Conteo: aláírások, csak úgy

Egy hír azt mondja, hogy az LMP kisvárdai ajánlóívein hamis aláírásokat találtak. Azaz nem az írta alá, akinek az adatai az aláírás mellett szerepeltek. A a helyi választási bizottság (hvb) emiatt rendőrségi feljelentést tesz, mert ez kérem okirathamisítás. Ez rendben is van. Ne is irkáljon senki alá más helyett. Eszemben sincs védeni senkit, aki okiratot hamisít.

Ugyanakkor az eset körülményei elég elgondolkodtatók lehetnek. Láczay György a bizottság elnöke azt mondta, hogy a bizottság „információkat kapott” a valótlan aláírások lehetőségéről. Ha ezt követően kezdték tüzetesebben átnézni az íveket, akkor ez azt jelenti vajon, hogy információkapás nélkül nem tüzetes az ellenőrzés? Reméljük nem azt jelenti. Ha azonban egyébként is szigorú az ellenőrzés, akkor miért kell külön információ, besúgás hozzá? Azért, hogy az elkövető biztosra menjen? Mert nyilvánvalónak tűnik a legbiztosabb információval az rendelkezhet a hamisítás tényéről, aki elkövette. Esetleg az is, aki megbízta. Ne ne gyártsunk összeesküvés-elméleteket.

Anélkül tehát feltételezzük, hogy a hamisító hamisít. Biztosan le akarja buktatni a hamisítás tényét, tehát be is jelenti. Annak érdekében, hogy egészen biztosan lebukjon a hamisítás, a „hvb stábjában dolgozó egyik számlálóbiztos a saját nevét és aláírását találta meg”, de „a hvb-tag nyilatkozata szerint az LMP-re nem tett ajánlást”. De, kérem! Most egész biztosan el kellene hinnünk, hogy a számlálóbiztosok az ívek ellenőrzése során nem szúrják ki a kolléga, vagy netán a saját nevüket? Ha ezt nem hisszük el, akkor azt kellene elhinnünk, hogy a hamisító, minden különösebb hátsó szándék nélkül, de olyan nevet hamisít, amit igen nagy esetben lefülelnek? Ráadásul a keresztnevet is elírva, hogy még feltünőbb legyen?

De a másik eset sem kevésbé érdekes. A hír szerint „egy választópolgár fordult általános kérelemmel a hvb-hez, tájékoztatást kérve arról, hogy neve vagy adatai szerepelnek-e valamelyik jelölőszervezet ajánlóívén”. Ez legalább annyiban életszerű, hogy egy ismerős megláthatta, amikor maga is aláírt, furcsálhatta, és megemlíthette. Mert ellenkező esetben, azt hiszem, kevés olyan ember van, aki nem írt alá senkinek, de azért még ki is vizsgáltatja a bizottsággal, hogy tényleg nem írt-e alá? De azért ez az ötlet sem megvetendő. Lehet, hogy mozgalmat kellene indítania azoknak, akik senkit sem ajánlottak? Részletes kimutatást kérve arról, hogy kinek nem írtak alá. Ebben az esetben még az is lehet, hogy igen érdekes eredmények születnének. De az, hogy a bizottságok dolgozói, miközben igencsak megdolgoznának a pénzükért, ledobnák a láncot, az erősen valószínű.

Azt azonban továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy nem vagyok híve az okiratok hamisításának. Noha, egész kacifántosan elméletet gyárthatunk arról is, hogy az LMP maga hamisított, majd hívta fel rá a figyelmet, azért, remélhetőleg, meg lesz az aláíró. Talán még az is, aki telefonált. Mert ellenkező esetben, ha nem lesz meg a hamisító, akkor nagyon nehéz lesz megszabadulni attól a gyanútól, hogy nagyon olcsó, és nagyon átlátszó provokáció történt. Különösen az első, a hvb-tag nevében elkövetett hamisítás esetében.

Andrew_s

Fejér megyei casus belli?

Forrás: Nyugat.hu

Bejárta a médiát, illetve annak egyik-másik zegét és zugát, hogy milyen alaposan csinált a Fejér Megyei Hírlap viccet a miniszterelnöki interjúból. Abból, ami nyomtatásban megjelent. Mintegy kiegészítve, de végső soron eltorzítva azt, amit Orbán Viktor valóban mondott. Ezt követően felbukkant természetesen a kiadó közleményben tudatta a hírhamisítás tényét a nagyvilággal.

A Pannon Lapok Társasága Kiadó Kft. ebben az esetben, a legtöbb szempont szerint korrekt módon járt el. Olyasmit ne akarjunk számon kérni a mai digitális világban, hogy egy lapot az úgynevezett „kefelenyomat” alakjában még egyszer elolvassanak. Azt már kevésbé érthető a nyomtatott lap esetében, hogy a kiszállítás előtt senki nem lapozza végig az újságot. Esetleg az első nyomtatott példányokat még azon melegében. Mielőtt a nagy sorozatú papírfogyasztás beindul. A lapkészítés felelőssége, a várható kommunikációs hatások, illetve tévedés esetén a szintén várható hatalmi, jobb esetben bírósági, retorziók mindenképpen indokolnák az említett lépéseket. De ezek a lépések valamiért kimaradtak. Érdemben akkor is ki kellett, hogy maradjanak, ha formálisan talán megtörténtek. Ellenkező esetben ugyanis ki kellett volna szúrni a szövegbeli eltéréseket. Azt, hogy a kormányfő mondandójának kinyomtatásakor „olyan mondatok kerültek a beszélgetés szövegébe, amelyeket a kormányfő nem mondott”. A másik lehetőség természetesen az, hogy nem egyéni akcióról volt szó, hanem olyasmiről, amibe a lapkészítésnek nem csak egy szereplője vétett.

Mert az teljesen világos, hogy a hír, az interjú szövegének meghamisításakor vétett az elkövető. Akkor is hitelét rontotta a miniszterelnöknek, ha különben sokak szerint amúgy is hiteltelen az, amit mond. Ha tetszik rontotta a pillanatnyi, aktuálisan érvényes hivatalos igazságról alkotott képet. Sajtóetikailag is vétett. Alkalmasint mindenki, aki nem olvasta el, nem ellenőrizte a már kész sajtóterméket. Lehetővé téve azt, hogy hamisított szöveg kerüljön terjesztésre. Ez a minőségbiztosítási, sajtóetikai vétség szintén független attól, hogy mennyi a változtatott szöveg viszonya a ténylegesen ismert valósághoz. Ha a kettő között rést érezne bárki, akkor nyilvánvalóan az a megoldás, hogy Orbán mondatait külön publicisztikaként kellene összevetni a valóság ismert adataival. Az persze egy megint más kérdés, hogy egy ilyen összevetésnek mennyi a megjelenési esélye a kormányhoz közeli médiában. Mondjuk úgy: nem becsülném túl sokra.

De ez utóbbiban tévedhetek. Ahogy abban is, ha megpróbálnék végigmenni a társas beavatottságot említő gondolati szálon. Ebben az esetben tevőlegesen, illetve hallgatólagosan, vagy akár csak a trehánysága okán, de többeken „átment” a módosított szöveg. Ők mind érintettek lehetnek az ügyben. Ahogy lehet a véletlenek sajátosan különleges összejátszása is. Olyan, ami a magányos, szinte már mondabeli betűharcos kezére játszottak. Mint amikor a szegény parasztgyerek a mesében csak olyanokkal találkozik útközben, akik a segítségére siethetnek a királylányi párválasztási teszt végrehajtásában. Ha ettől a véletlentől eltekintünk, akkor marad egy sajtóetikailag lejárt szavatosságú csapata azoknak, akik kezén átment a lap. Ha ettől is eltekintünk, akkor marad a kérdés: „cui prodest?”.

Kinek az érdeke? A kiadónak valószínűleg nem. A szövegbe belepiszkálónak sem, mert az első vihogások után kenyérkérdéssé válhat a probléma kezelése. Elvben a kiadónak sem, mert a lapokat kiadóknak sem használ, ha ilyesmiről híresülnek el. Van azonban egy társadalmi kör, amelyiknek ugyanakkor vaskos érdekes is fűződhet egy ilyen akcióhoz. Ez azoknak a köre, akik a totális sajtó-cenzúrát szeretnék megvalósítani. Akkor is, ha ennek eszköze a kiépülő öncenzúra. A sajtót korlátozni akaróknak egy-egy ilyen akció hájjal kenegeti a máját. Tálcán kínálva azt a precedenst, ami Orbán megszólalásainak lemondását éppen úgy indokolni képes, mint a központilag kiosztott „spontán kérdéseket” és az azokra adott még spontánabbul felolvasott válaszokat. Ha pedig a korlátozás megtörténik, akkor már a kutyát sem fogja érdekelni a precedens valóságtartalma. Mert pont annyira fog számítani, amennyire a Don-kanyar hidegét befolyásolta az, hogy Kassát tulajdonképpen ki bombázta.

Andrew_s

Rétvári dicsérte a gyermekszegénység helyzetét

Valószínűleg azért, hogy felismerjük Rétvári Bencében a polimorfot, most a gyermekszegénység kapcsán nyilatkozott meg. Talán persze azért is, mert a keresztényüldözések elleni szemfényvesztést más kezébe tervezik helyenként. A gyermekek diszkriminatív kezelésében pedig már rutinja van az Emmi parlamenti államtitkárának.

A legújabb alaphipotézis a következő: „Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma” Ahogy azt az MTI-vel közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára. Amely állítás egyik oka, ahogy arra a HVG is rámutat, egy nagyon gagyi statisztikai trükk. Egyszerűen ráolvasás-szinten szüntették meg a hátrányos helyzetű lét korábban érvényes határait. Aminek köszönhetően aztán „ugyanaz a szegény gyerek, aki korábban ebbe a kategóriába tartozott, most ugyanolyan körülmények között él, de már nem tartozik ebbe a kategóriába”. Mely megállapítással különben nem feltétlenül kell egyet értenünk. Mert valójában nem teljesen kerek így ez az okfejtés. A kerekség hibáját az egyéb hatások okozhatják.

Ha ugyanis egy gyermek „hivatalosan” is hátrányos helyzetű, akkor számos területen egyfajta szubjektív kedvezményezettség lép be. Ezt nevezhetjük sajnálatnak, de sok szempontból egy szinte ösztönösen fellépő, a különben valóban sajnálatra méltó, deprivációs helyzetben levő gyermekkel szemben kialakuló szolidaritás. Amely nem csak akkor lép fel, ha a gyermeket szenvedni látja valaki, hanem akkor is, ha „csak” tudja, hogy nélkülözik. Például azért, mert egy másik besorolásban tartja nyilván a hivatalos statisztika. Természetesen tudom, hogy az említett, talán még az egykori horda-létből magunkkal hozott szolidaritási reflex nem mindenkiben működik. Ahogy, valószínűleg, a gyermekek éhezését rossz szokásnak tekintő Harrach Péterben is aligha találnánk nyomát. De ettől még feltételezhetjük, hogy a közösségekben viszonylag több az akár csak ösztönösen humanista szereplő, és viszonylag kevesebb harrachiánus árnyékkereszt(l)ény van.

Amikor a kormányzat a statisztikai manipulációban látja a problémák megoldását, akkor tehát nem csak a statisztikákat manipulálja. Valójában magát a társadalmat manipulálja. Ami még akkor is igaz, ha tudom: a kisebb közösségek legtöbbször nem a statisztikák alapján működnek. Azonban a másik oldal ettől még igaz lehet. Az, hogy a statisztikailag nem hátrányos gyermekkel szemben hivatalosan azokat a követelményeket támasztják, amelyben nincs pardon, és nincs többé támogatás. Olyan követelményeket támasztva a gyermek és családja felé, amelyet segítség nélkül képtelen teljesíteni. Nem átcsusszantva, hanem átlökve a szegénységi küszöbön. Egyenesen a „szemétnemgondoskodó” kategóriába a családokat. Mely fogalmat különben, Rétvári Bence jelentős kommunikációs részvételével ugyancsak manipulálja a jelenlegi hatalom.

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

Amikor tehát azt olvasnánk, hogy „családi adókedvezmény keretösszege 277 milliárd forintra emelkedik”, akkor nem csak azt érdemes figyelembe venni, hogy az adókedvezményhez annak alapul szolgáló jövedelem is kell. Az legalább ilyen lényeges kérdés, hogy kit tekint a hatalom családnak. Ebből következőleg pedig mely gyermeket tekinti „legálisnak”. Mert a KDNP jelen iránymutatása alapján „még maga Jézus is csak Jahve apaságát figyelembe véve kaphatna némi felmentést Rétvári államtitkár úrtól a létre”. Arról nem is beszélve, hogy Fidesz klerikális lobbistái már évekkel korábban belebonyolódtak az élettársi kapcsolatok kérdésébe. Valamint annak fejtegetésébe, hogy ezek voltaképpen nem is családok. Az alaptörvény szerint: „A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”. Ami az adókedvezmény beszámíthatatlanságát jelenti a gyermeket közösen nevelők egy részének. Noha mondhatnánk azt is, hogy amennyiben a kormány annyira hangoztatja az európai kultúra védelmét, akkor az Európában bármikor honos házassági szertartások bármelyikét köteles lenne elfogadni, mint egy kapcsolatot szentesítő rítust. Ezzel azonban Rétvári Bencét, a jelek szerint faék egyszerűségű államtitkárt igencsak zavarba lehetne hozni. Vagy elkezdene megint csikorogni valamit a keresztények üldözéséről, meg hasonlókról.

Ami természetesen továbbra sem változtatna azon: a kormány manipulált statisztikák alapján manipulálja a közvéleményt a gyermekek rovására. Talán azért is, mert ellenkező esetben kiderülhetne: egy most elsikkadó gyermek esetleg ugyanúgy felkavarná a jól megszokott, belakott szellemi mocsarukat, ahogy annak idején felkavarta egy zsidó szokás szerint megszentelt házasság, házasságtörésből született, majd tanítóvá vált gyermeke.

Andrew_s

Habony és az újságoldal

Habony Árpád gyermekeinek az anyja egy képpel igazolta, gyermekeinek apja kijutott Amerikába. A kép lementhető, megnézhető. Informatika iránt fogékonyak számára egy találós kérdést is tartogat. Vajon milyen képszerkesztő tesz a kép technikai fejlécébe Photoshop-ra utaló bejegyzést? Mert az nyilvánvaló, hogy a Fidesz környékén nem hamisítanak bizonyítékokat. Így biztos van racionális, magyarázható oka annak, hogy valamiért a kép ezt mondja magáról.

Talán csak átméretezték, kontrasztosabbá, napsütöttebbé tették. Legnagyobb valószínűséggel maga a Facebook teszi bele. Ki tudja? De biztosan az eredeti alapján került ki a világhálóra. Ezt itt és most azonnal leszögezem, mint vélelmet. Az ellenkezőjét nem lehet bizonyítani a kép alapján. Ahhoz nem vagyok elég szakértő. Perképes sem. Tehát, aki tudja, hogy milyen beavatkozás következtében, netán melyik fényképezőgépről mentve kerülhet ilyen bejegyzés a kép technikai fejlécébe, az ossza meg az információt. Beleértve azt is, ha tudható, hogy a Facebook belső rendszere mit lép a képekre. Talán még az árnyékviszonyokat is megváltoztatja. Addig is inkább intő példa lehet, hogy elhamarkodott következtetéseket könnyebb tenni, mintsem hihetnénk.

Andrew_s

SimFelcsút és hangsávkötél

Forrás: Simcitizens

Reggel jelentős gumicsont-hatást tudva magáénak megjelent a hír, hogy Orbán Viktornak saját repülőtere lesz. Majd az MSZP kongresszusán hallani vélt, vagy nem vélt „kötelezésről” szólva pattant párat a gumidominó. Majd az előbbi kétségekkel, az utóbbi kétségtelenül nyugovóra tért. Holott talán érdemtelenül. Ha már annyi energiát fektettek bele.

Az MSZP kongresszusán majdnem az a jelenet játszódhatott le, mint amikor annak idején a „zsidó”, és „szónok” szavakat keverték el a fülek a Parlamentben. Innen visszatekintve, nem is sokkal a rendszerváltásnak nevezett jogi aktus után. Most a „kötelet” és a „börtönt” szavakat látszott első közelítésben félrehallani mindenki. Amennyiben az utóbbit vélték hallani a helyszínen, de az előbbit a Fidesz székházáig elgyűrűzött felvételen. Amire annyira felháborodtak, hogy Kocsis Máté a hazudozás abbahagyását követelte ebben az ügyben az MSZP-től. Alighanem a saját megérzéseit is követve. Mert a hazudozást illetően akár Kocsis Máténak is tulajdoníthatunk némi gyakorlatot. Annak idején, még a saját párttagságát illetően sem mondott igazat. Alkalmasint a saját kezével kitöltött MIÉP-tagfelfelvételi kérelméről emlékezett egészen másként a későbbi polgármester úr, Holott a Fideszen belül is igen patinás társaságot tudhatna a magáénak a szélsőségek, vagy a Horthy Miklós társaság keretében. De erre mondhatja bárki: már régen volt.

A jelenlegi kirohanása pedig a mostani helyzetre vonatkozik. Azt az egykori malőrt feledve, azóta éppen úgy nem hazudik, mint a Fidesz vezére, vagy a magánnyugdíj-pénztárak egykori védasszonya. Az utóbbiakat garantáló Schmitt Pálról már nem is beszélve. Ilyen igazság-, és őszinteség-bajnokok közt teljesen jogosan vet a szemére másoknak bármi kis botlást is. Dehogy is alkalmazna kettős mércét Kocsis Máté! Az is cudar ember lehet, aki meggyanúsítja ilyesmivel. Amellett még igaza is lehet olykor-olykor. Amellett, hogy az ő személyesen viselt dolgai sem mentenek fel másokat a hazugság, és hamisítás alól. A felszólalása az MSZP kongresszusával kapcsolatban tehát legalább félig a helyén lehetett volna. Szinte sajnálni lehet azt a sok felkészülést, nekiveselkedést, amivel Kocsis Máté vette a hétfői sajtótájékoztató akadálypályáját. Estére ugyanis kiderült, hogy a felkészülést az alapoknál áshatták alá a túlteljesítési válságban fortyogó baráti hírTV. A jelek szerint megalapozott lehet a gyanú, hogy manipulálták azt a felvételt, amellyel Mesterházy Attilán és pártján akartak ütni egyet. Amennyiben ez igazolódik, akkor számosak mehetnek Kövér Lászlóhoz vérvételre. Aki a kötél-ügyi beszédekben is szakértő lehet.

Az egyéb hétfői dokumentációk kapcsán kevesebb vita férhet talán ahhoz, hogy Népszabadság munkatársai lefotóztak egy aszfaltozott kisrepülőgép-felszállópályát. Ami éppen azért lehet kínos, mert kivételesen jó minőségű pályaszakaszról van szó. Pont abban a térségben különben, amelynek helyi Döbrögijéről szólva született a vitatható reakció az MSZP-kongresszuson. Az említett repülőtér-szakasz ugyanis szintén Felcsút környékén került megörökítésre. Abból az alkalomból, hogy a Légügyi Hivatal cáfolta az Orbán-birtok leendő repülőtérőről felrepült hírt. Azt a hírt, ami délelőtt még arról szólt, hogy nyilvános repülőteret kap Felcsút. Csatolt beruházásként az egyéb humán-ipari létesítményekkel, például a stadionhoz kapcsolódó szállodaépítéssel. A hatóság cáfolata alapján új repülésügyi kérelem nem érkezett hozzájuk, és a térségben 2012 óta létezik egy IV kategóriájú repülőtér. Az aszfalt úgy kerül az asztalra, hogy a Hivatal szerint ott, ahol keményburkolatú pálya van, szerintük „füves le- és felszállópályát” lenne szabad csak látni. Így talán mégsem teljesen kizárt, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia terjeszkedése nyomán kibontakozó „krumpli helyett stadiont” címmel meghirdetett alternatív földhasználati projekt repülőteret is fial.

Végtére is teljesen logikus. Ott, ahol legfeljebb közparkokban lehetne burgonyát ültetni, budapesti belváros tanyafejlesztési támogatást kap. Ahol pedig lehetne segíteni a hazai ellátáson, ott épületek teremnek majd a földeken. Olyan ez, mint a sokaknak talán ismerős SimCity nevű játék. Amiben, bizonyos határok között, semmi akadálya nem volt annak, hogy ötletszerűen szervezzünk át területeket. Valahogy így lehet ezzel az ingatlanügyekbe már elég régóta belegabalyodott dr. Lévai Anikó férje is. Csak az ország területének ügyei kapcsán. Amennyiben az ország termőföldjét mindaddig körömszakadtig kell védeni, amíg nem a családi körzetbe végzendő beruházásokról van szó. Abban a pillanatban a világ egy SimHungary nevű játék SimFelcsút-nak nevezett külön-pályájává válik. Ahova egy külön repülőtér is kellhet. Akár titkos Felcsút-Graz különjárattal a megrögzötteknek.

Andrew_s