2018. december 29., szombat

Nagy Imréé lehet az orbáni gyávaság újabb szobra

Az Orbán-kormány idegességét valószínűleg a napi-froclik színvonalán is le lehet mérni. Ha innen közelítjük a kérdést, akkor Nagy Imre szobrának az eltávolítása egy különösen erős idegroham eredménye lehet. Nem is annyira a ténye, mint a módja miatt. Amennyiben sebtében, és hajnalban történt. Talán intő jelként is, hogy most még csak szobrokért mennek a hajnali órákban.

Magáról a szoborról nyilvánvalóan meg lehetett, és meg is lehet mindenkinek a véleménye. Pont olyan eséllyel tetszhetett valakinek, amilyen eséllyel nem. Netán lehetett iránta közömbös is. Ahogy a többség valószínűleg az lehetett. Közömbös. Már csak azért is, mert nem sok olyan kép kering az interneten sem, ahol százezrek állják körül áhítattal a hídon álló békés könyvelő szobrát. Akár tudják róla, hogy miniszterelnöke volt 1956 őszén az országnak, akár nem. Tudom, kivégezték, és holtában sem hagyták rendes sírban nyugodni. Ezért aztán újratemették. Mely újratemetésen egy borostás fiatalember sikerrel kreált magának legitimációs, illetve politikai tőkét abból, hogy olyasmiről beszélt, amiről tudható volt: lejátszott, kiterített kártyapakli. Mert a szovjet csapatok kivonásának követelése aligha volt más. Mihail Gorbacsov ezt megalapozó elvei, könyv formájában (Átalakítás és új gondolkodás) 1987-ben magyarul is megjelentek, és az afganisztáni csapatkivonás is ismert tény volt, és Magyarországról is már áprilisban elindulnak vissza a csapatok. Valójában Orbán egész politikai karrierje egy hatalmas blöffel indult. Ahogy „A nagy balhé” című filmben is lefutott futamokra alapozzák a nagy átverést.

Mintegy jelezve azt, hogy Orbán már akkor sem vállalt valós felelősséget. Ahogy később sem. Jól mutatják ezt szavazási távolmaradásai, és általános megnyilatkozásai. Illetve, nem is annyira a miniszterelnöki megnyilatkozások, mint az, hogy az esedékes szólamait általában valamelyik házi-magnójával mondatja fel először. Aztán távolról szólogat csak be esetleg, ha valami mégsem arat osztatlan sikert. Ahogy a legutóbbi hírek egyike az, hogy a rabszolgatörvénnyel puskaporossá tett közhangulatban az év végére ígért szabad kédésű sajtótájékoztatóját is elviszi a cica a jelek szerint. Mert a háztáji mikrofonállványoktól eltérően, netán valóban spontán kérdésekkel előálló, még előálló, újságírók elé már nem mer kiállni. Úgy, hogy esetleg valós problémák szülte valós kérdésekkel kellene találkoznia.

Ahogy a valós népszavazások szülte valós megmérettetést is már jó ideje lecserélte a szájbaszabott konzultációk sorával. Amelyek nagy eséllyel az előre elvárt eredményeket hozzák. A nemzeti konzultációk tehát inkább a kormányvezetői gyávaság intézményesített kísérőjelenségei. Ahogy a közterek használatának terezett korlátozása sem igazán a tömeggel szemben bátran, akár vitatkozva is kiálló hatalmi képviselőket szokták jellemezni. Sokkal inkább a valós tömegeket csak messziről és lehetőleg széles karhatalmi sávval elválasztva lenéző szellemi pöttömöket. Lett légyen a hatalmuk akármekkora. Akár a szobrok létéről, illetve nemlétéről döntő hatalommal is rendelkezve. Mely szobrokkal kapcsolatban érdemes a Szabadság téren felállított szoborzatról is megemlékezni. Amelynek avatása elől Orbán megfutott, mint egy bolti lopáson kapott siheder.

S ebben a sorban szépen illeszkedő darab a hajnali órákban elkezdett szoborbontás is. Mert azokban az órákban nyilván kevesebb a járókelő, jobban ellenőrizhető a környék, illetve, és talán ez a legfontosabb, kevésbé lehet számítani komoly ellenzői felvonulásra. Márpedig Orbánnak a tömegek froclizása létkérdésnek tűnik. Ám a nyilvánvaló ellenállás könnyen elérheti azt a mértéket, amit már az ő cseppnyi bátorsága már önmagának sem képes ellensúlyozni. Az, hogy Nagy Imre kinek milyen jelkép-értékkel bír, az bőven lehet változó. De a szobra eltávolításának módja mindenképpen erős jelképe lehet a regnáló hatalom suttyón gyáva sunyiságának.
Robin a bátor elszaladt
Bátran elfutott, el ő
A vész láttán, ahogy tudott
Farkát behúzva elfutott

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. december 26., szerda

Karácsony- és Dunamellék

Forrás: reformatus.hu
A Karácsonyhoz kapcsolódva lépten és nyomon megnyilvánultak sokan, hogy ez akkora keresztény ünnep, mint ide a Szíriusz. Minimum. Ez természetesen mindenkinek a magánügye. Kellene, hogy legyen. Mármint a hite. Elég baj az, hogy a decibelkereszténység hódít egyre inkább teret. Holott a Biblia sehol nem tanítja azt, hogy bárki hivalkodjon a hitével. Az ellenkezőjét annál inkább.

A „legszebb” mégis az, amikor egy finanszírozott egyház egyik vezetője mintegy választás elé állítja az embereket. Függetlenül attól, hogy a megszólalása a hívei előtt történt, és így nem is tehető teljes mértékben általánossá. De példaként azért szolgálhat. Különösen, mert a nemzeti szószóró, az MTI is közzé tette a híradás szerint. Az említett szöveg szerint a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta, hogy Karácsony alkalmából az Isten szerint választani kellene az Isten magasztalása, illetve a sátánnak tett cselédi szolgálat között. Ami önmagában is akkora baromság, hogy ihaj. Már csak azért is, mert a Karácsony sem sokkal több történelmileg, mint egy alapvetően természetvallási ünnep beépítése a császársági államvallás szövetébe. Ez van. Ezt képes nyújtani a történelem. Amitől még lehet persze egy, a szeretetnek dedikált nap az évben. Bár inkább 365 napot kellene az Ember tiszteletének szentelni. De ez nincs.

Alkalmasint a református egyház sem egészen képes ezt nyújtani. Mert a nemzeti decibelkeresztények zászlóvivőjét, a Pannon Géniuszt úgy vágnák ki az egyház környékéről, hogy a lába sem érné a földet. Ellenben meg tudom érteni, hogy nem teszik. Elvégre egy évvel ezelőtt Orbán felekezete kapta a legtöbb apanázst az államtól. Annyit, amiért már érdemes lehajolni, és elviselni a jelenlegi miniszterelnököt is. No meg azokat, akik az emberek ezreinek haláláért felelős tengernagynak emléket állítanak. Bogárdi Szabó István mellett mindenesetre felhozható, hogy volt eset, amikor elítélte ifjabb Hegedűs Loránt antiszemitizmusát. Csak hát azóta eltelt három év, és úgy tűnik most úgy érezte, hogy „be kell szólni”. Talán azért, mert egyházi szinten van az a pénz. Amiért olyanokat tud mondani, hogy a karácsony egyik tanítása, hogy „hogyan lép a hódítás helyébe a szent hódolás”.

Ami alig különbözik attól, hogy „szívjál öcsi, és majd a túlvilágon jó lesz”. Miközben Jézus sokkal inkább az emberi tisztelet, és emberi szeretet prófétája volt. Így felvetheti azt a kérdést, hogy keresztényibb-e az, aki hetente templomba jár, de egyébként könyököl ezerrel, mint az, aki talán sosem járul a papok elé, de a másik emberben bármilyen körülmények között tiszteli az Embert. A perselypénzre, állami baksisra hajtó egyház képviselői szerint valószínűleg a hetikeresztények a jó keresztények. Pál apostol levelei szerint pedig inkább az utóbbiak. Természetesen tudom: a papság sem egységes. Mert a gyűjtőfogalom embereket takar. De általánosságban nem jár a papoknak sem nagyobb tisztelet, figyelem, mint bárki másnak. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének nagyon is tisztelhető egyházi emberek. De nekik sem azért jár a tisztelet, mert egyháziak, hanem azért, mert Emberek.

Ha valakinek az istenhit segít abban, hogy Ember legyen, Ember maradjon, akkor higgyen az Istenben. Ha csak beszél róla, akkor mondhatja magáról, hogy Jézus követője. Nem lesz az. Ha pedig a maga embertelenségét Jézus nevében teszi követendőnek, akkor sokkal inkább szolgálója a sátánnak, mint az, aki talán nem is hallott Jézusról, de betartja azokat az emberiességi alapnormákat, amelyekről az egykori rabbi is beszélt.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. december 24., hétfő

Karácsony mindfelett



Kiskarácsony, Nagykarácsony
Holdfény feszül dióágon
Tillárom, tillárom
Szél zenél a kötélszálon
Karácsonya pányvaszáron
Továbbállt egy csontszamáron
Vihar előtt
Fotó: EISimay
Simay E.I. 2018. december 24.

Comments on Facebook

2018. december 21., péntek

Tényleg Áder a hibás?

Amikor ezeket a sorokat írom, még tart a tüntetés a Sándor-palotánál. Annak kapcsán, hogy Áder János aláírta a rabszolgatörvénynek elkeresztelt parlamenti végterméket. Arról nem igazán van hír, hogy a Sándor-palotában egyébként fellelhető-e az államfő, de a szimbólumértéke természetesen nem vonható kétségbe. Az államfővel kapcsolatos várakozások megalapozottsága annál inkább.

Mert Áder János a kinevezése pillanatában is pártpolitikus volt. Amely politikai státuszát egyébként maga sem cáfolta soha. Így, végső soron, aligha tekinthető csalódásnak, ha pártpolitikusként viselkedik. Természetesen ettől még megtehette volna, hogy nem írja alá a rabszolgatörvényt sem, és a csatolt törvényeket sem. De azt is tudjuk, hogy eddig csak olyan törvényeket nem írt alá, amelyeket a Fidesz valójában vissza akart vonni, de ezt presztízsvesztés nélkül nem tehette. Illetve olyanokat, amelyek olyan fajsúlytalan törvények voltak, hogy a kinyomtatásukhoz használt papír ólomnehezéknek számított volna mellettük. Persze, okozhatott volna csalódást, de Áder nem az a megbízhatatlan ember, aki a társadalmi érdekközösséget bármikor is elé helyezné a neki kenyeret, lakás, szabadidős sportokat, vagy bármi mást biztosító hatalmi érdekközösségnél.

Úgyhogy lehet szidni Ádert, de felesleges. Pontosabban: ha bárkinek a napi vércukorállításhoz, a pillanatnyi stressz oldásához a köztársasági elnök szidása elengedhetetlen, akkor tegye csak nyugodtan. A többiek azért tegyék fel bátran a kérdést, hogy nem a rendszerben van-e esetleg a hiba? Abban a rendszerben, amelyik a gengszterváltás környékén lezsírozásra került, sé amelyik azóta is folyamatosan pártpolitikai gyakorlótereppé teszi a köztársasági elnök hivatalát. Mert kár lenne tagadni, hogy Göncz Árpád sem közvetlen választás, hanem pártközi mutyi eredményeként kapta meg a címet. Gyakorlatilag az egyetlenként az 1989-et követő magyar köztársasági elnökök sorában, aki képes volt ezen felülemelkedni. Mert az, hogy ma már a gerinctelen módon megválasztott, a tisztséget gerinctelenül elfogadó, és a Fidesz politikai érdekeit sosem feledő Sólyom is remek elnöknek tűnik, az nem a nevezett érdeme. Csak annak az eredménye, hogy őt olyanok követték a sorban, mint a nemzeti plágiumbajnok, illetve a jelenlegi elnök.

Amikor tehát elmennek a tüntetők a köztársasági elnök hivatalához tiltakozni az aláírás ellen, akkor ez érdemben csak akkor értékelhető, ha napirendi ponttá teszik a közvetlen elnökválasztást. Erre egyébként van kezdeményezés a tömegben. Azért persze érdekes lenne tudni az akkor már szavazóképesen élt, de most tiltakozó szereplőket, hogy milyen véleményt képviseltek annak idején. Amikor az elnök választásának módjáról döntöttek. Ahogy azt is, hogy mit képviseltek, mit tettek a korábbi tiltakozások esetén. Netán a szerepüket abban, hogy nem vezettek sehova. Ahogy nem egy szakszervezeti vezetően ebben például lehetett elévülhetetlen szerepe.

Azért persze azt is tudhatjuk, hogy ha a rendszer marad, de Áder megy, akkor a Fidesz majd csak oda tud ültetni valakit a bársonyszékbe. Sőt! Még az is előfordulhat, hogy Orbán, meghallgatva a hívei szavát, nagy kegyesen elfoglalja majd a vezér és kancellár megtisztelő címét. Amely erővel királlyá is koronáztathatná magát. Amely cím, a kancellári is, alighanem régóta ott szerepel Orbán Viktor bakancslistáján. Azon a listán, ami 2012-ben már felsejlett, mindenképpen. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy egy kiadósabb provokációval, illetve egy provokációnak felültethető tömegrésszel nem jut ehhez közelebb. Akinek meg majd nem tetszik, az a szintén aláírt bérbírósági törvény értelmében elmehet a hatalom megtartásában érdekelt miniszter által kinevezett bíróhoz panaszra. Az eredmény borítékolható.

Ugyanakkor persze felmerülhet, hogy a hatalom képviselői mennyire számíthattak az elégedetlenségekre, tüntetésekre. Nos, az eddigi tüntetések tapasztalatai alapján aligha kellett eleve egy eszkalációra számítani. A legtöbb eddigi háborgás vagy már az inkubátorban meghalt, vagy nagyon gyorsan lecsengett. A jelenlegi lehet természetesen kivétel. Annak ellenére, hogy személy szerint nem látom a pillanatnyi, egyébként jogos, felháborodás levezetésén túlmutató, átütő politikai programokat. De tudjuk, nem egy esetben az „utca” megtartotta a maga törvény-ülését. A radikalizálódás esetére azonban évek óta tudhatóan gyúr a hatalom. Legfeljebb pillanatnyilag majd beáldoznak pár nélkülözhető és politikailag kompromittált figurát. Kósát, Németh Szilárdot, vagy bárki mást. Ahogy a nyugdíjpénztárak kapcsán elhasználódott Selmeczi Gabriella is eltűnt a süllyesztőben.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. december 19., szerda

Bérbíróságok kipipálva?

A rabszolgatörvény alaposan kiverni látszott a biztosítékot. Az is elég nyilvánvalónak látszik, hogy nem is véletlenül hagyta a hatalom odáig fajulni a helyzetet, ameddig fajult. Amely megállapítás még akkor is igaz lehet, ha némileg elszámították magukat. Miközben azért a surranópályákra sem ártana egy fél pislantásnál többet fecsérelni.

Mert miközben a kormány hangszóróiból dől a sorosozás, meg a kínos magyarázkodás, és a képviselők a királyi TV épületében próbáltak, illetve próbálnak valami köztájékoztatásért eljárni, pár kérdés mintha háttérbe szorulna. Köztük olyanokra is gondolhatunk, hogy mennyire megalapozott a hatalmi szófosók által a tüntetőknek tulajdonított cselekedetek teljes körét a tüntetőkre lőcsölni.
Ahogy Szabó Zoltán is feszegette a szánkó-paradoxon kapcsán. Amely problémakör eléggé illeszkedik ahhoz a korábbi felvetésemhez, hogy a hatalom nagyon szeretné azt a kis szükségállapotocskáját okosba megoldani. De ugyanígy háttérbe látszik szorulni a rabszolgatörvény botrányos elfogadása mellett megszavazott egyéb törvények köre is.

Holott azok megszavazása nem kevésbé botrányos körülmények között zajlott. Köztük annak a törvénynek a megszavazása is, amely a közigazgatási bírósági rendszer felállításáról szólt. Amely törvénynek legalább akkor a lehet a hatása a közéletre, mint a rabszolgatörvénynek, amit akár vissza is vonhatnának. Mert valójában, érzésem szerint ma is kétféle munkavállaló létezik:
1/ Alkupozícióban levő, aki akkor túlórázik, amikor meg lehet vele alkudni;
2/ Alkupozícióban nem levő, aki akkor túlórázik, amikor akarják, hogy túlórázzon. Alverziói:
-       2a verzió: Mégis kicsikar pótlékot, amit legálisan kifizetnek;
-       2b verzió: Kicsikar némi pluszpénzt, de azt zsebbe kapja okosba;
-       2c verzió: Örül, ha egyáltalán kifizetik, mert ki is rúghatnák. Például egy tetszőleges zsákfaluban, ahol öten jelentkeznek helyette öt percen belül.

Ugyanakkor a bérbíróságok kérdése lényegesen fontosabbá válhat. Mert olyan ügyeket utalhatnak eléjük, amelyek bármelyik embert szinte bármikor érinthetnek. Elvégre az adóhivatal, a választási bizottságok, illetve a közéletbe egyre inkább beszivárogni látszó rendőrség munkásságát, döntéseit ezt követően olyan bíróságok bírálhatják el, amelyeken a bírókat a hatalom közvetlen kinevezésével ültetik majd be a megfelelő helyekre. Ennek az egyik következménye az lehet, hogy az ügyészég akár el is indíthat majd eljárásokat, mert a bíróságon a miniszter kegyelméből ücsörgők majd megoldják, hogy csak az legyen bűnös, akit a kormánymegbízott is bűnösnek szeretne gondolni.

A másik probléma persze az is lehet, hogy innen nem biztosan túl nagy a lépés a koncepciós ügyek bírósági hátterének a megteremtése. Márpedig a billentyűzeten sincs messze a „B” a „V”-től. Csak melléüt véletlenül valaki, és a „Bérbíróságból” „Vérbíróság” lesz. Így lehet, hogy a rabszolgatörvények mellé a bérbíróságok kérdését is rendszeresen a tüntetések napirendjébe kellene illeszteni.

Andrew_s

Utóirat:

Mondják, hogy a tüntetők követelései között ott van a független bíróságok követelése. S valóban. Azonban a "független bíróság", az nagyon jól hangzik, de valójában nem mond semmit. Mert, ha belegondolunk, akkor milyen a független bíróság? Tudom. A szabványszöveg az, hogy olyan, amiben nem kap szerepet a politika. Láttunk már olyat a történelem folyamán? Szerintem amíg emberek ülnek ott nem is lesz.

A "Bérbírósági törvény" azonban egy olyan konkrét jogforrás, ami nem informálisan, az emeberi meggyőződésen keresztül hat, hanem kodifikálva biztosítja az kormányzati beavatkozást.

Comments on Facebook

2018. december 17., hétfő

Rabszolgarendőri kérdés

A mai nap slágertémájává vált, hogy az ellenzéki képviselők egy csoportja bejutott a királyi televízió épületében, és ott a biztonsági őrökkel találták magukat szembe. Az lehet kérdéses, hogy ezen őrök halmaza milyen közös halmazzal bír az olyan korábbi birtokvédőkkel, mint akik felléptek a diákokkal szemben a Fidesz székházánál, vagy a ligetet védőkkel szemben. Van egy röpke kérdés azonban, ami rendőrséggel kapcsolatban kezdett csiklandozni.

Nem az, hogy a karhatalom fellépése esetleg hagyhat némi kívánnivalót maga után. Ezt a képviselőket megillető védelem, illetve a biztonsági őrök fellépése kapcsán bárki megítélheti. Azonban az a kérdés érdekesebb lehet, hogy a rendőrség kirendelt állományának tagjai a normál szolgálati időben, vagy azon túlmenően is köteles-e a hatalom rendelkezésére állni? Nem ismerve a szolgálati szabályzat részleteit, pusztán a biztonságérzet szülte véleményem alapján az utóbbi lehet az igaz. Még akkor is, ha a vezénylő parancsnok nem biztosítja a vörösköd-effektussal küzdő biztonsági személyzet hangulatának a lehűtését. Ha azonban feltesszük, hogy a rendőrség tagjai túlmunkában is szolgálni tartoznak a rend védelmét, akkor vélhetőleg ezért némi rekompenzáció, például némi többletjövedelem is járhat nekik.

Így viszont előállhat az a sajátos helyzet, hogy a rendőrség egyes tagjai most az az elleni törvény ellen tüntetőket szívatják, akik éppen azt szeretnék elérni, hogy ne legyenek pótlékmentes túlmunkára kényszeríthetők. Ugyanis, van egy olyan érzésem, hogy az államhatalom is munkáltató. Munkáltatója a rendőrség, a honvédelem, a tűzoltóság, illetve valamennyi hatóság tagjainak. Ebben az esetben a kivezényelt állomány is érintettje lehet annak, hogy ő is három évig kuncsoroghat a pótlékaiért a törvény alapján. Eközben rémlenek olyan korábbi hangok is, amelyek szerint a „gyalogrendőr” korántsem tartozik a több milliós fizetéssel alkalmazott rétegbe.

Így érdekes lehet az a kérdés, hogy rendőrség egyes tagjai a „rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabály életbe lépésében, vagy az az elleni tiltakozás esetleges eredményességében érdekeltebbek-e jobban? Ha pedig a tiltakozás sikerében érintettek inkább, akkor vajon mikor fog elkövetkezni az átfordulás? Amikor leteszik a pajzsot és hazamennek a legények. Miközben az sem kizárt, hogy a politikai erők ilyen-olyanságát emlegetők is rájönnek arra, hogy nem kell szeretni egyik ellenzéki pártot sem ahhoz, hogy utálják a társadalom nem kis részét provokáló, diktatórikus hatalomgyakorlást.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. december 16., vasárnap

A hatalom a tüntetés ellenzéke

Készült egy összeállítás, nem általam, arról, hogy a mostanában zajló tüntetések milyen tudósításokat váltanak ki a világsajtóban. Azzal a kísérő-kiemeléssel, hogy „Kovács Zoltán felkötheti a gatyót, ha cáfolni akar......”. Ámde, alig hiszem, hogy a nevezett, egyébként a CEU-n végzett, politikus érdemben cáfolni akarna bármit is. Neki megmondták, hogy mit kell képviselnie, és ő azt képviseli. Ezért fizetik.

Mondhatná persze, hogy a becsület a gerinc nála többet ér, de talán nála nem ér többet. Meg talán van az a pénz, beosztás, látszólagos felelősségátvállalás, amiért még talán saját magát is meggyőzi arról, hogy neki, illetve a személyes háttérhatalmának van igaza. A nemzetközi sajtót, bármilyen kellemetlen is ilyeneket leírni, a tömegek nagy ívben leszarják. Nem azért, mert nem érdekelhetne sokakat, hanem azért, mert egyrészt nem ismerik, másrészt sem ismerik. Már a nyelveket sem feltétlenül, amelyen megjelennek. Meg azokat a csatornákat sem feltétlenül érik el, ahol hozzájuthatnának. Azok a százezrek, akik pedig már kivándoroltak, aligha fognak hazajönni tüntetni. Nem véletlenül írtam már évekkel korábban, hogy Orbán Viktornak elemi érdeke az, hogy az országot a Schengen fémjelezte zónában tartsa. Alkalmasint: „Beszorulva abba a szerepbe, ami a rabszolga-béren alapuló összeszerelő-kultúrát képes ’kiajánlani’ a partnereknek. akik a termékeket ’természetesen’ a megszokott áron kínálják”.

Egy másik ponton sokkal kínosabb lehet a jelenlegi helyzet. Nevezetesen ott, hogy kikezdheti azt a helyzetet, amit a megosztott, és egymással civakodó ellenzék léte jelent a hatalom számára. A „rabszolgatörvénynek” nevezett jogi konstrukció, amelynek valószínű céljaként látszik a gazdasági exodus okozta munkaerő-hiány éppen úgy, mint a közszolgálatban zsarolható munkaerő kizsigerelése, illetve a szabadideje egy részének ellenőrzött körülmények között való eltöltetése ugyanis közös nevezőt jelenthet. Mindazon szakmai és politikai szereplőknek, akik nem értenek vele egyet. Akár még olyanoknak is, akiknek a Fidesz eredeti politikai koncepciója szimpatikus volt, de az úrhatnám nagyképűség, a hatalmaskodó szemétség megtöltötte a hócipőjüket. Az tehát hogy a tüntetések hibahatáron bőven túlmutató szimpátiát váltanak ki, és a tevőleges közreműködők száma sem nulla, különösen kínossá teheti a kormány némely tagjának ezt az egészet.

Ennél már csak az lenne kínosabb Orbánnak, ha a tüntetésekből mozgalom szerveződne, és volna egy szervezet, vagy egy vezető, aki tényleges, jövőbe mutató politikai programot hirdetne. Nem három napra, és nem a pillanatnyi indulatok leföldelésére, hanem évekre előre. Aligha véletlen, hogy ennek a lehetőségnek igyekeznek keresztbe feküdni. A közelgő Karácsony látszólag a hatalomnak dolgozik. Mert akár a kereszténység megtámadásának a jelszavait is el lehet pufogtatni. Némi sorosozással összekötve az antiszemita felhangokat is meg lehet próbálni igába fogni. Gyakorlatilag megpróbálva azt, hogy magukat a tüntetőket próbálják egymásnak ugrasztani. Miközben a surranópályán azért bejátszották a pályára a határon túliakkal való szembefordítás lehetőségét. Bízva abban, hogy csak részt vesznek, illetve nem tiltakoznak, közülük elegen ahhoz, hogy az uniós választásokba bevont státusz-polgárok biztosítsanak némi előnyt Orbánnak.

Egyébként azt az esetleg képekkel, jól beállított véletlen felvételekkel is igazolt jelenséget nehéz lenne tagadni, hogy elhangozhattak a kereszténységet nem éppen középpontba állító tirádák. Ahogy lehet óbégatni a nemzeti karácsonyfa felgyújtási kísérletéről is. Akár leterroristázva mindenkit, aki nem ért egyet azzal, hogy rabszolgaként, a nagy népi abúzus ostoba alanyaként kezelje a hatalom. Azonban ez utóbbiakkal kapcsolatban pár kérdés is lebegni kezdhet a levegőben. Például az, hogy ezek a megnyilvánulások milyen politikai támogatást kaptak, illetve melyik média az, amelyik, akár passzív, tudósításnak beállított, reklámot biztosít hozzá? Illetve az is, hogy a tüntetéseken részt vevő tömegek mennyire vették védelmükbe a csőcselék-módszertant alkalmazó provokátorokat? Azt a kérdést meg úgysem fogják egyelőre feltenni, hogy a provokátorok milyen politikai erőkhöz kötődtek valójában? Noha talán ez utolsó kérdés menthetné fel leginkább a hatalmat az alól gyanú alól, hogy esetleg azt a rég várt, előkészített, és Orbán hatalmát izomerővel biztosító icike-picike rendkívüli állapotot szeretnék már végre startvonalra állítani. Mert egy központosító hatalom mégis csak a hatalmat esetleg kikezdő, megkérdőjelező tüntetések ellenzéke. Ugyanakkor az ellenzéki politikusoknak hatalmas felelőssége lehet abban, hogy ez a tiltakozás ne jusson a többi, korábbi kísérlet sorsára. Ne egy program nélkül ellaposodó, kiüresedett morgássá csituljon. Olyan eseménnyé, amelynek a végén Orbán Viktor elszalajtja Szijjártót, Gulyást, vagy másokat a következő adag szotyiért. Miközben a tiltakozások leföldelődnek a semmibe.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. december 13., csütörtök

Gulyás a decibelkörmös osztogatója

Tegnap nem kicsit sajátos körülmények között, ha tetszik kéz alatt, okosban, megszavazták a dolgozókat froclizó munkatörvénykönyvi változásokat. Igaz, Orbán Viktor keze alatt nem tudjuk mi volt a zsebében, de azért megszavazták. Az ellenzék kivételesen szinte már ellenzékként működött. Majd tüntetés zajlott a fővárosban. Ma Gulyás Gergely pedig minősítette azt.

Ahogy az MTI híre felvezeti ezt a minősítést, minősítgetést: „Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt”. Amely szöveg felett több okból lenne érdemes elgondolkodni. Már csak azért is, mert nem kerültek ki olyan felvételek, amelyek szerint felgyújtották volna szerdán a budapesti Fidesz székházát. Holott a folyamatos kormány-oldali provokációk alapján az is lehet, hogy igény az lenne rá. Elsősorban talán éppen a kormány egyes tagjai, netán a miniszterelnök részéről. Elvégre elég régóta látszanak egy kis szükségállapotosdira. Mert mit zavarognak azok a szégyenletes elemek, akik nem borulnak hasra a gazdasági exodus kormányának nagyszerűsége előtt. A végén még ezt is megoldják okosba?

De Gulyás Gergely, illetve az MTI szerinti szöveg mellé vegyünk inkább elő egy másik, mára inkább elhíresült idézetet. Ezt: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, hátamögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek”. Az utóbbit Pozsgay Imre írta az 1956-os események kapcsán. Pozsgay későbbi pályafutása, pártkatonasága, majd az egész életének későbbi át, vissza, és újraminősítése ismert. Úgyhogy lehet megtenni a téteket Gulyás esetében is. Mikorra várható a miniszterelnökségi főszolga kinevezése valami Nagyon Magas segédzsebkotrói tisztségbe. Illetve, mikor fogja visszavonni mindazt, amit Orbán szolgálatában, pártkatonaként elmondott, és válik tiszteletbeli nagyemberré. Természetesen Orbán bukása után. Mert addig...

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. december 12., szerda

Rabszolgák előre: Orbán keze

Az országgyűlésben, a helyszínről kapott közvetítés alapján, úgy szavaztattak, hogy eközben az informatikai rendszer nem az elvárásoknak megfelelően működött. amennyiben azonosító-kártya nélkül is jelenlétet mutatott. Ennek a kommunikációs kényszerítő ereje vitatható, de megérthető. az ellenzéki képviselők ellenszavazat így nem látszik, mert a rendszer úgy tudja, hogy a helyükön ülnek és nem adtak le nemleges szavazatot.

Ugyanakkor, ugyancsak a netes közvetítés alapján a miniszterelnök testbeszéde igen alapos zavart jelez az erőben. Az biztos, hogy a keze beköltözött a zsebébe. Ezt mindenki maga tippelheti meg, hogy a személyes zsebbohóccal van-e ilyenkor elfoglalva? Ha igen, akkor ennyire komoly a probléma? Az azonban látszik, hogy ilyen helyzetben sem képes (már) legalább a látszatát megőrizni, hogy a viselkedési minimumnak a birtokában van.

Ugyanakkor az azért tudható, hogy Orbán Viktor az, aki már évekkel ezelőtt is azzal házalt a nemzetközi piacokon, hogy a magyar munkaerő képzett és olcsó bér-rabszolga.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. december 7., péntek

Mészáros gazdasági coming out-ja

Fotó: MTI / Bodnár Boglárka
Több helyen olvasható volt az MTI híre alapján, hogy Mészáros Lőrinc kamionos pihenőt adott át. Mégpedig saját kezűleg vágva át azt a szalagot, amelynek tartásában Palkovics László, az innováció és technológia minisztere is segédkezett. Szó szerint. Óbaroknál.

Azt, hogy ténylegesen ott sertepertélt a miniszter azért érdemes megjegyezni, mert még valaki azt hinné, hogy a segédkezést úgy értettem, hogy segített összelapátolni a pénzt a beruházásra. De nem. Mészáros Lőrinc, az Autohof Óbarok tulajdonosa ugyanis kiemelendőnek érezte, hogy az 1,1 milliárd forintból megépült parkoló, „teljesen saját forrásból, hitel és támogatások nélkül” valósult meg. Amely fél mondatnak valószínűleg nagyobb a hírértéke, mint az egész sajtóhírnek. Miniszterestől, kamionostól. Már csak azért is, mert a vezér falubarátjának szalagot tartani igenis kitüntetés egy miniszter számára. Különösen, ha az innovációkból momentán kevesebb tapad a nevéhez, mint a felsőoktatás szétveréséből. Még államtitkár korából. De most miniszter és ez töretlen karrierutat jelent számára. Amelyen egy fenékkel több, vagy kevesebb, már talán nem is számít. Akkor sem, ha Mészárosé az esedékes.

Naszóval. Amiért az a bizonyos pár szócska külön gondolatokat érdemel az a kijelentés jelzésértéke. Az ugyanis világos, hogy az orbáni oligarcha-poltika is nagyjából abban a szellemiségben fogant, hogy az első milliók eredetét nem illik feszegetni. Pontosan tudva, hogy a történelemben nem viselnek ebben úttörő szerepet. Nem az elsők azok közül, akik a más irányú forrásokat, a gazdaságon kívüli hatalmat a gazdaságban, vállalkozásokban bevonva kamatoztatják. Ha sikerül a törvényi környezetet is ennek érdekében kialakítani, akkor még pénzmosásnak, síbolásnak sem tekinthető. Egy-két generáció elmúltával, ha sikerül addig kibekkelni, már a kutya sem fog foglalkozni a részletekkel, mert a milliárdok önmagukért fognak beszélni. Amikor tehát az orbáni klikk valamelyik tagja már jelentős önerős beruházásokra képes, akkor ez egyfajta „coming out” az említett úton.

Mészáros Lőrinc kijelentése is jelzés értékkel bírhat ebből a szempontból. Függetlenül attól, hogy milyen rögös, fényesre nyalt, vagy napraforgómagos út is vezetett idáig. Végső soron bejelentette: a gazdasági hatalommá konvertálás első lépése megtörtént. Amely persze azt is jelentheti, hogy esetleg rátévedhet a Simicska-ösvényre is. Különösen, ha igazat állítanak azok, akik szerint Mészáros pénze valójában nem Orbán pénze, hanem külön kasszán vannak. Ebben az esetben jelenthet némi veszélyt az, ha valaki önálló hatalmi tényezőként kezdi magát definiálni. Márpedig a tőkefelhalmozás kísérő média-birtoklások fényében a nemzeti gázszerelő is beleeshet ebbe a hibába. De még akkor is rávetülhet a vezéri gyanú, ha nem fitogtatja a hatalma megerősödését.

Orbán hatalomféltésének még ebben az esetben is áldozatává válhat. Alkalmasint akkor is, ha vezéri strómanként működött ezidáig. A vagyon ugyanis a jog előtt azé, akinek a nevén szerepel. Ha papíron nem Orbán Viktor nevén szerepel, akkor nem Orbán Viktoré. Függetlenül attól, hogy a kormányközeli kerekasztal fura lovagjai milyen kardokat szegeznek esetleg egymás torkának a háttérben. Könnyedén előfordulhat, hogy Mészáros kijelentése arról a bizonyos saját erőről önveszélyessé válhat ebből a szempontból. Még akkor is, ha elsőre nem tűnik rossz kommunikációs fogásnak. Annak igazolására, hogy az orbáncsinálta milliárdos nem orbáncsinálta milliárdos. Elvégre mindenki láthatja ezennel, hogy milyen befektető, illetve gazdasági lángész az udvari gázcső-varázsló. Talán persze érdekes lenne tudni, hogy a Simicska-ösvény elkerülésére milyen garanciális feltételek állnak fenn. Milyen garanciákat kaphatott a vezértől, illetve Orbán mivel tarthatja a kezében, ha mégis csak egy stróman.


Mert kellő garanciák nélkül még eljöhet Mészáros „G-napja” is egyszer. Orbán látható pánikreakcióit látva nem is feltétlenül a távoli jövőben. Ami persze legyen az ő problémája. Bízva, hogy a következő, jelzésértékkel bíró hír nem az lesz, hogy egy emeleti, erkély nélküli lakás erkélyén kell friss levegőt szívnia.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. december 5., szerda

CEU, képzés, szotyihéj-köpködés

Gyakorlatilag ténnyé vált, hogy az USA-ban akkreditált képzéseit Bécsbe költözteti a CEU. Az szinte biztos, hogy az Orbán-kormánynak, illetve a vezérnek személyesen ez így teljesen megfelel. Valószínűleg a bécsieknek is. Így tulajdonképpen mindenkinek jó. Legfeljebb az országnak általában rosszabb. De az meg szinte senkit nem érdekel. Az a kisebbség, akit érdekel, az meg végképpen nem játszik.

A hatalom szempontjából semmiképpen. Elvégre megkapták azt a negyvenvalahány százalékos választási támogatottságot, amivel kétharmadot lehetett gründolni a Parlamentben, oszt jónapot. A viták meg csendben pörögnek az interneten. Ami szintén keveseket érdekel. Illetve, elég sok embert érdekel, de valójában tök mindegy. Egyrészt azért, mert a viták ezer szálon, és több tucat szempont mentén futnak. Másrészt azért, mert a CEU sem mindenkinek egyformán hiányzik. Leginkább azért, mert a vitatkozóknak jórészt fogalmuk sincs arról, hogy valójában milyen képzések folytak a “Soros-egyetemen”. Mi tagadás nekem sem nagyon. Tudom, utána lehetne részletesen kotorászni, de semmi kedvem hozzá. Majd egyszer lehet, hogy megteszem.

Valójában nincs jelentősége. Számomra, itt és most, nincs. Személy szerint, hogy őszinte legyek nem sokra tartottam az egyetemet. Részemről egy periférián mozgó képző-hely volt. Az sem vonzott, hogy amerikai diplomát ad. Leginkább azért, mert a világ számos más országába is szívesebben mennék, mint az USA-ba. Még turistaként is. Ám ez valójában magánügy. Ahogy szinte mindenkinek az egyéni problémája az, hogy személyében hol tanul tovább. Tekintve, hogy az egyetem jobbára a nagykorúak játszóházai. Akár a világ legjobb, és akkor is, ha a világ gyengébb, de valós képzést nyújtó egyeteméről beszélünk. Mely besorolás felett amúgy a CEU kapcsán is zajlik a vita. Van olyan, aki az ország lejobb egyetemének emlegeti, míg mások szerint ez nem így van. A hivatalos ellenzéki szólamok az előbbit hangsúlyozzák, míg a vezér hű trolljai szerint ez hazugság.

Amúgy a besorolásokat tekintve a The World University Rankings besorolása szerint közel száz, illetve több száz hellyel előzi meg 2017-es adatok alapján a CEU a többi hazai egyetem jövőre várható rangsorát, de ezt sem kötelező hitelesnek elfogadni. Ahogy azt sem, hogy a Top Universities sem sorolja a magyar alapítású egyetemeket az első ötszázba. Mert lehet azt mondani, hogy a külföldiek szemében ez lehet igaz, de a hazai szemlélettől ez idegen. Mert magyar seggbe magyar lóalkatrészt. Meg rangsort. Miközben azért kellő értetlenséggel is szemlélem a CEU-problémát.

Mert tegyük fel, hogy a CEU olyan jelentéktelen, amilyennek fel akarják időnként a hatalom szekértolói tüntetni. Mondván, hogy egy piszlicsáré egyetem mellett miért kell tüntetni, meg ekkora szelet kavarni. Miközben ugyanezek válasza nem ismert arra a kérdésre, hogy amennyiben tényleg jelentéktelen, akkor miért zavarja annyira a hatalom birtokosát? Lehet, hogy mégsem annyira jelentéktelen? Ha pedig jelentéktelen, de mégis zavarja a kormányt, akkor lehet, hogy mégis azoknak van igaza, akik szerint a képzés, mint olyan zavaró a hatalmaskodóknak? Amiről az jut eszembe, amit egykor a főnöknőm mondott, alighanem idézve valakit, valami továbbképzés kapcsán. Azt, hogy „diplomával is lehet utcát seperni, de diploma nélkül mást sem lehet”. Ami nyilván egy sarkított összehasonlítás, de azért van benne valami. A diploma megszerzéséig ugyanis, amennyiben valóban képzés zajlik az egyetem falain belül, akkor szélesedik a nézőpont, épül egy kapcsolatrendszer, és ragad némi ismeret is. Ebből a két előbbi lehet egy centrum-, illetve cenzúrahívő, a tudatlan szolgahad kialakításában érdekelt hatalom érdeke.

Márpedig ebből a szempontból az a vita érdektelen, hogy a CEU az ország legjobb, vagy legrosszabb egyeteme-e? Az ország legrosszabb, de a diplomát valós képzés fejében kiadó egyeteme is jobban segítheti egy fiatal további életét, mint a legjobb stadion padsoraiban elsajátítható szotyihéjköpési szakképzés. Még akkor is, ha az egyetemi padsorokból a diploma kézhezvétele előtt kopik ki valaki. Elvégre lehet, hogy az egyetemen jön rá valaki, hogy jobb villanyszerelő lenne, mint amilyen elektromérnöknek szeretnék a szülei tudni. Igaz, a valós szakképzés is komoly ismereti bázist nyújthat. Úgyhogy az sem jó. Talán nem is véletlen, hogy a komoly tradiciókkal bíró hazai szakképzést is gyakorlatilag szétverték.

Mindamellett Orbán hű trolljai természetesen mondhatják, hogy ez egy városi, ha tetszik aszfalton nőtt parasztértelmiség, egyedi nyavalyája. Mert bezzeg a magyar paraszt másként látja, és a vidék fejlesztése felé fordulnak a felvonuló arcélek. Amiben lehet hinni, ha valaki nagyon akar. Aki nem nagyon akar, az összevethet két adatot. Az egyik az, hogy kormány 150 milliárdot szán a magyar falu-programra. A másik, hogy a még át sem adott Puskás Ferenc Stadion költségvetése idénre már ennél kicsit magasabbra, 190 milliárd forintra nőtt. Hűen tükrözve a jelenleg regnáló hatalom valós preferenciáját a mezőgazdasági szakmunkástól a vidéki értelmiségen, az országosan kiművelt emberfőkön át a stadion-hangadó decibelhuszárokig vezető ív mentén.

Andrew_s

Comments on Facebook