Tanári korkép Miskolcról

A pedagógiával kapcsolatos kérdések között nyilván jelentős kérdéskör maga a tanár, illetve egy iskola tanári kara, mint olyan. Ez pedagógiai közhely, és kár is tovább ragozni. Tényleg nem mindegy, hogy egy tanár mit tanít általában, és mit tanít a sorok között. A rejtett tanterv fogalma korántsem új, és volt olyan korszak, amikor a tanár által képviselt órai tevékenységnek igen lényeges része volt. Ha nem így lett volna, akkor az 1960-1980 között végzettek egyikének sem jut eszébe sem, hogy lehet mást, másként is tenni a társdalomban, mint a hivatalos irányzat. Mindez egy olyan kép kapcsán jutott eszembe, ami nyilvánvalóan mást is üzen, mint amit mondani szándékoztak vele.

A képet a Facebook-on tették közzé. Számosan megosztották, és nem kevesen hozzá is szóltak. A politikailag szándékolt mondanivaló, különösen az egyéb irányú kommunikációt is ismerve nyilvánvalónak látszik. Fel szeretné hívni a figyelmet a tanári kar életkori megoszlására. Arra, hogy nyugdíj-korhatárhoz közelít a pedagógusok jelentős része. Ez igaz. Kár is lenne vitatni. Óhatatlanul az aktív pedagógusok számának csökkenéséhez vezet, amivel az oktatáspolitikának nyilvánvalóan dolga van, dolga lenne.

Ugyanakkor érdemes elgondolkozni azon is, hogy tanárképzés egy közel évtizedes folyamat. Mert az egyetemi felvételiben már ott van a középiskola teljesítménye, és az egyetem elvégzéséhez is évek kellenek. A most ötvenes pedagógusok többsége, a pályamódosítással katedrára lépettek kivételével, még a rendszerváltás, közkeletűbben gengszterváltás, ideje előtt végzett. Míg az ezt követő időszakban végzettek száma folyamatosan csökken. Nagyjából letükrözve azt, amit a 2008-ban maradványelvű pedagógusképzésnek neveztem. Amely jelenség, sem a tanárképzés, sem a -alkalmasság kérdését tekintve, korántsem volt a 2016-os megmozdulások központi kérdéseinek egyike. Mely tüntetések során, az azóta méltán feledésre ítélt Pukli István mellett már feltünt Törley Katalin és Pilz Olivér is. Akkori, különben inkább kontraproduktív, munkásságukat borítsa a feledés köde. Ami ebből érdekes lehet, hogy a kép Pilz iskolájában, a miskolci Hermann Ottó Gimnáziumban készült.

A tanári kar képzési, illetve kor szerinti összetétele mellett még egy fontos üzenettel. Azzal, hogy a matematika aligha állhat a képzés középpontjában. Illetve, igen nagy baj, ha mégis. Mert akkor, ha komolyan vesszük a cédulkák feliratát, akkor mindenkinek az első oszlopban kellene állnia. Leszögezve, hogy az intervallumok kérdéköre aligha lenne újdonság a matematikában, alig valószínű, hogy a ma ötvenes korosztály ne lett volna része valamikor a húszas korosztálynak. Ez a politikai üzenetet lehet, hogy nem gyengíti, de a kép rejtett tanterve, a közvetett üzenete az, hogy az, aki a gyermekében a matematika, illetve az informatika felé mutató tehetséget vél felfedezni, az lehetőség szerint kerülje el ezt a középiskolát. Ha pedig a kommunikációs cél és a kommunikációs tartalom összevetéséből indulunk ki, akkor a majdan kommunikációs szakok felé irányuló diáknak sem igazán javasolható a beiskolázás.

Márpedig a tanári kommunikáció is kommunikáció. Így a tanárképzés is egyfajta kommunikációs szak. Amivel tényleg legfőbb ideje lenne tenni valamit. Valamit, amit egy átfogó alkalmassági vizsgálat előz meg. Mely alkalmassági vizsgálatot lehetőség szerint nem a kontraszelektált vezetés, illetve a pedagógusi katedrát csak a pedagógiaelmélet egyetemi disszertációban fényképen látott megmondók köre vezényel le.

Andrew_s

A főszülész szerepében: Orbán Viktor

A miskolci csecsemőhalál-sorozat bárki számára megrendítő lehetne. Tulajdonképpen egyetlen gyermek elvesztése is lehet tragédia az adott családnak. S ezen aligha változtat az a tudat, hogy egy sorozat részeként következik be a haláleset. Illetve mégis. Akkor, ha valami olyan ok húzódik meg a háttérben, ami megelőzhetővé tette volna a tragédiát. Az tehát, hogy kivizsgálják az esetet, és feltárják az esetleges felelősségeket mindenképpen szükséges.

Az is biztos, hogy a felelősségeknek a szakmai és emberi felelősségre mindenképpen ki kell terjednie. Manapság ugyanis esetleg az sem teljesen egyértelmű, hogy egy újszülöttnek kórházban szerzett bélfertőzésben kelljen elhunynia. Már csak azért sem, mert a koraszülöttek köztudottan érzékenyebbek, és ezért fokozottabb odafigyelést igényelnek. Ezért csak egyet lehet érteni azzal a véleménnyel, hogy trafik kontra koraszülött-osztály mérlegelésekor az utóbbinak lenne érdemes a nagyobb hangsúlyt kapnia egy kórház igazgatójának életében. Hátha akkor, még talán a családi trafikból felajánlva is telik gumikesztyűre. Ahogy alighanem a veszteséget elszenvedő szülő is több odafigyelést érdemelne, mint azt, hogy egy sms-t vágnak hozzá a tragédiáról. Már csak azért is, mert az sms-t előtérbe helyező kórházi dolgozó alighanem a család kedvenc macskájának hogylétéről is inkább személyesen szeretne tudomást szerezni. Bár lehet, hogy ő személy szerint nem. S ebből a szempontból talán teljesen NER-kompatibilis az emberséget nélkülöző, az embereket alattvalóként tárgyiasító szemlélet. Még akkor is, ha a kórház bezárása talán tényleg nem időszerű.

Annak pedig szintén teljesen igaza van, aki azt véli, hogy egy ilyen eset kapcsán belerángatni a politikát szintén nem a humánum csúcsa. Elvégre a szakmai hibákat fel kell tárni, és a felelősöket annak rendje és módja szerint felelősségre vonni. Ha kell, büntetőjogilag. Ha kell, a szakma etikai mércéje alapján. Esetleg mindkét módon. Így aztán akit az előző politizáló mondat szemöldökfelhúzásra ingerel, attól elnézést kérek. A következőkért is adott esetben. Miközben persze mindenek előtt célszerű leszögezni azt is, hogy erre is igaz az iskolaudvarok forgatókönyve. Nem én kezdtem, tisztelt olvasók. Az történt ugyanis, hogy maga Orbán Viktor miniszterelnök rendelt el rendkívüli vizsgálatot az ügyben, miközben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) már amúgy is rajta van a szeren. Márpedig a kormányfőről biztos sok mindent el lehet mondani, de publikus végzettségei között nem rémlik, hogy láttam volna orvosi mikrobiológiával, kórbonctannal, illetve egészségügyi menedzsmenttel foglalkozót. Bár könnyen lehet, hogy csak egy telefonjába kerül, és pótolják ezt a hiányosságot. S akkor legalább lesz róla papírja.

Alanyi jogú, beosztásból fakadó hozzáértése már éppen úgy megadatott neki ezek szerint, ahogy a vízállásjelentésekhez, és a gátőri teendőkhöz is ő értett legjobban, amikor arra volt szükség. De, mint emlékszünk, a rendkívüli hó-helyzet alkalmából is bizonyított. Az utóbbi esetben az apparátus. Tehetetlenségből. Ugyanis a kézileg való Vezér-elvtársi viszonyok egyik nagy hátránya, hogy egy idő után a rendszer önmagában valóban cselekvésképtelen. A vezetők azért, mert kontraszelektáltak, és megfélemlítettek. A beosztottak pedig önmagukban szintén inkább megfélemülnek egy, az egzisztenciális kiszolgáltatottságukkal manipuláló hatalomtól elnyomatva. Ezért azoknak a húzásoknak különösen nagy lehet a veszély-értéke, amikor valaki a kivagyiságát olyan helyzetekben akarja csillogtatni, amikor közvetlenül kellene életekről dönteni. Az egészségügy márpedig ilyen. Orbán Viktor hiába hízeleg magának azzal: nélküle már a csecsemők sem programozottan születnek és halnak. A valóságban ezek olyan kőkemény szakmai döntéseket igénylő helyzetek, ahol nem engedhető meg a folyamatban résztvevők elbizonytalanítása.

Amikor tehát a miniszterelnök egyfajta politikai haknivá silányítja a halott csecsemők ügyét, és a mindenható nagyvezér szerepében tetszeleg, akkor számolni kell a közvetett károkozásával is. Azzal, hogy a következő krízishelyzetben esetleg valaki nem mer majd azonnal dönteni. Olyan helyzetben remeg meg a keze, vagy a telefonban a hangja, amikor ez életekbe kerülhet. S igen, ebből a szempontból Orbán Viktor személyes utasítgatásai nagyon károsak lehetnek. Függetlenül attól, hogy általában is csak nagyon ostoba ember hiszi azt, hogy mindenhez ért. S mindenhez jobban ért.

Andrew_s

Hatalom és molino.

Önvallomás molinoban
Fotó: varosszive.blog.hu

Miskolc városának neve két okból is a hírek középpontjába került az utóbbi napokban. Az egyik az az Éhségmenet, mely immár hagyománytisztelő módon innen, illetve idén innen is indult. A másik a város Fidesz-delegálta alpolgármestere, Zsiga Marcell. Az alpolgármester korábban arról híresült el, hogy szerinte havi 47 ezer forintos jövedelem mindenre elég. Mostanság pedig azért, mert sikerült neki a bravúr, és havi egymilliót sikerült megtakarítania. Ha a két miskolci kötődésű hírt összekapcsoljuk, akkor Miskolc lehet az egyik országos jelképe a jövedelmi olló egyre végletesebb szétnyílásának.

Ez az ollónyílás, illetve annak szociális, és szociológiai vonzatai alighanem önmagukban megérnének pár gondolatot. Már csak azért is, mert a történelem tanúsága szerint ez már többször vezetett olyan állapothoz, hogy a hatalom képviselőinek még a személyes, TEK-analóg testőrség is kevésnek bizonyult. Különösen akkor, ha a hatalom arroganciával is párosult. Azzal a fajta arroganciával, melyet jól jellemez a „Ha nincs kenyere a népnek, egyen kalácsot!” mondat. Még akkor is, ha valójában talán el sem hangzott, és inkább karikatúraszerű tömörítése annak, ahogy Marie Antoinette viselkedését megélték az általa lenézett és megalázott tömegek. A forradalomhoz vezető francia állapotokkal még aligha összemérhető a jelen hazai helyzet, de ez nem jelenti azt, hogy ne jelent volna meg a gazdasági kiszolgáltatottság ellen tiltakozók provokálása. Már menet közben, de a végcélnál, Budapesten is.

A Parlamenthez indult Éhségmenet résztvevőit „Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!” feliratú molinó várta parlamentnél. Talán utalva arra, hogy az MSZP vállaltan szolidaritást vállalt az Éhségmenet résztvevőivel. Az is igaz, hogy hosszabb rövidebb ideig meneteltek szolidaritást vállaló politikai szereplők is a távolról érkezőkkel. Az azonban igencsak a hatalomban levők pánikhangulatát tükrözheti, hogy a hatalom birtokában hataloméhséget tanúsítanak annak, aki közmunkásként vagy munkanélküliként kilométerek százait gyalogolja le. Mely akció azért kifejezetten békésebb tiltakozási megoldás, mint a Kossuth-tér összerondítása, és a TV-székház felgyújtása. Erre azért is érdemes emlékezni, mert mi más fejezhetné ki világosabban egy csoport hataloméhségét, mint a nyílt, a regnáló hatalommal szembeni agresszió. Ahogy a permanens forradalmat és szabadságharcot, szintén a történelmet nézve, ugyancsak nem azok szokták általában meghirdetni, akik nincsenek hatalomban, és nem vágyják a már megszerzett hatalom szinte bármi áron való megtartását. Így, az Éhségmenetet köszöntő molino szövege, illetve annak megrendelője, megfogalmazója könnyen lehet, hogy egyfajta elszólást fogalmazott meg akkor, amikor a „hatalomvágy” szó jutott az eszébe.

Miközben természetesen politikailag is visszaüthet ez a fajta provokáció, mivel nyilvánvalóan kihívást jelent mindazok számára, akik nem az MSZP tagjai, szavazó, de munkanélküliek. Ahogy azoknak is, akik kénytelenek a közrabszolgaprogram keretében megkeresni azt a pénzt, melynek általános keretét is csökkenti a kormányzat. Miközben tudjuk, hogy a hatalom megszilárdításának egyik réges-régi eszköze az egzisztenciális kiszolgáltatottság rögzítése, illetve a nyújtott javakban részesítést egyfajta kegy gyakorlásaként való kinyilvánítása, és a megszerezhető tudás monopolizálása. Márpedig a kormány nyilvánvalóan a hazai piacot szűkítő közmunkaprogramra épít. Miközben annak keretét burkoltan, egyfajta ajánlásként, illetve önkormányzati önrész megfizetési kötelezettségével, de csökkenti. Ez ott, ahol más munkalehetőség, például a rögzült recessziónak is köszönhetően, nincs, ott ez a kis pénz is pénz valakinek, aki az írott és a morális elvárások betartásával szeretné túlélni az életével zajló hatalmi packázást. A hatalom tehát operál a kiszolgáltatottság növelésével.

Ezzel egy időben válik alamizsnává, keggyé a közmunka, vagy akár a puszta életben maradás fedezete is. Egyben egyfajta fenyegetést is jelentve azzal, hogy a ma még normális munkaviszonyban levő számára oda lehet tenni a hatalmi kardot azzal, hogy „nyalsz, vagy holnap mehetsz közmunkára”. Megpróbálva ezzel sakkban tartani azokat, akik szívesen szabadulnának a hatalom béklyójából, ha volna más munkalehetőség ott, ahol Balog Zoltán szerint maguk a szülők tehetnek a diákok tanulmányoktól való visszafogásáról. Azoktól a tanulmányoktól, melyek körét a kormányzat, a hatalom birtokosa szinte folyamatosan korlátozni szeretné. Ennek illusztrálására elegendő a diáktüntetések történetére gondolni, melyek során szinte kísérletképpen, végigpróbálgatták a hatalomgyakorlás szinte teljes eszköztárát. A burkoltabb és nyíltabb provokációtól, a lejáratáson és a bürokratikus csinovnyikok bevetésén át, a megosztási kísérletekig.

Ezzel, de akár a gránitszilárdságú Alaptörvénynek napi politikai igény szerinti újrakarcolásával is emléket állítva a hatalom bármi áron való érvényesítés vágyának. Annak a hatalomnak, mely saját csinovnyikjainak havi egymilliós megtakarítást biztosít. Akkor, amikor másnak 37 ezer forintos közmunka, vagy az sem jut. Akkor, amikor jobbágyi röghöz kötéssel akarja megrendszabályozni tárgyalópartnereit. Akkor, amikor hatalmi pozícióból, a hatalom által kitüntetett menetet szerveznek bármikor, bárkik ellen, ha velük nem értenek egyet. Békemenetet a permanens hatalmi harc jegyében.

Ezek fényében talán nem is elszólás az a bizonyos, házőrségi segédlettel kitett, molino. Lehet, hogy egyfajta önvallomás az egykori KISZ-nek és MSZMP-nek a jelenlegi Fidesz-ben és holdudvarában fellelhető tagjainak részéről.

Andrew_s