Orbán és a külügyi nőügyek

Két napja Orbán egy érdekes kijelentést tett a washingtoni nagykövet visszahívásával kapcsolatban. Tudom-tudom. Sokan elmondták, hogy felháborító volt a kijelentés. De, ha belegondolunk, akkor nem jobban, mint megannyi más megnyilatkozás a kormánypártok részéről. Amelynek hatására néhányan felháborodnak. Mások meg azon háborodnak fel, hogy az egyesek felháborodnak. Aztán minden marad a régiben.

Az ominózus kijelentés ugyebár az volt, hogy a Szemerkényi Réka visszahívására vonatkozó kérdésre a miniszterelnök odalökte a véleménye hiányát leplezendő: nem foglalkozik nőügyekkel. Amiből ugyebár az következik, hogy az USA nagykövetének lenni: nőügy. Ebből a szempontból egyfajta kormányzati coming out lehet az, ha tényleg Szijjártó Péter miniszter helyettese, Szabó László képviselheti hazánkat Washingtonban. Ami természetesen nem probléma. Nekem semmiképpen. Önmagában kormányzatilag is dicséretes lehet, ha igaz. Elvégre annyit vádolták homofóbiával a kormánypártot, és holdudvarát, hogy egy igen elegáns húzással húzhatnák ki ezt a méregfogat. Ha igaz. De erről majd csak napvilágra kerül a találgatásoknál illetékesebb vélemény is.

Ahogy az esetleg véletlen őszinteség egy másik olvasata kapcsán is. Elvégre a kijelentés mögött az is meghúzódhat, hogy a visszahívott nagykövet pusztán azért nyerte el a tisztséget, mert egy „nőügy” van a háttérben. Azaz Szemerkényi Réka valakinek a nőjeként kapta a kinevezést. S most, hogy az illető dobta: repül. Vissza Magyarországra. Ez az olvasat egyrészt leleplezi a pozicionális prostitúció potenciális jelenlétét a hatalom közelében, másrészt az eljövendő nagykövet kinevezését illetően is találgatásokra adhat okot. Nem ellentmondva az említett álláskifekvési teóriának sem. Abba az irányba nyitva ki a találgatások előtt az ajtót, hogy vajon kinek a nője, illetve fiúja lesz a következő nagykövet. No meg elkezdhetünk arról is találgatni, hogy a többi nagykövet vajon kinek, vagy kinek volt, az ágyasa. Ráadásul az ilyen feltevéseket akár erősítheti is az érintettek tagadása. Úgyhogy Orbán esetlegesen véletlen elszólása tulajdonképpen az összes nagykövet, és nagykövetségi tisztségviselő alkalmassági szintjét a „nőügyek” szintjére csúsztatja. Ha pedig az érintettek nem tiltakoznak egy emberként, akkor ezt tekintsük kollektív beismerésnek?

Így aztán több szempontból felháborítónak tekintett orbáni komment tulajdonképpen az egész külügyi apparátust minősíti. Le. Ha a miniszterelnököt komolyan vesszük. S nem csak a kormányfő szokásos baromságainak egyikeként bukott ki a trágyavilla a száján.

Andrew_s

Szijjártó: Csak ő, csak ő nem hazudik

A menekültek kapcsán tapasztalható krízishelyzetbe nem kicsit játszik bele a kormányzati nemtörődömség. Az, hogy a január óta legfeljebb az elutasító gyűlöletig, a szélsőségeknek tett gesztusokig sikerült elvergődni. Talán a tehetségtelen semmittevést gondolta a külügyekért felelős, egykori személyes Orbán-csicska, túlkompenzálni, amikor turbófokozatba kapcsolt a diplomáciai kocsmológia terén.

De természetesen csak találgathatjuk az okokat. Lehet, hogy Szijjártó Péternek egyszerűen megártott a meleg, majd a frontok. Az is elképzelhető, hogy a világot egy nagy teremfoci-bajnokságnak látja. Esetleg azt is videojáték-stílusban. Amikor akármit lehet csinálni, elég egy gombnyomás és ráfordulhat az ismétlésre. Mintha mi se történt volna. Aztán lehet az is, hogy egyszerűen a politika sértegetési világrekordjának megdöntésére tör. De ezt elbírálni nem nagyon tudnánk, mert nem tudom, van-e ilyen kategória a világrekordok nagy könyvében. Ahogy azt sem, hogy itt hány nagykövet számít egy ENSZ-főtitkárnak, és az átszámítások eredményeként hol jegyzik a magyar külügyér teljesítményét ebből a szempontból. A világpolitikában, vezéréhez hasonlóan, alighanem a nagy szigetelőszalag-díjat is kiérdemelheti. Sajnálatos módon az egész országnak.

De álljon itt a találgatások helyett egy hevenyészett leltár. Abból a produkcióözönből, amely nagyjából azokat a válaszokat, gesztusokat öleli fel, amit Szijjártó előadott a menekültkérdés magyar kezelésével, a hazai állapotokkal kapcsolatos kritikákra. Akkor is érdekes lehet persze egy végső leltár, ha már körbeért a kerítés az országon. De addig is....

Ausztriából még augusztus végén azt merészelte felvetni Werner Faymann, hogy a menekültkérdés megoldásában a brute force eljárások helyett a politikai megoldások lennének a preferáltak. Szijjártó Péter erre közölte, hogy elvárása az lenne, ha a szomszéd ország vezetése nem valótlanságokat állítson. Ami, akárhonnan nézzük, mégiscsak úgy fordítható nyóckeresre, hogy véleménye szerint az osztrák vezető egy hazug tróger. Kiegészítve azzal a nyugatra irányzott megjegyzéssel, hogy: nem értesz semmit öcsisajt. Még akkor is, ha ez szijjártóilag a „csalódást keltő és érthetetlen” fordulattal került bejelentésre. Ausztria kancellárja a magyar külügy szerint tehát hülye és hazug. S egyenesen hazugságkampányt folytat.

De az osztrák kancellár nem maradt egyedül a hazugok halmazában. Amikor Victor Ponta a román határra álmodott kerítéstől is inspirálva azt merte állítani, hogy a magyarokkal ellentétben emberszámba szeretnék venni, és nem elsősorban leltárba a menekülteket, akkor Szijjártó leporolta a korábban nyugatra már elsütött frázist. Kiegészítve azzal, hogy a román kormányfő a belpolitikai bajai miatt ragadtatta magát „szélsőséges, hazug kijelentésre”. Egyben a külügyminiszter kijelentette, hogy „a magyar kormány határozottan visszautasítja az elhangzottakat, és egyúttal felszólítja a román miniszterelnököt, fejezze be a Magyarországról szóló hazugságait”. Tehát, tulajdonképpen, a román kormányfő is hazugságkampányt folytat a külügy szerint. De tulajdonképpen a szerb vezetés is, mert Szijjártó Péter kiemelendőnek tartja, hogy „Aleksandar Vulin szerb foglalkoztatási miniszter állításával ellentétben Magyarország folyamatosan tájékoztatja Szerbiát arról, mi történik a szerb-magyar határon”. A magyarok tehát mondják a nagy okosságokat, csak azok a fránya szerbek letagadták.

Ez utóbbi külügyi állásfoglalások már abban a pár napja, a kormány weboldalainak egyikén közzé tett közleményben is olvasható, Amelyben, mintegy, nagyban megszámítják a külföldi politikusok kiosztását. Victor Ponta, és Aleksandar Vulin után itt Harlem Désir, az európai ügyekért felelős francia államtitkár a következő olyan politikus, aki nem tudja a helyét, ha a magyar kormány ténykedésével kapcsolatban megszólal. A francia államtitkár, kerítés-állítást kifogásoló, véleményére szimplán közölte a magyar külügy, hogy ne ugasson bele a mi kerítésünkbe, mert nekik is van Calais-nál. Nem pengékkel, és nem éhségtáborokkal, de különben tényleg. Úgyhogy a franciák letudva. Különben is. Ott írták alá az I. Világháborút lezáró békediktátumot. Úgyhogy csak hallgasson a sok csigaevő. Szijjártóra. Különben jön és egy egész teremfoci-csapattal megy az államtitkár ellen. De csak azután, ha az olasz Gianni Pittella-val végzett, aki nem átallott a „Migráció és menekültek Európában” című vitában megszólalni, mint a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoport tagja. S aki a magyar külügyminisztérium szerint úgy hazudik, mintha könyvből olvasná.

De azért, hogy a nemzetközi szervezetek vezetői is értsék már meg, hogy miről van szó, Szijjártó Péter igyekezett helyre tenni az ENSZ-főtitkárt is. Annak alkalmából, hogy Ban Ki Mun szóba merte hozni, hogy őt sokkolta „az a látvány, ahogy ezekkel a menekültekkel és migránsokkal bántak”, és szerinte ez elfogadhatatlan. Márpedig, ha a magyar kormányzat azt akarja mondani, hogy a rendőrök nem használtak könnygázt és nem ütöttek meg senki, akkor a felvételek a vérző emberekről, égő szemű gyerekekről nincsenek. Akinek ez nem tetszik, és szóvá teszi, jelesül az ENSZ főtitkára, az „bizarr és felháborító” véleményt képvisel. Tényleg ideje lenne már I. Ferenc Pápát is megrendszabályozni. De azt talán nem Szijjártó Péter, hanem Semjén Zsolt fogja megtenni.

A magyar külügyérnek a világi aprómunka jut. Például olyasmi, hogy bekéresse a francia és svéd nagykövetet. Annak tudatosítása érdekében, hogy ők se ugassanak már annyit. Hivatalosan: fejezzék be a képmutatást. Talán azért is, mert nem Orbán Viktor képét mutogatják és tartják az asztaluk felett a falon. S különben is: „Magyarország a nemzetközi előírásoknak megfelelő ellátást biztosít a bevándorlóknak” mondá Szijjártó. Tehát a könnygáz is része szerinte a megfelelő ellátásnak. De vajon a magyar kormányzat hány flakon paprika-spricnit fogyaszt száz sértegetésenként? Amiből a horvátoknak is kijutott. A miniszterelnökük szánalmas, a rendőreik hazudnak. Azok, akiket elfogtak, talán már be is vallották.

Egy csak egy-két legény van talpon és csillogóan igaz szemekkel a vidéken. Aki nem hazudik, mikor az ág is húzza. Ha nem is kötéllel a nyakánál fogva. Csak áll a vártán, miközben mindenki hazudik körülötte. Mindenki hazudik körülötte. Mindenki... Csak ő, csak ő nem. Neki mindig igaza van. Csak az a sok hülye, hazug szemét, az jön mindig szembe az autópályán. Mert ő jó irányba megy. Mindenkivel szembe. A hangok is megmondták. Igaz, doktor úr?

Andrew_s

Bunkókkal a külügyi hírhitel-piacon

Forrás: Kanadai Magyar Hírlap

A magyar külpolitika egyik legújabb sikertörténete, hogy egy Kanadában szervezett egyetemi rendezvény meghekkelésére tettek kísérletet. Ezúttal a Magyarország ottawai Nagykövetségén szolgáló Oláh Lajos kapta azt a számára talán hálás feladatot, hogy bepróbálkozzon a közröhej-okozással. S a próbát, a beszámoló szerint, sikerrel teljesítette.

Az eseményről olvasható beszámoló szerint utolsó kérdezőként egy nyilatkozat felolvasását gondolta végrehajtani. Egy akadémiai rendezvényen, ahol a politikusok csak vendégnek voltak a meghívottak között. Valamint megpróbálva kioktatni az egyetem egyik professzorát a saját egyetemének működési szabályzatáról. Alighanem sikerrel elérve azt, hogy újabb strigula kerüljön ahhoz a tudattársításhoz, ami a magyar külügyi munkatársak ténykedéséhez a „bunkó” feliratú címkét rendeli. Ezen különben az sem segít, ha Oláh Lajost sebtében hazarendelik, és kinevezik tűzőrnek az Antarktiszra. Mely hazarendelésről és kinevezésről különben nincsenek információk. Talán nem is annyira véletlenül. A kormányzat számára ugyanis lehet olyan forgatókönyv, amelyben pozitív előjellel szerepelnek ezek a fellépések. Nem csak Kanadában, hanem az Európai Unió rendezvényein, vagy akárhol a nagyvilágban.

Tegyük fel ugyanis egy pillanatra, hogy a nemzetközi rendezvényeken Magyarország nem minden szempontból a sikertörténetek listáját gyarapítja. Az is nyilvánvaló, hogy ennek megítélése erős szubjektív véleményeket hordozhat. Jól látszik ez a gazdasági exodus kapcsán. Az ország számára ennek folyamatában egyre nehezebben pótolható, a társadalom szempontjából egy nemzedékeket érintő szociális abortusz figyelhető meg. Már akkor, ha valaki a nem itthon születő nemzedékekre gondol. Ha valaki arra gondol, hogy a kiköltözők nem feltétlenül a legostobábbak közül kerülnek ki. De rögtön más a helyzet, ha a hatalom oldaláról nézzük a helyzetet, kommunikációt. Elég, például, a szinte hurráoptimista kommenteket hallgatmi, olvasni arról, hogy milyen remek: a kivándorlók milliárdokat utalnak haza, és majd csak haza eszi őket a Túró-rudi utáni csillapíthatatlan vágy. Akkor pedig hozzák a tejet, mézet és Kánaánt. Addig sem utolsó szempont, hogy az elégedetlenek távozása csökkenti a belső feszültséget. Kis szépséghibája az ügynek, hogy esetleg nem tartják a pofájukat, és mesélnek arról, hogy miért is távoztak.

Ahogy a különböző rendezvényeken az ellenzéki politikusok is megszólalnak. Az említett kanadai kerek-asztalnál ugyan nem, mert ők sem kaptak külön meghívást, de másutt olykor igen. Ezt különben a Fidesz kommunikációjából tudhatjuk. Mert egy-egy megnyilatkozás után megy a hazaárulózás ezerrel. Követve különben az unalomig ismert receptet. A hülyeség nem bűn, de beszélni róla az. Mint amikor a postás tehet az általa kézbesített korrupciós végzés okán a korrupcióról. De ismerünk olyan korszakot is, amikor az ellenkező előjellel próbálkoztak a szellemi gőzhengerrel. Amikor is, akár tudományos tények is bekerültek a tagadott kategóriába. Mint amikor a gének léte is az imperialista árulás felforgató eszméjének a szimbóluma volt. Aztán a gének nagyjából mégis győzelemre állnak Trofim Gyenyiszovics Liszenko tanításaihoz képest. De kanyarodjunk vissza biológia irányából, és maradjunk a hatalom ambicionálta önégetés gondolatkísérleténél. Annál a bizonyos forgatókönyvnél.

Az átlag hírolvasó ott a nagyvilágban ugyanis nem okvetlenül tesz különbséget a politikusok alsónadrágjának színe szerint a felszólalók között. Számára, akár egyetemi szinten is, az egyik politikus pont olyan, mint a másik. Annál inkább, minél kevésbé van a gatyamadzag-figyelésre szocializálva. Mert elképzelhető a demokrácia olyan foka, amikor megpróbálnak arra figyelni, amiről szó van, és nem csak az eközben lengetett zászlókra. Ez szokatlan és veszélyes terep annak, aki nem ehhez van szokva. Mert esetleg a szemére vetik, hogy pár éve nem ugyanezt mondta, mert szóba hoznak mérhető statisztikai adatokat, mert még egy galád ellenzékit is meghallgatnak. Holott tudhatnák: Orbániában az alanyi jogon hülye. Ha nem hülye, akkor genetikusan hazudik. Ha tényeket sorol, akkor azok nincsenek is. Mert nem beszélünk róla. A szokatlanság okozta sokkon lehet úrrá lenni akkor, ha olyan külpolitikai kamikáze-akciók sorozatát hajtják végre, ami nyilvánvalóan kontra-produktív, ostoba és hiteltelen.

A magyar politikusok kormányzati önégetése ugyanis óhatatlanul füstöt fúj minden magyar politikus felszólalása köré. Ha nem túl jelentős politikai szereplők kellő számban képesek füstöt fújni, akkor előbb-utóbb pusztán a tényre elkezdhetnek legyinteni, hogy egy magyar politikus felszólal. Az ellenzéki, vagy pusztán tényszerű kritika megítélését illetően ez a hiteltelenedési láncreakció lehet kormányzati érdek. Az Oláh Lajosok pedig legfeljebb majd kapnak valami nyugis aktatologatói beosztást a külügy környékén.

Andrew_s

Super Victor - dilemma

Nagy bajban lehet, azt hiszem, a Szijjártó-csapat. Főhet a fejük rendesen, hogy országos sikert, vagy nemzetközi sértődést sugalló kampányt indítsanak-e? Ez alighanem mostanság fogósan ravasz kérdés lehet arrafele Azt követően legalább is, hogy megválasztották a franciaországi, 2016-os futball világbajnokság hivatalos kabaláját.

Az UEFA internetes szavazásán, a szavazáson „megjelentek” többsége ugyanis Super Victor figurája és neve mellett tette le a voksát. A külügyi apparátus nyugodt lelkivilágát, az elbocsátások mellett, azonban okkal borzolhatja fel a kabalaválasztás. Azért, amit a 444 is emleget: „Super Victor egy sima franciamezes gyerek, piros köpennyek és irreálisan nagy fejjel”. Ráadásul nem is minden helyzetben megnyerő fizimiskával. Olyan kicsit, mint a falu vízfejű bolondja. Nagy fejjel, és a nagy fejben nagy komplexusokat sejtetve. Rejtett agresszivitást is akár, mivel a futball korántsem a kisasszonyok sportja. A női futball sem, ahogy a kevés közvetítésbe belenéztem. A Szijjártó-team tehát akár már a felháborodott levelek egyikét is elkezdheti fogalmazni.

Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy miként jön a silány gúnyolódáshoz a labdarugó-szövetség. Miként veszik maguknak a bátorságot, hogy ezzel a figurával figurázzák ki a stadionépítés hazai csúcsteljesítményeit. Amely kolosszális közkampányban erőt, és a köz pénzét sem kímélve, csak úgy nőnek kifele a stadionok a földből. S akkor jön az UEFA és nyilvánvalóan csak, és kizárólag a magyarok elleni burkolt hadüzenet gyanánt így nevezik el az egyik lehetséges kabalafigurát. Akinek a nevével talán nincs is semmi gondja, mert Szijjártó Péter is megmondhatja: az ő Viktora igazán szuper. Neki. De az mégis csak háborút, de legalább egy tiltakozó jegyzéket kíván, hogy a hazai szuper Viktorra még csak nem is hasonlít az említett figura. Remélem, már izzanak a békemenetelő forródrót telefonvonalai, és szervezik a francia követség irányába a menetet.

Legkevesebb azért, hogy ilyen körülmények között az egész szavazás annulálását követeljék. Az ugyanis nem járja, hogy egy kicsit vízfejű, ostoba figurát csak úgy leviktorozzanak. Visszaélve ezzel a gazdasági erőfölényükkel, és a nagyobb népesség adta sokkal több rekeszizommal. Amellyel külön visszaélve, különösen hangosan röhöghetnének akkor, ha a magyar külügy esetleg tényleg fennakadna az említett kabala-figurán. Bár gyanítom, az ellenkező előjelű kampány esetében is megszakadnának páran a röhögéstől. Akkor, ha Orbán Viktor dicsekedni állna ki. Esetleg a köreiből valaki más, ha a miniszterelnököt a szokásos szerénysége visszatartaná az öndicsérettől. A kormányfő majd csak egy régi dakota mondásba fogja ágyazni, hogy már a VB-n is róla emlékeznek meg. Mert természetesen egy ilyen olvasata is lehet a hírnek.

Az említett stadionépítések, valamint a magyar kormányzat sikerei, a keleti nyitás fantasztikus eredményei, és a hazai futball-sikerek annyira lenyűgözték az UEFA-t, hogy a magyar miniszterelnöknek gondoltak ezen módon is gesztust gyakorolni. Elismerve a szuper eredményeket, és alkalmazkodva a nyugatias írásmódhoz, de mégis csak Victor fogja jelképezni a futballvilágot a bajnokságon. Márpedig egy ilyen kiugró, és az európai világ előtt is példamutató gesztus esetén, üsse kavics, megbocsátja majd a Fidesz teljes vezérkara, hogy „c”-vel merészelték leírni az ő nagyszerű vezérük nevét. Engesztelésül alighanem elfogadnak majd néhány a VIP-páholyba szóló tiszteletjegyet Orbán Viktornak és egész családjának.

Habár ez utóbbi kilobbizása talán már nagy erőkkel zajlik. Függetlenül attól, hogy a külügyben most éppen a dicshimnuszokat, vagy a hadüzenetet fogalmazzák éppen. A hazai közállapotok árnyékában bármi előfordulhat.

Andrew_s

Visszhang a külügyi mélyből.

A magyar segítséggel hőssé vált baltás gyilkos
Forrás: http://www.parameter.sk

 2012. 09. 02.-án dél körül még nyugodtan hiányolhattuk a külügyi apparátus hivatalos reakciói a baltás azeri ügyében. Aztán megtört a csend, amiben korábban csak olyan nyilatkozatok kongtak bele, mint Selmeczi Gabriella elég üresen csengő szavai, melyet a Jobbik kivételével szinte senki nem vett komolyan. Az idő meg csak telt, és telt. Elvégre hét vége van, és a külügyminisztériumban ilyenkor hétvégi álomra hajtják fejüket a bitek is. Legalább is ezt hihettük mindaddig, míg vasárnap délutánra eljött a megvilágosodást hozó pillanat, és megkezdődött a szinte hivatalosnak tekinthető szavak kora.

Kissé megkésve, tehát várhatóan hosszas megfontolás után például Kupper András, aki a Magyar-Örmény Baráti Tagozat elnöke, és Fidesz-es politikus, elismerte, hogy gáz van. Pontosabban leszögezte azt a Selmeczi Gabriella által is sugallt megállapítást, hogy felültek az azerieknek. Igaz, hogy nem a baráti tagozat hivatalos közleményeként artikulálta ebbéli véleményét, hanem egy Facebook-üzenetben, de azért ez már valami jele lehetett annak, hogy a Fidesz környékén is kezdtek villanyt gyújtani. Ha nem is reflektorokat, de valamit. Jelezve, hogy a Fidesz-en belül talán vége a latolgatásoknak, és Orbán Viktorral, vagy nélküle, de valami állásfoglalásszerűségek megszületőben vannak. Ha már az azeriek jól időzítve kapták tálcán a „hős” orrgyilkost Karabah megszállásának évfordulóján, legfőbb ideje volt reagálni valamit. Másfél nappal a botrány kirobbanása után. Elvégre jobb későn, mint még később. Ennek jegyében jött a hír, hogy a Külügyminisztérium is már majdnem véleményt mondott az ügyben.

Majdnem, mert Szijjártó Péter tett nyilatkozatot arra nézve, hogy most aztán nagyon meg vannak bántódva az azeri eljárástól. Márpedig, noha Szijjártó Péter maga is járt Bakuban, ő nem a külügyminiszter „csak” a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Így megszólalása vagy egy hatalmi átrendeződésnek, vagy Martonyi János külügyminiszter eljövendő elmozdításának, esetleg mindkettőnek is előhírnöke lehet. Kijelentése, hogy „sokaknak élénk a fantáziája, de a helyzet az, hogy egy száraz nemzetközi jogi eset és két ország gazdasági együttműködése semmilyen módon nincs hatással egymásra”, több kérdést is felvethet. Akár azt is, hogy milyen befolyás alatt nyilatkozta ezt Orbán Viktor korábbi személyes szóvivője, és immár külpolitikai polihisztora. Nyilatkozata ellenben előjelét adta, hogy talán a kormányzat végre hajlandó valamelyest komolyan venni azt a helyzetet, amit Orbán Viktor bakui fogolymutyija teremtett.

S talán ugyanezt jelzi azt is, hogy a vasárnapi délután során közlemény jelent meg arról, hogy Németh Zsolt hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét. Csak a margón jegyzem meg, hogy Németh Zsolt sem a külügyminiszter, hanem annak parlamenti államtitkára. A berendelő szép üzenet, a kormányközlemény azon zárópasszusa, hogy „Magyarország Külügyminisztériuma megragadja az alkalmat, hogy ismételt nagyrabecsüléséről biztosítsa Azerbajdzsán Köztársaság Budapesti Nagykövetségét” kissé sok nyálat tételez fel a bélyegleragasztáshoz. Mert kétségtelen, hogy vannak bizonyos diplomáciai fordulatok, melyeket illik betartani, de a fenti megfogalmazás talán mégsem az éles elhatárolódást hangsúlyozza ki. Sokkal inkább egy olyan fordulat, ami olyan, hogy „nagyon sajnáljuk [nyal], hogy kellemetlen [nyal] Önöknek [nyal], de kénytelenek [nyel] vagyunk/voltunk [nyal], valamit csinálni [nyal, nyel, alsógatyába szájat töröl]”. A cinizmus netovábbjaként játszva le ezt a tragikomédiát, mert Baku még a hivatkozott nemzetközi egyezmény betűinek betartásával sem okvetlen szegte meg a szavát. Lévén az nem zárja ki úgy tűnik az elnöki kegyelmet. Így a kormányzat kommunikációs cinizmusát alighanem a hazugság szinonimájaként is kezelhetjük.

Időközben a hazai portálokra is beszivárgott az a hír, hogy Azerbajdzsán magyarországi nagykövetségének létrehozási célja Ramil Safarov kimentése a magyar börtönből. Ennek fényében a hazai külügyi apparátus felkészületlensége, és óvatos nehezményezése különösen szembeötlő. A vontatott reakció pedig továbbra is magyarézatra szorul. Beleértve azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Martonyi János külügyminiszter miért hallgat. Lett légyen a nyilatkozatuk bárminemű. Az utóbbi esetben akár a lemondás felajánlása, mely kétségtelen udvarias gesztus lehetne mind az örmények felé, mind a miniszterelnök felé. Orbán Viktor felé már csak azért is, mert bár a miniszterelnök tárgyalt a kiadatásról, Martonyi lemondási gesztusa bűnbakot szolgáltatna ahhoz, hogy most éppen ki más tehet a saját hibájáról. Talán Szijjártó Péter vitatható színrelépése is ehhez szolgáltat előjátékot. Miközben persze még várható talán továbbra is egy nyilatkozat, miszerint Gyurcsány Ferenc tehet az egészről. Annyiban mindenképpen, hogy a DK vezetője annak idején nem ült fel az azeri kormánynak, és nem adta ki a baltás hadnagyot. Így aztán Orbánra várt a csőbe-húzhatósági próba, melyen könnyűnek találtatott. Pedig, ha annak idején Gyurcsány kiadja Ramil Safarovot, akkor mindez nem történik meg vele. Nem igaz?

De természetesen mindez még várat magára, ahogy alighanem még a nyilatkozatháború sem zajlott le teljesen. Várhatóan még bőven lesz válasz a nagy lassan megszólaló külügyi apparátus reakcióra. Akár olyan szinten is, hogy egyre nehezebb lesz megmagyarázni magát a késedelmet is. Egyre kínosabb lehet eközben az a csend, ami hazánkat körülveszi, és egyre inkább csak valami kínos magyarázkodás visszhangjává silányulnak a kormányzati reakciók. Annak a kormányzatnak a reakciói, mely az erkölcstant hivatalos tananyagként kívánja kezelni, de egy gyilkost segít nemzeti hőssé avatni. Mert a hazai vérszegény ejnye-bejnyék kongásai közepette egyre hangosabban ünneplik a baltás gyilkost Azerbajdzsánban. Miközben az Egyházak Világtanácsa is elítélte a hazai részvételt az azeri hőskultusz erősítésében. Ezek a nemzetközi hangok aztán könnyedén elnyomhatják a Németh Zsoltéhoz hasonló „felháborodásokat”. S csak remélni lehet, hogy a hazai elhatárolódási akciók hangjai szintén elég erősek lesznek ahhoz, hogy ne importáljunk a nemzetközi tűzfészkek parazsából.

Simay Endre István

Az azeri balta ára.

Forrás: http://www.armouronline.com

 A magyar kormány abbéli döntése, hogy egy nemzetiségi alapon elkövetett brutális gyilkos legjobb helye az az ország, ahol nemzeti hősnek tekintik, finoman szólva is felér a hibával. Tekinthetnénk persze szimplán idiotizmusnak is, de ilyet nem biztos, hogy illik leírni. Ez lemérhető azokon a hullámokon, amit vetett a világ legkülönbözőbb helyein. Olyan hullámokat, melyre egészen egyszerűen nincs már további behatása a hazai vezetésnek. Egész egyszerűen, mert más országok politikusainak, gazdasági döntéshozóinak a nyilatkozási, döntési kompetenciáit érinti. Ezt szemmel láthatóan kicsit nehezen, vagy sehogy sem veszi tudomásul sem a miniszterelnök, sem a szóvivői. De valahogy a külügyi apparátust is szemmel láthatólag szinte a hallgatagságig sokkolta a saját hülyesége.

Nem azért, mintha nem születtek volna magyarázkodási kísérletekre utaló közlemények, vagy ne sikerült volna ehhez csatlóst találnia a kormányzatnak. A hazai legprimitívebb magyarázkodások tulajdonképpen abba az azeri állításba kapaszkodnak, melyekről korábban is adtak ki közleményt. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy Baku szóvivői Orbán saját fegyverét fordították a hazai kormány ellen. Másról adtak ki előzetes nyilatkozatot, és mást tettek. Amit csak cizellál, hogy az azeri követség felállításának egyik fő célja éppen ez a mentési akció. Orbán Viktor pedig szemmel láthatólag úgy meglepődött ezen, hogy nem győz hallgatni. Pocsék érzés is lehet belenéznie abba a bizonyos félázsiai tükörbe. Ugyanakkor megnyilatkozott Selmeczi Gabriella, aki szerint teljesen rendben levő ügyletről van szó. Ehhez csatlakozik a Magyar Nemzet című orgánum, amikor egy azeri levélre hivatkozva lehazugozza a bakui vezetést. S mielőtt bárki félreértené, ez formállogikailag akár igaznak is tekinthető lenne, ha csak ezt néznénk. Bár inkább még akkor sem. Ám furcsa módon nem sikerült megtalálni azokat a forrásokat, amelyek a hazai kormányzat, ne adj’ Isten Orbán Viktor személyes tiltakozását közvetítenék. Elvégre az azeri elnök szerint személyesen Orbán Viktorral sikerült megállapodnia. S persze érdemes figyelembe venni, hogy Orbán Viktor a saját hülyének nézetését a karabahi incidens évfordulójára időzíttette. Szívességet téve az azeri vezetésnek, és különösen jelentőssé, cinikussá, és nemzetközileg súlyossá varázsolva a helyzetet.

Ha mindebből leltárt kívánnánk vonni akkor az szemmel látható, hogy a külügyminisztérium apparátusa olyan messze van a reálpolitikától, mint Makó a Tau Cetitől. Vagy a Szíriusztól. De az is nyilvánvaló, hogy Orbán Viktortól sem teljesen távolítható el az ügy. Noha az apparátus megpróbálja relativizálni és a miniszterelnöktől távolítani a felelősséget. Megpróbálva rátolni a bakui vezetésre. Arra a vezetésre különben, akikkel különben gazdasági megállapodásokat is kötöttek korábban. Mert az a fránya Smith-ügynök elkésett a muszájdzsekivel. Ellenben pusztán a nyilatkozatháborúknak is meg lehet az a közvetlen következménye, hogy a beígért azeri pénzsegítség elmarad. Bár morálisan talán jobb is, mert legalább a kegypénzfelvétel látszatát levenné a kormányról. Júdást már csak azért sem keverném ide, mivel az óhatatlanul a messiás szerepét kölcsönözné vagy a baltás gyilkosnak, vagy a miniszterelnöknek. Márpedig egy gyilkosnak ilyet még kölcsönbe se. Orbán Viktor meg enélkül is terven felül el van látva messianisztikus beképzelésekkel. Összességében a gazdasági leltár nagyon negatív lehet, mivel még az azeri pénz beérkezésekor is nyilvánvaló, hogy az IMF-tárgyalások további halasztódásával kell számolni. Rontva a tündérmese országának a pénzét, és gazdasági kilátásait. Azokat a kilátásokat, melyek már jelenleg is a recessziós béka kloákájával vannak köszönő viszonyban. Alulról és messziről.

Az emberi leltár is nyilvánvaló. Az, hogy Orbán Viktor ismét olyan döntést hozott, vagy olyan döntést hagyott meghozni, melynek következményével képtelen személyében szembe nézni. Alighanem ezzel magyarázható, hogy a jelen írás megszületéséig Selmeczi Gabriellára hagyta a megnyilatkozások piszkos munkáját. Arra a szóvivőre, aki eddig se sok pozitívumot tudott felmutatni tevékenységével. Amivel a külügyi apparátus közvetett ekézésével, annak felkészületlenségére irányítva a fényeket, többet ártott talán mint hasznát. De azt megelőzte, hogy Orbán Viktornak nem kell közvetlen konfliktusokkal szembe néznie. Olyan körülmények között, amikor más országokban, de leginkább Örményországban, elnöki szinten verte ki a biztosítékot Ramil Sahib Safarov hazaengedése. Főleg, mert olyan biztosítékra hivatkozik a hazai szóvivői kamara, ami szemmel láthatóan nincs. Igaz, hazai nyilatkozatokból még hiányzik Gyurcsány Ferenc felelősségének megtalálása az ügyben, és Szijjártó Péternek a bulvárkacsás megnyilatkozása, vagy Kumin Ferencnek az a véleménye, hoyg tulajdonképpen csak az elvakult buta bloggerek keverik a problémát. Esetleg Navracsics Tibornak a mindent megmagyarázó és történelmi fellegekbe távolító nyilatkozatát is várnám az ügyben. Utóbbit már csak azért is, mert Hrayr Tovmasyan örmény igazságügy-miniszter gyakorlatilag nyíltan lemondásra szólította fel a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetőjét. Orbán reakciója, illetve annak hiánya bizony további tápot adhat arra, hogy ismét felvesse a hatalmi centrum felelősségét az ügy akár kül-, akár belpolitikai következményeiben.

S nem véletlenül a következményeket említem, hiszen a döntés felelősségéből nem lehet kipávatáncolni. Bármennyire is szeretné ezt Orbán Viktor. Bármennyire is sikerült szinte egész eddig pályafutása alatt a személyes közvetlen következményeket ígérő helyzetek elől menekülni, most előfordulhat, hogy a helyzet utoléri. Azonban a korábban felvetett egyik következmény kétségtelenül a szélsőjobboldal hazai bíztatása lehet. Erre utalhat az, hogy a kormányzat hivatalos álláspontja mellett eddig egyedül a Jobbik kötelezte el magát a parlamenti pártok közül. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, a parlament külügyi bizottságának alelnöke ugyanis egyetértéséről biztosította Orbán Viktor csapatát. S talán érdemes emlékezni arra az ennek fényében talán lassan felértékelődő esetre, amikor Szálasi esetleges rehabilitációjának ötletétől Navracsics Tibor sem kívánt azonnal elhatárolódni. S talán kár lenne itt külön kitérni arra, hogy Szálasi kormányzata éppen úgy etnikai alapon kívánta megkülönböztetni az egyik embert a másiktól, mint az azeri baltaforgató. Bár méltatlan lenne talán Navracsics Tibort meggyanúsítani azzal, hogy pártolja az etnikai tisztogatásokat, kétségtelen, hogy akkori reakciója előfutára belpolitika hazai radikalizálódásának. Melyhez most Orbán Viktor, és a vele egyet értő Jobbik jelentős téglákat tett hozzá. 

Az azeri balta, illetve a baltás gyilkos hazaengedésének árfolyama továbbra is bír mind a külpolitika, mint a belső viszonyok számára jelentős átszámítási értékkel. A külpolitikában nagyon komoly elszigetelődéssel fizethetünk érte. Amely, nem mellesleg, olyan gazdasági elszigetelődést is hozhat, ami csak erősítheti a recessziót. S ezen az azeri pénz és olaj sem segíthet. A pénz ugyanis alighanem nem lenne elég a gazdaság teljes megfinanszírozásához olyan körülmény között, amikor nyugati partnereink nem vesznek át esetleg termékkontingenseket. A’la blokád. Az olaj meg nyilván nem teleporttal kerülne ide, és így olyan területeken kell keresztüljönnie, ahol nem okvetlenül örülnek a hazai döntésnek a kiadatásról. Eközben a belpolitikába is olyan instabilitást vihet be a szélsőséges nézeteknek adott bíztatás, ami nélkül szintén jól el lenne az ország. Márpedig a gárdafelvonulásokkal tarkított hétköznapok anélkül is elég problémásak lehetnek. Ami ebben a leltárban szinte biztos az az, hogy Orbán Viktor nem fog szembenézni a helyzettel. Egyrészt azért, mert lemondani esze ágában sincs, másrészt azért, mert bocsánatot kérnie alighanem olyan belső feszültéséget jelentene, hogy a tű fokán előbb fogja keresztülhajszolni a tevéket. Egészen Bakuig, ha a helyzet úgy hozza. Bár azt hiszem, most van az a helyzet, hogy nem bánnám, ha tévednék. Ha minden felelősségáthárítás nélkül kanosszát járna Jerevánban, elnézést kérne az örményektől, s levonná a személyes következményeket. Legalább egy bizalmi szavazás erejéig. De Orbán Viktor gyanítom, még ezt az árat sem fogja megfizetni. A szélesebb körű baltaköltség meg mindenkit fog sújtani. A szélesebb körű baltaköltség meg mindenkit fog sújtani. S ezen, sajnos, csak tompítani tud csupán minden civil kezdeményezés, tiltakozás a jelenlegi belpolitika hatalmi leosztásában

.

Simay Endre István