ATV: Műsorajánló tiszteletkörök

Az ATV honlapjára kikerült egy előzetes egy holnap adásba kerülő „Egyenes beszéd”-felvételről. A címe alapján, amelyben azt emelik ki, hogy Havas szerint a DK és az MSZP vezetője is csak makog, biztos sok nézőt fog vonzani az említett pártokból. Vagy sem. Pedig a műsorból kiemelt szöveg szerint akár érdemes is lehet megnézni. Legfeljebb egy verítékszagú élménnyel lesz gazdagabb a kedves néző.

S ezt az állítást valószínűleg akkor is fenn lehet tartani, ha különben egyáltalán nem kell gyenge képességűnek feltételezni sem Farkasházyt, sem Havast. De nagyon nehéz lehet úgy megmondani a követendő irányt, hogy még egy kedvcsinálóba is csak féligazságokat sikerül besuvasztani. Például, egy Farkasházy-idézet szerint: „2014-ben nem volt összefogás, az utolsó pillanatban megállapodtak, addig inkább keresztbe tettek egymásnak”. Amivel nagyon nehezen tudnék vitatkozni, hiszen magam is ilyeneket irkáltam annak idején. Csak a teljes képhez a szárszói dzsembori is hozzátartozik, meg az önmagát elitnek beállító „ellenzéki értelmiség”. Mely utóbbi majdnem olyan fából vaskarika, mint a „baloldali liberális”. Ahogy a vegytiszta liberalizmus sokkal inkább jobboldali, és legfeljebb a Fideszhez képest baloldali ideológia, ugyanúgy az értelmiségi lét egyik alappillére kell(ene) legyen egy önreflexió, illetve a kérdések feltevése. Ha tetszik, a kétség maga. Az igazi kétségek, illetve kérdések sokszor mindenkivel szembeni egyfajta ellenzékiséget jelentenek. A kormány, önmaga felé kérdések nélkül létező ellenzéke alig jobb, mint a túloldal. Csak a hitvilága más.

S a hosszabb kitérő után menjünk vissza Szárszóra. 2013-ban. Ott azt láttuk, hogy felvonult az ellenzéki értelmiség színe és java. Megveregették egymás vállát, és megszámolták a köldökeiket. Majd a színpadra felengedték a Bajnai-Mesterházy párost. Akikben nyilvánvalóan nem volt igény másokat odahívni. A szervezőben pedig láthatóan nem volt szándék másokat odaengedni. Miközben a mindennapi kommunikációból világos volt, hogy az ellenzék sok szempontból felült a saját retorikájának. Pont az önreflexió és a kérdések hiánya miatt. Ami jócskán túlmutatott persze Szárszón. Ahova a házigazda nyilvánvalóan azt hív meg, akit akar, és úgy szervezi meg a haknit, ahogy akarja. De akkor, amikor akár mérföldkőnek is tekinthető a rendezvénye abban, hogy nyár végére kialakuljon egy vezérelvű, mindenki mást, még a potenciális szövetségeseket is elutasító ellenzéki mag, akkor kicsit álfanyalgásnak tűnik Farkasházytól az idézett állítás. Az igazságtartalmától függetlenül.

Ahogy Havassal sem lehetne érdemben vitatkozni abban, hogy „az egykori fideszesek nélkül nem lehet leváltani a jelenlegi kormányt”. Már akkor, ha az „egykori fideszesek” alatt az egykor Fideszre szavazókat kell érteni. Nem pedig azokat az uralkodó széljárásban tengő-lengő politikai szereplőket, akik ide-oda rohangálnak a pártok között. Azt a látszatot keltve, hogy a legfontosabb elv, amit követnek az nem más, mint a képviselői, illetve szakértői javadalmak beseprése. Az egykori Fidesz-szavazók megszólítását viszont nem lehet a jelen ellenzék erényei közé sorolni. Kivéve talán a Jobbikot. Amennyiben azt ellenzéknek, és nem Orbán, a szélsőjobb felé kinyújtott, nyúlványának tekintjük. Esetleg a kormány populista retorikájának gyakorlóterepeként. Az egyéb szervezetekre alig valószínű, hogy szavaznának. Már csak önigazolásból sem. Mert nehogy már még baloldalinak nézzék őket. Nopláne demokratának. Netán liberálisnak. Pfúj! Miközben a kormánnyal szembeni legnagyobb valós blokk mégis csak az a két párt, amelyek vezetője Havas szerint csak makog.

Természetesen vele ellentétben, azért megfordult az 1980-as évek Magyar Rádiójában hírszerkesztőként, és majdnem egy hétig Horn Miniszterelenöki Hivatalának államtitkára is volt. Ahonnan nem az elvei miatt távozott néhány nap után. De ez a meghaladott múlt. S most leginkább egy „valódi kereszténydemokrata néppárt” tagja szeretne lenni. Ami, lássuk be, komoly kihívás lehet. A kereszténydemokratákat ugyanis általában konzervatív és jobboldali pártokként tartják nyilván. Márpedig a kereszténység inkább baloldali eszmerendszer. Már akkor, ha az Új Szövetség iratait és nem a Vatikán-központú egyház működését nézzük. Jézus közössége pedig nem csak demokratikus, hanem kifejezetten kommunisztikus közösség volt. Egy valódi kereszténydemokrata néppárt tehát inkább lenne baloldali, mint sem. Innen indulva viszont akár érdekes is lenne meghallgatni Havas értelmezését arról, hogy a „nem vagyok baloldali” miként fér ezzel össze.

De a műsorajánló alapján valószínűbbnek tűnik, hogy a szokásos szellemi körtáncról lesz szó a műsorban. Amely alapján néhányan helikopterrel járnak, míg a jelen ellenzék pedig a helikopter maga. A stúdióban pedig mindig, mindenki okos. Ahogy egy blogon is :-)

Andrew_s

Szárszói celeb-buli

A 444 tudósított a szárszói buliról. Ez az, amit Farkasházy Tivadar (Teddy) rendez. Immár tizenhárom éve, minthogy 1993-ban indult a bulisorozat. Az, hogy milyen közéleti jelentősége volt eddig, illetve van jelenleg, az nyilván az éppen aktuális politikai környezettől, és a meghívottaktól is függ. Akik köre nyilván Teddy magánügye. Elvégre ez a buli az ő bulija.

Legfeljebb a tudósítások, és persze az esemény utóélete azok, amelyek pozicionáló hatással bírhatnak. A 444 említett tudósítása például azzal a címmel került a világ elé, hogy „Idén is oltári bulit csapott Szárszón a baloldal krémje”. Amely azért, és csak annyiban lehet zavaró, hogy egyfajta előzetes értékítéletet sugall. Amennyiben az ember azt hihetné, hogy a tudósításban nevesítettek képviselik a baloldalt. Amellyel kapcsolatban azért lehetnek, támadhatnak kétségeink. Még akkor is, ha a cikk törzsben azért ott a finomítás a meghívottak egy részét illetően. Úgy, mint: „a baloldali politikai körök által nagyra tartott új közéleti szereplő”. Melyek közé a jelek szerint besorolást nyert Pukli István és Sándor Mária is. Akik fellépése a politikai oldalhoz tartozásuktól függetlenül, a személyüket illetően is jelzés értékű. Annyiban, hogy ezzel a fellépéssel, minden korábbitól élesebben rajzolódott ki: immár mindketten a politikai celebek sorát gazdagítják. Ez a közéleti arc-szerepet magára rántó Pukli esetében eddig sem volt kétséges. Sándor Mária esetében azonban egy hosszabb, bár nagyjából április elejére már határozott utat vett, „önfejlődés” eredménye.

Alkalmasint ez nem okvetlenül negatív jelenség. Számos olyan ember ismert szerte a történelemben, aki a magánvéleményének az artikulálásával kezdte, majd politikai megmondóemberré és közszereplővé lépett elő. Számos olyan ember ismert a történelemből, akik egyfajta „néptribunként” léptek be a poltikába. Amennyiben inkább a köznapi fogalomkörrel és nem a „tribunus plebis” eredeti meghatározásával közelítjük meg a fogalmat. De újra hangsúlyoznám: ez nem negatív megkülönböztetése senkinek. Egy, a közből a tribünre emelkedő tribun sokat segíthet akkor, ha képes megmaradni egyfajta közvetítőnek, a köz akaratát képviselő, a közösséget az előrelépés érdekében orientáló, a tömegeket koordináló szereplőnek. Amihez persze nem árt némi alázat a köz iránt, és némi koordinálandó tömeg sem. Ellenkező esetben a tömeg arcából csak az arc marad. A talajt-vesztettségből pedig tömegkereső pótcselekvés-sorozat csírázik ki. Amikor nem azért hirdetnek gigatüntetéseket, mintha valóban százezrek és milliók részvételére lehetne számítani, hanem azért mert egyre emelni kell a téteket. Legalább szóban. Miközben a szereplés ténye már sokkal többet számít, mint a szereplés célja, vagy az eredetileg képviseltek.

Amely folyamat aztán elvezethet ahhoz, hogy már az sem számít: milyen politikai erők szolgáltatják a fellépés hátterét. Már az sem érdekes, ha szerepkonfliktus következik be. Ez a szerepkonfliktus Pukli István, illetve Sándor Mária estében áprilisra már kellően kiteljesedettnek látszott. Egyszerűen azért, mert már a szakmai minimumokhoz való ragaszkodás is háttérbe szorult a szereplések tényének biztosítása mögött. Holott mind a pedagógia, mind az egészségügy alapvetően az emberségről szól. Arról, hogy egy igazi pedagógus, egy igazi egészségügyis nem hódolhat be a rasszizmusnak. De egy olyan ideológiának sem, amely, akár csak hallgatólagosan is, de eltűri a származás-alapú diszkriminációt. Innentől azért szeretném elhinni, hogy a hangzatos cím ellenére sem kell az illiberálisan autoriter igazgatót, és a szélsőséges elemeit éppen csak sleppbe kihelyező Jobbikkal parolázó ápolónőt a „baloldal krémjének” tekinteni. Ha pedig a másik kiemelés igaz, hogy a baloldal által nagyra tartott közéleti szereplők, akkor az legfeljebb a hazai baloldalt minősíti.

Ahogy nehéz lenne baloldali krémnek tekinteni Juhász Pétert is. Már csak azért sem, mert elévülhetetlen érdemeket szerzett az ellenzéki egység választások előtti kialakulásának késleltetésében. Azon egyszerű okból, ő azzal gondolta előmozdítani a szövetségkötéseket az ellenzéken belül, hogy leginkább azt hangsúlyozta, hogy ki mindenkivel nem akar szövetséget. 2012 októbere pedig már inkább a kormánypárti ellenzéki gesztusokról szólt. Miközben azért neki is meg volt a maga fejlődéstörténete a politikában. Ahogy a maga kis bulija is tavaly a Jobbikkal. De még abban az esetben, ha kőkeményen liberálisnak hihetnénk: a liberalizmus nem okvetlenül baloldali ideológia.

Visszakanyarodva Szárszóra egy zárógondolat erejéig: a szárszói színpad a legutóbbi választások előtt sem bizonyult jó előjelnek. Akkor, 2013-ban a Bajnai-Mesterházy páros szerepelt rajta. Az utóbbi esetében már jól kivehető celebizmussal. Valamint azzal az üzenettel, hogy senki más nem érdekli az egyre vezérelvűbbé váló ellenzéki önjelölteket. 2013-ban sajnos egyik szereplőben sem volt meg az akarat, hogy mindenkit a színpadra szólítson, akire számítani érdemes lett volna. Idén olyanok szerepeltek, akiknek a celebségükön kívül aligha van tömegbázisuk. Ráadásul baloldalinak vagy a baloldal számára iránymutatónak aposztrofálva.

Szegény baloldal!

Andrew_s

Közhelyekre felkészülni! Választás!

Forrás: ATV

Egy politikai szerveződés esetében tulajdonképpen triviális, hogy közösségként működjön. Ha nem úgy működik, akkor nehéz akár pártokról is beszélni. Tóbiás József frakcióigazgató tehát alapvetően egy szép vaskos közhelyet fogalmazott meg az MSZP feladataként. Zalaegerszegen. Míg másutt mások próbálkoztak reanimálni az ellenzéket.

Tóbiás József különben azt is mondta, hogy az MSZP dolga a közjót szolgálni. S most kérdem én: melyik épeszű politikus fog mással kampányolni békeidőben. Például azzal, hogy: „Szavazz rám, és minden rosszabb lesz!” Ezt a Fideszben sem mondták. Csinálják. Mert ők a tetetett tettek emberei. Továbbá az is leszögezésre került az MSZP jövőbeli cselekvési programjaként, hogy „Nem úgy fogjuk folytatni, ahogy az elmúlt négy-nyolc évben tettük, másképp kell mást csinálnunk". Ehhez az éleslátáshoz és retorikai erőhöz igazán csak gratulálni lehet. Azért persze az MSZP és az egész ellenzék, de leginkább az ország szempontjából csak remélni lehet, hogy a frakcióigazgató ezt követően megissza az esedékes sört, majd kialussza az egészet. Ha ugyanis csak ilyen közhelyekre futja, akkor régen rossz. Különösen azért, mert az, hogy nagyon másként kellene sok mindent csinálni, az nem újdonság. Már a tavalyi szárszói kerti-partin, illetve azt követően sem volt hatalmas nóvum. Legfeljebb a saját személyes törekvésektől szelektíven megvakult politikusoknak. Mert azért kár lenne azt hinni, hogy csak a kormányzat képes szűklátókörű embereket kiemelni a jól megérdemelt szürkeségből.

Alkalmasint a Szárszón ismét összejött a találkozó Farkasházy Tivadar humorista és lapszerkesztő jóvoltából. XIII. alkalommal, és számos ellenzéki vezető részvételével. A megjelentek mondatait és akár a puszta jelenlétüket szinte biztosan elemezgetik majd a jövőben. Annak ellenére, hogy alapvetően magánrendezvény. Ahogy az volt az előző is. Nyilvánvalóan azokkal a résztvevőkkel, akiket a házigazda meghív. Ezért az elmúlt évben is méltánytalan lett volna a meghívotti kör kiválasztása tekintetében szót emelni bárki ellen, vagy bárki mellett. A múlt nyáron sem az volt a gond, hogy kik voltak jelen, hanem az, hogy a megjelentek felültek egy önmaguknak kitalált látszatnak. Annak, hogy a széles választói környezet számára számít az, hogy ott, a kiválasztottak megrostált körében, ki mit mond a világról, egymásról, a másik hátáról. Mely mondatok különben lehetnek akár érdekesek is. Csak nagyon szűk a hatáskeresztmetszetük.

Ahogy a legkiválóbb egyetemi tanár legjobb gondolatai sem jutnak tovább a szemináriumi terem falainál, ha csak a nekik érthető zsargonban, és csak számukra érthetően fogalmazódnak meg. Farkasházy Tivadarnak természetesen szíve joga csak egy kiválasztott értelmiségi körből válogatni vendégeket. Művészeket, filozófusokat, és akár politikusokat. A múlt nyári rendezvényen sem volt másként. A színpadra felállított, ellenzékről delegált álompáros el is vesztette a választásokat. Nem kicsit, hanem alaposan. Jobbára azért, amire az MSZP-ben lassan ráébrednek. A választásokon nem csak az a szűk értelmiség ad le szavazatokat, akiket egy elitista, illetve olykor vezérelvű, csapat meg képes szólítani. Ez a múlt ősszel is világos volt. De egy választási bukás kellett ahhoz, hogy néhány politikusnál felgyulladjon a villany. Azért, ha az MSZP leendő elnökként bemutatott frakcióigazgató csak közhelyeket képes pufogtatni, akkor az a villanykörte csak a pincében maradt bekapcsolva.

Talán a tavalyi találkozó utóhatása mondatta azt az Egyenlítő szerzőjével, hogy Szárszóra politikailag találkozni nem érdemes elmenni. Lehet, hogy tényleg nem érdemes. Ugyanakkor kár lenne azt elvárni, hogy otthon maradjon az a mérvadó értelmiség, aki csak ott képes, és csak egymás számára megmondani a tutit. Az az egyes politikusok feladata,, hogy eldöntsék a kezelés módját. Például udvariasan meghallgatva a zárt egylet tagjait, majd gyorsan elfeledkezve az egészről. Az önkormányzati választásoknak minden esetre kár lenne azzal a munícióval nekifutni, ami már tavaly is csak üres pufogtatásra volt elegendő.

Andrew_s

Szárszó, elit, ellenzék

Farkasházy Tivadar
Fotó: MTI / Nagy Lajos

Farkasházy Tivadar jól ismert egyénisége a magyar médiának, és egyáltalán nem baj, hogy ezt az ismertségét igyekszik kamatoztatni. Például azzal, hogy saját „birtokán” igyekszik országos jelentőségű találkozókat szervezni. Olyan emberek részvételével, akiknek így, kicsit magánemberként biztosítja a jelenlétet. Ugyanakkor olyan eseménnyé avatva a szárszói napokat, amely joggal kerül a média számos fórumának centrumába.

Ilyen részeseménye volt az idei találkozónak, hogy egy színpadra került Bajnai Gordon és Mesterházy Attila. Miközben a résztvevők általában is széles ellenzéki összefogást sürgettek. Az persze legyen olvasóként a magánhiányérzetem, hogy ebben az esetben hiányzott a színpadról a DK képviselője, illetve Bajnai Gordon mögül az általa képviselt trió még két vezetője. Óhatatlanul azt sugallva, hogy Farkasházy Tivadar politikai erőként nem számol a DK-val. Annak ellenére, hogy politikusai ott voltak a meghívottak között. Ahogy az Index-en megjelent képek tanúsága szerint ott volt például Juhász Péter is. Ahogy Kónya Péter, és Gyurcsány Ferenc ugyancsak meghívottak voltak. De, természetesen, mivel alapvetően egy magánrendezvény, kár lenne olyan szempontokat feszegetni, ami egy TV-adásban, vagy más fórum esetében nyilván nagyobb súlyt kapnának. Egyébként pont a magánrendezvénysége az, ami nyilván meghatározta a meghívott sajtó összetételét is. Nem erőltetve az olyan média képviseletének megjelenését, ahol a meghívottakat, vagy a rendezőt rendszeresen szidják, leszólják, esetleg hazaárulózzák.

Ami nem jelentette azt, hogy a meghívottak minden esetben értelmezni tudták volna azt a sávot, ami közéleti eseményt és a rendező magánéletét elválasztja. Ennek volt köszönhető az Index munkatársainak hazazavarása. Az, hogy erre a szerkesztőség beszámolt munkatársaik balatoni pancsikálásáról, az nyilván az ő dolguk. Az is, ha ezzel kapcsolatban, beszólva a rendezvénynek, azt írják, hogy „nem hivatalosan úgy tudjuk, a jelenlevő újságírók közül nem kevesen cserélnének strandoló mártírjainkkal”. Kicsit kiskorú reakciónak tűnik, de ez tényleg legyen az ő problémájuk. Sokkal lényegesebb lehet az, hogy tulajdonképpen milyen, a későbbiekben kamatozó eredményre jut az említett összejövetel. Már csak azért is, mert a meghívott négyszáz ember gyakorlatilag tényleg a krémjét képezi azoknak, akik egy kormányváltás motorjának számíthatnak. Tudásukkal, vagy esetleg pusztán a szakmai, emberi tekintélyükkel.

Ugyanakkor, ha az a vád is ér, hogy savanyú a szőlő, pont ez okozhatja a kudarcot is. Teoretikusan, filozófiai, és humanitárius idealista szempontból például igaza lehet Konrád Györgynek, miszerint nevetséges lenne, ha az összefogás személyes akadályokon múlna. Amire Bajnai Gordon úgy reflektált, az MSZP vezetőjével folytatott megbeszélése kapcsán, hogy: „fontos, hogy ki a vezetője az összefogásnak, de mindketten azt mondtuk, hogy az összefogást ne a személyi kérdésnek rendeljük alá”. A gyakorlatban, a választófülkében, az „utca emberének” mindennapjaiban azonban ez nem teljesen igaz. Az emberek többségének a pártok és ideológiák nem arcnélküli, steril, és elvonatkoztatott politikai entitások. Nagyon is számít, hogy ki áll a színpadon, és milyen címke van rátűzve. Adott esetben az összefogást lehet, hogy nem gátolja a színpadon a személyi kérdések, a vállalt, illetve vállalható, szerepek leosztása. De az is lehet, hogy az eredményességet a választáson más sem fogja befolyásolni. S ebből a szempontból nagyon is hiányozhatnak a többiek a nagy kézfogás pillanataiban.

Azonban, mint írtam, Balatonszárszó, Farkasházy Tivadar házigazdasága mellett, egyfajta magánszervezésű közéleti eseménynek adott helyet. Tükrözve nyilván a házigazda ismeretségi körét, és akár személyes véleményét is. Nem vitatva el tőle a jogot, hogy akár egy elitista szempontrendszer mellett pipálja végig a névsort. Azonban a kormányváltáshoz szavazatok kellenek majd. Azok szavazatai, akiknek valójában tele a hócipője az értelmiségi szekértábor-háborúkkal, definíciós vitákkal, és a kimért udvariaskodással. Ezeket a zembereket az utóbbi biztosan nem szólítja meg mialatt a fogát szíva próbál életben maradni. Ha tehát valóban kormányváltást akar az ellenzék, akkor Balatonszárszón talán nem, de a mindennapokban csak meg kéne nézni, hogy ki áll fel egy színpadra, és ott mit mond. Mielőtt ki nem derül, hogy teoretikusan mindennel, a gyakorlatban szinte semmivel kapcsolatban nem sikerült dűlőre jutni.

Andrew_s