Örömkommandók -- Törölve

Az örömkommandók ötlete a jelek szerint lekerült a napirendről. A Facebook-on meghirdetett vitaest oldalát minden esetre törölték. Vélhetőleg azért, mert már az első reakciók alapján is részben komolytalannak, részben nevetségesnek bizonyult. Ezt a törlést, ha innen nézzük akár a fejlődőképesség jeleként is értékelhetjük. Ha nem vagyunk ilyen optimisták, akkor csak konfliktuskerülésnek.

Amiért mégis szót érdemel az az érem pereme. Az, amellyel eddig húsba vágtak akkor is, amikor látszólag visszavonulót fújt a hatalom. Amiért a vasárnapi boltzár népszerűtlensége senkit sem érdekel. Hatalmi demonstrációként fenntartják. Mert nehogy már azt higgye valaki, hogy egy diktatúrában a valós többség érdekel bárkit is. Az IKSZ visszavonulása is lehet tehát látszólagos. Pont azért, mert mint írtam, korántsem előzmények nélküli a könyvbemutatónak hirdetett ötletroham. Úgyhogy a netes reakciók ellenére még lehet, hogy lesz a szingliadóból valami. Aztán örömködhetnek a kommandók is.

Andrew_s

Könyv-vita az örömkommandók potenciáljával

A Fidesz-nek, mint tudjuk, van egy öntörvényű platformja, mely hivatalosan külön pártként, gyakorlatilag a kormánypárt klerikális lobby-platformjaként működik. A KDNP-vel idáig nem is lenne semmi gond, mert legfeljebb egyike lenne az egyház(ak) kormányig kinyújtott csápjainak. A vasárnapi zárva tartás példája azonban azt mutatja, nem árt tartani a javaslataiktól. Különösen, ha mások nadrágjában, illetve ágyában akarnak kotorászni.

Márpedig egy szerzői est, illetve beszélgetés álcája mögött akár ilyen szándék is meghúzódhat. Ami már csak azért sem lenne új, mert 2012-ben Rétvári Bence már nekiugrott a családban-gatyában kapirgálásnak. Alkalmasint felvetve a gyermekek egy részének, a szülők családi állapota szerinti, diszkriminálását is. S még ugyanabban az évben örülhetett a szívünk Ratkó Anna hagyatékának leporolása kapcsán. Így azok a gyökerek, amelyek mentén most az IKSZ Családbarát Munkacsoportja hirdet beszélgetést már évekre visszanyúlnak a jelen kormányzás történetében. Bár, jobban belegondolva nem is ők javasolják, hanem kiválasztottak egy olyan szerzőt és könyvét, amely lefedi a témát. Legalább is meghirdetett napirendi tematika szerint. Ami nyilvánvalóan ügyes kommunikációs trükk, mert így a könyv szerzőjére lehet kenni, ha oltári lebőgés a vége. Azonban még ez is sántíthat.

Minden esetre a meghirdetett beszélgetési pontok mentén kétségtelenül végig lehet vezetni a visszhang hullámait. Mert megemlékezhetünk például arról, amikor Soltész Miklós hirdetett párválasztó párt-bulikat. Ami talán nem volt annyira sikeres mozgalom, mint gondolta. Mert a káder-tenyésztési programról átszegődött a hit-aládúcolási iparhoz. De a két éves ötlet a jelek szerint azért sikerrel túlélte a viszontagságos időket. A Benda József könyvének alapján szervezett beszélgetés pontjai között ugyanis nehéz nem észrevenni a régi kezdeményezés és a között a párhuzamot, hogy „az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is”. Ami egészen tágan értelmezve persze jelentheti azt is, hogy az álam fizesse a kiválasztottak nyilvánosházbeli látogatásait. Elvégre egy párkapcsolat idejét nehéz előre meghatározni.

De az ötletroham ennyiben nem merül ki természetesen. Mert azt a gondolatot, hogy „ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke”. Akár Kövér László, akár Ákos is megfogalmazhatta volna. Helyettük most A KDNP utánpótláscsapat által szervezett beszélgetés keretében, Benda József munkássága kapcsán lehet majd szót ejteni arról, hogy a diszkrimináció az állami politika rangjára is emelkedhet. Az minden esetre furcsa, hogy azokat a férfiakat nem akarják kiszorítani, akik nem neveltek fel legalább tíz éves korukig három gyermeket. Jól mutatva, hogy nem a gyermek érdekét, hanem a nők kiszorítását célzó javaslatról beszélhetünk. A nőket gyakorlatilag tenyészállapot szerint osztályozva, miközben a kormányzati kanokat alanyi jogon alkalmasnak tekintve bármikor, bármire.

Amelyhez szervesen kapcsolódhat az a javaslat, hogy „a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!” Elvégre nehezen körvonalazható, hogy melyik részt gondolják átvetetni a terheknek és örömöknek. De legalább minden elfoglalt ember megnyugodhat, hogy az otthon maradó feleségnek segítenek majd a három gyerek összehozásában. Mert majd csak lesz olyan ifjú KDNP-s, aki az otthon, a hitvesi ágyban átélhető örömöt átvállalja. De ne legyünk diszkriminatívak. A dolgozó feleség férjétől, és a „túlórázó” férjtől se vonjuk meg ezt a lehetőséget. Az IKSZ tehát akár koedukált öröm-kommandókkal is várhatja a nemzeti szaporító-program elindulását. A terheket, hogy ki van alul, mint teherviselő, majd csak megbeszélik menet közben.

Azért pedig, hogy ne legyen gond az apasági vélelmekkel már készen is az új adó-ötlet. Az egyedülállók megadóztatásának ötlete. Azzal, hogy „30 év felett vezessék be a szingli adót”. Ugye bájos? S még mondja valaki, hogy Ratkó Anna elvtársnő nem lenne manapság elismert szaktekintély!

Andrew_s

Amikor majd a Párt választ párt mindenkinek

Szigorúan ellenőrzött párválasztás.
A Gattaca című filmből.

A kormány részéről, úgy tűnik, nem sikerül letenni a párválasztásba történő beleszólásról. Talán így kívánják kiteljesíteni azt a mozgalmat, ami valami orbanista embertípust lenne hivatott előállítani, kinevelni. Ennek jegyében, vagy esetleg a neoratkoizmus egyik újabb állomásaként, jelentette be a humán laposelemekért felelős minisztérium egyik államtitkára a maga mozgalmát: „arccal a párválasztás felé”.

Ha nem is teljesen ezzel a címmel, mert a kormányzat részéről „Táncválasztó, párválasztó” névvel indítanak mozgalmat. Ezt követően, ennek sikerén is felbuzdulva, már tényleg csak egy lépés lenne annak meghirdetése, hogy „mindenki hozzon magával még egy szüzet”. Talán egyenesen a minisztériumi bulikra, és akkor az ezért felelős minisztériumi dolgozók saját kezükbe vehetnék az Ügyet. Az alagsorban berendezett önkiszolgáló oltárnál a formaságokat is elintézhetnék. Így Rétvári Bence sem találhatna semmi kivetnivalót a dologban. A minisztériumra pedig kiírhatnák, hogy munkaerő-felvétel csak igazolt agglegényeknek és aggleányoknak lehetséges. Szüzességi vizsgálattal és DNS-teszttel. Az utóbbit már csak azért is, hogy utólag se kelljen sokat magyarázkodnia senkinek, ha leltárhiány mutatkozna később a piros pettyek számában.

Egyébként pedig diszkriminatív az államtitkár úr, mivel csak az egyetemista korúaknak hirdetik meg az említett mozgalmat. Holott ezt semmi nem indokolja. Az abban való hitet sem, hogy más rétegeknek nem kell párt találniuk maguknak. Bár lehet, hogy az államtitkár úr belenézett a statisztikákba, és úgy találta, hogy a magas munkanélküliség miatt a többieknek bőven van idejük. Párválasztásra is. Nos, ez esetben kiábrándító tény, hogy a diplomások, és általában a fiatalabbak közte sem egészen egyenlő a nullával a munkanélküliek száma. S bár kétségtelen, a fiatalabbak jelentik azt a korosztályt, ahol a pártalálás kritikus lehet, közülük távoztak az országból számosan a kormányzat hathatós munkahely-teremtési politikája nyomán, Ők már aligha tartoznak Soltész Miklós fennhatósága alá. Az eltávozók növekvő számáról gondoskodtak az államtitkár úr kormányzati munkatársai. Aztán meg ott vannak azok az egyetemisták, akik akár kényszerből váltak profikká a párkeresésben. A témakörben, például, jó lenne, ha a kormányzat tagjai, különösen a KDNP álszent farizeusai elolvasnák az ezzel kapcsolatos híreket. Bevezetésként pedig Nagy Szilvia és Szabó Anna Eszter, „Egyetemista lány támogatót keres” című könyvét.

A problémák ugyanis aligha ott kezdődnek, amikor egy államtitkár nem talál partnert magának, vagy csemetéjének, vagy csak egyszerűen akar valami blikkfangosat mondani. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem jók a különböző rendezvények az ismerkedésre. Annak idején az egyetemi klubok teljesen jól megfeleltek erre a célra. Erre a kormányzatban üldögélő volt bibósok is emlékezhetnek. Bár lehet, hogy az ötlet pont tőlük származik. Elvégre annyi másban is dúl a nosztalgia, miért pont ebben ne lehetnének múlt-idéző ötletek. Azonban azok a klubok többnyire alulról szerveződtek, és nem minisztériumi parancsra. Még akkor is, ha az egyetemi KISZ-szervezet gyakorolt is felettük valamiféle ellenőrzési jogot. A KISZ kapcsán fanyalgóknak meg ezennel üzenem, hogy azok a klubok pont annyi fiatalnak gondoskodtak az aluljáróban-szipuzásnál kulturáltabb szórakozásról, ahányat hétről hétre falaik közé fogadtak.

S pont azért volt többek között egyfajta rang tagnak lenni ezekben, mert alulról szerveződtek, és nem valami minisztériumi aktatologató adta ki napiparancsban az odajárást. Ettől persze még akár jó is lehet ez a modernizált táncház-mozgalom. Valamire biztos. Akár a pártalálásra is. A baj az, hogy az eddigi gyakorlat szerint ez is egy agyonpolitizálása valaminek, amihez a politikának alapvetően semmi köze. Amennyiben a politika valóban segíteni szeretne, akkor számos eszköz van a kezében, amivel képes lehet hatni. Például a biztos munkahelyek olyan számának kialakítása, amire bárki tud jövőt tervezni. Az olyan megélhetési körülmények biztosíthatóságának megvalósítása, ami alapja lehet egy tartós kapcsolatnak. Továbbá generációs léptékben kiszámítható életpályák. Akár a többszörös szakmaváltást is beletervezve. S alighanem lehetne a sort még hosszan sorolni. Azonban ezek egyike sem feltétlen olyan, amikor a kormányzati nagytestvér kellene kerítőnek. Ahogy a párkapcsolatok előrehaladottabb fázisában sem kellenek az államtitkári gyertyatartók.

Bár kétségtelenül egyszerűbb nagy ötletekkel beleszólni az állampolgárok magánéletébe, mint előre tervezett politikai döntéseket hozni. Ez utóbbi kormányzati hatékonyságát jól bemutatta a mostani elsősök helyzete. Jócskán beletépve az oktatáspolitika amúgy is megtépázott tekintélyébe. Amennyiben hasonló hatékonysággal fogják segíteni a párválasztást, akkor gyermektelen szinglik országává válunk. Már csak ezért sem kellene beleszólnia a kormányzat egyik tagjának se másba, mint a saját pár-, vagy pártválasztásába.

Andrew_s