Megmondók féligazság-parádéja

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A mai magyar „ellenzék” néhány igen érdekes tagja igen érdekes megnyilatkozásokat képes produkálni. Tényleg. Olykor önmagukban, olykor összefüggéseikben válnak érdekessé. De inkább furcsává. Juhásztól Hadházyig. Még akkor is, ha pár napos eltérések azért akadnak.

Juhász Péter pár napja adott, a 444.hu oldalán megjelent, interjút a saját szerepbizonygatása jegyében. Amelyet a címben azzal a kiemeléssel közöltek, hogy szerinte emberileg egyedül a politikailag megbukott párt maradt talpon. Ami nagyjából azt is jelenthetné, hogy amennyiben jobb eredményt érnek el a választáson, akkor szar emberekké is válnak? Esetleg, akkor mégsem. De akkor miért nem? Alig hiszem, hogy bárki jelleme a begyűjtött szavazatok számától függjön. Legfeljebb fordítva. Bár azt látva, hogy kik mindenkik kerültek be az országgyűlésbe, azért lehetnek kétségek a két tényező kapcsolatáról. Miközben persze igaza lehet Juhásznak abban, hogy a kormánypárt ellenzékben ülő látens szövetségesei aligha biztosítékai egy valós ellenzéki működésnek. Mely utóbbival kapcsolatban nem állítanám biztosra, hogy Juhász a Fidesz embere. De arra számos eset fordult elő, hogy nem egy lépése sokkal joban segítette a Fideszt, mint az ellenzéket. Ettől még nem lesz kormánypárti ügynök. Lehet, hogy szimplán ostoba. Politikailag.

Esetleg szimplán csak keveri a bukás óta keserű trutyit az éjjeliben. Bízva abban, hogy kiloccsanás esetén lesz olyan, aki viharnak látja. Mert elenged ugyan egy olyan szöveget, hogy szerinte immár nem kósza hír az MSZP-ben meglevő Fidesz-irányítás, de ehhez azért kevés tényt csatol. Márpedig némi bizonyíték nem ártana. Nem azért, mert az ellenkezőjében biztos vagyok, hanem azért, mert pont az ilyen maszatolások azok, amelyek felvetik a jellemmel kapcsolatos kérdések egy részét. Juhász esetében. Ha ugyanis biztos benne, akkor tegyen le egy listát nevekkel, bizonyítékokkal, és segítse hozzá az egész ellenzéket a tisztánlátáshoz. Ha ez elmarad, akkor mi értelme? A zavarkeltésen kívül persze. Legfeljebb azokat a gyanúkat visszaigazolva, amelyekből magam is többet szóvá tettem az elmúlt években. Botkáig bezárólag.

Mely utóbbi egyébként az LMP-vel kapcsolatban is felvethető lenne. Jó ideje emlegettem a választások előtt is, hogy láthatóan kialakult egy hallgatólagos Jobbik-Fidesz-LMP tengely. Még az is elképzelhető, hogy Vona bukása sem független ettől. Azzal ugyanis pont ezt sérthette meg, amikor befurakodott a politikai közép irányába. Ezzel ugyanis valós konkurenciájává vált a Fidesznek, miközben elveszteni látszott azt a szerepet, hogy a Fidesz jobbszéléről leszakadó, ott kínossá váló erőket maga mellé gyűjtse egy esetleges koalíció reményében. Mely koalícióra a jelen felállásban nincs a vezér rászorulva. Ahogy arra sem, hogy a mérsékeltebben zavaros LMP-vel egyezkedjen. Amely esetében Juhásznak szintén meg lehet az a gyanúja, hogy a Fidesz érdekében politizál. De ezt a gyanút is többször emlegettem már. Más is. Az újdonságértéke tehát csekély.

Ahogy annak is, amikor az utóbbi párt nevében Hadházy a Fidesz, illetve Orbán unió-fóbiáját emlegeti. Pontosabban azt, hogy a bíróságok elleni támadás a kilépés kikényszerítésének az egyik jele. Mert fél Orbán egy uniós ügyészségtől. Amiben persze lehetne is valami. Akkor, ha ennek az egyelőre nem igazán hatalma teljében működő szervezetnek lenne bármi hatalma a hazai igazságszolgáltatás apparátusában. Addig, amíg ez nincs így, addig Orbánnak nem igazán kell félnie attól, hogy egy uniós szervezetben azt mondják, hogy „Ejnye!”. Még akkor sem, ha felemelt mutatóujjal még azt is hozzáteszik, hogy „Bejnye!”. Miközben jelenleg nem érdeke a kormánynak az a kilpés. Még jön pénz, és az unió felé nyitott határok remekül levezetik a feszültséget. Amennyiben a nyűgösebbje kivándorol, ha jobban tele van a hócipője, mint a pénztárcája.

Ugyanakkor azért persze lehet némi alapja az uniótól való függetlenedési vágyaknak. Jórészt egyfajta duzzogás gyanánt, amiért Orbánt még nem választották meg a földrész császárjává. Másrészt egy kommunikációs előkészítéseként annak, amikor majd szűkülnek az uniós pénzforrások. Legyez ez egyszerű gazdasági ok, vagy politikai eszköz egyaránt. Mert azért Orbán, és brigádja, remekül berendezkedett arra, hogy az unió fizet, és ők zsebre rakják. Baksist adva a tömegeknek. Elhitetve velük azt, hogy a kormány kegye az, amit kapnak. Amiben szintén lehet valami. Amennyiben az egészet a haveroknak osztva valóban nem lenne. A kohéziós alapok esetleges szűkülése ezért növeli a szűkölési koefficiens mértékét a kormányfői holdudvarban.

Mert azért azt Orbán is tudja: a diktátorok pénzügyei előbb utóbb kiterítésre kerülnek. A történelem tanúsága szerint, néha, néhanap, a diktátorral együtt. Ennek lehetőség szerinti elkerülése sokkal inkább motiválhat alaptörvény-változást, bírósági befolyásolást, kommunikációs ellenségkeresést, mint egy jelenleg inkább homályba vesző uniós ügyészség. Ugyanakkor, amikor majd az orbáni kommunikáció azt fogja harsogni, hogy egyre több követője van Orbánnak az unióban, akkor egy másik szempontot is érdemes lesz hozzávenni. Azt, hogy a nemzeti bezárkózás éppen a közös pénzalapokon fog leginkább meglátszani. Lehet tehát, hogy minél büszkébben fogják állítani a sok követőt, annál kevesebb pénz jut az országnak. Mármint akkor, ha tényleg terjed majd a nemzeti önzés politikája. Mert az uniós polgárnak azért bőven elege lehet abból is, hogy ő pénzel egy országosnak hazudott családi vállalkozást.

Andrew_s

A Milla-korszak végéhez

Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták.

Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. Függetlenül attól, hogy amióta a Milla párttá alakult, azóta igen sokat megtettek a levegő elfogyasztásáért maguk körül. Amely folyamatban Juhásznak, és gyanítom, hogy Szigetvárinak is, elévülhetetlen szerepe volt. Mert az sosem volt, és sosem lesz alapja egy együttműködésnek, ha meghirdetik az eleve elzárkózás politikáját.

Márpedig csak a politikai újszülötteknek lehet újdonság, hogy az amikor Juhász annak idején sem a kormány, hanem Gyurcsány leváltását gondolta az első célok egyikeként elővezetni, akkor valójában megalapozta a későbbi aknamezőt. Azt, ami gyakorlatilag az „Együtt senkivel” politikai mozgalmát jelentette. Még akkor is, ha kétségtelenül talált ehhez partnert az ellenzéki szerveződések, illetve ellenzéki politikusok között. Még akkor is, ha a politikai realitás azt mutathatta volna: a megosztás politikája nem az ellenzékiség, hanem a kormány érdekét szolgálja jobban. Ahogy a mostani választások előtt az MSZP színeiben felbukkanó Botka szereplése is eredménnyel fogyasztotta el a legjelentősebb erőforrások egyikét. Az időt. Ahogy a 2014-es választások előtt is ebből volt a legkevesebb. Meg valóban együtt képviselhető programokból.

Amely utóbbiak szempontjából az „Együtt” neve is maga volt a megtévesztés. Amennyiben az MSZP-vel még csak-csak együtt szerepeltek, de még talán van, aki emlékszik Kónyára és mozgalmára. Annak ellenére a partszélre küldték, hogy valószínűleg egy sokkal reálisabb politikai irányvonalat képviselt azoknál, akik végül elhitették magukról: ők jelentik az ellenzék magját. Egyfajta kétfejű, de alapvetően vezérelvű szerveződésként, amiben a vezér-szerep kijelölés útján keletkezik. Amely kijelölés akkor is kijelölés marad, ha az „értelmiség”, illetve egy része a támogatásáról biztosítja. Az utóbbi azonban legfeljebb egy valamire volt jó. Arra, hogy a párt körül kialakult támogatói kör felüljön a saját retorikájának. Egyben be is zárva a pártot egy olyan ketrecbe, amiből láthatóan nem sikerült kitörni. Egy olyan ketrecbe, amin a felirat: „az elitista értelmiség mozgalma”.

Ebből az utolsó kitörési lehetőség talán 2013 nyara lehetett volna. Akkor, amikor a szárszói bulin, azon a bizonyos színpadon, két biciklin illegette magát az Együtt és az MSZP kirakatembere. Mert Bajnai, sajnos, nem volt más. Ahogy Mesterházy sem. Még akkor sem, ha a politikai celeb szerepe, legalább az utóbbinak láthatóan nagyon is tetszett. Akkor a szervező is megtehette volna, hogy mindenkit, aki akkor az ellenzéket jelentette, felszólít a színpadra. Akkor a szereplő páros is megtehette volna, hogy lerúgja a két biciklit, és maga szólít fel mindenkit a színpadra. Ez a gesztus elmaradt. Valójában az idei választásokig elmaradt. Meg is látszik. A választások eredményén. Amely után láthatóan elindult egyfajta konszolidáció az ellenzékben.

Ebből a szempontból az Együtt megszűnése könnyedén lehet, hogy csak az első lépés az úton. Amelyen valószínűleg végig kell mennie a pártoknak. Alkalmasint a kormánypártnak is. Amely út kapcsán valójában, talán, nem is egy-egy párt megszűnése lehet a legérdekesebb kérdés.

Andrew_s

CEKA: jó'megmondtuk Juhásznak

A CEKA (Civil Ellenzéki Kerekasztal) írt egy nyílt levélkét az általuk sírómasinának becézett Juhász Péternek. Annak ürügyén, hogy az említett vajszikla nyafog, amiért az MSZP macska-egér partit tart az Együtt-tel. Amely utóbbiról lassan talán az is kiderül, hogy kivel együtt. Lehet: pont ez a baj.

A nyílt levél kapcsán azért érdemes kicsit az előzményekről, és az elmúlt évekről is elgondolkodni. Alkalmasint Juhász szerepvállalása kapcsán is. Már csak azért is, mert számos olyan folyamatban volt elévülhetetlenül ócska szerepe, amelynek hatásaként 2014-ben legfeljebb a zakó méretén lehetett vitatkozni. Azóta már csak azon, hogy melyik zakó-ujjban fér el a magát demokratikusnak nevező ellenzék. Faltól falig. Juhász, a levél szerint azt hitte, hogy majd egyedül kikaparja a gesztenyét, miközben a csatlakozása lépéskényszert jelentett volna a Momentumnak és az LMP-nek. Csakhogy... Az, aki a korábbi szereplések alapján valami mást várt, az alighanem némi amnéziától is szenved. Illetve, ő talán nem szenved. De a környezete...

Mert ugyebár annak idején volt valami Milla. Egymillióan ugyan nem lettek, de azért pártosodtak, vagy mi. Akkor, Juhász még nem tudta, hogy kivel szeretne együttműködni, de azt nagyon tudta, hogy Gyurcsány menjen a fenébe. Nem ment. Ellenben gyakorlatilag Juhász akkori fellépésének két dolgot mindenképpen köszönhetünk. Az egyik, hogy a zsigeri unszimpátia, majd Bajnai visszatérésekor az összes párt elutasítása legalább egy évre megbénított minden konstruktív együttműködési kezdeményezést a több politikai erővel. A másik, hogy letette annak destruktív ellenzéki politikának az alapjait, amelyet máig szív az ország.

Az együttműködés megbénításának egyik jele volt a pártjelképek kitiltása, a többi politikai erő fellépése 2012 októberében. Akkor, amikor a szinte egyetlen reálpolitikai, tényleges befogadást hirdető kezdeményezés a Szolidarítás volt. Kónyát ki is focizták a partvonal mellé az idők során. Mert ugyan alapítója volt az Együttnek, de olyan renitens nézeteknek, amelyek nem fértek össze a vezérelvű ellenzékiséggel nem igazán volt helye a placcon. Ott, ahol a magukat nehéz-páncélosnak hívő politikai prostik hajtottak. A saját gesztenyéjük kikaparása érdekében.

A destruktív megnyilatkozásoknak pedig tényleg szép hagyománya teremtődött. A nagy gyurcsányozáshoz való csatlakozással Juhász annak idején letette az alapjait annak, hogy az ellenzékiséget még Botka is összecserélte Gyurcsány leváltásának szándékával. Miközben az ellenzékiség a mindenkori hatalom ellenzéke szokott lenni. Egy másik párt vezetőjének kívülről való leváltása pedig sok minden, de nem demokratikus gesztus. Ellenben kiválóan alkalmas a tényleges kompromisszumokon alapuló megegyezés megbénítására. Mellékhatásként, az ellenzéki erők elaprózásával, a hatalom megszilárdítására. Orbán valószínűleg ki is küldte kedvenc tányérnyalóinak egyikét az újabb csomag szotyiért.

Juhász Péter minden esetre elérte azt, hogy foglalkozzanak vele. A nárcisztikusok magabiztosságával lehet büszke arra, hogy korszakos politikussá, máig ható tendenciák élharcosává vált. Valószínűleg erre vágyott. Megkapta. Ezek után, az a megállapítás hogy „Elb@sztad” nyugodtan kiegészíthető azzal a szervvel, amivel az említett műveletet szokták végezni. Juhász politikailag az lehet. Na és? Ki a fenét, és mi gátol meg, hogy egy felejthető politikai figurát elfelejtsen? Legfeljebb az, aki megkerülhetetlennek hiszi a megkerülhetőt, és megugorhatatlannak a megugorhatót. Neki bűnbak kell.

Ebből a szempontból pedig a CEKA nyílt levele is kicsit keserédes. Egy kicsit magyarázza azt a bizonyítványt, amit a kölcsönös köldöknézéssel állított ki magáról az ellenzék. Mert kár lenne elfeledkezni arról, hogy a destruktív, „ki-kivel nem működik együtt”, szemlélethez partnerek kellenek. Például az a párttagság, amelyik nem kényszeríti ki a vezetőségből az együttműködést. No meg azok a pártvezetők, akiknek a programalkotása ki is merül ebbe a köldöknézős pótcselekvésben.

Andrew_s

Októberi, Orbán-kedvi, "ki kivel nem" játék

Forrás: ateliercheri.com

Október 23 egy olyan dátum, ami lehetne akár az országos összefogás emléknapja is. Függetlenül attól, hogy valójában ki, illetve kinek a rokonai mire emlékeznek az 1956-os eseményekkel kapcsolatban. Mondjuk a jelenleg hatalomban levő párt elég sok mindent megtett annak érdekében, hogy kisajátítsa magának az említett dátumot. Így adott lett volna a lehetőség, hogy a hatalom ellenzéke megmutassa: nem fekszik be a hatalom által felkínált ágyba.

Hanem leülnek egy közös, illetve virtuális asztal mellé. Egyeztetnek, és együtt demonstrálnak. Legalább azt, hogy hajlandók szóba állni egymással. Még akkor is, ha a Gulyás Márton valószínűleg jobb provokátor, mint szervező. Még akkor is, ha a Közös Ország Mozgalom komolysági indexe vitatható. De még akkor is, ha a választási törvényről szóló nyilatkozat, időszerűségét, de leginkább időzítését illetően akár egy kabaréjelenet is lehetne. Mert egyszerűen nem ez, hanem a választások megnyerés lehetne a cél. Ha egyáltalán. aztán el lehet molyolni a választási törvénnyel. Utána. Azért persze elfogadható, hogy a nyilatkozatot sok párt aláírta. Legalább gesztusként az említett beszélő viszonyt illetően.

Az már kicsit kevésbé érthető, hogy a legutóbbi hírek szerint szép lassan mindenki kihátrál a közös októberi programból. Kezdve attól, hogy a Fideszből megvilágosult Hadházy Ákos lemondta az LMP nevében. Amire hivatkozva a programnak nevezett ígéret-cunamival jelentkező Momentum is kiszállt a buliból. Hogy aztán nem sokkal később Juhász Péter arról tudósítsa a híveit, hogy az Együtt (senkivel), illetve a Párbeszéd (önmagunkkal) nevű, csilliárdos támogatottságú szerveződések is majd máshogy, máshol ünnepelnek. Aztán, az utóbbi név, mármint Juhász Péter kapcsán bevillant egy közel öt éves helyzet. Az, amikor 2012-ben sikerült olyan gesztushullámot elindítani az ellenzékben, ami legfeljebb a kormány erősítésére volt igen alkalmas. Miközben arra is emlékezhetünk, hogy nem csak a Milla, hanem az LMP is ismerős szereplője mindkét történetnek.

Akkor, 2012-ben írtam:

>>Röviden az ilyen helyzetben azért összefoglalnám, hogy a kormányzatnak milyen ellenzéki fellépés, „eseménynaptár” lehet a szimpatikus:

1. Legyen belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

<< 

Ennek alapján Orbán idén is elküldhet valakit a következő zacskó szotyiért. Mert lassan elmondhatja, hogy nincs szüksége szövetségesekre, ha olyan ellenzéke van, amilyet jelenleg kitermelt a politika.

Andrew_s

Juhász a póluson

Forrás: Logboat Brewing Co.

Aki még emlékszik a 2012-es nagy ellenzéki nekiugrásra, annak ismerős lehet az a sajátos szövetséges-keresési stratégia, amit a Milla akkori arca hirdetett meg. S ami idén is visszaköszönt már a Momentum esetében. Az, hogy nem a pozitív üzenetek mentén születő kompromisszumban, hanem az ellenfél, illetve ellenségkeresésben gondolták megtalálni a kormányváltás nyerő leosztását. Az eredményt ismerjük. A tanulásra vonatkozó közmondást is.

Azt, amelyik szerint a bölcs a más kárán tanul. A hülye pedig a sajátján sem. Annak idején ugyebár Juhász Péter eleve elrendelten ecsetelte, hogy Gyurcsánnyal ő márpedig soha. Valamint a DK-val sem. Ezzel elérve, hogy a választási hajrára ráfordulva sem lehetett valós ellenzéki összefogásról, programegyeztetésről beszélni. 2014-ben nem véletlenül bukott akkorát a két vezérfejjel fejnehézzé tett, de pozitív programüzeneteket alig felmutató ellenzék, mint a nagykabát. Mert egy másik közmondás is ismert arra nézve, hogy az iszapbirkózásnak mi értelme van olyanokkal, akik a dagonya bennszülöttei. Az ellenségkép-gyártásban professzionális Orbán-csapattal pusztán ugyanezt felmutatni ostobaság. A Fidesznek ez kérem a terepe.

Őket megverni ugyanezzel elég bajos. Különösen akkor, ha a meg nem alkuvást ismerő mutogatás nem is annyira a Fidesz irányába hat, mint egymásra. Bőszen definiálva, hogy az egyik statisztikai hibahatár miért nem tárgyal a másik statisztikai hibahatár nevében a harmadikkal. S ezen az sem sokat változtat, ha látszólag túl van egy szervezet a hibahatár-szinten. A mutogatás, a kompromisszum-készség hiánya, a betonfejű elzárkózás inkább viszi a szavazókat, mint hozza. Amin az sem segít, ha egyik sem következik be. Azáltal, hogy a választók inkább otthon maradnak.

S mindez jobbára annak a nyomán jutott eszembe, hogy a Juhász Péterrel készült Index-interjú egyik igen markáns eleme, hogy egy új pólust kíván megszervezni. Azzal, hogy nem kér a 2010 előtti világból, és nem kér a „gyurcsányi, MSZP-dominálta világból sem”. S mit kíván ráépíteni arra, hogy leginkább „a mit nem akar” talaján áll? Ki nem találnánk. Egy szerethető kampányt. Ez a retorika alig különbözik attól, hogy: „aki nem velem van, az nem akar szerethető, az embereket képviselő kampányt”. Ami igen erősen rímel arra, hogy: „aki nem velem van, az ellenem van”. Illetve nincs is. Ezek után tulajdonképpen az érdekelne, hogy Juhász Péter milyen messzire pozícionálja a retorikáját Orbán Viktortól. Nem a lózungokat, hanem a retorikát, illetve a szellemi alapvetést. Amihez képest szinte pöttömnyi az a bibi, hogy Juhász Péter akkor is aktív szájtépő volt, amikor az Együtt, amelynek most ő az elnöke, választásvesztő szövetségben volt az MSZP-vel. 2014-ben. Így ez a „nem kérünk a játékotokból” igazán hiteles kiszólás a részéről.

Miközben szinte borítékolhatóan megbénít minden potenciális kompromisszumkeresést a Dk-val, illetve az MSZP-vel. Botkával nem. Ha kilép az MSZP-ből. Az interjú felvezetése szerint „közös választási listát és jelölteket szeretne az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal Juhász Péter”. Mely vágyhoz a szólás és vágyszabadság jegyében a legteljesebb mértékben joga van. Ahogy teljesen joga van szemben állni a 2010 előtti, szerinte baloldali világgal is. Elutasítva az MSZP-t, a DK-t és a Liberálisokat is. S miként Juhász Péternek joga van ehhez a véleményéhez, úgy a véleménynyilvánítás szintjén megfogalmazható az is, hogy ilyen politikai hozzáállással, a potenciális szövetség-építés helyett az egyszer már kudarcot hozó betonketrec politikáját folytatva, Juhász Péter nem más, mint egy politikai kókler. Akinek ezen az úton lépdelve igen komoly felelőssége lehet majd abban, hogy Orbán Viktor akár dinasztikus hatalmat is kiépíthessen.

Annál is inkább, mert az általa vágyott szövetségesek közül némelyiknek az ellenzékisége is megkérdőjelezhető. A tömegbázisa nem különben. Miközben nem kérdőjelezhető meg az, hogy a jelen ismereteink szerint sem az LMP, sem a Momentum nem kíván szövetségre lépni más pártokkal. A MKKP pedig a Szíriuszi Sörpártot vagy a Ganümédeszi Galaktokolinalista Pártot részesíti előnyben Juhász Péterrel szemben. Mert nekik van ízlésük. Meg programjuk.

Ellentétben Juhásszal, akinek a jelek szerint saját pólusa lesz. A 2010 előtti, illetve a 2010 utáni pólus között. Talán a 2010-es választás éjfélének utolsó percét lerögzítve. Ami szimbolikus is lehet. Ha célja a politikai percemberke-lét biztosítása. Miközben az ország majd tovább várhat. Ha másra nem, hát a csodára.

Andrew_s