A horthysta rinocérosz szerepében: Lezsák Sándor

Horthy jelentést tesz a főnöknek?
Forrás: AFP / Roger-Viollet

Az Európát is feldúló két világháború az erőszak rengeteg áldozatával járt. Még akkor is, ha az elsőt sokkal inkább nyerte meg egy vírus, mint a fegyveresek. Talán érthető, hogy sokszor inkább egy tartósabb tűzszünetnek tekintve a két háború közti időszakot, inkább egyfajta folytatásként kezelik a második világégést. A „békeévek” történelmi értékelése, a mindennapok feldolgozása nyilván megérheti a belefektetett energiát. De, azt hiszem, nem egészen úgy, hogy az értékelés felér egy történelemhamisítással.

Akár már a szervező erő okán, mert amikor egy látszólag ártatlan „Konferencia a két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról” címmel szerveznek rendezvényt, de a Horthy Miklós alapítvány részéről, akkor lehet okunk hümmögésre. Mert gyanítható, hogy alapvetően nem a történelemről, hanem az egykori kormányzóról, a folyamatosan nagyobb autoritást, magasabb feneket kereső katonáról, felelősségpánikos, gyáva vezérről fog szólni. Ha nem is egészen ezeket a szempontokat kifejtve, hanem a mennybe menesztve és a valós felelősségét relativizálva, tompítva, és a végén felmentve szinte minden alól Hitler azon kiszolgálóját, aki a saját emlékiratai szerint is meggyőződéses antiszemita volt. S mielőtt bárki valami távoli spekulációt emlegetne, a konferenciáról a nemzeti hírcsatorna, az MTI is publikus beszámolókat közölt. Bennük kiemelve Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének felszólalását, aki a rendezvény Nemzeti Kulturális Alap (NKA) általi támogatását is jelképezte. Legalább kétséget sem hagyva afelől, hogy a neohorthyzmus, és vele mindaz, amit a Horthy-korszak képviselt, a kormányzat maximális támogatottságát élvezi. A Fidesz 5.-ös számú párttagkönyvét birtokló humanoid rasszizmusától, Orbán alig rejtett antiszemitizmusán át Boross Péter legutóbb kifejtett eugenikájáig. Háttérben a gárdaszerű paramilitáns hordákból rendőri segédlettel szerveződő „tornaklubokig”.

Lezsák különben olyasmiket is emlegetett az MTI szerint, hogy az „aki úgy mond ítéletet cselekvő, döntéshozó történelmi személyiségekről, hogy figyelmen kívül hagyja a körülményeket, annak reménye sem lehet arra, hogy reális vagy legalább méltányos ítéletet alkosson”. Ami, ha eltekintünk attól az rendezvénytől, amelynek keretében megszólalt, nagyon szépen hangzik. Ha nem tekintünk el a rendezvénytől, akkor is nagyon szépen hangzik. De csak szépen hangzik. Mert nem szól semmiről. Kivéve arról, amit a kocsmaszociológia úgy fordítana le: „ne azt nézd, amit mond, hanem azt, hogy ki mondja”. Lezsák minden ezen túlmutató szóvirága nem több, mint a valós szándék leplezésére tett kísérlet. Azonban a benne rejlő hazugság is nyilvánvaló. Ami ugyanis egy kocsmában a késelés megelőzését szolgáló csitítás lehet, az egy történelmi konferencián a felelősség hárítását, a valóság relatív, egyeseket tetszés szerint felmentő szemléletét szolgálhatja.

Az országgyűlési főfigurák egyike ugyanis Horthy Miklós megítélése kapcsán említette az elhangzottakat. Alig leplezve azt a szándékot, hogy történelmi felmentést adjon a zsidótörvényekre, az országon áthullámzó gyűlöletkampányokra, a szegedi út mentén megöltekre, a Szakály által mosdatni kívánt idegenrendészeti tömeggyilkosságokra, a halálba küldött százezrekre. Abban a háborúban és annak a háborúnak az előjátékában, amelyben egy világégető diktátor csatlósaként nyert szerepet a tenger nélküli tengernagy. Egy olyan háborúban, amelyben leginkább a Szovjetunióval állt hadban az ország. Azzal a Szovjetunióval, amelynek vezetője szintén nem a demokrácia iránti elkötelezettségéről volt híres. De vajon Lezsák hajlandó-e rájuk, Hitlerre és Sztálinra is alkalmazni a saját szóvirágait?

Mert ebben az esetben Sztálint simán fel lehet menteni. Elvégre miért ne tekinthetnénk úgy, hogy abban a helyzetben, amikor a szinte tényleg a teljes világ a vesztét akarta az országának, csak vaskézzel, és a gyeplőt marokra fogva lehetett megszervezni egy földrésznyi ország irányítását? Hogy közben tízezreket vertek agyon, ítéltek éhhalálra, küldtek táborokba? Kérem, kérem! Ne finomkodjunk. Ahol diktátorok fűrészelnek, ott fűrészpor is keletkezik. Nem igaz? Lezsák úr. Vagy Lezsák elvtárs? No meg persze szegény Hitler sem tehet az egészről. Neki sanyarú gyerekkora volt, és sosem hagyták eleget játszani az ólomkatonákkal és a szomszéd babáival. Úgyhogy sose bánjuk, amiért egy vélhetően pedofil, komplexusos idióta terepasztalnak nézte a világot. Meg különben is! A bakui olajmezők egyszerűen kellettek. Tehát tiszta sor, hogy embert és energiát nem kímélve próbálta megszerezni. Miközben Európát is védte. A kommunizmustól. Úgyhogy Hitler sem tehetett mást, mint amit tett. Igazán semmi felelősség nem terheli. Ahogy Sztálint sem. Nem igaz? Lezsák úr. Vagy Lezsák elvtárs? Elvégre, ha mindent relatívan kell megítélni, akkor a világ összes diktátorát, véreskezű népvezérét fel lehet menteni. Az olyan pokolfűtőket és gyáva töltényadogatókat is, mint amilyen az Antant kegyelméből kormányzóvá lépett lovas-tengernagy volt.

Ahhoz azért minden esetre pofa kell, hogy egy neohorthysta konferenciát kulturális eseményként adjanak el. De persze tudjuk, a névmágia nem sokat jelent. Hiszen a Sturmabteilung (SA) is „Torna és Sportrészleg” fedőnévvel indult. Úgyhogy tulajdonképpen ezt a szervezetet is fel lehet menteni. Ami annál is inkább időszerű lesz a kormányzat részéről, mert ellenkező esetben nagyon ki fog lógni a lóláb, amikor a paramilitáns tornaklubokat be akarják majd vetni a hatalom szolgálatában. Mint amikor Kocsis Mátét védte bátran a nőverő pofonosztó.

De amiért különösen pofa kellett az említett rendezvényhez, az az, amit az időzítése képviselt. Érdemes emlékezni arra, hogy augusztus 23-án tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját. Az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján. Egy diktátorra emlékező alapítvány által, kormányzati támogatással azt ezt megelőző napra szervezni egy neohorthysta konferenciát, és azon előadni a lezsáki felmentést tényleg pofa kell. A rinocérosz hátát meghazudtoló bőrvastagsággal. De Lezsák Sándornak bőrből láthatóan nincs leltárhiánya.

Andrew_s

Kövér László elszámol?

Forrás: MTI

Ha már a vezér megszólalt egy konferencián, akkor természetesen a házelnök sem maradhat csendben. Holott valószínűleg a Fidesznek fűződne ahhoz a legégetőbb érdeke, hogy csendben maradjon. Nem csak a Parlamentben rendezett konferencián, hanem általában. Ehelyett kamera elé delegálták.

Az MTI közleménye szerint legalább is megszólaltatták az M1 egyik műsorában. Az igen objektív, elfogulatlan és az ellenzéket is kiegyenlítetten mutató királyi TV-ben. A plafon meg repedezik az előző mondattól. Mert akkor, amikor a Parlamentben úgy szerveznek konferenciát, hogy „elfelejtik” az ellenzék arányos létszámú meghívását, egy igazi közszolgálati TV-nek illene ezt a csorbát némileg köszörülgetni. Morális, illetve sajtóetikai okokból. Amikor erre kísérletet sem tesznek, akkor mindennél világosabban jelzik, hogy kormánypárti szócsövek. Nem több, de kevesebb sem. De maradjunk Kövér László fellépésénél, illetve az arról kiadott köz- szövegnél.

Mindjárt a felvezetésből megtudhatjuk, hogy a házelnök „illuzórikusnak ítélte a rendszerváltozással és az uniós csatlakozással szemben támasztott hazai várakozásokat”. Amiben különben igaza van. Amennyire vissza tudok emlékezni, sok olyan, bullshit-osztályú, lózungot végiggörgettek a politikusok, amitől kiérdemelték volna a nagy Scarabeus-díj arany fokozatát. Ha lenne ilyen hazánkban, és akkor, ha a szellemi trágya-görgetésre is kiosztható lenne. Kövér László tehát az alapgondolatot illetően nem mondott jelentősebb valótlanságot. A saját helyzete az, ami nevetségessé teszi ezt a kijelentést. A rendszerváltás idején ugyanis ő sem a Fidesz-mentes övezet polgára volt. Annyira nem, hogy az első országgyűlésben is már képviselő volt. Tehát akkor és ott aktív politikai szereppel bírt. Ahogy politikus volt az uniós csatlakozás idején is. Aminek külön pikantériája, hogy az első Orbán-kormány kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat. Ezt követően mintegy elhatárolódni az egésztől, több mint vicces.

De nem csak ezért lett volna érdemesebb, ha a Parlament komcsizási felelőse befogja a mikrofont, amikor belebeszél. Mondott ő ugyanis olyasmit is, hogy szerinte „van miről számot vetni, az elmúlt 25 évet levezénylő politikai elitnek van tartozása az emberek felé”. S ebben megint fején találta a szöget. Az is huncut, aki ebben nem ad neki igazat. A probléma csak az, hogy a kedves vezetője korábban, a maga aktuális gyurcsányozásával olyan hangulat megteremtését célozta meg, ami szerint a Fidesz nem tehet semmiről. De legalább is a „Fidesz a legkevésbé felelős”. Nos, ez igen érdekes felvetés a körülmények tükrében. A rendszerváltáskor ugyanis egy kifejezetten jobboldalinak beállított kormány alakult. Olyan, amelynek hangadó pártja egy MDF nevű formáció volt. Ha még emlékszik rá valaki.

Ez nem csak azért érdekes, mert annak a kormánynak az utolsó miniszterelnöke, Boross Péter az utóbbi időben gyakran mutatkozik Orbán Viktor társaságában. Azért is érdemes erről megemlékezni, mert Antall Józsefre maga Orbán Viktor is gyakran hivatkozik irányfénye gyanánt. No meg arra is emlékezhetünk, hogy Orbán Viktor első önálló kormányalakítása során abból a kormányból mind az MDF-et, mind a kisgazdákat begyűjtötte koalíciós társnak. Így nyugodtan tekinthetjük már a rendszerváltó kormányt is egyfajta pre-fideszes nyomulásnak. Még akkor is, ha akkortájt Orbán Viktor még inkább ellenzékben ült, és az ott helyet foglaló második legerősebb párt, az SZDSZ kegyeit kereste. Majd a következő ciklusban nem, de azt követően Orbán Viktor immár a Fidesz nevében léphetett hordóra. S most is már a második ciklusban gazdagítja kiszólásaival a politikai folklórt. S a közmegbízásokkal a haverokat.

Ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag kilenc év tisztán Orbán Viktoré volt az elmúlt időszakban, amihez nyugodtan hozzá lehet számolni az első négy évet. A jobboldal tehát eddig mintegy a felét uralta az elmúlt negyed századnak. S ennek nagyobbik részében a Fidesz volt hatalmon. Amikor tehát Kövér arról fecseg, hogy a Fidesz, illetve a jobboldal sehol nem volt, akkor erősen lebeszélendő lenne egy hétvégi bevásárlásról is. A számokkal ugyanis erősen haragban lehet. Még tiszta szerencse, hogy házelnökként nem neki kell összeszámolni a gombnyomogatási teljesítést. Ki tudja, milyen számok jönnének ki.

Amitől persze még teljesen igaza lehet Kövérnek, hogy a politikai elitnek volna miről számot adni. Ebben az esetben például a folyamatosan országgyűlési, illetve kormányzati széket koptató Kövér László el is indulhat a pénztárhoz.

Andrew_s

Bunkókkal a külügyi hírhitel-piacon

Forrás: Kanadai Magyar Hírlap

A magyar külpolitika egyik legújabb sikertörténete, hogy egy Kanadában szervezett egyetemi rendezvény meghekkelésére tettek kísérletet. Ezúttal a Magyarország ottawai Nagykövetségén szolgáló Oláh Lajos kapta azt a számára talán hálás feladatot, hogy bepróbálkozzon a közröhej-okozással. S a próbát, a beszámoló szerint, sikerrel teljesítette.

Az eseményről olvasható beszámoló szerint utolsó kérdezőként egy nyilatkozat felolvasását gondolta végrehajtani. Egy akadémiai rendezvényen, ahol a politikusok csak vendégnek voltak a meghívottak között. Valamint megpróbálva kioktatni az egyetem egyik professzorát a saját egyetemének működési szabályzatáról. Alighanem sikerrel elérve azt, hogy újabb strigula kerüljön ahhoz a tudattársításhoz, ami a magyar külügyi munkatársak ténykedéséhez a „bunkó” feliratú címkét rendeli. Ezen különben az sem segít, ha Oláh Lajost sebtében hazarendelik, és kinevezik tűzőrnek az Antarktiszra. Mely hazarendelésről és kinevezésről különben nincsenek információk. Talán nem is annyira véletlenül. A kormányzat számára ugyanis lehet olyan forgatókönyv, amelyben pozitív előjellel szerepelnek ezek a fellépések. Nem csak Kanadában, hanem az Európai Unió rendezvényein, vagy akárhol a nagyvilágban.

Tegyük fel ugyanis egy pillanatra, hogy a nemzetközi rendezvényeken Magyarország nem minden szempontból a sikertörténetek listáját gyarapítja. Az is nyilvánvaló, hogy ennek megítélése erős szubjektív véleményeket hordozhat. Jól látszik ez a gazdasági exodus kapcsán. Az ország számára ennek folyamatában egyre nehezebben pótolható, a társadalom szempontjából egy nemzedékeket érintő szociális abortusz figyelhető meg. Már akkor, ha valaki a nem itthon születő nemzedékekre gondol. Ha valaki arra gondol, hogy a kiköltözők nem feltétlenül a legostobábbak közül kerülnek ki. De rögtön más a helyzet, ha a hatalom oldaláról nézzük a helyzetet, kommunikációt. Elég, például, a szinte hurráoptimista kommenteket hallgatmi, olvasni arról, hogy milyen remek: a kivándorlók milliárdokat utalnak haza, és majd csak haza eszi őket a Túró-rudi utáni csillapíthatatlan vágy. Akkor pedig hozzák a tejet, mézet és Kánaánt. Addig sem utolsó szempont, hogy az elégedetlenek távozása csökkenti a belső feszültséget. Kis szépséghibája az ügynek, hogy esetleg nem tartják a pofájukat, és mesélnek arról, hogy miért is távoztak.

Ahogy a különböző rendezvényeken az ellenzéki politikusok is megszólalnak. Az említett kanadai kerek-asztalnál ugyan nem, mert ők sem kaptak külön meghívást, de másutt olykor igen. Ezt különben a Fidesz kommunikációjából tudhatjuk. Mert egy-egy megnyilatkozás után megy a hazaárulózás ezerrel. Követve különben az unalomig ismert receptet. A hülyeség nem bűn, de beszélni róla az. Mint amikor a postás tehet az általa kézbesített korrupciós végzés okán a korrupcióról. De ismerünk olyan korszakot is, amikor az ellenkező előjellel próbálkoztak a szellemi gőzhengerrel. Amikor is, akár tudományos tények is bekerültek a tagadott kategóriába. Mint amikor a gének léte is az imperialista árulás felforgató eszméjének a szimbóluma volt. Aztán a gének nagyjából mégis győzelemre állnak Trofim Gyenyiszovics Liszenko tanításaihoz képest. De kanyarodjunk vissza biológia irányából, és maradjunk a hatalom ambicionálta önégetés gondolatkísérleténél. Annál a bizonyos forgatókönyvnél.

Az átlag hírolvasó ott a nagyvilágban ugyanis nem okvetlenül tesz különbséget a politikusok alsónadrágjának színe szerint a felszólalók között. Számára, akár egyetemi szinten is, az egyik politikus pont olyan, mint a másik. Annál inkább, minél kevésbé van a gatyamadzag-figyelésre szocializálva. Mert elképzelhető a demokrácia olyan foka, amikor megpróbálnak arra figyelni, amiről szó van, és nem csak az eközben lengetett zászlókra. Ez szokatlan és veszélyes terep annak, aki nem ehhez van szokva. Mert esetleg a szemére vetik, hogy pár éve nem ugyanezt mondta, mert szóba hoznak mérhető statisztikai adatokat, mert még egy galád ellenzékit is meghallgatnak. Holott tudhatnák: Orbániában az alanyi jogon hülye. Ha nem hülye, akkor genetikusan hazudik. Ha tényeket sorol, akkor azok nincsenek is. Mert nem beszélünk róla. A szokatlanság okozta sokkon lehet úrrá lenni akkor, ha olyan külpolitikai kamikáze-akciók sorozatát hajtják végre, ami nyilvánvalóan kontra-produktív, ostoba és hiteltelen.

A magyar politikusok kormányzati önégetése ugyanis óhatatlanul füstöt fúj minden magyar politikus felszólalása köré. Ha nem túl jelentős politikai szereplők kellő számban képesek füstöt fújni, akkor előbb-utóbb pusztán a tényre elkezdhetnek legyinteni, hogy egy magyar politikus felszólal. Az ellenzéki, vagy pusztán tényszerű kritika megítélését illetően ez a hiteltelenedési láncreakció lehet kormányzati érdek. Az Oláh Lajosok pedig legfeljebb majd kapnak valami nyugis aktatologatói beosztást a külügy környékén.

Andrew_s

Szex, háború, monarchia

Ártáblák. Későbbről.
Fotó: EISimay

Visszafele haladva a napok sorában, pár nappal ezelőtt harangoztak be egy konferenciát azzal, hogy „csak semmi malackodás”. Mert csak tudomány. Milyen tudomány? Jobbára történelem. Ráadásul az első világháborús korszaké. Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy honlapilag a Terror Háza Múzeum adott otthont a rendezvénynek.

Nem ott volt, hanem a Habsburg Történeti Intézetben. Amely nem Bécsben, hanem Budapesten fejti ki minden bizonnyal hézagpótló működését. Ahogy nyilván hézagpótló volt a háború alatt is bizonyos hézagok, a bakák és a lakosság szexuális hézagainak betömése. Nem, tényleg semmi malacságra nem gondolok. Szigorúan a viselkedési folytonosságban, a szexuális igények kielégítésének szakadékaiban megnyilvánuló szociológiai szakadékokra gondoltam. Annak a címnek a kapcsán mi másra is gondolhatna bárki is, amely azt mondja, hogy: „A háború és a szexualitás”. A konferencia anyaga pillanatnyilag nem letölthető, s így marad az előadás-címek alapján való eljátszadozás a gondolatokkal. Például annak alapján, hogy négy felsorolt előadásból három is érinti az egészségügyi vonatkozásokat. Valószínűleg nem véletlenül.

Egy pillanatig sem vitatva azt, hogy a megfelelő gyógyszerezési lehetőségek híján ez komoly gond lehetett. Vegyük figyelembe, hogy a Salvarsan az 1910-es években indult útjára. Ernest Duchense 1912-ben pedig úgy halt meg, hogy munkásságát a Penicillium glaucum tífusz elleni alkalmazását illetően nem ismerték el, és a penicillin „hivatalos” felfedezése az 1920-as évekig váratott magára. Márpedig a beteg katona hadkészsége erősen lecsökken. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy az I. világháborút sokkal inkább az első nagy influenza-járvány „nyerte” meg, mintsem a fronton egymásra lövöldöző haderők. De a konferencia nem ezzel, hanem a nemi betegségekkel, a háborús prostitúcióval látszott foglalkozni a címek alapján. Az MTI-nek kiadott közlemény alapján arról is, hogy miként használták a szolgálatból kiesett prostituáltakat biológiai fegyverként. A sokszor nosztalgiával emlegetett korszak monarchista haderejének nagyobb dicsőségére, a morális magasságok megmászása után. S csak remélni lehet azt, hogy miközben a császári és királyi haderő szexuálisan sanyargatott bakáiról szó esett, talán vesztegettek pár szót, a háborúkban nagyon komoly morális problémákra is. Arra, hogy mi volt a helyzet a háborús erőszaktevésekkel. Mert alig valószínű, hogy az említett haderő csupa szentekből állt. A megszállási területeken pedig nem csak a II. világháborúban és azt követően nyögték a katonák szexuális deprivációját a helybeliek. Az MTI anyagára hivatkozó közlemény erről semmit nem mond.

Az előadáscímek alapján valójában egy különös fogalom felbukkanása szúrt szemet. Ez nem más, mint a Szécsényi Mihály nevével fémjelzett előadás az „Egészségügy, eugenika és a prostitúció” címében szereplő eugenika szó. Aminek igen kevés köze van valójában mind az egészségügyhöz, mind a prostitúcióhoz. Már amennyiben az utóbbi fogalmat legalább részben a hagyományos értelemben kezeljük. Az eugenika ugyanis egy Francis Galton által megalapozott társadalomfilozófiai irányzat. Szó nincs ez esetben arról, hogy ne keveredhetett volna a háborús történetek közé az embernemesítő gondolat. Ismert tény, hogy hazánkban 1917-től már a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt tevékenykedhettek a gróf Teleki Pál vezetésével működő Magyar Fajegészségtani és Népesedés­politikai Társaság. Azonban a háborús prostitúció, illetve kényszeres gyermekvállalás mégis inkább Hitler Németországához köthető, és a II. világháború történései közt ismertebb. Nem vitatva, különösen az előadás ismeretének hiányában nehezen vitatva az I. világháborús események eugenikai vetületét, valahogy, hirtelen olvasatban mégis kakukktojásnak hatott. Ott. Az egészségügy és a prostitúció között. A beharangozóban. Mert erről az előadásról az MTI mintha nem tudna.

S miközben próbálom továbbgondolni, hogy a következő prostitúciókutatási és eugenikai konferencia miről szólhat, egyfolytában az utóbbi idők történései tolakodnak elő. Kezdve attól az ötlettől, hogy a Fidesz szabja meg az ideális párt és táncpartnert. Nem feledve természetesen Novák Elődnak a Lázár János által is leszólt, de a miniszter részéről máig fel nem jelentett megnyilatkozását sem. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a jelen magyar történelmét nem az eugenikát felkaroló fasiszta politika fogja tovább írni. De ez már messze vezet a konferenciától.

Andrew_s

A konferencia vajon mi?

„Nektek most is a főiskolán kellene lennetek”

Egy szakmai konferencia, egy szakmai eszmecsere alapvetően olyan fórum, amin azért tartanak előadásokat, hogy a vélemények ütközzenek. A fórum szó, hagyományosan jó, értelmében. S nem abban az értelemben, mint az a fajta eszmecsere, ahova bemegy mindenki a saját véleményével, és kijön a vezető eszméivel. Ez olyan attribútuma számos szakmának, melyet tetszik, nem tetszik a résztvevők és szervezők hallgatólagosan tudomásul szoktak venni. Illetve tudomásul kell, hogy vegyenek, Ellenkező esetben nem konferenciáról beszélünk, hanem programbeszéd-sorozatról, irányelvterjesztésről, meghallgatásról, és hasonlókról.

A fentiek akkor is érvényesek, ha a köznevelésről tartanak konferenciát, és akkor is, amikor azon a kormányzat tagjai szintén a részt vevők között vannak. Így érvényes arra a konferenciára is, melyet a 13. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás keretében szerveztek II. Köznevelési Konferencia címen, és amelynek programja szerint mind Balog Zoltán miniszter, mind Hoffmann Rózsa az előadók közé került. Az utóbbi azért is lehetett jelentős, mert a forrongó felsőoktatási világ okán a miniszterelnök korábban kivonta a forgalomból. Így kerülhetett sor arra is, hogy a HÖOK-kal való tárgyalás során sem volt a környéken. Ami talán nem is akkora nagy baj. Bár talán érdemes emlékezni arra, hogy a köznevelésről szóló törvény tervezetében milyen pongyolaságok szerepeltek például a görög kultúrára hivatkozva. S arra, is, hogy Hoffmann Rózsának nem mindig erőssége részt venni egy szakmai konferencián, ahogy annak idején a XI. Országos Neveléstudományi Konferencia hallgatósága is hiába várta. Igaz, ott is számíthatott volna pár kínos kérdésre. Holott a jelenleg tapasztalható helyzethez képest még igencsak rózsás lehetett a helyzet.

Így nyilvánvalóan számítania kellett volna arra, hogy egy nyilvános, szabadregisztrációs konferencián kérdéseket tehetnek fel neki is, és az Emmi vezetőinek is. De nem csak neki, hanem a konferencia szervezőinek is számítani kellett volna arra, hogy egy konferencián a kérdéseknek időt és teret illik biztosítani. Ellenkező esetben nem konferenciát, hanem minisztériumi felolvasóműsort szerveztek. Ami szolgálhatja a szervezők, és a presztízs-pofavizitre érkezők egyéni személyes karrierjét, de köze nincs sem a szakmaisághoz, sem az ilyen rendezvények szellemiségéhez. Márpedig az említett II. Köznevelési Konferencia ilyen szervezési bakival terheltté vált, hiszen a programban sincs jelezve a kérdések feltevésének lehetősége, de a Hallgató Hálózat aktivistáinak fellépése azt igazolta, hogy tényleg nem készültek fel erre lehetőségre. A HaHa által „elkövetett rendbontás” videója a HVG jóvoltából megtekinthető, s annak alapján vitatható, hogy a diákok megzavarták-e Hoffmann Rózsa előadását. A felvétel alapján ugyanis az államtitkár-asszony gond nélkül elmondta a magáét és a helyére ült, amikor a diákság képviselői szót kértek, és kérdésekkel, hozzászólásokkal szerettek volna hozzájárulni pár részlet fényre hozásához. Megragadva azt az alkalmat, ami adatott nekik, mivel a tárca minisztere nem hívta őket tárgyalni. Így fellépésük némileg érthetően korlátozódott arra az eseményre, amire lehetőségük volt eljutni, ha már a kormányzat nem tekinti őket partnernek.

Furcsa módon számos helyen rendzavarásként, aposztrofálják a HaHa fellépését, holott a videofelvétel számos más dologról is árulkodik. Arról például, hogy a HaHa képviselői először jelentkeztek, mint a suliban, de nem kaptak szót. S ekkor ez már a levezető felelőssége volt. Még akkor is, ha Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán haknijának talán az volt a feltétele, hogy védettek, mint rezervátumban a bivalyok. Aztán szerepel például egy sárga kosztümfelsős hölgy, aki biztos nagy ember, de csak olvasott egyszer valakiről aki látott konferenciát. Ugyanis lehet, hogy a HaHa aktivistái tévedtek, de az nem érv, hogy „nektek most is a főiskolán kellene lennetek”. Azonban nyilvánvalóan lényegesebb volt a hölgy számára az, hogy hűségesküt tegyen a vezetés iránt, mintsem a meghallgató, és lényeggel vitázó részvétel. Amin a tiszteletről szóló kiselőadás csak rontott inkább.

„Te pedig hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest!”

A tisztelet egy szakmai konferencián ugyanis nem azon múlik, hogy valaki hány éves, hanem azon, hogy mit prezentál. Egy szakmai eszmecserére hatványozottan igaz, hogy nem lehet elvárni a presztízst. Azt kivívni kell. Nem jár sem a bársonyszékhez, sem a regisztrációs kártyához, sem a kiabáló-képeséghez. Természetesen az embernek járó tisztelet ettől még kijár mindenkinek. De a felvétel tanúsága szerint a HaHa aktivistái nem vertek meg senkit, nem fenyegettek meg senkit. Ellentétben azzal az „úriemberrel”, aki azzal mondattal próbált az aktivistáknak példát adni a szerinte jobb modorra, hogy: „Te pedig hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest!”. Tiszta szerencse, hogy a diákmegmozdulások szervezői ezek szerint más nevelésben részesültek, mint a köznevelési konferencia néhány résztvevője, illetve szervezője.

Andrew_s