Az internet egyik zugában lett hír abból, hogy még mindig él
a homeopátiás szert állítólag túladagoló orvos. Amennyiben dr.
Novák Hunor életjelet adott magáról. Kétségtelenül jó marketing-érzéket
mutatva. Ami nem baj. Ha ezt követően, mondjuk, gyógyszerügynökként kívánna
elhelyezkedni. De a lényeg talán nem is ez.
Egészen őszintén szólva azért sem, mert személy szerint eddig
azt sem tudtam a derék dokiról, hogy a világon van. Valószínűleg ezért
siklottam el afelett a világrengető kísérleti hír felett is, hogy bevett egy
egész fiolányi bigyó-bogyót. Élő adásban.
Igen kérem!
Hölgyeim és Uraim!
Itt látható dr. Novák,
amint halált megvető bátorsággal bevesz egy egész fiola valamit. Csak tessék,
tessék!
Azért, akit a valóban kockázatos, valóban önfeláldozó, orvostörténeti önkísérletek érdekelnek, inkább Hugo Glaser,
Az életért harcoltak című, könyvét forgassa. Míg a mostani, (korántsem) nagy horderővel bíró, kísérletre talán azért került sor, hogy alátámassza azt az állásfoglalást,
ami az egész homeopátiás orvoslást egy kézmozdulattal söprik be az áltudományok
közé, illetve a kuruzslásba. Az MTA közleménye egyébként elég korrektnek tűnik
abból a szempontból, hogy jelzi: korántsem karitatív tevékenységet folytatnak
azok, akik a homepátiás termékekkel való kereskedelmet, illetve kezelést
végzik. Amennyiben a forgalom dollármilliárdokban
mérhető. Amiért azért felmerül a kérdés, hogy a hirtelen ellenbuzgalom oka
nem-e egy ahhoz hasonló jelenség, mint a médiaiparban volt a szellemi termékek
védelméért való hirtelen fellángolás? Amikor is kicsit nehéz volt eldönteni,
hogy valóban a szegény szerzők érdekképviselete, vagy a zeneipari mogulok
bevéltelkiesése, a szimpla üzleti irigység volt-e a nagyobb hatású tényező? A
jelen helyzetben pedig a gyógyászati lobbié?
Egy percig sem vitatva, hogy egy áttételes vesedaganat ellen
aligha lehet túl hatásos a vese alakú kavics deréktájra kötözése. Így aztán
minden olyan esetben egyet értek a homeopátia, a szenteltvízszórás és a
hasonlók ellenzőivel, amikor hasonló eset van fennforgóban. Amikor az igazolt
hatékonyságú, illetve nagyobb gyógyulási eséllyel kecsegtető gyógyászati
beavatkozásról beszéli le valaki a beteget annak érdekében, hogy tőle kézrátételes
kavicsot vegyen. Jó pénzért.
De a történelemből azért emlékezhetünk arra is, amikor az
isteni áldással való gyógyítás monopóliumát kikezdő, gyógynövényekkel gyógyítókat
vetették máglyára. Ha sikertelenek voltak a gyógyításban, akkor azért. Ha sikerrel
gyógyítottak valamit, akkor pedig azért, mert a sátán súgta meg nekik, hogy mi
mire való. Ha pedig a papi áldás dacára nem csökkentek a fájdalmak, akkor az
esetet kikiáltották a kínban fetrengő égi büntetésének, és máris helyre állt a
világ rendje. Egy percig sem feledve, hogy egyébként a kolostorok kertjeien is
termesztettek fúszer-, és gyógynövényeket. Csak a vad flóra kicsit
változatosabb.
A homeopátiára visszatérve, a kép valószínűleg nem teljesen
fekete és fehér. Mert a placebóhatás eléggé közismert. Ahogy a
pszichoszomatikus betegségeket is el-elismeri a tudomány. Így elég furcsa
lenne, hogy az egyik oldalon elismerik azokat a betegségeket, amelyek egy
pszichológiai állapot talaján alakulnak ki, míg a másik oldalon a pszichológiai
állapot változásával elérhető tüneti kezeléseket tagadják. De valójában nincs
is így szerencsére. Az MTA közleményében ugyanis azt is olvashatjuk, hogy a „homeopátiás készítmények bármilyen
állítólagos hatása a placebohatással magyarázható”. Így az, aki egészen
kockának érzi magát, és a nyugodt álmának biztosítását egy kockacukorral tudja
esténként biztosítani, akkor nyugodtan tegye meg. Ha nem cukorbeteg, ha nincs
agydaganata, csak felzaklatta a nap, és ettől lesz kerek a világa.
Utána már csak azt a kölyöksátánt kell elcsendesíteni,
amelyik olyanokat sugdoss, hogy a mostani nagy kirohanás legfőbb mozgató ereje a
gyógyászati lobbi bevételirigysége. Meg olyan conteokat, hogy a gyógyszerlobbi
él a technológiavisszatartás eszközével a maga haszna érdekében. Mármint akkor,
ha a gyógyításra használt szerek, illetve az azok mellékhatásainak kezelésére
használt további eljárások potenciális bevétele a nagyobb. De elfogadom, hogy
ez biztosan nincs így. Mert mi más is motiválhatna bármely céget is, mint a
legfőbb jó. Minden más esetet az olyan fantáziavilágokba utalva, mint amelyben
a „Johnny
Mnemonic” című film játszódik.
Andrew_s
