Vagyonvisszaszerzés mint halasztott gumicsont?

Ugye megvan, hogy Magyar Péter egyik nagy, és nagyon populista kampány-lózungja a vagyonvisszaszerzés volt. Erre azt találta ki, hogy külön intézmény, munkacímként "Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal" fogja ezt a fogós kérdést megoldani. Vagy mégsem. A legutóbbi hír ugyanis arról szól, hogy mégsem terjesztik be egyelőre a hivatal létrehozásáról szóló törvényt, hanem társadalmi egyeztetésre bocsátják.

A kampánypopulizmus ugyebár nagyjából azt ígérte, sugallta, hagyta belegondolni a híveknek, hogy "mindent visszavesz". Ami, így ebben a formában, mintegy csettintésre, már akkor hülyeség volt. Mármint jogállami keretek között. Már csak azért is, mert vagyonelemenként, és jogilag "lejátszva" kell(ene) megoldani. Vizsgálva a szerzéskori körülményeket, jogszabályi, rendeleti háttereket. Persze ettől el lehet tekinteni, és társadalmilag egyeztetni egy kőkemény jogi történésben. De akkor ez a hivatal pont olyan bunkósbot-szervezetté válhat, mint nagybácsija, a szuverenitásvédelmi. Miközben érdekes gondolatkísérlet lehetne, amint Irigységbepácolt-Felgőzöltfejű Jóska társadalmilag egyeztetődik. Nagyjából egy rögtönítélő (köz)törvényszék szintjén. Személy szerint kétlem, hogy ezt Magyar Péter megkockáztatná. Ennyire ő se lehet hülye.

Ellenben pompásan el lehet vele gumicsontozni. Mert ő akkora demokrata, hogy társadalmilag egyeztet. Orbániában ezt nemzeti konzultációnak hívnák. Aminek az egyik legfőbb jellemzője, hogy egészen véletlenül a vezér megmondása a király. A köz véleményének a meghallgatását normális helyen népszavazásnak hívnák. A téma (kőkemény jogi kérdéskör) erre alkalmatlan. Tehát jó eséllyel nem lesz népszavazás. Legfeljebb egy társadalmi egyeztetésnek kikiáltott műfű-vetés néhány szervezettel, és mindenki ossza be magának. Aztán ősszel feláll a hivatal, ami jól megvizsgálja a kérdést. Aztán a nagy füstvizsgálat után elindítanak néhány eljárást ami szintén évekig is elhúzódhat.

Aztán esetleg kötnek néhány vádalkut, mert másként szerintem aligha fog bármi is menni. Eközben a nagyobb vagyonok tulajdonosai nyugodtan horgászhatnak valamelyik tengerben, vagy Dubajban, ha kedvük van hozzá. Az itt maradt vagyonelemeken meg esetleg elindulhat a háttér-marakodás a Tiszában megvilágosodottak között. Akik esetleg egymásról is tudnak annyit, hogy ne nagyon feszegessék a múltat.

De persze ezt be lehet csomizni celofánba, és eladni kandiscukornak. Kinevezve bűnösként a hurkapálca-gyártót. A nagy, és vádalkuval nem megszerezhető, pénzekből meg jó eséllyel annyit fognak visszaszerezni, amennyit. Csak emlékeztetőül felidézve, például a Marcos-vagyonból a Fülöp-szigeteken, annak idején, a családdal egyezkedve jutott vissza a vagyon egy része a csődhelyzetbe levő gazdasághoz.

Ám rendben. Induljopn az egyeztetés. Társadalmilag. Demokratikusan és jogállamilag. Hajrá!

Andrew_s

Pareto Orbániában

Vilfredo Pareto
Forrás: Scienze Sociali

A Világgazdaság egyik híre után heves vágyat kezdtem érezni a lakás feltúrására. Azzal a címmel közöltek ugyanis egy írást, hogy „Rengeteg készpénzt halmoznak fel a családok”. Márpedig eddig nem észleltem ilyen tüneteket a környezetemben. Így a legfőbb ideje lenne megkeresni a felhalmozódott kézpénzt. Mármint akkor, ha nem statisztikai maszatolásról lenne szó.

Mely statisztika kapcsán eszembe jutott az ősöreg klasszikus a lépegető eszkavátor és az infláció kapcsolatáról. Fiatalabbaknak a lényeg: az átlagos infláció csökkenhet úgy is, hogy a lépegető földmunkagép fele annyiba kerül, de a sarki boltban csak száraz kenyérre telik. Így lehet ez a felhalmozott pénzekkel is. Már csak azért is, mert alig valószínűsíthetők az ételért sorban állók tömegeinek zsebében lapuló milliók. Inkább látszanak a sorok, az elszegényedett milliók létét illusztrálni. De azért valahol nyilván ott halmozódnak a pénzügyi tartalékok is. Mert a számok makacs dolgoknak tűnnek. Még egy első pislantásra inkább viccnek, illetve gúnyiratnak tűnő karcolat kapcsán is. Mert második pillantásra azért megtalálható az a pár kulcsmondat, ami alapján szépen visszafejthető a valóság. De legalább egy enyhe körvonala a valós állapotoknak.

Ez például: „A vagyon tizede nagyjából 50 ezer privátbanki ügyfél számláján lehet, miközben a különféle megtakarításokkal kapcsolatos felmérések szerint a lakosság döntő része nem vagy alig rendelkezik spórolt pénzzel”. Mely megállapítás a mindennapok tapasztalásának egyfajta esszenciája. Jelezve, hogy a vagyonfelhalmozás a társadalom legfelső ötvenezrénél a legjelentősebb. Azoknál is, akikről nem szólnak a napi hírek. S akik körében valószínűleg tisztességes üzletemberek sora is megtalálható. Önmagában tehát ez nem feltétlenül ok arra, hogy bárki rájuk haragudjon. Már csak azért sem, mert akkor semmivel nem lesz jobb, mint a miniszterelnök a maga általánosított ellenségképeivel. Amelyekkel tele a padlás, és a kormányközeli média. Mely hasonlóság elkerülése azért persze nem ok az elgondolkodás mellőzésére.

A lakosság arányában az a fél százezer vagyonbirtokló ugyanis egy hajszálvékony réteget jelent. Ami azt jelenti, hogy amennyiben a vagyonosodási piramison lefele ballagunk, akkor csúcshoz közel elég kis lépések mentén is jelentős arányban szélesedhet a felhalmozás mértéke. Azt sugallva, hogy nagyon közel járhatunk a hétköznapokban is gyakran emlegetett 80:20-as szabályhoz. Amelyről néhányan még azt is tudni szokták, hogy Pareto-elvként ismert. Esetünkben azt jelezve, hogy egy nem is túl óvatos becsléssel: a társadalmi vagyonfelhalmozás négyötöde a társadalom mintegy ötödénél valósul meg. A maradék nyolcvan százalék meg megszívta. Rossz helyre született, illetve rossz szakmát választott. Egyébként az említett Pareto-elv kapcsán érdemes felidézni azt is, hogy Vilfredo Pareto közgazdászként alkotta meg, több, mint egy évszázada azt a matematikai megközelítést, amely éppen az egyenlőtlen vagyoneloszlás leírását szolgálta.

Amiből természetesen az is következik, hogy ez egyfajta általános szabályszerűségként jelentkezik a verseny-alapú társadalmakban. Amelybe akár a szabadversenyes kapitalizmus is besorolható. Még akkor is, ha 1906-ban, Olaszországban királyság volt. Azzal a III. Viktor Emánuel olasz királlyal, akinek a Benito Mussolini által vezetett rezsimmel sem volt különösebb problémája. De ez aligha befolyásolja azt, hogy Pareto eloszlási szabályát az élet számos területen igazolta már. Ahogy III. Viktor Emánuel azért sem felelős, hogy a nyers statisztikai adatokkal zsonglőrködők mondandójából alig lehet kihámozni a valóságot. De legalább azt a tükröt legalább megközelítő görbültséget mutatja. Mert a statisztikákkal kapcsolatban egy önkiszolgáló hazugra utaló mondás is ismert.

Az idézet írás alapján ezzel a lehetőséggel az MNB is él. Mármint akkor, ha igaz az az állítás, hogy az „MNB egyébként azt a magánnyugdíjpénztári megtakarítást is a háztartások vagyonának részeként tartja nyilván, amit már államosítottak”. Ami azt a fajta vagyonelosztást jelenti, amelynek alapján „ami a tied az az enyém is, de ami az enyém, ahhoz már semmi közöd”. S ami különben jól láthatóan érvényesül a mai Orbániában. A probléma ugyanis nem elsősorban az évszázados Pareto-elvvel van, hanem azzal, hogy az egyötöd milyen úton-módon vagyonosodik. No meg azzal, hogy köztük, illetve a másik négyötöd között mekkora a szakadék. Márpedig hazánkban az előbbi nem biztos, hogy kiállná egy független ügyészségi vizsgálat lefolytatását. Az utóbbihoz pedig egyre inkább a geológia azon ágához kellene fordulni hasonlatokért, mely a mélytengeri árokrendszert kutatja.

Andrew_s

Nem-közszereplő T. Istvánnak képe lett, mert van képe

Orbán családi viszonyrendszerében rendszeresen felmerülő kérdés, hogy ki tekinthető a haszonélvezők közül közszereplőnek. Gáspárka esetében a haszon talán csak eszmei, ismertségi, csajozós haszon. Míg Ráhel esetében a haszon, közvetett módon, de kifejezetten anyagi természetű. Akkor is, ha a kedves férje, míg cégét bírta, vadászkastélyok helyett közbeszerzésekkel került kifizetésre.

Még akkor is, ha Ráhel interpretációja úgy szól a kérdésben: a saját lábukon állnak. Ami igaz lehet, csak a talpuk alatt a köz lábfejét látjuk. Ha tehát a családi cipőorrig látunk, akkor a saját lábukon állnak. Ha az orrnál messzebb, akkor ez egy kérdőjelekkel zárható állapot. Még abban az esetben is, ha a jelenlegi parlamenti ellenzék ezt a kitekintést csak nagyon óvatosan gyakorolja. A kifejezetten provokatív eseteteket leszámítva, és néha azokat is beszámítva, a magas labdák százait hagyják elszállni. Az Orbán-Tiborcz páros még legifjabb nemzedékének képvásárlása azonban nem az elszálló labdák egyikévé vált. Ez volt az a minapi akció, melynek kertében egy aukción potom hét millácskáért licitált sikerrel két képre a saját lábán ácsorgó ifjú pár. Ami talán azért is volt szokatlanságával hír, mert korábban Orbán Ráhel és a kultúra találkozásai kapcsán vagy diszkó-, és nyaralós fotókról, vagy operaházi pezsgőzésekről esett szó. Nem mintha nagyon hiányoznának az olyan, esetleges, hírek, mint például: „Orbán Ráhel a mi Vezérünk lánya, és hites ura megtekintették az Orbán Viktor portréiból szervezett kiállítást”. Alkalmasint persze még jöhetnek ezek a hírek. Miniszterünk már van hozzá.

Elkalandozás helyett, kalandozzunk vissza a képvásárláshoz, illetve annak utóéletéhez. A Magyar Narancs számolt be arról, hogy a nemzeti hírek nemzeti távirdája (MTI) szerint Orbán Ráhel férje nem közszereplő. Ez annak nyomán derült ki, hogy Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő (MSZP) közleményt gondolt közzétenni Tiborcz István megemlítésével. Abban az összefüggésrendszerben, hogy akár vagyonosodási vizsgálat is indokolt lehetne már a saját közlábán toporgó párocska háza táján. Azonban, mint kiderült, a Magyar Távirati Iroda szerint az, aki közvetlen kapcsolatba hozható a miniszterelnökkel, illetve a közbeszerzésekkel, az nem minősül közszereplőnek. Érvényesítve a kisajátítós szocializmus azon elvét, hogy: „ami a tied az az enyém, ami az enyém, ahhoz semmi közöd”. Mely elv különben sok minden, csak nem demokratikus, de nem is szocialisztikus. Inkább padláslesöprős.

Ha tehát az MTI elvét következetesnek gondoljuk, és kiterjesztjük, akkor tulajdonképpen a festészet is abba a kategóriába került, amelyet a nép az arra kijelölteken keresztül „élvez”. Egy pillanatig sem tévesztve szem elől, hogy az a bizonyos hét milliós vételár csepp abban a tengerben, amelyben csak aprópénz. Még akkor is, ha tudjuk: sokak számára a hetede is elérhetetlen jövedelem. Nem havonta, hanem éves vetítésben. Mert az ország szegénységben is jobban teljesít. Továbbá kivándorlásban is. Elvégre nem lehet mindenki Orbán Ráhel férje. S azoknak is meg kellene élni valamiből, akik számára nem aprópénz a képekre költött pénz. S azoknak is, akik nem azért nem járnak az Operába, mert otthon jobban szeretnek pezsgőzni, hanem azért, mert nem telik rá. Nem pezsgőre, arra sem, de a kultúrára sem. Amit különben nem sajnálok Orbán Ráheltől, és kedves férjétől.

Pusztán, magánvéleményként megjegyzem. a kultúrába beletartozna az is, ha nem a közszereplőségen folyna vita és közlemények utóvédharca. A kultúra, illetve kulturáltság fogalomkörébe tartozna az is, hogy egy szegénységben jól teljesítő ország vezérének a lánya és veje nem képaukciókon vég fel a pénzével. Sőt! Ha sehol nem vág fel vele. Igaz, ehhez meg kellene haladni azt a szemléletet, ami azzal büszkélkedik, hogy: „nekem erre is telik, te meg gebedj meg, kopasz”. Alkalmasint, ha valóban a saját erőfeszítései nyomán telne a felvágásra, akkor az addig vezető úton jó eséllyel némi szerénységet is tanult volna. Így pont ez, az MTI-t is fenékvédelemre használó, kocsma-feltűnöskdő viselkedés a legárulkodóbb jele annak, hogy a vagyonhoz a vezérrel való szotyihéj-köpködésnek és pálinkázgatásnak több köze van, mint a tehetségnek.

Andrew_s

A vagyon-sakk új lépései

A jelek arra utalnak, hogy a vagyonosodásokkal kapcsolatos szólamok igen jelentős helyet kaphatnak a kampánykommunikációban. Ha pedig így lesz, akkor Gyurcsány Ferenc igen jó taktikai érzékkel szólította meg Orbán Viktort. Különösen, mert egy szóval sem védte Simon Gábort eközben.

Aki különben lemondott parlamenti mandátumáról, ami igazán udvariatlan húzásnak tűnhet elsőre. Mert egyfelől valóban megússza a mentelmi bizottság eljárását, de óhatatlanul a menekülés látszatát kelti. S bár anyagilag is nyerhet ezzel a lépéssel, egyébként sem biztos, hogy rossz húzás volt. Mert így kivonja magát a politikai csatározások frontvonalából, és az ügyészséget is könnyebben késztetheti színvallásra. Ahhoz, hogy ilyen körülmények között politikai tőkét kovácsoljanak a számláiból, innentől kevés lehet egy-egy szóvivő kirohanása. Minden támadásra ott lehet a kész válasz, hogy az ügyészség álljon elő a bizonyítékokkal. Különösen akkor, ha Simont egyfajta stróman-szerepben szeretnék láttatni. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a Fidesz oldaláról ne próbálják meg legalább a törzsközönség érdeklődését felcsigázva tartani.

Egyben az újabb hívószavakat is pörölyözve bele a köztudatba. Mint a Gyurcsány-koalíció fogalmának ismételgetése. Annak kapcsán, hogy egy igen vérszegény közleményben azt dobolták ki: „Egyedül a szocialistáknak van elszámolnivalójuk a magyar emberek felé”. Ami egy nagy marhaság. Ugyanis minden politikusnak kutya kötelessége lenne pontosan elszámolni tudni a vagyonával. Gyurcsány Ferencnek ebből a szempontból alighanem nagy szívességet tett Polt Péter hivatala. Mert nem lennék meglepve, ha a Sukoró-ügy mellékszálaként a legjobban feltárt vagyonmérleggel rendelkező politikusok egyike lenne. Talán ezért is merte bevállalni Orbán Viktor kihívását. Aminek a Fidesz berkeiben meginduló kapkodáson túl máris újabb hajtása sarjadt. Egyelőre, kivételesen, ellenzéki oldalon. Kivételesen, mert eddig az ellenzék nem a koherens akcióiról volt nevezetes.

Most minden esetre ringbe szólították Orbán Viktor egykori házi-kedvencét, Szijjártó Pétert. Az MSZP és a DK szóvivői ugyanis felkérték, meséljen arról a nettó tízmilliócskáról, amely megtakarítására nem látszik fedezetet biztosítani az igazolt bevétele. A százmilliárdos összegek röpködésének közepette ez szinte aprópénz. De azért egy közmunkás néhány életen át dolgozhatna annyiért, ami Budai Bernadett és Gréczy Zsolt szerint „csak úgy” termett. A külügyi és külgazdasági államtitkár annyira piti ügynek tekinti ezt, hogy sajtófőnöke, Fülöp Judit számára biztosította a magyarázkodás jogát. Holott senki nem vádolt a jelek szerint azzal, hogy a tárca pénzét tette volna a tárcájába. Így a különben elég öngólgyanús magyarázatot jobb lett volna saját szájával közzé tenni. Mely magyarázat szerint az indokolja a gyarapodást, hogy Szijjártó Péter befektetési portfoliója ilyen jól hozott a konyhára.

Márpedig nagyon kínos lehet, ha valaki feldobná a gyanút a bennfentes információk felhasználására, és ezt az államtitkár nem tudná hitelt érdemlően cáfolni. Például azzal, hogy bár külgazdasági államtitkár is, de még véletlenül sem kaphat előzetes információt a valutaárfolyamokkal kapcsolatos döntésekről. Még akkor is, ha nem maga járul hozzá a forint árfolyamának alakulásához. Mint annak idején, amikor Kósa Lajossal, a devizahitelesek számára máig ki nem hevert drágulás kavicsát elindította a hegytetőről. Még 2010. nyarán. De olyan messzire nem is visszatekintve nagyon kínossá válhat, ha kormányzati emberekről derülne ki, hogy az árfolyammozgások haszonélvezői. Így a vagyongyarapodására adott enyhén nagyképű magyarázatra lehet, hogy az államtitkár úrnak nem ártott volna aludnia egyet. Nem vitatva természetesen Orbán Viktor egykori szóvivőjének gazdasági zsenijét. Habár még emlékezhetünk az egzotikus valuták iránti, államkötvény-kibocsátó, lelkesedésre. Azonban ez is már a múlté. A jelen mégis inkább arról szól, hogy nagyon zavarba lehetett a jelek szerint hozni azzal a tízmilliós kérdéssel.

Ami azt is jelezheti, hogy az ellenzék csikorogva bár, de talán sikerrel fordult rá egy olyan sínre, amely mentén a kormányzati politikusok is a szellemvasúton érezhetik magukat. Hatalmi tényezőként nekik lehet kínosabb, ha nem tudnak elszámolni a vagyongyarapodással. Ahogy az is kijátszható kártyalap lehet, ha látszólag az általuk hozott törvények szerint jártak el, de morálisan aránytalan vagyonfelhalmozást hajtottak végre. Akár egyedileg, akár családilag. A baj nem akkor fog különben bekövetkezni, ha egy-egy ellenzéki politikus is elbukik eközben. Sokkal jobban visszaüthet akkor, ha nem mernek időben lépni. Ahogy Simon Gábort is akár már decemberben leléptethették volna, és hiba volt megvárni, míg a kormánypárti szájtépők veszik a szájukra. S persze leginkább akkor üthet vissza, ha az úton nem mernek végigmenni. Abban az esetben ugyanis, ha itt buknak el a következetességgel vívott csatában, akkor az ellenzékre az megsemmisítő erejű lehet. Olyan látszatot keltve, hogy a saját ügyeik miatt állnak le a kormányzati politikusok gyarapodás-vizsgálatával.

Márpedig csak az ellenzéki következetesség fogja csak megmutatni, hogy a Gyurcsány Ferenc által megkockáztatott kezdőlépés eljut-e a mattig? S kinek az oldalán?

Andrew_s

Vagyon-sakk Orbánnak

Orbán Viktor, aki a 2012-es vagyonbevallása szerint szegényedett annak idején, és saját magát is szegény miniszterelnöknek titulálta, korántsem számít jelenleg a levesért való sorban állás aspiránsának. Gyurcsány Ferenc szerint annyira nem, hogy hazánk legvagyonosabbjainak egyike. Különösen, ha a családi vagyonfelhalmozást is figyelembe vesszük.

S azért, hogy minden személyeskedésnek elébe menjen, a Demokratikus Koalíció elnöke mindjárt nyilvános vagyonbevallásra is felkérte a miniszterelnököt. Esztergomi látogatása alapján felemlegetve, hogy Orbán Viktor vagyonosodásáról semmit nem lehet tudni. Aminek előzménye, hogy a Facebook-on rögtönzött számításokat közölt a volt miniszterelnök, a jelenlegi vagyoni helyzetével kapcsolatban. Amely üzenetre Deutsch Tamás válaszolt. Holott arról sincs semmilyen publikus információ, hogy a végtelen erkölcsössége, visszafogott modora és beléptető kapuk okán egyaránt elhíresült egykori miniszter kapott volna kinevezést Orbán internetes szóvivőjének posztjára. Azonban oktalan belefecsegése magas labdát adott fel, amit Gyurcsány Ferenc le is csapott. Orbán Viktor alighanem hálás lesz a fogadatlan prókátornak ezért. A DK elnöke által kezdeményezett „Nyílt Vagyonosodási Vita” keretében ugyanis a saját, hanem a házastársuk nevén is lévő cégek, értékpapírok, bankbetétek, részesedések, ingatlanok és egyéb értéktárgyak képviselte vagyon, valamint a beszerzés idejének és forrásának a kölcsönös feltárására kerülhetne sor.

Ami azért lehet kínos így a kampány kellős közepén, mivel alapvetően a Fidesz maffiabaloldalozása üthet nagyon vissza. Nyilván nem az Orbánt hitelvi alapon támogatók körében. De a mérlegelni még hajlandók szemében esetleg igen. Ha ugyanis Orbán Viktor kiáll, és elszámol, akkor ezzel óhatatlanul belemegy egy olyan vitába, ami számára mindenképpen pozícióvesztést jelent. Önmaga előtt például . Az ugyanis azt jelenthetné, hogy „behódol” Gyurcsány Ferencnek. Egy permanens harcot vizionáló személyiség számára ugyanis egy bármely más esetben normálisan megélhető vitafelkérés elfogadása aligha jelentene mást, mint az említett behódolást. A harci lázban nincs kompromisszum, és nincs vita. Csak győztesek, és megalázandó vesztesek vannak. S még élhet Orbán Viktorban annak a bizonyos 2006-os TV-vitának az emléke, amikor nem Gyurcsány Ferenc vállalta magára, számos vélemény szerint, a felmosórongy szerepét. Ha számba vesszük a jelenlegi kormányfő nyilvános TV-vitáinak a számát azóta, akkor alighanem Orbán szerint is vele mosták fel a stúdiót annak idején.

Mindebből szinte egyenesen következne az, hogy Orbán Viktor nem fogja bevállalni az anyagi helyzetének nyilvános kiteregetését. Aminek a szereplés puszta tényén kívül egy olyan kellemetlen mellékhatása is lehet, hogy ott esetben számlák, és számok is szóba kerülhetnek. Márpedig azokat sokkal könnyebb ellenőrizni, mint a lózungokban megtalálható hámozott luftballonokat számba venni. A számok emlegetése tehát számon kérhető felelősséget jelent. Márpedig ennek vállalására a miniszterelnök és csapata mindig nehezen volt kapható. Jól mutatta ezt a paksi erőmű-bővítésről szóló szavazásról való távozása is. Nem először menekülve ki a hasonló helyzetekből. Gyurcsány Ferenc felhívása azonban neki szólt, és a személyes vagyonáról. Oda nem küldheti el Lázár Jánost, és nem írathat tiltakozó jegyzéket Martonyival. Az egyetlen ember, akit elküldhetne maga helyett, az a felesége. Márpedig elég rosszul venné ki magát, ha az asszony szoknyája mögé bújna ilyen helyzetben. Esetleg kifejtve, hogy az asszony intézi a pénzügyeket, és neki semmi köze semmihez. Még akkor is, ha fillérre el tudnának mindennel számolni. Mely utóbbi esetben egyébként akár Orbán Viktor el is fogadhatná a kihívást.

Ugyanakkor, ha nem fogadja el, ami valószínű forgatókönyvnek ígérkezik, akkor komoly támadási felületet nyit magán. Ismét kiemelendő, hogy nyilvánvalóan nem a hithű orbanisták szemében. Ebben az esetben persze még mindig ott állhat tartalékban Kósa Lajos, aki a múlt év februárjában olyan „frappánsan” visszavágott Bajnai Gordonnak a nyilvános gazdaságpolitikai vita ötlete kapcsán. A maga keresetlen egyszerűségével megmagyarázhatja, hogy aki Orbánnak nem hisz az nem elég magyar, és a baloldal amúgy sem méltó válaszra. Gyurcsánybajnaizna egy kicsit, majd visszavonulna floridázó munkatársaival egy italra. Sajátos módon nem mentve Orbán Viktort, hanem még inkább bekergetve a zsákutcába, S alighanem ezért lehet egy komoly lépés a politikai sakktáblán Gyurcsány Ferenc felhívása.

Ezt követően minden őt, a vagyonát emlegető fideszes támadás szinte automatikusan hiteltelenné válik. Ugyanakkor lépéskényszerbe hozta Orbán Viktort, aki vagy a személyiségével, vagy a vagyonelszámolásával szemben kaphat sakkot önmagától. Minél jobban próbálja a slepp védeni, annál jobban.

Andrew_s