CEU, képzés, szotyihéj-köpködés

Gyakorlatilag ténnyé vált, hogy az USA-ban akkreditált képzéseit Bécsbe költözteti a CEU. Az szinte biztos, hogy az Orbán-kormánynak, illetve a vezérnek személyesen ez így teljesen megfelel. Valószínűleg a bécsieknek is. Így tulajdonképpen mindenkinek jó. Legfeljebb az országnak általában rosszabb. De az meg szinte senkit nem érdekel. Az a kisebbség, akit érdekel, az meg végképpen nem játszik.

A hatalom szempontjából semmiképpen. Elvégre megkapták azt a negyvenvalahány százalékos választási támogatottságot, amivel kétharmadot lehetett gründolni a Parlamentben, oszt jónapot. A viták meg csendben pörögnek az interneten. Ami szintén keveseket érdekel. Illetve, elég sok embert érdekel, de valójában tök mindegy. Egyrészt azért, mert a viták ezer szálon, és több tucat szempont mentén futnak. Másrészt azért, mert a CEU sem mindenkinek egyformán hiányzik. Leginkább azért, mert a vitatkozóknak jórészt fogalmuk sincs arról, hogy valójában milyen képzések folytak a “Soros-egyetemen”. Mi tagadás nekem sem nagyon. Tudom, utána lehetne részletesen kotorászni, de semmi kedvem hozzá. Majd egyszer lehet, hogy megteszem.

Valójában nincs jelentősége. Számomra, itt és most, nincs. Személy szerint, hogy őszinte legyek nem sokra tartottam az egyetemet. Részemről egy periférián mozgó képző-hely volt. Az sem vonzott, hogy amerikai diplomát ad. Leginkább azért, mert a világ számos más országába is szívesebben mennék, mint az USA-ba. Még turistaként is. Ám ez valójában magánügy. Ahogy szinte mindenkinek az egyéni problémája az, hogy személyében hol tanul tovább. Tekintve, hogy az egyetem jobbára a nagykorúak játszóházai. Akár a világ legjobb, és akkor is, ha a világ gyengébb, de valós képzést nyújtó egyeteméről beszélünk. Mely besorolás felett amúgy a CEU kapcsán is zajlik a vita. Van olyan, aki az ország lejobb egyetemének emlegeti, míg mások szerint ez nem így van. A hivatalos ellenzéki szólamok az előbbit hangsúlyozzák, míg a vezér hű trolljai szerint ez hazugság.

Amúgy a besorolásokat tekintve a The World University Rankings besorolása szerint közel száz, illetve több száz hellyel előzi meg 2017-es adatok alapján a CEU a többi hazai egyetem jövőre várható rangsorát, de ezt sem kötelező hitelesnek elfogadni. Ahogy azt sem, hogy a Top Universities sem sorolja a magyar alapítású egyetemeket az első ötszázba. Mert lehet azt mondani, hogy a külföldiek szemében ez lehet igaz, de a hazai szemlélettől ez idegen. Mert magyar seggbe magyar lóalkatrészt. Meg rangsort. Miközben azért kellő értetlenséggel is szemlélem a CEU-problémát.

Mert tegyük fel, hogy a CEU olyan jelentéktelen, amilyennek fel akarják időnként a hatalom szekértolói tüntetni. Mondván, hogy egy piszlicsáré egyetem mellett miért kell tüntetni, meg ekkora szelet kavarni. Miközben ugyanezek válasza nem ismert arra a kérdésre, hogy amennyiben tényleg jelentéktelen, akkor miért zavarja annyira a hatalom birtokosát? Lehet, hogy mégsem annyira jelentéktelen? Ha pedig jelentéktelen, de mégis zavarja a kormányt, akkor lehet, hogy mégis azoknak van igaza, akik szerint a képzés, mint olyan zavaró a hatalmaskodóknak? Amiről az jut eszembe, amit egykor a főnöknőm mondott, alighanem idézve valakit, valami továbbképzés kapcsán. Azt, hogy „diplomával is lehet utcát seperni, de diploma nélkül mást sem lehet”. Ami nyilván egy sarkított összehasonlítás, de azért van benne valami. A diploma megszerzéséig ugyanis, amennyiben valóban képzés zajlik az egyetem falain belül, akkor szélesedik a nézőpont, épül egy kapcsolatrendszer, és ragad némi ismeret is. Ebből a két előbbi lehet egy centrum-, illetve cenzúrahívő, a tudatlan szolgahad kialakításában érdekelt hatalom érdeke.

Márpedig ebből a szempontból az a vita érdektelen, hogy a CEU az ország legjobb, vagy legrosszabb egyeteme-e? Az ország legrosszabb, de a diplomát valós képzés fejében kiadó egyeteme is jobban segítheti egy fiatal további életét, mint a legjobb stadion padsoraiban elsajátítható szotyihéjköpési szakképzés. Még akkor is, ha az egyetemi padsorokból a diploma kézhezvétele előtt kopik ki valaki. Elvégre lehet, hogy az egyetemen jön rá valaki, hogy jobb villanyszerelő lenne, mint amilyen elektromérnöknek szeretnék a szülei tudni. Igaz, a valós szakképzés is komoly ismereti bázist nyújthat. Úgyhogy az sem jó. Talán nem is véletlen, hogy a komoly tradiciókkal bíró hazai szakképzést is gyakorlatilag szétverték.

Mindamellett Orbán hű trolljai természetesen mondhatják, hogy ez egy városi, ha tetszik aszfalton nőtt parasztértelmiség, egyedi nyavalyája. Mert bezzeg a magyar paraszt másként látja, és a vidék fejlesztése felé fordulnak a felvonuló arcélek. Amiben lehet hinni, ha valaki nagyon akar. Aki nem nagyon akar, az összevethet két adatot. Az egyik az, hogy kormány 150 milliárdot szán a magyar falu-programra. A másik, hogy a még át sem adott Puskás Ferenc Stadion költségvetése idénre már ennél kicsit magasabbra, 190 milliárd forintra nőtt. Hűen tükrözve a jelenleg regnáló hatalom valós preferenciáját a mezőgazdasági szakmunkástól a vidéki értelmiségen, az országosan kiművelt emberfőkön át a stadion-hangadó decibelhuszárokig vezető ív mentén.

Andrew_s

Orbán leszámolással fenyeget

Lezajlott a március idusára tervezett tüntetések java. Nyilvánvalóan sokan fogják megmagyarázni, hogy szerintük mit kellett volna hallania másoknak. Úgyhogy majd jönnek a kiragadott mondatok, amelyekről mindenki megmagyarázza, hogy szerinte mit jelent. Ilyen kiragadásra ad okot, több helyen már meg is tették, Orbán Viktor nyílt fenyegetése a társadalmi többségnek. Amiért egyébként köszönettel tartozunk.

Nem a fenyegetésnek, hanem a kimondásának. Az őszinteség értékeléséhez tekintsünk kicsit vissza. Annak idején volt egy pártkongresszus, ahol korántsem a társadalmi többség volt többségként képviselve. Ettől a kongresszustól számíthatjuk a „bolsevik” szó elterjedését. Mint olyanét, amely a valós kisebbség döntéshozási többségén, majd a pozíció diktatórikus megőrzésén alapul a hatalomgyakorlás. Ez akkor is igaz, ha Sztálin később „gondoskodott” róla, hogy a társadalomban is többségbe kerüljön. Elég Trockij távirányított kivégzésére, a Gulag-rendszerre, a politikai megtorlásokra, a koncepciós perek gyakorlatára gondolni. Amelyek gyakorlatát aztán hazánkban is honosították. Csak nálunk Recsk lett a szimbóluma az ellenzék elsűllyesztésének. Nem mintha nálunk nem lettek volna koncepciós perek.

Ennek fényében érdemes azt az orbáni böffenetet szemlélni, illetve olvasni, amiben azt ecsetelte, hogy „A választás után elégtételt veszünk, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt”. Gyakorlatilag világosan meghirdetve az egzisztenciális ellehetetlenítés és koncepciós perek programját. Megsemmisítendő mindenkit, aki nem ért vele egyet. Igazi bolsevik megoldásként egy párttól, amelyik csak az átmókolt választási törvénynek, és a megosztott ellenzéknek köszönheti az országgyűlési programját. Egy pillanatra sem téve kétségessé, hogy Orbán abban a kádárizmusban nevelkedett, amelyben mindez, retorzió nélkül, megengedhető volt. Megerősítve azt, amiről korábban már írtam. Azt, hogy stadionok rendszere még könnyedén válhat belépőponttá egy diktatórikus rendszer leszámolórendszerébe.

Hatalomban levő miniszterelnöktől egy ilyen beharangozás egyértelműen az ellenzékre szavazók megfélemlítését szolgálja. Összekapcsolva, azzal, hogy kicsit mérsékelje a demaszkuszi út felé ácsingózó patkányok menekülési hajlandóságát. Mert neki továbbra csak egy zászló, és tábor létezik. A demokrácia meg csak leírt szóként a tiltólistán. Amitől jelenleg pánikrohamot kap, ha belegondol a jelentésébe. Már csak azért is, mert Orbán már büntetőjogilag sem engedheti meg magának a választási vereséget. Könnyen lehet, hogy egy végső bekattanásban inkább meleggé teszi a jelenlegi hideg polgárháborút, ha úgy adódik.

Andrew_s

Nemzeti Kövér-tendencia?

A lakossági fórumok a választás pártoknak hálás helyszínei lehetnek. A Fidesz is így lehet ezzel, és igazán nem lehet felróni azt, hogy ilyen rendezvényeket tartanak. Ami azért is hasznos, mert legalább első kézből lehet megtudni az éppen aktuális politikai irányvonalat. Ez a Fidesz esetében pedig mindenkinek hasznos. Mint egy olyan párt esetében, amelyik a szélkakashoz csak azért nem hasonlítható, mert már rég elrepült volna a sok forgolódástól.

A Fidesz ugyanis egy olyan politikai entitás esetében, amelyik az egykori KISZ-, és MSZMP-funkcionáriusokat sem csak nyomokban tartalmazó, baloldalhoz közeli liberális iránytól jutott el a decibelkeresztény konzervativizmusig. Ráadásul úgy, hogy a hangadók szinte ugyanazok maradtak. Ezért igazán jó tudni, hogy most éppen hova is beszélnek. Kövér, a fegyverkező házmester, egy keszthelyi fórumon mesélt az MTI tudósítása szerint. Amely tudósítás szerint Kövér a Fidesz-KDNP pártszövetség vezető erejére hivatkozott. Amely beállítása a KDNP-nek legalább lerögzíti azt, amit eddig is tudtunk. A KDNP valójában csak jogilag önálló párt. Mert már egy lakóssági fórumon is egy fideszes politikus nyilatkozik a nevükben. Az MTI tudósítása ugyanis nem látszik kiemelni azt, hogy bárki KDNP-s politikus felszólalt volna. De valójában nem is ez a lényeg.

Valójában talán nem is volt semmi lényegi az egészben. Mert az említett hírforrás alapján látszólag ugyanazokból a képzavaros lózungokból tartott bemutatott a ház elnöke, amelyet unalomig ismerhetünk. A retorikai fokozás, miszerint már nemzethalált vizionál az ellenzék győzelmének az esetére, azonban árulkodó. Még akkor is, ha szinte elbújik a rizsában akkor is. Eszerint a fordulat szerint „arról döntenek majd az emberek április 8-án, hogy Magyarország magyar ország maradjon-e”. Ami jól illeszkedik ahhoz a politikai előkészítéshez, melyet a Fidesz, és annak klerikális szócsöve már egy ideje folytat.

Nevezetesen ahhoz, hogy mindazok, akik ellenzékben vannak, azok nem is magyarok. Így most már eljutottak oda, hogy mindazok, akik nem szavaznak a Fideszre, azok tulajdonképpen hazaárulók. Ez a fordulat tulajdonképpen Kövér korábbi szerepléseivel is koherensnek tekinthető. Mármint akkor, ha emlékszünk még a „köteles beszédre”. De a miniszterelnökével is, aki nem is olyan régen adta tanujelét a személyes rasszizmusának Miskolcon. Inkább összefüggéseiben lehet szembántó, érzékenyebb szeműeknek akár rémisztő is a folyamat.

Meglehetősen sok stadionunk lett hirtelen, amelyekről a történelem során, például Chilében, többször bebizonyosodott, hogy igazi multifunkcionális építmények lehetnek. Azt is tudjuk, hogy a koncentrációs táborok lakói, már a náciknál is, először a politikai ellenfelek, az ellenzék köreiből kerültek ki. Amelyet hamarosan követett a rasszista indíttatású táborhasználat. Ugyanakkor a éppen a közelmúltban derült fény a Kövér-csapat már említett erőteljes fegyverkezésére. Ami alapján nyugodtan egy belső, közvetlen vezéri irányítás alatt álló elitcsapatot is érthet, aki akar. Az, hogy Orbán új rezidenciája egy külön irányítási-, illetve védelmi, terv része lehet, már négy éve felmerült. Ahonnan kiüzenhetik, hogy aznap éppen ki a magyar. Még akkor is, ha ennek eldöntésére aligha egy-egy személy, hatalmi vazallus lenne felkenve. Amennyiben valóban erről, és nem az ellenségnek bélyegzés eszközeként kijátszott nacionalista megvezetésről lenne szó.

Márpedig a morzsák alapján arról is szó lehet. Ha pedig szó lehet, akkor Kövér félmondatos megjegyzése nyomán lehet, hogy a választás arról fog szólni, hogy lesz-e még választás? Olyan, ahol nem flaszterből lesznek a szavazócédulák, és a házfalakról sem fog csorogni semmi vöröslő. Egy kinevezéses magyarsággal operáló, magánhadsereget fenntartó diktátor megbuktatása alkalmából.

Andrew_s

Gumicsont vagy orbánjugend?

Kis késéssel, de csak most olvastam, hogy a keresztényi humánumáról oly nagy ismertséget szerzett kormányzat legfőbb iskolafelügyeleti vízfejéből a meleg hatására újabb gőzpamacs emelkedett az ég felé. Ezúttal lőteret vizionálva az iskolákba. Mert az biztosan kell majd, mint egy falat kenyér. Sőt! Jobban. Mert a kenyér nem fontos. Ha lőni is lehet.

Egyben azt is lemérhetjük, hogy az orbanista oktatáspolitikában a trágya átforgatási ideje négy-öt év körüli nagy-ciklusokban zajlik. Úgy nagyjából. A középiskolások alakiztatásának nagyszerű ötlete ugyanis 2012-ben volt áprilisi tréfapótlék. Valószínűleg szintén a végtelenül demokratikus humánum jegyében. Amelynek volt egy kis utózöngéje 2013-ban. Annak kapcsán is előszedve az iskolai milícia nagyszerű ötletét, hogy már az iskolai besúgó-hálózat kiépítésének árnyéka is előbukkant a sötétségből. Ám most, a jelek szerint valakiben megint felágaskodott az ifjúgárdista emlékek romantikája. Elfeledve, hogy számára valószínűleg csak azért romantikus a kép, mert akkor fiatal volt. Mostanra meg egy vén marha lett. Esetleg marháné. Akinek talán már remeg a kezében a fegyver. Így a mostani ifjúságot szeretné buzerálni kicsit az éppen aktuális alakuló téren. Leánykori nevén buzerplatz-on.

Illetve lőtéren. Ami tényleg lehet nagyon fontos. Ha nem is egészen világos, hogy mi a fenének. Mert az szinte biztos, hogy az iskoláknak nem a lőtér hiánya a legnagyobb problémája. Ahogy az országnak sem a „kisfaluba nagystadiont” mozgalom hiányzik a legjobban. Ellenben lehet, hogy a kettőnek mégis lehet némi kapcsolata. A történelem már többször bebizonyította, hogy a stadionok gyepszőnyege gyorsan felissza a vért. Valamint, ha ápolni nem is ápol, de sokáig eltakarhat egy-egy tömegsírt. Amelyhez ugyebár halottak is kellenek. Miközben azt is tudjuk, hogy a stadionok egyfajta koncentrációs pontként, gyűjtőtáborként is funkcionáltak helyenként. Az ilyen szerepváltáshoz pedig mégis csak kell kiszolgáló személyzet. Azt pedig már a harmadik birodalom is bebizonyította, hogy legplasztikusabban a gyermekek fejébe lehet beleplántálni azokat a gondolatokat, amelyek aztán mélyre beszivárogva biztosítják a feltétlen, fegyveres hűséget. Annyira, hogy magas egyházi méltóság is lehetett olyan, akinek még kinevezésekor sem esett ki annyi sem a száján, hogy „bocs, megvezetett gyermek voltam”. Vagy csak elkerülte ez a pápai nyilatkozat a figyelmemet. S akkor itt, és most megkövetem Joseph Aloisius Ratzingert.

De talán mégsem a belső ellenzék várható megerősödése miatt kell annyi stadion. S talán nem a nemzeti ifjúgárdisták (hívják majd őket hivatalosan akárhogy) miatt kell majd a lőtér az iskolákba. Talán nem. Akkor az ötlet bedobása nem több, mint egy minta a kormány ócska gumicsont-készletéből. Vagy ki tudja. Elvégre a majdani önkéntes szabadcsapatokba is kell majd az utánpótlás. Aminek nem mond ellent, hogy azóta a küzdősportokkal foglalkozók számba vétele is megkezdődött.

Andrew_s

Éljenek a szurkolók! Holnap is!

Szurkolói küldöttség Bordeaux-ban. Feketében

Még csak gyúrnak a csapatok, és szurkolóik, a magyar-izland meccsre. Remélhetőleg sok gólt rúg magyar válogatott. Már csak azért is, mert akkor többfelé kell majd elosztani az orbániai stadionépítések és futball-finanszírozások számolatlan milliárdjait. Amely némely vélemények szerint természetesen megérte.

Nyilvánvalóan nem azok szerint a gyermekek szerint, akik éhesen mentek eddig iskolába, és most majd éhesen maradnak otthon. Bár még az sem kizárt, hogy szerintük is. Elvégre a grundok sokszor jelentették a kitörési pontok felé vezető utak kezdőpontjait. S még azon is lehet nosztalgiázni, hogy amikor Puskás még csak a grundon játszott, akkor nem a gazdasági növekedés és a szociális költségvetés terhére épült stadionok tucatjaiban köpte a szotyihéjat a nagyérdemű fővezérség. Még Rákosi elvtársnak sem kellett ennyi stadion ahhoz, hogy a diktatúra szépség-flepnije gyanánt a sportsikerekkel takargassa a hatalmi komplexusok kiélését. De elismerem, változnak az idők. A modern kor több stadiont igényel. Takargatásra. Tömegmozgalmak esetén pedig akár tömegszállásként. Megannyi háború és például a chilei junta is szolgáltat erre példákat. Azért érdekes lenne tudni, hogy mekkora belső ellenállásra számíthat a vezéri üldöztetés-felügyelet, ha ennyi stadion kell hozzá.

De ettől, még persze szurkolhat bárki annak a cikoria-ágon, azaz pótselejtezőn kijutott bandának, amelybe számolatlanul ölték bele az adófizetők pénzét. Mert azt elég túlzás lenne állítani, hogy Orbán hobbijába az Orbán-család magánvagyona került befektetésre. Függetlenül a sport terén elért sikerektől. Amelyeknek nagy része lehet abban, hogy a miniszterelnök mindent centralizálni, kézivezérelni, illetve személyesen felügyelni szeretne. Ross belegondolni, hogy mennyi személyes kudarc, öltözőkben elszenvedett leszólás, veritékszagú péniszirigység, meg ki tudja mi érhette az egykor talán jobb sorsra érdemesült kádercsemetét. Mely hatások vezethettek oda, hogy most a személyes szélgörcseitől akar függővé tenni mindent. Alkalmasint a sportot is. Kerül, amibe kerül. Nekünk. Úgyhogy még szerencse, ha sokak szerint megérte. Mert az késleltetheti azt a népfelkelést, amit immár Gyurcsány is emleget, mint alternatív megoldást. Orbánnak tehát egyre inkább elemi érdeke is lehet a feszültségek levezetése. Ha lehet, akkor a szívének kedves ellenség-keresésben, illetve az időleges futball-sikerekben.

Így, szinte már láthatjuk, amint a hazatérő válogatottal parádézik, és fényképezteti magát. Mert megérte. Neki. Akinek a máját olyan hájjal is kenegetik, mint az Izlandban dolgozó kapus nyilatkozata. Arról, hogy Orbánnak nagyban köszönhető az EB-re való kijutás. Matus Sándor, az izlandi másodosztályban játszó portás szerint például megtérült a fociba fektetett pénz. Sajnos a vele készült interjúban nem olvasható a kulcskérdés. Az, hogy akkor miért Izlandon játszik, és miért nem itthon. De még a válogatottban sem. Igaz, valószínűleg neki meg ez éri meg jobban. Már csak azért is, mert bármi baj esetén az ottani egészségügy fogja ellátni. Nem a hazai kórházak M.A.S.H.-t idéző világa. Azzal a különbséggel, hogy nem egy film-vígjátékban megszemélyesített muszájherkulesek küzdenek a forgatásról kifürödve távozott mű-betegekért. Hanem igazi muszájherkulesek harcolnak a pénzügyi elemekkel. Olyan viszonyok között, amelyben az életért folytatott harc nem vígjátéki kísérőzönge, hanem a mai magyar tragikomédia.

De persez, ettől még mindenki szurkoljon nyugodtan az orbániai díszválogatottért. Talán még eredményt is elérnek. S akkor mindenki újra kihúzhatja majd magát Orbán mellett. Mert legalább az EB ideje alatt a vezérrel egyenrangúnak érezheti magát. Ha nem is osztályon felüli étkezdében vacsorál, mint a vezérkar. De ugyanúgy köpködheti a szotyihéjat. Be is pálinkázhat. Ellenségnek is tekinthet mindenkit, aki szerint a foci felesleges pénzkidobás. Sőt! Egyenesen a haza ellenségének is tekintheti. Elvégre tényleg milyen hazafi is az, akinek nem ér meg minden pénzt a vezér szíve csücskének simogatása. Azért hát, hajrá magyarok! Éljenek a focisták! Éljenek a drukkerek! Az EB után is. Ha lesz miből.

Andrew_s

Osztjónapotország stadionhercege elégedett lehet

Az osztrák válogatott elleni nyereség másnapján már szinte mindent elmondtak a témáról. Beleértve a foci-eredmény politikai vonatkozásait. Amely igen változatos képet adhat. Aszerint, hogy ki honnan nézi a politikát. Elvégre az, aki az egykori római császárok szemszögéből nézi, annak minden nagyon szép, és mindennel meg van elégedve.

Ha a kenyér nem is túl nagy, de hébe-hóba akad. Cirkusz meg aztán van. A lelátók alatt, kint az utcán, és a politikában is. Az utóbbiban előforduló cirkuszokat el képes fedni a gyepre vitt cirkuszok. Az utcán meg ott trianonozhatott a feltörekvő hungaristák kicsiny, de markánsan műsovén kórusa. Igazán nem mondhatja senki, hogy nem kapta meg a magáét. Legfeljebb azok a gyermekek nem, akiknek kicsi kenyér jut. Meg azok a családok, akiknek kicsinyke kenyerét a gyakran éhes gyermekek kapják. Akiknek ugyan lehetne kenyeret adni a stadion-beruházások és vezéri kultusz-építkezések árából, de juszt sem. Tanulja meg a jobbágyság, hogy hol a helye. Örüljön, hogy tapsolhat a vezér kedvenc időtöltését beteljesítő gyeptipróknak.

Azért persze lehet, hogy érdemes lenne kiszámolni, hogy mibe került az a két gól az országnak. Kamatos kamattal. Kamatként felszámolva azokat a tömegeket is, akik kirajzottak az országból. Engedve a gazdasági exodus kormánya által hallgatólagos kényszernek. Az ő gyermekük közül sokan, ha egyáltalán futballra adják a fejüket, más országok válogatottjaiban rúgják majd a labdát. Unokáik pedig akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, amikor elrepülnek felette. Útban akárhonnan akárhová. De ez a körúton, és egyéb helyeken tapsolókat aligha érdekelte azalatt, míg tapsoltak, és lélekben összeforrtak Orbánnal. Aki kihúzhatja magát: íme, megérte! Neki okvetlenül. A vejének is. De mennyibe is került az a két gól? Kamatos kamattal? S az, aki tegnap, de még ma is lelkesedik, annak nagyobb lett mára a kenyere?

Reggel valahogy nem úgy tűnt, ahogy elnéztem a szokottan fásult arcokat a metrón. Legfeljebb a másnaposnak tűnő szemekből volt talán kicsit több. De alapjában véve ugyanúgy nekirugaszkodtak az emberek a napnak, mint korábban. Mert ettől a két góltól legfeljebb a kormányretorikából élőknek lesz jobb. A hétköznapok prolijainak, illetve panelprolijainak, ahogy a fideszes klasszikus mondta, semmivel nem lesz jobb. Rövid távon rosszabb volt, mert kevesebb pénz jutott mindenre, ami nem stadion, és nem futball. Hosszabb távon sem lesz jobb, mert mitől lenne?

Ettől a két góltól? Több lesz a munkahely? Jobb lesz az oktatás? Olcsóbb lesz a sör? Kisebb lesz a gyermekszegénység? Vagy akár a szegénység? Innen nézve inkább lett volna két góllal kevesebb. S egy miniszterelnökkel több. Nem Orbánnal, hanem miniszterelnökkel. Valakivel, aki a szakmailag felelős miniszterek munkáját koordinálni képes, az ország valós előrejutását szolgáló politikus. Mert jelenleg csak egy falu bikájának péniszirigy szemléletével megvert kisstílű akarnokunk van, aki a maga köré válogatott gittegylet leghangosabban csámcsogó vezér-rágnoka. Aki a hobbijának feláldozta az ország jelenét, és jövőjét. S most majd mutogat erre a két gólra, mintha mindent megértek volna. Utcán és téren egyaránt. De megteheti, mint Osztjónapotország stadionhercege. S mert megteheti, az ország ezt érdemli. Szép nagy stadionokat. Melyek végszükségben elrejthetik az utcán nem Orbán-kompatibilisen előfordulókat is. Akár a gyep alá is.

De addig csak tapsoljon mindenki a két gólnak. Ám utána ne számoljon, hogy mibe kerültek. Se kamattal, se kamat nélkül ne számoljon utána. Addig tapsikálhat önfeledten. Akár az orbáni összetartozás dalát is dudorászva. Legalább csinál valamit a szájával. Ha már rágni úgyis egyre kevesebbet kell majd.

Andrew_s