Újratöltődő a társadalom szociális abortusza

A vízügyi szektorral, mint arra más is rámutatott újabb ágazat csatlakozott a gazdasági exodus kormányának belső ellenségképéhez. A könyvek és diplomák birtokosai immár térdig vízben állhatnak az említett képen. Azon, amelyen a tabló egyre népesebb. A folyamat pedig láthatóan nem annyira lecsengő, mint amennyire gyorsul.

Amely jelenség aligha meglepő, mert az egyik oldalon ott van a kormányzat hivatalos sikerpropagandája. De a másikon a nemzetközi elemzések, illetve az európai szegyénynegyedben, naponta, átélt helyzetek. A sikerpropagandát ugyanis meg lehet tapsolni, és jól megfizetett statisztákkal még körbe is lehet ugráltatni. Azonban a propagandát nem igazán lehet megenni. Ahogy az unortodox workfare generálta közrabszolgaság béréből sem igazán lehet egzisztenciát teremteni. Mármint akkor, ha valaki nem egy helyi Döbrögi. Mert akkor lehet dolgoztatni közmunkásokkal, és felépíteni akár a kacsalábat is. De aki építi, az örülhet, ha nem hal éhen. Ahogy azok is örülhetnek a hasonló állapotnak, akik az egyre kígyózó sorokban várhatja ki az ételosztáson esedékes élelmet. Eközben törvényszerűnek látszik, hogy a hatalmi kóklerkedés gyakorlatilag a hazaárulás határán billegő helyzetet teremtett. Az, hogy ebben most éppen a vízviszonyok látszanak inkább iszonynak, az csak a pillanatnyi állapot leírásában lényeges.

Ha visszatekintünk, akkor egy olyan folyamatot láthatunk, ami a matolcsyzmus pirospettyes ködfoltjaiból elég korán kirajzolódott. Alkalmasint magától a nagy tündérmesélőtől is hallhattunk olyan gondolatokat, hogy az extraprofit kivonása helyett az európai újraiparosításra kellene az új tagállamok munkaerejét használni. Ezt 2012 augusztusában fejtegette Matolcsy. Amelynek nyomán már akkor világosnak tűnt, hogy egy fokozódó államosítási nyomásra lehet számítani. Összekötve a hazai munkaerő kiszolgáltatottabbá tételével, illetve igen jelentős munkaerő-exporttal. Az akkori hatalmi álláspontok puszta továbbgondolásából is az unortodox workfare világa rajzolódott ki. Amely részben kétségtelenül mindazok távozásával járt, és jár a mai napig, akik nem elég képzetlenek, illetve immobilak ahhoz, hogy ne próbálhatnának szerencsét máshol. Ahogy az is világos volt, hogy az unortodox workfare, és a gazdasági exodus a tanulmányaikat végzőkre is hatással lesz. Különösen akkor, ha az oligarchikus kontraszelekció felerősödik. Így az, amit most látunk, az nem más, mint egy már négy éve megalapozott helyzet. Ha tetszik egy előre megfontolt hatalmi szándék gyümölcse.

Legfeljebb kicsit megszaladt láncreakciójaként az elindított folyamatoknak. Talán azért, mert Orbán még akkora mobilizációval sem számolt, mint ami van. Talán azért sem számolva a valós állapotokkal, mert egy faluvégi fociöltöző világából szemlélte a világot. S persze az embereket. Ezt legfeljebb a pszichológusa tudhatja. A racionalitás mentén már évekkel korábban is arra lehetett számítani, hogy a gazdasági exodus gyorsulni, de legalább is rögzülni fog. A kezdetben kijutott, és immár évek óta kint dolgozó sikeres fiatalok akár formálisan is kihívhatják az ismerősöket. Munkát, és egyfajta starter csomagot, ismeretséget, helyismeretet, de akár ideiglenes lakhatást is biztosítva. Aztán jönnek az ismerősök ismerősei. Valamint a rokonság. Mert rokonai, és ismerősei nem csak a hatalom oligarcháinak vannak. A rokonok már nem csak a fiatalabbak közül kerülhetnek ki, hanem a kint családot alapítók esetében a középkorú, illetve idősebb tagjai is távozhatnak a családnak. Átrendezve a hazai családi kapcsolatokat éppen úgy, ahogy a népességet általában is. Akár olyan mértékben, hogy az kiteljesítheti azt, amit annak idején a társadalom szociális abortuszának neveztem.

Azt a jelenséget, amikor az önerősítő folyamat, és a kint családot alapítók számának növekedése nyomán gyakorlatilag teljes nemzedékek vesznek el az ország számára. Nem csak a jelen, hanem a jövő víz és gázszerelői mellett igen sokan mások is.

Andrew_s

Kistestvéri adóforintok a nagytesónak

Akinek csak a nyalással kell törődnie
Fotó: Vidékfejlesztési Minisztérium -MTI
/ Pelsóczy Csaba

Az adó megfizetése kétségtelenül jelentős állampolgári kötelezettség. Kivéve a gyevi bírókat, és a gyepi labdakergető-támogatókat. A gyevi bíróknak, mint Illés Zoltánnak nem is kell foglalkoznia a jövedelmével, mert csak. Az adó befizetése helyett azt stadionra „adományozók” meg ugyebár kivételek. Maga Orbán Viktor röhögtette ki magát ezzel a megállapítással legutóbb. De a többieknek azért ez állampolgári kötelezettség.

Már akkor persze, ha nem voks-turisták, mert akkor sem. De a többieknek ugyebár mindenképpen. Úgy nagy vonalakban. Alapját a jövedelem szolgálja. Már akkor, ha ismerni véli valaki a saját jövedelmét, illetve vagyonát. Mert a kormánypárt funkcionáriusai, polgármesterei és vazallusai ez alól fel vannak mentődve. Mások annyira nem, hogy a nemzeti tündérfelelős, Matolcsy György még a napi átutalásokat is látni szeretné. Szinte biztosan azért, mert a negatívba futó lakósági számlákra automatikusan pénzt akar elhelyezni. Mármint a mese szerint. Mert a valóságban aligha. De azért persze lehet ebben hinni. Ahogy a Fidesz demokratikus világképében is, amely ragyogó ívfényként világítja meg Pannóniát. Az árnyékában menetelő rasszizmus, antiszemitizmus, és társai meg hátha nem tűnik fel a rezsicsökkentéstől is vakító fényben. Mert boldogok a vakok, akiknek ott van a felcsúti sonka stadionvilága. A többiek meg álljanak sorba a Blaha Lujza téren. Míg ki nem találják a morzsa-adót.

Az állampolgároknak, akiknek mégis csak adót illik fizetni. Abból virágzik az egészségügy. No nem mindenhol, de a VIP-kórházakban szinte biztosan. S ne legyünk irigyek és önzők. A nép a kiválasztott keveseken keresztül gyakorolja az egészséghez való jogát. Az adófizetési jogot azt nem. Azt alanyi jogon. A kiválasztott kevesek pedig rajtuk keresztül gyakorolják azt. Az utóbbiakat amúgy sem érdekli a jövedelem. A sajátja például. Bár elnézegetném Illés Zoltán orcáját, ha a zöld-ügyekről és ne létezve is látott diplomákról való megemlékezés helyett egyszer zöldségekkel foglalkozna. Mondjuk normában kapálva egy krumpliföldön. Alighanem azonnal hevesen érdeklődni kezdene nem csak vagyoni helyzete, hanem a ceglédi-kannában vizet hozó kisleány érkezési ideje iránt is. Akinek az élete most amúgy sem érdekli. Igaz, ebben sincs egyedül. Ellenkező esetben vagy nem nyilatkozna hülyeségeket, vagy a következő öt percet a lemondó nyilatkozatának megfogalmazásával töltené. Igaz, ebben sem lenne egyedül, ha nem a banántermesztés meghonosítása lehetne a következő iránycél.

Miközben az állampolgár fizesse csak az adókat. Szigorúan ellenőrzötten. Annyira szigorúan, hogy NAV immár adónyomozókkal akarja figyeltetni a Facebook-ot. Bár a hír, illetve Tarjányi Péter rendőrségi szakértő szerint valószínűleg eddig is figyelték. De ez nem biztos. Azért nem biztos, mert az ott megjelenő rasszistán uszító profilok, vagy nyilas honlapokat reklámozók ellen mintha mérsékelt lenne a fellépés. S nem a net cenzúráját hiányolom. De azt igen, hogy az egy adott népcsoport ellen nyíltan uszítókat hívják már be egy kis nyilatkozattételre. Hasonlóan a jachton fotózódókhoz. Ha ugyanis az utóbbiakat meg tudják találni a Facebook adatai alapján, akkor talán az előbbieket sem lenne sokkal nehezebb. Ha pedig az egyik csoportot nem képesek megtalálni, akkor alighanem a másiknak sem sok aggódni valója van. Ellenkező esetben ugyanis azt kellene feltételeznünk, hogy a rasszizmust hallgatólagosan eltűri a kormányzat, míg az Illés Zoltánoknak fizetést összedobók adóügyei roppant módon érdeklik a hatóságokat.

Ami mégis pozitívum, az az, hogy ezek szerint a NAV hamarosan nagy munkaerő-piaci felvásárlója lesz az internetes kommunikáció, képszerkesztés, illetve képanalízis szakértőinek. Az ugyanis kínos lenne, ha akár kicsinyes bosszúkhoz adna segédkezet. Akár annak alapján is, ha valakit egyszerűen „rátegelnek” egy képre a közösségi oldalon. Ha ott volt a hajón valójában, ha nem. A közvetlen képmanipulációkról már szót sem ejtve. Úgyhogy mindenki nyugodtan kezdhet akár rettegni is, hogy milyen bulik milyen képeivel hozzák kapcsolatba az ismerősök. Különösen akkor, ha esetleg kiderülne, hogy a netfigyelőket darabbérben, feljelentett profilok arányában fizetik. A megfizetett adóforintokból. Mert nincs annál jobb, ha a közösség fizet azért, hogy vekzálják a közösség tagjait. Igazi auto-szadomazo. Míg a kivételezettek bőszen köpködhetik a szotyihéjat. Akár az alattvalókon röhögve.

Andrew_s

Matolcsy György kommunikációs offenzívája

Matolcsy György, mint Nemzeti Tündérmese-felelős, már nem egyszer szerezhetett vidám pillanatokat a környező országokban. Látszólag ugyanez lehetett a célja azzal, hogy szétcsapott a Európai Unió biztosai és a hitelminősítők között. Első hallásra az, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke lemondásra szólította fel Olli Rehn-t, aligha tűnik ugyanis másnak.

Ugyanakkor, noha elsőre úgy tűnhet, hogy a gazdasági ügyekért felelős európai politikus legfeljebb a röhögéstől szenvedhetett álmatlanságban a hír hallatán, érdemes lehet komolyan venni az MNB-elnök bejelentését. Nyilvánvalóan nem abból a szempontból, hogy a finn állampolgárságú politikus hanyatt homlok elkezdi megfogalmazni a felmondó levelét. Sokkal inkább abból a nézőpontból, hogy a Fidesz és vazallusai rendszeresen kettős üzenet-taktikát alkalmaznak. Márpedig Matolcsy György üzenete sokkal inkább befele szólt, mintsem az unió irányában. Az utóbbihoz ugyanis nem lenne elegendő egy belföldi nyilatkozat.

Ebből a szempontból értékelve a nyilatkozatot érdemes lehet figyelembe venni, hogy megtételét követően szinte bármilyen változást az európai bizottságokban a Fidesz megrettentő erejének következményeként lehet eladni. Támaszkodva arra, hogy a „királyi” média az, ami eljut szinte mindenkihez, és az idegen nyelvű internet olvasottsága nem dönget csúcsokat. Az, hogy Matolcsy György mennyi időt adott erre az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős alelnökének, ebből a nézőpontból részletkérdés. Pontosan annyira, ahogy a hitelminősítőknek küldött ultimátum azon bakija, hogy nem igazán szoktak tárgyalni. Ezek a szempontok idővel pontosan annyira feledésbe merülnek, ahogy a matolcsyzmus közgazdasági részletkérdéseinek abszurditása is csak a szakembereket ríkatja meg. A tény fog csak megragadni arról, hogy beszólt az EU-nak és a hitelminősítőknek.

Ha az utóbbiak bármi okból valóban felminősítik az országot a közeljövőben, mondjuk a választások előtt, akkor azt nyilvánvalóan Matolcsy a bátor kiállás eredményeként fogja eladni. Ahogy Orbán Viktor is. Márpedig a választásokig még akár tőlük függetlenül is létrejöhet olyan gazdasági együttállása a világ eseményeinek, hogy erre a felminősítésre sor kerülhet. Sőt! Valójában erre sincs szükség. Elég, ha illedelmesen és tisztelettudóan bejelentkeznek meghallgatásra és pitizésre az említett szervezeteknél. Az előszobázást itthon már simán eladják majd azzal, hogy megindultak a tárgyalások. Azok, amelyeket Matolcsy György követelt ki. S ugyanez a helyzet Olli Rehn esetében is.

Azzal a különbséggel, hogy még ilyen finom manipulációra sincs szükség vele szemben. De még olyan háttér-információra sem feltétlenül, hogy egészségügyi, politikai, vagy bármi más okból számítani lehet-e a lemondására. Holott nyilvánvaló, hogy ennek farvizén hajózva is sikeres kommunikációs offenzívát lehetne indítani a választások előtt. Melyek, ha minden igaz, 2014-ben lesznek. Abban az évben, amikor az Európai Bizottság, és vele együtt Rehn, mandátuma amúgy is lejár. Lévén, hogy a bizottság ciklikus megbízatású. Márpedig ez sokkal kevésbé közismert talán a Fidesz által megcélzott választók szemében, mint amennyire fogékonyak lehetnek a nagy-Fidesz víziók irányában. A kommunikációs eredő tehát nagyon egyszerűen felállhat úgy, hogy: Matolcsy megmondta, és lám, az egész bizottságot megcsóválta a farok.

Márpedig, még akkor is, ha Matolcsy György fenékpettyesítésért felelős MNB-elnökből nem is nézzük ki ezt a fajta kommunikációs kiszámítottságot, a pártja már többször tanújelét adta az ilyen készségeknek. Afelől pedig aligha lehet kétségünk, hogy az MNB nyilatkozata nagyjából annyira lehetett független a Fidesz vezetésének előzetes normakontrolljától, amennyire az egy fejen két szájjal született sziámi ikrek lehetnek önállóak.

Andrew_s

a Propelleren szintén olvasható

Rostoványi Corvinus-siratója

Forrás: Corvinus-online

Az úr 2012. és Orbán Viktor országlásának 6. évében, április havában már egészen úgy látszott, hogy a Corvinus Egyetemet, melyen már korábban is számos kísérletet hajtottak végre, utoléri a vég. Az akkori fűnyíró-mélyrepülés sajnos úgy tűnik nem szűnt meg, csak a berregését tompították olykos-olykor. De a politikai ókor képviselői nem tántorultak meg.

Elvégre miért is kellene egy olyan felsőoktatási intézmény, amelynek valamikor Marx adta a nevét. Illetve mások adták az intézménynek ezt a nevet, de ez kit érdekel, amikor a nyomokat kell eltüntetni. Azokat a nyomokat, melyek esetleg a jelenlegi kormányzathoz vezetnek. Nem a szó bűnügyi, hanem sokkal inkább képzési értelmében. Az unortodoxan pirospettyes tündérgazdasági ötletek szülőatyja ugyanis ott végzett. Azon a bizonyos közgazdasági egyetemen, mely az ország gazdasági állapotát tekintve eléggé piros pettyes lehetne. A szégyenpírtól. Jobb is talán, ha megszüntetik az egyetemet. Mondjuk mielőtt valaki el kezdi feszegetni Matolcsy György ott szerzett végzettségét. Bár, ezen az alapon több más felsőoktatási intézmény is felsorakozhat a vágóhídra vezető úton. Nem vitatva azt, hogy a felsőoktatás rendszere rászorulhatna némi módosításra. Különös tekintettel a nem egyszer tapasztalható kontraszelekcióra, és az adminisztratív szekciók, tanulmányi osztályok túlhatalmaskodására.

A klinghammeri megoldás erre azonban láthatóan nem az, hogy a kontraszelekciós köröket megtörjék. Már csak azért sem, mert akkor talán a felsőoktatásért felelős csúcsállamtitkár is elmehetne borsót válogatni. A centrális hatalmi momentum válasza a problémákra az, ami egy diktatúrában elvárható. Nem más, mint a saját, nem kevésbé kontraszelektált rendszeréből, politikai biztosok kinevezése az egyetemre. S azért, hogy ezekből se legyen annyi, amennyi esetleg egyfajta kritikus, illetve kritikát megfogalmazó tömeg lehet, az egyetemeket legjobb szétszabdalni és újracsoportosítani. Ezek az ötletelések szinte mind végigvonultak a felsőoktatáson, és szinte kivétel nélkül érintették a Corvinus-t, mely egyike azoknak az egyetemeknek, melyek képzései nem állnak rosszul a nemzetközi megmérettetésben. Ez egyébként lehet, hogy nem pozitívum, mivel az az egyetem, amelyet a nemzetközi mércén jól jegyeznek, nyilvánvalóan nem lehet elég nemzeti. A politikai komisszárok különben ezen is segíthetnek adott esetben. Jól emlékezhetnek erre azok, akik annak idején a különböző egyetemeken a „Marxizmus-Leninizmus Tanszékek” munkásságával szembesültek.

De természetesen nem szükséges a színvonalrontáshoz, a működési obstrukcióhoz külön tanszékbe szervezni az említett elvtársakat, elvtársnőket. Már csak azért sem, mert esetleg, a rendszer réseit kihasználva, még valaki olyan furakszik be a zárt sorok közé, aki még képes gondolkodni. Netán akar is. Fúj! Amellett nem is elég hatékony megoldás, mivel nagyon közvetetten hat csak a működésre. Az Orbán Viktor által fémjelzett kormány oktatáspolitikája amúgy sem ér rá a lassú, ideológiai megfojtásra. A gazdasági ügyeken keresztül sokkal hatékonyabban lehet tönkretenni egy oktatási intézményt. Ezt a gyakorlatot látszanak folytatni a Corvinus-szal kapcsolatban is. A rektor nyílt levele legalább is ezt sejteti. Melyre azért az első reakció mégis csak az lehetne, hogy „Üdvözlet a való világban”. Már csak azért is, mivel Rostoványi Zsolt kinevezése már a jelen kormányzat idején történt, és akár a politikai felhangokat is sejteni engedhette volna.

Ez azonban mit sem von le annak a közlésnek az erejéből, melyet egyfajta válaszként tettek közzé az egyetemi blogon. Ami különben azt a siralmas helyzetet is jelzi, hogy a vélemény-publicisztika valamint a kormányzati (ön)cenzúrát megkerülő hírközlés elsődleges forrás lassan már csak a blogszféra lesz. A rektori közlés is kiemeli, hogy „az elmúlt időszakban sajnálatos módon számos egyetemi és médiahír utalt arra, hogy Egyetemünk gazdasági működésében egyre jelentősebb zavarok mutatkoznak”. Ami sajnos valóban nem újdonság. Rostoványi Zsolt ezt követően hosszabban taglalja azokat a tüneteket, melyek nyomán a jelenlegi helyzet kialakult, illetve amelyek közepette a jelenlegi helyzet aligha orvosolható. Világossá téve, hogy a gazdasági főigazgató valóban egyfajta komiszárszerepet tölt be. Melyet a rektor azzal összegez, hogy „a gazdasági főigazgató a törvény által számára biztosított ellenjegyzési jog visszaélésszerű gyakorlásával (a pénzügyi ellenjegyzés megtagadásával) ellehetetleníti a szervezeti-oktatói-kutatói tevékenységet”. Ami nyilvánvalóan akár egy szubjektív állásfoglalás is lehetne.

Elvégre az, aki két kézzel akarja szórni a pénzt, az nyilván rossz néven fogja venni, ha valaki ehhez nem fog hozzájárulni. Így az ebbe az irányba ható kormányzati demagógiára akár előre fogadást lehetne kötni. Azonban lehetnek olyan mérőszámok, melyek alapján ez kicsit jobban konkretizálható. Nem is csak a stadionépítések, és a „vasúttal Orbán-falvára” –mozgalom irányából megközelítve a kérdést. A doktori iskolákból végleges státuszt kapó utánpótlás-réteg létszámát, és a tanszékek, tanszéki intézetek kutatói, illetve oktatói létszámának alakulását, az infrastruktúra állapotát is számba lehet venni a gazdasági intézkedések kalibrálásához. Miközben persze érdemes lehet az egyetem épületei által elfoglalt telek értékével is súlyozni a helyzetet. Mert a stadionok szelleme sem alszik.

S persze azt a mániát sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindennek nemzetinek kell lenni. Mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében, melyet a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendészeti Főiskola és a Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának összevonásával alapítottak meg. Így lehet, hogy a Duna-parti patinás épületek is egy új egyetem részét fogják szolgálni. Melyre csak félve lehet olyanokkal tippelni, mint Nemzeti Unortodoxiai Főképzölde, vagy Orbánia Nemzeti Egyeteme. Mert a végén még megvalósul.

Andrew_s

Számlálandj kilencig az kezeden az Fideszben

Kilenc..., kilenc.... Mennyi is az?
Fotó: MTI / Beliczay László

Az ország jövője szempontjából a népességet megtartó ereje legalább annyira jelentős, mint a népesség újratermelődése. Különösen akkor, amikor a jelenlegi kormányzat az állampapírok keltette hozamígéretek, valamint a magán-nyugdíjpénztárak „megvédése” révén végső soron a jövőt adósította el. A népesség létszámának, és a gyermekek születésének statisztikái tehát érthetően neuralgikus adatok. Nem egy esetben neurotikus szólamokat csalva a politikusok szájára.

Egy évvel ezelőtt, 2012. augusztusában Matolcsy György, az akkor éppen aktuális gazdasági tündérfelelős a pirospettyes fenekek tömeges előretörését vizionálta. Alighanem azon kezdeti adatok alapján, amelyek különben még valóságosságuk esetén is sokkal inkább a krízisgeneráció-jelenséget indokolták volna. Azóta már persze tudjuk, hogy az a blöff nem jött be, hiszen a recesszió hosszabb távon támadt, és recesszió ellen meg nem hirdetett szabadságharc nem is győzedelmeskedett. Az állampapírokra ígért hozamok pedig jócskán meghaladják a hiperoptimista, és 2014-re két százalék körüli gazdaságbővülést ígérő jóslatokat. Miközben tudjuk ma már azt is, hogy a foglalkoztatási arány elsősorban a közrabszolga-programok miatt növekedett. No meg azért is, mert arányszámról van szó. Ha csökken a határok közt lakó népesség, akkor azonos számú foglalkoztatott esetén is jobb százalékértékeket dobhat a gép. Márpedig ezen folyamatok közepette erőteljesen hat a társadalom szociális abortusza. Nem kis részben a kivándorlások miatt.

Mely elvándorlás, illetve kezdetben akár ideiglenesnek induló külföldi munkavállalás mértéke olyan magas arányú, hogy már a kormányzat sem állíthatja az ellenkezőjét. Annak ellenére, hogy azért történtek kísérletek a sikerként való kommunikálására ennek is. Ez azonban senki olyannak nem elvont adat, akinek a környezetéből távoztak külföldre, vagy a gyermeke hagyta itt az országot. Így, a vakbuzgó vakhittel csápolók és békemenetelők kivételével, aligha vette be sokaknak a gyomra és a feje azt, hogy a kivándorlás a kormányzati siker biztos jele. Ahogy a gyermekek születésszámának alakulása sem igazolja a sikerpropagandát. Holott, nem kis részben a szociális összefüggésekre való szelektív vakság hatására, a miniszterelnök is vizilónyi bakot kommunikált, amikor februárban országot értékelt. Ami önmagában is nevetséges, mivel nem az országot, hanem önnön kormányának működését értékelte. De elfogadom, hogy történelmileg így alakult ki a szóhasználat.

Orbán Viktor 2013 februárjában azt mondta, hogy 2012-ben „a kisbabáknak kedvük támadt megszületni”. Ami adattal talán nem is kell vitatkozni. A krízis-generációk megjelenését éppen ez jellemzi ugyanis, és a 2012-ben megszületett gyermekek már bőven az orbáni visszaesés hidegzuhanya alatt, 2011-ben fogantak. Ehhez nem kell nagy matematikai ismeret, hiszen egy naptár segítségével is megállapítható. Az is világos természetesen, hogy mindez csak akkor jelentett volna valós tendenciát, ha fennmarad a lakósság bővülésének ez az összetevője. Az azonban az év delelőjére kiderült, hogy az idei születési statisztikák ismételt visszaesést tükröznek az első hét hónapra vetítve. Ebbe az adatba sajnos már belejátszhat a társadalmi szintű szociális abortusz, mivel az országot 2012-ben elhagyó fiatalok értelemszerűen nem feltétlenül itthon nemzettek, illetve fogantak utódot. A gyermekeknek tehát mintha már egyáltalán nem lett volna kedvük megszületni, vagy nem volt kedvük hazánkban megszületni. Matolcsy György gazdasági tündér-blöffje után a kivándorlási pozitivizmus blöffje, valamint a miniszterelnök népességi blöffje is kipukkant mostanra.

A visszatekintést azért volt érdemes kicsit összefoglaló jelleggel is megtenni, mert közben volt talán idő végiggondolni azt, hogy a népesség alakulás biológiai okokból jelentős eltolódást mutat a társadalmi viszonyok alakulásához képest. A gyermekvállalást nyilvánvalóan a kilátások is meghatározzák, miközben a vállalt gyermek kilenc hónapos részletre megvalósuló beruházás eredményeként születik meg. Miközben tehát világosan látszik az adatokból, hogy a külföldi munkavállalás mintegy másfél-két éve ugrott meg, és ezzel nagyjából egybeesik a gyermekvállalási kedv visszaesése is nem kicsit nevetséges a Fidesz legutóbbi megnyilatkozása ebben a témában. A Fidesz részéről tett nyilatkozat ugyanis azt tartalmazza, hogy: „a szocialisták sorozatos megszorításai miatt ment el a kedve sokaknak a gyermekvállalástól és az országtól is”. Márpedig ez csak akkor és kizárólag akkor lenne igaz, ha feltételeznék a szocialisták hatalmát a 2012-es évben. Azonban a Bajnai-Gyurcsány nevével fémjelzett kormányzat 2010-ben megbukott, és azóta a Fidesz adja a miniszterelnököt, és a kormányzatot. A kormányzatot, mert a KDNP-t aligha lehet önállóan kezelni, mivel a választásokon sem indultak külön.

Ugyanakkor persze részben igaz az az állítás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tehet a jelenlegi helyzetről. Ha ugyanis a kétségtelen bénázások miatt nem alakul ki egy parlamenti kétharmad, akkor alighanem a jelenlegi helyet is egy tompábban éles társadalmi állapot lenne. Ez azonban a múlt. A kormányzati jelen mégis csak az, hogy a Fidesz nem teremtett a múlt évben olyan kilátásokat, mely a hazai népességet pozitívan befolyásolta volna. Aki pedig a Fidesz univerzálisan bűnbakot kereső, sablonos és ostoba nyilatkozataival akar egyet érteni, annak a következő recept ajánlható. Fogjon egy naptárat, és akár az ujjai segítségével, próbáljon kilencig visszaszámolni a hónapok sorában. Ez talán még a hoffmanni oktatáspolitikától függetlenül is menni fog. Ha ennek nyomán egy 2010 előtti időpontig jut, akkor szidja nyugodtan a szocialisták vezette kormányzatot. Ellenkező esetben forduljon be magyarázatért a Lendvay utcába.

Andrew_s

Valuta alaptalanul, azaz Matolcsy alapján a jövő

Matolcy György végre tényleg kipaterolta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). A választási kampány során szinte biztosan ezerszer fogjuk hallani, hogy Orbán Viktor megígérte a sallert, és lám, Matolcsy lekeverte. Annyira, hogy a fal adta a másikat. Alkalmasint nekünk, és a túlsó fal. De ilyen kicsinységekkel igazán kár is törődnie annak, aki felemelt kézzel fog tapsikálni a Fidesz esetleges újabb győzelmének.

Márpedig az a fal egyre közelebb van. A problémát már magam is többször érintettem, és aligha kell hozzá bármilyen zárt görbe menti integrál fejbeli kiszámítása. Bár ez utóbbival például mindenféle piros pettyek területe kellően kiszámítható lenne. Így nagy segítséget jelenthetne a nemzeti tündérfelelősnek a hitelezők magyarságának felülvizsgálatában. Az IMF irodájában dolgozóknak azonban aligha lehetett kellő ellátottságuk piros pettyekkel a fenekükön és narancssárgával a szívűkön. Ezért aztán egy vállrándítással tudomásul vették Matolcsy György bejelentését arról, hogy a mandátum-időszak lejártával nem kívánja azt meghosszítani. Ahogy tudomásul veszik azt is, hogy az IMF-hiteleket soron kívül kiizzadja az ország.

Nyilvánvalóan azokat a pénzeket is felhasználva, melyeket a kormányzat folyamatosan megvéd. Leginkább az állampolgároktól, mint arról legutóbb a takarékszövetkezetekkel történt. A megvédett milliárdok azonban aligha a termelésbe, a saját bővített újratermelésükbe folyhattak be, ha az ország komoly recesszióval kellett, hogy szembe nézzen. Ahogy az ipar visszafogottsága sem okvetlen a szárnyalást demonstrálja. Alkalmasint ugyanez igaz azokról a pénzekről is, amelyet az IMF-hitelek helyett vett fel az ország. Nyilvánvalóan nem is annyira az országos, mint a személyes szabadságharc jegyében. Amennyiben, az IMF-pénzektől eltérően, kevésbé pántlikázottak, és az állampapírok eladásából származó pénzek szabadabban felhasználhatóak. Kevesebb kötöttség, de magasabb kamat jár velük. A magasabb kamatot azonban nyilvánvalóan akkor kell majd kifizetni, amikor a papírok lejárnak. Azonban érdemes lenne tudomásul venni, hogy amennyiben az így felvett pénzek nem a termelésbe, a saját maguk és majdani kamatuk kitermelésébe folyik be, akkor csak a fekete lyukat táplálják. A kormányzat tehát elsősorban a jövőtől vett el lehetőségeket, és a holnaptól hiteleket. Azaz, mint arról többször is szó esett, alapvetően a következő kormányok széke alá lapátolta a trágyát.

Azonban most Matolcsy György kétségtelenül felmondta az IMF-iroda működését. Remélhetőleg az irodahelységet jó áron tudja majd bérbe adni, mert akkor legalább valami haszna lesz az akciónak. A választási kampányban hozott hasznon kívül. Mert arra nem is olyan messze van példa, hogy a nem megfelelő forrásgazdálkodással párhuzamban megszüntetett eladósodás hova vezet. Leginkább belső forráshiányhoz. Ezzel párhuzamosan elvándorláshoz, illetve növekvő elégedetlenséghez. Az előbbi, a belső viszonyok kedvezőbbé varázslásán kívül csak erőszakkal állítható meg. Az utóbbi gyakorlatilag szintén csak erőszakkal nyomható el. Még akkor is, ha a megfelelő helyeken elhelyezett besúgókról tudva, az általános bizalmatlanság légkörében tömeges kivonulásokat lehet szervezni, és hangos tapsviharokat megszervezni. A folyamatot jól demonstrálhatja az 1970-es, 1980-as évek Romániája. Miközben nehéz nem látni a csiráit a jelenlegi hazai körülményekben.

Amikor ugyanis a belügyi erők biztosítják a gárda eskütételét, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy minimum hallgatólagos tudomásul vételt élvez egy alternatív erőszakszervezet kialakulása. Az, hogy Orbán Viktor ért mindenhez a legjobban, az pedig lemérhető volt az árvizek idején, amikor már a gátőr szerepében is feltűnt. Majd megnyilatkozott szinte minden szakpolitikai kérdésben. Legutóbb pedig az NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) vezetésének átvételét jelentették be. Személyesen a miniszterelnök kezébe helyezve az EU-tól kapott milliárdok kezelését. A határok lezárása még hátra van, bár Navracsics Tibor kormányfő-helyettes már pedzegette, hogy a fiatalok elvándorlását vissza kellene fordítani. Viszont az emberek, szinte újraélve a történelmi hagyományokat, tömegével rezonálnak a régi-új elvárásokra. A szomszédok feljelentése, egyelőre csak a NAV-felé, legalább is csúcsokat dönget. A teljes folyamat természetesen egy erősen pesszimista forgatókönyv. Azonban egy jelentős kommunikációs értékkel bíró lépést Matolcsy György megtett ezen az úton. A szabadságharc jegyében nem csak a befolyást, de a kormányzati ámokfutások feletti külső kontrollt is csökkentve. Miközben a jövőtől felvett hitelek keltette gödörben a trágya csak büdösödik tovább.

Andrew_s

Vagány-magány-talanság

Forrás: 444.hu

Mókás dolog lehet, amikor a titkos, külső-belső, tanácsost, aki nem is közszereplő, lefotózzák a jegybankelnökkel. Mint az Habony Árpáddal megesett. Nyilván csak és kizárólag a barátság ápolásáról lehet szó, amiért az vesse az első követ, aki szerint egy jegybankelnök barátsága nem érhet akár milliárdokat.

Esetleg az, aki szerint egy titkos tanácsos ötletei nem jöhetnek jól egy meseszerűen tehetséges gazdasági szakember számára. Bár Matolcsy Györgyöt nem olyan sportos alkatnak nézhetnénk, aki korrepetálásra szorulna hasba-rúgásból. A mások fenekén elhelyezkedő piros pettyekhez, meg nem tudhatjuk, hogy Habony Árpád mennyit ért, és kellő alapossággal tudja-e megszámolni. Miközben természetesen komoly per árnyékát vetheti előre az említett fénykép elkészülte, mivel egy nem-közszereplő esetleg bepereli a fotóst. Még akkor is, ha egy közszereplővel való békés, és hangsúlyozottan baráti beszélgetését volt hivatott dokumentálni. Rámutatva arra a joghézagra, amit a fotózás korlátozását szolgáló törvénykezés tartalmazhat.

Ugyanakkor rámutatva arra, hogy a régi kommunikációs tankönyvek nem alkalmazhatóak fenntartás nélkül. A régi mestereknek nem kellett például számolniuk a telefonos kamerákkal és az internettel. A mechanikus zárszerkezet miatt még a rejtett fényképezőgép is lefülelhető lett volna, és a közvélemény szemei elé nem kerülhetett volna olyan kép, amit előbb a feltétlenül lojálisnak ismert belső véleményező ne látott volna. Nem beszélve arról, hogy a vegyi reakciókhoz több idő kell, mint a bitek mozgatásához. Márpedig ez a gesztusok, mozdulatok megörökítését is korlátozta. Szóval a régieknek határozottan könnyebb dolguk volt. Nem csökkentve persze az olyan retorikai teljesítményt, melyet például Marosán György nyújtani volt képes, vagy ami Helene Bertha Amalie Riefenstahl filmjeinek egy részéből is visszaköszön. De azért azok a filmek a feltétlen lojalitásról, és a kiemelkedő tehetségről is tanúskodnak. Nem csak a szónoki, hanem a filmes tehetségről is. Ám, mint említettem, az egy másik kor volt.

Annak ellenére, hogy az emberi természet talán nem is változott olyan sokat, ha a hatalomhoz való kötődés mechanizmusát tekintjük. Jól látható ugyanis, hogy az össznépinek beállított ellenségképek, és összeesküvés-elméletek elérik, vagy majdnem elérik az elvárt hatást. Ugyanakkor az is valószínű, hogy régebben is szívesen lelepleztek volna olyan gesztusokat, melyek a vezetőt Napoleon-pozícióban örökítették volna meg, vagy csak egyszerűen nevetségessé tettek volna olyan állításokat, hogy egy nem-közszereplőnek semmi köze nem lehet a hatalom képviselőihez. Az ilyen képekhez azonban, nem volt meg sem a technikai, sem a publikációs lehetőség. Az utóbbi különben a trafik-botrány kapcsán nagyon jól látszott, és látszik napjainkban is. Annak ellenére, hogy a Fidesz hivatalos véleménye szerint ez a csoda sem fog sokáig tartani. Ami kétségtelenül igaz lehet annyiban, hogy a közvélemény egy idő után kifárad, és beleun a trafikok ügyébe. Azonban azok a képek, melyek az internetre felkerültek mementóivá válnak az ügynek. Nem sorakoznak be azok közé az újságlapok közé, melyek sárgulásába, és elfeledésébe még Joseph Goebbels joggal bízhatott annak idején.

Azzal azonban aligha számolhatott a valamikori kommunikációs szakértő, amivel késői követőinek számolni kellene tudni. Azzal, hogy a technikai lehetőségek önmagukban is serkentik a kommunikációt. Ha tehát valaki nagy garral kifejti, hogy ő annyira nem közszereplő, hogy csak na, akkor sokak telefonkamerája viszketni kezd. Ahogy minél erősebben akarták a trafik pályázatok ésszerűségét és istentől való meghatározottságát erőltetni, annál jobban szaporodtak az ostobaságot, vagy akár szemétséget igazoló képek a nemzetiekről. Ilyen körülmények között a komoly kirohanásnak szánt beszéd egy véletlen gesztusa is gyorsan bejárhatja az internetet. Elmondhatóan azt, hogy minél jobban erőlködik a hatalom, annál inkább verítékszagával árazva be a kínlódást.

Gondolhatunk itt a fényképezési törvényre, az internet korlátozásának nem egyszer felmelegített ötletére, vagy akár a közszereplők köz-ségének hatalmi újradefiniálására is. Mely küzdelmek világossá teszik, hogy a hatalom nem számol a sarokban pusmogó magány valós hiányával. Mely küzdelmek az információ áramlását legfeljebb lassítani képesek. Nem évekkel, évtizedekkel, mint Rákosi vagy Sztálin idejében, hanem legfeljebb órákkal és napokkal. S amely küzdelmek legfeljebb a hatalmi rendszer természetét leplezik le. Az erőt, a kocsma-taslizást, hasba-focit tekintve mindent megoldó tényezőnek. Holott már a régi közmondás is azt mondja: „többet ésszel, mint erővel”.

Andrew_s