Bojkottal a polgárháborúba?

Az év vége felé megindult a teoretikusok rohama a realitások ellen? Most éppen Vásárhelyi Mária írása nyomán jutott eszembe ez a kérdés. Amely kérdés Heller Ágnes nem kevésbé elméleti, a Jobbikot előre kormányba fényező eszmefuttatása nyomán is felmerülhetett. Míg most a bojkottra szólít fel Vásárhelyi.

Na, csókolom! Azt aligha vitatja épeszű ember, hogy a választási rendszer egy diktatúrának is becsületére válna. Azt is nehéz lenne vitatni, hogy egy hamiskártyással nehéz döntés lehet beülni egy partiba. Mert Vásárhelyi Mária, többek közt ezt a kártyás hasonlatot hozza. Alkalmasint hibásan. A választási rendszer ugyanis olyan kártyázás, amely ugyan erősen aszimmetrikus szabályrendszert követ, de még van szabályrendszere. Nehéz lenne megmondani, hogy Orbán mit lépne, ha nem őt, vagy kedvenc barátait hozzák ki győztesnek. Lehet valószínűsíteni sok mindent. A békés hatalomátadásról a szükségállapot kihirdetéséig. De ezen a hídon akkor kellene tudni átmenni, ha az ország odaér.

A 2014-es választások alapján persze levonható az a következtetés, hogy a választásra jogosultak alig több mint negyven százaléka voksolt a Fidesz-KDNP szövetségre. Amiből persze az is következik, hogy ugyanezen embertömeg közel kétharmada nem szavazott arra a politikai egylettre, amely így a kisebbség nevében birtokol parlamenti többséget. De ebből az is következik, hogy akkor az ellenék képtelen volt ezt a közel kétharmadot megszólítani, és urnához hívni. Nem kis részben annak az ellenzéki politizálásnak köszönhetően, ami idén mintha visszacsengeni látszana. Egyrészt olyan teoretikus nézőpontok uralkodtak el, amelyek igen alkalmasnak látszottak a szárszóihoz hasonló klubnapok agyonütésére, de igen alkalmatlannak bizonyultak az emberek megszólítására. Másrészt az ellenzéki pártok egymás izélgetésével voltakelfoglalva a szövetségi kompromisszumok helyett.

A bojkott ötlete akkor is felmerült, és már akkor is az volt a véleményem, hogy egy passzív bojkott valójában legfeljebb a nem-választók csőbe húzására alkalmas. Aki otthon marad, az a mások kezébe helyezi a döntést. Ilyen egyszerű. A nem-döntéssel azt a döntést hozza, hogy mások döntsenek helyette. Ezt a fajta bojkottot propagálni lehet nagyon szimpatikus. Leginkább azért, mert nem kell programokkal, kommunikációval, ésszerűséggel bíbelődni. Eleve meg lehet ideologizálni a buktát, mert a választási rendszer tehet róla. Valamint előre meg lehet ideologizálni a passzivitást is. Mondván: nem hülyék, és felelőtlenek vagyunk, hanem bojkottálunk.

Egy percig sem vitatva persze, hogy egy szociológiai tanulmányban baromi jól mutat a lehetséges passzív bojkott különböző lehetőségeinek elemzése. Milyen bojkott lehetne még? Lehetne, például egy aktív, cselekvő bojkott. Afféle választási sztrájk. Amikor az ellenzéki aktivisták akár fizikailag teszik lehetetlenné a szavazást. Ahogy a sztrájkőrök állják el a gyárkaput. Ja, hogy egy ilyen akció meghirdetése kockázattal járna? Igen, azzal járna, mert kétségtelenül a választási törvény megsértését jelentené. Azért, ha százezreket tudna egy párt erre mozgósítani, akkor lenne látszatja talán. Ha más nem, a kártyák kiterítése mindenképpen. Egyebek mellett a valós támogatottságokról is. Amelyről sokkal kényelmesebb tudományos mélabúval vitatkozgatni, mint a valósággal szembe nézni.

Amellet tudom: egy választási sztrájkra emlékeztető bojkott az említett támogatottság nélkül szart sem érne. Amíg a politikai erők nem tudnak százezreket megszólítani annyi esélye lenne, mint hőlégballonnal eljutni a Holdra. Ugyanakkor világos: ha az ellenzék meg tudná szólítani azokat a százezreket, akkor a jelen választási rendszert is a hasznukra fordíthatnák. Baromira lenyomva a Fideszt. Amit legalább meg kellene próbálni. Mert a szavazók megosztása bojkottpártiakra, illetve dönteni bátrakra jelenleg a kormánypártokat erősítheti. Erről kár lenne szociológiai tanulmányokat írni. A 2014-es választási eredmény mindennél beszédesebben mutatta, hogy az egymás közti megosztottság, a szavazók megosztása milyen remek eredményre vezetett.

Ettől még persze egyik nagy teoretikust sem szeretném lebezsélni a tanulmányok írásáról. De könyörgöm! Nem lehetne csak egy kicsit, egy icura-picurkát nem az elefántcsont-torony akadémiai magasáűból beleugatni a kicsik dolgába. Azokéba, akik nem tudnak kimenni egy külföldi egyetemre, mert nekik a saját hungaro-skanzenjük van. Azokéba, akiknek a mindennapjai nem egy szociológiai kísérlet terepe, hanem a napi túlélésért folytatot harc. Azokéba, akik lehetnek opportunisták, amikor családjuk másnapi kenyeréről van szó. Azokéba, akik nem annak a magyarázatára kiváncsiak, hogy milyen baromi jó, ha helyettük más dönt, és legalább a döntés lehetőségének látszataként szertnék megélni, hogy az ország egy kicsit az övék is.

Sajnos, elég nehéz elhessenteni a gondoltot, hogy az ellenzék jelen állapotában a bojkott ötlete nem más, mint önfelmentés. Arra is nehéz nem gondolni, hogy a diktatórikus rendszerek megszűnésének milyen módszertanai ismertek a történelemből. A választási bojkott nem annyira gyakori, mint az utcai pofozkodás. Valamiért ugyanakkor az az érzésem, hogy minden egyes bojkott-felhívással ehhez a pofozkodáshoz kerülünk közelebb. Mert azért az otthon csikket kotorászó nem-szavazóknak is tele lesz a tökük egy idő után. Igaz, jó eséllyel a jövőjüket kísérleti terepként kezelő ellenzéki arcokkal is.

Andrew_s

Kamupártok innen-onnan

A legutóbbi, pontosabban a választásokat majdhogynem felvezető hírek közé tartozik, hogy az ügyészség megszüntette a kamupártokat célkeresztbe vonó eljárásokat. Ezt több okból sem hiszem olyan hírnek, amin nagyon meg kellene lepődni. A szavazókat megosztó kisebb-nagyobb formációk ugyanis nyilvánvalóan nagy szolgálatot tesznek a kormánypártnak. S nem csak a választások alkalmából.

Így sok szempontból még az is kérdéses, hogy hol kellene meghúzni azt a határt ahonnan még hiteles pártnak, társadalmi formációnak érdemes tekinteni egy szervezetet. Még akkor is, ha a szavazásokkor töredékszázalékokat felmutatni képes pártokat valóban könnyedén lehet esetleg kamupártnak tekinteni. Ezek esetében könnyedén feltételezhetőnek tekinthetjük, hogy a választási támogatások felmarkolása a cél. S most, hogy az elszámoltatást is mellőzik, ez még vonzóbb lehet a pénzszerzési ötletek palettáján. Ugyanakkor nem csak a tényleges szavazatok megosztásában lehet hatalmas szerepük, hanem egyfajta sztrájktörőként is szerepet kaphatnak. Mert ne felejtsük el: most is vannak olyan hangok amelyek szerint a passzív bojkott egy baromi jó ötlet.

Holott már korábban is inkább látszott barominak, mint jónak. Az a formája a bojkottnak, amelynek ötletét nagy örömmel osztogatták ész gyanánt, aligha vezet a sehovánál messzebb. Mármint az, hogy mindenki maradjon otthon, és a teleknél, a sarki krimónál komolyabb megközelítési célt még véletlenül se tűzzön maga elé. Ez 2012-ben is úgy tűnt, hogy leginkább a Fidesznek kedvez. S az, hogy 2014 januárjában még mindig sokan tartottak ezen a ponton, akkor is sokkal inkább tűnt pótcselekvésnek, mint előremutató ötletnek. Pótolva az elvesztegetett időt, a valós együttműködések, és a programok hiányát. Miközben akkor is világos volt: egy esetleges passzív bojkott bekövetkezésekor a kamupártok, a mondvacsinált szervezetek még mindig biztosíthatják a demokrácia szépségflastromját a saját győzelmét bebiztosítani igyekvő kormánypártnak.

Azzal, hogy egy éve ismét előkotorták a „maradjotthonpecázni” stílusú bojkott lemezét a sifonérból, szintén szüksége lehet a Fidesznek azokra a formációkra, amelyekre hivatkozva demokráciát kiálthat magára. Ebből a szempontból nem túl meglepő, ha valamilyen formában biztosítják a jelenlétüket a választási hajszában. Már csak azért is, mert egy aktív, valósan sztrájkszerű bojkottra. A szavazóhelységek fizikai lezárására, a megközelíthetetlenség biztosítására nem kell számítania a kormánynak, és a pártjainak. Ehhez ugyanis részben szándék, részben a tömegek megszólításának képessége, részben ezt megvalósító vezető, részben olyan program kellene, amit az említett vezető artikulálni képes az említett tömegnek. Márpedig ebből a halmazból szinte minden elem hiányzik. Akkor, ha az ellenzéket összefogó kompromisszumos helyzetben képzeljük el mindezt. Van karizmatikus vezető, de őt az ellenzék egyes pártjai hivatalból nem szeretik. Vannak programtöredékek, de nincs kompromisszumos, mindenki által elfogadott és kommunikált program. Árnyékkormány? Na, az pláne nincs. Vannak jelszavak, amelyek mentén utcára hívható egy kisebb-nagyobb sokadalom, de a jelszavak mögött jobbára indulatok és nem programok vannak. Így csak egyre fáradó tömegek vannak.

Alkalmasint persze azoknak a szervezeteknek is érdekes lenne a megítélése, amelyek szintén a tiszavirágok halhatatlansági igényével alakulnak, tűnnek fel, majd inflálódnak el. Valamint azoknak a megítélése, akik arcává válnak ezeknek a szervezeteknek. Akkor is, ha ezek a szervezetek ideig-óráig képesek felmutatni egy, a nullától különböző, támogatottságot. Kiválóan teljesítve regnálásuk alatt azt a funkciót, hogy fásultabbá, illetve megosztottabbá tegyék Orbán amúgy sem túl aktív és korántsem egységes ellenzékét. Amely alapján akár besorolhatóak lehetnek a kamupártok sorába. Akkor is, ha egy fillért sem vesznek fel. Az ellenzékiségük válhat hiteltelen kamuvá. Néhányról korábban is említést tettem. De bárki nyugodtan megpróbálhatja megfogalmazni, hogy ma mekkora messiást lát, mondjuk, Pukliban, vagy az általa hátrahagyott egyletben. Vagy a későbbi messiástvárás alanyában. Abban a Momentumban, amelynek vezetői legfeljebb a kit utálunk még jobban szintjén kommunikáltak a pártokról. A többiről. De a sor ennél hosszabb, és várhatóan csak nőni fog a jelek szerint.<

Andrew_s

Conteo, mint programpótló

Az Index-en az összeesküvés-elméletek közé utalták egyelőre azt, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a jelenlegi miniszterelnök külföldi bankszámláinak létét sugalmazta. Vagy a korábbi létezést. Azzal a körítéssel, hogy az oroszok ezzel tarthatják sakkban Orbán Viktort. Akinek különben a legegyszerűbb az lenne, ha beismerné a számlák létét.

Azon egyszerű okból kifolyólag, mert lassan csak a vakhitű orbanisták tartoznak a Fidesz szavazótáborába. Meg azok talán, akiket maga a rendszer tart fogva, illetve zsarolható állapotba. Az pedig már 2014-ben kiderült, hogy a teljes országgyűlés fel tud többségi képviseltség nélkül állni. Akik nem mentek el szavazni, azok véleményéről ugyanis ez az egyetlen dolog. Habókos víziók licitje azon tanakodni, hogy kire szavaztak volna, ha szavaztak volna. Akkor is, ha a legutóbbi népszavazás példáján láthattuk: a Fidesz vezetését még egy érvénytelen szavazás sem tart vissza semmitől a kommunikációban. Ha a 2014-es választást egyfajta főpróbájának tartjuk, hogy miként lehet a képviseltségi kisebbséget parlamenti kétharmaddá konvertálni, akkor Orbánnak nem igazán kell tartania attól, hogy Gyurcsány bármilyen akciója megrendíti a posztját. Ameddig a hitbizományosai, vazallusai, és az általuk mozgatott gépezet a rendelkezésére áll.

Már csak azért is, mert alapvetően mesteri módon engedték el eddig is néhány információ kezét. Folyamatosan hagyva szivárogni a pletykákat, híreket, részinformációkat arról, hogy Orbánnak vannak-e strómanjai, mennyi pénze van. Illetve nincs. A kormányhoz közeli támogatókat folyamatosan szoktatva a gondolathoz. Hozzácsapva azt, hogy mindenért gyurcsányahibás. Meg Soros. Aki ugyebár pénzember. Így az orbanizsmut vallásként követő tömegeknek egy pillanat alatt beadnák, hogy Orbánnak ugyan nincs bankszámlája, de ami van, azt is Soros nyitotta az ő nevére. Csak azért, hogy lejárassa. Egyben a dokumentumokat egyenesen Gyurcsánynak adva. Aki ugyan azt állítja, hogy orosz kapcsolatok adták át betekintésre. De természetesen nem. Mert Soros. Orbán tehát nyugodtan kiállhatna egy ilyen kontraelmélettel. S a hívek lelkesen nyáladzva, a gondolkodás legkisebb jele nélkül cuppannának rá.

A bankszámlás elmélethez a korábbiaktól függetlenül persze az is hozzá tartozik, hogy az sem újdonság. Akkor, amikor két éve Orbán meglátogatta a saját lábunkon álló leánykáját Svájcban, már esett szó a kérdésről. Akkor Orbán Viktor magyar hangja, Szijjártó Péter közölte a miniszterelnök nevében, hogy nincs, valamint nem is volt svájci bankszámla. Mert Pannónia legbátrabb harcosa ezt a Nemet sem merte saját maga papírra vetni. Ami akár sokat is elárulhat. Arról, hogy Orbánt így nem lehet szembesíteni a maga állította tagadással. Már akkor, ha kiderül: mégis volt, illetve lett számla. Amiről különben a maga tényszerűségében szinte pont annyit tudunk, mint hetekkel ezelőtt. Függetlenül Orbán személyes reakcióitól.

Ugyanakkor Gyurcsány elment gyónni a nemzetbiztonsági bizottság elnökéhez. Molnár Zsolt meghallgatta, felvették a szó szerinti jegyzőkönyvet, majd nem történt semmi. Azon kívül, hogy minősített adatként, a jelek szerint egyébként kevés tényt rögzítve, kell kezelni az elhangzottakat. Annak ellenére, hogy a bizottsági elnök is megerősítette: alapjában véve nem ismeri a bizonyíthatóságuk mértékét. Ami rendben is van. A kínos az lehet, ha kiderül: bizonyítható. A szolgálatok ugyanis korábban azt a véleményt képviselték, hogy Orbán körül minden rendben van. Igaz, csak annyira, hogy „a miniszterelnökkel kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésre”. Ami nem zárja ki azt sem, hogy Moszkvában rendelkezésre álljanak ilyenek. De azt sem, hogy ott sem legyenek.

Meg azt sem, hogy alapjában vélve a kutyát se érdekeljék a számlák. Orbán Viktor ténykedésével kapcsolatban, egy szűk réteget leszámítva a számlái érdekelnek valószínűleg a legkevésbé is bárkit. Egy legfeljebb pár napos bulvárhír lesz. Ahogy két éve is. Még a választások előestéjén sem fog talán többet érni. Többet érne egy gondosan kidolgozott, és széles körben kommunikálható alternatív kormányprogram. Különösen akkor, ha annak egyes pontjai hiteles személyekből felállítható árnyékkormányhoz köthetők. Az aligha a kormány problémája, ha mindezt az ellenzék pártjai sem együtt, sem külön-külön nem tudják előtárni. Mert ezt sem az orbáni számlatörténetek lebegtetése, sem a „maradjatok otthon pasziánszozni” komolyságú bojkott-blöffök sem pótolják. Mármint akkor, ha nem néhány százaléknyi szavazó megszólítása a cél.

Andrew_s

Kvóta: Még mindig a passzív bojkottnál tartva

Két nappal később reagálni egy közleményre lehet olyan, mint a műanyag zacsiban érlelt zsemle. Rágós és gumiszerű. Amiért mégis időszerű lehet az, hogy közlemény témája sem sokkal kevésbé rágós és gumiszerű. Amennyiben a kvótareferendum bojkottja a témája. Amellyel kapcsolatban Fodor Gábor fejtette ki a véleményét.

Ami, természetesen lehet neki. Annyira, hogy az igazsága morzsáit is kár lenne elvitatni tőle. Amennyiben a fotelben pihegés, mint szavazási magatartás valóban nem jelent semmit. Ezért, ezt a fajta bojkottot magam sem tartottam jó ötletnek. Nem most, hanem már a 2014-es választások kapcsán sem. Pedig, amióta két évvel azt megelőzően felmerült az ötlete, sokaknak volt kedves a felvetése. Függetlenül attól, hogy a passzív bojkott valójában a mindenkori hatalomnak kedvez. S ez az a pont, ahol nehéz lenne elvitatni Fodor véleményének igazságtartalmát. Még akkor is, ha ezt egyben összekapcsolja azzal, hogy Gyurcsány Ferencbe is fricskázzon egyet. Elvégre könnyen érezheti úgy, hogy ebből baj nem lehet, és legalább a politikai aktivitás látszatát kelti. S a probléma valószínűleg itt van elhantolva. Olyan alaposan, hogy nem igazán akarja senki kihantolni, megvizsgálni, és akár csak megpróbálkozni az alternatív megoldások keresésével.

Mert Fodor ugyan mondhatja, hogy a liberálisok „pártja bátran cselekszik”, ha ennek a bátor cselekedetnek igen kevés tünete észlelhető a mindennapokban. Talán abból kiindulva, hogy aki nem csinál semmit, azt besározni is nehezebb. De ez nyilvánvalóan a kevésbé lényegi kérdések közé tartozik. Lényegesebb az, hogy Fodor Gábor szerint a kvótareferendum teljesen jól van, el kell menni és igenre szavazni. Ámen! Abból kiindulva, hogy egy rossz kérdésre is lehet jó választ találni. Ami viszont, szerintem egy alapvetően elhibázott álláspont abban az esetben, ha a kérdés rosszasága nem a rossz kérdésfeltevésből, hanem a hamis állításból indul ki. Jelenleg ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy Orbán népszavazásával kapcsolatban ez utóbbi állapot áll fenn. Orbán és Szijjártó ugyanis Brüsszelben előszeretettel írta alá az utolsó fecnit is, amit az orruk alá dugtak. Így egy olyan állapotban következik be az orbáni népszavazás, amikor a vezér, illetve valamelyik megbízottjának, aláírása ott díszeleg az EU-s okmányok nem kis részén. Amelyek egyike sem rendelkezik kötelező betelepítésről. Már akkor, ha az uniós híreknek hinni lehet. Ezután a kvótareferendum legfeljebb arra alkalmas, hogy Orbán Viktornak egy, a személyes felelősség előli meneküléshez teremtsen alapot. Ebből a szempontból viszont teljesen mindegy, hogy milyen kérdésre milyen választ ad valaki. A valós helyzet tekintetében mindkét válasz: rossz válasz.

Nagyjából ahhoz hasonlóan, hogy megkérdezhetjük Fodor Gábortól: tud-e levitálni, és segédeszköz nélkül repülni? Majd, gondos előkészülettel, és a repülési képességére közvetve utaló, azt nem állító, de sugalló plakátokkal megszerveznénk egy népszavazást. Mondjuk olyan kérdéssel, hogy: „Az Ön véleménye szerint Fodor Gábor kelet felé levitálva repülje-e körbe a Földet?” Világos, hogy erre a kérdésre tetszőleges választ lehet adni. Mert az alapja hamis. S teljesen mindegy, hogy a keleti, illetve a nyugati irány jön-e ki. Fodor Gábor egyik irányba sem fog ellebegni. Ellenben egy érvénytelen válasz esetén elindulhat, gyalog, észak felé. A tisztelt szavazókra hárítva a felelősséget, hogy azért nem repül, mert képtelen voltak zöld ágra vergődni. A kvótáról megejtett népszavazással hasonló a helyzet.

A valótlannak tűnő kérdésre teljesen mindegy a válaszok milyensége. Ha többség mintegy megerősíti Orbánt, akkor az utóbbi emelt fővel fog semmit csinálni. Mindaddig, amíg az unióból pénzt remél az oligarchák barátságának megvásárlására. A nem létező kötelező betelepítés elmaradását pedig győzelemként kommunikálhatja. Az „igen” szavazatok alig valószínű győzelme esetében tág teret lehet nyitni a menekültek provokálásának. Akár a Torna és Sportrészleg vezetésével. Az első elcsattanó pofon után az egész felelősséget az ellenzékre lehet kenni, kihirdetni a szükségállapotot, mindenkit hazaárulónak bélyegezni, akinek nem tetszik a pofája, és lezárni az ügyet. Meg az embereket. Meg a határokat. Gyakorlatilag megvalósítva azt, amire közel egy éve gyúr a kormányzat. Ebből következik, hogy Fodor Gábor javaslata éppen úgy Orbán permanens komplexusait és harcát támogathatja.

Látszólag tehát mégis maradhatna a bojkott. Azonban ezzel kapcsolatban továbbra is igaz, hogy a passzív bojkott nem megoldás. A puszta, horgászni menve megvalósított távolmaradás egy relatív eredményt még mindig megállapíthatóvá tesz. Az igenek és nemek aránya akkor is kiszámítható, ha a referendum alapvetően érvénytelen. Ugyanakkor ez az érvénytelenség elég véletlenszerű. Mármint akkor, ha a bojkott-felhívás nem kapcsolódik nagyobb politikai aktivitással, mint ami felfogható a helyzetbe való beleürítésnek. Latrina helyett. Márpedig a bojkottot egy jól szervezett szakszervezeti sztrájkhoz hasonlóan megoldó politikai aktivitásnak nem mutatkoznak a jelei. Eddig sem mutatkoztak. Az ebbe az irányba ható ötletelés sokkal inkább a pedagógusmozgalom puklizmusára hasonlít: tartsatok demonstratív cigiszünetet. Az eredménye is hasonló lehet. S a részeredménye is kommunikációs fegyver lehet.

Az alapvetően hamis kérdésre szervezett népszavazásra tehát valójában Fodor Gábor válasza is rossz válasz. Semmivel nem jobb, mint Gyurcsány passzív bojkottra való felhívása, és csak árnyalattal jobb, mint Orbán közvetlen támogatása. Valószínűleg a népszavazás megtörténte ellen lenne érdemes tiltakozni. Úgy pár száz ezer emberrel megtámogatva az utcán. Ha már. De a jelen ellenzék ettől legalább annyira tart, mint Orbán. Mint azt az Operaháznál sok éve megtartott gyűlés óta is sokszor láthattuk. S azóta az aktív tömegfárasztás, illetve a makacs alternatívamentesség, eredményeként, a mozgósítási erő is igencsak visszaesett.

Andrew_s