Csak a baj van az ételosztással

Az ételosztásokkal csak a baj van? Ha egy sikerpropagandára ráizgult kormány szemszögéből nézzük, akkor mindenképpen. De egyébként is. Ha nem is okvetlenül ugyanazon szempontrendszerek szerint értékelhetjük bajnak. Illetve, inkább, problémának.

Az ételosztásokat a krisna tudatú hívők közössége, vagyis a „krisnások”, ahogy sokszor az utca embere hívja őket, hosszú évek óta tart ételosztásokat a karácsonyi ünnepnapok alatt. Is. De nem csak ekkor. Ekkor azonban különösen szembeszökő lehet, hogy a szeretet ünnepe tiszteletére sokszor csak szólamok jutnak a népnek az egyik oldalról, míg mások azért tenni is próbálnak valamit. Az elesettekért. Is. Legalább. Ha már másokért nem mindig sikerül. A szólamok „gazdáinak” és lelkes fogyasztóinak aztán főhet a feje, hogy mit kezdjen a nagy dicshimnuszok eleven, és ráadásul feltűnő, cáfolataival. Mert az ételosztásokért sorban állók tömege feltűnő. Ahogy az volt már évekkel ezelőtt is. Talán nem is teljesen véletlenül kelt ki annak idején, a ma is regnáló vezetővel működő, kormány a kisebb egyházak ellen. Ha már a nagyobbak némelyikének még a vezetői is meglehetősen megosztottak a humanizmus megítélését illetően. Elég a decibelkeresztény Erdő Péter, és a tevőlegesen emberbarát Várszegi Asztrik reakcióira gondolni a menekültek támogatásával kapcsolatban.

Az ételosztások tehátérthetően nagyon zavaróak lehetnek akkor, ha a hatalom a tejjel és mézzel folyó Duna-Tisza vidéket próbálják lenyomni az emberek torkán. Mert a sorban állók sora cáfolatát nyújtja annak, hogy minden rendben lenne, és a szegénységet lassan csak lexikon-címszóként ismerik az emberek. Amely szegénységből különösen a gyermekszegénység mértéke az, ami az országot minősíti. Le. Ahogy a gyermekek minőségi, illetve abszolút éhezése is. Amelynek fenntartása, ahogy a szegénységé is, lehet természetesen hatalmi érdek. Az éhezés nem hat előnyösen a fejlődésre. Már csak azért sem, mert akinek a napi életben maradás is komoly kihívás, annak nem marad ideje a nagyobb csirkefogásokkal foglalkozni. Amellett kiszolgáltatottabb is. Zsarolhatóbb is. Megvehetőbb is. Márpedig egy korrupto-oligarchikus rendszer nem engedheti meg azt, hogy az „alattvalók” informálódjanak, gondolkozzanak. Ahogy azt sem, hogy kevésbé legyenek sakkban tarthatók.

Az ételosztás ebből a szempontból is káros lehet. Nem csak kommunikációs cáfolatként működik, de óhatatlanul összehozza az embereket. A beszélgetések információk cseréjét is jelenthetik. Természetesen a másnapi helyszínekről is, de nem csak arról. Amellett a megjelentek azt is láthatják, hogy a személyes sorsuk nem ritkaság. Nem csak annak a következménye, hogy személy szerint alkalmatlanok arra, hogy lázári, vagy mészároslőrinci mértékben kaparjanak. Mert tömegesen vannak, akik éhesek. 2012-ben rekordokat döntögető sorokat emlegettek. Azóta már nem emlegetik. Egyszerűen tudomásul veszik, hogy évről évre többen szorulnak rá a segítségre. Annyira, hogy mostanra a sorszám-osztás teszi csak kezelhetővé a tömeget.

Ami akkor is szomorú jelensége a köznapoknak, ha egy évvel ezelőtt az elvtársi politológus szemszögéből a krisnások ételosztása is liberális beetetésnek látszott. Talán. Talán a politológus is ott volt a tömegben, és biztos információi voltak. Talán nem volt ott a tömegben. Amitől még lehettek biztos információi. Azoktól, akik egy-egy pártszékházban fényképen már látták Jézus egyik ábrázolásának a képét. Elvégre szinte biztosan van az a pénz... De nem tudhatjuk. A jelenlegi hatalom majdani bukása után úgyis tele lesz a magyar közélet olyanokkal, akik ma korántsem egy tál lencsét kaszálnak, de visszanézve szinte biztosan ők lesznek az üldözött, illetve megvezetett áldozatai a mostani hatalomnak. Talán azok is, akik Debrecenben esetleg Jézust is helypénz fizetésére kötelezték volna. Aki szintén szálka volt a saját kora hatalmasainak a szemében. Nem véltlenül. Holott akkor sem Jézus tehetett arról, hogy a kor papsága elinflálta a vallás tanításait, és szemrebbenést alig mutatva kezelték egy vállrándítással az emberek gondjait.

Azokét az emberekét, akik már akkor is ki voltak szolgáltatva a hatalomnak. Amely hatalomnak az így kialakult helyzet valójában teljesn megfelelt. Ahogy a jelenlegi hatalmasságoknak is teljesen megfelel a tömeges kiszolgáltatottság megléte. Amit az ételosztások közönsége is mutat. Ami megmutatja, hogy azzal bizony baj van. Abból a szempontból is, hogy tömegeket érint. Márpedig ez az országot jobban minősíti, mint a stadionok száma. Le.

Talán ezért is látták időszerűnek, hogy lehetőleg ne a Blaha Lujzáról elnevezett téren legyen jövőre az ételosztás. Ott ez nagyon feltűnő. Azért persze lehet. Még. Valahol másutt. Ahol nincs annyira szem előtt. Ahogy a hajléktalanság ellen sem az okok mérséklésével gondoltak szembe szállni, hanem a hajléktalanok kitiltásával. Ne is lássák. Ahogy a szegényeket se. Mert bánccsa a naccságosék szömit.

Andrew_s

H. Zsuzsa megint megszüntette a gyermekéhezést

Orbán Viktor szegénység-ügyi tanácsadója, Hegedűs Zsuzsa interjút adott. Nem nekem, hanem a Heti Válasznak. Alapvetően, talán, a legfontosabb információ az, hogy a tanácsadó megvan. Nem veszett el. A többiből szemelvényeket olvasni is bőven sok, vagy inkább sokk, lehet abból a tömény süketelésből, amit Orbán tanácsadója levágott a jelek szerint. Az igazságtartalma? Az olyan, amilyen. Amilyet megszokhattunk Orbánia kommunikációjában.

Így például megtudhatja a nagyérdemű, valamint süket és vak, olvasóközönség, hogy megszűnt a gyermekéhezés, valamint megállították a társadalmi leszakadást. Neki, mármint Hegedűs Zsuzsának köszönhetően. Ami nem túl friss hír lenne akkor sem, ha igaz lenne. A VS.hu 2015-ben közölt összeállítása alapján Hegedűs Zsuzsa már akkor, azaz két éve, is azt mondta, hogy „a gyermekéhezés megszűnt”. Egyébként a VS.hu alapján akkor is a Heti Válasznak. A kijelentés tehát úgy is értelmezhető lenne, hogy a Heti Válasz számára fenntartott alternatív világegyetemben nincs magyarországi gyermekéhezés. A 2015-ös magyarázat szerint azért, mert "éhező gyerekek ugyan vannak, de az nem a rendszer, hanem a szülők hibája”. Ami ugyebár roppant jól összecseng a KDNP rinocéroszbőr-díjas véleménygenerátora által előállított nyelvi hulladékkal. Amely szerint a gyermekek éhezése csak rossz életviteli szokás. Miközben a kisördög a sorok közt baromira kíváncsi lenne a Hegedűs-Harrach páros túlélési teljesítményére akkor, ha valóban a közmunka béréből kellene megélniük, egy leszakadó térség zsákfalvában.

Addig viszont el lehetne tűnődni azon, hogy a miniszterelnöki tanácsadó mi a fészkes fenét csinált az utóbbi években. Elvégre, ha a 2015-ös nyilatkozata igaz, akkor azóta már csak a tej és a méz folyásirányát kellett igazgatnia. Elvégre társadalmi leszakadás nincs, és a gyermekek nem győznek dőzsölni az egész országban. Különösen a korábban emlegetett helyeken, illetve jövedelemkeretből. Amellyel kapcsolatban most megtudhatja azt is a Hegedűs Zsuzsát korábban nem kellően értékelő nagyközönség, hogy a nevezett tanácsadó „tanácsolta a közmunkaprogramot, csakúgy, mint a minimálbér-emelést”. Mely utóbbi nyilvánvalóan azt jelentheti, hogy személyesen vette át a szakszervezetek szerepét. Mert gyarló, igaz régi, emlékeim szerint a bérharc szakszervezeti privilégium. „Felülről” diktálni diktatúrákban szokták. Akik még emlékeznek a kádárizmus központi szakszervezeti mozgalmaira, még emlékezhetnek erre is.

Közmunkaügyben pedig arra emlékezhetünk, hogy lehet némi eltérés ahhoz képest, ami az MNO.hu -n olvasható Hegedűs Zsuzsa emlékeiről. A Magyar Nemzet portálja szerint, a nyomtatott verzióra hivatkozva, a tanácsadó úgy emlékszik, hogy 2014-ben ő vetette fel a közmunkapogramot. Ezzel szemben tudni vélhetjük, hogy Orbán Viktor már 2012 júliusában a mindenki által elérhető közmunkáról vizionált. Ráadásul az internet is ezt véli még mindig tudni. Még akkor is, ha a kormányzati hírek között már nem, csak a Fidesz-archívumban olvasható el az akkori Orbán-interjú összefoglalója. Hegedűs Zsuzsa állítása, különben, még rendszerszinten is billegőnek tűnik. Pintér Sándor már 2013-ban megpróbálta lehetséges összeurópai példának beállítani az unortodox workfare hazai rendszerét. Így leginkább az lenne érdekes, hogy a miniszterelnöki tanácsadó mit javasolt 2014-ben. Mert akkor, ha az egzisztenciális zsarolásra alkalmas, a szegények bordáin táncoló helyi kiskirályokat szolgáló, a támogatás helyett inkább megalázó rendszer végleges állapotának kialakítását, akkor erre épeszű és gerinces ember nem igazán lenne büszke.

Az, hogy ezzel pont az az ember látszik büszkélkedni, akinek a szegények megtámogatása, a szegénység, az egzisztenciális leszakadás elleni küzdelem lenne a feladata, az önmagáért beszél. S persze minősíti Hegedűs Zsuzsát is. Le. Akinek egyik legemlékezetesebb akciója mégiscsak az volt, amikor a malactápért Audival érkezőknek is osztott a miniszterelnök, eredetileg a szegénység miatt rászoruló családoknak szánt, leendő beszélgetőtársaiból.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Eu-moslék és Kövér-gerinc

Ételért az éjszakában
Forrás. Ételt az Életért Alapítvány

A Karácsony nem mindenkinek hoz felhőtlen időtöltést. Kövér László, a hatalom házmestere számára például az üldözési mánia kívánatosságának ideológiáját hozta. S az afeletti feszülést, hogy milyen rossz is az EU-ban. Neki. Talán. Talán mert kevesebb hasznot zsebelt be az uniós pénzekből, mint a hazai oligarchia, a lokál-Döbrögik nagy része. Így aztán a házelnöknek minden falat keserű, és a tál tele van moslékkal.

Szinte már látom, amint a karácsonyi vacsora alkalmából az európai polgárok milliói négykézlábra ereszkednek, és a szájukat habosan elhagyó „Éljen Orbán!” sóhajt követően beledugják fejüket a moslékos tálba. De ez a kép valahogy nem tűnik túl életszerűnek. Még akkor sem, ha megfestése szinte biztos elismerést jelenthetne. Díszkiállítást Felcsúton, és díszhelyet a diliházban. Mindamellett elfogadom, a fentebb említett okból, hogy Kövérnek telve az ő lelke irigységgel, és ezért a falatok keserűek. Elvégre nincsenek publikus százmilliárdjai és vitatható alapterületű lakásai. Tulajdonképpen az ellenzéknek, vagy legalább valakinek igazán rá kéne nyomulnia Kövér anyagi helyzetére. Ne érezze már a szegény házelnök oly elhagyatottnak magát, hogy őt már az oknyomozók se sokat vegzálják. Különösen így Karácsony táján lehet az elhagyatottság rossz tanácsadó. Egy olyan házelnöknél, aki szeriont minden moslék, amit nem ő, esetleg az ő szeretett vezére, talál ki, és akinek még emlékezhetünk a köteleket emlegető szövegére, inkább legyünk emberségesek. Mert ebben a helyzetben mi más lehetne az említett oknyomozás, mint emberséges cselekedett. A frusztráció, az elhagyatottság-érzés csökkentője szegény Kövér Lászlónál.

Aki nagyon egyedül érezheti magát. Legalább annyira, mint Orbán Viktor a népszavazás éjszakáján. Amikor az érvénytelen népszavazást kellett érvényesként előadnia, és a minősíthetetlen eredményt minősített többségnek hazudnia. Melyre azóta is bőszen hivatkozik mind a pannon géniusz, mind a hívei. Köztük Kövér is. Aki szerint a zemberek nem kérnek abból a moslékból, amit az unióban főznek. Ellentétben azokkal, akik nem ilyen fennkölt barmulásokkal foglalkoznak. Mondjuk, azért, mert a napi túlélés a napi cselekvésük tétje. Egyik napról a másikra tengődve a robogónak hazudott magyar gazdaság füstjében eltévedve. Amiről olykor nem is lehet eldönteni, hogy a robogó kipufogógáza, vagy a lerobbant gyorsnaszád elsüllyedés előtti utolsó füstfoszlánya. Mely toporogva-robogás „mellékhatásaként” egyre szélesedik a leszakadók, az elszegényedettek köre. Azok között, akik még az országban laknak. Állandóan, és nem csak az ünnepekre hazalátogatva.

Mert miközben Kövér az uniós moslékkal van elfoglalva, ezrek állnak ételért sorban. Nem egy esetben órákig. Akár már nyolc órával az ételosztás hivatalos megkezdése előtt, hajnali háromkor is megnyitva a sort. Mert a sorban állók ehető, emberi kaját kapnak a nélkülözőket is emberszámba vevő szervezetektől. Azoktól, akik a humánumot nem csak onnan ismerik, hogy láttak már arról olvasó emberről fényképet, hanem onnan, hogy naponta gyakorolják. Ami elég nagy különbség a hatalom hivatalos álláspontjához képest. Amely szerint éhezni emberi jog, illetve esetleg rossz szokás csupán. Elvégre mindenki annyit ér, amennyit harácsolni képes. Olyan körülmények között, amikor az képes harácsolni, akinek a vezér a barátja. S akinek hosszú nyelve, ám nulla gerince van.

Kövér különben ezért is megérdemelne egy oknyomozást a tulajdonát illetően. A végén még kiderül, hogy ő egy igazi, meggyőződéses orbanista. Olyan ritka példány, akinek a nyelve is csak középhosszú, és nyomokban gerincet is tartalmaz. Ami egyre kevesebbekről mondható el a hatalom vonzáskörzetében.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Unatkozó tömegek a Blahán

Akik az ételosztásnak álcázott klubfoglalkozásra jöttek
Fotó: hvg.hu / Fülöp Máté

A Karácsony megmutatta, hogy a KDNP felvilágosító programja egy fabatkát sem ér. Az elmúlt egy év alatt nemhogy csökkent volna, de a jelek szerint még növekedett is azoknak a száma, akik az olyan hibás életviteli szokás rabjai, amit Harrach Péter 2014. decemberében „éhezésnek” nevezett. Mert más aligha indokolhatná, hogy a Blaha Lujza téren hosszú sorban kígyóztak az emberek az ételosztáskor.

Mely hosszú sorok az utóbbi években visszatérő jelenségnek bizonyulnak. 2013. Karácsonyán annak ellenére megjelentek az ételért sorban álló szegények, hogy nem sokkal előtte Selmeczi kartársnő a baloldal átverésének titulálta az élelmiszerek áfájával kapcsolatos felvetést, és már megindult a kormányzat propagandája a szegénység létének tagadására. Ahogy Erdő Péter is szinte már mikroszkóppal kereste a segítendőket. 2013-ban. Aztán később is. Annak ellenére, hogy idén már a pápa is próbált segíteni ebben. De hiába. Esztergom piszok messze tud lenni a Vatikánhoz. Ha közben át kellene kelni orbanisztán szellemi kerítésének a korlátain. Úgyhogy maradjunk is az ételosztásnál. Ahol a sorban állók nyilván nem szegények. Elvégre a kormányzat azt mondta: szinte már nincsenek is szegények. Tehát nincsenek. Akkor meg nyilván nem állhatnak sorban ételért sem.

Maradnak tehát az alternatív magyarázatok. Mert itt van például a Karácsony. Olyan ünnep, amelyen számosan szembesülhetnek azzal, hogy magányosak. Márpedig ilyenkor egy ételosztás aranyat ér. Ezt mindenki beláthatja! A magányos embernek ilyenkor nem kell más tennie, mint felvennie valami elnyűtt gúnyát és elindulni a Blaha felé. A gyakorlottabbak, például némi szénpor segítségével, törődöttebbre is maszkírozhatják a vonásaikat. Az elnyűtt gúnya különben azért lényeges, mert a társaságba beleolvadva nyilván könnyebben oldódik a magány. S igazán nem illik ilyenkor a szekrényben tízesével lógó százezres öltönyökkel, aranyórákkal villogni. Egyen-nyűttség, és irány, mint írtam az ételosztás. Ami tulajdonképpen nem is ételosztás, hanem egy sajátos klubfoglalkozás. A kormányzat, illetve Harrach Péter személyes ajánlásával.

Itt a sorban állva, aztán jót beszélgetnek a megjelentek, és az idő is jobban telik eközben. Így azok is biztosan megoldásra lelhetnek, akik már 2014-ben egyenesen odáig fajultak, hogy pusztán unalmukban éheztek. Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy alig hónapokkal a választások előtt más oka nem lehetett az ételosztásokon kígyózó soroknak. Egyébként éppen azért hajlok arra, hogy nem lehetett más oka a sorban állásnak, mert tényleg alig pár hónappal voltunk a választások előtt, és a választások eredményeit ismerjük. Természetesen a választások eredményei mással is magyarázható. De ebben az esetben azt kellene felételezni, hogy a többség alapvetően remekül elvan úgy, ahogy van. Úgy, hogy a szegények, mint univerzálisan felrúgható bűnbakok széles réteget képviselnek a társadalomban. Amelynek más tagjai, a naponta megtapasztalható példák dacára, azzal áltatják magukat: ők sosem kerülhetnek erre a sorsra. Pedig! De! Ellenben az a fasisztoid demagógia, amellyel a kormányzat él, láthatóan működik. Különösen akkor, ha a kereszténység nevében lovas-parádézó talpnyaló klerikális lobbi-platformja is azt hirdeti: éhezni rossz szokás, szegénynek lenni az önhiba csúcsa, és senki sincs az út szélére tiporva.

Legyünk azért persze annyira igazságosak, hogy a KDNP Szigethalmi Szervezete idén, 2015-ben is szervezett ételosztást a rászorulóknak. Ahogy Szegeden is előfordult ilyen renitens megnyilvánulás. S talán még másutt is. Tulajdonképpen a kormányzati kommunikáció globális hazugságait leplezve le a lokális igazságokhoz való helyi alkalmazkodás kicsiny szigeteiként. Legfeljebb azért aggódhatunk, hogy a jobboldalon még megmaradt, a realitásokat a kormányzati demagógia elé helyezni képes aktivisták ne a sorban állva találják magukat legközelebb. Leváltva, kirúgva, karakter-legyilkolva. S nem az ellenzék részéről. Mert könnyen előfordulhat: végletes sértődést okoznak annak az ország-vezetésnek, amely szerint nincs szegénység, és az éhezés legfeljebb valami különös hobby. Lehet, hogy a rászorultságot elismerő jobboldali ételosztóknak jobb, ah máris fogalmazzák a közleményt: ők alapvetően csak a magányosoknak szervezett klubfoglalkozást álcázták ekképpen.

Ahogy a Blaha Lujza téren kígyózó tömeg, mint írtam, szintén nem lehetett más. Aki az ellenkezőjét állítja, netán a kormánypártok képviselőinek, ad abszurdum, Erdő Péternek a jelenlétét hiányolnák az ételt osztogatók közt, azok a tudjukkik ügynökei. Esetleg piréz kémek. Mert biztos ott voltak, csak álruhában.

Andrew_s