Gyarmati ápoltak költségvetődése.

Forrás: MTI

Érdekes lenne egyszer azzal kezdeni, hogy az EU és az IMF elsőre elfogadott valamit, amit kormányzat felterjeszt betekintésre. Azonban ez, úgy tűnik várat magára továbbra is. A legutóbb átadott csomagon nem tudjuk, hogy mekkorát kacagtak, vagy sírtak talán, de az biztos, hogy visszadobták. A reakció egy nagyjából egy napos hirtelen felindulás volt Matolcsy György és ápolói részéről, amit egy újabb csomaggal ünnepeltek meg. Olyan módon kommunikálva, hogy az IMF részben további megszorításokat kért azon listaelemekre melyekről már korábban is alighanem hazudott a kormányzat. Részben újabb megszorításokat kért. Vagy sem. Matolcsy szavainak pedig szintén nem túl hosszú a szavatossági ideje. A három lépcsőben bejelentett mintegy ezer milliárdos korrekciók, az inflációval, akár havi tízezer forintos minuszt jelenthetnek fejenként az ország lakosságának. Mi lenne, ha megszorítás lenne?

Az, hogy szakmailag Matolcsy György újabb csomagja miért hibás, azt alighanem igen alaposan fogják még kielemezni. Az azonban szinte már biztosnak látszik, hogy ismét azokat a szektorokat próbálja újabb pióca-manőverekkel megcsapolni, ahonnan a gazdaság vérkeringésének fellendítése várható. Ezért is születhettek olyan értékelések, hogy az új kiigazítási tervezet növekedésellenes. Az ugyanis, hogy a kormányfő és csapata, nem tartja be a szavát, és a bankszövetségnek tett ígéretét, az legfeljebb a bankszövetség elnökét lepi meg. Elvégre maga Orbán Viktor maga jelentette ki annak idején, hogy egyfajta pávatáncot folytat, amiben neki, és általa minden lépés megengedett. Bármit megígérhet, és bármilyen ígéretét megszegheti. Ez neki alanyi jogon jár, mert neki a hangok is megmondták, hogy alanyi jogon igazuk van. Neki és jobb kezének, Matolcsy Györgynek. S alighanem ez az ami a legnagyobb veszélye annak a politikának, amit jelenleg folytat a miniszterelnök. Olyan szintű hiteltelenedés, hogy valóban hitkérdéssé válik az, hogy ki tart ki mellette.

S ebből a szempontból az azeri baltás ügyében is arcát vesztett Szijjártó Péter kinevezése Matolcsy György mellé szekundánsnak nem sokat számít. Két tehetségtelen, hitelét vesztett politikus egy halmazba foglalásával ugyanis semmi sem történt. Illetve pontosan ennyi történt. Politikailag üres halmazok uniója egy újabb üres halmazt eredményezhet csupán. A „kétoldalú beruházási tevékenység erősítése” ugyanis alighanem egy erőteljes lejmolási hadjáratot jelent, mivel nem valószínű, hogy a Sárga folyó következő vízierőművét Magyarországról felvett hitelből finanszírozza a Kínai Népköztársaság. Tulajdonképpen akár erről is lehet hitvitát folytatni. Ahogy a gazdaságért felelős tündérpásztor, és az őt, mesevilági kirándulásaiban, támogató Orbán Viktor megannyi más ténykedéséről is, Ilyen szempontból Rogán Antal alighanem megcélozta az orbanizmus főpapjának a címét. Bár őt már a korábbi csomag sem szorította annyira, hogy szót emelt volna érdemben ellene. De, frakcióvezetőként, természetesen a jelenlegi csomag kapcsán is meg kellett szólalnia a kádári nosztalgiát sem nélkülöző választási fejtörései szünetében.

Rogán Antal tehát rikkancs-, és regisztrációmentő bokros teendői közepette időt szakított a megnyilatkozásra orbanánia legújabb költségvetési ötletei kapcsán. Vezéréhez méltó egyszerűséggel letolva magáról, pártjáról a felelősséget, és egy laza kirohanással az Európai Unióra hárítva azt. Elvégre egy igazi bozótharcos hithű talpnyalója hogyan is tehetett volna másként. A tényekkel meg úgy sem kell foglalkoznia, mivel a hithez azok amúgy is feleslegesek. Az ugyanis, hogy szerinte „a Fidesz képviselői nem hajlandók az államadósság visszafizetését a magyar családokra, a bérből és fizetésből élőkre terhelni”, legfeljebb tényleg csak a tündérmesékben megvalósítható. Ahhoz ugyanis aligha kell különleges közgazdasági szakértőnek lenni, hogy belássa bárki egy ország költségvetésének zártságát. Csak azokkal a pénzeszközökkel tud gazdálkodni a kormány, amit vagy kívülről visznek be a rendszerbe, vagy már eleve az országon belül van. Mivel hazánk nem kőolajexportáló nagyhatalom, és más alapanyag-exporttal sem látszik megfinanszírozhatónak a gazdaság, maradna a termékexport. Ahhoz pedig termelői munka, beruházás, például a külföldiek itteni beruházása, szükségeltetne. Ha nem akarnak hiteleket felvenni, és a beruházások ismerten csökkenő tendenciát mutatnak, akkor közvetve, vagy közvetlenül a lakossági pénzeszközök állnak csak rendelkezésre. Ha úgy tetszik a magyar családok tartalékai, megtakarításai, az általuk termelt értékek ellenértékei, és a hasonló apróságok. Alkalmasint tényleg apróságok, mivel a tartós recesszió amúgy is a tartalékok feléléséhez, az elszegényedés fokozódásához vezet. Rogán Antal tehát nem teljesen világos, hogy miről beszél. Hacsak nem a hatalom iránti feltétlen engedelmesség kinyilatkoztatásaként nem tekintjük a felszólalását.

Az, hogy, szembemenve az EU és az IMF elvárásainak is, a bankok terheit növelik, végső soron ezen alig változtat, mivel külső források bevonása nélkül a bank is lakossági pénzeszközökkel gazdálkodik. Még akkor is, ha ezt közvetve teszi esetleg. A láncolat alján ugyanis szinte mindig az egyes emberek állnak. Akár vállalkozóként, akár munkavállalóként. Az azonban előfordulhat, hogy amennyiben a bank nem helyez ki hitelt a vállalkozásoknak, akkor a munkavállaló is munka, munkahely nélkül marad. De a csekkadó emelése sem hagyja valószínűleg érintetlenül a magánembereket. Az azonban kétségtelenül egy valós álláspont a frakcióvezető úrtól, hogy nem akarják a személyi jövedelemadót emelni. Elvégre a kormányzati tagok, és kedvenc klientúrájuk számárra az egy kulcsos adó úgy jó, ahogy van. Mert egyébként nem biztos, hogy emelni kellene az adókat. Lehet, hogy elegendő lenne a progresszív rendszer visszavezetése. De az olyan szintű presztízsvesztéssel járna, mai nyílt beismerése lenne a miniszterelnöki csapat hozzá nem értésének. Az a kijelenté, hogy „nem vagyunk hajlandók a bérek és nyugdíjak csökkentésére”, igazán semmitmondó. Elvégre az infláció akkor is lecsökkenti a reáljövedelmeket, ha nominálisan nem nyúlnak hozzájuk. S ugyebár emelésről szó sem esett. Csak az adók tekintetében. Összességében pedig Matolcsy Györgynek sikerült meghaladnia Bokros Lajost. Nem okvetlenül tudásban, hanem hatásban. Sikerült a GDP öt százalékának megfelelő mértékről kilencre emelnie a megszorítások mértékét. Kétes dicsőség, de nagy haladás. A szakadékba.

A közvetlen gazdasági hatáson kívül persze a közelgő Békemenet szempontjából is érdekes lehet az új költségvetési csomag. A vakhiten kívül nehéz ugyanis másként értékelni az egy nap alatt összegányolt valamit, mint az EU-nak való behódolási pozitúra felvételét. Márpedig ebben az esetben a januári táblák helyett ideje lehet másik sablont keríteni. Mert miként nem lesz Orbán Viktor nyalonc, ha behódolt. Bár a miniszterelnöknek van még egy hete kitalálni, hogy a Turul melyik tollára van felírva az a tánclépés, ami nyomán csak ezt tehette. Csak ezt, és semmi mást. S biztos lesznek olyanok, akik hitből, vagy napidíjért el is fogják hinni. Azonban szerintem régen rossz, ha egy regnáló miniszterelnök ilyen helyzetbe lavírozza magát. Olyanba, amikor nem a politikailag irracionális Turul-os tündérmesékért, hanem a gazdaságilag racionális lépésekért kell magyarázkodnia a hívek előtt.

Simay Endre István

Varázsszámtan és tanévnyitás

Forrás: http://mynextbuck.com

A nyár a szabadságok ideje. Ami nagyjából természetes, mivel sokak szemében kényelmesebb opció a kánikulát könnyített öltözékben, mint egy dress-kóddal vert irodában tölteni. Az igazán kikapcsolódók a világ hírfolyamából is kikapcsolhatják magukat, de a napi gondjaikból aligha. Ilyen lehet a gyermekkel rendelkező háztartásoknak, és rokonaiknak például a tanévkezdés. Különösen, mivel ennek költségei valahogy nem akarnak nagyságrendekkel mérséklődni, akárhogy is erősödik a forint, vagy javul az országos büdzsé bejelentett helyzete. Mert kétségtelen, hogy létezik a bejelentés, hogy mintegy 80 milliárdos többlettel zárt júliusban az államháztartás.

Ennek a hírnek kicsit tompítja örömódaszerű csengését az, hogy a Napi Gazdaság portáljára kikerült a többlet-adat előtt pár órával ugyanitt még arról olvashattunk, hogy a büdzsében több száz milliárd forintos lyuk van. Felemlegetve Matolcsy légkalapácsát a betonba öntött jövő évi költségvetés kapcsán. Mely 2013-as költségvetés tervszámait nézve a bejelentéskor egyébként is úgy tűnt, kelleni fog a varázspálca a teljesítéshez. Ha lyukra vonatkozó adat is igaz, meg az is, hogy a non-profittá váló energiaszektorból is pénzt vonnak ki, akkor nagy valószínűséggel sikerül majd az említett szerény többletnek helyet találni e sportpályaépítésekkel vert kis országban. Mert sportpályaépítés, és különösen focipályák építése az kell. Elvégre monumentális városközpontot mégsem építhetünk a miniszterelnök szülőfalujába. Meg különben is. Orbán Viktor focista volt, tehát focipálya kell. Ezt igazán könnyű belátni, és nem is kell kötözködni. Ha meg haverok által a haveroknak épített sportlétesítménybe mégsem akar majd kellő intenzitással éljenezni, tapsolni az istenadta, közmunkából tengődő nép, akkor sincs baj. Még mindig felhasználhatók edzőterepnek az aktuális b-közép számára. Számukra ugyanis igazán felelőtlenség lenne egy esetleges kormányváltás után felkészületlenül kimenni az utcára. Még a végén nem sikerülne hatékonyan felgyújtani valamit, mint annak idején a TV-székházat.

De ne fessük az ördögöt a falra, és bízzunk a sportpályák árnyat adó hűvösében a nyári nagy meleg idején. Legalább jól megérdemelt szabadságát nyugodtan töltheti az állam vezetése. S velük nyugodtan zajlik a gazdaság. Mármint a szabadságuk ideje alatt nyugodtan zajlik. Szinte már hiányzik is Matolcsy György esedékes nyilatkozata, mely nélkül csak erősödik a forint. Igazán felelőtlenség ez a mikrofonmentes nyugalom a gazdaságért felelős miniszter részéről. Csak úgy hagyni az iskolakezdésre koncentrálni az arra illetékesek. Iskolákat, szülőket és üzlethálózatokat egyaránt Mert azért onnan indultunk, hogy az iskolakezdés költségei nem látszanak jelentősen csökkenni. A becslések szerint idén is több tízezer forintos tőke kell majd ahhoz, hogy a gyermek nekirugaszkodhasson a tanévnek. Ezt ugyanott olvashattuk, ahol a HVG arról is tudósít, hogy 665 tanár eltűnt a rendszerből. De mégis jó, hogy nem 666 tanár tűnt el, mert a számmágiában hívők máris a gonosz összeesküvését látnák bele. Így ezúton is felkérek minden, még rendszertag tanárt, hogy eszébe ne jusson kilépni a rendszerből, mert jön a gonosz. Hiába lesz minden kötelező hittan, és egyház által felügyelt erkölcstan a NAT-ban

Az oktatás abban a pillanatban megméretik majd, és huss, könnyűnek találtatik. Az oktatáspolitikának ehhez számmágia sem kellett, mert az egyébként is varázslatosan zavaros. Különösen, mivel beavatkozósabb pillanataiban az Emmi is besegít zilálni rajta egy kicsit. De ez is olyan része a világnak, amivel az iskolakezdéskor csak közvetve találkozik az, aki az iskolákkal találkozik. Aki meg nem, vagy kiesett a rostán, az szolgának még jó lesz. Talán. Mert az iskolaelhagyók közt nem csak azokat a diákokat találjuk, akik a változó iskolakötelezettség viszonyai közt kerülnek oktatáson kívülre. Azok a tanárok sem kerülnek kevésbé messze az oktatástól, akik elhagyják a pályát. Akik közül nem biztos, hogy mindenki alkalmatlan a tanításra, miközben a folyamatos viták dúlnak az iskolaigazgatásra politikailag kinevezettek, vagy ilyen gyanúba kerültek körül. Így aztán könnyen lehet, hogy nem csak a füzetek árában lesz drága a tanévkezdés, hanem újabb politikai mérkőzések is emészteni fogják az emberi erőforrásokat. Olyan kérdésekkel vonva el az erőt, figyelmet, energiát az oktatástól, ami legfeljebb csak az oligarcha-utánképzés számára érdekes. Mert különben sem a valóban nevelni és tanítani akaró pedagógusnak, sem a diáknak, sem a diákot majdan felnőttként „élvező” társadalomnak nem érdeke.

Simay Endre István

Számháborúk varázspálcával.

Forrás:petesverse.blogspot.hu

Amióta a gazdasági miniszter megnyilatkozott a CNN-nek, tudjuk, hogy hazánkra egy tündérmese vár. Egy tündérmesében pedig az ember ne keressen feltétlenül logikát és következetességet. A mese nem azért van, hanem azért, hogy szórakozzunk rajta. Az persze más kérdés, hogy az országnak jó-e, ha a gazdasági irányítógarnitúra közröhej tárgya a nemzetközi szintéren. De minden nem lehet. A belső népszerűségnek ára van. Olyan ára, ami sajnos számszerűsíthető, és generációk juthatnak tőle virtuális vagy valóságos koldusbotra.

Generációk, mivel a nyugdíjkasszák kiürítése és nem nyugdíjalapokban való tartása egyfajta hitelt jelent a következő generációktól. Különösen akkor, ha további hiteleket kell felvenni az ország megfinanszírozására időközben. Ahhoz ugyanis, hogy a MOL-pakettre, meg ki tudja mi mindenre, elköltött forint-milliárdok okozta elhúzódó hiány betömhető legyen, ahhoz felhalmozni kellene tudnia a gazdaságnak. Kitermelve a majdani nyugdíjaknak bázist szolgáltató anyagiakban keletkezett hiányt, és természetesen az időközbeni hiteleket és kamataikat. Az tehát, hogy a miniszterelnök szerint nem jó hitelből élni, kétségtelenül olyan igazság, amit el lehetne fogadni. Csak az a baj vele, hogy a következő generációktól felvett hitel is hitel. Ha csak a magánnyugdíj-pénztári pénzekről lenne szó, akkor sem jelentett volna mást a populista retorika, mint amikor a kert egyik sarkából egy távolabbira lapátolják a ganét. Legfeljebb kevésbé érezzük a szagát, de amikor később mégis arra járunk, akkor sokkal büdösebb lesz. Mert időközben még rohad egy kicsit. Kamatos kamattal szagosítva a holnapokat.

Ilyen körülmények között különösen büdössé válhat az, hogy évekig az adóprés az egyetlen, amit a kormányzat ismerni vél a gazdaságpolitika hatékony eszköztáraiból. Ami még akkor is igaz lehet, ha a jelenlegi helyzetben a felelősség egy részét a nemzetközi viszonyokra és nemzetközi szervezetekre lehet rátolni. Mert az is nyilvánvaló, hogy a személyes felelősség előli menekülésnek ez egy kézenfekvő módja, és nem is kíván különösebb kreativitást. Annyira, hogy akár rá is lehet játszani erre lehetőségre azzal, hogy a törvényhozási gépezett uralásával szándékosan provokálni lehet a nemzetközi szervezeteket. Húzva ezzel az időt, és fokozva mindazon hibák számát, amiért a hordóról lekiabálva ellenségképeket lehet képezni. Természetesen az utóbbit nem csak külföldi szervezetekben meglátva, hanem a határokon is belül. Kikiáltva gazdasági, vagy kulturális csoportokat, nemzetiségeket ügyeletes bűnbakként. Ez utóbbi belefér az, ami jelenleg a belpolitikában megfigyelhető, és aminek a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési házban tartott nyilas-írós emlékest csak egy lokális szennymélypontja. Ám olyan polgármester által szervezve, aki a nagyobbik kormánypártot képviseli.

A számok világába visszatérve kétségtelen, hogy Matolcsy György valamiért továbbra is bevételek növelésében látja az egyedüli megoldást. Ennek látszólag ellentmond az, hogy miniszterelnök a szektoriális különadók kivezetését emlegeti előszeretettel. S nyugodtan ki is vezethetők, hiszen a romboló szerepüket már elvégezték. A pénzintézetektől elvont eszközök ugyanis aligha adhatók oda a pénzintézetek által vállalkozásfejlesztésre. Ebből a szempontból különben mindegynek látszik, hogy egy ötletszerűen megállapított tranzakciós adó, vagy a különadó nyomja a pénzügyi szektort. Abban az esetben is, ha elfogadjuk, hogy a hordószónoklatban jobban mutat az, ha a bankok az univerzálisan hibásak, mint annak elismerése, hogy Orbán jobb-kezének gazdaságpolitikája tényleg csak mese. Mely könnyedén előkészítheti a közhangulati terepet a Jobbik kezének is. Különösen, mivel a valós gazdasági növekedéshez is pénz kell.

Egy gesztus
Forrás: http://www.gandul.info

Márpedig a lefosztott nyugdíjkasszát nem lehet még egyszer államosítani. A pénzügyi szektor forrásainak elvonása attól is megóvja a gazdaságot, hogy banki hitelek nyújtsanak fedezetet a vállalkozásoknak. Így a miniszterelnök és a gazdasági miniszter által beharangozott növekedés szintén meseszerűnek hangzik. Hiányozni látszanak azok a források ugyanis, amivel ezt meg lehetne alapozni. Különösen akkor, ha az IMF mégis megelégeli az időhúzást, és beint a végén. Az, hogy ez gazdaságilag mennyire megalapozott, vagy politikailag az IMF mennyire fogja meglépni, az a jövő kérdése és a gazdasági elemzők asztala lehet. Az azonban cseppet sem bíztató, ha mesemondók, kommunikációs gesztuszsonglőrök, és varázsszer-kuruzslók látszanak meghatározó szereplőknek lenni abban a mesében, ahol a lakosság többségének a szürke szolgahad szerepét osztották ki a jelek szerint. Különösen, mivel a masszaképzésnek látszik alárendelődni az oktatáspolitika. Nem hiába bukásra ítélve szimbolikusan is Orbán Viktort és kedvenc oktatás politikusát, Hoffmann Rózsát. Akit már felébreszthetne valaki Csipkerózsika álmából. Közölve azt, hogy eltelt a száz év, és a 21. században járunk.

Simay Endre István