Szellemi TyRex-törpék! Előre!

Azt, hogy őseink közül ki mit írt rovásírással, nem tudom. De az olyan fogalmakat, mint a fűrészbak, biztosan nem. Mert ahhoz letelepedett életmód kell. Kicsit életszerűtlennek tűnik ugyanis, hogy két lovasroham között bakon fűrészelgettek volna egy kicsit. Mindenesetre egy pécsi iskolában úgy gondolták, hogy visszamaradott lesz az, aki a fűrészbakot nem tudja kellően kalligrafálni.

Amúgy, a Hir24 tudósítása alapján, büntetés gyanánt is gyakorolva a rovásírást a napköziben. Ugyanitt szólnak arról is, hogy a szülők kiborultak, az igazgató elhatárolódik, és vizsgálatot ígér. Mi meg hiszünk az igazgatóak, hogy így lesz, sehogy másként. Mert az ellenbizonyításhoz nyilvánvalóan a vizsgálat végének eredményét kellene ismerni. Addigra meg amúgy is elül az eset keltette vihar, és minden visszazökken a szokásos oktatáspolitikai anyázások szintjére az iskolákkal kapcsolatban. Ahogy aligha emlékeznek sokan arra a jobbikos ötletre sem, hogy legyen kötelező a rovásírás tanítása. Ami talán azért már mégis túlzás lenne. Annak ellenére, hogy biztos sokak szemében nemes hobbi a rovásírás megtanulása. Még az sem zárható ki, hogy néhányan talán a saját gyökereik hiányát akarják pótolni azzal, ha erre adják a fejüket. Számukra egyenesen pszichológiai jótétemény lehet például egy ilyen elfoglaltság. Amíg nem élik bele magukat abba, hogy csak az a magyar, aki álmából felriasztva is képes az aratókést leírni rovásul. Végállomásként pedig elégetne minden könyvet, amit nem az ősmagyarok szellemi áldása alatt levőnek sejt. Még akkor is, ha különben aligha lehet fogalma a saját biológiai őseinek teljes köréről sem.

Azért persze eszembe sincs azt hinni, hogy a gyermekeknek büntetésből rovásírásos feladatot adó tanár ilyen messzire jutott volna. Legfeljebb a tudásszintjével lehetett gond. Mert ellenkező esetben tudná, hogy aratni is elsősorban a letelepült népek szoktak. Egyébként azért sem biztos, hogy a tanerőt a Jobbik ötlete iránti vonzalom vezette, mert a kötelező feladatok ritkán eredményeznek népszerűséget. Így az sem kizárt, hogy éppen ellenkezőleg: a Jobbik képviselte nézetek elleni fondorlatos támadásként lehet értékelni a rovásírásos büntetőfeladatot. Ellenkező esetben fel kellene ugyanis tételezni a hazafiasnak ítélt elvárásoknak való túlzott megfelelési kényszert. Ami mégis csak kellemetlen lenne. Nem azért, mert pont egy tanár ne eshetne az ügybuzgóság hibájába. Hanem mert pont egy tanár esetében lenne hiba, ha az önálló gondolkodásra való képességet alárendelné a vélt kormányzati elvárásoknak. Habár az is lehet, hogy tud valamit. Például azt, hogy ezek az elvárások nem is annyira csak véltek. Látva a hungaristákkal, a szélsőséges eszméket vallókkal zajló össze- és visszakacsintási kormányzati kommunikációt, könnyen abba a hibába eshet egy egyszerű tanerő, hogy számára mintegy elvárás a Jobbik által hirdetett elvek felé irányuló serteperte. Ha ugyanis reális lehetőségnek ítéli a Fidesz-Jobbik koalíciót akkor reális döntés is lehet a részéről jó előre tisztára nyalni a karrierjének kiteljesülése felé vezető utat.

Ebben az esetben az igazgatótól komoly elmarasztalásra számíthat. Nem feltétlenül a rovásírásos büntetőfeladat miatt, hanem azért, mert az igazgató a saját pozíciója elleni merényletként is értelmezheti ezt a gesztust. Egy talpnyalóval többnek ítélvén az őt politikai irányból veszélyeztetők létszámát, mintsem azt ildomosnak gondolná. De nyilván ez az iskola igazgatójának a magánügye is lehet. Nagyobb baj az, hogy egy napközis tanár úgy érezheti adott esetben, hogy a megszokás fásultsági köreiből az a kitörési lehetőség, ha valami nacionálmázas pótcselekvéssel büntet. Mintegy kötelezővé téve azt. Még akkor is, ha emlékszünk arra az esetre, amikor a legjobb rovásíró vietnámi ősökkel büszkélkedhetett. A többieknek, az aratókés és a fűrészbak után, és a megbonthatatlan orosz-magyar békemenetelés jegyében lehet, hogy a következő feladat tényleg a sarló és a kalapács rovásírásos lejegyzése lesz. Rögtön a cirill-betűs lejegyzetelés előtt. Mintegy visszavezetve a kötelező orosz nyelvtanulást az iskolákba. Melynek eredményeként majdnem annyian tanultak meg oroszul, ahányan a kötelezően büntető rovásírás hatására rovásírásul megtanulnának.

Addig pedig, átvezető feladatként javasolni lehetne a „tavaris ucsityelnyica” rovásírásos átiratának gyakorlását. Látva a jelen politikai kurzust lehet annyira szükséges, mint az azeri-balta célba dobásának gyakorlása. A bürokrata-túlteljesítési hajlamot ismerve a felvetéssel csak egy fenntartásom van. Egy lelkes kormány hű hivatalnok holnaptól komoly felkészülésbe kezd az elmondottak teljesítése érdekében.

Andrew_s

Óvakodj a szellemi TyRex-törpéktől.

A Zmescience képe nyomán

Olvasgatom azokat a híreket, melyek a rovásírásverseny egyik legjobbja egy Vietnámból ideszármazott hatodikos kislány lett. Idáig tulajdonképpen akár egyike lehetne ez a bulvárhíreknek. Mégis egyet kell érteni azzal, hogy Szaniszló Ferenc díjazásának árnyékában sajnos nem biztosan az még egy kerületi verseny sem. Különösen nem egy olyan kerületben, mely élenjár a rovásírás köznapi használatában. S abban is, hogy polgármestere nyílt, rendőrségi feljelentésekkel támogatott, harcot folytat az internetes cenzúráért.

Holott, ismerve az ázsiai írásbeliség hagyományait, valamint az eredményorientált családi hagyományokat alig lehetne meglepő a győztes. Az iskola, és a szülők egyaránt büszkék lehetnek a kislány teljesítményére, és ezúton is szeretnék ehhez gratulálni. Azzal a reménnyel, hogy a siker megalapozza egy tehetséges élet készségeinek kibontakozását. Mely reménykedéshez csatolnék egy másik, immár a jelen magyar specifikumokból fakadó kívánságot. Azt, hogy a leánynak ettől jobb és nem rosszabb lesz ezt követően a közösségi státusza. Senki nem fogja azért vekzálni sem szóban, sem gesztusokban, hogy miként merészelte legyőzni a nagymagyarkodók, vele esetleg egy osztályban járó gyermekeit. Elvégre könnyen lehet, hogy azok részéről érheti akár csak gesztusbéli inzultus, akik nem csak egy rovásírás-versenyen, hanem a mindennapok betűinek használatában is alulmaradnának. Viszont fogékonyak az olyan ostobaságokra, hogy kinek a fenekét látta el piros pöttyökkel a narancsvidék mesefelelőse. De ezt nem is akarnám agyonragozni, míg okot nem adnak rá a hírek.

Már csak azért sem mert a székely rovásírás ősiségének, illetve eredetének kapcsán sem igazán egységes a tudomány állásfoglalása. Ahogy sok más írásrendszer eredetét illetően is lehetnek kétségek. Elvégre egy, a környezettől eltérő írásrendszer akár információelméleti szempontból is jelentős lehet. Erre mutat rá Sir Arthur Conan Doyle, magyarul „A táncoló emberek” címen megjelent, történetében. Egy olyan karakterkészlet, ami a környezettől eltér, különösebb erőfeszítés nélkül tekinthető egyfajta titkosírásnak. Ami lehetőséget ad arra, hogy közszemlére is tehető legyen egy épület ornamentikájának részeként az az üzenet, ami különben kínos következményekkel járhatna. Akár szó szerint is, mivel volt idő, amikor a titkos társaságok tagjainak válogatott halálnemeket találtak ki a hatalom képviselői. De, mert a tudás közlésének vágya alighanem a társadalmasodással egyidős, és a barlangrajzok korába nyúlik vissza, az írásbeliség kialakulása alighanem örök vágy és cél volt az emberiség fejlődésekor.

Függetlenül attól tehát, hogy a rovásírás kapcsán a kőkorszakot, és a kőkorszaktól folytonos magyarságot emlegeti-e valaki az írásbeliség lényege a fontos. Az, hogy gondolatok közvetítésére alkalmas. S ebben az esetben sokkal inkább lényegesek a közölt gondolatok. Korántsem egyenlőségjelet téve a gyíkagyból éppen csak kitört közösségrombolás, és a Szent Istvánig visszanyúló befogadó, közösségépítő szemlélet közé. Amikor tehát a vietnámi kislány sikerében reménykedek, akkor egyben az országalapítónak elfogadott királyunk nyomdokaiban maradásért is reménykedek. S sajnálnám, ha az ékírást, vagy bármi más írásrendszert az emberek közötti megosztásra használná a politika bármelyik szűk látókörű Tyrannosaurus-szellemiségű tagja.

Andrew_s