A Momentum esete orbanizmussal

Akcióban a bátor forradalmárok.
Forrás: Gépnarancs

A Momentum Mozgalom és az Origo kalandjából a friss hírek sem frissek. Az utolsó talán az, hogy a szerkesztőség feljelenti a Momentum tagjait. Ezzel végső soron egyfajta nyugvó pontra jutott a helyzet. Politikailag azonban korántsem. Mert a hatások a választásokig nyúlhatnak.

Az egyik ilyen hatás kétségtelenül az, hogy az akció nagyon sokat elárult a Momentum demokrácia-felfogásáról. Leginkább arról, hogy ilyen felfogásuk gyakorlatilag nincs. Ez egyébként nem új jelenség. A feltűnésük kétségtelen társadalmi igény, a nép döntési vágyának hatására volt átütő. Ugyanakkor a korántsem pártalakuláshoz, hanem egy népszavazási kezdeményezéshez adott aláírásokra is hivatkozva indokolták a pártosodást. Amely akció már jelezte, hogy a Momentum vezetőinek a moralitásról nagyjából az a felfogásuk, hogy a „célunk szentesíti az eszközeinket”. Alkalmasint visszaigazolva azokat a véleményeket, amelyek párhuzamokat véltek felfedezni a Fidesz és a Momentum, illetve a vezetőik között. Már csak azért is, mert a Fidesz pontosan ugyanezen mottó mentén működik. A szerkesztőségbe való behatolásuk ezen a történetláncon átlépte azt a morálisan vörös vonalat, ami a törvények öncélú kezelésének a határa. S amely vonal ott kellene, hogy világítson, amikor valaki olyan szerepre vállalkozik, amelybe a törvénykezés is beletartozik.

Ez egyébként akkor is igaz, ha a regnáló hatalom törvényeit csak azok átlépése árán lehet megváltoztatni. Jellemző ez a helyzet az autoriter államvezetések szélsőséges eseteire. Köztük a diktatúrákra is. Azonban, szerintem, ilyen esetben is csak azoknak az akcióknak van értelme, amelyek egyrészt közvetlenül a hatalomgyakorlás operatív intézményei ellen irányulnak, másrészt a társadalmi többség számára morálisan visszaigazoltak, illetve visszaigazolhatók. Ha az előbbi nem teljesül, akkor egy gyáva pótcselekvésről beszélhetünk. Ha az utóbbi nem teljesül, akkor egy öncélú forradalomról. Ami nem több, mint a társadalmi többséget nem szolgáló, hanem csak fel-, és kihasználó egyik hatalom lecserélése egy másik, ugyanilyen hatalomra. Ha innen nézzük a Momentum szerkesztőségi akcióját, akkor a helyzet még rosszabb.

Egy szerkesztőségi betűpiszkáló önkényes felkeresése, és számon kérése aligha tekinthető a hatalomgyakorlás operatív intézményrendszere elleni akciónak. A Momentum tagjai tehát gyakorlatilag felkeresték a szódás lovát, és nagyon csúnyán néztek rá. Elérve azt, hogy beszéljenek róluk, de leleplezve azt a döntéshelyzeti gyávaságot, amire aligha lehet a légváraknál komolyabb felépítményt alapozni. De ezen messze túlmenve, gyakorlatilag bejelentkeztek önjelölt forradalmárnak. Márpedig a valós kockázatokat rejtő döntések szülte felelősségtől irtózó, gyáva „forradalmárok” jobb, ha nem kapnak operatív hatalmat. Erre a legjobb példa maga Orbán Viktor és hatalomgyakorlása. Fekete-Győr András és társai akciója ebből a szempontból is sokkal leleplezőbb valószínűleg, mintsem azt szerették volna.

Gyakorlatilag kiírva a Momentum Mozgalmat abból a listából, amelynek tagjai a demokráciát tartják szem előtt. S nem a maguk alkotta unortodox szabályrendszerek mentén. Egyben a nyersen illiberális orbanizmus mellé egy, a Fidesz módszertanát egy pótcselekvős populizmusba oltó vonulatot is meghatározva. Talán annak érdekében, hogy a Fideszt elhagyó választóknak legyen még egy gyűjtőkosárkája. A Jobbik mellett.

Andrew_s

Nemzeti Barackfa-nap - 2014

2014. június 4. –én ismét tíz centivel nőtt a nemzet összetartozása, miközben nyilván elénekelték a Nemzeti Összetartozás dalát. A barackfáról. Az legalább tényleg nőtt. A barackfa. Ha ki nem vágták. Mielőtt felkapaszkodva rá, esetleg rálátna valaki a világ meg nem engedett szegmensére. Egy barackmagnyit.

Minden esetre vártam, hogy hirtelen rózsaszínbe fordul a világ, és a nemzet hirtelen összetartozik. Aztán láttam, hogy az ég alja is legfeljebb a frontoktól vagy a szmogtól lesz színesebb. Így a nemzet maga maradt, amilyen volt. A napok egyikét hiába nevezték ki a Nemzeti Összetartozás Napjának. Talán erre is utal az, hogy az említett napnak szentelt kormányzati oldalon a szürke az uralkodó szín. A háttérben és a szövegezésben egyaránt. Kivételesen nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. Szürke alapon szürke betűk. Az olvashatóság alsó határán. Egy olyan web-oldalon, amiért egy OKJ-s vizsgán kivágnám az ezt összelapátoló delikvenst. De nyilván jó ez így. Valakinek. Meg talán meg is éri. Valakinek. Gyanítom, hogy nem közmunkában rakták össze azt a vizuális moslékot, amire futotta. Bár még az sem kizárt. Az, hogy közmunkában rakták össze. A lap ebben az esetben burkolt kritika. A nemzet nemezelő nemzetvezérségről. Úgy általában.

Arról a kormányzatról, ami közrabszolgákkal akarja megépítetni a saját dicsőségpiramisát. Arról, amelyik azt hiszi, hogy a nemzeti összetartozás ugyanúgy parancs kérdése, mint a békementes tapsorkán. Az előfizetett „Éljen Orbán!”. Holott a nemzet nem tud összetartozni. A nemzetnek nincs kivel összetartozni. Nem most, hanem soha. Egy nemzet, a maga államiságával szövetségeket köthet. Más nemzetek más államával. A nemzet, mint olyan egy absztrakció. A világban emberek élnek. Meg állatok és növények. Meg állatias indulatokkal és növényeket alulmúló intelligenciával ellátott emberformájú lények. Mert a világ meg ilyen. Összatrtozni emberek tudnak. Barátok, szerelmesek, házastársak, és rokonok. De tegye a szívére a kezét mindenki, és vallja be legalább magának: nem lehet parancsra szeretni. Lehet pénzért, hatalomért prostituálódni. De a szeretet, a szerelem valami más. Ilyen az összetartozás is. Lehet összeterelni embereket, és rájuk rivallni: tapsoljatok! De ez nem összetartozás. Valójában széttartozás. Akit odaparancsolnak, az tapsol. Ha megfizetik, még énekel is. Vagy ha eleget iszik. A megvédett házi pálinkából. Igaz, azt inkább családi, baráti körben. S nem parancsra.

Forrás: Kanadai Magyar Hírlap

Így aztán hiába vártam a barackfás napon, hogy rózsaszínbe borul a világ, és hirtelen elkezd a nemzet összetartozni. Mert hát továbbra sincs kivel. Lassan az embereknek sem. Mert félnek. Mert jöhetnek a feljelentő álbarátok, a megfigyelő megfigyeltek. A hatalmat gyakorlók egy ökölbe szorított intézményeivel. Zsarolva az egyik, fenyegetve a másik oldalon. Vagy egyszerűen lefizetve cégeket, hogy ne védje a végeket. Ahogy Lázár János elérte, hogy repüljön az őt leleplező portál főszerkesztője. Pénzzel és hatalommal. Elég pénzzel és akár informális hatalommal. Lassan kinőve abból a szürkeségből, ami körülvette. Ahogy fogy az árnyék, úgy rajzolódik ki a valós hatalom Orbán mögött. Akármi is történt abban a bizonyos hotelszobában. A puszta kérdéséért is fejek hullnak. Jelezve: tapsolj, vagy repülsz. S még örülj, hogy nem a tizedikről. Saját kérésedre, menekülés közben. Összetartozva. Napilag. Naponta.

A barackfa alatt nem a nemzet áll, hanem emberek. Az embereknek kellene tehát összetartozni. Maguktól. Parancs nélkül. Ez azonban veszélyes. Nem az embereknek, és nem a nemzetnek. A hatalomnak. Az atomizált nemzet megfélemlített és bizalmatlanságra kondicionált atomjai jobbak. A hatalomnak. A nemzetnek nem. De a hatalom ritkán foglalkozik a nemzettel. A nemzet minden emberé. A hatalom keveseké. A keveseknek nem jó, ha a sokak összetartoznak. Ha szolidárisak, Ha összefognak. Jobb az, ha a hatalom döntheti el, hogy ki az, aki a nemzet. Aki összefoghat. A hatalommal. A többieknek marad a semmi. Meg a hatalom érvényesítői. A megfigyelők. A gárdák. A pofonok és felmondólevelek. Mert a történelem már megmutatta, hogy a hatalmat láttatni kell. Minél kevesebb a löncs, annál inkább. Különben jön a lincs. Amikor a hatalom képviselői akarják megmondani, hogy ki melyik oldalon álljon. Amikor a népszavazásnál a flaszter a szavazólap.

Az emberek meg csak állnak, és félnek összetartozni. Nem csak a kinevezett napon, hanem folyamatosan. Hiába vártam tehát, hogy tíz centivel nőjön egy jeles napon az összetartozás. A félelem nőtt. Az emberek maradnak inkább a szürkeségben. A nemzet? Az meg majd csak túléli. Remélhetőleg. Ha lesznek, akik mernek össze is tartozni, és nem csak együtt vonyítva tapsolni. A falkával.

Andrew_s

Origo, Lázár, hotelszoba

A porszáraz közlemény szerint „Sáling Gergő, az Origo.hu főszerkesztője közös megegyezéssel távozik a médiavállalattól”. A tegnap esti, kevésbé porszáraz, hír szerint azért kényszerül távozásra, mert az Origo oknyomozott kicsit Lázár János hotelszámlái körül. Arról a bizonyos kétmillióról van szó, amivel kapcsolatban duzzogás, visszafizetés egyaránt szóba került már.

Alkalmasint szintén az Origo híre említette, hogy azt a bizonyos hotelszámlát Sonkodi Balázs, illetve Perényi Zsigmond társaságában sikerült összehozni. Ahogy az is olvasható Pethő András cikkében, hogy Lázár János a kiküldetési pénzt feszegető kérdés hatására lemondott az említett költségtérítésről, és azt visszafizeti. A debreceni floridázásra kísértetiesen hasonlító forgatókönyvet produkálva. Némileg a sértetten hisztis gyerek „akkor kenjétek a hajatokra” mentalitását is kölcsön véve. Látszólag különben teljesen indokolatlanul. Mert akár indokolt is lehet az, hogy egy magas rangú kormányhivatalnok, szakértői kísérettel elutazzon. Alighanem az is indokolható lehet, ha nem egy diákszállón foglal helyet éjszakára. Nem feledve persze azt sem, hogy két millió forint rengeteg lehet annak, aki közrabszolgaként harcol a túlélésért, de gyaníthatóan aprópénz Lázár Jánosnak. Visszafizetése tehát aligha dönti csődbe a családi kasszáját.

Így tulajdonképpen sokkal érdekesebb lehet az emberi gesztusnyelv, illetve maga a lázári reakció, mint az a bizonyos kétmillió. Az teljesen nyilvánvaló, hogy az említett visszafizetési szándéknyilatkozatban van valami nárcisztikusan infantilis. Egy olyan teátrális megnyilvánulás, ami már szinte kérkedően hívja fel a figyelmet. Így aztán igazán megengedhető, hogy pár gondolat erejéig engedjünk Lázár János felhívásának és pusztán gondolatilag utánaeredjünk a gesztusnak. Már csak azért is, mert ehhez egy szintig túl mély emberismeret sem szükséges. Az ilyen helyből megugrott visszafizetést általában akkor szokták alkalmazni, ha károkozás történt. Azt nem igazán tételezném fel, hogy a kétmilliós számlát kártérítés is terheli. Például azért, hogy Lázár János részegen szétverte a lakosztályt, ahol elszállásolást nyert. Ha ezt a szálat elejtjük, akkor felmerülhet, hogy az egész útiszámla egyfajta károkozás. Azaz tényleg nem szolgálati, vagy nem csak szolgálati út volt az a bizonyos kiküldetés. Ekkor a részletek feszegetésének megelőzésére is alkalmas lehet a visszafizetés. Úgymond, okafogyottá téve a további kíváncsiskodást. Ami persze azt is jelenti, hogy lehet ok kutakodni. Valószínűleg nem is az utazás puszta tényével kapcsolatban, hanem a körülményekkel kapcsolatban.

Olyan valami, ami Lázár Jánosnak valamiért roppant kínos lenne, ha kiderülne. Ugyanakkor teljesen normális lehet abban a közegben, ahol a számla született. Ellenkező esetben ugyanis alighanem a bulvársajtó már rég tele lenne a hírrel. Nem is feltétlenül itthon, hanem ott, ahol a Vezér első számú potenciális váltóembere megszállt. Ahogy a celebek extravagáns, a helyi szokásokat megszegő estéiről is olvashatunk eleget. Például, és csak elméletben, ha kiderülne, hogy Lázár János egy szobában, netán francia-ágyon aludt a kísérőjével, az aligha verné ki egy szállodában a biztosítékot. Még akkor sem, ha a kísérő nem az ellenkező nemből kerül ki. Ha nem verik szét a lakosztályt, akkor ez egy jobb, de egy kevésbé jó szállodában sem érdekel senkit. Ellenben roppant kínos lehet itthon. Elég ehhez a Terry Black-féle listafenyegetés esetére gondolni. Azt is elég hathatósan próbálták inkább agyonhallgatni. A kereszténykonzervatív habos latyakkal nyakig teletöltött Fidesz-hívek szemében ugyanis nem feltétlenül lenne vonzó emberi tulajdonság. Egyébként ez akkor is igaz, ha egyfajta unga-bunga zajlott a hotelben. Ami egy szállodában, bizonyos határig nyilván szintén nem okoz gondot.

Így, miközben alapesetben az sem lenne indokolhatatlan, ha Lázár János megszáll külföldön és félig titkos tárgyalásokat folytat, önmaga értékelte fel a körülményeket. A túlzottan hisztériás reakció, az Origo szerkesztősége irányába kifejtett politikai nyomás gyanúja okot ad a találgatásokra azon a ponton is, ahol sokan talán egy kézlegyintéssel intéznék el az ügyet. Lehet, hogy Lázárt János is jobban jön ki az ügyből, ha megadja az Origo által kért információkat, és bízik az ügy csendes elülésében.

Andrew_s