Sulyokrendülés

Sulyok Tamás kinevezésekor a kérdések egyike lehetett a viszonya az antiszemitizmushoz. Nem azért, mert visszamenőleg tehetne arról, hogy az apja mit tett, mit nem tett, mit írt, vagy mit nem írt. Azonban a beiktatásakor még elhatárolódhatott volna attól, amit a kedves papa képviselt. A zsidók megfosztását a vagyonuktól, majd az életüktől is. Erre a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából még egyszer lehetőséget kapott.

Élni azonban elég fékezett habzással élt ezzel a lehetőséggel. A hírösszefoglalók minden esetre nem ettől hangosak. Miközben, természetesen, nem egy olyan hagymás, vagy hagymázas magánszámot hiányolok, mint azt, amihez hasonlót Pokorni Zoltán adott elő. Annál azonban egy kicsit erősebbet, mint azt, hogy „Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam”. Mert ízlelgessük ezt a kijelentést egy cseppet.

Az első nekifutásra is látszik, hogy az elhatárolódáshoz szükséges szembenézés meg sem fordult a fejében. Elvégre nem az elkövetett tettek rendítették meg, hanem a kiderülésük. Az, hogy hallott róluk. A nyilvánosságban. Mert ha zárt körtben hall róla, akkor talán meg sem rendül. Ennek fényében éppen az általa kifogásolt Janus-arcú megközelítést demonstrálja az a kijelentése, hogy „A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”.

Mert ez a főhajtás elég álságos úgy, hogy a személyes, és eléggé kétfenekű megrendülése az, amire csak futja egy köztársasági elnöktől. El nem határolódva sem a múlt bűneitől, sem a jelen szélsőjobboldalától.

Nem kizárva persze azt sem, hogy az utóbbitól már csak azért sem határolódhatott volna el, mert szavazatokat vett volna el a vezérétől. Ha bekövetkezett volna egy markáns szembefordulás a szélsőjobbal, neonácikkal, újfasisztákkal. Ez a szembefordulás érdekelt volna a szélsőséges eszmékkel. Sulyok megrendülése már csak azért sem, mert ez az emléknap nem róla, nem az apjáról szólt. Hanem azokról a százezrekről, akiket megöltek az apja által is képviselt eszmerendszert követő társadalmi hulladékok.

Andrew_s

Európa és a hamaszisták

A Közel-Kelet híreiben érthetően vezetnek az Izraellel kapcsolatos események hírei. Az izraeli válaszcsapásokról, illetve a Hamasz, katonának nehezen értelmezhető, figurái által elkövetett értelmetlen mészárlásokról egyaránt. Miközben Nyugat-Európa, illetve Európa általában, mintha kikerülne a látótérből. Holott egyáltalán nem érdektelen az izraeli történések európai hatása, illetve ennek a hatásnak a kezelése.

A neten megjelentek a hírek arról, hogy több helyen ünnepeltek a Hamasz-pártiak. Miközben ma mintha arról szólnának a hírek, hogy több országban fokozott védelmet ígérnek a zsidóknak, zsidó szertvezeteknek. Ugyanakkor a hírekből nekem hiányzik néhány. Miközben nehezményezik a helyiek választása nyomán hatalomba került Hamasz befolyása alatti Gáza Izrael általi embargóját, valahol elakadtak a hírek a palesztin szervezetekkel szembeni európai szankciókról. De ugyanígy hiányzik hír a mészárlásokon örömködő hamaszisták letartóztatásáról, azonnali kiutasításáról.

Ez utóbbi, figyelembe véve a szélsőbb jobb európai előre törését, különösen problémás lehet. Amikor ugyanis elmaradnak a hivatalos eljárások, akkor az tág teret nyit az önbíráskodásnak, és az önbíráskodás hallgatólagos támogatásának. Így teret nyerhet a társadalmak fasizálódása. Sajátos módon akkor is, ha a szélső-jobb nem a hamaszisták ellen, hanem velük összefogva, a zsidók ellen, kezd fellépni. Tekintve, hogy az európai országokban sajnos mély hagyományai vannak az antiszemitizmusnak.

Azt pedig csak remélni szeretném, hogy nem a kormányok antiszemitizmusa, vagy a szélsőségek iránti rokonszenve indokolja az említett letartóztatás-hírek hiányát.

Andrew_s

Siklósi Beatrix? Ugyan!

Siklósi Beatrix kinevezésén most kicsit pörög a kommunikáció. Lehet, hogy antiszemita, lehet, hogy buzizik, lehet, hogy cigányozik, és ezek egyike sem erény. Azonban a kinevezése legfeljebb tünet. Olyan, mint a szepszis a sérülést követően. Az ok a seb, az élősködők csak utána kezdik zabálni az elhaló szöveteket. Feltünő, fájdalmas, de az ok mélyebben van.

Hazánkban is. Az egyik ilyen ok, hogy a hiányos ismeretek, az évtozedekre kuktába zárt indulatok elegye kiutat keres. Ahogy a tehetségtelenség szülte, rosszabb esetben mesterségesen is előidézett tehetetlenség is. Azt pedig már Salvor Hardintól tudjuk, hogy: „az erőszak a gyengék végső menedéke”. Kicsit sánta, de ismert fordításban. A fordítás annyiban sántít, hogy az eredeti angol szövegből („violence is the last refuge of the incompetent”) tudjuk, alapvetően az inkompetens, a feladatra alkalmatlan emberek azok, akik erőszakhoz, demonstratív erőgyakorláshoz folyamodnak. De legalább felfújják magukat, hogy nagyobbnak tűnjenek. Netán csontig benyalnak egy nagyobb hatalomnak, és ezzel gyakorolják a sérült egójuk kompenzációs tornamutatványait. A hatalmat kiszolgáló, harsogva erősítő, illetve csendben, besúgói pozícióban leledző szocio-paraziták előretörési vágyáról aligha lehet valami különleges hatásként beszélni.

Azt pedig Emil Gustav Friedrich Martin Niemöller tanításából tudjuk, hogy amikor a cinkosok közt felszaporodnak a hallgatók, akkor előbb utóbb elfogynak azok, akik szólhatnának. Amely tanítás azért érdemes az ismételt emlegetésre, mert Orbán ideológiai terepgyakorlata pontosan ezért működik úgy, ahogy működik. A békák alatt lassan forralva a vizet, és folyamatosan felszalámizva a társadalmat. Beleértve az egyházakat is. Az, hogy most az egyházak közösen látszanak tiltakozni Siklósi Beatrix kinevezése miatt, az lehet ugyan futólag érdekes, de valójában erősen kérdéses. Ugyanezek az egyházak ugyanis változó hangerővel, de nem egyszer hangosan csattogó nyelvvel közelítettek a hatalomhoz a korábbiakban. Esetleg „csak” kussban voltak. Orbán antiszemitizmusa nem új. Szalonzsidózása többször megjelent a beszédírói leleményekben. Holdudvarában olyanok fordulnak elő, mint a Fidesz ötös tagsági könyvének tulajdonosa, vagy Boross Péter, aki most éppen Horthyt fetisizálja. Mert a pillanatnyilag kinyalandó fenékben ezt véli trendinek.

Ám hol voltak ugyanezek az egyházak, amikor a református egyház jeltelen tagja Horthy-fétist avatott? A püspöki kar hány tagja vonult ki tiltakozása jeleként az eseményre? Nem rémlik, hogy a környék hangos lett volna a klérus tiltakozásától. Ahogy igen elszigetelt reakciókat váltott ki az is, amikor Orbán már 2012-ben elkezdte a lakosság megosztását „magyarokra” és „zsidókra”. Amely gesztussal kapcsolatban talán érdemes megemlíteni, hogy az azóta eltelt időszakban is volt olyan rabbi, aki nem egy esetben játszotta el az udvari zsidó szerepét. Amikor tehát most az egyházak tiltakoznak, akkor nem igazán megkerülhető a kérdés, hogy hol voltak mindezek a nagyszerű és tanult emberfők? Netán a kormánytól kapott pénzt számolgatták? Ahogy az is kérdés lehet, hogy milyen tömegbázisra tudnak támaszkodni? Egy olyan társadalomban, amelynek alfelében elég régóta forgatják a trágyába mártott karót.

A megosztottság gyakorlatilag tradícióvá vált. Az árkok mélyítését olyan politikai fegyverként kezeli a hatalom, amelynek forgatásakor csak az árokba betemetve képes elképzelni mindenkit, aki nem hódol be feltétel nélkül. A belső félelemkeltés, a nemzeti besúgás rendszerével való fenyegetés pedig hatalmat, pozíciót ígér azoknak, akik hajlandók előrántani a kiélezett gyalogsági ásót. Nekik nem kell, és nem is szabad gondolkodni. Akkor kerülnek előnybe, ha nem gondolkodnak. Enyhébb esetben gondolkodhatnak, de hallgatniuk kötelesség. A rendszer ismerős lehet azoknak, akik ismerték a ’990-es gengszterváltás előtti kontraszelekciós rendszereket. De miért is ne lehetne? A hatalmat jelenleg gyakorlók nagyobb része, és maga Orbán Viktor is pontosan abban a rendszerben szocializálódott. Abban ismeri ki magát, abban érzi jól magát. Vezetőként.

Az, hogy közben kereszténységről, vagy bármi másról beszél? Na és. Ha az aranycsinálás trükkjének emlegetése, vagy az örökmozgót megígérő kommunikáció hozna számára politikai hasznot, akkor a bölcsek kövének lenne nemzeti kutatóintézete. Siklósi Beatrix? Ugyan már! Szinte szóra sem érdemes tünetecske.

Andrew_s

In hoc signo vinces

Raffaello Sanzio: In hoc signo vinces (részlet)

Ugye közismert a leírás az „E jelben győzni fogsz” megnyilatkozás körülményeiről? A napokban kicsit nagyobb figyelmet kapott az, hogy az ország keresztény kultúrájának védelmét kötelező érvényűnek gondolják előírni. Ez alighanem egy igen fogas kérdéskört fog érinteni. Tekintettel arra, hogy amit ma vallási alaptétel-gyűjteménynek ismerünk az, a ma ismert szöveggyűjtemény alapjait illetően, egy rég elporladt római császár hatalmi ambícióinak védelmét, megalapozását szolgálta.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. Azt azonban jó érzékkel megérezte, hogy az ellenségkép keresés egy pontján célszerű letenni a garast valamelyik vallási ideológia mellé. Ő, illetve a kommunikációs csapat a kereszténységet választotta. Azt a vallást, amelynek alaptanításai sokkal inkább a humánumot tartják szem előtt, mintsem azt a regnáló magyar kormány, valószínűleg, szeretné. Mert a hivatalos propagandáról sok minden el lehet mondani, de a „humanizmus” címkével lehet talán a legkevésbé ellátni. Például, az évek óta tartó, szinte az eretneküldözésekkel párhuzamosnak látszó, ellenség-keresés aligha tekinthető humanista megnyilvánulásnak. Még akkor sem, ha találnak olyan egyházfit, többek között Erdő Péter személyében, akik nagy ívben tesznek a keresztény alapértékekre. Alkalmasint a pápa véleményére is. Alkalmasint a pápa véleményére a KDNP környékén előforduló politikusok is tesznek nagy ívben. De a KDNP is csak a nevében keresztény meg párt, meg ilyesmi. Úgyhogy a pártos kereszténységgel kapcsolatos véleményük nem játszik.

Még akkor sem, ha az erős emberük olykor a fegyverével játszik. Vélhetően Szent Ferenc emlékének adózva. Kigúnyolva az állatokat is pártoló szent emlékét. Akinek a nevét a pápa is viseli a pápaságban. Aki arról ugyan alkotott véleményt, hogy a menekülteket pártolni kell, de arról kevésbé, hogy a házi-rénszarvasokat kilőni kell. Helikopterről. De Semjén ettől még biztos jó keresztény. Ahogy Orbán Viktor is. Elvégre ők, valószínűleg azt mondják magukról. Ahogy sokan mások is a kormány környékén. Meglehetős hivalkodással emlegetve „keresztény értékeket”, meg „keresztény kultúrát”. Amelyekről valószínűleg csak azt hallották, hogy valaki már látta leírva, hogy van ilyen. Ugyanakkor, ahogy azt Szabó Zoltán összeszedte a Facebook-on, mégis lehet előre mutató kezdeményezés az említett fogalmak alaptörvényesítése. Elvégre elejét veheti a menekültek intézményes üldözésének, a hajléktalanok gettósításának, a szegények folytatólagos megvetésének. Többek között.

De talán a vallásos hivalkodásnak is. A Bibliában ugyanis van olyan kitétel, hogy a hit nem a nyilvános kivagyiságot kell, hogy szolgálja:

„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”

(Máté Evangyélioma 6. rész)

Különösen, mert a történelemben legtöbbször a vallás nevében gyilkolók kezdték azzal, hogy magukat valami kiemelt törzsnek képzelték. A hitük alapján felülemelkedettnek, magasabbrendűnek képzelve magukat. Olyannak, akinek kilövési engedélye van mindenki másra. Ez a kereszténységre is igaz. Még a kereszténység egyes irányzatainak képviselői is lelkesen gyilkolták, illetve üldözték egymást a történelem során. Ahogy mindenki mást is. A kereszténység jegyében, amit nyugodtan használtak az érdekeltek fedősztoriként. Ahogy az olyan szerzők műveit is, mint a császári látomást csak pár évtizeddel követő Hippói Szent Ágostonét. Akinek a nevéhez köthető az egyházi antiszemitizmus ideológiai alapjának a megírása. Olyan hatásosan, hogy a hivatalos zsidóüldözést alig ötven évvel ezelőtt iktatták ki jogilag a spanyol törvénykezésből. Fél évezred után, és másfél évezreddel Hippói Szent Ágoston korát követően.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. De szinte biztos, hogy számára a kereszténység nem annyira Jézus humanizmusát jelenti, mint amennyire keresztes lovagok kardját, és az inkvizítorok parazsát. A saját szemében valószínűleg ott áll egy ostromlott végvár mellvédjénél, és rohamot vezényel a kereszt védelmében. Nem értve, hogy azok a csúnya bácsik a fehér köpenyben nem értik meg az ő nagyszerűségét, és zsebpénzt is egyre fanyalogva adnak. Pedig neki sok zsebbe kell pénzt tenni. Elvégre a zsoldosokat meg kell fizetni. Mert a végén nem vele üvöltik majd a kereszténység védelmében kitalált jelszavait, hanem a fehér köpenyeseknek szólnak: lehet vinni a hideg zuhany alá.

Andrew_s

Schmidt, az alvó-bérenc?

Néha, egy-egy fórumon leíródik, elhangzik a költői kérdés, hogy a kormányközeliek, illetve Orbán nem unja-e a sorosozást? Illetve, hogy van-e olyan marha, aki beveszi? Ezekre a kérdésekre ismerjük az általános választ. „Nem unják”, és „igen”. Ameddig az utóbbi kérdésre elég „igen” érkezik, addig nem fogják unni.

Akkor sem, ha néhányan közben nevetségessé válnak. Mint legutóbb Schmidt Mária. Akiről a „NemGogol”-blog tette legutóbb közzé a saját szakmai önéletrajza alapján, hogy egyike a nyugalmazott Soros-bérenceknek. Bérencsége az ösztöndíjas korszakára tevődik. Amikor évekig élt az MTA-Soros Alapítványtól kapott pénzből. Papíron persze ezt kutatási ösztöndíjnak hívták, és a zsidóság 20. századi történetét kutatta. Többek között. De, tekintettel ideológiai csatlakozására a nem egyszer antiszemita gesztusokat gyakorló miniszterelnökhöz, és egyebek mellett az el nem határolódását a történészi kukabúvártól, aligha tekinthetjük komolynak ezt a kutatást. Illetve, a kutatást még csak-csak, ha kapott rá valami fokozatot, de az szinte biztos, hogy mély hatást nem gyakorolt az igazgató-asszonyra. Bár, még ez sem biztos.

Amennyiben esetleg módszertani hatásokra gondolunk, akkor még hathatott is. Jó példa erre a legutóbbi, a tulajdonában is levő, nyomdaipari termékben közzétett lista. Amely listázást ugyan sokan elítéltek, de kétségtelenül lehet Schmidt Mária korábbi tanulmányainak is a terméke. Abból a szempontból, például, hogy pontosan tudta: minden társadalmi diszkrimináció, csoportokat dehumanizáló, illetve kirekesztő akció az érintettekről készülő listák összeállításával kezdődik. Ahogy a zsidókról is pontos kimutatások alapján „gondoskodtak” azok, akik szerepet kaptak, illetve vállaltak a népirtásban. Az, hogy az említett sajtótermék tulajdonlásában az LMP-ben exponált fiacskája is érdekelt legfeljebb csak enyhe illusztrációja a korábban általam is emlegetett kérdőjelnek. Az LMP valós kötődéseit és ellenzékiségét illető kérdőjelnek. Amely ellenzékiségben eddig sem nagyon hittem. Fenntartva a tévedés minimális esélyét.

Mindez azonban nem kisebbíti azt a tényt, hogy a miniszterelnök egykori fő-tanácsadója, a főigazgatói címeket halmozó (XX. Század Intézet, főigazgató; XXI. Század Intézet; Terror Háza Múzeum) kartársnő mégiscsak elég sokat köszönhet Sorosnak. Pontosabban köszönhetne. De tudjuk, hogy a köszönet nem politikai kategória. Jókaitól pedig azt is, hogy a „hála egy neme a gyűlöletnek”. Amely mondás igazságát nem csak Schmidt Mária illusztrálja Soros Györggyel kapcsolatban. Már évekkel ezelőtt, 2015-ben világos volt az, hgy a másik nyugalmazott Soros-bérencben, Orbán Viktorban is vad indulatok, és komplexusok dúlhatnak.

Azért persze valószínűleg nem szerepelnek sem ők, sem más, hasonló ösztöndíjakkal, egykor, megtámogatott kormánytagok a szerintük sorosisztákat soroló listákon. Noha akkor, ha Soros valóban az ország ellen keresne a pénzével kapcsolatot, akkor a hatalom birtokosainak megvásárlása valószínűleg hatékonyabb lenne, mint a hatalomgyakorlásban fajsúlytalanoké. Nyitva tartva azt az egy éves kérdést, hogy vajon ki is lehetne a legesélyesebb a „milliárdos embere” címre. Míg majd esetleg ki nem derül, hogy a mostani gyűlölet-keltők csak alvó ügynökei egy milliárdosnak. Valamelyiknek.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: kaftánizmus

„Legjobb védekezés a támadás”, tartja egy mondás. Ha pedig valaki sarokba szorul, akkor vagdalkozik. Akkor is, ha egyébként önmagát navigálja be egy sarokba. Valahogy így érezhette Köves Slomó is annak kapcsán, hogy kiállt egy horthysta nyilatkozatokat tevő KDNP-s politikus mellett. Előásva Vágó István egyik korábbi, internetes kommentjének egy részletét, és médiát keresve a gyurcsányozáshoz.

Alkalmasint persze egy díszesre csomagolt gumicsontot is felszolgálva. Bízva abban, hogy ha sikerül az antiszemitizmus sablonját ráhúznia Vágóra, akkor Orbán ellenzékét is sikerül kicsit még jobban megosztania. Az internetes reakciókat elnézve nem is volt ebben teljesen sikertelen. Legfeljebb azonlehet elgondolkozni, hogy a DK-t egyébként sem kedvelők kaptak-e kapva az új muníción, vagy csak simán felültek annak, hogy Köves úr igyekezett olyan keveset kiragadni az egykori Vágó-kommentből, amilyen kevés még az értelmes betűhalom látszatával bír. Noha még a kiragadott részlet sem igazán antiszemita: „nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük”. Különösen azért, mert nem túl sok olyan eseményről tudunk, amikor Vágó István zsidók deportálása mellett, listázások érdekében szólalt volna fel. Az pedig, hogy ki kinek a társaságát keresi, kivel érez elvi közösséget, az meg mindenki magánügye mindaddig, amíg származástól és belső hittől függetlenül tiszteli a másikban az Embert.

Ez a belső hit pedig elég sarkallatos kérdés lehet. Az evangéliumok szövege (Máté 6) egyértelműen elutasítja például a hivalkodó hitvallást, a köztéri, közösségi harsány imádkozást, a hittel való „feltünősködést”, „menőzést”. Mely szellemben a templom valójában sokkal inkább a közösségi élmény, a tanítás helye kellene, hogy legyen, mint annak a csillogva villogó köztérnek, amivé egyes vallási irányzatok silányítják. Sokkal inkább a világi gazdagsággal, a világi hatalmommal való felvágást szimbolizálva, mint az Istennel, illetve a többi emberrel való viszonyt. Példaként pedig azért ezt említem, mert az egyénre vetülő megnyilvánulások éppen olyan eltérőek, ahogy az egyes vallási irányzatok templomainak külsőségei. Ha egy Jézust követő vallás templomának tetején levő szimbólumra tekintünk, legtöbbször a képviselt vallási irányzatra is következtethetünk. Ahogy az egyes vallások, vallási irányzatok az egyes emberektől is elvárhatnak olyan külsőségeket, amelyek jelzik az egyén hitvilágát.

Beleértve azt is, hogy jelezhetnek olyan hitbéli elkötelezettséget is, amelynek külső jegyei feltünőek. Széles skáláját mutatva a diszkréten kimuatott belső hittől a bigott szemléletű, feltünő jegyeket mutató vallási elkötelezettségig. Amelyet, természetesen mindaddig bárkinek joga van viselni, amíg a tolerancia-elvárás kölcsönös. Az egyén visel, amit akar, és cserébe nem akarja senkire rákényszeríteni. Aki pedig nem ért vele egyet, annak nem kötelező szeretnie. De nem is rángatja le róla, nem tiltja, és nem veti meg ettől a másikat. Sem a származása, sem a kimutatott hite miatt. Alkalmasint ez az a pont, ahol Köves Slomó egy kicsit túltolta azt a bizonyos bicajt. Belemaszatolt a kommentbe valamit, ami szerintem nincs benne.

Miközben azt, ha valaki a nyilvánosan melldöngető, hivalkodóan bigott decibel-hitet kifogásolja, azt nem tudom teljesen elítélni. Mert a bigott, diszkriminatív, illetve a mások diszkriminációjával kiegyező, opportunista vallásgyakorlásnak kevés köze van a hithez, és nagyon sok a hit álarcába bújó embertelenséghez. Vallásfüggetlenül. Köves Slomó, amikor kiegyezik a nem is mindig burkoltan diszkriminatív hatalommal minden más zsidót, aki Ember próbál maradni. Erdő, aki szintén támogatón egyezett ki ugyanezzel a hatalommal, minden más keresztényt.

Ugyanakkor tőlem hordjon kaftánt, szűgyig logó keresztet, turbánt, burkát, miniszoknyát, öltönyt, vagy bármi mást az, akinek a hite, életvitele, önképe azt kívánja. Mindaddig, amíg nem jelent kényszert senkire. Sem a viselése, sem a társaság keresése.

Andrew_s

Köves Slomó megmagyaráz

Ezt dobta a gép

Az egyházaknak kiosztott milliárdokkal lehet, hogy valóban szavazatokat akart vásárolni a Fidesz. Erről nyilván mindenkinek meg lehet a maga véleménye. Ahogy arról is, hogy egy ideológiai szervezetet támogatni mennyire lenne a híveknek, a tagoknak a feladata, és mennyire a társadalom egészének. Azért akkor, amikor egyes egyházak arcai állnak ki kampányolni, akkor ezt a vásárlásos történetet is nehéz lehet fenntartásokkal kezelni.

Még akkor is, ha most éppen Köves Slomón van, a jelek szerint, a magyarázkodás sora. Azt követően, hogy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség rabbija szórólapon ajánlotta mindenki figyelmébe Hollik Istvánt (KDNP). Aztán elengedett egy nyilatkozatot arról, hogy majd lenne kedve beszélgetni Horthy szerepéről Hollik Istvánnal. Hogy miért nem az ajánlás előtt? Csak. Akár szért sem, mert eszébe sem jutott? Lehet, hogy sosem fogjuk megtudni. Talán nincs is jelentősége ennek a válasznak. Mert nagyjából olyan, mint amikor egy apróbetűs, sokadik oldalon megjelent helyesbítés jelenik meg valamiről. Amivel kapcsolatban, a jelen esetben, Radnóti Zoltán is nyílt levélben fejezte ki értetlenségét, sajnálatát.

Magam pedig inkább Köves Slomó rádióban elhangzott szövegét hallgattam némileg értetlenül. Annak ellenére, hogy pogromok tényleg nincsenek. Ellenben antiszemitizmus, illetve idegengyűlölet és rasszizmus van. A kormánypártok részéről is, de a formális ellenzékben is előfordulva. Mármint akkor, ha a Jobbikot ellenzéknek, és nem egyfajta politikai csendestársnak tekintjük. Mely utóbbi esetben akár arról is meggyőzheti magát valaki, hogy nem köttetett semmilyen háttéralkú a regnáló hatalommal. Amely utóbbi képviselői olykor némi szalonzsidózást is elengednek az éterbe. De ettől természetesen kár lenne vitatni, hogy Köves Slomó szerint minden rendben van. Ez az ő véleménye.

De talán érdemes visszatekinteni arra, amikor Orbán a magyarok nevében ígérte megvédeni „zsidó honfitársainkat”. Amely kiszólásal kapcsolatban már akkor, 2012-ben, is felmerült pár kérdés:

„

1. A „mi magyarok” ebben az esetben mit jelent Orbán Viktornál?
2. A „zsidó honfitársaink” vajon mennyiben nem magyarok?
3. Orbán Viktor vajon miért látja szükségesnek a honpolgárok megosztását?
4. Kik lesznek a következők, akik nem tartoznak Orbán Viktor szerint a „mi magyarok” körébe?

„

Mely kérdések közül néhányra már tudjuk a választ. Arra is, hogy Orbán szemében, gyakorlatilag, csak az orbanista magyar a magyar. Mindenki más ellenség. Ugyanakkor megvédeni is csak azokat kell, akik veszélyben vannak. Lehet, hogy Köves Slomó nem tartozik közéjük. Lehet, hogy ennek a kormánypárti jelölt támogatása az ára. Lehet, hogy ő az a kirakatfigura, akit majd mutogatni lehet, ahogy Farkas Flórián is betölti a cigányság felé ezt a szerepet. De valójában, azt hiszem, elég kis pont Köves Slomó a hazai térképen. S nem a származása miatt.

Andrew_s

Apróban: Orbán Janus pávái

Érdekes, mindig is érdekes olvasmány az interneten artikulált véleményeket olvasni. Érdekes ez az orbáni Janus-arcúság kapcsán is. Annak kapcsán, hogy hol kivételes, és nem kivételesen rossz, államférfinek magasztalja Horthy-t, hol pedig zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen. Az említett reakciók kapcsán olvasható az is, hogy magyarellenes hazaáruló az, aki szerint a magyarság fennmaradásának nem záloga az antiszemitizmus. De az is, hogy Horthy tulajdonképpen nem is volt antiszemita. Sőt! Szinte már keblére ölelte a zsidókat.

Holott, mint az ismert, és a médiát is többször megjárta, Horthy maga írta 1940. október 14-én, gróf Teleki Pálnak:

„Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

Világosan jelezve, hogy az Orbán Viktor, és elvbarátai által oly nagyra tartott „államférfi”, antiszemita volt. Abból is az aljas típus mintapéldája. Akit mindaddig zavart csak az embertelenség, a szadizmus, amíg ki nem forgatják őket mindenükből. Vö.: „azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk”. Ami különben összecseng azzal, hogy a zsidótörvények nem Horthy kormányzósága előtt, vagy az után kezdtek előkerülni az akkori magyar kormányzás sötét bugyraiból.

Azért persze lehet remélni, hogy Orbán jelenlegi hívei talán nem mind sorolhatók egy kategóriába. Valószínűleg vannak számosan, akik egy jobboldali középpárt híján, a jelenlegi ellenzék bénázásai miatt sodródnak. Ahogy valószínűleg nem kevesen vannak azok sem, akik az első adandó jelre elindulnak majd a damaszkuszi úton. Követve az elsőként menekülőket. Közéjük értve azokat is, akik azok szellemi utódai, akik a horthysta csendőrség verőlegényeiből váltottak gazdát. A nyilas keretlegénységen át az ÁVH-hoz igazolva át. Mert az egybites gyűlöletgubancoknak mindegy, hogy kit gyűlölnek. Csak gyűlölhessenek valakit. <

Amit Orbán Viktor pompásan kihasznál a saját hatalma érdekében. Holott a történelemből tudhatjuk: aki a szélsőségesek közé keveredik, annak vagy a szélsőségesek vágják el a torkát, vagy maga is szemétté válik. De ettől még lehet, hogy a gyáva és aljas kormányzó a követendő példa Orbánnak és híveinek. Orbán gyávasága közismert. A Janus-arcú pávatánc pedig nem a gerinces morál csúcsteljesítménye.

Andrew_s

Napi Orbán: abcúg Horthy

MTI Fotó: Mohai Balázs

Határozottan érdekes lehet Orbán Viktornak, hogy ő Orbán Viktor. Ezt azért gondolom, mert láthatóan minden nap új Orbán Viktort hoz a magyar kormányfőnek. A napi Orbán ma az. hogy elítélte a magyar kormány nácikkal való kollaborálását, és ismét védelemt ígért a zsidó származású magyar állampolgároknak. Elvégre ma az izraelikormányfővel tárgyalt. Márpedig neki mégsem mondhatta, hogy éljen Horthy. A jelek szerint.

Azért persze emlékezhetünk, hogy nem is olyan régen még Horthy Miklóst éltette, és egy büdös szava nem volt a tenger nélküli tengernagy bálványának avatása kapcsán sem. Holott Horthy, annak idején, maga állította magáról, hogy ő márpedig antiszemita. Amellett, hogy bármilyen árjásítóban is áztatva akarják kimosdatni a kormányzót: a legutóbbi információk szerint sem volt egyetlen parancsa sem, ami a német megszállással szembeni ellenállásra szólította volna fel az ország haderejét. Ha valaki tehát kollaborált a nácikkal, akkor az egykori tengernagy korántsem olyan vétlen ebben, hogy ne lenne nem kicsi ellentmondás Orbán Viktor megnyilatkozásai között. Ami felveti azt, hogy a jelenlegi nyilatkozata sem több, mint egyike a nagy pannon tigrisbukfenceinek. Aki teljesen konform azzal a szemlélettel, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem azt, amit csinál. Amely kijelentés teljesen megfelel egy alapvetően gerinctelen, a hatalomvágytól vezérelt, elvtelen autokrata szemléletmódjának. Egy nulla helyi értékkel bíró böff. Illetve blöff. Illetve nem is nulla helyi értékkel bír. Mert helyileg felértékeli az, hogy az ország ügyeiért egy elvtelen figura a felelős.

Miközben persze egy derék gesztus is lenne ez, az egykori kollaborációt elítélő álláspont. Ahogy az is, ha nem csak ugatna a zéró toleranciáról, hanem valóban az is lenne. S nem csak az antiszemitizmus, hanem minden rasszista megnyilatkozás kapcsán. Igaz, akkor szembe kellen fordulnia az udvari publicistájáal is. Márpedig akkor ki a fene mondaná ki, írná le mindazt, ami kell a szélsőségek felé szánt gesztusnyelvhez? Amellyel üzenni lehet a szélsőjobb szavazói felé. Ahogy aztán hazamenve Orbán Viktornak Orbán Viktor ellen is állást kellen foglalni. Kritikát gyakorolva a zsalonzsidózó megnyilatkozások miatt. Egyben kritikát gyakorolva azokért a gesztusokért, amelyeket nem gyakorolt. Ahogy, Rogánt delegálva, „elfelejtett” megjelenni annak idején az antifasiszta nagygyűlésen is. Ahogy rendszeresen „elfelejt” minden olyan eseményen megjelenni, ahol annak érdemi jelentősége lenne az antiszemitizmus elleni fellépés szempontjából. Korántsem feledve el rendszeresen közölni a nagyérdeművel, hogy meg akarja védeni a zsidó származású állampolgárokat.

Amellyel csak egy-két baj van. Leginkább az, hogy megvédeni azt kell, aki veszélyben van. Márpedig sokkal egyszerűbb lenne, ha nem a zsidó származású állampolgárok megvédésével, hanem a veszélyforrás megszüntetésével foglalkozna. Miniszterelnökként ez lenne a kutya kötelessége. Amivel visszajutottunk oda, hogy fel kellene lépnie a rasszizmus ellen általában. Egyben fel kellene szólítania a belügyminiszterét, hogy érdemben lépjen fel a paramilitáns csoportok ellen. Ha pedig ez az érdemi fellépés elmarad, menesztenie kellene a belügyminiszterét. Azért persze tudhatjuk, hogy erre nem fog sor kerülni. Mármint Pintér elbocsátására.

Orbán Viktor bátorsága messze nem terjed odáig, hogy ténylegesen fellépjen a gárdautódok, a kopaszok, illetve a tényleges szélsőségek ellen. A kijelentései? Ugyan már! Ha Putyin azt igényelné, akkor valószínűleg munkásőr egyenruhábam és vörös csillagos zászlóval köszöntené. Majd rögtön másnap egy Mao-összest szorongatva kezelne le egy kínai delegációval, ha Pekingben nem léptek volna már túl a kulturális forradalmon. Hogy harmadnap, Brüsszelben, és a szélsőségeknek hazaüzenve sorosozzon egy kicsit. Mielőtt aláírja a soron következő akármit, amit az orra elé tesznek. Most, Benjanim Netanjahu és felesége látogatása kapcsán szembefordult kicsit azzal az orbánviktorral, aki alig egy hónapja még az antiszemita Horthyt éltette. De, végül is, ki várt mást? Talán még az izraeli minsizterelnök sem.

Andrew_s