Nem csak az Oscarról

A „Saul fia” című film Oscar díjat kapott. Ez tulajdonképpen akkor is a teljes magyar filmgyártás sikere, ha ezt sokan kétségbe vonják. S akkor is, ha néhányan meg kisajátítják. Ahogy megindultak már az első elismerések, a jelölések után is a fanyalgások. Nem egyszer olyan reakciókat kiváltva, amely bőven átlendítette az ingát a túloldalon.

Alkalmasint a háttérviták, de még a rendező olykor szerintem meggondolatlan nyilatkozatai sem vonnak el semmit a film erényeiből, és abból a teljesítményből, melyet a színészek, és a technikai munkatársak nyújtottak. Ahogy az sem von le mindebből semmit, hogy emlékezhetünk arra: voltak időszakok, amikor a vízcsapból is a filmről szóló beszélgetések, beszámolók, háttércsevegések, és viták folytak. Ezt akkor is sajnáltam, és most sem gondolok rá jó érzéssel. Ahogy előre félek: egy újabb ilyen korszaknak nézünk elébe. Ha megtörténik, azt is sajnálni fogom. Nem azért, mert meggondoltam magam. Ahogy eddig, továbbra sem tervezem a film megnézését. S ezt éppen úgy magánügynek tekintem, ahogy máson sem kérem számon, hogy mit néz meg, vagy mit nem néz meg.

Ettől azonban, mint írtam, ostobaság lenne a film erényeit, az Oscarig tartó út során nyújtott teljesítményt lebecsülni. Mégis! Szinte még ki sem hirdették a magyar film sok éve várt sikerét, már megjelentek az első fitymá(ló)k. Afelett búsongva, hőbörögve, hogy miért nem honfoglalás, meg Trianon, meg akármi más, mint a Holocaust. Mert micsoda galádság ez így. Meg biztosan csak azért, meg különben is. Nekik mi az ördögöt lehetne mondani? Legfeljebb azt, hogy a „Saul fia” által, az általa elnyert Oscar által felértékelődött a magyar filmipar. Kiegészítve azzal, hogy az így elnyert felértékelődés a későbbiekben elkészülő filmek fogadtatására is hatni fog. S ehhez pusztán egyet kell elérni. Azt, hogy a lécet ne alulról vigyék át. Ehhez azonban meg kellene érteni, hogy a nemzetközi porondon, az ott megszokott színvonalnál kell jobbat produkálni. Ha nem megy technikában, akkor ötletességben, munkában. A melldöngetés kevés. Ahogy egyik nemzet zászlójának a kitűzése sem menti meg az összeomlástól azt a ferde falazású épületet, amelyből a silány építőanyag felét is kilopták.

Nos! A „Saul fia” felülről vitte át a lécet. Személy szerint még azért is hajlandó vagyok drukkolni, hogy készüljön a honfoglalásról, Trianonról, a Szent László legendáriumról, és bármi másról egy hasonló színvonalú és a nemzetközi mérlegeken is megmérhető film. Miért is ne?

De addig nyugodtan tapsolja meg mindenki, aki magyar a most díjazott magyar filmet. Akár látta, akár nem. Akár meg szeretné nézni, akár nem.

Andrew_s

Utánlövés a parasztok nevében

Mi tagadás, nem vagyok filmkritikus. Ezért is szántam magam rá nehezen, hogy egy olyan film kapcsán elkezdjek írni, amit a „nagyok” kitüntettek, és egy másik díjra is jelöltek. S ezért is próbáltam meg inkább azokról a jelenségekről írni, amelyek körbe kezdték ölelni az alapvetően „filmészeti” kérdést. S eközben találkoztam egy publicisztikával, melyet pár napja tettek közzé. De amely alighanem egyfajta szemléleti mocsárválasztó.

Mocsár és nem vízválasztó, mert naivitás azt hinni, hogy egy film fog tiszta vizeket önteni a fejekbe. Annak ellenére naivitás, hogy az érvek között sokszor halljuk: a Holocaust kibeszéletlensége minden rossz forrása. Holott ez elég szembetűnően ostobaságnak hangzik. Ugyanis azt sejteti, hogy egyetlen, a bölcsek kövének szilánkjából levezethető oka lenne a rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, ellenségképkeresésnek. Szinte mindennek, amelynek egyik vetülete, következménye és nem oka volt a népirtás annak idején. Alkalmasint persze fittyet hányva arra az apróságra is, hogy vajon az emberek többségének hiányzik-e a Holocaust kibeszélése. Nem megbeszélése, az okok és következmények feltárása, a tanulságok levonása, hanem a kibeszélése. Mely a szép magyar nyelven pontosan érzékelteti, hogy hangsúly a kinyilvánításon, a beszéden, és egyáltalán nem az értékelésen, az érveken, netán a tanulságok levonásán van. Mely utóbbi már csak azért is égető lenne, mert igen komoly nevelési hatása lehet. Ami generációkon átívelő program. De azt sem vitatom, hogy kibeszélni valamit sokkal egyszerűbb, mint megbeszélni ugyanazt. A hűtlen menyecskét is egyszerűbb kibeszélni a faluvégen, mint leülni vele és megbeszélni a történteket.

De, hogy a beharangozott publikációra térjek, annak egyik alapfelütése szintén a magyar nyelv árnyalatain keresztül gondolta bemutatni a Magyar és magyar írásmódja közti szemléleti különbséget. S bár korántsem vetekszem sem ismertségben, sem publicisztikai tudásban Tóta W. Árpáddal, mert az ő írásáról vagyon szó, azért nem okvetlenül van igaza. Nem abban, hogy a magyarkodás egyik tüneteként valóban megjelenik a melléknév nagybetűs írásmódja, mert ezt kár is lenne vitatni. Hacsak nem vélnénk az angol nyelvtudás elterjedésének egyik tüneteként. Az azonban, ahogy aztán a szavak követik egymást az említett írásban, a mondandó már korántsem ilyen egyértelmű. Talán éppen a magyar nyelv árnyalatai miatt.

A film kapcsán ugyanis az egyik vitapont, ami különben még a visszafogott fórumokon is kirajzolódik, hogy a díj a „zsidó filmnek” vagy a filmnek, mint olyannak szól. A magyarkodók leszólásával hajlamos lennék azt hinni, hogy talán Tóta W. szerint is inkább a filmnek és nem a témaválasztásnak szólnak az elismerések. Mert olyanokat is ír, hogy a magyarkodók azért nem kérnek a díjból, mert a Saul fiát zsidó filmnek tartják. S akkor jön a fekete leves:

„A Saul fia, amely először az istenverte történelmünkben Arany Glóbuszt kapott, az zsidó film, hiszen zsidókról szól. Abból ti nem kértek, hanem ugye miért nem készül film a magyarok dolgairól, mint például Trianon; illetve ha készülne, akkor miért nem kapna Oscart úgyse, de hát tudjátok ti, miért: mert ezek megvetnek titeket, lenéznek és semmibe vesznek.

És ez így is van, és ráadásul joggal vetnek meg és néznek át rajtatok kultúrnépek.”

S most hagyjuk a központozás hiányában összefolyó szöveg stílusromboló voltát. Az vesse az első követ a szerzőre, aki sosem írt még fura körmondatokat. Ellenben az az „úgyse”, és az azt követő mondatrészek erősen rácáfolnak arra, hogy a „Saul fia” objektív okokból került volna kiválasztásra. Mert azt sugallja, hogy amennyiben Nemes Jeles mondjuk az első világháborút lezáró korszakról, netán a kétségtelenül létezett gulag-okról, a háborús nem erőszakokról, vagy bármi másról készített volna filmet, azt úgy vágják ki a Golden globe-ról, hogy csak úgy repül. Miért is, mert Tóta W. szerint megvetendő mindenki, aki csak szóba is meri hozni mindezt. Mégpedig joggal megvetendők szerinte. Holott azért érdekelne az a valós élethelyzet, amint leáll a szovjet kiskatonák sora által megerőszakolt magyar vagy német, ma már igencsak dédszülői korban levő idős asszonnyal szemben, és megvetése jeléül szemközt köpi. Különben mégsem. Mégsem érdekelne ez a helyzet. Mert továbbra is azt hiszem, hogy a háborúk minden ártatlan áldozata, lett légyen az akár közetlen, akár közvetett áldozata, megérdemli azt, hogy ne köpjék szembe. Sem őt, sem az emlékét.

Amellett szeretném azt hinni, hogy egy film szólhat bármiről. Ha tehetséges a csapat, akkor jó filmet fog készíteni. Szeretném tehát továbbra is azt hinni, hogy fennhéjázó nagyképűségek, és valósan antiszemita kirohanások ellenére a „Saul fiát” nem csak és kizárólag a témája miatt, hanem a benne foglalt teljesítmény miatt díjazták. Függetlenül attól, hogy az említett publicisztika a Magyarok közé sorol mindenkit, aki nem tapsol hangosan és felállva az említett filmhez. Nagyjából a korábban említett kliséknek megfelelően. Revizionista hüjepistikének beállítva mindenkit, akit nem érdekel a film, vagy egyszerűen nem tetszik neki. Ráadásul olyannak, akik, miután a publicista fáradságos munkával egy kupacba sodort mindenkit, „kifejezik egyrészt a meggyőződésüket, hogy holokauszt nem volt, másrészt az óhajt, hogy legyen”.

Hát igen! A betűvető felelőssége! Amelynek jegyében nem is próbálom meg kitalálni, hogy mire gondolt Tóta W. amikor a fogalmazási bakugrásokat, kétségtelenül kiforrottan megfeneklett stílussal lejegyezte. Amit lejegyzett, az viszont kissé mintha általánosító, kissé mintha leegyszerűsítő lenne. Ami nagyon derék dolog. A demagógiát így is kell csinálni. Feketében és fehérben odpacsmagolni valamit, aztán kijelenteni a tutit. Azért persze számomra továbbra is nyitott a kérdés. akkor most a publicista szerint is Holocaust miatt lett díjazott ez a film, vagy esetleg tényleg egy tehetséges csapat jól elkészített művéről van szó?

Ja! Mielőtt elfelejtem. A sakktáblán fehér parasztok is vannak! A valóságban meg sokan éhen döglenének, ha nem lennének parasztok. Miközben persze tudom: nagyon kényelmes elintézni mindent azzal, hogy fel kell nőni a publicista szellemi magasában, és mindenki hülye, aki nem érti meg. Esetleg antiszemita hülye. Netán emberevő.

Andrew_s

Filmnézési szekértábor-világ

A „Saul fia” című filmet, töretlen karriert sejtetve, Oscar díjra is jelölték. A filmhez tényleg nagy gratuláció jár ki mindenkinek, akinek a munkája bármely kicsikét is hozzájárult ehhez a sikerhez. Elég nagy baj az, hogy az interneten (is) olvasható véleményözönben, a film kapcsán nagyon sokszor találkozni a klisékből épített panelvéleményekkel. Valamint az ezekből felhúzott szekértáborokkal.

S persze minden más vélemény azonnali bedorongolásával a másik szekértáborba. Gyakorlatilag két szekértábort hagyva csupán kirajzolódni a szellemi ködlovasok által felvert jégharmatból. Az egyik ugyebár az antiszemita, Holocaust-tagadó szemeteké. A másik magyarutáló zsidók, illetve zsidóbérencek tábora. Melyek közt, mintha nem is létezhetne olyan ösvény, amelyről ne akarnák belökdösni az arra járókat. Ha akarják, ha nem. Azt pedig teljesen felesleges talán megemlíteni, hogy az említett meghatározások egyáltalán nem a szekértáborokba önként betérők önmeghatározása, hanem a másik oldalról rájuk hajigált cetlik feliratait jelzik. Az említett ösvénnyel próbálkozókat meg hol az egyik, hol a másik címke találja el. Ha pedig azt meri mondani, hogy neki saját véleménye van, ami nem egyezik egyik szélsőséges kliséköteggel sem, akkor megy a bősz mutogatás. Hol innen, hol onnan rábökve, hogy: Naugye!

Eközben persze a véleményt azonosítják egyfajta értékítélettel. Ami abban az értelemben igaz, hogy a személyes értékítélettől nem független a vélemény. Csakhogy az egyén értékítéletét nem az fogja megszabni, hogy melyik akolt csaholja körbe, és eszerint milyen véleménnyel ért feltétlenül egyet. Mert itt van ugyebár ez a film. Jó ideje se szeri, se száma róla írta, vele foglalkozó írásoknak. Jó dolog ez? Ha marketingkampánynak tekintjük, akkor sem feltétlenül jó. Egészen egyszerűen, mert a hosszas köztudatban tartása nagyon könnyen válik kontraproduktívvá. Ez különben általános jelenség, nem a konkrét film kiváltsága. Ellenben ettől még igaz, hogy az emberek belefáradnak. Nem azért mert a Holocaustról szól. Nem azért mert „zsidó-film”. Egyszerűen azért mert sok. Mert ott van minden kommunikációs kilométerkőnél. Rajta a cetlivel: ha nem tetszik, gazember vagy.

Holott a maga sokkoló mondanivalójától eltekintve alapvetően egy játékfilm. A személyes olvasatomban, a személyes véleményem szerint mindenképpen. A II. világháború után született második, vagy későbbi generációknak sok szempontból egy horror-játékfilmmel egyenértékű. Miközben érdemes talán figyelembe venni, hogy jelenleg ők vannak többen az országban. Nem Holocaust-tagadásból, hanem biológiai okokból. A haláltáborokat túléltek jobbára nagyon idősek, de a legtöbbjüket elvitte a legdemokratikusabb igazságosztó: a halál. De még a túlélők esetében is meg tudom érteni, ha nem repesnek egy ilyen filmtől. Mert olyan emlékeket, netán családi legendák ütötte sebeket tép fel, amelyet inkább elfelednének. Ahogy a nemi erőszakon átesettek sem biztosan szeretnének nap-nap a nemi erőszakról szóló filmekről olvasni. Annak művészi értékétől függetlenül.

Nem tagadva az antiszemita szemlélet létét, és mélységesen elítélve azt, számomra egy teljesen érthető álláspont valakitől az is, hogy egyszerűen nem érdekli az adott film. Nem szeretné megnézni, és pont. Ám ugyanakkor, ha valaki ezt a véleményt le meri írni, akkor azonnal megjelennek a marcona kliséhordozók, és már izzítják is a billogot: holocaust-tagadó. Ami különösen akkor lehet tragikomikus, ha egy esetleges haláltábor-túlélőt sikerül ezzel eltalálni. Míg máskor, és nem egy esetben egy olyan véleménnyel is „megkínálják” a kíváncsisághiánnyal rendelkezőt, hogy „előbb nézd meg, aztán mondj véleményt, he”. Fel sem fogva, hogy emberünk nem a filmet minősítette, hanem nem szeretné megnézni. Ergo, nem fogja megnézni, csak kényszer hatása alatt. Annak meg ismerjük a hatékonyságát. Még akkor is, ha a kényszer csak informális: nem szeretne az „antiszemitaszemetek” közé sorolódni. De természetesen létezik tevőleges kényszer, amelyek hatásfokát a kötelező olvasmányokon bárki lemérheti. De itt azért nem tartunk. Egyelőre csak egy meg nem nevezett amerikai hangmérnökről szólt Zányi Tamás, a film hangmérnöke, mint olyan érdeklődőről, aki a saját iskolájában tanítaná a filmet.

Ugyanakkor a tananyagóhajt is bejelentő hírben szerepel a rendező roppantnagyonfrappáns kijelentése is: „kommenteket olvasni olyan, mintha elmennénk egy hangversenyre, felvennénk azt, de csak a köhögéseket hallgatnánk vissza”. Mely válasz a gyűlölködő kommentekre vonatkozó kérdésnek szólt. De épen az előbb jeleztem, a „gyűlölködő kommentek” között megbújnak olyanok is, amelyeket csak kineveznek annak a klisébajnokok. Kiemelve ismét a kedves egybites olvasók kedvéért, hogy: olyanok is. Mielőtt valamelyik elmebajnok a nyíltan antiszemita idióták felmentését róná fel nekem. Ugyanakkor erősen szubjektív is az, hogy ki mit tekint gyűlölködőnek. Ha például minden negatív kritikát is automatikusan a gyűlölködők közé sorol a rendező, akkor az a furcsa olvasata is van, illetve lehet az említett kijelentésének, hogy mindenki csak köhögő bolha, aki nem ért vele egyet, nem érti meg az ő művészetét, vagy csak egyszerűen nem kíváncsi rá.

De ez persze a rendező retorikai magánügye. A magam részéről továbbra is azt a köztesösvény lehetőséget pártolom, hogy nyugodtan ne nézze meg, aki nem szeretné, és merhesse „nem-tetszikelni” a filmet, ha látta. Anélkül, hogy ezzel bármilyen negatív címkét vívna ki magának. Mely címkézés különben kétélű fegyver. Ahogy a túloldalról csak úgy röpködnek az említett, zsidózós matricák azok felé, akiknek viszont tetszeni mer a film. Alapvetően politikai státuszszimbólummá téve a filmet, és kiemelve abból a helyzetből, ami. Egy játékfilm.

Andrew_s

Gratuláljon Orbán Viktor

A „Saul fia” című film megnyerte a Golden Globe-díjat. Meg is indult az acsarkodó zsidózás a hír hallatán. Mert a jelek szerint Pannónia egybites lakóinak erre fussa. Orbán Viktor pedig, mert az oligarcha dicsérve jó, Nemes Jeles László mellett Andy Vajnának is megköszönte a szíves közreműködést a film díjazása kapcsán. Alkalmasint A miniszterelnőki arckönyv-lapra kitett valóban felemás gratuláció piszkálta fel az antiszemita indulatokat.

A fogalmazás dupla-fenekű voltának felismerése is az egyik kommentelő érdeme, aki felhívja a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor nem a filmnek gratulál, nem a filmet dicséri, hanem a rendezőnek, a szereplőknek. Akik különben nyilvánvalóan külön-külön is megérdemlik ezt. A megfogalmazás azonban valóban olyan, ami a kormányfőt elemeli a film témájától. Ugyanakkor ezt akár szimpla belemagyarázásnak is lehetne tekinteni. Elvégre egy film kapcsán mégiscsak az alkotók és szereplők kellenek ahhoz, hogy az ötletből a nemzetközi porondon díjazott film legyen. Azonban eleddig számos olyan megnyilatkozása volt Orbán Viktornak, amiért a belemagyarázás mégsem teljesen biztosan tűnik csupán annak. Például az alig egy évvel ezelőtt, a zsidó katonai temetőben tartott, nem kevésbé felemás beszéde miatt sem. Ezen az alapon akár szitok-fordulattá is válhat, hogy „emlékezzen meg rólad”, illetve „gratuláljon neked Orbán Viktor”. A „védjen meg” átok utáni első, valamelyest talán enyhébb, fokozatként. Természetesen az időközben kórházba vonult Andy Vajnának, mint embernek, jobbulást kívánok.

Azért pedig, hogy ne legyenek kétségeink aziránt, hogy a Holocaustot bemutató film melyik politikai erőnek csípi a szemét, megjelent egy Novák Előd nevű profil is a hozzászólások között. Egy lendülettel némi nem is annyira szalonzsidózást elengedve Andy Vajna irányába is. Mert ha már egy hajóágyú elszabadul, akkor ne végezzen félmunkát. Illetve félmantrát. Néhányan mindjárt meg is köszönték a jobbikos profil „értő” hozzászólását. Miközben azért nem biztos, hogy Andy Vajnát okvetlen meg kellett volna említeni a miniszterelnöki gratulációban. Ha pedig ő szerepelt, akkor igazán hiányolhatjuk a méltatlanul nélkülözött Kerényi Imre, L. Simon László, Fekete György, valamint az NKA teljes személyzetének, és még sokan másoknak a megemlítését. Nem mintha adott esetben közük lett volna esetleg az egészhez. De azért mégis disznóság, hogy a miniszterelnök tüntetően hallgat róluk. Elvégre itt lett volna a remek alkalom, hogy nyilvánosan emlegesse őket.

Az persze megint más kérdés, hogy stílszerű az lett volna, ha a gratulációval egy időben kézbesítik azt a meghívót is, amelyben az alkalom kapcsán rendezett kulturális fogadásra várja el a miniszterelnök a díjazott film valamennyi közreműködőjét. Természetesen nem kizárt, hogy ez a kézbesítés megtörtént. Amennyiben pedig lesz ilyen fogadás, akkor a meghívottak névsora, a kremlinológia szabályai szerint, árulkodni fog sok mindenről. Arról, hogy a miniszterelnök kiket tart kulturálisan meghatározó személyeknek. De arról is, hogy legközelebb kiket fogna kisatírozni az oligarcha-tablóról. Így kíváncsian várhatjuk, hogy adott esetben megjelenik-e majd Boross Péter, Szakály Sándor és Ifj. Hegedűs Lóránt a színen. Ha megjelennek, akkor legalább biztosak lehetünk abban, hogy a miniszterelnöknek nem csak arckönyv-profilja, hanem erre a célra, külön vastagított arcbőre is van. Ha pedig egyáltalán nem kerül sor az említett fogadásra, akkor szimplán bunkó. Úgyhogy hungaro-kremlinológusok: fogadás-figyelésre felkészülni.

Addig pedig itt van ennek a drága, mégpedig nagyon is drága miniszterelnöknek a hozzászólói. Akiknek a hozzászólását azért is érdemes végigolvasni, hogy tudjuk: nem minden hozzászólás tartalmaz antiszemita megnyilvánulást. Ami minden esetre biztatóbb, mint azoké, akik ugyan nem látták a filmet, de véleményük azért van róla.

Andrew_s