A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koalíció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koalíció. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 18., vasárnap

Összenövőben az LMP?

Az LMP elment tárgyalni, majd valójában nem tárgyalt. Vagy tárgyalt, de nem jutottak sokra a Karácsony vezette, kormányváltást sürgető, szövetséghez. Szinte biztos, hogy mindkét fél majd jól elmutogat a másikra, de azért a részletek is elárulnak pár dolgot. Valószínűleg ezt is mindenki úgy értelmezheti, ahogy neki jól esik.

Az azonban egy érdekes eredményfelfogás, hogy Vágó Gábor szerint olyan gondjai voltak, miszerint a DK elnöke részeg volt, és a pogácsa meg közepesen száraz. Nem voltam ott, és elképzelem, hogy a pogácsa esetleg tényleg száraz volt. Azt sem vonom kétségbe, hogy Vágó Gábor a kilélegzett alkoholt kimutatni képes eszközzel felszerelkezve ment tárgyalni. Ebből azonban igen kevéssé derül ki, hogy mi volt az a kompromisszumos javaslat-csomag, amit lettek az asztalra. Kivéve egy pontot, amit a híradás is kiemelt. Azt, hogy Gyurcsány Ferenc nem akar a Jobbikkal, a választások előtt megállapodva, választási szövetséget kötni. Ami nem jelenti egyértelműen azt, hogy egy későbbi egyeztetésre sor kerüljön, de kétségtelenül kisebb értékű gesztus, mint az LMP egyértelmű összefogási szándéka a mostanság cukisodó, de eredeti önmeghatározása szerint a radikális jobboldalt összefogni akaró párttal.

Ezt az LMP-s gesztust ugyanúgy mindenki maga ítélheti meg, mint mindazokat a korábbiakat, amelyek közül nem egyről vol az az érzésem, hogy Orbán támogatására sem szervezhették volna jobban. Ahogy az a fajta hozzáállás is, hogy bár elmentek a megbeszélésre, de Vágó Gábortól leginkább a sértett mártíromságra tellett. Annak ecsetelésével, hogy micsoda áldozatot hozott, amiért elment a megbeszélésre, ez mennyire kimozdította a komfort zónájából. Ezt sem vitatom el tőle. Bár tekintettel arra, hogy Vágó volt már csak szimpla „magyar állampolgár” is, és hol kilépett az LMP-ből, hol visszalépett az LMP-be, azért nem aggódok komolyan a komfort-zónája miatt. Még akkor sem, ha a komfortzónás szöveget aztán Szél Bernadett is visszhangozta. Aki, miközben érzésem szerint kicsit nagyvonalúan kezeli az igazságot, alkalmasint közölte, hogy értékközösséget senkivel nem vállalnak, de egyedül ők akarnak kormányváltást.

Azért, szintén érdekes kérdés lehet az is, hogy annak milyen az értékvállalása, aki senkivel, se jobb, sem baloldallal nem vállal értékközösséget. Ettől számomra nem lettek népszerűbbek, mert érdekes értékrendszer az, amelyik tulajdonképpen önmagáért van, és nem vállal közösséget senki ember fiával. Kivéve egy zárt klubbot. Minden esetre ezzel az erővel az LMP akár anarchista pártnak, vagy érték nélküli masszának is definiálhatná magát. Ami nagyjából megfelelne az eddigi önszalámizásoknak, az olykor kormánypártinak tekinthető gesztusoknak, valamint annak is, hogy Szél az egyik legjelentősebb eredménynek az információszerzést tekintette. Ami nagyjából annak felelhet meg, hogy eleve nem kompromisszumos megállapodást mentek kötni, hanem a saját pökhendiségüket akarták teátrálisan demonstrálni. Úgy bele a komfort zónájukba. Azért az elgondolkodtató, hogy azzal a Jobbikkal leülnek tárgyalni, amelyik elég sokszor azt vetette a szemére Orbánnak, hogy lenyúlták a Jobbik programját.

Ugyanakkor az kétségtelenül megfontolandó mondata volt az LMP miniszterelnök-jelöltjének, hogy csak baloldalról nem lehet elérni a kormányváltást. Sajnos a sajtó részéről nem merült fel a kérdés, és az LMP részéről spontán nem mondtak arról semmit, hogy csak jobboldalról megvalósítható-e? Beleértve azt is, hogy egy Jobbik vezette, az LMP-vel szervezett koalíciónak meg lehet-e a parlamenti kétharmada? Amennyiben nem, akkor vajon hajlandók lennének-e arra gesztusra, amit a DK elnöke március idusán megígért? Arra, hogy a választások után leülnek tárgyalni a hogyan továbbról mindenkivel a Fideszt kivéve.

Mert jelenleg nincs valós közép-jobboldali párt Magyarországon. Van egy egyre radikalizálódó Fidesz, van egy eleve radikálisoknak szervezett Jobbik, és van egy a Fidesztől alig balfelé álló LMP. Az utóbbi ugyebár senkivel nem vállal érdekközösséget, mert ők az egyetemes igazság letéteményesei. Amellett szerények, és megalkuvók. A Jobbik és a Fidesz között pedig szép lassan elmosódott a programhatár. Sok szempontból a retorikai is. Annak hatására, hogy Vona elindult középre, Orbán pedig a szélsőjobb irányába.

Úgyhogy könnyen lehet, hogy az LMP mai, teátrális, sértődése, majd a jobbikos tárgyalása, különösen, ha azon megegyeznek egymással, nem több annál, mint hogy összenő az, ami összetartozik. Szentesítve egy jobboldali blokkot, amelyben ott maradhat a Fidesz, ha Orbánt leváltják, és amely simán uralhatja majd az országgyűlést. Mert lesz az a pénz, és hatalom amiért majd elmennek pörköltözni a megfelelő emberek. Ahogy emlékezhetünk arra a Fidesz-FKGP koalícióra, amelynek lehetőségét kizárták a választás előtt, de amelynek kertében Torgyán József miniszterelnök-helyettes lett. Orbán mellett. Azért szeretném remélni, hogy Hadházy Ákos tényleg a családjával töltötte a hétvégét, ahogy vágó Gábor emlegette. Amely programját véletlenül sem zavarta meg olyasmi, hogy a volt párttársakkal egyeztetett a fenti blokk lehetőségéről.

Andrew_s

2018. március 15., csütörtök

Gyurcsány a nagykoalíció felé?

A tüntetések sorában kétségtelenül jelentős volt mind a kormánypárt békemenetesített, mind a demokratikusnak önmeghatározott ellenzék kumulatív tüntetése. Az előbbin Orbán nyíltan megfenyegette mindazokat, akikkel vitája volt, vitája van, vagy vitája lehet. Az utóbbin számos politikus, illetve politikai szerepet felvállaló művész is felszólalt.

A teljesség igényével mindenkiről szólni aligha lenne rövidre fogható vállalkozás. Őszintén szólva nem is minden megszólalást gondolnám olyannak, amit nagyon érdemes lenne elemezni. Azt a mondathalmazt, amit az MSZP részéről Kunhalmi előadott például méltatlan lenne hosszas szavakra méltatni. Szerintem tíz perccel később már ő is csak azért tudta volna felidézni, mert le volt írva. Talán azt érdemes kiemelni, hogy mereven elzárkózott a Jobbikkal való szóba állástól. Amiben inkább azért éreztem egy kis disszonanciát, mert még emlékszem, amikor a pártjából igencsak leültek Vona pártjával egy asztalhoz. De ez lehet, hogy az elfeledett múltba vész már a vágyaik szerint. Amit megértenék. Mert Karácsony Gergellyel egyet érthetünk abban, hogy aki a Jobbikra szavaz, az tulajdonképpen a Fideszre szavaz. Elég ehhez felidézni azokat a mondatokat, amelyek lényege az volt a Jobbik részéről, hogy a Fidesz mintegy „ellopja” az ötleteiket, intézkedési terveiket, és ezek megvalósításával tesz gesztust a szélsőjobb rétjén széledő nyájnak. Amiből az adódik, hogy amennyiben a Jobbik bekerül az országgyűlésbe, márpedig erre számítani lehet, akkor a Fidesz szinte természetes program-szövetségeseként lesz jelen.

Ezért, különösen első hallásra, nem igazán tetszett az a kompromisszumos ötlet Gyurcsány Ferenctől, hogy a választási szövetséget elutasítva, de a választások utáni helyzetre gondolva, egyeztetést kezdeményezzen a Jobbikkal. Ezt, a tüntetéseket követő első reakciójában a Jobbik kapásból elutasította. Amivel tulajdonképpen kifogta a szelet azokból a vitorlákból, amelyekbe kapaszkodva betámadták Gyurcsányt az ötlet miatt. Kicsit sajátos érvelés ugyanakkor a Jobbik elnökétől, hogy szerinte a DK elnökének az ajánlata Orbán Viktor érdekeit szolgálja. Az érvelés sajátosságát pont az előbb említettek adják. Az, hogy a Jobbik egyfajta programfelosztóként szerepelt a Fidesz számára. Akár akaratlanul, akár akarva.

A választások utáni időpontra vonatkozó egyeztetés ugyanakkor lehet egyfajta politikai realitás. Nem azért mert tetszik a Jobbik elhelyezkedése a politikai térképen, hanem mert ott van. Abban egy pillanatig nem kételkedek, hogy nem fogják a keblükre ölelni a szerintük baloldali, illetve liberális ellenzéket. A híveik között sem kevesen vannak, akik szerint a zsidózás, cigányozás, illetve a politikai ellenzék akár fizikai megsemmisítése teljesen rendben lehet. Elég ehhez az internetes fórumokon feltűnő, magukat Jobbik-szimpatizánsnak definiáló, de neofasiszta szövegekkel házaló hozzászólókat olvasgatni. Abban sem nagyon hiszek, hogy mindazokban, akik korábban nem határolódtak el a rasszizmustól, a neohorthysta fétisállításoktól, a nácik pártolásától, azok egy csapásra a demokrácia élharcosaivá váltak. Azonban van pár olyan politikai, és talán társadalmi, terület, ahol mégiscsak értelmes párbeszédet kellene folytatni.

Azokon a területeken, ahol a programok hatásai generációkra hatnak. Amilyen például az oktatás. Ezeken a területeken tulajdonképpen minden, az országgyűlésben szavazóképes, politikai erőnek helyet kellene tudni szorítani a tárgyalóasztalnál. Mert az iskolába nem párttagok, hanem gyerekek járnak. Megette a fene azt az oktatást, amelyik a szülő párt-szimpátiája alapján diszkriminál. Semmivel nem jobb, mint az, amelyik a szülő pénztárcája, vallása, származása alapján szeggregál. Amellett talán nem csak az oktatás az a terület, ahol az ördög véleményét is meg kell hallgatni. Abban a reményben, hogy az ország hosszú távú érdekei legalább egy kicsit felülírják a pillanatnyi hatalmi vágyakat. Reményben, mert a hazai tapasztalat alapján a politikai vállalások igencsak ingatagok. Ebből a szempontból még az sem kizárt, hogy egy ténylegesen megalakított nagykoalíciós kormány jelenthetne megoldást. (zárójelben: 2012-ben már felmerül egy olajfa-koalíció lehetősége)

Tudva, hogy igencsak csikorognának a fogak egy ilyen koalíciótól. Miközben talán sikerülne a jelenleg végletesen megosztott társadalomban pár árkot betemetni. De legalább pallót fektetni rá. Mert amennyiben a kormányban minden oldal képviselve van, akkor kicsit nehezebb a másikra mutogatni. A sürgető alkotmányozás, az egészségügy stabilizálása, az oktatás javítása, és megannyi más területen. Így könnyen lehet egyfajta deja vu a most fellángoló gyurcsányozás. Az előző választás előtt is nem egyszer tűnt úgy, hogy a DK elnöke képviseli a reálpolitika lehetséges megoldását a kialakult helyzetre. Azt is tudjuk, hogy 2014-ben hova vezetett a szinte párt- és oldalfüggetlen gyurcsányozás.

Az egy másik kérdés, hogy az ellenzéki pártoknak összességében van elévülhetetlen érdeme a most kialakult helyzetben. Abban, hogy leginkább azt a névsort lehet összeállítanom, hogy kire, melyik pártra nem szavazok. Az LMP-Fidesz-Jobbik tengelyre például, a jelen tudásom alapján, biztosan nem. Túl közel ülnek ehhez egy Fidesz-vezette potenciális 4/5 –höz.

Andrew_s

2016. június 7., kedd

Nagykoaliciós alakulóűlés volt?

Ha már a Jobbik a kispadra ültette, Novák Előd elbúcsúzott a Parlamentben. Ez önmagában nem is lenne hatalmas esemény. Még csak nem is nagy politikai eredmény. Felértékelni egy másik leköszönő-félben levő politikus, Schiffer András értékelte fel. Az MTI tudósítása alapján mindenképpen.

Schiffer ugyanis olyasmiket kezdett fejtegetni, amelyek vagy közhelyek, vagy inkább a demagógia tárházát gazdagítják. Ahogy az a nagyszerű kijelentése is, hogy „mindenkinek joga van az emberhez méltó élethez a szülőföldjén, ezt lehetőleg mindenkinek biztosítani kell, és mivel egy zöld párt elkötelezett a kulturális sokféleség mellett, mindez nem jelentheti a kultúrák összekeveredését”. Ami látszólag teljesen rendben van. Annyiban mindenképpen, hogy a legjobb természetesen mindenkinek az, ha a megszokott környezetében, nyugodtan és békében élheti le az életét. Ha azonban ezzel a szemlélettel elég messzire megyünk vissza a történelemben, akkor valahol az olduvai hasadék környékén találnánk magunkat. Ahol a zöld párt akkori hős jogelődei hadakoznának a fáról való lejövetel kulturális elutasításán. Azon az alapon, hogy ők nem keveredni akarnak lemászottakkal, hanem egymás mellett élni. Ők a fán, mások meg elsétálva. De elfogadom: ez is egy demagóg megközelítés.

Valójában azonban nem csökkenti az LMP-frakcióban fizetést felvevő képviselő fejtegetésének ostobasági koefficiensét. Ha ugyanis a kultúrák élő hordozói, azaz az emberek egymás mellett élnek, és nem húznak fel mesterséges gátakat, akkor a keveredés magától is lezajlik. Ha nem így lenne, akkor lehet, hogy Schiffer András meg sem születik, vagy Matolcsy-pettyel a fenekén lovagolna hátrafele nyilazva. Az életszerű állapot azonban az volt a történelemben, hogy a kultúrák keveredtek. Még olyan szinten is, mint a konyhaművészet. Amellyel persze, ahogy annak idején a halasiakkal szemben sem vártam el, le nem beszélnék senkit a nyereg alatt puhított húsról, amit természetesen nem ízesít paprikával, borssal, és csak a saját maga koptatta gerslivel köríti. Mert a paprika, a napraforgó, a krumpli, a rizs, és megannyi más a kulturális keveredés eredményeként kerül az asztalunkra. Ha a keveredés nem következik be, akkor az egyik kerületben csak rizst, míg a másikban csak csicsókát ehetnének. Nem önszántukból, hanem kötelező jelleggel. Mert a spontán kialakult közösségi városrészek közt csak van némi keveredés. Hol kulturális, hol biológiai. Hol mindkettő.

Ugyanakkor tudjuk: a történelem során már sokszor szorítottak közösségeket mesterséges falak közé. Annak érdekében, hogy az egyes kultúrák hordozói se szellemi, se biológiai értelemben ne keveredjenek össze, hanem jól definiált határokkal éljenek egymás mellett. Ilyen kulturális gettórendszert üzemeltettek annak idején az európai egyházak, egyes uralkodóházak, vasfüggönyök közé húzódó diktatúrák. De ismert a fizikai gettórendszer is. Amelynek meghirdetése szintén nem volt mentes a kulturális demagógiáktól. Mely kulturális demagógiák a Fidesztől és a Jobbiktól sem állnak olyan nagyon messze. Elég, ha felidézi bárki, hogy hányszor ugattak a „keresztény európai kultúra” megvédéséről, mint küldetéstudatuk tárgyáról. Anélkül, hogy túl sokat foglalkoztak volna ennek valós tartalmával. Ebből a szempontból Schiffer nyilatkozatával talán csak lezárult az a folyamat, amelynek korábbi állomása az LMP egy újabb nyitási akciója volt a Jobbik felé. Összegyógyítva azt, ami együvé tartozik.

Az esetleges kétségek eloszlatását maga Novák Előd oldotta meg. Azt fejtve ki, hogy „úgy tűnik, Schiffer Andrásnak és a magamfajta idealistáknak nincs helyük a mai politikában”. Világosan érzékeltetve, hogy a szélsőjobb részéről megértették, és elfogadják az LMP gesztusát. Azt, hogy a Fidesz-Jobbik koalíció mellé lépett. Amely már kerítésügyben is felsejlőben volt. Az LMP-vel megerősített hallgatólagos koalíció pedig a szükségállapot kihirdetésének törvényi előkészítése kapcsán korábban is kirajzolódott. S amelyet a Jobbik apró-pénzre váltott, amikor szavazatával hozzásegítette a Fideszt az ehhez szükséges parlamenti kétharmadhoz. Az MSZP pedig az LMP-n keresztül csatlakozott a „minden sarokra katonát” projekthez. Ismét olyan kérdéseket tolva előre, hogy vajon történtek-e háttéralkuk 2014-es választás ellenzéki betlire játszása kapcsán? S akkor, ha igen, akkor abban egy rendpárti fordulat előkészítése is benne volt, vagy elég volt az ostoba eljátszásának ígérete? S vajon a jelen helyzetben beszélhetünk-e már egy Fidesz-Jobbik-LMP-MSZP nagykoalícióról, vagy kell-e várni 2018-ig?

Andrew_s

2016. június 6., hétfő

Trappolás a Jobbik-Jobbik koalíciók felé

A Jobbik a paramilitáns csoportokkal parolázó szélsőjobbról a felszínes szemlélődő számára közép felé tart. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy ehhez olykor személyi áldozatokat kell hoznia. Legalább a felszínen. S legalább ideiglenesen. Legalább addig, amíg a demokratikus öndefiníciót hajtogató szervezetek néznek, mint nyúl a reflektorfénybe.

A legutóbbi ilyen jobbikos húzásnak Novák Előd lett az áldozata. Vona Gábor alighanem felmérte, hogy rasszista felhangokkal kapcsolatba hozható politikus, akinek még egy cigány újszülött kapcsán sem jutott más eszébe, nem megfelelő arc a kampányplakátokon. Nem azért, mert a szélsőjobbról nem vonzana szavazatokat, hanem azért, mert nem vonzana eleget. Annyit biztosan nem, amennyit ellökne a szavazók középmezőnyéből. Így a Fidesz jobbszárnyáról lemorzsolódó szavazók köreiből. Azok közül, akik annak idején talán a MIÉP-re, vagy az onnan Fideszbe landolt politikusokra szavaztak. Márpedig az elég valószínűnek látszik, hogy Vona legalább annyira meg akarja szorítani Orbánt a választásokon, hogy koalíciós kényszert harcoljon ki. Mert azt aligha valószínű, hogy a retorikájában a szélsőségesek felé is gesztusokat gyakorló Fidesz nagykoalícióban gondolkodna a szélsőjobb ellen.

Ugyanakkor, ha egy párt elindul a centrum felé. A néppártosodáshoz pedig egy kicsit kevésbé bakancs-csattogós és nem annyira fekete-barnamintás függönyt kellhet maga köré vonni. Így, azonban, a saját szélsőségesei elkezdhetnek útba lenni a pártvezetés ezen törekvései közepette. Minél inkább közép felé tart, annál jobban. Az első lépések megtételekor, 2013-ban például azon Kisgergely András ellen foglalt állást a Jobbik akkori vezetésem, aki 2010-ben még a Jobbik színeiben lett az ózdi képviselőtestület tagja. S akit mégsem elsősorban emiatt, hanem a Magyar Hajnal Párt megalakulása okán érdemes megemlíteni. Alkalmasint az volt a kommunikációs ütközőpontok egyike, hogy a Jobbik, úgymond, magára hagyta a Vona által korábban pártolt gárdát. Akkor, 2013-ban nagy volt a csattogás az MHP körül. majd az szép csendben leült. A Jobbikot érintő „nagy leleplezések” elmaradtak, és Vona folytathatta a középre-nyomulást.

Amelynek következő hullámában a Bertha Szilvia lépett ki hivatalosan is a pártból. Aki a saját bejelentése alapján egy évnél hosszabb szellemi inkubációs időt követően döntött a kilépés és az alternatív pártalakítás mellett. Célját akként fogalmazta meg, hogy keresztényszociális párttá alakítsa az „Értünk, Értetek Mozgalom" nevű szervezetet. Most eltekintenék annak feszegetésétől, hogy ugyan kiért az „értetek”, illetve mennyiben megélhetési politika az „értünk”? Az ATV honlapján is megjelent mondandó alapján azonban egyfajta radikalizmust kíván megvalósítani. Ami nagyon hasonló gondolat ahhoz, hogy a KDNP-t nagyon langyos posványnak látó, a kereszténységet a vallási radikalizmus szemüvegeként használó támogatók lehalászása is lehet egyfajta célkitűzés. Gyakorlatilag az egykori jobbikosok hatókörébe terelve a jelenlegi kormánypártban csalódottakat. Meghagyva Vona számára a lehetőséget, hogy formálisan ne legyen a radikálisokkal kapcsolatba hozható.

Az említett sodor-mintázatot követve nem lenne túl meglepő, ha Novák Előd is hamarosan pártot alakítana. Egybegyűjtve, és megszervezve, azokat, akik a néppártosodó Jobbik szempontjából nem elég „cukik”. Amely vonulatba az is beleférne, hogy a kedves neje is lemondjon, természetesen puszta szolidaritásból, a parlamentben viselt funkcióiról. Bár valószínűleg van az a pénz, amiért D. D. nem is annyira szolidáris talán. De ezt majd csak megoldják családilag. Miközben, amennyiben Novák Pártot alakít, akkor a 2018-as választásokon több olyan párt is halászhat mandátumot, amely a Jobbik köpenyéből bújt elő. Még egy olyan forgatókönyv is életbe léphet, hogy helyileg visszaépül a 2010-es állapothoz közeli mandátumszerzési rendszer. Annyi módosulással, hogy formálisan a Jobbik állít majd jelöltet, de az időközben szatellit-pártokká alakult mini-Jobbikok támogatásával. Megszorítva a Fideszt is.

S felértékelve az elvesztegetett, illetve elveszített időt mindenki másnak. A Jobbikkal folytatott vitákat ugyanis sokszor úgy aposztrofálják a demokratikus öndefiníciót hajtogató szervezetek, hogy ezeken kívánják porrá cáfolni a szélsőség felől most éppen középre tekergő párt érvkészletét. Ez azonban, az ellenzék anti-remeklésének köszönhetően még várat magára. Évek óta.

Andrew_s