Indulhat a golyóstoll-casting

Nagy füstölgések közepette megszavazták azt a közjogi salátát, amit a gránitszilárdságú szarkupac 17. módosítójaként aposztrofáltak. Benne Sulyok Tamás kényszeres lemondatásával, mely aktus alighanem komplexussá ért Magyar Péternél. Elvégre már a választások eredményének a hivatalos kihirdetése előtt azon vekengett, hogy ki mindenkinek kellene lemondania. Akik magasról tettek rá, mint azt tudhatjuk az azóta eltelt idő történéseiből. Így aztán jöttek az ultimátumok. Majd az újabb ultimátum-csomag. Felvezetve az említett joganyagot.

A Fidesz, és Sulyok is rögtön megtalálta a köreikben felbugyanó demokratikus eszméket. Ami önmagában lehet vicces. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az alaptörvényi golyóstoll-kodifikáció azonnal a demokrácia csúcsává avatná a Tisza-vezér működését. Mely működés, a csomagolástól eltekintve nagyjából ugyanazt a kocsma-demokráciát képviseli, amit Orbán retorikája is takart. Nagyjából a "nálam a bot, így neked kuss" demokráciája. Mert mit üzen a felszínre hintett rizsa mögött, vagy inkább alatt ez a gesztushalom?

Immár alaptörvényesítette azt, hogy a köztársasági elnököt bármikor le lehet váltani, ha a miniszterelnöknek éppen olyanja van. Sulyokért, aki definitíve sem volt több egy fideszes golyóstollnál, nem hullatnék könnyeket. Azért az informális üzenetért már inkább amit a jelen helyzet közvetít. Ami nem más, mint az, hogy "vagy szorgos golyóstoll vagy, vagy mehetsz a fenébe".

Ellenállás esetére pedig azzal felszalagozva, hogy akkor majd a Magyar Péter kedvenc pedellusa vagy pedellinája fogja végrehajtani az ötletelés szentesítését. A szekta nagyobb dicsőségére.

Addig is: Indulhat a golyóstoll-casting.

Andrew_s

Magyar Péter a szolga-társadalom Potemkin-hercege

A valódi Grigory Potemkin
Forrás: Wikipedia

Közel egy hónapja, hogy nyert a Tisza. Nem kicsit, hanem nagyon. A kampány azonban mintha nem csitult volna a közösségi tereken. Alig győzik utálni a DK-t, és kárörvendeni az MKKP-n azok is, akik talán korábban rájuk szavaztak. De az is lehet, hogy főleg azok. Elvégre a saját döntésüket elsősorban maguknak kellene megmagyarázni. Mind a korábbiakat, mind a jelenlegit. Pedig a képlet szerintem továbbra is egyszerű, mint a faék.

Gondolom sokan találkoztak azzal az érveléssel, hogy azért szavaztak most a Tiszára, mert az ellenzék nem csinált semmit tizenhat évig. Ami valójában azt jelenti, hogy nincs olyan saját társadalmi értékrendjük, ami túlmutat a szájukba csorgatott érvrendszereken. Így a saját értékrendjükben "rugalmas", alapvetően sült galambot várók szavazták meg a Tiszát. Korábban is írtam hasonlót. Fenntartom.

Mert ez a szavazás nem arról szólt, hogy "mi a társadalom akarunk egy konstruktív és velünk konstruktív vezetőt", hanem arról, hogy "mi itt lent egy helyettünk is megoldást kínáló vezért akarunk". Ezek a szavazók megkapták. Egy szavuk sem lehet. Nincs is. Ami van, az a tőlük eltérő véleménnyel bírók legyalulását, és a vezér legnagyobb hazugságainak is a relativizáló kimagyarázását szolgálja.

Mert a "mi királyunk jó király". Ezért is írtam korábban, hogy a sógor kinevezésének az ötlete alapvetően egy teszt volt a tiszásoknak. Akik zömükben átmentek rajta, és folyamatosan magyarázták másoknak is, hogy Magyar Péter nepotizmusa egy másik nepotizmus [Update: A sógornak több esze volt]. Innentől pont úgy le fognak nyelni mindent, mint Orbán hitharcosai. Legfeljebb otthon a fürdőszobába fognak kicsit morogni.

A közösségi médiában azok demonstrálják legjobban a társadalom nem létező demokráciaéhségét, akiknek ugyan nem tetszettek a regnáló ellenzéki pártok, de nem is tettek semmit egy újabb keresésére, szervezésére. Esetleg a meglevők jobbítására (például belépve, és ott pofázva). Ők, és a társadalom velük szellemi rokonságban levő része nem indítottak egy Szolidaritás-szerű társadalmi mozgalmat. Olyat, amelyik kitermelte, kiemelte volna a maga vezetőjét. Ők, és a társadalom velük szellemi rokonságban levő része valójában azt várta, hogy jöjjön egy apuci, anyuci, jó király. Bárki, aki helyettük, és nélkülük, a saját felelősségvállalásuk nélkül, megoldja a világ bajait, illetve vele az ő problémájukat.

Nekik Magyar Péter tökéletes volt, mert az egyéni felelőségre is apelláló megoldások helyett pont ezt kínálta. Egy felülről bejelentkezett vezért, aki mindent is megold. Vagy ígéri. Vagy hagyja, hogy ezt lássák bele. Ők nem demokraták, hanem alattvalók. Az indulási oldaluktól függetlenül. Csak liszt helyett cukrot szeretnének a cári szán alá, miközben felépítik nekik a társadalom Potemkin-falvait.

Andrew_s

Szájer leleplezte a Fidesz-diktatúrát

Fotó: Az Európai Néppárt Képviselőcsoportja

Szájer József egy darabig még bírta, hogy a Fidesz kapcsán ne róla szóljanak a hírek. Az utóbbi néhány napban publikussá vált megnyilatkozásai alapján lehet, hogy már nem bírta tovább. Első körön a menekülteket sorolta be a zombik, illetve a holtak seregébe. Hogy aztán hirtelen kitörjön rajta az őszinteség.

Az, amely a Magyar Idők című orgánumban kereteiben megjelent írásában artikulálódott. Alapvetően az az írás is a menekültek, illetve Európa viszonyának húrjain pengeti a dallamot. A Fidesz feltétlen híveinek ennyi valószínűleg elég is. Holott Szájer dolgozata a kormánypártok környékén szinte kivételes őszinteséggel szól néhány olyan dologról, amiről a maszatolás szokott inkább megjelenni. Ilyen például az általános demokráciakép megközelítése. Amellyel kapcsolatban „természetesen” a Fidesz az ősdemokraták képében szeret megjelenni. Különösen akkor, ha felmerül: Orbán alapvetően egy komplexusos, péniszirigy diktátor lázálmát látszik megvalósítani. Olyan irányítástechnikai és államigazgatási eszköztárral, amelyet megszokott, illetve amelyhez a kádárizmusban szocializálódott.

Formálisan Szájer szintén a Fideszt helyezi a demokraták serpenyőjében. Kinevezve minden ellenzékit olyannak, aki fél a demokráciától. Azaz demofób. A meghatározással kapcsolatban pedig Roger Scruton angol konzervatív filozófusra hivatkozik, amelyről óhatatlanul az a kóklerséget sejtető kiszólásgyűjtemény juthat eszünkbe, amely úgy kezdődik, hogy „már angol tudósok is igazolták”. Ami kicsit olyan, mint a „már az ókori görögök is”. Akikre különben jellemző volt, hogy a demokráciát a szabad, gyakorlatilag középkorú, a középrétegbe tartozó férfiak demokráciájaként képzelték el. Azonban térjünk vissza Szájer írására. Azt írja, hogy „a modern demofób fél a néptől”. Mert „úgy gondolja, hogy a sokaság, mivel vele ellentétben nem képes a széles összefüggéseket átlátni, nem igazán alkalmas a kormányzásra”. A megválasztott vezetők pedig azért alkalmatlanok, mert „a tömeg kegyeinek a kiszolgálására törekszenek”. Amellett a „többség zsarnoksága rendre elnyomja a kisebbségeket, korlátozza az egyén jogait, intoleráns et cetera, bizonyos helyzetekben ezért korlátozni kell”.

Ebből aztán az is következhet, amit a kacsa-hasonlattal írhatnánk le. Amennyiben akkor, ha egy madár a vízben úgy úszik, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy is néz ki, mint egy kacsa, akkor az kacsa. Lehet persze esetleg robotkacsa, amennyiben más irányítja, de azért alapvetően kacsa. Így aztán Szájer kivételes pontossággal festette le a Fideszt, mint a demokráciától hidegrázást kapó politikai szerveződést. Az, hogy fél a néptől az teljesen nyilvánvaló. Elég arra gondolni, hogy Orbán az évértékelőit milyen válogatott közönség előtt meri csak megtartani. De azt is érdemes mérlegelni, hogy mennyivel jobban preferálják a pontos eredményekkel demonstrálható népszavazás helyett megtartott, alig kontrollálható eredményeket szolgáltató „konzultációkat”. Valószínűleg abból kiindulva, hogy Orbánnak a hangok is megmondták már azt, hogy mit akar az istenadta nép. Az, amelynek kegyét keresve igencsak demagóg, valóságot csak nyomokban tartalmazó szövegeket képes elereszteni.

Pont az Eu-ellenesség és a migránsozás erre a legjobb példa. Az előbbi pénze nélkül a magyar gazdaság teljesítőképessége erősen kétségesen lenne olyan, ami a stadionépítési lázat komoly éhínség nélkül megvalósíthatóvá tenné. De ha igen, akkor is tény, hogy elég sok pénzt markol fel az ország, és a korruptokrácia. A migránsozás meg megy ugyan ezerrel, de a hírekben nem igazán hangsúlyozzák a kormányközeli pénzt hozó letelepedési kötvény-biznisz hatását. Ami alapján az a „gonosz migráns”, akinek nincs elég pénze. Aki megfizeti, az megbecsült vállalkozó. Orbán szerint. Aki a többségelnyomása ellen legutóbb olyan választási törvénnyel védte mega  saját kisebbségi kormányzását, ami lehetővé tette, hogy a választásra jogosultak kevesebb mint fele juttathassa erős parlamenti többséghez. Emlékeztetve arra, mint amikor egy párt kongresszusának többsége úgy kiáltotta ki magát többséginek, hogy a valós többséget kirekesztette. De ezen a hasonlóságon tényleg kár lenne csodálkozni. Orbán a bolsevik rendszerben szocializálódott, azt ismeri. Már korábban sem a rendszerrel, csak a vezető személyével volt gondja. Ahogy a többi ma bő nyállal komcsizó között is többen lehetnek, akik nem panaszkodhatnak az egykori MSZMP-hez fűződő kapcsolatok hiányáról.

Ahogy arról sem, hogy nem olvasták volna a történelemkönyvet. Valószínűleg a történelmi ismeretek tárháza az, ami a „nemzeti konzultációk” sorát eredményezhette. Hatalmi pozícióból megtartva. Vásárhelyi Máriát idézve ugyanis: „Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el a népszavazásról Németországban, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen. Ehelyett bevezették a népi konzultáció intézményét, amelynek értelmében a kormány saját kezdeményezésére konzultálhatott a néppel bizonyos kérdésekben”.

Amikor Szájer kiemeli a nemzeti konzultációkat, mint a Fidesz demokráciaképének jellemzőjét, akkor tehát nem tesz mást, mint azt, hogy külön hangsúlyt helyez a figyelmeztetésre: a Fidesz alapvetően fél a demokráciától, és olyan példaképek nyomdokain halad, mint a bolsevik Szovjetunió és a hitleri Németország. Mely őszinteséghez nyugodtan gratulálhatunk.

Andrew_s

Tarlós demokráciaképe: nyelvvel előre

Még mindig Tarlós, és még mindig Olimpia. Amennyiben a budapesti főkiskirály erősen tagadja, hogy paktumot kötött volna az országos kiskirállyal. Viszont közli: mindenkinek coki. Mert nagyjából ezek mentén látszik kialakulni a tarlósi világkép Olimpia-ügyben. Amit szerinte elárultak.

Mert mi más lenne egy népszavazási kezdeményezés? Annak, aki fizeti, mi köze is lenne az egészhez? Azért mindenesetre jellemző az is, hogy Tarlós cáfolni látta szükségesnek, hogy külön paktumot kötött volna Orbánnal a kérdésben. Annyiban mindenképpen jelzi a közállapotokat, illetve a vezetőkről kialakult képet, hogy egy ilyen állítást külön cáfolni kell. Mert a főpolgármesteréhez hasonló, minden felelősséget másra, mindenki másra, kenő vehemenciával csak azt érdemes cáfolni, ami különben hihető. Márpedig ezek szerint nagyon is hihetőnek ítélte a főpolgármester, hogy közte, illetve a miniszterelnök között egyfajta különalku jöhetett létre a balhé, az olimpiai fiaskó, elviteléről. Olyan alku, amelynek nem csak az olimpia a tárgya, hanem az, hogy a főpolgármester újraválasztását lezsírozzák. Ami alapján az is hihető történet lehet Tarlós szerint, hogy a jelenléte a fővárosi bársonyszékben gyakorlatilag független a választók szándékától. S ez független attól, hogy különben jogos a kérdése: hol voltak, és hogyan szavaztak azok a pártok annak idején, amelyek most ráröpültek a végjátékban a Momentum kezdeményezésére.

Ahogy független attól is, hogy a Fidesz esze szerint az Olimpia kizárólag Budapest ügye. Kósát nem az éleslátásáért, hanem az arcbőréért szeretik a pártjában. Ellenben az is jellemző azért, hogy ha nem Kósa, akkor Tarlós is elő tud állni egy döntésköri szűkítéssel. Miközben igyekszik a felelősséget szétmaszatolni, tett egy olyan kedélyes kijelentést, ami alapján a pályázatról neki, a miniszterelnöknek és Borkainak kell dönteni. Azok véleménye, akik fizetni fogják a számlákat, illetve elviselni a felhajtást, nem számít. A főpolgármester szerint. Ami nagyjából ugyanazt jelenti, amit az előző tiltakozása alapján vélelmezhetünk: Tarlós nagy ívben tesz a választásokra, szavazásokra. S ezt aligha lehet az ellenzék nyakába varrni. Bármilyen is legyen az, amit ma ellenzéknek neveznek. Ez, a választásoktól függetlenített hatalomkiosztási rendszer akkor is a feudális hűbér-birtokokat idézi, ha formálisan rendeznek választásokat. Amelyek játékszabályait majd hozzáigazítják a hatalomtechnika éppen aktuális fuvallataihoz.

Ha semmi másért, akkor már pusztán ezért a helyzetért a demokráciatörténeti szemétdombon, a demokráciának nem nevezhető rendszerek komposzthalmában a helye az orbanizmusnak. S vele a kleptoligarchia teljes egyletének.

Andrew_s

Natasha nem Ráhel, Obama nem Orbán

Emlékszünk az igazságos Mátyás király történeteire? Na ugye! A vezetők és az egyszerű nép kapcsolatának „megszellőztetése” mindig is bírt reklám-értékkel. S egyáltalán nem mindegy, hogy egy vezetőről a neki kezet csókolót lenéző vigyora, vagy a kemény munka emléke marad meg a köz emlékezetében. Ami igaz a családtagokra is.

Például a vezető gyermekeire. Amiért ez most eszembe jutott az az a hír, ami a Boston Herald internetes oldalán bukkant fel, majd szerzett nem kevés kedvelőt a hivatalban levő amerikai elnök tinédzserkorú lányának. Natasha Obamának, aki egy gyorsétteremben tölti a diákmunka mindennapjait. Előkészítve az étterem nyitását, illetve felszolgálva a vendégeknek, ha kell. Publicitást is szerezve a folytatólagos közlésekkel a lapnak, mely reklámértéket szintén kár lenne alábecsülni. Ahogy nyilvánvalóan végtelen naivitás kellene annak elképzeléséhez is, hogy nem felügyelik az említett éttermet. Elvégre egy regnáló amerikai elnök lánya mégis csak egy regnáló amerikai elnök leánygyermeke. Ugyanakkor, még az esetleg fékezett habzás ellenére is segítheti a csemetét abban, hogy egy kicsit belekóstoljon az élet valós pezsgésébe. S persze a tényleges munkába is. Mert nincs az a biztonsági felügyelet, ami a tálcát könnyebbé, az asztalig vezető utat rövidebbé tenné.

Mely utat mégis csak a saját lábán kell megtennie még az elnök lányának is. Nem képletesen, hanem szó szerint. Így aztán semmi nem mentheti meg attól, hogy megtapasztalja a saját lábon mászkálás érzését. Meg a saját lábon állás élményét. Alkalmasint képletesen is. Azt az érzést adva, hogy: „meg tudom csinálni, ha kell”. Ami tizenévesen szinte biztosan többet ér egy gyermek személyiségének, mint a zsebpénz kiegészítése az elnök lányának. Már csak azért is, mert ennek a történetnek van egy nyilvánvaló, ha tetszik informális, üzenete is. Az, hogy Obama nem lesz élethosszig elnök, és elnöksége alatt sem kapart annyit, ami még az unokáknak is gondatlan, adott esetben a fizikai munkától is messze álló köldöknézést biztosítana. Mely üzenet az amerikai választók felé szintén bír némi értékkel. De, természetesen más földrajzi területek országainak is bírhatna.

Melyek egyikében szintén több sajtóhír foglalkozott az elnök lányával. Keringett felvétel a diszkós táncikáról, hír a milliókért keresett mobiltelefonról. Vagy, például az esküvője tiszteletére zöldebbre festett fűről, és soron kívüli útkátyúzásról. A férjnek, vadászkastély helyett, kiutalt közbeszerzésekről, az Opera királyi páholyában elkövetett bulizásról, svájci iskoláról, és ölébe pottyantott katedráról. De valahogy nem sikerült egy lesifotósnak sem meglesni, amint békésen kapálgat, illetve cukorrépát egyelget. Ahogy az egy rendes parasztlyánykához illene az uradalmi zsellérnosztalgia közhasznú szolgájának gyermekéhez. Ellenben akkora orcával bírta közölni a saját lábán állás tényét, amekkora orca a valóságban egy életre arra kárhoztatná, hogy csak lapjával férjen be egy átlagos ajtón. Pedig, még emlékezhetünk rá, Orbán Ráhelnek volt egy emberileg vállalható pont az életében, amikor akár kifordulhatott volna az apja árnyékából. Az azóta eltelt három év alatt azonban inkább a befordulást választotta.

Amely helyzetnek szintén ott van a sorok közti üzenete. Arról, hogy Orbán és családja nem hisz a hatalomból való távozásban. Azt üzenve, hogy a családi vélemény szerint a gyermekeinek a büdös életben nem kell megfognia egy megpakolt tálcát a megélhetésük elősegítése érdekében. A gesztusok párhuzama tehát csak kiemeli azt a mindennapokban egyébként is tapasztalható jelenséget, hogy Orbánia a Pannon-medence dinasztikus, de legalább is oligarchikus királysága felé halad. Függetlenül attól, hogy milyen jelszavakat pingálnak majd a falakra.

Miközben csak ismételni tudom, hogy tudom: az Obama lányáról közzétett képeknek szinte biztosan van kommunikációs-, és reklám-alapú motivációja. Mégis, van némi különbség aközött, ami Magyarország miniszterelnökének, illetve az USA regnáló elnökének lányáról olvasható a világhálón. S erről a különbségről nem az internet tehet!

Andrew_s