Mollivirus sibericum: a 30 ezer éves vírusok óriása

Mollivirus sibericum.
Fotó: Matthieu Legendre et al. Forrás: Sci-News

A szibériai permafrost, az örökké fagyott „talaj” alighanem még sok meglepetést tartogat a biológia múltjából. Különösen a mikrobiológusok számára. Azon egyszerű okból következően, hogy a mikroszkópikus szervezetek jobban bírják az extrém viszonyokat.

Még azok is, amelyeknek a szaporodásához, életéhez valamivel több kell, mint a puszta örökítő-anyag. Nem véletlen, hogy baktériumok, egysejtűek, illetve vírusok esetében látszik ígéretesnek az egykori élővilág tagjainak újra-élesztése. A legújabb ebben a társaságban a Mollivirus sibericum, amely „működését” tekintve vírus, azaz sejtparazita. Ugyanakkor, az eddigi vizsgálatok alapján, igazi óriást fedeztek fel ezzel a vírussal. A felfedezést ismertető közlemény alapján ez a vírus ugyanúgy az Acanthamoeba nevű egysejtű élősködője, mint néhány más, korábban, és szintén a permafrostból mintában talált, vírus. Ugyanakkor a mindössze 523 fehérjét kódoló 650 000 bázispárnyi örökítő-anyaga nem mutat rokonságot a kortársaként, de korábban felfedezett Pithovirus sibericum-mal.

A felfedezést tevő francia kutatók (Matthieu Legendre és munkatársai) közlése alapján az életmódja sem. Amennyiben sejtmag-élősködő, és nem az amőba citoplazmájában szaporodik. Ezzel az életmóddal közelebb áll a herpesz-kiütést és szemölcsöt előidéző „modern” vírusokhoz, mint a másik említett vírus. Amely életmódja inkább a himlővírusokéval rokonítható. Az áj óriásvírus ugyanakkor arra is példa, hogy már a pleisztocén vírusainál is előfordult a horizontális géntranszfer. A gazdaszervezettől, esetünkben a Acanthamoeba castellanii -tól átvéve géneket. Ha úgy tetszik egy igen korai, az emberi történelmet megelőző, GMO-val állunk szemben. A vírus szerencséje lehet, hogy akkor nem volt, aki traszparensekkel tiltakozzon.

Azért persze még lehet racionalitása a tiltakozásoknak. Bár erről a közlemény nem szól. S nyilvánvalóan nem is a sarkon kellene ehhez aláírásokat gyűjteni. Az azonban nyilvánvaló, hogy a vírus jellemzéséhez biológiai minta kell belőle. Azaz szaporítani kell tudni. Ez esetben, jelesül, egy olyan amőba-fajban, amely a talajokban ma is közönségesen él. Egyfajta élő kövületként fogyasztva a talajba került szerves anyagokon élő baktériumokat, gombákat. Fontos szerepet játszva a talajok természetes életében. Az is logikusnak tűnik, hogy egy ősrégi talajminta mikrobiológiai feldolgozásakor elsősorban a talajlakókra és azok élősködőire „lőnek”.

De az is nyilvánvaló, hogy a kutatói felelősség is hatalmas lehet ezekben az esetekben. A rokon, és esetleg fertőző, amőbafajok, és az ősvírusok viszonya éppen úgy rejthet meglepetéseket, ahogy az ősleletek akár véletlen kereszteződése a talaj-amőba jelenlegi élősködőkkel. Miközben mindazt a tudományos hasznot sem szabad „leírni”, ami az egész élővilág fejlődésének jobb megértését szolgálhatja. Beleértve a ma veszélyesnek ismert vírusok jobb megismerését, fertőzési „rendszerük” kialakulásának jobb megértését is.

Andrew_s

Fájdalomcsillapító élesztőkből

Forrás: The New York Times

Az élőlények genetikai anyagának megkeverésétől néha okkal, néha az ok nélküli pánikkeltés határán foglalkozik a közéleti média. Nem feledkezve meg azokról a szervezetekről sem, amelyek agitátorait életveszélyes lehet egy szakmai kérdéssel zaklatni. Mert gyorsan kiderül: életveszélyesen tájékozatlanok. Miközben a tudomány fütyül rájuk. Például akkor, amikor a fájdalom enyhítésének anyagairól van szó.

Mert a legutóbbi tudományos hírek egyike éppen erről szól. Arról, hogy a korábban speciális mezőgazdasági területeken, általában komoly óvintézkedés mellett megtermelt opiátokat immár lombikban is elő lehet állítatni. Amely ötlet különben nem is annyira új. Annyira nem, hogy növényi szövettenyészetek segítségével való előállításukkal már évtizedek óta próbálkoztak. Ebben az esetben a mákfélékből kivett szövetdarabka sejtjeit próbálták volna nagyüzemileg szaporítani. Ez azonban nem jött be. Annak ellenére, hogy a növényi szövettenyésztéssel foglalkozók számos más területen, például a növények vírus-mentesítésében, egyes növények mikro-szaporításában komoly eredményeket tudnak felmutatni.

A mákfélék lombikba-erőltetése helyett, kihasználva a géntechnológia fejlődésének eredményeit, egy Stanford-i kutatócsoport más irányból közelítette meg a problémát. Élesztőtörzseket „beszéltek rá” sikerrel a gyógyászati alapanyagok megtermelésére. Ami más bioaktív vegyületek esetében már sikerrel járt a különböző kutatólaboratóriumoknak munkatársainak. Egyes antibiotikumok előállítása pedig ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne ipari méretekben szaporított gombatenyészetek nélkül. Melyek között szintén szép számmal találunk eredetileg mutánsként azonosított törzseket. Ugyanakkor a pszicho-aktív anyagok ilyetén megtermelése jelentősen eltérhet a többi, korábban ismert anyagok előállításától.

Nem is annyira a mikrobiológiai, genetikai vetületei miatt. Az élesztők tenyésztésére jól kidolgozott technológiával rendelkezünk. A sörfőzdék világától, a mikrobiológiai laboratóriumokig bezárólag. Azonban az opiátokkal kapcsolatban igen komoly fenntartások merülhetnek fel a vegyületek jelleg miatt. Mert túl azon, hogy igen hatékony fájdalomcsillapítók, kábítószerként is szóba jöhetnek. Nem véletlen, hogy azon orvosok körében, akik rendszeresen használták betegeik kínjainak enyhítésére a morfiumot, komoly kockázata volt a személyes rászokásuknak is. De nyilvánvaló, hogy a kábítószerre rászokók gerincét nem az említett orvosok adják, hanem azok, akik különböző egyéb csatornákon jutnak hozzá a napi szívni, illetve szúrni valóhoz. Nem véletlen, hogy a mákfélékből nyert alkaloidok hozzáférését erős korlátokkal igyekeznek körbebástyázni.

Az olcsó és nagy tömegű előállításuk lehetőségének tehát meg van a maga veszélyes. Nem véletlen, hogy az említett élesztőtörzseket előállítók munkáját az amerikai drog-hivatal munkatársai is figyelemmel kísérték. Miközben maguk a kutatók is igyekeztek eloszlatni azt a véleményt, hogy ezután bárki, a házi sörfőzés eszköztárának bevetésével, olcsón és nagy mennyiségben állíthat elő kábítószert. Ugyanakkor, amikor a mérleg másik serpenyőjében azok szenvedéseinek csökkentése áll, akik fájdalma más módon nem enyhíthető. S akikkel szemben embertelenség lenne nem bevetni azokat az eszközöket, amellyel a napjaik megkönnyíthetők.

Andrew_s

GMO-zavarok

Búzánk múltja
Forrás: P. K. Gupta et al: Wheat Genomics: Present Status
and Future Prospects 
Int J Plant Genomics. 2008; 2008: 896451.

A GMO, mint rövidítés töretlen lelkesedéssel keveredik előre a hírek sorába. A minap például a BBC honlapján közöltek egy hírt és annak reflexióját a GMO biztonságosságáról. Amely rögtön legalább két megközelítési lehetőséget is kínál.

Az egyik nyilvánvalóan a kommunikációetikai megközelítés. Ez az adott esetben talán azért okafogyott, mert a BBC-t amúgy is sokszor szokták akként emlegetni, mint a sajtóetika egyik nívódíjasát és példaképét. Az tehát, hogy az Abderdeen-i egyetem professzor-asszonyának, Anne Glovernek az álláspontját, és annak korrekt elemzését egy lapon említik, az legfeljebb csak a hazai közélet publikátumait olvasóknak meglepő. Habár, az egyre inkább megkopó konferenciaemlékeim is abba az irányba mutatnak, hogy a tudományos publicisztikában sem túl gyakori jelenség. Elég kevés olyan koreferrendumot szoktak egy plenáris ülés hallgatósága elé engedni, ami nem ért egyet az előtte szóló professzor, doktor, doktorprofesszorakadémikus nagy öregjével a todománynak. Belekötni tradicionálisan csak egyetemi tanártól lefele, és csak a nála magasabb rangúak részéről szokás. A politikában ezt válta fel a talpnyalási hierarchia. Mármint az adott politikai oldalon belül. Mikor melyiken.

De maradjunk a GMO-knál. Már csak azért is, mert a politikusok egy része is hajlamos fétisként kezelni. Már csak ezért is, mert esetleg úgy kell szavaznia róla, hogy a vákumba porlasztott lila köd egy neutroncsillag sűrűségével bír a szaktudásához és fogalmi rendszeréhez képest. Személy szerint kíváncsi lennék arra, hogy hány parlamenti képviselőt megszólítva sikerülne összeadni a GMO rövidítés szabatos feloldását, a mögötte meghúzódó fogalom magyarázatát, és a hallatán fellángoló izgalmi állapot okát. Szkeptikus vagyok, tehát gyorsan érdemes talán átfutni ezeken. Hátha a köznapok izgalmi reakcióit is csökkenteni lehet. Ami nagyjából megelégszik azzal, hogy a GMO egy gonosz manó, ami beköltözik a tányérunkba, és lenyelése esetén foszló húsú zombivá válik a fogyasztó. De legalább is megzöldül és nyomokban világítani is kezd. Már akkor, ha túléli az elfogyasztást követ pár órát. A GMO-t zsigerből ellenzők ne is olvassák tovább. Elvégre a mégoly alaptalan hitet is gonosz dolog megingatni.

Mert a GMO önmagában semmi különöset nem jelent. A genetikailag módosított organizmus (Genetically Modified Organisms) rövidítése. Ebből az organizmus nyilván nem igényel magyarázatot, és a módosításról is vannak fogalmi képek általában. A genetikáról, a génekről már sokszor felbukkannak néha egészen elképesztő vélemények, de azért önmagában az sem ördöngösség. Az örökletes tulajdonságokat hordozó biokémiai egységek. Módosulásuk nem okoz örömet, ha „betegséget” okoz. Míg mámorban úszó siker, ha egy új növény-, illetve állatfajtát jelent. Szemfüles GMO-ellenzők máris beleköthetnek a módosulás, illetve a módosítás közti fogalmi különbségbe. Nekik javaslom, nem először, a különböző organizmusok nemesítésének történetét olvasmányként. Ebből ugyanis rögtön kiderül, hogy milyen sokszor piszkált bele a nemesítő előre megfontolt szándékkal az egyes élőlények génkészletébe. Meg lehet nyugodni: sokszor. Még csak nem is mindig veszélymentesen. Mert a mutációs nemesítés sem veszélytelen. Egy sugárkertben sátrat verni például nem a hosszú élet záloga, és a mutagén vegyszerek sem tesznek jót az egészségnek. Márpedig termesztett növényeink, és tenyésztett állataink jelentős része hosszú génpiszkálási folyamatok eredménye. Amelyekben az említettek is szerepet kaptak.

S amennyiben valaki belemélyed a termesztett búza, vagy pláne a triticale genetikai eredet-történetébe az GMO-gyűlölőként jobb, ha azonnal felhagy a fogyasztásával. De legjobb, ha lemond a különböző gombák törzsei által termelt antibiotikumokról is. Egyébként, az említett mesterséges mutációkat kiváltó, és véletlenszerű eredménnyel járó kezeléseknél a célzott génátvitel valóban lehet biztonságosabb. A beavatkozás helyén, a laborban. S kiszámíthatóbb is. A rettegéshez muníciót gyűjtők számára valójában nem a szártő-rothadásnak ellenállóbb növényeket, hanem inkább a genetikai fegyvereket ajánlanám célpontnak. Az elvi lehetőség ugyanis éppen úgy kettős, mint az atomenergetikában. Nem mintha a biológiai fegyverekkel az emberiség megvárta volna a géntechnológiát. A maguk egyszerű módján már a tatárok is alkalmazták, és ők sem voltak egyedül.

A felhasználáskor azért persze a mesterséges járványoktól függetlenül is rejthet problémákat a genetikai módosítás. Hiba lenne tagadni. De a legnagyobb hiba, ha politikai okokból, a gazdasági széljárásnak, illetve az akár indokolatlan félelem-érzetek hullámlovasaként, és korántsem a tudomány-technológiai és ökológiai racionalitásnak megfelelően kezelik a GMO-t. Fogalmilag és tartalmilag egyaránt.

Andrew_s

A penicillin GMO-s évfordulója

Foto:  Fred Hossler (Allposters.com)

A GMO-kban gonosz gnómokat látó szervezetek nem egy esetben törekednek komoly politikai szerepre. Jól mutatja ezt a magukat zöldnek nevezett pártok tevékenysége. De nehéz lenne a Greenpeace elválasztása is a politikától. Holott nem egy esetben előszeretettel feledkeznek meg arról, hogy a genetikailag módosított szervezetek mindennapjaink részévé váltak.

Így például a penicillin-termelő penészfaj törzseinek a nemesítése sem lényegileg más, mint a többi nemesítési eljárás. Miközben ezen a mikroszkopikus gombák esetében különösen jelentős lehet a nemesítők, a genetikai módosítók szerepe. Szó szerint életet menthet. Ahogy aligha lehet megszámlálni azokat, akiknek életét megmentette a penicillin felfedezése. Nem feledkezve el természetesen arról, hogy a Penicillium notatum által termelt baktériumölő vegyi fegyver felfedezése, gyakorlatilag egy új tudományterület, az antibiotikumok kutatásának is jelentős mérföldkövévé vált. Egy olyan kutató mikrobiológus munkásságának nyomán, aki nélkül talán mindez nem jöhetett volna létre. Vagy csak később, és ezzel is tovább növelve a baktériumos fertőzések áldozatainak számát.

Aligha vitatható tehát, hogy Sir Alexander Fleming, mert róla van szó, mind a lovagi címet, mind a Nobel-díjat igencsak megérdemelten kaphatta meg. Felfedezésének pedig évfordulója van szeptember idusán. Az idei év a 85. évfordulója annak, hogy felfedezését megtette. A legendárium szerint véletlenül észre véve, hogy a kontaminálódott baktériumtenyészetekben tiszta gyűrű alakul ki a penésztelepek körül. Ha így történt az is a zsenialitását támasztja alá. Hiszen hányan, de hányan mennek el a hétköznapok apró csodái mellett. Anélkül, hogy rácsodálkoznának, elgondolkodnának felőle. Márpedig, ahogy megannyi kutató megannyi felfedezése mutatja, erre sokszor lenne szükség ahhoz, hogy ne csak a sablonok szürkeségbe fakulón görcsölő harcosa legyen valaki.

S talán éppen ennek kapcsán lehet érdemes elgondolkodni azon, hogy az oktatáspolitika alapvetően kiket képez. Sablonokban gondolkodó, javítókulcsok alapján értékelhető tucatembereket, vagy a sablonokat áttörni képes elméket. Vállalva, hogy az utóbbiak képzése nehezebb, mert az innovatív diák elméje gyakran jelent kihívást, versenyfelhívást az erre a versenyre képtelen oktató számára. Akinek kényelmesebb, lelazulóbb sablonfeladatokat kiadni. Sablonba szorítva a legnagyobb tehetségeket is. Kitörési kísérletüket akár a pályáról való nagy ívű eltávolítással jutalmazva. A saját kényelmének, és a „tudományos” pályájának szolgálati oltárán áldozva fel napjaink Flemingjeit, és a jövő felfedezéseit.

Akár a véletlen felfedezéseket is, melyek, mint az évfordulós penicillin is mutatja, életeket menthetnek. Igaz, ma már nem abban a formában, ahogy Fleming laboratóriumában. S nem egy esetben olyan nemesített törzsek által termelten, melyek a GMO-kban csak a sötét ármányt, a boszorkányságot látni képesek számára maguk a kiirtandó ellenségek. Kérdés persze, hogy a saját betegségük esetén az antibiotikumot vagy a lassú halált választanák inkább,

Andrew_s