Orbán esete a baltával.

Az örmény elnök és nemzetbiztonsági tanácsa
Forrás: Origo.hu

Az utóbbi idők egyik legnagyobb hatású külpolitikai tettével Orbán Viktor bebizonyította, hogy nem futó ötlet sem a keletre fordulás, sem az, hogy az azeri gazdasághoz szeretnénk közelíteni. Igaz, ennek igazolására olyan akciót választott a magyar kormány, mely messze túlmutat ezen a két gazdaságpolitikai hatáson. A vezető hírré ugyanis az vált, hogy Magyarország engedélyezte az azeri baltás gyilkos, Ramil Safarov azeri katonatiszt, hazatérését, akit ott helyben szabadon is engedtek, kitüntettek és előléptettek. Az ügy előzménye egy nemzetiségi indíttatású gyilkosság, egy hazai, életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló ítélet. Közvetlen utóélete pedig az, hogy Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait hazánkkal, miközben azt vélelmezik, hogy Orbán Viktor személyes döntéséről van szó.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a kialakult helyzet felkavarta a politikai közéletet, és megszületett olyan vélemény is, mely a külügyér azonnali lemondását szorgalmazza. Ami, megjegyzem nem is lenne olyan meglepő. Elvégre, ha tudta, hogy milyen következménye lesz ennek a látszólag büntetőjogi akciónak, és akkor végtelenül cinikus és szándékosan kárt okozó lépésről van szó. Ha ellenben nem tudta, akkor olyan szinten felkészületlen, hogy ideje lenne átadni a helyét valakinek, aki ért is hozzá. S ezen az sem változtat, hogy Azerbajdzsán elvi nyilatkozatot adott ki a büntetés folytatásáról, mivel a formális betartása is felmérhető módon gyakorlatilag nyaralást jelentett volna a hazai börtönökhöz képest. A külpolitikusnak a lehetőségekkel és következményekkel is számolnia kellene tudnia. Országos szinten, és nem csak a saját íróasztala szintjén. Beleértve esetleg azt is, amit egy-egy akció a belpolitikának üzen. Nem csak abban az értelemben, hogy az örményt megölő azeri könnyített büntetésre való átadása azt is üzeni, hogy a kormányzat nem számít esetleg azokra, akiknek ősei egykor örmény területről érkeztek. Akár II. András királlyal.

Bár ez az üzenet is igencsak megosztó lehet, hiszen se szeri se száma ezeknek a családoknak. Beleértve azokat is, akik talán már nem is igazán tudják, hogy ősei bizony örmények voltak. Van azonban egy sokkal veszélyesebb belpolitikai üzenet is. Nevezetesen az, hogy közvetve bár, de a gazdasági előnyszerzés oltárán bármi és bárki feláldozható. Mert a számos helyen megfogalmazott gyanúk alapján alapvetően gazdasági haszonszerzés mozgatta a miniszterelnököt. Ez önmagában is veszélyes kommunikációs hatás a kormányzat részéről. Még akkor is, ha beleillik abba a vonulatba, amit Lázár János képvisel. Miszerint mindenki annyit ér, amennyit kaparni tud magának. De érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy mindez olyan belpolitikai környezetben következett be, amit a szélsőséges mozgalmak fokozódó manifesztációi jellemeznek. Legyen az gárdaavatás, vagy szinte nyílt pogromfelhívás, melynek illusztrálására elegendő Ceglédre tekinteni. Márpedig ki fogja elmesélni a hazai szélsőségeseknek, hogy örmény diáktársat baltával megölni nem kell félni, de más nemzetiségit bántani igen. Mert ez is benne van a pakliban.

Különösen, mivel a hatalmi játékok során valamiért a hazai reguláris karhatalom nem igazán látszik serénykedni a szélsőségesek hazazavarásában. Akár két pofonnal, akár anélkül. Így például erősen hiteltelennek tűnik a miniszterelnök minden olyan kijelentése, mely a hazai nemzetiségek biztonságának szavatolásáról szól. Mert ameddig ilyen kiadási példákat nem statuál, addig lehet talán a belügy tehetetlenségére hivatkozni és legfeljebb egy-két rendőrkapitányt, végszükségben a belügyminisztert beáldozni a hatalom oltárán. Amikor nemzetközi cselekményként definiálódik a nemzetiségi indíttatású bűnök bocsánatossága, akkor ezt az álláspontot nehéz lehet képviselni. Elvégre a hazánkban tartózkodókat a kormányzatnak nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül kellene tudni megvédeni. Ahogy egy zsebtolvajnál sem tesz különbséget a jog aszerint, hogy hazai kisnyugdíjast, vagy német turistát lop meg. A baltás gyilkos esetében ráadásul az elkövetés is nyilvánvalóan a nemzetiségi ellentétek importjára vezethető vissza. Így például erősen kérdéses lehet a kormányzat hozzáállása egy olyan palesztin beutazóhoz, aki tevőlegesen besegít zsidózni a szélsőjobbnak. Akkor vajon érvényes Orbán Viktor ígérete, hogy nem kell félni, vagy sem. A jelen üzenet szerint nem, mivel a bűnelkövetés után bizton számíthat arra az elkövető, hogy kiadják a honos országának, ahol akár nemzeti hőssé is válhat.

Sőt, végszükségben akár ötletadó is lehet a jelen akció, hiszen a nemzetiségi ellentétek hazai megéléséhez immár biztos recept áll rendelkezésre, Importálni kell az elkövetőt, aki akár előzetes garancialevelet is kérhet majdani kiadására. Úgy, hogy közben a jelenlegi precedens elveszi a lehetőséget annak megtagadására. Hiszen egy örmény megölése után miért igen, míg egy cigány, szász, német, zsidó, román, stb. megölése után miért nem? Vagy akár egy azeri után, hiszen korántsem biztos, hogy a jelen akció alkalmas a bosszúvágyak csillapítására. Így aztán lehet, hogy a jelenlegi akció teljesen jogszerű, és kellően le van papírozva. A moralitása azonban erősen kérdéses. Vagy inkább kétségtelenül megalapozatlan. Egy agyzakkant megoldás egy politikailag felkészületlen és hazai lakosságot is részben vagy egészen semmibe vevő hatalomtól. Az a bizonyos balta ugyan nem a kormányzat kezében volt, de a jelen helyzetben eléggé maga alatt, és az ország alatt sikerül vele vágnia fát a hazai vezetésnek. Ami helyett talán kollektíven lehetne elnézést kérni a halott szellemétől, és honfitársaitól. A magam részéről ezennel mindenképpen megteszem, mert minden gyilkosság áldozata pont annyival több a kelleténél.

Simay Endre István