Wittner, az elemi gyűlölet egysége

A parlamenti ülést megzavaró, és a földtörvény megszavazását botrányossá tevő Jobbik-akció kétségtelenül a nap híre. Olyan, amire mindegyik párt, illetve pártképviselő joggal tartja szükségesnek a megszólalást. Utólag. Miközben volt, igaz egy másik ügyben, egy olyan azonnali reakció, ami szintén minősítő erővel bírhat. Az alatt, miközben az országgyűlés Horn Gyulára emlékezett.

Azt aligha fogjuk természetesen megtudni, hogy eközben ki mire gondolt személy szerint. Akár az elhunyttal kapcsolatban. Azonban egy nagyon régi kulturális konszenzus hangzik úgy, hogy: „De mortuis nil, nisi bene!”. Amit a hétköznapokban a „halottakról jót vagy semmit” formában ismerünk. Abban az értelemben, hogy nem csak dicshimnuszokat kell mondani a holtakról, ám mindenképpen igazat. Lévén, hogy a halottak nem tudnak védekezni. Sem vádak, sem indulatok ellen. Még annyit sem tudnak tenni, hogy a gyűlölködőt egy lesajnálón gúnyos fintorral jutalmazzák. Márpedig tudjuk, hogy a Fidesz soraiban ül egy képviselő, akiben bőven túl van adagolva az elemi gyűlölet. Legalább annyira, mint azokban, akiknek egyetlen önmegvalósítása, ha a háta mögött szidhatnak valakit a kocsmában.

Nem véletlen talán, hogy Wittner Máriából is akkor szakadt ki az, a Horn Gyula halálára írt bejegyzésben idézett, megjegyzés a volt miniszterelnökről, amikor az érintett már kórházban feküdt. Most, hogy Horn Gyula halott, végső soron a gyűlöletet akár okában fogyottnak is tekinthetné bárki. Wittner Mária minden esetre nem így érezte, mivel a megemlékezés perceiben elhagyta az üléstermet. Azzal, hogy: "Nem fogok tisztelegni egy hóhérnak!" Akkor, amikor a személyes érzéseitől elvonatkoztatva egy politikusnak politikusként kellene tudni viselkedni. Ahogy arra Horn Gyula képes volt politikusi pályafutása során, és képesnek bizonyultak azok is, akik még ott voltak az ülésteremben. Mert szeretni értelemszerűen nem volt kötelező Horn Gyulát akkor sem, amikor élt. De holtában tiszteletet érdemel az a politikus, aki nélkül lehet, hogy a Fidesz sem lenne sehol. Az a politikus, aki a Fidesz-t az akkori kétharmad birtokában is partnerként, ellenfélként, és nem megsemmisítendő ellenségként kezelte. Azt a Fideszt, melynek képviselője Wittner Mária is.

Aki tehát talán sosem került volna olyan helyzetbe Horn Gyula politikusi teljesítménye nélkül, hogy most demonstratívan gyűlölhessen. Mert alig valószínű, hogy a megemlékezésről ne tudhatott volna előre minden képviselő. Ha pedig tudhatott róla, hogy a napirendben ott a megemlékezés, akkor nem volt kötelező bemenni a terembe. Amikor tehát Wittner Mária belépett a terembe, majd „feltünősködésből” távozott, akkor végső soron egy ripacs, egy sértett óvodás cselekvési repertoárját ötvözte a benne égő elemi gyűlölettel. A nagyobbik kormánypártnak azonban úgy tűnik szükséges Wittner Mária jelenléte a soraikban. Talán ő az, aki megfelelő összekötő a szélsőjobb TV-székházgyújtogatói felé. Márpedig a weimari szakácskönyv lapjainak fellapozásához szükség van ezekre az erőkre. Így szükség lehet akár egy Wittner Mária habitusával rendelkező képviselőre, aki képes cinkosan összekacsintani a szélsőségesekkel. Márpedig a jövő hatalmának bebiztosításában szükség lehet erre az összekacsintásra akkor is, ha a kacsintás fegyverhordozójának szociális és politikai érzéke alig múlja felül egy széklábét.

Továbbra sem vitatva azt, hogy Wittner Máriának a magánembernek joga van nem szeretni azokat, akiket ma politikai ellenségeinek tart. Nyilván meg van a maga egyéni sorstragédiája, melynek nyomán erre feljogosítva érzi magát. De Wittner Máriának, a politikai erő képviselőjének meg kellene tudni haladnia. Függetlenül a személyével foglalkozó egyik blog-bejegyzés közléseinek igazságtartalmától. Ha pedig egedül nem megy, akkor pártjának kellene tudni ebben segíteni. Akár azzal is jelzést küldve felé, hogy tisztázzák a Parlament, és egy tanyasi kocsma különbségét a képviselőnő számára. Bár szinte biztos vagyok, hogy az utóbbiban az említett megnyilatkozásoknak nem lenne tere. Így érthető, hogy a demonstratív gyűlölködés színtereként Wittner Mária a Parlamentet, és a képviselői cselekvés-teret választja. Ahol védi a mentelmi jog, és az őt ki nem rekesztő párttársak csendes cinkossága a szélsőségekkel kapcsolatot tartó bunkósághoz.

Andrew_s