Társadalom-árulás, avagy a társadalom szociális abortuszának kiterjesztése

Alig egy hete polemizáltam arról, hogy a magyar nemzeti valuta elértéktelenedése milyen tendenciákat mutat. Sajnos egyre közelebb jutunk ahhoz a 430-as árszinthez az Euróval szemben, amit akkor emlegettem. Mint lehetséges krízispontot. Az is világos, de legalábbis érthető, hogy a mindennapok tervezhetőségének a biztonságát, a közeljövőbe vetett bizalmat kikezdi a hazai viszonyok kiszámíthatatlansága. Amit csak fokoznak az olyan önteltszerű, és a vállalkozási kiszámíthatóságot is kikezdő intézkedések, mint a KATA évközi, ötletszerű módosítása. Amely közvetlenül, vagy az áremelkedéseken keresztül közvetve százezres nagyságrendben érintenek embereket.

Ennek a folyamatnak számos, a gazdaságot befolyásoló vetülete van. Beleértve azt is, hogy az Orbán-közeli strómanvilág egzisztenciális hatalma nő az emberek fölött. Ami elől számosan menekülnek. Akik már korábban is Orbán korszakát a gazdasági exodus korszakává avatták. Amely elvándorlás, mint tendencia, már 2013-ban is kirajzolta a társadalom szociális abortuszának a körvonalait. A jelen gazdasági helyzet hatása ezt a kivándorlási tendenciát is erősíti, de jelentős mértékben több is annál. S mintha erről megfeledkeznének sokan, amikor a gazdaság állapotát kérik számon a kormányon.

Amikor ugyanis a személyes bizonytalanság növekszik, akkor ez óhatatlanul növeli annak a kockázatát, hogy valaki hosszú távú kötelezettséget vállaljon. Ezt érthetjük természetesen a lakhatási bizonytalanságra is, de az emberek többségének az életében van egy olyan, évtizedekre szóló kötelezettség, ami a "gyermek" címkét viseli. A gyermekek sorsa pedig valahogy nem nagyon kerül elő az infláció, a gazdasági kiszámíthatatlanság kapcsán. Holott aligha tekinthetünk el ettől a szemponttól. Akár van a családban gyermek, akár nincs.

Tegyük fel, hogy van. Ebben az esetben a megélhetési nehézségeknek nyilvánvalóan a szenvedő alanyaivá válnak, válhatnak a gyermekek. Egészen szélsőséges esetben a gyermek megélhetési problémáiban megnyilvánulva. De a probléma nem ilyen "egyszerű". A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a kiszolgáltatottság ugyanis akkor is növeli a felnőtteknél a frusztrációt, ha a gyermeknek "kilóra" mindene megvan, és fiziológiásan nem éhezik. Miközben a felnőtt frusztrációjának óhatatlanul szenvedő alanyaivá válhatnak. Ezzel a magát "családbarátnak" aposztrofáló hatalmi védegylet valójában növeli a családon belüli fizikai, illetve pszichikai erőszak, illetve az érzelmi elhanyagolás kockázatát. Olyan, mintha Orbán Viktor a gyermekkorában kapott nyakleveseket most az egész társadalom összes gyermekén bosszulná meg. Családbarátilag és keresztényileg.

Az is világos, hogy a következetlen, kiszámíthatatlan körülmények a még meg sem született gyermekeket is érintik. Egyszerűen azért, mert az, aki teheti, az halasztja, mondhatnánk tovább halasztja a gyermekvállalás idejét. Abban az esetben, ha valaki felelősséggel próbálja kezelni az utódvállalást. Ami értelemszerűen azt is jelenti, hogy az egész társadalom lesz a vesztese a helyzetnek. Az elvándorlás okozta lakosságvesztést tehát az Orbán-kormánynak sikerülhet a határokon belülre is letükröznie. Ami valójában a társadalom szociális abortuszának a kiterjesztése a hazai lakosságra. Nem vitatva persze, hogy a kevesebb gyermekhez kevesebb pedagógus, gyermekorvos is elegendő. Ami egyfajta optikai tunningot jelent annyiban, hogy kevésbé lesz feltűnő, hogy se pedagógus, sem orvos nincs elegendő.

Az Orbán-rezsim tehát valójában teljes generációkat árul el. Ezzel valójában a társadalom árulója. Mert megöli a jövőt, illetve a jövőképet.

Andrew_s

Béranyaság: segítség vagy gyermekvásár?

A napokban, az internet egy zugában, masszív vita alakult ki egy olyan téma kapcsán, amiről sokan tudnak, és még többen vélnek tudni. Ez utóbbi miatt különösen problémás lehet, mert vakvágányok egész erdejébe vihetnek el a blikkfangosnak szánt, de elfogulatlannak álcázottan elfogult írások. Nem azért, mert a vélemények ne lehetnének szabadok, elfogultak. Hanem azért mert felesleges úgy csinálni, mintha bárki a bölcsek kövét forgatná az ujjai közt.

Így, rögtön az elején leszögezem, valamint közhírré teszem, hogy egyrészt sosem voltam béranya, illetve bértelen anya sem. Másrészt nem vagyok az esküdt ellensége a béranyaságnak. Ahogy a nyílt örökbefogadásnak sem. Ahogy annak sem, ha egy újszülöttet fogad valaki örökbe. A gyermek számára egyáltalán nem biztos, hogy a befogadó családban, pusztán ettől az aktustól, kevésbé lesz emberhez méltó élete. De, mint megtudtam a viták során, hogy ez szinte részletkérdésé silányulhat a viták hevében. Holott a béranyaság is elsősorban a gyermekről szól. Akkor is, ha a 168óra honlapján közöltek (jegyzé: Parászka Boróka) pontosabban az ott idézett, béranyaszolgáltató vállalkozó szerint kizárólag a pénzről szól ez a történet. Holott éppen a cikk egy másik részében, az idézett béranyák szerint, ez a szülésről, a gyermek odaadásáról is szól. Vagy inkább szólhatna.

Igaz, akkor mind a két oldalt meg kellett volna keresni, és lehetőleg sok megszólaló véleménye alapján levonni valami következtetést a kérdésről. Egy pillanatig sem vitatva, hogy az olyan címadás, mint a „Nyomorúságon hízik a béranyaipar – Az új kaukázusi krétakörben azé a gyerek, aki akarja” sokkal több kattintást vonz, mint egy szerényebb. Mondjuk olyan, hogy a „Béranyaság egy grúz vállalkozó és néhány béranya szemével”. De ez legyen a szerkesztőség problémája. Miközben, ha eltekintünk a hétköznapok nyelvhasználatában tapaztalható pejoratív felhangoktól, akkor az „aki akarja” kitétel egy nagyon fontos kérdést érinthet. Mert a béranyaság is arról szól, hogy általában az áldoz rá pénzt, aki nagyon akarja azt a gyereket. Jól mutatja ezt egy lassan hét éve megjelent másik írás egyik betétje.

Noha a keretet szolgáltató cikk ebben az esetben is szól a pénzről, megszólaltaja a „másik oladalt” is. Nem feledkezve meg arról sem az egyébként 2011-es cikkben, hogy azért a szívességből, pénzért, lojalitásból kihordott gyermekek történetei a történelem számos korszakában felbukkantak. A konkrét írásban pedig a béranyán kívül megismerhettük Laurát is, aki egy méheltávolítás után szorult rá arra, hogy egy béranya segítségét vegye igénybe. A 2011. februári helyzetnek megfelelően akkor még Romániát jelölve meg „forrásországnak”. Mert hazánkban akkor is tiltott volt. Hivatalosan. Míg Románia mellett Indiát említik meg olyannak, ahol a béranyaság elfogadott dolog, és így felkereshető célpontjai lehetnek azoknak, akik ilyen módon szeretnének gyermeket.

A helyzet annyiban megválozott, hogy Romániában a külföldiek számára elérhetetlenné tették ezt a fajta családtervezési megoldást. Egy idén februári tudósítás alapján legalább is. Eszerint Ukrajnában, Kaliforniában és Oroszországban megengedett a kereskedelmi célú béranyaság. Miközben eszerint a hír szerint Thaiföld, India, Kambodzsa, illetve Nepál a külföldiek előtt ajtókat bezáró országok listájában látszik szerepelni. Ahogy Románia, Izrael, Hollandia, vagy Belgium is. Ami miatt a szomszédos ország megérdemli a figyelmet az egy kis hírbetét. Ami arról szól, hogy 2014-ben letartóztatták egy Temesváron működtetett magánklinika fenntartóit. Akiknek a hírek szerint magyar béranya is dolgozott. Valamint nyilván kuncsaftjaik is voltak. Ami világosan jelzi: a tiltás korántsem oldja meg a családok problémáit. Magánvéleményként hozzátenném: csak az árakat hajtja fel. Akár formálisan, akár informálisan.

De azt is jelzik az itt említett, és kétségtelenül kiragadott, de magyarul is elérhető, írások, hogy a kérdés korántsem egyszerű. Sem a béranyaságért fizetők, sem az azt vállalók oldaláról. Akik között magányosak, illetve családban élők egyaránt lehetnek. Olyanok is, akiket elsősorban a segítő szándék vezet, és egészen biztosan vannak olyanok is, akiket csak a pénz vezérel. Ahogy a szervezők, közvetítők között is lehetnek különböző attitűddel indulók. Vagy ahogy a béranyaság egyik fellegvárának tartott Indiában például a gyermektelenség egyfajta negatív bélyeg egy családon. Olyan képet festeni inkább a szemellenző mértékét jelenti, ami egyértelműen negatívnak, pénzsóvárnak tekinti az egyik, és emberileg ledarált, kiszolgáltatott félnek a másik oldalt. Egy pillanatig sem vitatva, hogy ilyen is van, meg olyan is. De valószínűleg nem csak Grúziában, hanem mindenhol. Hozzátenném: szinte mindenhol, ahol a haszonelvűség, a humánum, illetve az intimitás határmezsgyéjének ösvényein lépkedünk. Véradástól a feleségvásárlásig.

Azt hiszem a határt nem is igazán ott keresném, hogy pénzért vagy anélkül. Az emberi döntés szabadsága, illetve annak sérülése lehet az a pont, ami vízválasztó lehet. Ha például a gyermek szülését vállaló nő életét, egészségét veszélyezteti. Ha a gyermek kényszer hatására születik például. Akkor is, ha a kényszer fizikai, és akkor is, ha „csak” egzisztenciális zsarolás. De ebben az esetben nem igazán tennék különbséget aszerint sem, hogy a „megrendelő” külföldi, vagy a kihordó anyával egy országban él-e. Így a grúz béranyák helyzetét sem emelném ki az indiai, a román, a kanadai, vagy bármely más országban élőké közül. Azok is nők, és azok sem kevésbé pártolandók, ha rászorulnak.

Miközben tudom: az egzisztenciális zsarolást rá lehet húzni a világ szegényebb régióiba telepített központokra. Mondván, ott olcsóbban megszámítva szerveznek be béranyákat. Ebben lehet valami. De, elkerülendő a hétköznapi szemforgatást, az összes szegényebb régiókba, a humán erőforrások olcsóbb volta miatt, beruházót kéretik megkövezni. Önként eldobva mindent, ami ilyen régiókban készül. Természetesen, ugyanezzel a mozdulattal, hazánkból is kitiltva minden beruházót, aki ilyen okokból érkezik.

Andrew_s

Vegyük komolyan a neoratkoistákat?

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

Miközben megy a szkander a kormányzat, a Magyar Telekom, a Kövér-Ákos duót szeretők és nem szeretők tábora között, a jelek szerint megfeledkezünk a történelemkönyvekből tanultakról. De még a minimális matematikáról is. Egy kicsit magam is. Igyekszem hát pótolni. Rögtön az elején leszögezve, hogy ehhez a legteljesebb mértékben elkezdem komolyan venni azt, amit Kövér László, Kovács Ákos mondott a népszaporulat kérdésében.

Megfeledkezve arról, hogy Ákos mondandója alapvetően elég védhetetlen az emberi értékek tiszteletben tartásával. Ahogy arról is, hogy Kövér Lászlót komolyan véve a lányát dobja oda koncnak a szaporodni vágyó ismerősei elé. Még azt sem kérem számon, hogy a nem tegnap férjhez ment (majdnem azt írtam nősült) Orbán Ráhelről sem kismama-ruhában készült az utolsó publikus kép. Mindezt felejtsük el, és forduljunk az ágy felé. Nem a fal felé kedves ifjúság, hanem az ágy és a partner felé. Ha akarja, ha nem. Tizenhat és negyven év között legyen terhes mindenki. Mert ez a nép vezérének óhaja. Igaz magyar tehát dug, baszik, kefél, hágik, illetve közösül. Izibe! Mert különben jön Kövér házelnök úr, és berajzolja a fekete pontot. Esetleg saját kezébe veszi a gyerek és unokakérdést.

Namármost. Tegyük fel, hogy felhevülten lelkes tömeg teljesíti a vezérkar kérését. Mi következik ebből? Egyelőre semmi. Mikor lenne jó a gyerek? 20 éve. Úgy nagyjából. Mert egyelőre nem gyerekből van kevés, hanem szakorvosból, vízvezeték-szerelőből, mérnökből, és általában szakemberből. Mennyi ezek legyártási ideje? Úgy van! 18-20 év. Mínniimum! Tehát mennyi esély van arra, hogy a gazdasági exodus kormányának kártételét kiegyensúlyozza a most megdöntött sokaság? Semmi. Miért? Mert a biológia mai állása szerint még a születésig is kilenc hónap kell. Ezt ugyan Fideszben már két éve sem értették, de ettől a humán szaporodásbiológia nem sokat változott az elmúlt évezredekben. Az országban jelenleg fellépett akut szakemberbajokon tehát nem segít a nagy büszkén állított magyarság. Izé, …. Na szóval… AZ.

Nagyjából ez volt valószínűleg a probléma Ratkó elvtársnő ötleteivel is. Elfelejtette, hogy a gyerek nem felserdült TSz-tagként születik. Ellenben megszületik, ha egyszer nem hagynak neki más választást. Márpedig öntudatos magyar nem hagy. Elvégre az összes vezető elvtárs kormányhoz közeli emberke azt üzente. Tehát megszületik. Orbán Viktor Ráhel nevű lányának gyermekétől a zalai zsákfaluban nyomorgó gyermekéig mindahány. Na, ekkor kezd történni valami. Leginkább az, hogy kellene a szülészeti, előtte pedig a nőgyógyászati szakrendelés. Ráadásul nem csak a csupasz épület, hanem orvossal, nővérrel, védőnővel. Mindazokkal, akikből lassan több dolgozik a határon kívül, mint a határokon belül. Ámde nincs, mert most születne. De sebaj. A középkorban is születtek gyerekek. Jöhet a kifőzött lepedő, és az ima. Főleg az ima, hogy a gyerek egészséges legyen. Meg azért is, hogy az anyuka túlélje a szülést. Akkor is, ha nem Orbán Ráhelnek, vagy Kovács Ákosnénak hívják.

De Mária országában az ima duplán számít, tehát minden szép, minden jó, és potyognak a gyerekek. Nem az égből, hanem az anyákból. Elvégre ágyba lett vezényelve mindenki, aki nem húzott még el az országból. Kellene a bölcsőde, az óvoda, az óvodapedagógus, dada, és a többi. Fel lehet építeni időben? Fel. Jó példát ismerünk erre. Nem hiába épültek a Ratkó-korszak nyomására azok a lakótelepi nevelőtelepek, amelyek gyermek és pedagógus híján békében rohadoznak szét sokfele az országban. Tehát fel lehet építeni. Épülnek? Nem. Stadionok épülnek. Nagy tisztelettel nem érdeklődné meg valaki a nagy tisztelettel egyre kevésbé rendelkező vezérürüket, hogy mégis: hova tennék a gyerekeket, ha komolyan venné őket a lakósság? Márpedig vegye csak komolyan. Mert akinek bársonyszéket szavaztak, azt ne kergessék ki a hitvesi ágyból se. Miközben lehet, hogy lakáshoz juthatnak Lázár úr ígéretéből, de azért a gyereknek néha ruha, vacsora és egyéb ilyen földi hívság is kellhet. S jobb, ha azonnal felkészülnek a béke gyerekkölcsön-kötvények vásárlására az óvoda, iskola, és hasonlók falainak felhúzására. Tanár nem lesz bennük, de legalább lesz fal, ahova a szép narancsos falújságot kitehetik majd. A szülők. Hálakönnyeket morzsolva.

Úgyhogy tessék csak komolyan venni a Kövér, Kovács Orbán és Lázár urakat. Ágyba parancsolni a nőket. De aztán semmi ökölrázás. Semmi morgás, hogy csak parlagon nőt rabszolgának sikerül az a gyerek. Szó ne essék, hogy nem lesz hol megszületnie sem. Tanulásra ne is gondoljon. Sőt! Ne is gondolkodjon, ha lehet. Tanulnia úgysem lesz hol, és úgysem lesz kitől. Elvégre ez a generáció az, amelyik első körön pótolni hivatott azokat, akik már most is hiányoznak. Köszönhetően a társadalom, évek óta felpörgetett, szociális abortuszának.

Amikor tehát a nagy magyar nemzeti himbatulajdonosok felülnek a poligon ló esedékes túloldalára, előtte számoljanak. Először kilencig. Aztán néhány ezer milliárdig. Először kilencig, mert annyi a terhesség átlagos ideje. Aztán néhány ezer milliárdig, mert annyit kellene előteremteni ahhoz, hogy a megszületendő neoratkó-gyerekek ne a gyermekhalandóság, az analfabetizmus statisztikáját növeljék. Mert a gyermek tényleg érték. Túl nagy érték ahhoz, hogy álkonzervatív, demagóg honfiak kampányeszköze legyen csupán. A stadionokból, felcsúti kisvasútból, és társaiból pedig addig is meg kellene próbálni orvosi rendellőt, bölcsit, ovit, sulit varázsolni. Felkészül: Harry Potter.

Andrew_s

Közmunkától dagadó keblet a nőknek

A büszke pár(os)
Forrás: Facebook

Miközben dúl a kitiltások körüli kommunikációs adok-kapok, és zajlik a hivatalos hazugságok licitje, azért zajlik az élet. Még a kormánypárt háza táján is. Mi más is lehetne az alternatív „nagy téma”, mint a népszaporulat és a nők helyzetének alakulása. Túl a fiatal házasoknak ígért baksison, és a gazdasági exodus kellős közepén természetesen.

Az egyik népességi hír az volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Rómában szólalt meg az ügyben. Ha kormányfő nem emlegeti azt a bizonyos pávatáncot, és olykor nem keveredne ellentmondásba önmagával és a minisztereivel, akár még elégedetten hümmöghetnénk is. S persze akkor, ha izolált jelenségként tudhatnánk kezelni Novák Katalin vendégszereplését az Európai Unió olasz elnöksége által szervezett miniszteri értekezleten. „Magyarország elkötelezett abban, hogy a lánygyermekek és nők jogainak védelme nemzetközi szinten is érvényesüljön”. Ugye milyen szépen hangzik? Ha igaz lenne. Habár lehet, hogy némi sajtóhibával akár igaz is. Ha az az „is” nincs az idézet mondatban. A másutt fellelhető szálkák kihúzgálását, felemlegetését például minden további nélkül el lehet talán hinni. Az asszonyverő, egykor a Fidesz frakcióban előfordultan indult vak komondor, a „Pistának jó lesz” botránya, az elhíresült vargaistváni megnyilatkozás, s megannyi más esemény fényében a hazai belpolitika gerendáira alighanem nem marad már energiája a kiváló kormányzatnak. Az elkötelezettség emlegetése helyett Novák Katalin személyes ténykedése, szavazatai talán érdekesebbek lennének.

Ahogy érdekesebb lehet az is, amit a kormányzati oldalon szétkürtölt közlemény a statisztikai adatokból kiemelésre érdemesnek tekint. Például, hogy az „Eurostat legfrissebb foglalkoztatási adatai szerint Magyarországon bővült legnagyobb ütemben a női foglalkoztatás”. Amivel kapcsolatban könnyen úgy járhatunk, hogy az egyik szemünk sír, a másik meg zokog. Ezt az adatot, például, érdemes lehet annak fényében is olvasni, amire Orbán Viktor olyan nagyon büszke. Ami nem más, mint a közmunkások számának, a közfoglalkoztatásnak a bővítése. Az egyik oldalon tehát azt olvashatjuk ki a két adatból, hogy a nők fokozottan vannak jelen az egyébként megélhetési minimumot sem igazán biztosító közmunkaprogramokban. Miközben, természetesen, bőszen tervezik a NER-kompatibilis gyermekeket. Ha ez nem igaz, akkor ott a férfiak vannak túlsúlyban, míg más helyeken elnőiesedik a munkaerőpiac. Ami, ismerve a való világ realitásait az átlagosan kifizetett bértömeg csökkenését, a munkavállalói kiszolgáltatottság növekedését jelezheti. Kérdés lehet, hogy Novák Katalin ugyan melyik olvasat alapján játssza a büszke államtitkárt? Vagy van az a pénz, amiért ő is büszke tud lenni? Nyilván van.

De igazságtalanság lenne Novák Katalinnal szemben, ha csak rá hivatkozva emlékeznénk meg a statisztikáról. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről, amelynek vezetője legutóbb az internet-adóval írta be magát a hírekbe, szintén szó esett a népesedési és nődolgoztatási adatokról. Kiemelve, hogy a nők foglalkoztatási adatai mellett növekszik a születések száma is. Ez a korábban leírtak fényében különben azt is jelentheti, hogy alapvetően a családok csökkenő reál-bevételei közepette születnek a gyermekek. Újratermelve azt a gyermekszegénységet, amiben Magyarország kifejezetten jobban teljesít. S amire annyira talán nem is kellene büszkének lennie a kormánynak. Már csak azért sem kell feltétlenül ürülni ennek a páros adatnak, mert ez azt is jelenti, hogy a gyermekekre jutó családi „odafigyelés” nem feltétlenül növekszik. Az azonban biztos, hogy Ratkó Anna elvtársnő szelleme már felveti a büszke, traktoron szoptató anya képét. Esetleg a közmunkában kapáló, a gyermekét hátára kötve hurcoló béres-asszonyt.

Aki még örülhet is a helyzetének. S esetleg annak, ha a gyermekáldásról nem a főnöke kíván gondoskodni. Elvégre egy olyan párt országlása esetén, ahol a nőverés elmegy, és a nők pofonnal ágyba-zavarása nem okvetlenül jelent családon belüli erőszakot ez igazán komoly nővédelmi eredmény.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Rúgj a nőkbe, hadd szóljon

Hallgatom, olvasom a „gyermekért nyugdíjat” rendszerrel kapcsolatos híreket, és nem igazán értem, hogy a kigondolói csak szimplán embertelenek, vagy embertelenül cinikusak. Az ugyanis látszólag teljesen rendben lenne, hogy a gyermekéért áldozatokat hozó szülőt a közösségi haszon elvét követve honorálja valahol a társadalom. A nyugdíj azonban nyilvánvalóan nem az a csatorna, ami erre alkalmas. S ennek semmi köze ahhoz, amit a kormányoldalon hebegnek és habognak a kérdéssel kapcsolatban.

Az ugyanis teljesen egyértelmű, hogy a diplomás gyermek „megtermelése” nem csak és kizárólag a nőkön, de még csak nem is csak a családokon múlik. Az legfeljebb a Varga István egykori felszólalásának szellemi színvonalán dagonyázók fejében van úgy, hogy a nők akár pofonnal is ágyban küldhető keltetőgépek. Persze lehet, hogy a Vezér ezt látta otthon, és ezért olyanokkal veszi körül magát, akik számára ez egy természetes állapot. Ám ettől a világ családi alrendszerei még nem mindenki számára így működnek. Talán azért, mert bár mindenki fideszes képviselőnek születik, azért néhányan továbbfejlődnek. Aztán felszednek némi emberséget is egy füst alatt. Így a végén még azt is el tudja képzelni, hogy a kiszámíthatatlan életpályák országában, a közrabszolgaság diadalmas kiterjesztésének honában nem mindenki képes a fenomenálisan túlfizetett közmunkából a Sorbonne-ra járatni a gyermekét. De lehet, hogy máshova sem.

Ha tehát valakit már megnyomorított a tartós közmunkaság, és munkanélküliség, abba az új rendszer még egy továbbit is rúg. De nem is lehet mit várni egy kormányzattól, melynek vezetője nyíltan szakított posványfalván az emberi szabadság tiszteletben tartásával. Majd jön Soltész államtitkár úr és megmondja, hogy ki kivel, mikor, és hányszor. Talán még a gyertyát is tartja. A Nemzeti hágatóházakban, a nemzet prostituáltjainak. Kiérdemelve ezzel a nagy Nemzeti Vibrátor-díjat. Fallikus nemzeti szimbólumnak ott lesz majd a Szobor. Valószínűleg Turullal a vállán. A Nemzeti Termékenység szimbólumaként. Bokájánál Istennel, és lába alatt, papucsként, egy-egy stadionnal.

Azonban az új rendszer szinte természetesen nem csak a munkanélküliekbe rúg nagyot, hanem másokba is. Ha ugyanis valakinek, például biológiai, egészségügyi okokból nem lehet gyereke, az megszívta. Ha közmunkás, akkor duplán megszívta. Igaz, legalább a meg sem született gyerek nem fog kimenni Angliába. Azért az egészségügyileg hátrányosabb helyzetbe került nőkbe mégis csak jól eshet belerúgnia a kormányzatnak. Elvégre nyilvánvalóan saját szórakoztatásukra nem szülnek gyermeket. Sőt, a meg nem szülhető gyereket kifejezetten ellenzéki magatartásból nem járatják egyetemre. Miközben persze adott a nagy lehetőség. Ugyanis abortusz-problémát sem jelentenek. Így a Nemzeti Kuplerájokban tehát akár közmunkásként is alkalmazhatóak. Nyugdíjat ugyan ettől még nem kapnak, de legalább örömet okozhatnak azoknak, akiket Pannónia Géniusza erre érdemesnek tart. Az antiliberális diktatúrák némelyikében ennek is van, illetve inkább volt haladó hagyománya. Bár a japánok a múltjuknak erre a szakaszára talán nem olyan büszkék, mint amilyen büszkén menetel Orbán Viktor az egykori tengelyhatalmak által kijelölt úton.

Az is nyilvánvaló, hogy az egész mögött egy sokkal egyszerűbb tény van: nincs pénz nyugdíjra. Ahogy annak idején is azt sipákolták: kérd a kapitalistáktól. Most majd jönnek, és kérhetjük a komcsiktól. Bár akkor meg Kövér elvtárstól kellene kérni. Így nyilvánvaló, hogy ilyen nyíltan nem lehet lemondani az emberekről. Maradnak a körmönfontabb megoldások. Bűnbakokat képezve az akármiért gyermektelenekből. Mint olyanokból, akik arról tehetnek, hogy nincs pénz nyugdíjra. Mert ugyebár a gyermeknek kéne megtermelni. Tehát nem termeltek gyereket, így mindenről ők tehetnek. A kormány, amelyik eltapsolta az államosított nyugdíjpénztárak vagyonát, nyilvánvalóan semmiről nem tehet. Selmeczi Gabriellát esetleg egyenesen a nyugdíjak védőszentjévé kéne avatni. Ahogy a lassított éhenhalás közmunkásított nemzeti programját maga a miniszterelnök menesztette menyei magasságokba.

Tapsot nekik. Nagyot! A nyugdíjra számítóknak úgyis a fal adja a másikat.

Andrew_s