igen sokáig lehet ragozni a kérdéskört. Azt, amellyel kapcsolatban mintha most bukkanna elő az a jéghegy, amely már régen meglékelte a hazai állapotokat. De legalább az előbukkanó jeges tüske már azoknak is feltűnik, akik eddig teljesen jó el voltak a politika előmelegített lábvizében. Hol lábáztatóként, hol gerinctelen, minden lábhoz odasimuló ázalagként. Politikusok, szagszervi mozgalmárok, és miegymások. Holott az elmúlt évtizedekben több olyan kegyelminek is nevezhető pont volt, ahol egy valóban felelős országvezetésnek lehettek volna kitörési, az országnak pedig feltörési pontjai.

1989 körül még nyugodtan beszélgethettünk arról, az akkori, kollégákkal, hogy Magyarország lehetne az oktatás Svájca. Még akkor is, ha a felsőoktatás már akkor sem volt fenékig tej és méz. Létezett, és hasított, a kontraszelekció, illetve a már akkor is maradványelvűvé váltság válsága a tanárképzésben. Az alapok akkor még megvoltak. Ezt az akkori, nemzetközileg is jegyzett oktatási eredmények is mutatták. Ahogy az is, hogy a nyolcvanas években sem volt ritka a fizetős, és nem csak párttámogatásból oktatott vendégdiák. Tudom, lehet hozni a statisztikákat, hogy ma is van nem kevés fizetős diák az országban. Ahogy jelentős piaca van a különböző egyéb képzőhelyeknek is. Azért mégiscsak nehéz lenne azt mondani, hogy nem indult el egy „pénzért papírt” típusú folyamat. Ami sem az oktatás hírét nem öregbíti, sem a színvonal emelésének nem kedvez. Amit csak cizellálna a 2014-ben (újra?) bevezetni gondolt kegyelmi párt-diplomások köre.

A következő komolyabb lehetőség 2015-től debütált a magyar önsors-rontás színpadán. Lehet persze nyereg alatt puhítani a szakemberhiányt, de a realitás az volt, hogy az első hullámokban érkező, és nem egyszer képzett középosztálybeli menekülteket mintegy „lefölözzék” a hazai gazdaság számára. A magyar nyelvű uszító-plakátok kipakolása, a fővárosi lakosság provokálása helyett. Nem vitatva, hogy az utóbbi akciósorozat jobban szolgálta egy esetleges szükségállapot kihirdetését, és ezzel a hatalom bebetonozását. Tekintettel arra, hogy a hatalom milyen vehemensen uszított már akkor is, illetve milyen alapossággal provokálta a menekülteket is, igazán nem lehet azt mondani, hogy nem tették meg, amit csak tudtak az ügy érdekében. Amely folyamatnak voltak olyan mellékhatásai, hogy olykor megvertek külföldieket, diákokat is. A hétköznapi beszólásokról nem is szólva.

Miközben leginkább az egész ország egyfajta szociális abortusza zajlott, illetve zajlik a mai napig. Meg nem túlképzett segédizmok szervezett vendég-munkásítása. Az ország meg nemhogy nem lett az oltatás Svájca, hanem lassan oktatás sem nagyon lesz a köznek. Meg egészségügy sem. Legfeljebb kényszeres mozgáskultúra, és fizetett, vagy kipofozott, tapsorkán a kihaltan vergődő stadionokban.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. április 29., hétfő

Orbánia Kasszandrái nevében: Rácsodálkozni való tanár-alkalmatlanság?

Megjelent egy írás a tanárok alkalmatlanságáról. Ez annyira hiánypótló, hogy csak na! De tényleg! Mert ahhoz aztán baromi nagy éleslátás kell, hogy amikor valami már méteres lángokkal ég, akkor megállapítsa valaki: tűz van. Persze, akkor is jobb félreverni a harangot, mint sunnyogni a kertek alatt. De nem egyszerűbb akkor oltani, amikor még csak tüzesedik a kiszáradt trágya az istálló sarkában?

Maga az említett írás az ATV oldalán jelent meg egy olyan címmel, ami szerint döbbenet lenne, hogy a tanárok nagy része alkalmatlan a pályára. Azért annak, aki most döbbent erre rá, annak valami kevésbé ártalmas, a szemet kevésbé meggyötrő szert kellene a jövőben szednie. A tanári alkalmatlanság évtizedes probléma. Több évtizedes. Tekintettel arra, hogy a maradványelvű pedagógusképzés korántsem napjaink vívmánya. Magam 2008-ban írtam először egy tanulmányt arról, még a Corvinus-on, hogy az iskolákban erős a kontraszelekciós nyomás. Akkor az euroAstra-ra is kikerült, de ma már ott nem olvasható. Ellenben 8 évre rá még mindig aktuális volt. Ahogy az sem volt különösebben újdonság már 2011-ben sem, hogy a narancsos oktatáspolitika egyfajta gyermekkísérletként is felfogható. Amelyben a nyelvvizsga-papírhoz való fétistisztelet egyfajta kasztosító tényezőként szerepel. AZ, hogy a napokban a nyelvvizsga-papírhoz való ragaszkodás baromsági koefficiensét is emlegetik, az csak fokozza azt az érzést, hogy egyes, a pedagógiával foglalkozó fejekben nem túl gyorsan forognak a fogaskerekek. Pontosabban: iszonyat lassúsággal mocorognak csupán.

Az ATV cikke egyébként azt is említi, hogy „a pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény”. Ehhez képest még az azóta hamvába hűlt tanártüntetések során sem merült fel egyszer sem a színpadi szövegekben az, hogy a tanárok alkalmasságának a kérdését fel akarnák komolyan vetni. Nem mintha valami komoly programhirdetéssel indult volna a program nélkül simán, és közvetve a kormányt erősítő módon, lecsengő tüntetéssorozat. Most azon felülemelkednék, hogy a tüntetésszervezés környékén is előforduló szakmai „nagy öreg” de facto, ha nem is szó szerint, lehülyézett, amiért programot vártam volna. De hát istenkém, az elméleti pedagógia elefántcsont-tornya nem azonos a gyakorlattal. Még akkor sem, ha az előbbiekben félrevonulva gondolkodnak el felhős mélabúval, hogy mit kellene tennie másoknak. Mindenki másnak. Csak a fizetés legyen meg. Ellenben ugyanakkor, szintén 2016-ban, szinte pánikszerű félelemmel viseltettek az érintettek is, a tanárok alkalmatlanságának az egész kérdéskörétől. Holott már évekkel korábban, 2013-ban, is világos volt: érdemi alkalmasságvizsgálat márpedig nincs.

Természetesen az, ha egy évtizedes lenne csak a felismerési késés, az is rányomná a bélyegét a magyar oktatásra. De 2008-ban már azért lehetett megállapításokról beszélni, mert világosan látszó, már akkor sem volt újdonság az iskolákban, a tanárképzésben is zajló kontraszelekció. Igen, tudom, akkor nem a Fidesz volt kormányon. Igen tudom, a kormányváltás után sem javult a helyzet. Az a helyzet, amely kormányok jövése-menése közepette, szinte rendszer-érzéketlenül zajlott addig is, és zajlik azóta is. Valószínűleg azért, mert nyilvánvalónak látszik: a tanításra alkalmatlan, és ezért magukat a mozgalmárságba menekülve átmentő tanárszervezeti megmondók aligha támogatnák a kontraszelekciós spirált megtörni szándékozó kísérleteket. Alkalmasint a ’980-as évek vége óta sem volt egyik kormánynak sem mersze megtörni a felsőfokú képzésben, a tanárképzést is beleértve, kialakult kontraszelekciós spirált. Ahogy a látszólag ezt célzó, most zajló „akadémiázás” is csak ennek az erősítését, a „kárdereket mindenhova” mozgalom szélesítését látszik szolgálni.

Azért persze mégis örülök, hogy legalább most, hogy már szinte minden porig látszik égni, megszólalnak egyesek. Kijelentve, hogy „mintha lángocskák látszanának”. Csak el ne kapkodják. Mert a végén még történik valami. Aztán majd kikapnak azoktól a tanármozgalmároktól, akik 2010 előtt az akkori oktatáspolitikán morogtak. Most pedig azon, hogy állítsák nagyjából vissza az akkori állapotokat. Valójában pedig azért, mert a szakmai minősítés, illetve teljesítménykényszer elől menekülve langyosabb vizet kérnek a kádba és több párnácskát a ketrecbe.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. április 25., csütörtök

Patkány-retró

Forrás: www.vetstreet.com
Mostanában divat a patkányok túlszaporodásával foglalkozni. Az EU-s választásokhoz közeledve biztos nagyon égető politikai probléma, és nagyon fontos kampánytéma. De ettől eltekintve is ok arra, hogy divattá váljon a patkányok, amúgy sem túl jó, PR-ját rombolni.

A nagy patkányinváziós fenyegetés közepette, mintha elfeledkeznének pár dologról Szinte csak a példa kedvéért arról is, hogy a patkányok nagyon értelmes, szinte már okos állatok. Célzatosan nem irtják az embereket, ami az emberekről nem mindig mondható el. A fészküket nagyon is tisztán tartják. Még akkor is, ha kétségtelenül nem használnak öblítős WC-t. Ellenben közleményeket sem írnak a környezet teherbíró képességére fittyet hányva sokasodó homoid létformákról.

De, többek között, nem építenek koszos csatornákat sem, hanem csak kihasználják, hogy vannak ilyenek. Valamint nem dobálják el az élelmiszert, hanem kihasználják, hogy találnak kidobott, és tápértékkel bíró élelmet, melynek az eltakarításával a köztisztasághoz is hozzájárulnak.

Ennek ellenére elfogadom, hogy a zsúfolt, elkoszolódó településeken nem teljesen veszélytelen az, ha sok a patkány. Azt sem vitatom, hogy a négylábú patkányok irtásával szemléletesebben lehet egymásra mutogatnia a kétlábúaknak, mint azzal, hogy bezzeg a régi időkben... Mármint a divatszerűen szidott, "rendszerváltás" előttiekben... Amikor még divatban volt a csatornák rendszeres tisztítása, a köztéri szemetelés hathatós visszaszorítására való törekvés, valamint az élelmiszer-hulladékok, illetve maradékok, szervezett be-, illetve visszagyűjtése. Igen, emlékszem még a főúton veszteglő csatornamosó kocsira, a szemetet is összegyűjtő parkőrökre, és az iskolai menzán, de még a katonaságnál is összegyűjtött moslékra, valamint a menzákról délután elvihető maradék-adagokra. De tudom, ezeknek a módszereknek egy része állítólag nem modern, és nem hatékony. Talán tényleg nem. A belső vérzést okozó méreg kirakása, lehetőleg mindenfelé, biztosan sokkal tisztább, modernebb, humanistább. Meg hatékonyabban lehet vele csesztetni a politikai ellenfelet is. A jelek szerint.

Andrew_s
Comments on Facebook

2019. április 17., szerda

Ellenzéki kampányüzenet: Bugyi vagy nem bugyi?

Az EP-választások kapcsán a jelek szerint sikerült megtalálni a legütősebb kampánytémát. Azt, hogy Nagy Blanka hord-e fehérneműt, és milyet? Ha pedig ezen túlesett a vita, akkor az a tétel jöhet, hogy elég nagykorú-e ahhoz, hogy tudatában legyen a viselkedésének, vagy sem? Az utóbbi kapcsán Vásárhelyi Mária, egy közzétett blogbejegyzés alapján, egyike lehet a nagyon vívódóknak.

Vásárhelyi Mária szerint el a kezekkel a szegény lánykától. Egész pontosan ez jelent meg: „El a kezekkel Nagy Blankától!!! Nagy Blanka érettségi előtt álló, fiatal lány. Megnyilvánulásaiból nyilvánvaló, hogy korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ami alapján jó lenne eldönteni, hogy egy megsajnálandó fiatal lány, vagy a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ha az előbbi, akkor szegény biztosan nem mérte fel, hogy mikor mit mond, miként viselkedik, mit visel, és miként került olyan helyzetbe, hogy egy kampányrendezvényen lefényképezhették egyáltalán. Miközben egy párt kampányrendezvénye vélhetőleg a köznek szóló olyan rendezvény, ahol így a felszólalók, a párt támogatására megjelenő, a szavazatszerzés érdekében bemutatásra kerülő arcok közszereplővé válnak.

Természetesen szívesen elfogadom a sajnálandó kislány helyett azt a kitételt is, hogy Nagy Blanka a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ebben az esetben azonban, mint minden nagykorú, autonóm embertől, aki még ráadásul bátor is, szerintem elvárható, hogy pontosan tudja: hol van, miért van ott, és mit, illetve hogyan visel. Alkalmasint az is, hogy miként viselkedik. Így viszont azt is feltételezhetjük, hogy Nagy Blanka pontosan tudta, hogy a ruhája annyit takar, amennyit, hogy egy kampányrendezvényen, a lábtartásától teljesen függetlenül, lefotózhatják. Közszereplőként egy köznek tartott rendezvényen. Ami nyilván nem ment fel senkit a bunkóság alól. Így az alól sem, ha az így készült képet bunkó aláírással teszi közzé. De szerintem azért árnyalja a képet. Miközben Vásárhelyi Mária is eldönthetné, hogy akkor most szegény meglesett kislány, vagy a cselekedeteit kiszámító okos és bátor nő-e Nagy Blanka?

Aki ennek ellenére igen büszke lehet magára. Sikerült elérnie, és ha perre kerül a sor, akkor különösen sikerül elérnie, hogy az ellenzéki pártok programja helyett a bugyijáról szóljon a kommunikáció. Alkalmasint azt is, hogy ha az érettségi mégsem lesz színjeles, akkor rá lehessen fogni a politikai ármányra, az ellene szőtt összeesküvésre a nem túl fényes eredményt. Mármint akkor, ha sikerül még a bugyi-fotó ügyét a felszínen tartani egy ideig.

Közben csak remélni tudom, hogy akkor is pontosan így viselkednének a most felhorgadók, ha egy kormánypárti politikust fotóznának le egy kampányrendezvényen hasonló helyzetben. Bár, gyanítom, hogy akkor ugyanezek vidáman röhögnének azon, hogy nem tud viselkedni, és miért úgy öltözik, viselkedik, ahogy. Ahogy O. Ráhel pelenkadobása, Lázár pisilős sztorija, a vezéri zsebisége, és a hasonlók esetében. Alkalmasint joggal. Mert egy közszereplő vagy legyen tudatában a tetteinek, viselkedésének, vagy ne közszerepeljen.

Egyébként: tényleg Nagy Blanka bugyija a legfontosabb kampányüzenete az ellenzéknek?

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. április 15., hétfő

In memoriam: Notre Dame

Látom a híreket, és olvasom a neten, hogy Párizs egyik büszkesége hosszasan égett. A teljes pusztulástól, az első hírek szerint, ippeghogy megmentették. Életemben egyszer jártam ott, de részvétem mindenkinek, aki a kultúrát csak kicsit tiszteli. Bármelyiket. Nem attól, hogy keresztény, druida, mohamedán, vagy akár csak barlangfestő totemista, hanem azért, mert az emberi szellem terméke.

Ugyanakkor olvasom, látom azokat a megjegyzéseket az interneten, amelyek már összeesküvés-elméleteket sejtetnek. Iszlamistát, zsidót, anarchistát, vagy bármilyet. Külön, vagy együtt. Négyzetre emelve és köbméterben is kiszámolva. Olykor az „úgy kellett nekik” mottóval is fémjelezve. Miért? Mert csak.

S igen. Ezek az agyvíz-tolulások is az emberi szellem termékei. Ezekért is részvétem. Azoknak az Embereknek, akik még megőrizték legalább nyomokban a humánumot, az empátiát, a kultúra megbecsülésének képességét, de közelről kénytelenek ismerni azokat a biomorfokat, akik lábon hordták ki az agyhalált.

Ugyanakkor az sem lenne sokkal szerencsésebb, ha kiderülne, hogy bizonyos conteoknak alapja is lehet. Nem vallásháborús okokból, hanem azért, mert a templom javára most biztosan könnyebb lehet pénzt kalapozni. Ha kiderülne, hogy a kár nem is akkora, mint először sugallták. Ahogy már tudjuk: bizonyos műkincsek véletlenül pont nem voltak a bedőlt toronyban. Netán kiderülne: amúgy is vissza akarták, vissza kellett volna bontani az elégett tetőszerkezetet...

Andrew_s
Comments on Facebook

2019. április 6., szombat

Elindult a kampány! Kié?

Elindult az uniós választási kampány. Elég sok párttal a startvonalnál. Névleg. Az emberek pedig nyugodtan találgathatják némelyikről, hogy valójában kicsodák, és mi a fenét is akarnak. Mert vannak nagyon jól hangzó jelmondatok, és vannak eddig sosem hallott nevű gittegyletek is. Némelyik ismertebb szervezet meg szintén kezd olykor gittegylet-szerűnek látszani. De a politika valószínűleg már csak ilyen. Vagy mégsem.

A „politika”, mint olyan valószínűleg inkább olyan, amilyenné a politikusok, és a holdudvarukban lihegők teszik. Az utóbbiak ténykedése nyilván nem független attól, hogy a rájuk befolyással bíró politikusok kara mit enged. A politikusok ténykedése meg egyáltalán nem független attól, hogy az ország lakossága mit visel el tőlük. Ezért aztán könnyedén válhat röhejessé, amikor olyanok fanyalognak a választások eredményein, akik esetleg el sem mentek szavazni. A feltételes mód egyébként annak szól, hogy néha, vagy nem is csak néha, nyugodtan érezheti valaki úgy, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz. Amolyan endékásan. Ahol elvileg több párt rendszere volt. De azért valójában teljesen mindegy volt, hogy kire szavaztak. Amikor pedig az ember már úgy érzi, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz, akkor érezheti úgy is, hogy felesleges elmenni a szavazásra. Az akárcsak informálisan kialakított pártszövetségek úgyis lezsírozzák egymás között. Amellett az „Unió” rohadt messze van, miközben a mindennapok itt sorakoznak egymás után.

Egy zsákfaluban, közmunkán tengődő család tagjának például bárki nyugodtan ugathat az uniós minimálbérekről bármit, amit akar. Ha nem kergetik el az illetőt vasvillával, akkor sem okvetlenül fogják tudni, hogy miről pampog. Mert esetleg a legközelebbi nagyobb városban sem igazán járnak. Azok, akik generációsan szakadtak le. Szinte mindentől. Azok, akiknek már az is értelmiségi csibészség, hogy „demokrácia”, vagy királyság van. Érthetően. A hatalom forrása számukra pontszerű, és a nem is feltétlenül átlátott értelmű szavak feletti vita akár egy másik galaxisban is folyhatna. Ezért volt szerintem már a 2013-as választási felkészülésnél is biztos bukóforduló, amikor az ellenzéknek nevezett konglomerátum felült a saját retorikájának. Amit értelmiséginek nevezett közjelölt közszereplők egy levéllel is megtámogattak. Gyakorlatilag végképp elszakítva a szavazók tömegeit az ellenzéki kínálattól.

Nem mintha az utóbbiakból olyan nagyon jól állnánk. Ha globálisan próbáljuk szemlélni, akkor van egy fél marék olyan párt, akiről eddig legfeljebb az adóellenőrök tudtak. A közbeszédben ismertebb formációk egy részéről azt sem igazán lehet tudni, hogy valójában ellenzékiek-e? Jól mutatta ezt annak a családi törvénysalátának megszavazása, ami legutóbb zajlott. Amiről MSZP-től Jobbikig mindenki elmondta, hogy miért hazugság, baromság, vállalhatatlan, meg hasonlók. Majd bementek a parlamentbe, és a sokak által sokszor szidott DK kivételével, vagy megszavazták, vagy tartózkodásukkal támogatták meg a hatalom kívánságait. De akkor, ha ettől eltekintünk, akkor is azt láthatjuk, hogy az LMP, gyakorlatilag a megalakulás óta, több akcióval támogatta az ellenzék megosztását, illetve a regnáló hatalmat, mint amennyivel befeszült volna az állítólagos ellenzékiségbe. A Jobbik meg nyugodtan törekedhet középre. Tekintettel arra, hogy a korábbi radikális programjának számos pontját megvalósította, illetve megvalósítja a Fidesz.

Nem véletlenül emlegetem már jó ideje, és nem egyedül, hogy valójában nyugodtan létezhet egy LMP-Fidesz-Jobbik tengely. Lefedve a palettát a jobboldali radikálisok vágyaitól a jobboldali zöld buborékok világáig. Botka ámokfutása óta pedig azok sem lehetnek teljesen biztosak a dolgukban, akik kizárják egy MSZP-Fidesz háttéralku lehetőségét. Amit a legutóbbi, korábban említett, család-törvényi szavazás sem igazán zár ki. Függetlenül attól, hogy mit lehet magyarázkodásban felhozni a szavazat-kiosztás mellett. Aki ugyanis azt hiszi, hogy Orbán ettől kevésbé fogja ellenségnek kezelni, a vele nem egyet-értőket, az sürgősen keressen más szert. Mert az, amit használ már megzabálta az agyát. A politikai haszon nem, legfeljebb a politikai, retorikai gyávaság lehet a magyarázat. Úgyhogy lehet választani: háttéralku vagy gyávaság. Egyik jobb kilátás, mint a másik. Egyenesen a bányászbéka fenekére. Baromi mélyről. Amolyan endékásan.

Tudom, tudom. Tiszta fanyalgás az egész, és az „ellenzék” nyilván emiatt az írás miatt fog veszíteni. Mert egyébként hó-tiszta lelkű szentek gyülekezete, akiket nem értek meg. Ahogy sokan mások sem. Csupa fanyalgó ellendrukker. Majdnem úgy, ahogy Orbánnak mindenki szembejön az autópályán. Ahogy lehet nyugodtan morogni és értetlenkedni a társadalmi radikalizmus növekedésén is. Holott az embereket, ahogy szintén évek óta ugatom, általában jobban érdeklik a kocsma elől ellopott biciklijük, a meglopott feleségük, a megerőszakolt lányuk, mint a felkent értelmiségiek cicaharcai. Az, aki érthető, világos, a csóró nép számára is felfogható választ kínál a mindennapokra, az bármilyen, ismétlem, BÁRMILYEN párnacsata elől el fogja vinni a szavazatokat. Orbán a maga populista ellenségkreáló mondókáival ebben az iszapcsatában kétségtelenül jól áll. De elő lehetne, illetve elő kellene állni a megélhető, és nem okvetlenül az egykori, ideiglenesen félretett, de bármikor előszedhető, jobbikos, alternatívákkal, amíg nem késő.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. március 26., kedd

Művészi díjat Pócsnak a horrorfilmesnek!

Pár napja röppent fel a hír a korántsem új, közel évtizedes, videóról, amelyen Pócs János, akkor önkormányzati képviselőként az élve-égetéssel „viccelődik”. Majd még meg is magyarázta, hogy a videó tulajdonképpen a cigány férfi kérésére készült. Ami ugyebár legalább annyira életszerű, mint az, amikor az öngyilkos a tizedikről úgy ugrik ki, hogy becsukja maga mögött az ablakot.

Tekintettel arra, hogy a kazánba zárt férfi azóta halott, Pócs is azt mondhat, amit akar. Mondhatja azt is, hogy vicc volt az egész. Holott viccnek még akkor is morbid lenne, ha elhisszük, hogy az. Amellett aligha olyan akcióról van szó, amit épeszű ember külön kér. Mármint akkor, ha nem egy erre kiképzett, és alapvetően az ilyen szituációkra „gyúró”, abból élő kaszkadőrről van szó. Márpedig ilyen információnk nincs az esettel kapcsolatban. Bár még előfordulhat, hogy holnaptól az azóta szintén meghalt Andy Vajna megbízásából készült, profi kaszkadőrrel forgatott horror-vígjátékká válik a történet. A mindig igazat mondó fideszes képviselők csalhatatlan mikrofonállványainak külön ajánlásával. Pócs János esetleg még külön kitüntetést is kap. Netán egy művészeti alap különdíjával cizellálva.

Addig azonban nyugodtan emlékezhetünk arra a történelmi korszakra, amikor az élve elégetés a keresztény egyház ténykedésének az egyik védjegye volt. Úgyhogy az sem kizárt, hogy Pócs Jánost csak a keresztény történelmi nosztalgia hatotta át annyira, hogy idáig fajult. Valószínűleg komoly frusztrációt is átélve eközben. Elvégre a nagy elődöknek főtereken, önmagukat a gyíkagy kizárólagos uralma alá üvöltő tömegalkotó hittestvérek előtt lehetett elégetniük azt, akire sikerült valami agyhalott vádat rábizonyítani. Pócsnak azzal, hogy sutyiban, és szinte csak félmunkát végezve kellett ezt filmeznie akár fájdalomdíj is járhatna az így elszenvedett frusztráció miatt. Azért persze annak idején sem volt Jézus tanításai szerinti az inkvizíció ténykedése. De egy igaz decibelkeresztény nem hagyja magát Jézus tanításaitól zavartatni. Az különben is csak egy csóró menekült volt. Nem úgy, mint azok, akik rá hivatkozva birtokot, hatalmat hazudoztak, üvöltöztek össze maguknak.

Egy kicsit később aztán százezrek semmisültek meg speciális kemencékben. Igaz, előtte gondosan megölték őket. Ami kétségtelenül egész humanista megoldásnak tűnhet az élve elégetéshez képest. Mindenesetre kicsit kínos lenne az, ha kiderülne: Pócs szerint a hitlerista hominida biomorfok tulajdonképpen humanista elhajlók voltak. Habár a jelenlegi kormányhatalom elég erőteljes léptekkel próbálja meg a szélsőjobbos térfoglalást ahhoz, hogy már talán nem is lenne kínos egy ilyen helyzet sem. A Fidesznek. Mert azért az országnak már az is elég kínos lehetne normálisan, hogy a videó felszínre-bukkanását követően nem percei vannak a jelenleg parlamenti képviselő Pócsnak a parlamentben. Igaz, ehhez kellene némi morális érzék abban a házban.

De a moralitás is valószínűleg olyasmi a kormánypártok környékén, amit felesleges keresni ott, ahol az nincs. Mert a gerinceket leadták a ruhatárban, és a helyét is megtöltendő zsebnek nyilvánították.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. március 20., szerda

Orbán tátott szájjal futott a néppárti erdőben

A Weber-látogatás hétfordulója táján Orbán helybe ment egy akkora tasliért, hogy pénzcsapok adják, adhatják a másikat. A legutolsó hírek szerint a Fidesz hatalmas győzelmet aratott az néppárti szavazáson. Valójában érdekes győzelem az, ha 190 igen szavazattal a 3 ellenében hoztak döntést az orbanizmus elítélésére. Mert lehet szépíteni, meg finomítani a megfogalmazást, de alapvetően erről van szó.

Holott nem is olyan régen még azt találgatták a szakértők, hogy talán meg sem kockáztatható a szavazás, ha nincs egyértelmű támogatottsága valamelyik álláspontnak. A pár szavazattal eldőlő eredmény ugyanis a néppárt megosztásához, a tekintély eróziójához vezetett volna. Valószínűleg a Fidesz szakértői, illetve Pannónia önjelölt géniusza is így gondolta. A szavazási előterjesztés egyik kezdeményezője ugyanis a Fidesz volt. Azt, hogy milyen alapon gondolták így, ha így gondolták, legyen az ő titkuk. Túl sok realitása valószínűleg nem volt. Orbán ugyanis egyszerűen nem igazán hagyott más racionális lehetőséget, mint a kizárást, illetve a felfüggesztést, a szavazás előtt. Valószínűleg, ha már, akkor a kizárással járt volna jobban. Akkor végképpen eljátszhatta volna a mártírt, akivel mindenki szembe jön azon az autópályán, aminek már az alapjait is sikerült esetleg kiosztani a haveroknak.

A felfüggesztéssel azonban nem szabadult meg az ellenőrzéstől, és tulajdonképpen tátott szájjal szaladt be abba a bizonyos erdőbe. Ékes bizonyságául annak, hogy aki meg akar másokat szívatni, az könnyen a szerszám másik végén találhatja magát. Különösen akkor, ha előtte szinte már mindenkinek beszóltak már valamit, aki a nyilvános zsebhokinál kicsit magasabb szocializációs szinten áll. Miközben azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy az orbanizmus feletti további hunyorgatás alapvetően az európai néppárt környékén serénykedő, a néppárti képviselők fizetésére is irigy konkurencia malmára hajtotta volna a vizet. Amit nyilvánvalóan nem igazán engedhetnek meg az uniós parlamenti helyeket szétosztó, közelgő választások előtt. Orbán tehát egyrészt hatalmas taktikai vereséget szenvedett, miközben tényszerűen is parkolópályára küldték. Akkor is, ha kedvenc mikrofonállványai nem fogják agyonfeszegetni a kialakult helyzetet.

Ha ezt a szavazást követően ragaszkodik ahhoz, hogy mindenkit megvettek, akkor könnyedén nevetségessé válhat még az egyébként hithű rajongótábora nem tejesen gondolkodásrezisztens szegmense számára is. Ráadásul a mindenkit megvettek, és a „csúnya az az EU” típusú mantra a szavazóinak egy részét is otthon tarthatja a választáskor. Ami hazai pozícióvesztéshez vezethet. Tekintettel arra, hogy kicsit visszás lenne újra eljátszani a „bedöglött az informatika” című választási performanszot. Ha viszont Orbán, már csak a csörgedező pénzek miatt is, fékezett szájhabzással lesz EU-ellenes, akkor a „mindenki szembejött az autópályán” című agybetegség hitelessége szenvedhet csorbát.

Könnyedén kialakulhat így egy olyan helyzet, hogy a Kárpátok zsebvirtuóza egyszerre szenvedett taktikai vereséget, illetve kapott kommunikácós mattot a néppárti szavazás eredményeként. Nem feledve természetesen azt sem, hogy minden számlát a magyar adófizetők fognak alapvetően állni. A vendégszavazóknak nyújtott határon túli gesztusoktól az esetleges, a néppárt hirtelen támadt kíváncsisága nyomán kiosztott, uniós bírságokig bezárólag.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. március 13., szerda

Néppárti semmi

Forrás: 24hu
Itt járt vendégségbe az Európai Néppárt. Valószínűleg többen tekintettek az eseményre egyfajta csodavárással. Annak ellenére, hogy józanabb pillanataikban valószínűleg tudják: a csodák ideje lejárt. Nagyjából az iskolába kerülés környékén szokott ezen a ponton túlesni az emberek zöme. Csoda most sem történt. Találkozott egy gyáva és hatalomvágyó ember egy távolról bátor, és hatalmat kereső másikkal.

Manfred Weber ugyanis jelenleg csúcsjelölt egy Pozícióra. Olyan pozícióra, amely számos, a Fidesz napi politikájával kiegyezni kész embertől függ. Tehát nem érdeke látványosan belerúgni Orbánba. Abba az Orbánba, aki Brüsszelben eddig is gyakorlatilag mindent aláírt, amit elé tettek. Abba az Orbánba, aki eközben, belpolitikájában, konzultálni bátor csak a népszavazás helyett, és bátran megmondja a magáét a többszörösen előszűrt saját hallgatóságának. Abba az Orbánba, akinek a jelen választási törvényeknek köszönhetően kisebbségi támogatottsággal áll rendelkezésre a gombnyomogató droidok hada. Abba az Orbánba, akinek ennek következtében bőven elég a saját szavazóit az urnákhoz kérnie. Akik közt valószínűleg nem egy olyan, a szélsőjobbról érkező szavazó is van, akik szívesen látnák az ellenzék nem egy tagját is inkább urnában.

Weber látogatásától nem tudom, hogy ebben a helyzetben miért várta volna bárki, hogy bármi jelentősebb változás előidézője lenne. A plakátokat majd leszedik. Aztán jöhetnek más plakátok. A fórum-trollok visszavonását, az orbáni szócsövek lezárását nem is kérte. Kért valami bocsánatkérést, amit majd csak megoldanak a szokásos kétfenekű módon. Mármint a magyar kormány részéről. Majd bocsánatot kérnek két kötőszóért. A sorok között, majd a sorok felett is, marad minden, ahogy volt. A CEU ügyében pedig folytatódhat az eddigi mellébeszélés. Az MTA vezetése már megtette a saját túlélését, illetve pozícióban maradását jelentő nyilatkozatait. Besorakozva a felszopási sorba.

Amely sornak a vezéregyénisége maga a miniszterelnök. Aki majd akár Brüsszelben is bátran aláír valamit. Kicsit nyal, kicsit szop. Majd hazatérve a híveinek megmagyarázza, hogy ő nem hatalom kurvája, hanem maga a legkisebb királykisasszony. Az, akinek el akarták venni a talán sosem volt szüzességét, de ellenállt. A semminek. Mert azért alapvetően nem Brüsszelből, vagy bárhonnan máshonnan fogják megoldani az ország problémáját. Ameddig a lakosság nagy része tojik az egészre, addig marad az orbanizmus az államvallás.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. március 2., szombat

Iparkamrai villanyoltás a fejekben

Megtörtént a Kereskedelmi- és Iparkamaránál az évnyitó. Foglalkozhatnánk azzal, hogy Orbán szerint már csak egy röpke pislantás választja el az országot az európai vezető hatalmak bolyába tartozástól, de minek. Igaz, lassan Parragh baromságaival is kár foglalkozni, de mégiscsak ő ennek az egyre kamrásodó szervezetnek a fő villanyoltogatója. Mellesleg, a jelek szerint, az ország elsötétítésénél is ott van. Ez a nagyobb baj.

Azért, mert azt még csak meg lehetne érteni, hogy az iparosoknak szolgai szellemben robotoló, nem kérdező, nem érvelő, illetve lehetőleg nem is gondolkodó biorobotokra van szükség. Ameddig olcsóbbak az igazinál, és az adott feladatra még nincs alkalmas nemzeti robot. Amely nemzeti robot olyan, hogy csak nemzeti alkatrészekből, csak nemzeti munkaerő által, csak nemzeti feladatra, csak nemzeti program mentén ténykedik. Ameddig ilyen nincs, addig minden olyan kutatás meddő pénzpocsékolás, ami nem ezt a nagy nemzeti cél megvalósítását szolgálja. Ugyanakkor vegyük észre, hogy a nemzeti biorobot program éppen ezt valósítja meg. Az oktatás elsüllyesztése, a kutatások, illetve ezzel kapcsolatban a gondolkodás, korlátozása, az akadémia piszkálása, valamint a felsőoktatás szétbarmolása nagyjából pontosan az említett nemzeti robot előállítására jó. Azzal a kiegészítő eredménnyel, hogy a fém-alapú robot nagyon feltűnő a nemzeti gyűlések nemzeti közönségének a sorában. A nemzeti biorobot azonban belesimul a tömegbe. Előbb utóbb önállóan is tömegképző erő. Valamint akkor tapsol, amikor kell. Amikor a tapsrend nemzeti felügyelője jelt ad.

Ebbe a rendszerbe illeszkedik bele az, amit Parragh elkövet. Pénzt gründol, befolyással van, és ötletel. Az akadémiával kapcsolatos jelenlegi állapotok előképét sem kisebb személyiség rajzolta fel először. Már az előző év augusztusában szövegelt a nemzeti Parragh arról, hogy az innováció, illetve az alapkutatások, illetve az egész szellemi izé, amiről fogalma sincs, az milyen szereppel kellene, hogy bírjon. Nem a társadalomban, mert az számára ismeretlen izé, hanem a költségvetésben. Mert azt legalább pénzforrásként ismeri. Az meg a személyes fejlődőképességének a szöveges bizonyítéka, hogy az akkor felhozott villanykörtés hasonlaton sem sikerült továbblépnie. A Klubrádiónak adott interjúban ugyanis pontosan ugyanezt a hasonlatot emlegette. Nagyjából annyi változtatással, hogy korábban csak szimplán drótot emlegetett. Most már konkretizálta rézdrótra a villanykörte fényadóját. Nagyjából érzékeltetve a saját ismeretei szintjét, illetve „fejlődés irányát”. Mert azt annak idején az alsó tagozatos környezetismereti órán elmesélték, a villanykörte egy wolfram-alapú izé, de szinte biztosan nem réz. Az is közismert, hogy annak idején szénszálas izékkel is kísérleteztek. De mindezek az ismeretek a nemzeti stadionkultúra iparvezére számára sötétben maradtak. Viszont ő ad ötleteket a jelek szerint az oktatásszervezéshez.

Amellyel kapcsolatban ugyebár most akarnák felröppenteni azt az ötletet, miszerint a technikumokat elvégzők felvételi nélkül mehessenek egyetemre. Ami látszólag megfelelne annak a modellnek, ami sikeresen működött a Kádár-korszak 1970-es éveiben. Amikor az akkori szakközép-iskolák képzési szintje lehetővé tette, hogy a szakközép-iskolában végzetteknek se okozzon gondot az egyetemi felvételi vizsga. Igaz, ez akkor azt jelentette, hogy a jobb szakközép-iskolákban végezni rangot jelentett. Mert a szakmai ismeretek mellett kapott a diák egy erős általános képzést is. Nem higítva, hanem erősítve a szakirányú képzést nyújtó felsőoktatás diákjainak általános képzettségét. Parrag azonban már 2016-ban arról áradozott, hogy milyen szép szakképzési út vezet a szolgák országába. Igaz, egy szakközépiskola tanárának már évekkel korábban is alkalmatlan volt az, aki korábban ott végzett, majd szakirányú egyetemet végzett, mérnöktanári oklevéllel rendelkezett, illetve az említett szakirányból egyetemi doktori címet is védett. Holott még emlékszem, hogy a szakközépben nem egy tanáromnak volt doktori címe.

Ugyanakkor a „technikumból félvételi nélkül” program vészesen hasonlít egy, a Kádár-korszaknál kicsit ősibb koncepcióra. Ami talán Parraghnak is sokkal szimpatikusabb lenne. Orbánnak meg egyenesen irányt mutató. Amelynek illusztrálására álljon itt egy idézett:
A mult héten voltam a csepeli WM-gyárban, ahol elmondták, hogy ez a gyár egy esztendő alatt 690 munkást adott a különböző akadémiákra, minisztériumokba, hadseregbe és a rendőrségre. Ennek a gyárnak a munkásai közül került ki egy sor hatalmas ipari üzem vezérigazgatója, egy sor diplomata, főjegyző stb.

Az iparkamrásodott országban pedig az utolsó oltsa el a rézvillanyt.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. február 24., vasárnap

Dobrev Klára tetemre hívja a Fidesz nőideál-képét?

A rádióban halottam, nem a királyiban, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, fogja vezetni a DK listáját az EP-választáson. Természetesen tudom, hogy majd sokan megszólalnak az ügyben. Ha eddig nem tették még meg. Ahogy minden „rendes” Fidesz-troll bele fog szállni minden vitába egy kis karaktergyilkolászás erejéig. S nem csak az interneten.

Mert kár lenne elfeledni, hogy a kormánypárt trolljainak is meg van a maga hierarchiája. A gyalog internetes beszólóktól, az egykori feljelentgetők fórumos jelentgetőin át Orbán Viktor személyes szócső-hadáig bezárólag. Függetlenül attól, hogy mi az utóbbiak hivatalos beosztása. Mert gyanítom, hogy a kormány-szóvivőnek pont annyi a saját véleményhez való joga, mint az internetes bér-trolloknak. Csak a napidíja magasabb. De ez a része a történetnek tulajdonképpen nem is ér sokkal többet. Legfeljebb tényleg csak annyit, hogy Dobrev Klárát valószínűleg be fogják támadni. Nem azért, mert a politikai nézeteivel vitába szállnának, hanem azért mert Gyurcsány Ferenc felesége. Aminél gyengébb személyes kapcsolat is elegendő lenne a valamikori miniszterelnökkel ahhoz, hogy Orbán környezetében kigyulladjanak a piros lámpák.

Talán azért is, mert a keresztényi emberség olyan apostolai, akik a kormány közelében sertepelnének képtelenek felfogni egy viszonylag egyszerű tényt. Azt, hogy a világ nem a szellemi cölibátusban begyepesedetten nőgyűlölő, a nőket legfeljebb a szexuális vágyakat is kielégítő szülőcsatornának látók szerint épül fel. Elvégre még emlékezhetünk arra, amikor a családon belüli erőszak kapcsán gyakorlatilag azt fejtegették a Fidesz oldalán, hogy a „fekszel, vagy pofon lesz” szemlélet szinte már rendben is van. Arról is kár lenne elfeledkezni, hogy a vak komondor büszke pofon-tulajdonosa a Fidesz képviselőjeként gondolt otthon rendet tenni. De a házelnöknek is volt már olyan kiszólása, ami alapján a NER nőideálja egy hülye lombik. Márpedig ilyen ideológiai alapon valószínűleg zsigerből, a saját szellemi disszonanciák következtében sem hiszik el, hogy valaki, nőként, a saját jogán is bírhat politikai ambíciókkal. Elvégre a saját részükről csak kvóta-nőként ismerik a pozícióban levő hölgyeket.

Személy szerint, Dobrev Klára eddigi megjelenései miatt, el tudom képzelni, hogy van saját véleménye a politikáról. Talán nem véletlen, hogy már közel két éve is felmerül a komolyabb politikai szerepvállalása. Azt is el tudom képzelni, hogy a saját politikai véleménye talán nem esik olyan messze a DK állásfoglalásaitól, hogy ne tudná az utóbbiakat, illetve az utóbbiakat is, képviselni. Miközben az eddigi megjelenéseinek a puszta ténye is jelenthetne némi kontrasztot a jelenleg hivatalos „first lady” láthatatlanságával összevetve. Ha nem tudnánk, hogy nagy néha Lévai Anikó is közszerepel. Amely közszereplések száma is megnövekedhet Dobrev Klára ellenzéki listavezetése nyomán. Ebben az esetben azonban lemoshatatlan lesz az, hogy a Fidesz lohol a kommunikációs események után. Letolt gatyában sprintet futva. Mert a saját hívekkel nyilván el fogják fogadtatni, hogy Lévai Anikó nem egyfajta kommunikációs revansként fog gyakrabban feltűnni a közképernyőkön. De valójában eddig sem nagyon a politikai önállóságával tűnt ki. Még akkor sem, ha gazdasági szakemberként a miniszterelnök talán a fasorban sincs a neje mögött.

De az sem kizárt, hogy még jobban „el fogják dugni” Lévai Anikót. Kihangsúlyozva, hogy konzervatívéknál a nők nem ugrálnak, hanem engedélyt kérnek orrot fújni. Ami kétségtelenül szimpatikus lesz sok szavazójuknak. Különösen, ha nem nők, illetve nők, de felmentést keresnek a saját tanult tehetetlenségükre. Miközben Dobrev Klára listavezetőnek jelölése egyértelműen kommunikációs hátrányba hozta a kormánypártot. A klerikális lobbiplatformját pedig különösen. Elvégre Semjén Zsolt nem is olyan régen diagnosztizálta betegnek azokat, akik nem teljesen értenek egyet a jelenleg regnáló magyar közhatalom lombik-szemléletével.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. február 14., csütörtök

Párt-tagkönyvet a tök mellé

A tudomány, illetve a tudás a jelek szerint kicsiben is valami sanyarú állapotokat kiváltó métely lehet a kormánypárt politikai megbízottjainak a szemében. Ezt mutathatja, hogy Bálint György kertészmérnök díszpolgársága rémesen csípheti a szemét a Fidesz szavazógépezete lokális csavarkáinak. A legutóbbi hírek szerint minden esetre leszavazták a díszpolgárság megadását.

Talán azért, mert a Bálint-gazdaként ismert ismeretterjesztő kertésznek volt egy SZDSZ-közeli politikai korszaka. Ami a kormánypárt kerületi szavazógépezetének tagjai szerint nyilván károsan befolyásolja mindazon almafák növekedését, amelyeket Bálint György tanácsai alapján kezelnek. Annyira, hogy talán ugyanezen figuránsai a politikai mutogatóknak még bevásárolni is ennek a szellemében járnak. Minden egyes krumpli, alma, répa, illetve tök mellé elkérik a fényképet arról, hogy a termelőjük kire, illetve melyik pártra szavazott. Ha véletlenül el sem ment szavazni, illetve akkor, ha nem a kormánypártra szavazott, akkor nem veszik meg a terményt. Egyébként azt, aki szerint a mezőgazdasági termények előállítása, illetve az előállításukhoz szükséges szakismeret politikai állásfoglalás kérdése, azokból ki is nézem az említett vásárlási szokást.

Ami természetesen mit sem von le Bálint György életművéből. Abból, hogy a maholnap száz éves szakember generációknak adott szaktanácsot a kertészet tárgyköréből. Ahogy szinte biztos vagyok benne, hogy sokaknak esetleg pont ő keltette fel az érdeklődését az alkalmazott biológiaként is felfogható mezőgazdaság, illetve azon belül a kertészet iránt. Márpedig azok, akik Bálint-gazdaként ismerik, illetve szeretik a kertészeti tudományokat népszerűsítő embert alighanem számosabbak vannak, mint akik párttagkönyvet lobogtatva járják a piacot. Így aztán az a helyzet is elképzelhető, hogy a díszpolgárságot ugyan a pillanat politikusai adományozzák mégsem az odaítélése a nagyobb dicsőség. Egy olyan személyiség esetében, mint Bálint György még az sem kizárt, hogy alapvetően nemcsak neki, hanem az adományozónak is megtiszteltetés, ha elfogadja valaki a díszpolgárságot.

Különösen azért, mert a politikai nyaloncságért adományozott tisztségek viselőitől eltérően nem azért lenne közismert Bálint György, mert néhány, a kerületen kívül, de talán már a szomszéd utcában sem ismert, nevenincs politikus hozzávág valami plecsnit. Inkább fordítva. Az említett politikai izék kapnának sajtót, ha tetszik ingyen reklámot, az átadáskor. Talán éppen ezért nem is szavazták meg. Talán nem is olyan büszkék annyira, hogy szem előtt legyenek, mint a Fidesz pártkatonái.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. február 8., péntek

Palkovics a kápó?

Fotó: Index.hu
Az utóbbi napokban sokan csacsognak azon, hogy Palkovics, a miniszter, kiszervezné az MTA kutatóintézeteit az MTA kereteiből. Biztos talál rá még vagy száz magyarázatot. Végső soron bármit meg lehet magyarázni, és kellő hangerővel és sokszor mondva az igazságtartalma is mellékessé válik. Ahogy azt egy német birodalmi propagandaminiszter már bebizonyította.

A leginkább égető kérdésként azonban az motozz a nyakamon levő csontbuborékban, hogy kinek tetszett meg vajon, az MTA székháza? Mert annyira hülye, magától, még Palkovics, a miniszter, sem lehet, hogy az MTA de facto megszüntetése mögött ne is sejtse: egy kiüresített, saját kutatói hálózat nélkül maradt szervezetnek nem kell akkora székház. Miközben persze egy pillanatig sem vitatom, hogy az akadémiai rendszerre valószínűleg ráfért, illetve ráfért volna egy átszervezés. Az ilyesmi sosem árt néha egy hiperhierarchiát mutató és ezért kontraszelekcióra hajlamos szervezetnél. Márpedig az MTA ilyen. Elvégre nehéz azt mondani, hogy akinek nem tetszik az akadémiai rendszer, az menjen át egy másikba. Nem lévén hazánkban másik. Külföldön persze van, de az mégsem egy alternatív MTA, hanem valami egészen más. Na, mindegy. Ezen polemizáljanak a tudománypolitikusok.

Már csak azért is, mert a saját, korántsem felhőtlen emlékeim az akadémiai rendszerről lassan három évtizedesek. Akkor, az ezerkilencszáz nyolcvanas években, kifejezetten az volt az érzésem, hogy alapvetően a kutató pályán megfeneklett pártkáderek intenzív osztálya. Akadémiai minősítésekkel, és olykor igen érdekes világszemlélettel. Leginkább azon fáradozva, hogy a szervezeti hatalmuk megtartásával intenzíven titkolják a saját inkompetenciájukat. De ez egy nagyon szubjektív, és nem is teljesen igazságos kép. Számos olyan embert ismertem meg a kutatásban, akik ismeretségére mai is büszke vagyok. Még akkor is, ha sokaknak közülük már csak az emlékét őrizhetem. Igaz, ezek többsége nem az akadémia székházában töltötte a mindennapokat, hanem a kutatóintézetekben. Még akkor is, ha birtokoltak valamilyen bizottsági tagságot. Ám magam sem ismertem, ismerhettem mindenkit. Így nyugodtan zárójelbe is tehető mindez.

Az azonban aligha, hogy maga az intézményi hálózat jelenti a tulajdonképpeni akadémiát. Nem a vízfejet, illetve a kirakatot, hanem a tényleges tudomány szövetét. A napi munkakapcsolatokkal, a formális és informális emberi hálózatokkal. A napi mosolyokkal, az eltört kémcsövekkel, és olykor az anyázásokkal. Ez aligha változott az évtizedek folyamán. Nem azért, mert a tudomány olyan, amilyen, hanem azért, mert az emberek olyanok, amilyenek. Korántsem véletlen, hogy egy igazán merev hierarchia elsősorban az emberi kapcsolatokat igyekszik lezúzni. Mert azt a legostobább vezető is tudja: nem a termelési értekezletek színes grafikonjai dolgoznak, hanem az emberek. A legostobábbak azonban ehhez mindig hozzágondolják, és ritkán ok nélkül, hogy a beszélgetések a büfében, egy konferencia szünetében veszélyesek. A hülyékre.

A most teritéken levő intézkedéscsomag így két legyet is üthet. Egyrészt okafogyottá teszi az önálló székházat. Másrészt igyekszik egymás ellen fordítani azokat is, akik eddig még nem hozták volna az utálati normát. Legfeljebb az jelentkezik bökkenőként, hogy Palkovics, a miniszter, maga is kutató volt. De talán éppen ezért tudja, hogy hova kell ütni a vezér szolgálatában. Azt is lehetne persze mondani, hogy „van az a pénz”. Szerintem nincs. Ha valaki csak egy kicsit kutató volt a büdös életben, és nem csak egy volt a kutatói székbe hullott párt-forgácsok közül, annak nincs az a pénz. Ettől még Palkovics, a miniszter, lehet a kontraszelektált rendszer állatorvosi akadémikusa. Némi kápó-mentalitással. Esetleg megzsarolva.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. február 2., szombat

Havasi cáfol: Orbán nem járul a pápa elé Csíksomlyón

Néha egy hír cáfolatán legalább úgy el lehet gondolkodni, mint magán a híren. Ilyen lehet az, hogy cáfolták: Orbán akarná fogadni a pápát Csíksomlyón. Az alaphírt egy napilap blogrovatában közölték. Állítólag egy püspök kijelentésére hivatkozva. A cáfolat Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke részérő annyi, hogy a pápa fogadása Orbán részéről sajtókacsa, amivel nem kívánnak foglalkozni.

Havasi Bertalannak mindezt a legteljesebb mértékben elhihetjük. Még akkor is, ha Orbán esetleg mégis találkozna a pápával Csíksomlyón. Egyszerűen azért, mert Csíksomlyón Orbán annyi közjogi státusszal rendelkezik, mint bármelyik turista, aki arra jár. Még akkor is, ha a bátrak bátrát több tucat további, vállas és kisportolt turista kísérné. Természetesen nem azért, mert a pánikot kívánnák csökkenteni, hanem baráti szívjóságból. Mi másért? Ellenben Orbán Viktor a zarándok turista legfeljebb elé járulhat a pápának, és nem fogadhatja Ferencet. Márpedig ezzel a státuszhelyzettel elhiszem, hogy a hatalmi sajtókabinet nem akar, még az esetleges megvalósulása esetén sem, foglalkozni. Aligha illene bele Orbán Viktor azon önképébe, hogy akkora nagy harcos, hogy a bokájánál vergődik az Isten, és mindenki más csak lejjebb lehet.

Ugyanakkor az sem biztos, hogy Ferenc hivatalosan fogadná egy harmadik országban, mint magyar miniszterelnököt. Ennél a pápa valószínűleg jobb politikus. Amellett pár éve elég világosan meg látszott üzenni, hogy hivatalosan elhatárolódik attól a decibelkereszténységtől, amit az Orbán-Erdő tálalt fel a menekültválság kapcsán, illetve azt követőleg. Márpedig azóta csak gyarapodtak azok a gesztusok, amelyek megerősítették: Orbán kereszténységfelfogása igencsak eltér attól, amit az egyházfő vall Jézus tanításairól. Márpedig kettejük közül a pápa, messzemenően humanista, nézőpontja tűnik közelebbi viszonyban lenni az egykori tanítónak a Bibliában lejegyzett tanításaival. Akkor is, ha a Fideszhez közeli szájtépők a pápát is megpróbálták egy kicsit megkaraktergyilkolni. Mely kísérleten talán elég jól elszórakoztak a Vatikánban ahhoz, hogy Orbán elnyerje a pápa bocsánatát. Ha szépen kéri.

Még az is előfordulhatna ebben az esetben, hogy a vitathatóan elhangzott „Csuhások! Térdre, imához!” mondat úgy módosulna, hogy „Térdre fiam! Kézcsókra!” Amire azért volt már példa a történelemben. Az észak-itáliai Canossa váránál.

Andrew_s

Comments on Facebook